Tolna Megyei Népújság, 1958. május (3. évfolyam, 102-127. szám)

1958-05-11 / 110. szám

1958 május 11. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Haza, hazafiság Ritkán említették meg olyan sű­rűén a hazaszeretetet, csak elvétve lehetett annyi „nemzeti hőst" látni, annyi „hazafit" szavalni, mint az 1956-os ellenforradalom időszakában. Jelszavak tele voltak hamis, „haza­fias’’ jelszavakkal, Petőfit meghami­sítva az ellenforradalom támogatásá­ra hívták a nagy költő szavaival az embereket. Hamis hazafisággal igye­keztek tömeget toborozni, hogy akci­óik megfelelő eredménnyel járhas­sanak. Mi a haza, mi a hazafiság? — ma sem tisztázott kérdés mindenki előtt, szükséges éppen azért, mert ma is számtalan helytelen nézet van a megyében, néhány kérdést felvetni ezzel kapcsolatban. Mi a haza? Erre a kérdésre mást válaszol a feudalizmus képviselője, a tőkés is mást ért, a proletariátus is, amely a marxizmus talaján áll, mást ért ezen. A kapitalista rendben az uralkodó osztály arról beszél, hogy a gyönyörűen ringó búzatáblák, a rét és a legelő, az erdők és a bánya­kincsek, tehát a táj, a szülőföld tar­tozik a haza fogalmába. Ezt elmon­dották csengő rímekben és prózában egyaránt. Ebből a megfogalmazásból adódik az is, hogy a hazaszeretet csak a táj és a szülőföld szeretetével azo­nos. Elmondották a kapitalizmus ideológusai, hogy mindenkinek sze­retnie kell azt a hazát, amelyben él, amelyben dolgozik. Miért hamis a haza a tőkések ér­telmezése szerint? A többi között azért, mert abból logikusan követke­zik, hogy a hazaszeretet csak egy adott területhez való ragaszkodást jelent. Ez nagyon szűkkörű és számos esetben adott már lehető­séget arra, hogy ezt felhasznál­ják területszerzésre más népek leigázására. Németországot a fasizmus, amelynek jelszavai tele voltak a hazafias szólamokkal, egy adott területhez való ragasz­kodással, élettérre való hivatko­zással a második világháború katasztrófáját zúdította az embe­riségre. A német tőkés uralkodó osztály azt vallotta — és ez szorosan következett az általuk vallott haza fogalmából —, hogy ott él igazán jól egy nép, amelynek nagy területei, gazdag vi­dékei vannak. Igaz-e ez a következ­tetés. Nem, nem igaz. Az utolsó betű­jéig hamis ez az érvelés. Ezt a törté­nelem már számtalanszor bebizonyí­totta, megcáfolta a legszebb „hazafias" jelszavaikat. Vegyünk magyar példát ennek igazolására. Emlékezzünk vissza a Horthy „határ revizionizmusára”, nemzetiségi poli­tikájára, amikor arról beszéltek, hogy csonka Magyarország nem or­szág — egész Magyarország meny­ország. Ki ne emlékeznék arra, hogy a visszacsatolt területekkel meg­növekedett országban egyáltalán ne­m biztosítottak jobblétet a dol­gozók millióinak? A koldus to­vábbra is koldus maradt, a 3 mil­lió földnélküli nem jutott egyet­len négyszögöl földhöz sem nem nyíltak meg a közép- és főiskolák kapui a dolgozók gyermekei előtt. Senkinek sem lett jobb az életkörül­ménye — kivételt képez ez alól az a néptömegekhez képest elenyészően kisebb csoport, amelynek busás hasznot jelentett a határkérdések „rendezése” a nemzetiségiek közötti ellentétek éleződése. A tőkés társadalmi rendben a proletariátusnak nincs hazája — tanítja Marx. Miért is lenne az a föld, amelyen született, valóban