Tolna Megyei Népújság, 1958. augusztus (3. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-07 / 185. szám

1958 augusztus 7. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Vonatellenőrzésen Szekszárd-Bátaszék-Dombóvár között Csivitelő gyerekcsapat siet a szek­szárdi vasútállomásra, valahova nya­ralni, táborozni utaznak. A kora reg­geli friss levegőtől pirosra csípett arcuk színe vetekszik a nyakbakö­­tött úttörőkendő színével. Amikor a reggeli vonat a gondtalan gyerekse­reggel elindult, vágánygépkocsiba, (sínautó) szállunk, hogy elkísérjük műszaki ellenőrző útján Halmai György elvtársat, a szekszárdi pálya­­fenntartási főnökség műszaki tiszt­jét A szekszárdi forgalom irányító tisztje engedélyt ad az indulásra, Nagy Sándor gépkocsivezető elintézi a formaságokat a menetlevélen és azzal ül be a kocsiba, hogy nem áll­hatunk meg Bátaszékig, mert akkor „elverünk” egy tehervonatot. Bátaszék... Hat óra múlt né­hány perccel. Kerékpáros és gyalogos munkások sietnek a pályamesteri iroda felé. Negyed hétkor névsor­olvasás, munkaelosztás. Hovánszky Emil pályamester elosztja a munká­sokat és megkezdődik a nap, amely­nek feladatai egy-egy kicsi, de na­gyon fontos része a vasút életének. Munkások indulnak kavicsot vagon­ba rakni, egy másik csoport pedig a legközelebbi vonattal utazik vágány­­egyengetésre. Halmai György pedig utasításokkal látja el a bátaszéki mű­szaki­ személyzetet, és tájékoztatást kér a fenntartási és egyéb munkák állásáról. Azután megtekinti a na­pokban elkészülő vonatkísérő lakta­nyát, amelyet a modern követelmé­­nyeknek építettek át több ezer fo­rintos költséggel. Amikor az ellenőrzéssel végzünk, indulunk a bátaszéki forgalmi tiszttől engedélyt kérni. A továbbutazás en­gedélye Mórágy vasútállomásig szól. Mórágy—Alsónána megállóhelyen Szabó János jegykiadó pályaőr je­lentkezik. Váltótársa is jelentkezik, ő veszi át hét órától a szolgálatot. A jelző és biztosító berendezések kar­bantartása, és tárolása a szabályzat­nak megfelelő. Az épületen nincs hiányosság, amit javításra kellene küldeni. Az ellenőrző könyvbe tör­ténő bejegyzés is megállapítja, hogy példás rendet és a szabályzat betar­tását találta az ellenőrző tiszt. Mórágyon néhány percig állunk, majd az ellenvonat után kapunk en­gedélyt továbbutazni. Mórágy után Hidas a következő megálló, addig a legnagyobb sebességgel kell közleked­ni, mert különben a személyvonat menetrendjét veszélyeztetnénk. Hi­das után minden őrháznál megál­lunk. Hibát az ellenőrző tiszt nem talál, de utasítja a beosztottakat, egy-egy feladat megoldására: jelző­táblák letisztítására, megállóhely gaztalanítására, virág gondozására stb. Nyolc órakor Kárász-Köblény állo­más határában egy a napokban ké­szült sorompót vizsgál meg az ellen­őrző tiszt a Pécsről kiutazott szak­emberekkel. A sorompó üzemképes, és nyugtázzák átvételét. Amíg az át­adási munkákkal foglalatoskodunk, telefonon értesítést kapunk Szalatnak állomásról, hogy a tehervonat nem tud feljönni a meredek pályán, mert túlsúllyal jön, és Dombóvárott még nem számítottak esőre, síkos pályára, amikor a vonatot összeállították. A segélygépet elküldik, két mozdony vontatja fel a több mint hatszáz ton­nás szerelvényt. A késés kihatással van a Dombóvárról érkező személy­­vonatra is. A személyvonat beérke­zése és indulása után folytatjuk utun­kat Dombóvár felé. Szalatnak meg­állón a pályaőrt nem találjuk az irodában, kint a pályán találkoztunk vele, ahol a vágányok közét tisztítja. Mágocson értesítést kapunk, hogy 16 perc alatt le kell érni Dombóvárra. Az útszakaszon nincs lehetőség ellen­őrzésre és ez idő alatt elmondja Hal­mai elvtárs, hogy a szekszárdi pálya­­fenntartási főnökség valamennyi dol­gozója a vasutas napra készül. Csino­sítják az állomásokat, megállóhelye­ket — erről személyesen meggyő­ződtünk — és számos olyan munkát végeznek el augusztus 10-ig, amelyek elkészültének határideje augusztus végére esik. A munkaversenyben pedig olyan eredményeket értek el, hogy a főnökség két dolgozóját tün­tetik ki „Kiváló Vasutas“ jelvénnyel és többeket pénzjutalommal, oklevél­lel tüntetnek ki. Közel tízezer forin­tot fordítanak jutalmazásra. Dombóvárról 12.15-kor az engedé­lyezés után indulunk vissza