Tolna Megyei Népújság, 1958. március (3. évfolyam, 51-76. szám)

1958-03-28 / 74. szám

ISS* március 28. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Ünnepség agy­a sürgés-forgás a gyár­­ban, ünnepségre készülnek a Paksi Konzervgyár dolgozói. Úgy, mint pontosan tíz évvel ezelőtt, 1948. március 25-én. Igaz, akkor ,,csak” a cégtáblát cserélték ki, no meg a régi igazgatót, a kazánfűtő­ből lett vállalatvezetővel, de az el­múlt tíz esztendő alatt kicserélő­dött szinte az egész gyár. Újak az épületek, a gépek nagy része, nincs talpalatnyi hely az üzemben, ahol ez évtized alatt ne alkottak volna újat a szorgalmas munkáskezek. Új az ebédlő-kultúrterem is, amely most feldíszítve várja az ün­neplő dolgozókat. Az elnökségi asz­tal mögött kis kiállítás mutatja be, mit gyártottak az államosítás előtt és melyek azok a termékek, ame­lyeknek gyártását azóta vezették be az üzemben. Zsúfolásig megtelt a terem, el­foglalja helyét az elnökség, a Járá­si Pártbizottságot Rév András elv­társ, a Járási Pártbizottság titkára a Megyei Pártbizottságot Siklósi Imre elvtárs, a KISZ megyei tit­kára képviseli. Darnai István elv­társnak, a gyár üzemi bizottsági elnökének megnyitója után Béres Ferenc elvtárs, a gyár főmérnöke számol be a gyár fejlődéséről. A részvevők közül sok — a régi dolgozók — előtt megelevenedik a múlt, ismeri a gyár történetét. De tanulságos a beszámoló a fiatalok számára is, akik ebből látják iga­zán, mennyivel más körülmények között dolgoznak most, mint elő­deik a tőkés világban. Ezerkilencszázharmi­nckettőben egy budapesti tőkés csoport — Krausz és Moskovits — látogatott el Paksra és a helyet nagyon al­kalmasnak találta egy gyümölcs­szeszfőzde létesítésére. Egyedül uralta a nyersanyag- és a munka­erő-piacot, olcsón tudta megvásá­rolni az anyagot, még olcsóbban a munkaerőt. A dolgozók munkaide­je tizenkét óra volt. A munkásnők ilyen hosszú munkaidő mellett is 40—80 fillért kerestek naponta. Az alacsony épületekben egészségte­len munkahelyeken sokszáz mun­kás zsúfolódott össze, szociális lé­tesítményeknek, munkaruhának híre-hamva sem. Az első időkben még a munkaeszközöket (kosara­kat) is maguknak kellett a gyárba behozni. Jó üzletet jelentett a tőkéseknek ez a gyár, mert pár év alatt egy többszáz munkást foglalkoztató szárítóüzemmé fejlesztették. Jött a háború. A régi munkások közt kis mozgolódás támad, amikor ideér a beszámoló. Akkor ugyanis olyan alacsonyak voltak a bérek, hogy a gyár nem kapott elég munkást. Hadiüzemmé nyilvánították a gyá­rat és csendőrökkel hajtották mun­kára a dolgozókat. Alig van olyan — főleg a régi munkásnők kö­zött —, akiben ne ébresztene ke­serves emlékeket a beszámolónak ez a része. Somogyinét öt napra, Haaz Pálnét egy hétre csukatta le a gyár hadiüzemi parancsnoka. És rajtuk kívül is sokan járták meg akkor a paksi járásbíróság börtö­nét. Különleges módja volt ez a büntetésnek. Egész napra nem le­hetett becsukatni az embereket, hiszen akkor nem dolgozhattak volna, így tehát a napi munka után az éjszakát a börtönben kel­lett tölteni. Amikor az őrnagy megtudta, hogy a börtönben szal­mazsákon alusznak az elítéltek, felháborodva adta ki az utasítást az asztalosoknak, hogy csináljanak priccseket a börtön részére. A felszabadulás után — a hábo­rús konjunktúra megszűnésével — csaknem teljesen leállt az üzem. Nagy változást csak az államosí­tás hozott. Ezután vette kezdetét az a fejlődés, ahol most áll az üzem. A termelés 1951-től 1957-ig ötszörösére növekedett, évről évre vezették be az új gyártmányokat és ma a Paksi Konzervgyár