Tolna Megyei Népújság, 1958. február (3. évfolyam, 27-50. szám)
1958-02-28 / 50. szám
1958 február 28. Bán István 14 holdas gazdaságának 50 éves fejlődése és tanulságai A paksi járásban úgy tudják, hogy Madocsán a gazdálkodáshoz jól értő, szorgalmas parasztemberek laknak, s ez így is van... A madocsai parasztemberek mai gazdasága legnagyobb részt már a felszabadulás előtt is megvolt. Az öt, a tíz, vagy éppen a tizenöt hold apáról fiúra maradt. Nem különben a gazdálkodási mód is. Kisparcellán gazdálkodott a nagyapa, az apa és kevés kivételtől eltekintve úgy gazdálkodik ma a fia is. Egyik évben több, a másik évben kevesebb sikerrel, pontosabban eredménnyel. Hogy mennyit fejlődött a madocsai kisparasztok gazdasága az utóbbi évtizedekben és mennyivel élnek ma jobban tulajdonosai, mint azelőtt? Megpróbálom ezt bemutatni Bán István és családja gazdaságán keresztül. Bán István úgynevezett élenjáró gazda Madocsán: 14 hold földön gazdálkodik ,feleségével, lányával, vejével sőt él még édesanyja is, aki a nagy munkák idején eligazgatja a háztartást. Van két unokája is, ÖSSZESEN HETEN VANNAK. Két szoba-konyhából álló lakásuk van, amihez tartozik az éléskamra, az istálló és a pajta. Ezt a házat csakúgy, mint a föld nagyobbik részét, szüleitől örökölte Bán István, akik már 50 évvel ezelőtt is gazdálkodtak. Lakásuk nem a legmodernebb ... A szobák földpadlósak voltak 50 évvel ezelőtt is, azok ma is. A benne lakók sem sokat változtak. Ma éppolyan igyekezettel dolgoznak, mint az öregek tették 50 évvel ezelőtt. Kora reggeltől késő estig a gazdaságban szorgoskodik a család apraja-nagyja. A családi harmónia Bánóknál kifogástalan. Mindenben egyetértenek még abban is, hogy azt, ami az államnak jár, azt mindig pontosan, időben megadják. Adóval nem tartoztak soha, nem tartoznak ma sem. A családnak — mivel jól gazdálkodnak — a betevő falat mindig megvolt, ma is megvan és ruhára való is telik. És egy évtizedben egyszer, egy-egy nagyobb gazdasági felszerelést is vehettek. Többre azonban a 14 holdból az 50 év alatt nem futotta, mert amit egyik évben megtermelnek, azt a másik évben befektetik a gazdaságba, hogy újra termelhessenek. Pedig, mint mondottam, Bán István jó gazda. A múltban is megragadott ma is megragad minden szalmaszálat, hogy boldogulhasson. Megfontoltan, okosan gazdálkodik, úgy forgatja a pénzt, hogy nála aligha tudná ezt jobban csinálni egy 14 holdas paraszt. De lássuk sorjában, hogyan néz ki gazdaságának beállítottsága. Bán István 14 holdas GAZDASÁGÁNAK PROFILJA AZ ÁLLATTENYÉSZTÉS. Az elmúlt 20 év alatt egy szem takarmányt sem adott el, sőt venni szokott. Pedig mindig volt, ma is van 3000 öl pillangós takarmánya és 5000 ölön termel minden évben kukoricát. A takarmányt állatokon keresztül értékesíti minden esztendőben. Tavaly is leszerződött 10 kövér disznóra és azokat az államnak el is adta, felárral együtt 17 forint 50 fillért kapott kilójáért. Tart két fejőstehenet, minden nap 10—11 liter tejet visznek a csarnokba. Az elmúlt hónapban is kaptak 618 forint tejpénzt. Van két lovuk is, mind a kettő törzskönyvezett. S mivel törzskönyvezettek a lovak, nem kell fizetni a lóadót, ami évente 1500 forint megtakarítást jelent. A csikókat mindig felnevelik, így értékesítik, ami szintén jó pénzt hoz a gazdaságnak. Bán István földjei jó tápértékben vannak, mert összesen nyolc számosállatot tart, ami lehetővé teszi, hogy minden két évben megtrágyázzon