ha­zája, ha egyszer semmi joga nincs — csupán annyi, hogy munkaerejét eladja a tőkésnek, s hogy előállítsa a tőkéseknek a profitot. Miért lenne hazája az a föld, amelyen csak azért engedik élni, hogy biztosítsa a tőké­sek hallatlan jólétét? Ez nem haza. Azé a haza, akié a hatalom, aki a döntő jelentőségű termelőeszkö­zökkel rendelkezik. De a tőkés országokban is a munkásosztály az igaz hazafi — ő tesz legtöbbet pártja vezetésével a népért, ő hozza létre a legnagyszerűbb al­kotásokat, ő teremti meg minden élet feltételét — az anyagi java­kat. A proletariátus nem szereti a ka­pitalista „hazát’’, de ha imperialista támadás éri, megvédelmezi nemzeti függetlenségét. Ezt tette az egyiptomi nép is, amikor az angol, francia imperialisták agressziójának fegyver­rel szálltak szembe. Ez a védelmezés nem a földbirtokosok és tőkések vé­delmét, hanem az imperialista erők­kel szemben a szélesebb körű demo­krácia védelmét, a nemzeti független­ség védelmét jelenti. A harcot vállalja a proletariátus, mert nem mindegy neki, hogy­­milyen az a haza — polgári de­mokrácia, vagy fasizmus — amelyben a felszabadulási har­cát vívja, amelynek egész népét szabaddá akarja tenni, amelyet a kizsákmányolók hazájából a nép hazájává akar változtatni. Ami­kor a demokrácia és a független­ség védelmére kel és amikor a szocializmusért harcol a proleta­riátus, egyben az imperializmus ellen és a tőkés haza ellen is küzd. A haza fogalma tehát felemás a tő­kés társadalomban, mert a haza fo­galma a világnézet része, s egészen más világnézetet vall a proletariátus, mint a burzsoázia. Ez a felemásság csak akkor szűnik meg, amikor meg­valósul a szocializmus. Mi tehát a haza? Lenin a haza fogalmán minde­nekelőtt azt a társadalmi, poli­tikai és kulturális környezetet értette, amelyben a nép él és dol­gozik. Ebből adódik hogy az igazi hazasze­retet is különbözik a burzsoák által vallott hazaszeretettől. Azt valljuk, hogy első a nép, a társadalmi rend, a kulturális környezet szeretete, s csak ezután következik a szülőföld, a táj szeretete. Nem a nép van a földért, hanem a föld van a népért. Szembehelyezkedünk azzal a nézet­tel is, hogy egy adott terület nagysá­ga, természeti kincsekben való gaz­dagsága határozza meg egy nép jó­létét. Fontosnak, nagyon fontosnak tartjuk a természeti környezetet, mert megadja a lehetőséget ahhoz, hogy egy nép jobban éljen művelőd­jék, stb. De a lehetőség nem mindig válik valóra, mert hiába a legnagy­szerűbb környezeti feltétel, ha az csak elenyésző kisebbségnek bizto­sít jobblétet. Lehet szegényebb egy terület, de ha azon fejlett társadalmi rend van, akkor az egész néptömegek­nek jobblétet politikai hatalmat kulturális felemelkedést bizto­sít. A szocialista haza nemcsak a hatalmon lévő proletariátus ha­zája, hanem az egész dolgozó nép hazája. A haza marxista értelmezése nem ad lehetőséget arra, hogy más népe­ket leigázzanak, mert elismeri más n­épek jogát is a saját hazájához, a függetlenséghez. Mi egyszer s min­denkorra leszámoltunk azzal a poli­tikával, amely a nemzetiségi ellenté­tek szítását, terület­hódításokat tűzte ki célul. Vannak ma is, akik felvetik a határrendezés ügyét. A határkérdést mi lezárt ügynek tekintjük. Nincsenek területi kö­veteléseink egyetlen szomszédos