Tolna Megyei Népújság, 1958. február (3. évfolyam, 27-50. szám)

1958-02-28 / 50. szám

1958 február 28. Bán István 14 holdas gazdaságának 50 éves fejlődése és tanulságai A paksi járásban úgy tudják, hogy Madocsán a gazdálkodáshoz jól értő, szorgalmas parasztemberek laknak, s ez így is van... A mado­­csai parasztemberek mai gazdasága legnagyobb részt már a felszabadu­lás előtt is megvolt. Az öt, a tíz, vagy éppen a tizenöt hold apáról fiúra maradt. Nem különben a gaz­dálkodási mód is. Kisparcellán gaz­dálkodott a nagyapa, az apa és ke­vés kivételtől eltekintve úgy gaz­dálkodik ma a fia is. Egyik évben több, a másik évben kevesebb siker­rel, pontosabban eredménnyel. Hogy mennyit fejlődött a madocsai kis­­parasztok gazdasága az utóbbi évti­zedekben és mennyivel élnek ma jobban tulajdonosai, mint azelőtt? Megpróbálom ezt bemutatni Bán István és családja gazdaságán ke­resztül. Bán István úgynevezett élenjáró gazda Madocsán: 14 hold földön gaz­dálkodik ,feleség­ével, lányával, ve­jével sőt él még édesanyja is, aki a nagy munkák idején eligazgatja a háztartást. Van két unokája is, ÖSSZESEN HETEN VANNAK. Két szoba-konyhából álló lakásuk van, amihez tartozik az éléskamra, az istálló és a pajta. Ezt a házat csakúgy, mint a föld nagyobbik ré­szét, szüleitől örökölte Bán István, akik már 50 évvel ezelőtt is gazdál­kodtak. Lakásuk nem a legmoder­nebb ... A szobák földpadlósak vol­tak 50 évvel ezelőtt is, azok ma is. A benne lakók sem sokat változ­tak. Ma éppolyan igyekezettel dol­goznak, mint az öregek tették 50 év­vel ezelőtt. Kora reggeltől késő estig a gazdaságban szorgoskodik a csa­lád apraja-nagyja. A családi harmó­nia Bánóknál­­ kifogástalan. Minden­ben egyetértenek­ még abban is, hogy azt, ami az államnak jár, azt min­dig pontosan, időben megadják. Adóval nem tartoztak soha, nem tar­toznak ma sem. A családnak — mi­vel jól gazdálkodnak — a betevő falat mindig megvolt, ma is megvan és ruhára való is telik. És egy évti­zedben egyszer, egy-egy nagyobb gazdasági felszerelést is vehettek. Többre azonban a 14 holdból az 50 év alatt nem futotta, mert amit egyik évben megtermelnek, azt a másik évben befektetik a gazdaság­ba, hogy újra termelhessenek. Pe­dig, mint mondottam, Bán István jó gazda. A múltban is megragadott ma is megragad minden szalmaszá­lat, hogy boldogulhasson. Megfontol­tan, okosan gazdálkodik, úgy for­gatja a pénzt, hogy nála aligha tudná ezt jobban csinálni egy 14 holdas paraszt. De lássuk sorjában, hogyan néz ki gazdaságának beállítottsága. Bán István 14 holdas GAZDASÁGÁNAK PROFILJA AZ ÁLLATTENYÉSZTÉS. Az elmúlt 20 év alatt egy szem ta­karmányt sem adott el, sőt venni szo­kott. Pedig mindig volt, ma is van 3000 öl pillangós takarmánya és 5000 ölön termel minden évben ku­koricát. A takarmányt állatokon ke­resztül értékesíti minden esztendő­ben. Tavaly is leszerződött 10 kövér disznóra és azokat az államnak el is adta, felárral együtt 17 forint 50 fillért kapott kilójáért. Tart két fe­jőstehenet, minden nap 10—11 liter tejet visznek a csarnokba. Az elmúlt hónapban is kaptak 618 forint tej­pénzt. Van két lovuk is, mind a kettő törzskönyvezett. S mivel törzs­könyvezettek a lovak, nem kell fi­zetni a lóadót, ami évente 1500 forint megtakarítást jelent. A csikókat mindig felnevelik, így értékesítik, ami szintén jó pénzt hoz a gazda­ságnak. Bán István földjei jó tápér­tékben vannak, mert összesen nyolc számosállatot tart, ami lehetővé teszi, hogy minden két évben meg­trágyázzon