Tolna Megyei Népújság, 1958. február (3. évfolyam, 27-50. szám)
1958-02-19 / 42. szám
6 Ülést tartott a Diák Sport Tanács A Megyei Diák Sport Tanács hétfőn délelőtt ülést tartott a KISZ hivatali helyiségében. Elsőnek a Sipos Márton vándorserleg ügye került a tanács elé. Igen beható eszmecsere után a tanács úgy határozott, hogy javaslatot tesz a megyei tanács művelődésügyi osztályának a Sipos Márton vándorserleg kiírásának megváltoztatására. A tanácstagok mindegyike egyöntetűen támogatta azt a gondolatot, hogy valamennyi sportágban alapítson a tanács serleget az érdekelt sportágak minél hatékonyabb fejlesztése érdekében. Boros Dezső tanácstag azt kérte, hogy a közeljövőben lebonyolításra kerülő kosárlabdabajnokságban pécsi játékvezetők működjenek. Bár a szövetség játékvezetői között bajai, nagydorogi, dombóvári játékvezetők is vannak, akiknek pártatlanságához és szaktudásához nem fér kétség. A kérést a művelődésügyi osztály és a kosárlabda JT meg fogja vizsgálni. Kaspari János ismertette a megyei labdarúgóbajnokságok lebonyolításának rendszerét. Ezek szerint a mérkőzésekre mindig szerdán kerül majd sor és azon az iskolák valamennyi tanulója szerepeltethető, az igazolt játékosok is. A mérkőzések kiesési rendszerben kerülnek sorra, döntetlen esetén a vendégcsapat megy tovább. Kivételt képez, ha két helyi csapat kerül egymással szembe. Ez esetben hosszabbítás következik. Néhány irányított sorsolással lejátszandó előmérkőzés után kerül sor a nyolcas elő, a négyes középdöntőre és a bajnokság sorsát eldöntő döntőre. Tárgyalt a bizottság az április 4-én rendezendő felszabadulási versenyről is, az eddigi váltófutás helyett távfutóversenyt rendeznek. Ezt a versenyt minden középiskolai székhelyen megrendezik. Megtárgyalta a bizottság az asztalitenisz, a tornász és az atlétikai bajnokság megrendezésének a módját is. Végül úgy döntött a bizottság, hogy legközelebbi ülésére a megyei középiskolai atlétikai bajnokságokkal egyidőben Szekszárdon kerül sor. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Nagyarányú vereségek után meglepő győzelmeket aratott Nagydorog a megyei bajnokságban Nagydorog is azok közé a csapatok közé tartozott a bajnokság megindulása előtt, amelyek kitüntetésnek vették azt, hogy a megyei bajnokságban kaphatnak helyet. ban a szívnek és a lelkesedésnek reményeket. Bár a játékvezetés köszönhette, nagydorogi gólt nem adott meg, így Ha végigtekintünk a lejátszott mér is 6:3-ra győzött a csapat a már tokozásokon, utólag így látjuk azokat: mely megyei bajnokságbeli múlttal A kezdet jó volt, mert a csapat 4:0- ra győzött hazai pályán Váralja el a csapat a bajnokság megkezdésében. A két félidő közül az első sikerült jobban, amikor már 3:0-as vezetésre tett szert az együttes, előtt Földesi János edző keze alá került. Bizony eleinte sok nehézséggel kellett megbirkóznia, így például a játékosok egy része edzésre nem akart járni, de ugyanakkor játszani szeretett volna. Szerencsére a vezetőség és az edző egyetértett rendelkező dombóváriak ellen. A nagymányoki mérkőzés a vártnak megfelelően zajlott le, sőt a legjobban szereplő újonc, Fadd, Nagydorogról is hazavitte a bajnoki pontokat. Ezután következett a hogy őszi mérkőzés, amely eddig két gyengén szerepelt együttest állított egymással szemben. Mint a mérkőzés végén A csapat ezzel a győzelmével és eredményével a bajnoki táblázat élére került, azonban mind lejebb csúszott és végülis kénytelen volt abban, hogy az edzéseket nem látó- megelégedni a 11. hellyel (ha a Szék kiderült, a vezetőség nagyot hibázott, gató játékosok, nem kerülhetnek be s^arki SC eredményeit nem számít- amikor visszatért az „öregekhez”4., a csapatba. Az edző munkája külön Bátaszéken is jól ment a csa- aminek hőgyészi győzelem lett a nősen az erőnléten látszott meg, Patnak a játék, hiszen 60 