Tolna Megyei Népújság, 1958. július (3. évfolyam, 153-179. szám)
1958-07-02 / 154. szám
Sikerült a visszavágás Bonyhádi MTE—Pécsszabolcsi Bányász 17:7 A Bonyhádi MTE ökölvívói két hete Pécsiszabolcson vendégszerepeltek, ahol az ottani bányászcsapattól 17:7 arányú vereséget szenvedtek. A bonyhádi fiúk erősen készültek a visszavágóra, melyre vasárnap délután került sor a Bonyhádi Járási Kultúrotthon I nagyitermében. Az ökölvívó-mérkőzés iránt nagy érdeklődés nyilvánult meg és mintegy négyszáz néző előtt kerültek sorra a mérkőzések. A mérkőzés részletes leírása (elöl a bonyhádiak): Lukács győz Burcsa ellen. A két fiatal versenyző közül Lukács bizonyult jobbnak, aki mindhárom meneten át — ha minimális különbséggel is —, de biztos fölényben volt. 2:0. Erős II. veszt Kaszai ellen. Erős II. ellenfele jó erőnléttel és technikával rendelkezett, melynek ellenszerét a még kezdő Erős II. nem találta meg és így edzője a mérkőzést az első menet végén feladta. 2:2. Dénes győz Tarr ellen. Dénes hatalmas rohamot intéz ellenfele ellen. A nagy ütések váltják egymást, végül Tarrnak az első menet végén izomhúzódás miatt fel kell adni a mérkőzést. (Kár, hogy Tarr nem tudta végigküzdeni a három menetet, mert a közönség szép küzdelmet láthatott volna. 4:2). László döntetlent ért el Joós ellen. László az első menet elején teljes erőbedobással küzd a hosszú karú Joós ellen. A pécsszabolcsi versenyző hosszú karjával a menet végén már távol tudja tartani Lászlót. Egyenesei jól ülnek László állán, aki azonban kemény fickónak bizonyul. László nagy ütésekkel igyekszik „puhítani” ellenfelét, míg Joós az egyeneseivel operál a második és a harmadik menetben. A döntetlen igazságos, 5:3. Ferenc győz Pap ellen. Ferenc is, mint általában a legtöbb bonyhádi versenyző, az első menetben ,,pusztítja” ellenfeleit. Hatalmas felütések csattannak Pap állán. A második menetben Pap felül tud kerekedni és ebben a menetben határozottan jól öklöz. A harmadik menetben Ferenc újból felülkerekedik, végül a mérkőzésvezető Papot sorozatos tst szabálytalankodásért lelépteti. Jó küzdelem volt. 7:3. Magyar győz Csík ellen. Az első menetben a mérkőzésvezető már nyolcat olvas Csíkra. A közönség biztatja kedvencét, Magyart, hogy üsse ki ellenfelét, de az szemmelláthatóan élvezi a küzdelmet és inkább „játszik”. A második menetben Magyar enged az iramból és így Csik is magára tud találni, de a harmadik menetben Magyar rákapcsol, végül is a mérkőzésvezető Csiket lelépteti erőfölény címén. Győz Magyar. 9:3. Oláh I. győz Rózsa ellen. A legkisebb Oláh bátyjai nyomdokaiban jár és jó „bunyósnak” bizonyul. Bár ellenfele lényegesen testesebb, Oláh mégis bátran küzd és az első menet végén Rózsa edzője jobbnak látja a mérkőzést feladni. 11:3. Erős I veszt Szabó ellen. Erős I az első menet végén egy hosszú, kemény sorozat után a mérkőzést kénytelen feladni. 11:5. Miklós győz Nemes ellen. A nap egyik legjobb mérkőzése. Az első menetben Miklós könnyen veszi a mérkőzést, meglátszik, hogy jó erőnlét mellett nagy rutinnal is rendelkezik. A második menetben szinte Dávid—Góliát harc folyik. Miklós valósággal játszik Nemessel, akire a mérkőzés vezetője ebben a menetben nyolcat is ráolvas. A harmadik menet végén Miklós tartja fölényét és remek ütései nyomán Nemes megroggyan és a mérkőzésvezető lelépteti. Győz Miklós. 