ország felé sem. A mai határok a volt magyar uralkodó osztály nemzetiségieket elnyomó vak, soviniszta politikájának ered­ménye. A magyar tőkések a magyarokat a felsőbbrendűnek tartották, ugyanak­kor emberszámba se vették a nem­zetiségieket. Politikai jogot úgyszól­ván semmit sem biztosított részükre. A nemzetiségi kérdés megoldatlan­sága számos tragédiához vezetett Magyarország történelme során. Kossuth a szabadságharc idején későn ismerte fel a nemzeti kérdés fontosságát — s amikor intézkedése­ket tett, későieknek bizonyultak. Az első világháború után a Magyar Ta­nácsköztársaság Vörös Hadserege szívósan védelmezte az ország terü­letét — de a burzsoázia könnyű szív­vel lemondott róluk, eladta a terü­letet. A nemzetiségi politika a teljes egyenjogúság alapján megoldottnak tekinthető nálunk. Az ország hatá­rain belül az alkotmány biztosítja teljes egyenjogúságukat, a határokon túl a szocializmust építő országokban ugyancsak ez a helyzet, például Er­délyben magyar autonóm terület van — az ott élő magyarok teljes egyen­jogúak az ott lakó többi néppel, se­gítik egymást. Megszűnt Magyarország és Romá­nia között az ellenségeskedés, mert mindkét országban a pro­letariátus van hatalmon, s mind­két helyen egyenjogúságot bizto­sítanak a nemzetiségeknek. Így tehát, aki a mai viszonyok között határrevíziót akar, az akarva, akaratlanul, az imperializmust segíti, mert tevékenysége a népek egymás­ra uszítására, új háború kirobbantá­sára irányul. Amennyiben más tartalmat fejez ki a haza fogalma a szocialista kör­nyezetben, mint a kapitalista viszo­nyok között, éppen úgy egészen mást jelent a hazafiság kapitalista és szo­cialista értelmezése is. A hazafiság „legderekabb’­ szónokai mindenkor a kapitalisták voltak, de szem- és fültanúi voltunk és vagyunk ma is, hogy amikor a hatalmukat elvesztik ezek a „hazafiak" szemrebbenés nél­kül elárulják a hazát. A hazaárulás — a haza bemocskolása — ez lett a kenyerük az egykori „hazafiaknak". Ezt teszik a Szabad Európa Rádiónál, a különböző nyugati lapoknál, de akiknek nem jut szerep ezen a terü­leten, bőségesen találnak alkalmat a haza elárulására más formában is. Amint a haza fogalmába beletar­tozónak tudjuk a tájat, a szülőföldet, éppen úgy a hazafiság és a hazaszeretet fogalmába tartozónak számítjuk a szülőföld az anyagi és kultu­rális értékek szeretetét is. De itt sem a szülőföld szeretete a meg­határozó hanem a tevékenykedő nép, társadalmi rend szeretete az elsődleges. Mi kommunisták az igazi hazafiság alapjának a nép szeretetét tartjuk. A­ hazafiság állandóan fejlődik, tartalma mást fejez ki. Széchenyi hazafisága az ország, a haza előtt álló feladatokat kizárólag az arisz­tokrácia bevonásával akarta megol­dani. Igen szűkkörű, óriási tömege­ket kizáró hazafiság ez. Bár sokat tett­­ megoldani a kor problémáit Széchenyi nem volt képes. Kossuth hazafisága már sokkal szélesebb. Kossuth a középnemességgel akarta megoldani a feladatokat — s ez csak úgy volt lehetséges, hogy Petőfi Tán­csics népe forradalmi megmozdulásai lökést adtak, cselekvésre bírták a középnemességet. Nem kétséges — történelmi tények igazolják, hogy a múlt század közepén Petőfi és Tán­csics hazafisága volt a leghaladóbb. Hasonlóan megtalálható a különbség természetesen