egyike az ország legkorszerűbb konzerv­gyárainak. Termékeit ismerik nemcsak az országban, hanem messze a határokon túl is. Tavaly például a gyár egész termelésének közel felét küldték exportra. A dolgozók ellátása, munkakörülmé­nyei össze sem hasonlíthatók a régivel. Az arcokon látszik, hogy min­denki egyetért Béres elvtárssal ab­ban, hogy további jó munkával kell biztosítani a gyár fejlődését, öregbíteni az üzem hírnevét. Siklósi elvtárs nemcsak mint a Megyei Pártbizottság kiküldött­je szólalt fel az ünnepségen, ha­nem a gyár egykori dolgozójaként is. — „Negyvennyolcban sokan ké­telkedtek abban — mondotta —, hogy a munkások képesek lesznek vezetni a gyárakat. Az elmúlt tíz esztendő csattanós válasz az ilyen hangokra és az ellenséges hírve­résre.” — Felidézte a régi emlé­keket az embertelen munkakörül­ményekről, majd a munkások mai életéről beszélt, amikor is a felsza­badulás óta Pakson épült három­százötven új háznak a fele kon­zervgyári munkásoké. Soha ilyen jól nem éltek a munkások a mi hazánkban, mint most — mondot­ta. — Persze, ez nem azt jelenti, hogy ma már meg lehetünk elé­gedve. De jelenleg nem lehet to­vább emelni az életszínvonalat, csak akkor, ha annak alapját a termelés növelésével megterem­tettük. Szembe kell szállni azok­kal, akik a dolgozó nép kárára akarják — lopással, lógással — növelni saját jólétüket, akik úgy értelmezik a népi tulajdon fogal­mát, hogy „ami a szemünk előtt van, vigyük, herdáljuk”, mert az ilyen — legtöbbnyire ellenséges — elemek a legfőbb akadályozói az életszínvonal emelésének. Siklósi elvtárs felszólalása után került sor azoknak a dolgozóknak meg­jutalmazására, akik az államo­sítás óta megszakítás nélkül dol­goznak a gyárban, akiket a gyár vezetősége ez alkalomból elismerő oklevéllel tüntetett ki. J. J. a Paksi Konzervgyárban Fejlődik a betegellátás — A szekszárdi kórház 1957. évi forgalma — — Mennyi a beteg ember mostaná­ban — mondja a felületes szemlélő, aki gyakran megfordul a rendelőin­tézetekben, vagy — akár, mint láto­gató — a kórházakban. Pedig most sem több a beteg, mint volt húsz, vagy harminc évvel ezelőtt. Csupán a betegellátás fejlődött annyira, hogy sokkal több embert tudnak gyógykezelésben részesíteni, és sok­kal többen is veszik igénybe, mint húsz-harminc évvel ezelőtt. A szekszárdi megyei kórház múlt évi betegforgalma igen bő alapot ad mindehhez. A számadatok minden­nél jobban elmondják, mi is a való helyzet. Nem is olyan sok évvel ez­előtt csak végszükség esetén mentek orvoshoz az emberek. Ma viszont.. . De nézzük a számokat és hasonlítsuk össze az 1929. évi adatokkal, ugyan­is 1929-ben kezdte meg működését az új kórház. 1929-ben 7 osztállyal, 727 ággyal indult a kórház. Az 1957-es évet viszont 17 osztállyal és 908 ág­­­gyal zárta. 1929-ben szakrendelés egyáltalán nem volt, 1957-ben vi­szont 11 féle szakrendelésen, napi 43,5 óra időtartam alatt részesítették kezelésben a járóbetegeket. A kórház 17 osztályán 1957-ben az elbocsátott betegek száma 14 775 volt. Ha ezt a számot például Szek­­szárd lélekszámával összehasonlíta­nánk, olyan eredményt kapnánk, mintha a város lakosságának több, mint kétharmada megfordult volna a kórházban az elmúlt évben. A be­tegek gyógyítására fordított ápolási napok száma összesen 306 768. Ebből a biztosítottakra eső ápolási napok száma 132 768, az összes ápolási na­pok 44 százaléka. Az állam terhére eső ápolási napok száma 102 850, vagyis 33 százalék. (Ide azok tartoz­nak, akik nem biztosítottak, de kü­lönböző körülmények miatt az ál­lam fedezi a gyógyítás költségeit.) Végül a fizető betegekre eső ápolási napok száma 71 150, vagyis 23 szá­zalék. Ilyen nyilvántartást 1929-ben nem vezettek, de akkor körülbelül fordított volt az arány, vagyis a fi­zető betegek adták az összes betegek mintegy 70 százalékát. 