13:5. Molnár veszt Ragoncsa ellen. Az első menetben Molnár szemlátomást tartalékolja erejét, de a második menetre már támadólag lép fel és fölénybe is kerül. A harmadik menet kölcsönös nagy ütésváltásokat hoz. A mérkőzésvezető Molnárt hozza ki vesztesnek, bár a döntetlen igazságosabb lett volna. 13:7. Borda győz Nyitrai ellen. Borda már az első menetben földre küldi ellenfelét, annak ellenére, hogy Nyitrai jól megtermett ökölvívó. Borda állandó fölényben volt és a második menetre Nyitrai orrvérzés miatt már nem áll ki. 15:7. Oláh II. győz Althoffer ellen. A közönség igazi nehézsúlyú küzdelmet ráhatott, ahol Oláh II. ezúttal már magabiztosan küzdött és jól ülő ütései nyomán a második menetben a pécsi versenyző edzője feladta a küzdelmet. 17:7. Akik a harmadik helyet kiharcolták • • • Mint már beszámoltunk róla, a Tolnai SE asztalitenisz csapata az NB II-ben a harmadik helyen végzett. Vegyük most sorba azokat, akik kiharcolták a harmadik helyezést. Dr. Luszka József, aki már lassan a negyvenedik éve felé közeledik, még mindig a csapat erőssége. Előnye, hogy az idegei rendben vannak, mivel az ő játékmodorának legjobban erre van szüksége. A bajnokság alatt kétszer szerepelt gyengén és ekkor a csapat is mind a kétszer kikapott. Amikor a Pécsi Urán ellen 9:1- re kikapott Tolna, Luszka nem nyert egy mérkőzést sem. A második veresége Baja ellen volt. Kár, hogy a hazai közönség előtt nem tud játszani, mivel saját bevallása szerint is lámpaláza van. Pálinkás János is komoly játékerőt képvisel, de nem mindig veszi komolyan a játékot. A csapat másik erőssége lehetne, de ő a biztos „ziccereket” is szépen és technikásan akarja megjátszani és legtöbbször ez megbosszúlja magát. Link Ferenc, annak ellenére, hogy kitűnő játékos, a hangulat embere. Ha az első mérkőzésen megy a játék, nincs ellenfél, aki megverje, de ha az első mérkőzésen kikap, akkor azon a napon már nem nyer mérkőzést még gyengébb képességűektől sem. Koromvári Miklós a csapat legjobb embere. Komolytalansága miatt a magánéletben nem tud igazán helytállni és ez oka annak is, hogy vidéken dolgosak, bár Tolnán is lett volna munkalehetőség számára. Koromvári, ha mint ember megkomolyodik, még sokra viheti. Sáth Sándor, a csapat tartalék embere. Neki minden adottsága megvan ahhoz, hogy a legjobbak közé verekedje fel magát. Nagy hibája, hogy komoly mérkőzésen ideges és így nem tudja azt játszani, amire képes. A csapatról még annyit, hogy Luszka dr. kivételével valamennyi versenyző fiatal és így remény van arra, hogy még sokáig örömet szereznek Tolna sportkedvelő közönségének és szép sikereket megyénknek. Az értékeléshez hozzá tartozik még az is, hogy a sportkör vezetősége Somfai Ferenc sportköri elnökkel az élen, annak ellenére, hogy tudták, hogy a szakosztály csak ráfizetéssel dolgozhat, mégis megadták az anyagi és erkölcsi támogatást. Egy nemrég hozott döntés