Tolna Megyei Népújság, 1958. február (3. évfolyam, 27-50. szám)
1958-02-11 / 35. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Ifjúsági és felnőtt válogatott mérkőzések megyénkben Az MLSZ az idén is megrendezi az ifjúsági válogatott csapatok tornáját. Ezen 19 megyei, 4 budapesti csapat és a budapesti középiskolai válogatott indul. Egyidejűleg 19 megyei, 4 budapesti és egy főiskolai, összesen 24 felnőtt válogatott csapat részvételével megrendezte a felnőtt csapatok tornáját is. Ezekben a csapatokban az NB I-es és NB II-es csapatok játékainak kivételével bármely sportkör játékosai szerepelhetnek az illető megye területéről korhatár korlátozás nélkül. A mérkőzések időpontjai április 6, május 11, június 8. Tolna megye a IV. csoportba került beosztásra, ahol Baranya megye, Fejér megye és Budapest-Nyugat csapataival találkozik. A Tolna megyei ifjúsági csapat első mérkőzését április 6-án Fejér megye válogatottjával játssza. A ma NB III-as ifjúságiakra is feltétlenül győi alszövetség ezt a mérkőzést Pakson rendezi. Ugyanezen a napon a megyei felnőtt válogatott Fejér megye csapatával mérkőzik, előreláthatólag Sárbogárdon, vagy Sztálinvárosban. A második mérkőzést május 11-én játsszák a csapatok. Az ifjúsági válogatott ekkor Baranya megye csapatával Baranyában, míg a felnőtt csapat szintén Baranya megye válogatottjával Nagymányokon találkozik. A harmadik mérkőzés június 8-án kerül lejátszásra Rászámít az alszövetség, mivel a válogatottak szereplésekor nem lesznek bajnoki mérkőzések. A barátságos mérkőzéseket is úgy kössék le az NB III-as csapatok, hogy azokra a válogatott játékosokat nem vihetik magukkal. Az ifjúsági válogatott edzői teendőit Sárosi Antal látja el, míg a csapatkapitány dr. Debreczy Zoltán. A megyei felnőtt válogatott csapatkapitány Gyüszü Ottmár, akinek Kapest-Nyugat ellen, az ifjúságiak az irányításával már megkezdődtek ezúttal Budapesten, míg a felnőttek a barátságos mérkőzések látogatásai, Dombóváron játszanak. Az ifjúsági válogatott keret összeállítására az alszövetség február 20-ig javaslatot kér az egyesületektől. Számításba jöhet 1940. szeptember 1-e után született játékos. Az ahol megfigyelik a csapatok játékosait, hogy a válogatott keretet kialakítsák. A felnőtt csapat edzését az az edző végzi, mely csapatból a legtöbb játékos kerül a válogatottba. Készülődnek a megyei labdarugó csapatok! Kiss József kurdi levelezőnk írja a megbeszélte a sportkör és a KISZ(j) csapat készülődéséről: „A kurdi láb- szervezet egyesülését. A jelenlévő kardarúgó csapat január közepén el- egyhangúlag helyeselték a sportkört kezdte a folyamatos edzéseket és a és a KISZ-szervezet egyesülését.Ír felkészülést a bajnoki idényre. A baj Ugyanekkor több szórakozási lehetőnokság megkezdése előtt előrelátható ség is nyílik majd a fiataloknak. íjlag két-három mérkőzést játszik Tóth István vállalta a uonláwa v még a csapat. A csapatban a fegyelem is megjavult és remény van arra, hogy a kurdi labdarúgók a tavasszal már több örömet okoznak a hazai pártoló közönségnek, mint az elmúlt évben tették. Nagydorogi levelezőnk is arról ad hírt, hogy a labdarúgók megkezdték előkészületeiket. Az elmúlt vasárnap^ , már megtartották első kétkapus ed-fl A községi tanács is megad minden résüket, ahol az I. csapat 7:2 (3:0)ir segítséget a sportkörnek. A sportkör arányban győzött a II. csapat ellen * vezetősége február 3-án a KISZ ve- Február 9-én, vasárnap már Sárba-Wzetőséget, valamint a sportoló tagságára ellen játszottak edzőmérkőzést .sgot közös gyűlésre hívta össze, hogy mindkét csapattal.j a fiataloknak. Tóth István vállalta a gyűlésen, hogy a megalakult lövész szakköri vezetését végzi. Síverseny Bölcskén A Bölcskei Sportkör és a Paksi Járási Sportfelügyelőség február 19-én délelőtt 11 órakor meghívásos síversenyt rendez Bölcskén. A versenyen ifjúsági és felnőtt férfi versenyzők indulhatnak. Kötelező versenyszámok, melyben indulni lehet: lesiklás, műlesiklás, síugrás és sífutás. Minden számban egyéni, és csapatverseny is lesz. Rossz hóviszony t fó esetén a versenyt egy héttel később js rendezik. 