Tolna Megyei Népújság, 1958. február (3. évfolyam, 27-50. szám)
1958-02-28 / 50. szám
e ASZTALITENISZ NB II Pécsi Vörös Meteor—Tolnai SE 11:5 Pécs, 500 néző. Vasutas Sportcsarnok. A tolnai csapat a kitűnő formába lendült Pécsi Vörös Meteorral került össze, mely egy nappal előbb a helyi rangadón meglepően fölényes győzelmet aratott a Pécsi Urán SC felett (14:2). A mérkőzés kimenetele egy percig sem volt kétséges, a nagymúltú, tavaly még NB I-es csapat nagyszerű játékával szemben a tolnai csapat Luszka doktor révén tudott csak némi megszorítást elérni. Érdekes és változatos küzdelmeket vívott a két csapat. A tolnai csapat és a mezőny legjobbja ezúttal többszörös megyebajnokunk, Luszka doktor volt. Két játszmában sikerült két NB I-es ellenfelet legyőznie és újabb két győzelmével a legtöbb mérkőzést nyerte. Míg egy héttel előbb a csapat vereségét, most a csapat becsületét mentette meg. A Vörös Meteor váratlanul nagy és értékes győzelmével újból nyílt lett a bajnokság és feljutás kérdése. Érdekes, hogy az élcsoport tagjai már játszottak egymással, csak a tolnai csapatnak van vissza a negyedik helyezett kaposvári csapat. Részletes eredmények: Győztesek: Kőhalmi 3, Pintér 3, Hegedűs 3, Harta 2, illetve Luszka doktor 4, Link 1. Az élmezőny állása: 1. Pécsi Vörös Meteor 2. Pécsi Urán SC 3. Tolnai SE 4. Kaposvári Vörös Meteor 5. Bajai Bácska Posztó SE 6. Bpesti Postás Távbeszélő 14 14 14 14 14 14 12 — 11 — 927 26 25 12 3 3 5 6 8 24 pont 22 , 20 , 16. 14 „ 11 „ Az 1957. évi legjobb atlétikai eredmények Könnyű megállapítani, hogy a távolugrás Názer idejében egészen magas színvonalon volt a megyében. Távozása után megkezdődött a visszaesés és 5 esztendeig kellett várni ismét olyan versenyzőre, aki az 1951—52-es színvonalra vigye fel ezt a versenyszámot. És abban, hogy a listavezető eredménye meg is haladja Názer legjobb eredményét és az ötös átlag 1952. évi közelébe férkőzött, a bátaszéki Garamvölgyinek és Zalavárinak van elsősorban része, de különösen Garamvölgyinek, aki a megye legsokoldalúbb versenyzőjének bizonyult az elmúlt esztendők során. És amikor ezek a sorok napvilágot látnak, már a szimpatikus szőke bátaszéki fiú sem a megye atlétikai életét erősíti, mert szeptember óta a Testnevelési Főiskola hallgatója. De vajon nem szűklátókörűség volna-e azon keseregni, hogy őt is elvesztette a Tolna megyei atlétika, amikor viszont nyert vele az egyetemes magyar atlétika. Véleményünk szerint ebben az eléggé reménytelen helyzetünkben, amiben a Tolna megyei atlétika évről-évre van, inkább örülnünk kell annak, hogy egyegy tehetséggel megajándékozzuk az egyetemes magyar sportéletet. A többiek közül Németh és Názer került túl a 6 méteren, amely kezdetét jelenti a valamirevaló eredménynek. Németh igen tehetséges, de nem szorgalmas és munkája is akadályozza a rendszeres sportolásban. Názer számára viszont dicséret, hogy újra elkezdte és ezzel a 611-es eredményével is használni tudott a meggye atlétikájának. A többiek közül hogy ki lesz igazi távolugró, nehezen lehetne most megállapítani. Szabó, aki az elmúlt esztendőben már 183-at ugrott magasba, mindenesetre nem. Az azonban nem lehetetlen, hogy Földesi mintájára távolugrásban is figyelemreméltó eredményeket ér majd el. Egyelőre csak azt várjuk tőle, hogy idén kerüljön túl a 6 méteren. (Folytatjuk.) TÁVOLUGRÁS hármas ötös tizes Listavezető: átlag 1951: Názer, Szekszárd 658 641 623 603 1952: Názer, Szekszárd 668 657 638 612 1953: Szűcs, Szekszárd 635 616 614 605 1954: Zalavári, Bátaszék 641 626 612 598 1955: Zalavári, Bátaszék 627 619 609 596 1956: Garamvölgyi, Bátaszék 651 626 613 600 1957: Garamvölgyi, Bátaszék 670 645 627 602 Kurd—Mágocsi Traktor 5:3 A kurdi csapat barátságos mérkőzésre hívta meg Mágocs csapatát, tekintettel arra, hogy március 2-án Bátaszéken az őszi fordulóból