alapján a hat csoportos asztalitenisz NB II helyett a jövőben csak két csoportos lesz az NB II, de a harmadik helyezés alapján Tolna kiharcolta magának a két csoportba való bejutást. — P — TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Nagymányoki Bányász— Dunaföldvári SE 4:0 (0:0) Nagymányok, 300 néző, vezette: Horváth. Nagymányok: Szlavicsek — Hartmann, Molnár, Pásztor — Wágner, Dormány — Wusching, Tresch, Mányoki, Wéber, Marton. Dunaföldvár: Bálint — Szalai, Polgár, Horváth — Méhes, Takács — Bus, Holmár, Kornis, Nyulasi, Sörös. Egyenlő erők küzdelmének indul a mérkőzés. Először Dunaföldvár támad többet, eredménytelenül. Nyulasi két lövése veszélyezteti Szlavicsek kapuját. Ezekre a próbálkozásokra a hazaiak sűrű támadásokkal válaszolnak. A félidő végéig kezükben tartják a kezdeményezést. Eredmény azért nem születik, mert Nagymányok támadó játéka nem folyamatos, vagy pedig Bálint ment jó érzékkel. Szünet után fergeteges rohamok ostromolják Bálint kapuját. A 10. percben Tresch lövéséből megszületik az első gól. 1:0. Wéber lövi a másodikat, nem sokkal később. 2:0. Ezek után Molnár mellé lő egy 11-est. A vendégek védelme már nem tudja megakadályozni a másik két gólt. Marton közelről bevágja a kapus által kiejtett labdát. 3:0. Egy támadás közben Kornis megsérül, leviszik a pályáról és a továbbiakban 10 emberrel játszik Dunaföldvár. Állítólag törése van a játékosnak. Nyulasi kétszer is szabadon fut el, a nagy helyzeteket azonban kihasználatlanul hagyja. Tresch lövi a negyedik gólt, 4:0. Bírálat: Az első félidőt Dunaföldvár kihúzta gól nélkül. Szünet után kidomborodott Nagymányok nagyobb tudása. A 100. gólt sajnos nem sikerült azonban így sem berúgni. A hazai játékosok teljesítménye egyforma volt. Jó és rossz megoldások váltogatták egymást. A vendégcsapatból Bálint, Holmár és Nyulasi tűntek ki. Móricz László 1958 július 2. HÍREK — A vasárnapi jól sikerült szekszárdi postás találkozó után legközelebb Fonyódon rendez találkozót július 20-án, a postások részére a postás szakszervezet. Ezen a találkozón már több megye postásai vesznek részt. — Hosszas huzavona után megkezdték az iregszemcsei kultúrotthon építési munkálatait. A község új kultúrotthona 900 000 forintos költséggel épül, a megnyitóra még ebben az évben sor kerül. — Rádió adó-vevő készülékekkel látják el a vitorlázógépeket az őcsényi repülőtéren. Ezzel a megoldással az oktató a földről tudja irányítani a vitorlázógép vezetőjét és adhat utasítást különböző feladatok elvégzésére. A rádiókészülékeket az MHS szekszárdi rádiósklubjában állítják össze. — Elkészült a tanácsrendelet-tervezet a megyei műemlékvédelem ügyében. A tervezetet július hónapban terjesztik a megyei tanács végrehajtó bizottsága elé. A jóváhagyástól kezdve megkezdi munkáját a megyei műemlékvédelmi bizottság. A tíztagú bizottságban a megyei művelődésügyi- és építésügyi osztály, a levéltár, a múzeum és néhány tanácsi vállalat egy-egy dolgozója vesz részt. Tekintettel arra, hogy Tolna megye műemlékeiről nincs alapos, átfogó kimutatás, a műemlékvédelmi bizottság tagjai első feladatuknak tekintik a műemlék