minden parcelláját, sőt az elmúlt ősszel hat mázsa szuper­foszfátot és kálisót is leszántott a földekbe. Gazdasági felszerelése van, a daráló kivételével minden megtalálható gazdaságában. A fel­szerelés nagyobbik része már 20 évvel ezelőtt is megvolt. Vetőgépet és szecskavágót azonban már a fel­­szabadulás után vettek, az előbbit 1956-ban, mert akkor jó termés volt, sőt tavaly 2000 öl földet is vettek. TÖBBRE AZONBAN MÁR NEM FUTOTTA, pedig kellene nagyobb ház, mert az a mai kicsi. Olyan ház kellene, amelyben padlósak a szobák, s van hozzá fürdőszoba is. Dehát, nem futja... — Mi eddig mindent a gazdaságba fektettünk, nem mondom, van is mindenünk. Itt vannak a gyönyörű jószágok, meg azért nem is nélkülö­zünk. Mert akármit is mondanak, az a paraszt, amelyik jól gazdálkodik, annak van, persze nyáron, mikor a dolog idő van, akkor meg kell fogni a munka végét, mondja Bán István. — Csak azt nem értem, hogy a tszcs-sek, meg azok fiai, hogyan tudnak építkezni, hogyan futja ne­kik mindenre, mikor a legnagyobb dologidőben sem dolgoznak annyit, mint mi. Ezt én nem tartom rend­­jénvalónak. Neveljék a fiatalokat úgy, hogy azok is mint mi, zokszó nélkül kimenjenek hajnali 4 órakor a mezőre és legyenek ott sötétedés­ig, majd akkor lesz itt minden, ak­kor olcsóbb lesz minden — ezt Bán Istvánná mondja. A Bán családdal folytatott beszél­getést nagyon tanulságosnak, aktuá­lisnak tartom, s amit tanulságkép­pen elmondanék, az a következő: Minden becsületes, dolgozó pa­rasztcsaládot, Bán Istvánékat is el­ismerés illeti szorgalmukért, azért, hogy a gazdaságból az utolsót is ki­sajtolják. Ebből az államnak is haszna van, meg az illető paraszt­nak is. A lehetőségeket, az állam ál­tal biztosított KED­VEZMÉN­YEKET MAXIMÁLISAN KIHASZNÁLJA például Bán István, és mégsem ké­pes a j rendszeres, bővített újrater­melésre. Mert hiszen eladott tavaly 10 hízót, 17 forint 50 fillért kapott kilójáért. S hogy az idén újra hiz­lalhasson, a tavalyiak árát be kell fektetni hízónak valóba, s a szabad­piacon 35 forintért adják a hízónak való süldő kilóját. Hogy miért nem tart anyadisznót? Tart ő olyat, ami tavaly két alkalommal összesen 27 malacot ellett. Az idén viszont még nem ellett és nem is tudják, mikor ellik le. Hogy miért nem tart két anyadisznót?.. Egyszerűen azért, mert a gazdasága ezt már nem bírja el. Rossz szemmel nézi Bán István és családja, hogy egyes tsz-tagok és gyermekei kevesebbet dolgoznak, mint ők, és nekik mégis többre fut­ja, a tsz gazdasága többet fejlődik egy év alatt, mint Bán István gaz­dasága 10 év alatt. Ez így Bán Ist­­vánék szemszögéből nézve igazságta­lanság ... S mert mindezt el merték mondani, ezért elítélni őket helyte­len volna. Nem értik — s erről nem ők tehetnek —, hogy a kisparcellás gazdaságból többet kihozni nem le­het. Maradjunk a példánál és néz­zük szép sorjában a dolog lényegét. A Bán család egy évi jövedelme — saját bevallása szerint — 50 000 forint. Ebből kell kifizetni elsősor­ban az adót, ami évi 6000 forint. Át­lagban havonta 300 forintot kell fi­zetni a bognárnak és a kovácsnak, ez 3600 forint. Hetenként 150 forint kell a 7 tagú család háztartásában. Ez durván számítva 8000 forint. Évente, ha csak 2000 forintot költe­nek a család minden egyes tagjának a ruházkodására, ez 14 000 forint. Ezenkívül fizetni kell az orvost, az állatorvost. Ezenkívül kell szinte minden nap a borjúkötéltől kezdve minden az égvilágon. Ezek az apró­ságok a fentebb említetteken kívül már