más történelmi körül­mények között — Ady, Babits és József Attila hazaszeretete között. Ma sem egynemű a hazaszeretet. Meg kell különböztetnünk a demo­kratikus hazafiságot és szocialista hazafiságot. Mi a fő különbség a demokratikus hazafiság és a szocialista hazafiság között? A polgári demokrácia osztályai és társadalmi rétegei harcolhatnak és harcolnak is a feudális maradvá­nyok felszámolásáért, az imperializ­mus ellen, de nem céljuk a tőkés rend felszámolása. Ez a hazafiság éppen azért demokratikus, azaz pol­gári hazafiság, mert nem megy túl a kapitalizmus keretein. A demokratikus hazafiság a feuda­lizmus elleni harcban született meg, s összefonódott a szabadság, testvé­riség, egyenlőség jelszavával. A de­mokratikus hazafiság a fasizmus el­len, a feudális maradványok ellen a népi demokráciáért folyó harcban állandóan fejlődik. A szocializmust építő országokban is van demokra­tikus hazafiság, mert a szocialista hazafiságnak a szocialista tudat a fel­tétele. A szocialista tudat pedig csak azután hódítja meg például a kis­polgárságot, amikor a munkásosz­tály pártjának és államának sikerült a kispolgárságot átvezetni a kister­melésről a szocialista termelésre. Vagyis, ha szövetkezeti dolgozókká lesznek, vagy pedig beolvadnak a munkásosztályba. Csak a társadalmi lét megváltozása után változhat át a demokratikus hazafiság szocialista hazafisággá. A demokratikus hazafiság ma már nálunk­­— és így a többi népi demokráciákban — nem azonos a felszabadulás előttivel. Több annál: a nép országát szol­gálja, elismeri a hatalmon lévő szocializmust építő munkásosz­tály vezető szerepét. Közeledik a szocialista hazafisághoz, de nem azonos azzal, átmeneti jel­legű, mint ahogyan átmeneti jellegű a proletárdiktatúra idején maga a kisárutermelés is, a kispolgárság egyik legfontosabb bázisa. Tisztelet­ben tartjuk a fejlődésben lévő de­mokratikus hazafiságot. De azok, akik az 1848-as állapo­tok demokratikus hazafiságát vallják magukénak, azok néze­tei éppen a társadalom fejlődése, új történelmi körülmények miatt igen sok vonatkozásban reakció­sak. Éppen azért használta fel az ellenforradalom ezt a, ma már messze túlhaladott polgári demo­kráciát, mert reakciós és burzsoá érdekeket szolgál. A szocialista hazafiság a magasabb re­ndű, a haladóbb, de nem szabad lebecsülni, elvetni a demokratikus hazafiságot, mert a demokratikus hazafiság lebecsülése azt is jelen­tené, hogy lebecsüljük azoknak a hazafias érzéseit, akik nem jutottak még el a szövetkezés gondolatáig, a kisüzem szükségszerű átszervezésé­nek felismeréséig. A demokratikus hazafiak szeretik, megvédik a szocialista hazát, előre­haladásáért tevékenykednek. A társadalmi fejlődéssel párhuzamo­san, fokozatosan átadja helyét a de­mokratikus hazafiság a magasabb­­rendű honszeretetnek. K. Balog János : A megyei ideológiai munkaközös­ség a „Hazafiság” című cikket vitára bocsátja, s kéri, különösen a propa­gandistákat, hogy a vitában minél nagyobb számban vegyenek részt. 