felmérését. A műemlékvédelmi bizottság falusi értelmiségiekből maga köré baráti kört szervez. —1 A közeli napokban teljesen elkészül Varsádon a zuhanyozó-fürdő, amelyet a községi tanács létesített, hogy a tisztálkodási lehetőségeket bővítsék. (A községben ugyanis fürdésre nincs alkalmas hely.) A fürdő melegvízzel való ellátását a közeli szeszfőzde biztosítja. — Július elsejétől új igazgatót kap a Paksi Járási Művelődési Ház, Berger István személyében, aki egy időben dolgozott már a szekszárdi járási népművelési csoportnál. — Jól sikerült hétfőn este Szekszárdon a Sörkertben megrendezett Kabos-est, nagy sikert aratott a népszerű „vörös Kabos.” — A Bonyhádi Járási Művelődési Ház művészeti együttese több előadással vendégszerepel különböző községekben. Az egyik „A cigányvajda lánya”, a cigány-együttes tagjai előadásában — a darabot is ők szereztték. Farkas: „Iglói diákok” című színművét kilenc községben mutatják be. Schubert—Berté: „Hárem a kislány című operettjét is felújítják, azonkívül több községben bemutatják Kodolányi: „Földindulás” című drámáját is. — Július első napjaiban ismét megjelenik a Tolna megyei Mozi című füzet, amely a megye filmszínházainak július havi műsorát tartalmazza, ezenkívül színes, képes anyagban számol be a közeljövőben forgalomba kerülő új filmekről. Igen jó és érdekes módszert vezettek be a kistermási Dózsa Termelőszövetkezetben. A tagoknak nem kell külön-külön a darálóba menni, hogy kukoricát, árpát, vagy egyéb terményt daráltassanak a háztáji jószágállomány részére. Reggel elindul egy kocsi, sorra járja a tagokat, összegyűjti a daráltatnivalót. Aki már előzőleg elment, az odakészíti a kapuba. Estefelé aztán a kocsi ismét sorrajárja a tagokat és széthordja a darut, s mire a tagok a munkából hazamennek, már csak etetniök kell. — A belecskai Szabadság Termelőszövetkezet kertészetéből a karaláb után már szállítják piacra a fejeskáposztát és a csemegeuborkát. Rövidesen sor kerül a paprika szállítására is. — A kölesdi kultúrcsoport a tavasz folyamán Szigligeti Ede: „Cigány” című színművét mutatta be a községben és vendégszereplésre a közeli falvakban is ellátogat. Az együttes a nagyobb darabok bemutatásán kívül ünnepélyek alkalmával is szerepel rövidebb jelenetekkel, műsorral. Ez történt az NB II-ben Az NB II vasárnapi utolsó előtti fordulójának eredményei a következők voltak: Pécsi VSK—Soproni VSE 4:1 (2:1), Zalaegerszegi TE— Szekszárdi SC 3:0 (2:0), Láng gépgyár—Kaposvári MTE 1:0 (0:0), Győri Vasas—Kaposvári Kinizsi 1:1 (1:1), Sztálinvárosi Vasas—Mosonmagyaróvári TE 2:0 (2:0), Budafoki MTE Kinizsi—Veszprémi Haladás Petőfi 7:1 (2:0), Székesfehérvári Vasas—Zalaegerszegi Dózsa 1:0 (0:0), Oroszlányi B.—Délbuda Sport 2:0, Szombathelyi Pamutipar—Pécsbányatelepi Bányász 1:1 (0:0). A bajnokság állása a következő: 1. Győr 35 116:29 60 2. Sztálinváros 35 103:40 55 3. Láng gépgyár 35 67:34 48 4. Pécsi VSK 5. Budafok 6. Zalaegerszegi TE 7. Székesfehérvár 8. Kaposvári K. 9. Oroszlány 10. Mosonmagyaróvár 35 11. Délbudai Sport. 