minden parcelláját, sőt az elmúlt ősszel hat mázsa szuperfoszfátot és kálisót is leszántott a földekbe. Gazdasági felszerelése van, a daráló kivételével minden megtalálható gazdaságában. A felszerelés nagyobbik része már 20 évvel ezelőtt is megvolt. Vetőgépet és szecskavágót azonban már a felszabadulás után vettek, az előbbit 1956-ban, mert akkor jó termés volt, sőt tavaly 2000 öl földet is vettek. TÖBBRE AZONBAN MÁR NEM FUTOTTA, pedig kellene nagyobb ház, mert az a mai kicsi. Olyan ház kellene, amelyben padlósak a szobák, s van hozzá fürdőszoba is. Dehát, nem futja... — Mi eddig mindent a gazdaságba fektettünk, nem mondom, van is mindenünk. Itt vannak a gyönyörű jószágok, meg azért nem is nélkülözünk. Mert akármit is mondanak, az a paraszt, amelyik jól gazdálkodik, annak van, persze nyáron, mikor a dolog idő van, akkor meg kell fogni a munka végét, mondja Bán István. — Csak azt nem értem, hogy a tszcs-sek, meg azok fiai, hogyan tudnak építkezni, hogyan futja nekik mindenre, mikor a legnagyobb dologidőben sem dolgoznak annyit, mint mi. Ezt én nem tartom rendjénvalónak. Neveljék a fiatalokat úgy, hogy azok is mint mi, zokszó nélkül kimenjenek hajnali 4 órakor a mezőre és legyenek ott sötétedésig, majd akkor lesz itt minden, akkor olcsóbb lesz minden — ezt Bán Istvánná mondja. A Bán családdal folytatott beszélgetést nagyon tanulságosnak, aktuálisnak tartom, s amit tanulságképpen elmondanék, az a következő: Minden becsületes, dolgozó parasztcsaládot, Bán Istvánékat is elismerés illeti szorgalmukért, azért, hogy a gazdaságból az utolsót is kisajtolják. Ebből az államnak is haszna van, meg az illető parasztnak is. A lehetőségeket, az állam által biztosított KEDVEZMÉNYEKET MAXIMÁLISAN KIHASZNÁLJA például Bán István, és mégsem képes a j rendszeres, bővített újratermelésre. Mert hiszen eladott tavaly 10 hízót, 17 forint 50 fillért kapott kilójáért. S hogy az idén újra hizlalhasson, a tavalyiak árát be kell fektetni hízónak valóba, s a szabadpiacon 35 forintért adják a hízónak való süldő kilóját. Hogy miért nem tart anyadisznót? Tart ő olyat, ami tavaly két alkalommal összesen 27 malacot ellett. Az idén viszont még nem ellett és nem is tudják, mikor ellik le. Hogy miért nem tart két anyadisznót?.. Egyszerűen azért, mert a gazdasága ezt már nem bírja el. Rossz szemmel nézi Bán István és családja, hogy egyes tsz-tagok és gyermekei kevesebbet dolgoznak, mint ők, és nekik mégis többre futja, a tsz gazdasága többet fejlődik egy év alatt, mint Bán István gazdasága 10 év alatt. Ez így Bán Istvánék szemszögéből nézve igazságtalanság ... S mert mindezt el merték mondani, ezért elítélni őket helytelen volna. Nem értik — s erről nem ők tehetnek —, hogy a kisparcellás gazdaságból többet kihozni nem lehet. Maradjunk a példánál és nézzük szép sorjában a dolog lényegét. A Bán család egy évi jövedelme — saját bevallása szerint — 50 000 forint. Ebből kell kifizetni elsősorban az adót, ami évi 6000 forint. Átlagban havonta 300 forintot kell fizetni a bognárnak és a kovácsnak, ez 3600 forint. Hetenként 150 forint kell a 7 tagú család háztartásában. Ez durván számítva 8000 forint. Évente, ha csak 2000 forintot költenek a család minden egyes tagjának a ruházkodására, ez 14 000 forint. Ezenkívül fizetni kell az orvost, az állatorvost. Ezenkívül kell szinte minden nap a borjúkötéltől kezdve minden az égvilágon. Ezek az apróságok a fentebb említetteken kívül