3 Több mint 700 sziréna hangja zúgott fel a hét elején New Yorkban, légiriadót jeleztek. Elnéptelenedtek az utcák, aki csak tehette, lakásába, vagy óvóhelyre menekült, éppen úgy, mint a II. világháború idején szerte a világon. Mintha most is háború lenne... teljes készültséggel várták az ellenséges bombázókat, amelyeket az észak-amerikai légvédelmi parancs­nokság jelzett. Ez a szerv rendelte el a riadót is. A feltevés szerint a sark­vidéki területek felett ellenséges bombázókat pillantottak meg. Az még csak hagyján, hogy légi­riadót tartanak, s az emberek milli­óit kényszerítik békében bunkerok­ba, óvóhelyekre. Megszokott dolog az is az amerikai háborús uszítók részé­ről, hogy minden eszközzel igyekez­nek a háborús hisztériát fokozni. Mégis — bármennyire is megszo­kottak az említettek — kissé meg­lepő a próbariadó indokolása: „Ellen­séges bombavetőket vettek észre a sarkvidéki területek felett.” Köz­ismert dolog, hogy a sarkvidék tájé­kán a szovjet területek felé repülnek bombázók, mégpedig élesre töltött atom. és hidrogénfegyverekkel fel­szerelve. Sőt, mint a Neues Deutsch­land dr. Frank B. Berry amerikai honvédelmi államtitkár bizalmas je­lentése alapján leleplezi azt is, hogy beszámíthatatlan pilóták vezetik ezeket a gépeket. Ha valaki joggal beszélhet ellenséges gépek megpillan­tásáról, az egyedül a Szovjetunió le­het. S hogy ez így van, azt a számos bizonyíték mellett az is igazolja, hogy a Biztonsági Tanács ülésén az ameri­kai küldött nem is cáfolta ezeket a tényeket, csupán „indokolta’’, „ma­gyarázta”. Hiába bömböl New Yorkban a há­borús hisztéria fokozása érdekében több mint 700 sziréna, hiába kény­szerítik büntetés terhe mellett az emberek millióit a föld alá néhány órára, az amerikai nép is, de a világ közvéleménye is tudja: nem az ve­szélyezteti az emberiség békéjét, aki beszüntette az atom- és hidrogén­­fegyverek robbantását és felszólította a többi hatalmat is a példa követé­sére, aki követeli a kormányfők ta­lálkozását, hogy megegyezzenek egy sor rendelkezésre váró kérdésben, hanem azok törnek az emberiség el­len, akik nem hajlandók az atom- és hidrogénfegyverrel megrakott repülő­gépek „őrjáratát:” megszüntetni, akik elutasították az atommentes közép­­európai térség kialakítását, akik újabb 30 robbantásból álló sorozatot kezdtek. Olyanok az amerikai háborús uszí­tók, mint a mesebeli farkas: hiába hintette magára a lisztet, hogy fehér legyen és így bejusson a kis gidák­­hoz — felismerték körmeiről. Hiába az amerikaiak részéről a békeszólam — tetteik mást igazolnak ... Szekszárdi gimnazisták küldöttei Kádár elvtársnál Mi, a Szekszárdi Garay Gimnázium IV. a osztályos tanulói elhatároztuk, hogy ballagási ünnepélyünkre meg­hívjuk Kádár és Marosán elvtársa­kat, a Központi Bizottság tagjait, vagy Komócsin Zoltánt, a KISZ első titkárát. Elhatározásunkat tett követte. Nekünk kettőnknek jutott az a megtisztelő feladat, hogy osztálytár­saink megbízásából ezt a meghívást átadjuk. Hétfőn délelőtt a Megyei Pártbi­zottsághoz fordultunk segítségért. Prantner elvtárs, a Megyei Pártbi­zottság titkára és a véletlen segítsé­günkre sietett. Ugyanis Prantner elvtársnak még a délelőtt folyamán Pestre, országos értekezletre kellett utazni. Minket pedig, mivel volt hely a kocsiban, felvittek Pestre. Nagyon örültünk, mert most már kezdtünk bízni abban, hogy szemé­lyesen tolmácsolhatjuk iskolánk meg­hívását és személyesen beszélhetünk azzal az emberrel, aki az ellenforra­dalom ideje alatt a magyar nép leg­jobbjainak élére állva, megmutatta