1 ---------------- IIf Sok sportkör játékjogát felfüggesztették Az alszövetség elnöksége február 1957/58. évi bajnokságra a nevezési In 3-án tartott ülésen az alábbi sportkö- díjat nem fizették be. Járök játékjogát felfüggesztette: 1 j Aparhant, Alsóleperd, Diósberény, Alsóleperd, Bonyhád ifi, Bogyiszlói Felsőnyék, Gerjen, Gyulaj, Kéty, Cikó, Decs, DVSE ifi, Döbrököz,Itt Kakasd, Kajmád, Majos, Medina, Dunaföldvár, Felsőnána, Fornád, yí Nagyszokoly, Regöly és Szakcs, mert Gerjen, Gyönk, Györköny, Juhé-Kis” az igazolt játékosaikról elkészítendő dörög, Kajdacs, Kajmád, Kakasd,*» két példányú kimutatást a mai napig Középtengelici Petőfi, Kurd, Majes, j sem terjesztették be. Máza, Medina, Mözs, Nagydorog,? j Nagyszokoly, Nagytormás, Ozora,yj Juhé,Kisdorog, Alsóleperd, Nagy- Őcsény, Paks, Pálfa, Sióagárd, Szab>szokoly, Németkér, Nagyvejke és Kály, Szakcs, Szedres, Szekszárdi Sci Aparhant, mert 1957. évi nevezési és II és ifi, Tengelici Törekvés, Tevel.ifi tagdíjaikat nem fizették be. Tolna ifi, Varsád és Zomba játékjai j Gerjen, Majos, Nagydorog, Nagy- gát, mert az igazolások kiállítási día székoly, Németkér és Regöly, mert az ját nem fizették be. I» Sportszerelésből: jeles a szpartakiád járási versenyén Mint mondta, ő neki ez nem szenzáció, már megszokta. Majd szerényen hozzátette: „Szeretnék az idén hatodszor is résztvenni Bár hogy újból ott versenyen lesz a budapesti ! 1958 február 11. A bonyhádvarasdi fiatalság újból sportolni akar Január 25-én a bonyhádvarasdi kultúrházban a község fiataljai teljes számban megjelentek. Ami a feltűnő volt, ezúttal még a lányok közül is sokan voltak, akikről köztudomású, hogy az utóbbi időben visszahúzódtak minden sportmegmozdulásról. Pedig ezútal is a sportról volt szó, mégpedig arról, hogy a bonyhádvarasdi szunnyadó sportéletet miként lehetne újra életre hívni. A megjelenteket Munkácsy József általános iskolai igazgató — a Hazafias Népfront helyi titkára — üdvözölte, majd a sportköri elnök beszámolóját hallgatták végig. A Bonyhádi Járási Testnevelési Felügyelőség kiküldöttjeként részt vett az ülésen Fátrai Jakab sporttárs is. A fiatalság részéről sok hozzászólás hangzott el, melyben legtöbben arról szóltak, mi az oka annak, hogy a még nemrégen élénk sportélettel rendelkező községben az utóbbi két évben majdnem teljesen megszűnt a sport. A felszólalók az okot a következőkben találták: 1. Az ifjúság nagy része a községen kívüli munkahelyeken (bánya, útépítés, zománc- és cipőgyár) dolgozik és csak vasárnaponként tartózkodik lakóhelyén. 2. Az ifjúság egy része nem dolgozik kellő felelősséggel a sportügyért, nem becsüli meg eléggé a sportköri felszerelési tárgyakat. 3. Az ellenforradalom óta hiányzott a járás segítő, szervező munkája. A megválasztott új vezetőség feladatául tűzte ki, hogy a község egész ifjúságát mozgósítja a sportmunkában való részvételre, az idősebbeket pedig a sportköri munka támogatására. A tervben szerepel az is, hogy a lányokat jobban beszervezzék a sportolásba, a testnevelésbe, végül a megjelentek annak a reményüknek adtak kifejezést, hogy a járási és a megyei sportfelügyelőség a lehetőségekhez képest támogatásban részesíti a bonyhádvarasdiakat. Dvorszky (Dósai) Istvánt kizárta a Szekszárdi SC vezetősége Nemes Piroska neve hosszú évekül óta szerepel lapunkban. Hat év óta rendszeresen sportol és ered GiripWillipL öt éven át részt vett olaszpartakiád járási és a megyeiül Csütörtökön este tárgyalta a Szék- zéseknek is csak mintegy negyedén versenyen elért eredményeivel, a, ®C vezetősége (Dósai) Dvor szerepelt. szpartakiád országos döntőn, ily* Jszky István fegyelmi ügyét. 