évi 40 000 forintot tesznek ki. Ezenkívül kell venni műtrágyát, marhasót és nem maradhat a ház sem pénz nélkül, mert ki tudja, mikor hullik el egy jószág, mikor éri va­lami elemi csapás a gazdaságot, s ezeket mind-mind pótolni kell. A 14 holdból tehát a hét tagú család­nak éppen hogy csak mindenre futja. És ezt hiába próbálná bárki is máskép csinálni, nem megy. A KISPARASZTI GAZDÁLKODÁS­­NAK ÉPPEN EZEK A KORLÁTAI. S ezek megvoltak, megvapírek és­ csak a kisárutermeléssel együtt* szűnnek meg. Addig, míg lóval szán­­­tanak, kézzel kapálnak, míg a te­­­heneket kézzel fejik, igenis hajnal­­­tól késő estig kell dolgozni ahhoz, hogy boldogulhassanak, és mégsem futja mindenre, amit szeretnének.­ Hogy ez megváltozhasson, az­tán, Istvánon és a többi, ma még hajnal­tól késő estig kisparcellán dolgozó] paraszton is múlik. Molnár Lászlóné Három magyar ősbemutatót tart márciusban a Faluszínház Az Állami Faluszínház megyénk­nek is legnépszerűbb színháza. Igen sok kellemes színházi estét szerez­tek már a közönségnek a Faluszín­ház művészei. Az idén eddig négy magyar (Három szegény szabóle­gény, Az eladó birtok, Pillangó, Já­nos vitéz), két klasszikus (Romeo és Júlia, A nők iskolája), egy szovjet (Filmcsillag) és 2 haladó nyugati da­rabot (Párizsi cukrászda, Kisrókák) mutatott be a Faluszínház. Ezek kö­zül megyénk színházkedvelői január és február hónapban a Három sze­gény szabólegény, a Pillangó és A kis rókák című darabokat láthatták. Remélhetőleg mielőbb eljut megyénk­be a többi előadásokkal is a szín­ház egy-egy társulata. Márciusban négy bemutatót tart a színház. Bemutatják Sardou—Dar­vas Szilárd—Polgár Tibor „A szóki­mondó asszonyság”-át és — ami kü­lönösen értékes a színház műsorpoli­tikájában — három magyar darab ősbemutatóját is tervbe vették. A há­rom darab a következő: Gombos Im­re—András Béla: Pataki szüret című zenés vígjátéka; Selmeczi Elek: Ör­vény című drámája és Hunyadi Jó­zsef—Volly István—Kopányi György Galambos korsó című népszínműve. Reméljük a felsorolt darabokkal rövidesen megyénkben is üdvözöl­hetjük a Faluszínház művészeit és kiváló előadásaikkal tovább öregbí­tik a színház jó hírét. Kétszázmillió évvel ezelőtt élet volt az Antarktiszon A hatodik földrészen tartózkodó szovjet expedició érdekes és érté­kes leletekkel gazdagította a tudo­mányt. Az expedició tagjai az örök jég birodalmában megszenesedett ágakat, levélrajzolatú kövületeket és állati csontmaradványokat találtak, amelyek korát 200—250 millió éves­re becsülik. Humszky professzor, az expedíció egyik tagja megállapítot­ta, hogy az Antarktiszt 2500 méteres jégréteg borítja és nem 1500 méte­res, ahogy eddig vélték. A professzor szerint a déli sark jégtakarója eléri a 30 millió köbmétert. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Csak akarni kell. I­­erecsenyi Józsival az utcán hozott össze a véletlen. Jó ideje, hogy nem találkoztunk, éppen ezért szembetűnő volt a változás. Jóska megvállasodott, megférfiaso­­dott. Jó volt vele beszélgetni, hisz Józsi problémája is egyike volt a sok, iskolát végzett fiatal problémá­jának. És Józsi elmondja, hogy a je­les érettségi után, amelyet 1956-ban a szekszárdi Garay Gimnáziumban szerzett meg, igen sok csalódás érte. — Szüleimmel együtt én is biztos­ra vettem, hogy jeles bizonyítvá­nyommal felvesznek a Műszaki Egye­tem építészmérnöki karára. És jött az első csalódás. Bár jól megfelel­tem a felvételi vizsgán, megjött az értesítés, amelyben közölték velem, hogy nem