1957-ben a kórházban a halálozási arányszám 2,27 százalék volt, amelynél figye­lembe kell venni, hogy kezelésre fel­vették a halál előtti állapotban levő betegeket is. A kórházban az ágykihasználási százalék 1957-ben 96,35 százalék volt, ami jóval magasabb az orszá­gos átlagnál. (86 százalék). A­­ négy alaposztályon a következő volt a forgalom: a 98 ágyas belgyógyászaton az elbocsátott betegek száma 2641, 100,89 százalékos ágy kihasználás­ mellett. A 100 ágyas sebészeten 2559 elbocsátott beteg, 95,66 százalékos ágykihasználás, 34 918 ápolási nap, a 84 ágyas szülészeten 4019 elbocsátott beteg, 76,8 százalékos ágykihaszná­lás, 23 553 ápolási nap, a 62 ágyas gyerekosztályon 1218 elbocsátott be­teg, 96,32 százalékos ágykihasználás, 21 797 ápolási nap. A betegeket 1957-ben 408 fő látta el, míg 1929-ben 161 fő. A jelenlegi körülményekhez viszont ez a lét­szám is kevés, mert jóval több or­vosra lenne szükség. A kórház 51 orvosi állásából jelenleg is 13 betöl­tetlen. (Pedig hazánkban az ezer la­kosra jutó orvosok száma magasabb, mint egyes nyugati országokban.) A szekszárdi kórház múlt évi for­galma feleletet adhat arra a kijelen­tésre, amelyet nemrégiben az SZTK- ban a rendelésre várakozó egyik férfi tett: „A demokrácia az oka, hogy ilyen sok a beteg ember”. Azért lá­tott olyan sok beteg embert, mert a demokrácia intézményesen gondos­kodik a betegellátásról. Nem vélet­len, hogy a múlt évben a kórház­ban csak 21 százalék volt a fizető­betegek aránya. A számok — ha úgy adódik —, cáfolni is tudnak. 5 H­ÍREK Várható időjárás pénteken estig: felhős, párás idő, több helyen ki­sebb eső, mérsékelt délkeleti-déli szél. Fagymentes éjszaka, a nappali hőmérséklet alig változik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 7—10 fok között. — A fásítási hónap során Lápa­­főn is — mint sok más községben — nagyobb mértékű fásításra kerül sor. A község belterületén a KISZ szervezet kint, a határban pedig a Népfront-bizottságok közreműködé­sével a gazdák végzik a fásítást tár­sadalmi munkában. A községi költ­ségvetésben nagyobb összeget irá­nyoztak elő a fásításra, ennek jó ré­szét megtakarítják a társadalmi munkával. A megtakarított összeget az iskola építésénél használják majd fel. — Dombóvárott március 26-án tar­tottak társadalmi tulajdon­védelmi ankétot a dombóvári üzemek veze­tői, főkönyvelői, VB. elnökei, több községi földművesszövetkezeti fő­könyvelői, néhány szövetkezeti ügy­vezető és dolgozó részvételével. Áp­rilis elsején a dombóvári Rákóczi Termelőszövetkezetben rendeznek hasonló ankétot.­­ A rossz időjárás miatt elmaradt hangverseny, amelyre szombaton es­te a fiú- és leányiskola közös rende­zésében került volna sor, e hét szom­batján, tehát március 29-én este hat órakor lesz megtartva a Városi Mű­velődési Házban.­­ A Tolna megyei Közegészség­­ügyi és Járványügyi Állomás már­cius 31-én, hétfőn értekezletet tart Szekszárdon a régi megyeháza kis­termében. Az értekezleten az ápri­lisi tisztasági hónap előkészületeit tárgyalják meg. — Tolna megye termelőszövetke­zetei az idei gazdasági évben 13 700 000 forintot fordítanak építke­zésekre. Ebből az összegből elsősor­ban istállókat és egyéb gazdasági épületeket építenek. — Albániában évről évre növek­szik a dolgozó tömegek vásárlóereje. Az idén az egy főre jutó fogyasztás 1057-hez képest előreláthatóan 27 szá­zalékkal emelkedik, a kereskedelem áruforgalma ugyanakkor több mint 30 százalékkal lesz magasabb a ta­valyinál. Az év végéig a munkások és alkalmazottak reálbére 8,5 száza­lékkal, a parasztság jövedelme 10 százalékkal növekedik.