elmaradt mérkőzésre készül és a 15-ös keretből kiválogatta a vezetőség a legjobb 11 sportolót. A mérkőzés háromharmados volt, 30—30 perces, melyben hol az egyik, hol a másik csapat harcolt ki fölényt. A mérkőzés úgy kezdődött, hogy Mágocs csapata egyenlő ellenfele lesz a kurdi csapatnak, mert míg Kurd az első harmadban 2:1-re vezetett, addig a második harmadban a mágocsi csapat harcolt ki fölényt és 3:2-es vezetésre tettek szert. A harmadik harmad döntötte el a mérkőzést, amikor Kurdis és a vendégcsapat is 3—3 játékost cserélt és már az 5. percben Bazsonyi X. góljával 3:3-ra szépített, majd a 15. percben újból nagy kavarodásból Bazsonyi I. lesz eredményes és a 28. percben Takács állítja be a végeredményt, 5:3. A vendégcsapat a 60. percig egyenlő ellenfele volt a csapatnak, tekintettel, hogy a pálya sáros és mély volt, az utolsó harmadot nem bírta és így teljesen beszorult. Ez a mérkőzés is figyelmezteti a kurdi sportvezetőséget, hogy még igen sok a tennivaló, hogy a csapat azt a formát elérje, amilyen formában volt az őszi szezon elején. Tóth József levelező TOLNA MEGYEI NEPÚJSAG Tolnai SE—Paksi Kinizsi 2:0 (2:0) Tolna, 1090 néző. Vezette: Babits. Tolna: Ezer—Schäffler, Kláb, Szépvölgyi—Pruzsina, Jagicza—Bajza, Elekes, Straubinger, Kappéter, Főfai. Paks: Árki—Hauszmann, Hermann, Németh II—Jerkó, Vida— Tanner, Németh I., Bencsik, Demeter, Kunfalvi. A szél a paksi csapatot támogatja az első félidőben és az első támadást is ők vezetik. Demeter lövése azonban elkerüli a tolnai kaput. Ellentámadás során Főfai jól tálal Bajza elé az ötödik percben és a tolnai szélső senkitől sem zavarva, öt méterről hibáz. Nagy gólhelyzet volt. A túlsó oldalon Tanner lőszer kezébe, majd ugyancsak ő egy perccel később mellé bombáz. A 22. percben tolnai támadás révén Elekes Straubinger összjáték után Bajza elé pattan a labda, aki a 11-es pontról védhetetlenül lő a hálóba. 1:0. A paksi csapat a mezőnyben szebben és jobban, kombináltan játszik, de a 16-oson belül még jobb helyzetet keresnek. Paks többet, Tolna kevesebbet, de veszélyesebben támad. Ebből születik meg a második gól is. Bajza átadását Elekes 20 méteres erős, jól eltalált lövéssel küldi a kapuba. 2:0. A félidő hátralévő percei mezőnyjátékkal ér véget. A II. félidőben a tolnai és paksi csapatban is csere van. Paksi támadásokkal indul ez a félidő is. Hiányzik azonban a paksi csatárokból az átütő erő. Hiába van szép mezőnyjáték, kapu előtt egyelőre nem veszélyesek. Straubinger előtt nyílik az első gólszerzési alkalom, de a les pontról fölé lő. A 23. percben Tanner fut el, éles lövését Ezer jó érzékkel védi. Az utolsó negyedórában a paksi csapat erősen szorongat és csak a szerencse menti meg a tolnai kaput a góltól. Tanner lövése a felső lécről a kapus kezébe hull. Parázs jelenet játszódik le egy perccel később a tolnai kapu előtt, de ezúttal hajszállal ismét elkerüli a kaput a labda. A 41. percben gólszerzési alkalom nyílik a paksi csatárok előtt, de a kapus sikerrel tisztáz. A 44. percben Kunfalvi éles, lapos lövése megy ki a kapufa mellett. Bírálat: A tolnai csapat a paksiak játékánál lényegesebben többet nyújtott, míg a paksi csapat nem tudta megismételni hazai teljesítményét. Ezúttal hiányzott a paksi 11- ből a lendület és szív. Csak szép mezőnyjátékuk érdemel dicséretet, de kapura nem voltak veszélyesek. A tolnai csapat kezd formába lendülni. Jók: Klári, Szépvölgyi, Elekes, Bajza, illetve Tanner és Jerkó. Kurovszky Sándor levelező. Olvasd, a TOLNA MEGYEI Népújságot! Bonyhádi MTE—Szekszárdíi SC vegyes 5:0 (1:0) Bonyhád, 300 néző. Vezette: Pogány. BMTE: Ásvány — Pálos, Horváth, Major — Péter, Hegedűs — Váradi, Losonczy, Endrődi, Szabó, Pataki. Csere: Németh, Borsódy. SZSC: Frei — Klézli, Hellebrant, Bosnyák — Baka, Kunszabó — Gabi, Báthory, Benács, Cziráki, Kiss. Erős szélben, rossz talajú pályán folyt le a mérkőzés. Mindvégig a hazai csapat rohamozott és biztosan győzött. Különösen a második félidőben mutatkozott a hazai csapat fölénye. A jobbszélről beadott labdát Patgjd továbbítja a hálóba és megszerzi a vezetést. 