percig vége, azonban kellő alapozás hiányában 1 :0-ra vezetett. Egyenlítés után a Ezután Máza merít el Nagydorogra, mégsem volt elégséges az erőnlét. A rutintalan csapat védelme összeom ^ vendégcsapat 2:0 után kiegyenlőmérkőzések zöme azt mutatta, hogy és a hazai együttes 6 perc alatt tett, de nem omlott össze a csapat és a csapat a második félidőre vissza további 3 gólt ért el. A harmadik egyenlítés után is kiharcolta a gyocsett. Taktikai és technikai téren mérkőzés Szekszárdon volt és az NB még kevesebbet nyújtott az együttes II-es csapat tartalékaitól „megijedt’. Ez a gárda élén a fiatalokkal, Kurdorogiak kétszámjegyű vereséget szenvedtek. A rutinosabb Paks Nagydorogról is könnyen vitte haza a bajnoki pontokat. A Döbrököz elleni mérkőzés már érdekesebben alakult. A két újonc és végeredményben sikereit elsősorban is sikerrel állt helyt, mert hazavitte vidékről is a bajnoki pontokat. Ez volt a csapatnak első és egyetlen vidéki pontszerzése. A játékosok közül Patai Józsefet . „ . . .. . ............................... ... . . . . . .. . , „ kell először kiemelnünk, aki mezőny A Szekszárdi Gimnázium férfi és gazo játékvezetőket, hogy a vizsgálat küzdelméből az első félidőben Nagy- játékosból került a kapuba és jól női kosárlabdacsapata vasárnap az eredetileg kijelölt déli 12 óra hódörög 2:0-as vezetéssel fordulhatott, megállta a helyét annak ellenére on vendégszerepelt ,az ottani lyett már délelőtt 9 órai kezdettel . Szünet után a közönség fenyegetésének a hatására gyengekezű játék-hogy még ifjúsági korban lévő játékos. A csapat lendítője a jobb...... ............................ összekötő Szabó Gyula volt, aki megfordította a vesztesre álló mez- először szerepelt az idén a vezető működése mellett Döbrököz kőzésnek a sorsát a csapatban, mivel ennek előtte kosárlabdázó volt. Az ő teljesítménye volt talán a legkiegyensúlyozottabb. Rajtuk "rpa_ kívül még Horváth, Balogh I., Szeip és Peterdi érdemel dicséretet. if Ez aztán meglátszott a Tamási elleni hazai mérkőzés eredményén is 0:0-as félidő után 3:1-re nyert mást. Dunaföldvárott is egy félidőn keresztül jól játszott a dorogi csapat és a nagymultú DSE csak 1:0-as vezetésre tudott szert tenni. Szüneti látta, hogy fiatalítani kell és a fiatalok beváltották a hozzájuk fűzött A szakosztály vezetése még sok kívánnivalót hagy maga után. A megyei bajnokság az eddiginél sokkal tolnai játékosok végrehajtották az i"^n‘azonban ös^roppant a "gárda lelkiismeretesebb munkát kívánó utasítását és nem az eredmény-g Q lett a végeredmény meg. Bízunk abban, hogy a tavaszra re, hanem a könnyed mozgásra, jó-és mind a vezetőség, mind a játékosok jókra törekedtek. A paksiak játékán A nyolcadik mérkőzés nem várt teljesítménye feljavul és Nagydorog viszont meglátszott, hogy már most eredményt hozott. A vezetőség be elkerülheti majd a kiesést, remek formában vannak és a 90. percből 70 percen át „hajtottak.“’ A paksi közönségnek természetesen ez tetszett. Most már csak a kérdés, hogy melyik csapat járt el helyesen. Könnyen lehet, hogy a paksiak j .időzítése’“ kissé korai és ennek a ’visszahatását majd a bajnokság kö [zepén veszik észre. Hat—nyolc hét múlva már többet (t tudunk... ! Andrin László Jó az időzítés ? Vasárnap a Paksi Kinizsi a tolnaiakat látta vendégül edzőmérkőzésen. A mérkőzés a paksiak hatalmafölényével zajlott le, bár ezt az eredményt nem tükrözi híven. (2:1). A Labdarúgás — kosárlabda — sakk NB III-as csapataink közül Dombóvár Mázán, Simontornya otthonában a Kőbányai Lokomotív ellen, Tolna Pakson, Bonyhád pedig Komlón vendégszerepelt. A mérkőzések azt mutatták, hogy még sokat kell javulniok csapatainknak a bajnoki rajtra, ha meg akarják állni a helyüket a tavaszra különösen élessé váló küzdelemben. A mérkőzések eredményéről az alábbiakban számolunk be: Komlói Béla Akna—Bonyhádi