már évi 40 000 forintot tesznek ki. Ezenkívül kell venni műtrágyát, marhasót és nem maradhat a ház sem pénz nélkül, mert ki tudja, mikor hullik el egy jószág, mikor éri valami elemi csapás a gazdaságot, s ezeket mind-mind pótolni kell. A 14 holdból tehát a hét tagú családnak éppen hogy csak mindenre futja. És ezt hiába próbálná bárki is máskép csinálni, nem megy. A KISPARASZTI GAZDÁLKODÁSNAK ÉPPEN EZEK A KORLÁTAI. S ezek megvoltak, megvapírek és csak a kisárutermeléssel együtt* szűnnek meg. Addig, míg lóval szántanak, kézzel kapálnak, míg a teheneket kézzel fejik, igenis hajnaltól késő estig kell dolgozni ahhoz, hogy boldogulhassanak, és mégsem futja mindenre, amit szeretnének. Hogy ez megváltozhasson, aztán, Istvánon és a többi, ma még hajnaltól késő estig kisparcellán dolgozó] paraszton is múlik. Molnár Lászlóné Három magyar ősbemutatót tart márciusban a Faluszínház Az Állami Faluszínház megyénknek is legnépszerűbb színháza. Igen sok kellemes színházi estét szereztek már a közönségnek a Faluszínház művészei. Az idén eddig négy magyar (Három szegény szabólegény, Az eladó birtok, Pillangó, János vitéz), két klasszikus (Romeo és Júlia, A nők iskolája), egy szovjet (Filmcsillag) és 2 haladó nyugati darabot (Párizsi cukrászda, Kisrókák) mutatott be a Faluszínház. Ezek közül megyénk színházkedvelői január és február hónapban a Három szegény szabólegény, a Pillangó és A kis rókák című darabokat láthatták. Remélhetőleg mielőbb eljut megyénkbe a többi előadásokkal is a színház egy-egy társulata. Márciusban négy bemutatót tart a színház. Bemutatják Sardou—Darvas Szilárd—Polgár Tibor „A szókimondó asszonyság”-át és — ami különösen értékes a színház műsorpolitikájában — három magyar darab ősbemutatóját is tervbe vették. A három darab a következő: Gombos Imre—András Béla: Pataki szüret című zenés vígjátéka; Selmeczi Elek: Örvény című drámája és Hunyadi József—Volly István—Kopányi György Galambos korsó című népszínműve. Reméljük a felsorolt darabokkal rövidesen megyénkben is üdvözölhetjük a Faluszínház művészeit és kiváló előadásaikkal tovább öregbítik a színház jó hírét. Kétszázmillió évvel ezelőtt élet volt az Antarktiszon A hatodik földrészen tartózkodó szovjet expedició érdekes és értékes leletekkel gazdagította a tudományt. Az expedició tagjai az örök jég birodalmában megszenesedett ágakat, levélrajzolatú kövületeket és állati csontmaradványokat találtak, amelyek korát 200—250 millió évesre becsülik. Humszky professzor, az expedíció egyik tagja megállapította, hogy az Antarktiszt 2500 méteres jégréteg borítja és nem 1500 méteres, ahogy eddig vélték. A professzor szerint a déli sark jégtakarója eléri a 30 millió köbmétert. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Csak akarni kell. Ierecsenyi Józsival az utcán hozott össze a véletlen. Jó ideje, hogy nem találkoztunk, éppen ezért szembetűnő volt a változás. Jóska megvállasodott, megférfiasodott. Jó volt vele beszélgetni, hisz Józsi problémája is egyike volt a sok, iskolát végzett fiatal problémájának. És Józsi elmondja, hogy a jeles érettségi után, amelyet 1956-ban a szekszárdi Garay Gimnáziumban szerzett meg, igen sok csalódás érte. — Szüleimmel együtt én is biztosra vettem, hogy jeles bizonyítványommal felvesznek a Műszaki Egyetem építészmérnöki karára. És jött az első csalódás. Bár jól megfeleltem a felvételi vizsgán, megjött az értesítés, amelyben közölték velem, hogy