­­ A Paksi Építőipari KTSZ meg­tartotta évi közgyűlését. A közgyűlé­sen többek között a régi vezetőséget akkor erősítették meg. A közgyű­lésen részt vettek a szomszédos szö­vetkezetek, így a dunaföldvári Cipész KTSZ és az Asztalos KTSZ elnökei is. Jól sikerült halvacsora zárta be a közgyűlést.­­ Április első hetében ismét meg­jelenik a Moziüzemi Vállalat kiadá­sában a Tolna megyei Színház és Mozi. A havonta megjelenő műsor­füzet iránt egyre nagyobb érdeklő­dés nyilvánul meg megyeszerte. — Tessedik Kálmán mözsi lakost élet és testi épség veszélyeztetése, valamint társadalmi tulajdon sérel­mére elkövetett rongálás bűntette miatt egy évi börtönbüntetésre és 800 forint pénzbüntetésre ítélte a szekszárdi járásbíróság. A börtönbün­tetés letöltését 3 évi próbaidőre fel­függesztette a bíróság. Tessedik Kál­mán gondatlansága miatt lovaskocsi­jával balesetet okozott a 6-os számú műúton. BÍRÓSÁGI ÍTÉLETEK A „feketefuvar” és következ­ménye Szabó István gépkocsivezető pécsi, és Kismester István kalauzt gödre­­szentmártoni lakosokat társadalmi tu­lajdon sérelmére ismételten elköve­tett csalás és Szabót még ezen felül sikkasztás bűntette miatt ítélte el a bonyhádi járásbíróság Guzorán ta­nácsa. Szabó Istvánt 7 hónapi, Kis­mester Istvánt pedig 6 hónapi bör­tönbüntetésre ítélte a bíróság és Kis­mester büntetésének végrehajtását felfüggesztette. A pécs—závodi útvonalon teljesí­tettek szolgálatot autóbuszon és amint a bíróság megállapította, for­galmi szünnapokon különféle fuvaro­kat bonyolítottak le (például sporto­lókat szállítottak Siófokra). A fuvar­díjakkal azonban nem számoltak el teljes egészében, hanem elosztották kettőjük között, részben pedig elmu­latták. Nemlétező motorkerékpárokat adott el Kovács József dorogi lakos már büntetett előéletű, de alig szabadult ki a börtönből, tovább folytatta bű­nös életét. Kezdetben bányában dol­gozott, de azt önkényesen otthagyta és nem számolt el a számára kiadott értékekkel. Ezután felcsapott motor­kerékpár-árusnak. Zelka és Jáva motorkerékpárokat kínált eladásra különböző községekben, amelyekről azt mondotta, hogy külföldről szár­maznak. A „motorkerékpárokra” esztergomi, dorogi, nagybarci, györ­­könyi, kékedi, keszthelyi stb. lakosok­tól előleget vett fel. Az ígért motor­­kerékpárok természetesen nem vol­tak sehol, de végül összeszedett több mint 12 000 forintot előlegként, ame­lyet felhasznált saját céljaira. A paksi járásbíróság dr. Barna ta­nácsa egy rendbeli társadalmi tulaj­don sérelmére elkövetett sikkasztás és egy rendbeli 12 000 forint értéken felül elkövetett csalás bűntettében mondotta ki bűnösnek és 5 évi és 6 hónapi börtönbüntetésre, 6 évi jog­vesztésre ítélte és ezenkívül az oko­zott kár megtérítésére kötelezte. Nemrégiben lapunkban hírt ad­tunk arról, hogy Dalmandon az ellen­­forradalom hatására szétbomlott Sza­badság Termelőszövetkezet helyett újból csak megalakult a termelőszö­vetkezet Béke néven. E rövid hír így magában nem so­kat mond, s különösen nem látszik a mögötte lévő nevelő, felvilágosító munka, amelynek motorja a kommu­nisták tevékenysége volt. Az eredményig azonban hosszú volt az út... A nép ellenségének táma­dása, felhasználva ebben a megté­vesztett embereket, elsősorban a pártszervezet ellen irányult, majd közvetlen utána a tsz volt a