MTE 4:0. A bonyhádi csapat edzéseinek irányítását a tolnai Csordás * Megkezdődött a válogatottjelölt játékosoknak a figyelése. A simontornyai megfigyelő szerint a jelöltek közül Pados játszott jól. Pénzes és Kondor az egyéni játékot erőltette. Mázán a megfigyelőnek Halmosi II és Kalmár, illetve Kasper játéka tetszett. Dombóvári megfigyelőnk sajnos nem a DIMSE, hanem Szászvár játékát dicsérte, amely 5:1- re győzött. Annál inkább tetszett az ifjúsági csapat játéka, amely egy tucat gólt lőtt a döbröközi ifiknek. A dombóvári játékosok közül Mérai, Horváth I. és II. és Ábel játéka van előtérben a felnőtt és az ifjúsági válogatott összeállításánál. Siófokon vendégszerepeit í az ottani lyett már délelőtt 9 órai középiskola diákjai ellen. A szék kerül sor Dombóvárott a fiú által aszárdi gimnazisták mindkét mérkőzéses iskolában, süket megnyerték. A férfiak 58:47, a lányok 40:30 arányban győzték le ellenfelüket, amely különösen abból a szempontból érdekes, hogy a siófoki gimnazisták Szekszárdon jobb eredményt értek el. Különösen a fiúcsapat játszott biztatóan a megyei középiskolás kosárlabdabajnokság előtt. Két év előtt érdekes színt vittek a megyei sportéletbe a diákotthoni igatók értekezlete úgy döntött, hogy asztaliteniszben és sakkban felújítják a hagyományos küzdelmeket. Az asztaliteniszcsapatbajnokság március 2-án, a sakkbajnokság márc. 9-én kerül megrendezésre Bonyhádon, illetve Szekszárdon. Ezeket a versenyeket mindenütt megelőzik a diákotthoni házi bajnokságok. Mind sakkban, mind asztaliteniszben négyes csapatok mérkőznek majd a bajnoki címért és a megyei művelődésügyi osztály serlegéért. * A Tolna megyei Labdarúgó JT ezúton értesíti a Dombóvárott vizi vette át. Egyelőre nem sokat muta bajnokságok. Idén a diákotthoni igazi edző utasítását és nem az eredményttott a tartalékos bonyhádi csapat az igen kemény komlói ellenfele ellen. Itt jegyezzük meg, hogy a Komlói Béta Akna csütörtökön délután Szekszárdon vendégszerepel. Simontornyai BTC—Kőbányai Lokomotív 1:1 (0:1). Háromszáz néző előtt elbizakodott volt a simontornyai csapat, amely az elmúlt vasárnap 10 gólt lőtt budapesti ellenfelének. A Ferenczi—Kara, Dobrádi, Smigura—Deli, Pados—Gadó, Pénzes, Barocsai, Kondor Lukács összeállításban játszó simontornyai csapat gépezete különösen az első félidőben döcögött. Sok rossz leadás, a csapatmunka hiánya jellemezte a játékot. Az első félidőben öngólból a vendégcsapat jutott vezetéshez, amelyet aztán a második félidőben beállt Csapó egyenlített ki. Külön kell szólnunk a simontornyai közönség sportszerűtlen viselkedéséről is. A negyedszázados múlttal rendelkező sportkör sportszerűbben gondolkodó nézőket érdemelne meg. Ebben azonban részes a sportkör maga is, amely nem gondoskodik a szurkolók kellő neveléséről. S ha már a sportszerűtlenségnél tartunk, említsük meg azt is, hogy a simontornyai tartalékcsapat mérkőzés nélkül maradt, mert az ozoraiak az utolsó pillanatban lemondták a találkozót. Dombóvári Vasutas SE—Mázai Bányász 1:1. Háromharmados edzőmérkőzésen úgy alakult ki az 1 :1-es eredmény, hogy Dombóvár 11-esből szerezte meg a vezetést és Máza egyenlített. A két csapat tartalékosan szerepelt, mert a Vasutasoknál G. Kiss és Gebhardt, a Bányásznál Kerték hiányzott. A dombóvári vasutascsapat még két érvénytelen gólt lőtt. Az 1957. évi legjobb atlétikai eredmények Még 165 cm-t ugrott: Perényi Attila, Szekszárd, Garamvölgyi László, Bátaszék, Szabó Sándor, Szekszárd, Leitkám Antal, Sióagárd. A magasugrás volt az elmúlt esztendőben egyike azoknak a versenyszámoknak, amelyek a legtöbb örömet hozták a megye atlétarajongóinak a számára. A szekszárdi gimnáziumnak a megyei középiskolai csapatbajnokság megnyerése után az országos bajnokságokon elért előkelő helyezése után ősszel a fiatal szekszárdi (Bátaszékről bejáró) versenyző