a nehéz helyzetből kivezető utat. A tudakozóban közölték velünk, hogy esetleg csak Kádár elvtárs tit­káraival beszélhetünk. Mi ennek is megörültünk. A titkár nagyon kedvesen, barátsá­gosan fogadott bennünket. Elmond­tuk neki idejövetelünk célját. Elbe­szélgettünk vele terveinkről, isko­lánkról, tanárainkról. Ő megmondta, hogy Kádár elvtárs és a többi elvtársak sem tehetnek eleget meghívásunknak, mert ebben az időben érkezik hazánkba a lengyel párt- és kormányküldöttség. Mi arra kértük, hogy amennyiben lehetséges, hadd tolmácsoljuk szemé­lyesen Kádár elvtársnak iskolánk meghívását. Legnagyobb örömünkre ez sike­rült. Kádár elvtárs szobájában várt ránk. Meleg kézszorítás után hel­­­lyel kínált bennünket. Tíz—tizenöt perces beszélgetésünk barátságos, közvetlen hangon folyt le. Érdeklődött iskolai életünkről, az érettségizők további terveiről, az if­júság hangulatáról. Bár meghívásunknak nem tudott most eleget tenni, de megígérte, hogy ha ideje engedi, meglátogatja korá­ról nagyon híres Szekszárdot és a Garay Gimnáziumot. Addig is üdvözletét küldi a város dolgozóinak, tanárainak és a szek­szárdi diákoknak. Ez a kis epizód is, mely a mi éle­tünkben feledhetetlen emlék marad, világosan bizonyítja azt, hogy a ma­gyar nép és vezetői milyen közel áll­nak egymáshoz. Pill Mária Balogh Lajos IV. a. PÁRTHÍREK A paksi Vörös Sugár Termelőszö­vetkezet KISZ szervezetének fiataljai a fásítási hónap keretén belül vállal­ták, hogy 1000 facsemetét ültetnek el. Vállalásukat túl is teljesítették, hiszen az 1000 darab facsemete he­lyett 2000-et ültettek el. A németkéri kommunisták össze­vont taggyűlésen megválasztották az egységes falusi tizenegy tagú vezető­séget. Ezzel egyidőben a következő idők feladatairól is tárgyaltak. Töb­bek között megállapították, hogy leg­­fontosabb feladatuk minden erővel a tömegkapcsolatok elmélyítésén dol­gozni. 4. A Dunaföldvári Cipész KTSZ kom­munistái legutóbbi taggyűlésükön a termelés pártellenőrzésének problé­máival foglalkoztak. S az e téren adódó feladatok jobb végrehajtása érdekében megfelelő határozatokat hoztak. A KTSZ pártszervezete nem régóta működik, fiatal szervezet még, de a párttagok lelkes munkája máris nagymértékben érezteti hatását az egész KTSZ munkájában. A bátaszéki községi pártvezetőség legutóbbi ülésén értékelte a nemzet­közi proletariátus nagy ünnepének, május 1-nek megünneplésében részt­­vett vállalatok, tömegszervezetek munkáját. A szervezésben legjobban kitűnt tömegszervezeteket és vállalatokat oklevélben dicsérték meg. A tamási járási KISZ végrehajtó bizottság e héten ülést tartott. Ezen többek között elhatározták, hogy jú­nius 22-re egy nagyszabású járási if­júsági béketalálkozót rendeznek. A találkozót a tamási erdő egyik festői részén tartják meg, ahol a komoly megbeszélések után kultúrműsorral és sportműsorral szórakoznak majd a fiatalok. A KISZ bizottság előre­láthatólag több mint 500 fiatal rész­vételére számít. — Pálfán a tanácsülés a végrehajtó bizottság által beterjesztett 12 száza­lékos községfejlesztési hozzájárulás helyett 13 százalékot szavazott meg. Ebből az összegből körorvosi lakást építenek járdát és utat javítanak. A jövő évben törpevízmű építését ter­vezik a községfejlesztési hozzájáru­lásból.

Next