vettek fel. Ezután követ­kezett a kétségek időszaka. Folyton az forgott a fejembe, mihez fogjak. És a következő évben, — miután gól­csősen ragaszkodtam a gyermekko­rom óta dédelgetett elgondoláshoz, — az építészmérnöki hivatáshoz, újból megpróbálkoztam, és újból csalód­nom kellett. Ezúttal férőhely hiányá­ban utasították el kérelmemet, — mondotta. — — Félreértés ne essék, nem féltem a fizikai munkától, hisz az iskolai szünetekben, mivel építésznek ké­szültem, mint segédmunkás dolgoz­tam építkezéseken. A csalódás oka inkább abból fakad, hogy túlságosan beleéltem magam abba, hogy egye­temista, majd pedig mérnök leszek. Elkeseredésem első idejében én is íróasztal után kutattam, amelyet meg is találtam a Gyapjúbegyűjtő Vál­lalatnál, de valahogy nem éreztem helyemen magamat. Elhatároztam, hogy fordítok egyet sorsom kerekén, s az ősszel felvételre jelentkeztem a Komlói Szénbányászati Tröszthöz tartozó váraljai bányánál. November elseje óta dolgozom a bányában. Mint földalatti csillés kezdtem. A munka megkezdése előtt 6 napig felügyelet mellett sétálgat­tunk a bányában. Ez arra szolgált, hogy megismerkedjünk a bányász­élettel. S amikor az első siktre men­tem, olyan élményben volt részem, amely örökké emlékezetemben ma­rad. Józsi bácsival, egy idős bányás­­szal ballagtam, s útközben beszélget­tünk. Elmondtam, hogy szekszárdi vagyok és hogy eddig iskolába jár­tam, érettségiztem. Végighallgatott, majd azt mondta: „Megunod Te gyerek ... nem lesz erőd ehhez a munkához, de persze ha segítségre lenne szükséged, csak bátran for­dulj hozzám bizalommal. Tudod mi olyanok vagyunk a föld mélyén, mint egy nagy család, vigyázunk egymásra. És nemcsak vigyáztak rám, a kezdőre, hanem tanítottak is. Józsi bácsi és a többiek mind-mind a csa­lád tagjai... Bányászok. Minden fej­tést végigjártam, sikeresen tettem le a vizsgákat, s egyre növekedett a munkakedvem. Az én esetemben be­igazolódott az a közmondás: „Evés közben jön meg az étvágy”. Február 1-vel pedig jött a nagy meglepetés. A sikt után a mérnök az irodába hivatott. Beszélgettünk szakmai dol­gokról, majd megkérdezte: Mit szól­nék ahhoz, ha február 1-vel fúró­mesterré léptetnének elő. Őszintén szólva, annyira meglepett az előlép­tetés, hogy csak nehezen jutottam szóhoz. És amikor az első meglepe­tés után magamhoz tértem, megkö­szöntem a bizalmat és elmondtam terveimet. — Tanulni szeretnék ... Bánya­mérnök szeretnék lenni. És jött a második, a nem várt öröm. A mér­nök elvtárs és Papp elvtárs, az üze­mi párttitkár megígérték, segítsé­gemre lesznek tervem végrehajtásá­ban, és azonnal felvettük a kapcso­latot a Miskolci Egyetem Bánya­mérnöki Karával ügyem elintézése végett. Most igen sok dolgom van. Tanulok, újból készülök a felvételi vizsgára, — de most már abban a reményben, hogy több sikerrel, mint eddig. Ezenkívül mint a községi KISZ-szervezet kultúr­felelőse is ren­geteg programom van, mert készü­lünk a fiatalokkal a tavaszi kultu­rális seregszemlére. * A sok kezdeti nehézségek, csaló­dások után magára talált Kerecse­­nyi Józsi. Szépen keres, s közben üzemi gyakorlatot szerezve, felkészül a továbbtanulásra. Nem könnyű a bányászélet az „egyszerű” fizikai munka. A kéz elkérgesedhet, de a kultúráltság megmarad, s lehet fej­leszteni a fizikai munka közben is. Sőt megvan adva a lehetőség a to­vábbtanulásra is ... Csak akarni kell. POZSONYI IGNÁCNÉ Válaszol az illetékes Lapunkban nem egy esetben hang­­zik el bírálat, különböző szervek­ felé, amikor bürokratikus eljárásuk a dolgozók érdekeibe ütközik. És mi a válasz erre? Az érintett néha min­­­denáron a maga igazát próbálja ke­­­resni, a legtöbbször azonban meg­szívleli a bírálatot, mint legutóbb­ a Dunántúli Rostkikészítő Vállalat.