követ­kező cél. S közben a hibák eltúlzá­­sával s előtérbe helyezésével, az ered­mények elhallgatásával mételyezték, lázították, elködösítették, sokszor még a józan gondolkodásúakat is, hát még a szűklátókörű, ingadozó embe­reket. A legelső feladat a pártszervezet talpraállítása volt. E nélkül a szerve­zett erő nélkül lehetetlen lett volna a többi nagy feladatok megoldása is. Igaz, alig egy harmada maradt meg a párttagságnak, de azok szilárdab­bak, eggyé kovácsoltabbak lettek az azelőttieknél. Ezzel egyidőben folyt a különböző nézetek harca. Főként az ellen a ká­ros nézet ellen harcoltak, hogy az elmúlt évek alatt minden rossz volt. Itt is hajlamosak voltak egyes meg­tévesztett emberek azt hinni, hogy nekik a népi demokrácia nem adott semmit, nekik jobb volt a felszaba­dulás előtt. Mit mondtak erre a kommunisták, az agitátorok? Erről például Gadár Ferenc elvtárs így beszél: — Valami­kor ez csak egy puszta volt, cselédek laktak itt, egy családnak egy szoba járt, ha tízen voltak is, meg egy kö­zös konyha más családokkal. — Kovács József például szintén itt volt abban az időben csikós. Ti­zenhárom év alatt nem tudott szerez­ni semmit, pedig négyen is dolgoztak. Az igaz, hogy a felszabadulás óta voltak bajok, hibák, de azóta lett Kovács Józsefnek egy szép háza, 10 holdnyi földje, lovai, tehene. Ilyen beszélgetésekkel oszlatták a zűrzavart. Közben az ellenséges ele­meket is le kellett leplezni, mert vol­tak, akik eleinte sajnálták őket, így történt ez az egyik tanácsülés után is. Tóth Ferenc tanácstag eleinte úgy beszélt, hogy nem kellene bántani őket. De a beszélgetés során ráéb­redt arra, hogy ha azok az úri bitan­gok újra kezükbe kaparinthatták volna a hatalmat, bizony ő is mehe­tett volna vissza cselédnek. Azt is meg kellett mondani neki, hogy ez­előtt egy szava sem lehetett a puszta ügyeinek intézésében, most meg mint tanácstag hallathatja szavát, s ez nemcsak joga, de kötelessége is, hisz a saját életét, a dolgozók jobb jövő­jét segíti ezzel. így értette meg vé­gül, hogy nem­ sajnálkozni kell a bű­nözőkön, hanem a nép hatalmával le­sújtani rájuk. Ahogy egyre tisztult a zavarodott­ság a fejekben, a kommunisták rá­kerítették a szót a termelőszövetke­zetre is. Ebben a kérdésben aztán különösen egybeesik az országos ér­dek az egyéniekével, csak meg kell érteni. Hogyan néz ki ez? Csak egy példát, a búzatermés példáját ve­gyük. A Szabadság földjein míg a tsz-tagok művelték, 17 mázsás átlag­termést értek el búzából, ezzel szem­ben az egyéni parcellákon 12 mázsa volt az átlag. Ezt az 5 mázsa külön­­bözetet ha százezer, millió holdakkal lehetne megszorozni... Először a volt tagokkal beszélget­tek, külön-külön személyenként, azután másokkal is. Előkerült a pa­pír, ceruza is. Hosszú volna leírni apróra a tényeket, a különböző gaz­dálkodási lehetőségek adatait. Csak egy eset végeredményét: Právics György három „élete“­ került pa­pírra ekkor. Mikor cseléd volt, jöve­delme alig néhány szál­ pengő volt, pedig látástól vakulásig kellett dolgoznia. A felszabadulás után, mint egyéni gazda már kön­­­nyebben lélegezhetett, s mégis 14— 15 ezer forintos jövedelmet mondha­tott magáénak. Dolgozott a tsz-ben is, amikor 18—20 ezer forintos jöve­delemmel zárt. Ilyen agitációval alakult meg 13 taggal a Béke Tsz. Mikor arra jár­tam, már húszan voltak, s lehet az­óta még többen értették meg, hogy a párt, a kormány — mint felszaba­dult életünk, számos példával iga­zolja —, csak a nép javát akarja. Ezt találtam a rövid kis hír mö­gött. Szalai Endre ütni egy hír mögött van...

Next