1958. évi tavaszi bajnokságra valódapesten. Nem is eredménytelen A vezetőség egyhangúlag úgy alapozást elkezdte. Azonban már azzal: kétszer állt már a győzelmig határozott, hogy mindennemű sport- elsl paksi előkészületi mérkőzésen emelvényen, egyszer második éss tevékenységtől örökre eltiltja és kiegyszer harmadik helyezést ért .^árja a sportkör tagjai sorából, el gránátdobásban,m nem állt csapata rendelkezésére. Jelenleg ugyan nem volt munkahelye, de őszig, ameddig dolgozott, munka-Eredményeit kizárólag sportszerű Dósai 1951-ben került Szekszárdra helyére rendszertelenül járt be. Hoszvetetének köszönheti. Szülei föld-jha, második megyei bajnokság rajtrászú évek során javíthatatlannak műműveléssel foglalkoznak. Cserencyra, amikor már a résztvevők között tatkozott, így természetszerűleg kőpusztán túl laknak még egy kilo-ylvolt a Szekszárdi Dózsa II. osztályú vetkezett be a sportkör vezetőségéméterre (Cserenc-puszta Becshez 7 bajnokságot nyert csapata is, nek ez az elhatározása: kilométer). A sportfelszerelése-üj Már akkor, a nehezen fegyelmező Hogy Dósai idáig jutott, ebben első ként a cserenci iskolába kell el Xhető játékosok közé tartozott italo- sorban saját magának volt része, aki járma, mely hozzájuk negyedóraitúzásai miatt. A különböző intézkedő- önuralom és akarat tekintetében járás és az utóbbi időben már ott-jések következtében később megembe- gyengének mutatkozott. De része volt *" "" * a bátyja.^ezelte magát annyira, hogy amikor a abban, hogy a játékos idáig jutott el ,Pécsi Dózsa bekerült az NB I-be, a sportköri vezetőknek is, alóli vele hon is tartja edzéseit val együtt. Sportszeretete határtalan.Ava ®"Jj"Dósait is átigazolta. Később ismét szemben mindig elnézést tanúsít atkony termetű kislány szombaton 81llyan társaságba keveredett, hogy tak. kilométert gyalogolt olyan úton,és nem tudta megtartóztatni magát. De még inkább részesek a szekahol a kocsik is tengelyig sülyedt.Gyenge erőnléte miatt így az NB I-es szárdi szurkolók, akik úgy mutatták Tes^tve^lessen vasárnap a csapatban nem sikerült bekerülnie, ki vele szemben szeretetüket, hogy A Szekszárdi SC megalakuló fröccsöket, sört fizettek neki. [sakor visszatért Szekszárdra, mind nehezebb volt azonban vele a Bízunk abban, hogy ebből a száj bánásmód. Ludas edző, fegyelmezet morú esetből a fiatal és italozást , , , , , , vlenségei miatt többször kihagyta, kedvelő játékosok nemcsak a székdöntőjén.” Mi biztosak vagyunkÍ P!,nt szerepeltette már a megye baj- szard, borvidékén, de másutt is lehetne, hogy Nemes Piroska azsokok tornáján. Az NB II-es mez*o vonják a szükséges tanulságot. idén is kiharcolja magának a me-'S gyei versenyen azt a helyezést KÓSXÜlődik a Paksi KiniZSi tát, február 16-án a tolnai együttest látják vendégül Pakson, majd feb-A Paksi Kinizsi első barátságos Ny.^mérkőzését, — mint azt már közöl— a Szekszárdi SC-vel játszótruár 23-án Tolnára utazik visszaza vasárnap. A vezetőség Pákozdi vágó mérkőzésre a Kinizsi együtteedzővel egyetértésben további ba sarátságos mérkőzéseket kötött le. Feb A vezetőség és a tagság bizakodva nuár 9-én a Bonyhádi MTE csapat néz a bajnoki mérkőzések elé. Nem keltett csalódást Döbrököz a megyei bajnokságban Az 1957—58. bajnoki év őszisze így pl. a Máza, Fadd és Dombóvár Lindmayer összetételű csatársornak van jobb neve a védelem tagjainál, mégis azt kell megállapítanunk, hogy a védelem kevesebb gólt kapott, mint Tamási, Hőgyész, Kurd, Nagydorog, viszont az ellenlábasok csatársora is körülbelül Döbrököz közzonja előtt Döbrököz személyében elleni idegenben elszenvedett súlyos is egy teljesen újonccsapat készülő vereség, a hazai nagymányoki küldött a megyei bajnokság küzdelmei- siker (1:5), a hazai pályán elszenverő. A csapat mögött a II. osztályú dett kurdi