nem vettek fel. Ezután következett a kétségek időszaka. Folyton az forgott a fejembe, mihez fogjak. És a következő évben, — miután gólcsősen ragaszkodtam a gyermekkorom óta dédelgetett elgondoláshoz, — az építészmérnöki hivatáshoz, újból megpróbálkoztam, és újból csalódnom kellett. Ezúttal férőhely hiányában utasították el kérelmemet, — mondotta. — — Félreértés ne essék, nem féltem a fizikai munkától, hisz az iskolai szünetekben, mivel építésznek készültem, mint segédmunkás dolgoztam építkezéseken. A csalódás oka inkább abból fakad, hogy túlságosan beleéltem magam abba, hogy egyetemista, majd pedig mérnök leszek. Elkeseredésem első idejében én is íróasztal után kutattam, amelyet meg is találtam a Gyapjúbegyűjtő Vállalatnál, de valahogy nem éreztem helyemen magamat. Elhatároztam, hogy fordítok egyet sorsom kerekén, s az ősszel felvételre jelentkeztem a Komlói Szénbányászati Tröszthöz tartozó váraljai bányánál. November elseje óta dolgozom a bányában. Mint földalatti csillés kezdtem. A munka megkezdése előtt 6 napig felügyelet mellett sétálgattunk a bányában. Ez arra szolgált, hogy megismerkedjünk a bányászélettel. S amikor az első siktre mentem, olyan élményben volt részem, amely örökké emlékezetemben marad. Józsi bácsival, egy idős bányásszal ballagtam, s útközben beszélgettünk. Elmondtam, hogy szekszárdi vagyok és hogy eddig iskolába jártam, érettségiztem. Végighallgatott, majd azt mondta: „Megunod Te gyerek ... nem lesz erőd ehhez a munkához, de persze ha segítségre lenne szükséged, csak bátran fordulj hozzám bizalommal. Tudod mi olyanok vagyunk a föld mélyén, mint egy nagy család, vigyázunk egymásra. És nemcsak vigyáztak rám, a kezdőre, hanem tanítottak is. Józsi bácsi és a többiek mind-mind a család tagjai... Bányászok. Minden fejtést végigjártam, sikeresen tettem le a vizsgákat, s egyre növekedett a munkakedvem. Az én esetemben beigazolódott az a közmondás: „Evés közben jön meg az étvágy”. Február 1-vel pedig jött a nagy meglepetés. A sikt után a mérnök az irodába hivatott. Beszélgettünk szakmai dolgokról, majd megkérdezte: Mit szólnék ahhoz, ha február 1-vel fúrómesterré léptetnének elő. Őszintén szólva, annyira meglepett az előléptetés, hogy csak nehezen jutottam szóhoz. És amikor az első meglepetés után magamhoz tértem, megköszöntem a bizalmat és elmondtam terveimet. — Tanulni szeretnék ... Bányamérnök szeretnék lenni. És jött a második, a nem várt öröm. A mérnök elvtárs és Papp elvtárs, az üzemi párttitkár megígérték, segítségemre lesznek tervem végrehajtásában, és azonnal felvettük a kapcsolatot a Miskolci Egyetem Bányamérnöki Karával ügyem elintézése végett. Most igen sok dolgom van. Tanulok, újból készülök a felvételi vizsgára, — de most már abban a reményben, hogy több sikerrel, mint eddig. Ezenkívül mint a községi KISZ-szervezet kultúrfelelőse is rengeteg programom van, mert készülünk a fiatalokkal a tavaszi kulturális seregszemlére. * A sok kezdeti nehézségek, csalódások után magára talált Kerecsenyi Józsi. Szépen keres, s közben üzemi gyakorlatot szerezve, felkészül a továbbtanulásra. Nem könnyű a bányászélet az „egyszerű” fizikai munka. A kéz elkérgesedhet, de a kultúráltság megmarad, s lehet fejleszteni a fizikai munka közben is. Sőt megvan adva a lehetőség a továbbtanulásra is ... Csak akarni kell. POZSONYI IGNÁCNÉ Válaszol az illetékes Lapunkban nem egy esetben hangzik el bírálat, különböző szervek