12. Sopron 13. Kaposvári MTE 14. Pécsbányatelep 15. Szombathely 16. Veszprém 17. Nagykanizsa 18. Zalaegerszegi D. 19. Szekszárd Az utolsó fordulóban Szekszárd a Nagykanizsa elleni mérkőzéssel zárja be NB II-beli szereplését. 35 59:38 43 35 58:49 42 35 52:39 41 35 51:40 41 35 68:56 37 35 58:57 37 35 51:44 36 35 41:48 34 35 68:76 30 35 63:76 30 35 46:56 29 35 38:62 28 35 50:67 25 35 33:85 23 35 29:78 16 35 37:11411 Faddi KSK—Tamási Traktor 7:0 (4:0) Fadd, 800 néző, vezette: Kollár. Fadd: Ganczer — Tantos, Keserű, Joó, — Schiffer, Rabóczky — Mácsik II, Vass, Koleszár, Mácsik I, Fehér. Tamási, Radovics — Délczeg, Kaszik, Kéri — Fili, Kálmán — Schneider, Lendvai, Zsolnai, Savanyú, Ambrus. Fadd mindjárt támadólag lép fel azon az utolsó bajnoki mérkőzésen, amelyre a kiküldött játékvezető nem érkezett s így Kollár“ partjelző „ugrott” be. Az 5. percben Schiffler két emberen is átvergődve a hálóba emeli a labdát. 1:0. A következő percben már a faddi kapu előtt van kavarodás. Joó a nehéz helyzetben menteni tud. Továbbra is Fadd támad és egy szögletrúgásbeli Koleszár karpásból küldött lövése a hálóban köt ki. 2:0. Majd a 15. percben szintén Koleszár lő a hálóba. 3:0. Tamási ritkán vezet támadást, mert a faddi védelem azokat könnyen hárítja. Tamási teljesen beszorul és a 40. percben Fadd büntetőt ér el, melyet Keserű értékesít. 4:0. Szünet után Fadd mindjárt támadásba lendül és a 4. percben Mácsik két védőjátékoson is átvergődik és lapos lövéssel megszerzi az ötödik gólt. 5:0. Majd kavarodás támad a tamási kapu előtt. A kapus csak lábbal tud menteni és a labda így saját játékosuk hátáról az üres kapuba vágódik. (öngól.) 6:0. A tamási csapat teljesen védekezésre szorul, de hiába, mert a 37. percben Schiffler bombája a kapufáról a hálóba vágódik, mellyel beállítja a 7:0-ás végeredményt. Bírálat: A tamási csapattól többet várt a faddi közönség az őszi 8:3-as győzelem után. Most Fadd végig irányította a játékot és könnyedén érte el góljait a tartalékos tamásiak ellen. Jók: Keserű, Schiffler, Koleszár, illetve Kaszik, Lendvai, Ambrus. Nyirati István Közületek, figyelem! 1 db RAFILM 100-as hangerősítő és 2 db szabadtéri nagy Audin hangszóró üzemképes állapotban eladó. Érdeklődni lehet: Dunamenti Sertéstenyésztőnél, Dunaföldvár, GARAY FILMSZÍNHÁZ Június 30—július 2-ig Értük éltem Nyugatnémet film Előadások kezdete: Vasárnap: 4, 6 és fél 9 órakor. Hétköznap: 8 és fél 8 órakor. Apróhirdetések Konyhabútort, rekamiét kisiparostól fizetési kedvezménnyel. Budapest, Üllői út 5. (Kálvin térnél.) 350-es csukott Szentesi-féle motorkerékpár oldalkocsival eladó. Szekszárd, Esze Tamás 5. A Tolna megyei Terményforgalmi Vállalat szekszárdi központja azonnali belépésre keres: 1 fő érettségizett 24 év feletti férfi munkaerőt előadói munkakörbe, 1 fő lehetőleg érettségizett 24 év feletti férfi munkaerőt anyagraktárosi munkakörbe. Mindkét munkakör ellátása során a vidékre történő kiutazást is vállalni kell. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt és a tanácsok lapja Felelős Kiadó: az MSZMP Végrehajtóbizottsága Szerkeszt! a Szerkesztőbizottság Szekszárd. Mártírok tere 15—17 Telefon: 2010, 20-11 Szekszárdi Nyomda Telefon: 21-21