1:0. Az első félidőben az eredmény nem is változik. Bár az első időszakban az SC is veszélyeztet. A második félidőben a hazai csapat szinte lehengereli a szekszárdiakat. Hegedűs labdáját a kapus kiejti, s Endrődi a hálóba lövi a labdát. 2:0. A következő percben Németh elé kerül a labda, aki hatalmas bombalövéssel szerzi meg a harmadik gólt. 3:0. Ebben az időszakban teljesen leszorulnak a saját térfelükre a szekszárdiak. Egy hosszan előreadott labdával Endrődi megy el, és teljesen tisztán lövi hálóba a labdát. 4:0. Az iram mindinkább gyengül. Egy szép összjáték során Losonczy elé kerül a labda, aki most nem hibáz. 5:0. A mérkőzés további részében hullámzó játék alakul ki, de az eredmény már nem változik. A mérkőzés bár sokat adott, de csapatmunkában mindkét együttes idényeleji teljesítményt nyújtott. Tóth István 1958 február 2*. Egy tanfolyam tanulságairól A múlt héten a MEDOSZ Megyei Bizottsága hat napos tanfolyam keretében adott segítséget a gépállomások, állami gazdaságok és erdőgazdaságok üb. elnökeinek felelősségteljes munkájuk elvégzéséhez. Szükséges volt ez a tanfolyam, mert a kiegészítő választásokkal sok új vezető került az alapszervezetek vezetőségeibe, akiknek nincs tapasztalata a szakszervezeti munkában. De szükséges volt azért is, mert az üzemi tanácsok megválasztásával nőtt a szakszervezetek joga, de egyben a felelőssége és a munkája is. A tanfolyam fő vezérfonala az emberről való gondoskodás volt, amelyet nem leegyszerűsített módon, hanem teljes nagyságban a gyakorlati munkánkban is meg kell valósítanunk. Mert nemcsak az szolgálja az emberek érdekét, ha mi a bérezésben állunk ki értük, hanem az is, ha foglalkozunk minden felmerülő problémájukkal akár szociális, kulturális, vagy más természetű legyen is az. Természetesen hiba lenne, munkánkban ha megfeledkeznénk a termelésről, mert a termelés jó vagy rossz alakulása nagy hatással van a problémák megoldására, illetve kielégítésére. Ezért kell munkánkban jó munkaszervezés, a társadalmi tulajdon védelme, amelyek közvetve ugyan, de az emberek érdekét szolgálják, ha eredményesen dolgozunk érte. Az emberről való gondoskodáshoz sorolom, és ami a tanfolyam másik fő jellemzője volt, a nyílt, őszinte beszéd. Ami a mi gyakorlati munkánkban kell jelentenie, hogy a szakszervezeti taggyűléseken, termelési tanácskozásokon, üzemi tanács ülésein a tagságunkkal, dolgozóinkkal ne elvont fogalmakkal, nagy szavakkal, hanem tárgyilagos, őszinte szavakat használjunk, tárjuk fel nyütan munkahelyünk nehézségeit, hibáit és ehhez kérjük a dolgozók segítségét, ha így teszünk, a dolgozókra biztosan számíthatunk és az eredményes, jó munka sem marad el, amely mindannyiónk érdekét szolgálja. Az eddig elmondottakból következik az is, hogy munkánkhoz feltétlenül szükséges az önállóság, hogy merjünk önállóan dolgozni és ne felülről várjunk minden kezdeményezést és szempontok megadását. Annál is inkább, hiszen minden üzem,gazdaság más-más adottságokkal, sajátosságokkal rendelkezik és nem is lenne helyes általános sablonok minden időre való kiadása. Az önálló munkának egyik része az is, hogy merjünk kezdeményezni, a dolgozókkal megbeszélve kérjük hozzá támogatásunkat és a felsőbb szervek támogatását. Ha így dolgozunk, a tagságunk, dolgozóink látni fogják, hogy értük és velük együtt dolgozunk közvetve, vagy közvetlen mindannyiónk jobblétéért, akkor jól hasznosítjuk a tanfolyamon tanultakat és az ereszvény nem fog elmaradni. Dabi József Alsóleperdi ÁG. üb. elnöke. HÍREK Várható időjárás pénteken estig: erősen felhős idő, sokfelé eső. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken: Nyugaton nulla mínusz három, Délkeleten plusz öt, plusz nyolc, máshol plusz kettő, plusz öt fok között. Fellendülőben van a mórágyi nőtanács élete, különösen azóta, mióta a helyi pártszervezet a kommunista asszonyokat pártmegbízatással küldte a nőtanácsba dolgozni. Az asszonyok a Gyermekváros létesítésére kiadott téglajegyek árusítását vállalták, de ezen túlmenően elhatározták, hogy asztalterítőket, függönyöket, gyermekjátékokat, babákat is készítenek a Gyermekváros kis lakói számára. Az egyik nőtanácsi megbeszélésen három asszony bejelentette, hogy vállal árva gyermek gondozását is. ■— A Hazafias Népfront különkülön szervez ankétokat a társadalmi tulajdon védelméről a különböző szakmák dolgozói számára. Március első felében három alkalommal tartanak ankétot a megyei vállalatok, szervek számára, csoportosítva az azonos ágakat. Az IBUSZ Tolna megyében is bő programmal készül a tavaszi és nyári idényre. Szekszárdi és bonyhádi kiindulással Székesfehérvárra 1, Kaposvárra 1, Pécsre 1, Budapestre 2, Harkányfürdőre 8 és a Balatonra szintén 8 különjáratot tervez. Tolna -mözsi és bonyhádi kiindulással 4 különvonat indul Balatonra és kettő Harkányfürdőre. Ezek a különjáratok nemcsak kiindulópontokon vesznek fel utasokat, hanem Őcsényben, Decsen, Sárpilisen, Bátaszéken Mórágyon, Cikón, Hidason, Nagymányokon és Szászváron is. A Budapestről kiinduló társas utazásokra Tolna megyei jelentkezőket is felvesz az IBUSZ szekszárdi fiókja. A Pakson társadalmi bizottság alakult széleskörű aktivahálózattal, amelynek az a feladata, hogy a tanács irányításával március 15-ig erőteljesen mozgósítsa a lakosságot a falu tisztogatására, rendezésére, parkosítására. — Szekszárdon a hároméves városfejlesztési terv során kikövezik a Beloiannisz utcát. Erre a célra több, mint 400 000 forintot fordít majd a városi tanács. Az utca kikövezésére a jövő évben kerül sor és ezzel teljesül az itteni lakosság régi kívánsága . Ma délelőtt nyílott meg Szekszárdon a fémbútorkiállítás, amelyik három napig tart nyitva (péntek, szombat, vasárnap). A kiállításon megtekinthetők a legkülönfélébb fémbútorok, sőt, mindjárt, a helyszínen meg is vásárolhatók. Kétfajta csőbútorgarnitúra lesz a kiállításon, de ezenkívül külön-külön is vásárolhatók csőbútorok. A kiállítás reggeli től este 6-ig tart nyitva és a megtekintése teljesen díjtalan. — A paksi járás védőnői a múlt évben több mint 4400 helyen voltak családlátogatáson. Meglátogatták a csecsemőket, terhes anyákat és tanácsokat adtak a terhes anya életmódjára és a csecsemő nevelésére vonatkozóan. — Mikszáth: „Az eladó birtok’’ című három felvonásos vígjátékot mutatja be Szekszárd város közönségének a Déryné Színház művészegyüttese március 6-án este, a Városi Művelődési Házban. Értesüléseink szerint igen nagy érdeklődés előzi meg a bemutatót. Kisdorogon már a múlt évben is bővítették a villanyhálózatot, amelyre a községfejlesztési alapból több mint 16 000 forintot használtak fel és ezenkívül a lakosság nagymennyiségű társadalmi munkát végzett. Az idén a tervek szerint a Cigány és a Cinke utcákban kerül sor hálózatbővítésre, amelyre a községi tanács 24 000 forintot fordít, ezenkívül a lakosság már felajánlotta a segítségét. Apróhirdetés VASESZTERGÁLYOST felveszünk azonnali belépéssel. Cím: Tolna megyei Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat, Szekszárd, Keselyüsi út. GARAY FILMSZÍNHÁZ Február 27-től március 2-ig: A tettes ismeretlen Új magyar film. Előadások kezdete: Vasárnap: fél 4, fél 6, fél 8, hétköznap: fél 6 és fél 8. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt és a tanácsok lapja Szerkeszti a Szerkesztőbizottság Szekszárd, Mártírok tere 15—1? Telefon: 2010, 20-11 Felelős Kiadó: az MSZMP Végrehajtóbizoztsága Szekszárdi Nyomda Telefon: 21-21