új megyei csúcsot ért el és ezzel az eredményével olyan versenyző megyei csúcsát adta át a múltnak, mint Földesy Ödön, a helsinki olimpia harmadik helyezettje. Szabó Miklós eredményének értékét növeli, hogy tavaly még a legjobb 10 között sem találtuk. Csak az idén tért át a bukó-guruló stílusra és eredménye ugrásszerűen nőtt. Az idény végén teljesen reális körülmények között sikerült a megyei csúcsot is megdöntenie és Szilyt a második helyre utasítania. A magasugrás szekszárdi specialitás. Ez mutatkozik meg az utolsó 7 esztendő eredményeiben, de még az 1957. évi eredményekben is. Ha a listára tekintünk, azt látjuk, hogy mindössze 3 olyan versenyző akad, akinek tavaly is már számottevő eredményei voltak. Ezek sem fejlődtek tavaly óta számottevően. Mégis nagyot javultak az átlagok, mert Szabón és Szilyn kívül Paczolay és Posza személyében még két 170-es ugrója volt a megyének és igen sokan voltak, akik 165, vagy annál jobb eredményt értek el. Különösen örvendetes a szekszárdi Sas, de még inkább Perényi Attila eredménye. 1. Szabó Miklós, Szekszárd 183 (-) 2. Szily Géza, Szekszárd 178 (178) 3. Paczolai Sándor, Paks 170 (—) 4. Posta Péter, Szekszárd 170 (—) 5. Náder Lajos, Szekszárd 168 (—) 6. Kasza István, Szekszárd 168 (—) 7. Szolga József, Szekszárd 168 (-) 8. Seres Mihály, Szekszárd 168 (165) 9. Haider István, Szekszárd 165 (165) 10. Sas Gábor, Szekszárd 165 (—) Öt színművet mutattak be ebben az évben Pakson A paksi műkedvelő színjátszó csoportok munkájában nagy fellendülést hozott az idei tél. Három olyan műkedvelő művészeti csoport is működik a községben, amely figyelemreméltó eredményeket ért el, s komoly teljesítményekre képes. A rendőrség dolgozóiból alakult színjátszócsoport február 9-én nagy sikerrel mutatta be Kodolányi: Végrendelet című drámáját, a konzervgyári színjátszócsoport február 16-án Molnár Ferenc: Doktor úr című vígjátékával aratott sikert. A járási művelődési otthon Tamási Áron: Énekes madár című népi mesejátékával készül. A bemutatóra március 1-én kerül sor. A csoport ezzel a darabbal vesz részt április első napjaiban a megyei műkedvelő színjátszó hét műsorában. A színjátszó együttesek rendszeresen látogatják a környező községeket, bár az „Énekes madár“’-ral nem tudnak a községekbe menni, mert mindenütt kicsi ahhoz a színpad, hogy a díszleteket fel tudják építeni A Faluszínház ebben az évben kétszer járt Pakson. Babay—Buday: Három szegény szabólegény című mesejátékát és Moliere: Nők iskolája című színművét adták elő. Az idei télen javult a község kulturális igényeinek ellátottsága, a ehhez nagy segítséget nyújtott a járási művelődési otthon. Felhívjuk a Községi Tanácsok, Tsz-ek, Állami Gazdaságok és egyéb közületek figyelmét, hogy vállalatunk mindenféle vízvezetékszerelési, kútfelújítási, kabantartási és kompresszorozási munkát, továbbá törpevízmű építést és bővítést vállal. Cím : Városgazdálkodási Vállalat Szekszárd Rákóczi utca 7 Telefon: 24 71, 20 51 Autógumi futózást és javítást (Zetor kivételével) minden méretre sürgősen is elkészíti a Dunaföldvári Cipész KTSZ Dunaföldvár Telefon : 59 1958 február I*. Apróhirdetések ELVÁLT fodrász kisiparos szakmabeli élettársat keres 27 évesig. Leveleket: „Fodrász” jeligére a kiadóhivatalba kérem. HÉT méhcsalád iker Nagy-Boczonádi kaptárban eladó. Szekszárd, Lehel utca 10. VADONATÚJ zöld Pannónia eladó. Szekszárd, Lehel utca 10. GARAY FILMSZÍNHÁZ Február 17—19: Elbeszélés az első szerelemről Egy kedves diákszerelem története Szovjet film. Előadások kezdete: Vasárnap: fél 4, fél 8, fél 8. Hétköznap: fél 6 és fél 8. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt és a tanácsok lapja Szerkeszti a Szerkesztőbizottság Szekszárd, Mártírok tere 15—17 Telefon: 2010. 2011 felelős Kiadó: az MSZMP Végrehajtóbizottsága Szekszárdi Nyomda Telefon: 21-21