felé, amikor bürokratikus eljárásuk a dolgozók érdekeibe ütközik. És mi a válasz erre? Az érintett néha mindenáron a maga igazát próbálja keresni, a legtöbbször azonban megszívleli a bírálatot, mint legutóbb a Dunántúli Rostkikészítő Vállalat. (Nemrégiben megírtuk, hogy az egyik termelőtől tévesen vontak le, pénzt és ügyvédi felszólításra fizették csak vissza.) így szól a levél: „Nem lehetett volna egyszerűbben?” című cikkükre tulajdonképpen már nem kellene válaszolnunk, mert Prantner János termelőnk jogos követelése teljes kielégítést nyert, azonban úgy érezzük, hogy a termelőnk érdekében tett közbelépésüket nem hagyhatjuk köszönet nélkül, mert ezzel a jó viszony kiépítésére és megtartására irányuló igyekezetünkben támogatást kaptunk. Nem vitás, hogy a reklamációt rövidebb idő alatt kellett volna elintézni. Gondoskodunk, hogy hasonló késedelem ne fordulhasson elő.” 3 DOOOO0OOO0O0000O00O0OOOOO0O ©©©OO00OGGOOOOOGOGOO0O Te, és annyi más bajtársad ... Két évig dolgoztak békeharcos német művészek ezen a filmen s most a közönség hiteles dokumentumokban, korabeli felvételekben láthatja Németország, a német imperializmus történetét a századfordulótól a hitleri III. birodalom 1945-ös teljes vereségéig. Németország, de talán az újkori Európa történelmének legizgalmasabb fejezete ez a negyvenöt év. Két háború söpri végig Európát és mindkét háborút a német nagytőke készíti elő, amelynek mindkét háborúban hűséges kiszolgálója a vezérkar Vilmos császárral és Hindenburggal az élen éppen úgy, mint huszonegynéhány esztendő múlva Hitler, Göring, Speidel és a többiek vezényletével. Mindkét háborúba pusztul az emberiség, milliószámra a katonák a frontokon milliószámra a koncentrációs táborok foglyai, milliószámra a polgári lakosság és milliónyian a politikai üldözöttek. Miért? Ott a filmben a válasz. Hogy Krupp, Thyssen, Siemens és minden nagytőkés profitja megtízszereződhessék. Mert a világégésekben az egyszerű emberek halnak meg, a Hindenburgok és Ludendorfok, a Hitlerek és Speidelek a gyilkosok, de a fegyvert a Kruppok adják a kezükbe, a gyilkosságokat ők készítik elő. S miért történhetett meg mindez? Megmutatja a film a nemzetközi viszonyokat de megmutatja azt is, hogy a munkásegység megteremtésével, ha a szociáldemokraták nemcsak hirdették, de valóságosan a munkásság érdekeit képviselték volna, megálljt lehetett volna kiáltani a vérözönnek. De Noske és szociáldemokrata képviselőtársai elárulva tisztességes szándékú párthíveiket, igennel szavaztak az első világháborúra. S amikor Hitler ellen kellett volna mozgósítani a munkásosztályt, Ernst Thälmann, Rosa Luxemburg, Wilhelm Pieck és a többi kommunisták egyedül maradtak a küzdelemben. A második világháború 1945-ben végetért. De nem múlt el az emberiség feje fölül az újabb világégés veszélye. Mert lehet, hogy a tábornokok újak, bár megvan még Speidel, Mannteufel, Guderian, a háttérben ugyanazok a kezek mozgatják az emberiséget fenyegető háborús rém készülődéseit, Krupp, Stinnes és a jól ismert többiek, esetleg örököseik. És a nagy tanulság: Ha a múltban meg lehetett volna, most meg lehet fékezni a rombolás démonát. A munkásosztály egysége és minden becsületes erő felsorakoztatása, mint ahogy Németország egyik felében már meg is történt, valóban meg is tudja fékezni azt. Figyelmeztetés, memento ez a film. S az élménytől, amelyet jelent, erősebb lesz mindenki, aki látta. Erősebb a béke védelmében. 0)