vereség, a hőgyészi dönbajnokságban mutatott jó szereplés teilen stb. A 12 mérkőzésen (a Szekállt csupán, arról nem lehetett szó, szárdi SC tartalékcsapatának eredhogy tapasztalhatta volna eddig már ményeit nem számítjuk) megszerzett hasonló eredményt ért el. valahol is a megyei bajnokság lég- 9 pont, a 35 százalékos eredmény, a köret. váratlan eredmények mind azt mu A még sikeresnek ítélt szereplés Amikor a csapat teljesítményét látják, hogy a lelkes döbröközi sport ellenére a csapat eléggé veszélyes vizsgáljuk a holtidényben, meg kell vezetők nem végeznek hiábavaló helyzetben van a bajnoki tabellán, látnunk, hogy azok az értékek, ame munkát és az az együttes, amely Nem szabad elfelejteni, hogy amelyek a csapatban rejlenek, nem ke- Döbrököz sportját képviselte a mecsők száma függ az NB III-ból kiesők vültek napfényre mindig és teljes gyer bajnoki mérkőzéseken, fejlődő számától is. Minthogy 2—3 kiesőre egészükben. A csapat szereplésének voltak éppenúgy fénypontjai is, mint árnyoldalai. Ilyen fénypont volt pl. Dunaföldvár felett aratott 2:0-ás vagy Bátaszék felett aratott 3:2-es képes, feltétlenül számítani kell, a tavaszi szezon még nem lesz izgalommentes. Ezúttal csak öt hazai és hét vidéki mérkőzésre kerül sor, ha a Szekszárdi SC elleni mérkőzést nem számítjuk és a Váralja, Tamási, Fadd, Dombóvár, Máza elleni otthoni és a bő-A csapat egységesnek mutatkozott az őszi szezon folyamán. Ha nem számítjuk azt a három játékost, akik győzelem. Ezenkívül még Nagydoro- mindössze egy alkalommal jutottak got győzték le 5:2, Váralját pedig szóhoz, az egész idény folyamán, idegenben 2:0 arányban. A Döbrő- akkor mindössze 14 játékos játszott gyészi, kurdi, nagydorogi idegenben közö Hőgyész mérkőzés 3:3 arányban a bajnokságért. A játékosok közül sorra kerülő mérkőzéseken kell majd eldöntetlenül végződött. Venczel, a kapus, Dékány, Tapasz- összegyűjteni a bent maradáshoz A vereségek között találunk olyan ii, Gácsi és Lindmayer valamennyi szükséges bajnoki pontokat. Hogy ez vereségeket is, amelyek a döbröközi mérkőzésen játszottak és mindössze sikerül-e majd és Döbrököz nemcsapatnak válnak dicséretére, így csak egy mérkőzésről hiányzott csak egy esztendőre váltott átszállópl. a Paks elleni hazai 0:1, a tamá- Dancs, Somogyvári, Balakó és Péter jegyez a megyei bajnokságba, ezekre is 1:2, de még a szekszárdi 2:5 is is. Bár ha az őszi mérkőzések felül a kérdésekre rövidesen feleletet ka Természetesen voltak az újonc lításait idézzük emlékezetünkbe, a punk a március 9-én induló megyei csapat szereplésének árnyoldalai is. Dékány, Tapaszti, Balaskó, Gácsi, bajnokság küzdelmeiben. Apróhirdetések A TOLNA MEGYEI Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat (Szekszárd, Keselyűsi út) vasesztergályost azonnali belépéssel felvesz. ÉRTESÍTJÜK az érdekelt vállalatokat és szerveket, hogy a Faddi Fémipari és vegyes KTSZ autószerelő részlege megalakult. Vállalunk autógenerál javítást, szerelést, motorszerelést, mezőgazdasági gépjavítást stb. Sürgős határidős munkálatokat vállalunk. 2 DARAB 10 hónapos fehér húsban származási lappal ellátott, eladó. Várdomb, Vöröshadsereg u. 72. A Tolna megyei Tanács VB Mezőgazdasági Osztálya pályázatot hirdet azonnali felvétellel egy műszaki főelőadói állásra Követelmény: építészmérnöki, vagy technikusi, vagy építőmesteri végzettség, legalább 5 évi gyakorlat. Bővebb felvilágosítást ad a Tolna megyei Tanács VB Mezőgazdasági Osztálya, Szekszárd. GARAY FILMSZÍNHÁZ Február 11-én: Déryné Zenés magyar film. Előadások kezdete: Vasárnap: fél 4, fél 6, fél 8. Hétköznap: fél 6 és fél 8. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt és a tanácsok lapja Szerkeszti a Szerkesztőbizottság Szekszárd, Mártírok tere 15—17 Telefon: 20 10, 20-H Felelős Kiadó: az MSZMP Végrehajtóbizottsága, Szekszárdi Nyomda Telefon: 21-21