­ (Nemrégiben megírtuk, hogy az­ egyik termelőtől tévesen vontak le, pénzt és ügyvédi felszólításra fizet­ték csak vissza.) így szól a levél: „Nem lehetett volna egyszerűb­ben?” című cikkükre tulajdonkép­pen már nem kellene válaszolnunk, mert Prantner János termelőnk jo­­­gos követelése teljes kielégítést nyert, azonban úgy érezzük, hogy a­ termelőnk érdekében tett közbelépé­­­süket nem hagyhatjuk köszönet nél­­­kül, mert ezzel a jó viszony kiépí­tésére és megtartására irányuló igye­kezetünkben támogatást kaptunk.­ Nem vitás, hogy a reklamációt rö­­videbb idő alatt kellett volna elin­tézni. Gondoskodunk, hogy hasonló késedelem ne fordulhasson elő.” 3 DOOOO0OOO0O0000O00O0OOOOO0O ©©©OO00OGGOOOOOGOGOO0O Te, és annyi más bajtársad ... Két évig dolgoztak békeharcos német művészek ezen a filmen s most a közönség hiteles dokumentumokban, korabeli felvételekben lát­hatja Németország, a német imperializmus történetét a századforduló­tól a hitleri III. birodalom 1945-ös teljes vereségéig. Németország, de talán az újkori Európa történelmének legizgalma­sabb fejezete ez a negyvenöt év. Két háború söpri végig Európát és mindkét háborút a német nagytőke készíti elő, amelynek mindkét há­borúban hűséges kiszolgálója a vezérkar Vilmos császárral és Hinden­­burggal az élen éppen úgy, mint hu­szonegynéhány esztendő múlva Hitler, Göring, Speidel és a többiek vezényletével. Mindkét háborúba pusztul az emberiség, milliószámra a katonák a frontokon milliószámra a koncentrációs táborok foglyai, milliószámra a polgári lakosság és mil­liónyian a politikai üldözöttek. Miért? Ott a filmben a válasz. Hogy Krupp, Thyssen, Siemens és minden nagytőkés profitja megtízszereződ­hessék. Mert a világégésekben az egyszerű emberek halnak meg, a Hin­­denburgok és Ludendorfok, a Hitlerek és Speidelek a gyilkosok, de a fegyvert a Kruppok adják a kezükbe, a gyilkosságokat ők készítik elő. S miért történhetett meg mindez? Megmutatja a film a nemzetközi viszonyokat de megmutatja azt is, hogy a munkásegység megteremté­sével, ha a szociáldemokraták nemcsak hirdették, de valóságosan a mun­kásság érdekeit képviselték volna, megállj­t lehetett volna kiáltani a vérözönnek. De Noske és szociáldemokrata képviselőtársai elárulva tisztességes szándékú párthíveiket, igennel szavaztak az első világháborúra. S ami­kor Hitler ellen kellett volna mozgósítani a munkásosztályt, Ernst Thälmann, Rosa Luxemburg, Wilhelm Pieck és a többi kommunisták egyedül maradtak a küzdelemben. A második világháború 1945-ben végetért. De nem múlt el az em­beriség feje fölül az újabb világégés veszélye. Mert lehet, hogy a tábor­nokok újak, bár megvan még Speidel, Mannteufel, Guderian, a háttér­ben ugyanazok a kezek mozgatják az emberiséget fenyegető háborús rém készülődéseit, Krupp, Stinnes és a jól ismert többiek, esetleg örökö­seik. És a nagy tanulság: Ha a múltban meg lehetett volna, most meg lehet fékezni a rombolás démonát. A munkásosztály egysége és minden becsületes erő felsorakoztatása,­ mint ahogy Németország egyik felében már meg is történt, valóban meg is tudja fékezni azt. Figyelmeztetés, memento ez a film. S az élménytől, amelyet jelent, erősebb lesz mindenki, aki látta. Erősebb a béke védelmében. 0)

Next