Báta­­székre. Dombóvár térségében még ellenőrizzük Csik Ferenc és Bük­kösüi Ernő előmunkások csapatainak munkáját, a feladatok megoldása után pedig azzal térünk vissza Szek­­szárdra, hogy jól ápoltak a főnökség vasutai és a dolgozók mindig azon fáradoznak, hogy biztonságosabbá tegyék a pályát, csinossá, széppé, az állomások, őrhelyek környékét, s hogy ez nem csak a vasutas nap előtt van így, arról az utasok egész éven át meggyőződhetnek. P. .1. A „jóember" Ráérősen andalog a két lány. Ke­zükben kézikosár és tejeskanna. Ebédhordó lányok. Most már haza­felé, Kölesdre ballagnak Kistormás­ról, s közben beszélgetnek, nevetgél­nek és mint mondják, hazafelé már nem sietős a dolguk. Naponta egyszer gyalog teszik meg az utat Kölesdről Kistormásra — A cséplőgéphez hordjuk az ebé­det — mondja Kati, a beszédesebbik. — Én a bátyámnak viszem, Irén meg az apjának — mutat a mellette bal­lagó koravén kislányra. — Az én bátyám és az ő apja együtt dolgoz­nak a cséplőgépnél, mi meg minden­nap hordjuk nekik az ebédet. Eddig mind a ketten szolgáltunk, de most a cséplés idejére otthagytuk a he­lyet. Bátyám nekem egy szép ruhá­ra valót ígért az ebédhordásért. Rövidebbnek tűnik az út, ha be­szélgetünk és a lányok beszélnek mindenről, az iskoláról, ahova — mint mondják — nem nagyon sze­retnek járni. Az egyes tantárgyak­ból nem is sokat tudnak, de annál tájékozottabbak a falusi események­ről. Kívülről elmondják, hogy a hé­ten milyen darabokat játszik a mo­zi. Tudják azt is, hogy ki kinek ud­varol, de arról mélyen hallgatnak, amiről mások beszélnek, hogy mi­lyen külföldi árut lehet kapni a Schiling Jucika néninél, akinek a disszidált nővére időközönként cso­magot küld nyugatról. A két lány ugyanis benfentes a Schiling-családnál, hisz hónapokon keresztül náluk szolgáltak. Schiling Henrik volt kölesdi kocsmáros csap­székét annak idején megszüntették, a cséplőgépét is állami tulajdonba vették, de azért megélnek olyannyi­ra, hogy munkásokat is foglalkoztat­nak. — Jó emberek a Schilingék — di­csérik a lányok és elmondják, hogy volt idő, amikor hétről hétre náluk dolgoztak kora reggeltől késő estig. Hogy mit tudott dolgozni a két hit­ványka, alig 12 éves lány? Mindent, ami egy nagy ház körül adódik. Disznókat etettek, baromfit gondoztak, takarítottak, mosogattak, segítettek az ebédfőzésnél. — Van ott dolog kora reggeltől késő estig — így a kis Kati. — És mi volt a fizetség? Kaptak pénzt is néha, és kaptak levetett ruhát, Katica pedig a disszi­dált Jolánka néni divatjamúlt reti­­küljét is megkapta jó munkája ju­talmául. Ki ez a jó ember, aki toprongyo­­san jár, hogy a falu lakossága kö­rében sajnálatot keltsen maga iránt? Aki megtalálja a módját, hogyan le­het feltűnés nélkül fiatalkorú, alig 10—12 éves gyereklányok munka­erejét kihasználni. A felszabadulás előtt jómenetelű kocsma és cséplőgép biztosította nem éppen szerénynek mondható megélhetésüket. Jövedelmüket gya­rapították úgy is Schilingék — és ez a későbbiek során derült ki, amikor a házkutatások során megtalálták az adósságleveleket, szerződéseket —, hogy 15—20 százalékos uzsoraka­matra pénzt adtak ki. A megszorult embereket kegyetlenül kihasználta Schiling Henrik, s ezt igazolja az is, hogy az adósokkal szerződést kötött, mely szerint a pénz ellenében meg­határozott mennyiségű terményt tar­toztak adni. Tehát kupec volt ízig­­vérig, aki türelmesen várta, hogy mikor jön vissza újból az ő idejük. 1956 nyarán, amikor már jobban mertek mozgolódni Kölesden is a kulákok, megmérgezte Molnár Jó­zsef dolgozó paraszt baromfiállomá­nyát, azért mert egy-két csirke át­járt a szőlőjébe. Ebből annak idején bírósági ügy lett, de Schilingék aránylag olcsón megúszták, mind­össze kártérítésre lettek ítélve. Az ellenforradalom idején is kitett magáért Schiling Henrik. Minden gyűlésen és összejövetelen részt vett, hangoskodott, szervezkedett. És amikor az ellenforradalom után szá­­monkérték ténykedését, még ő adta a megsértettet. Ilyen az úgynevezett »jó ember«, akinek ugyan nincs már holdszám­ra földje, cséplőgépe, jómenetelű csapszéke, de így is megtalálja a módját annak, hogyan lehet feltű­nés nélkül kizsákmányolni 10—12 éves gyereklányok munkaerejét. Megtalálja a módját, hogyan lehet reggel korántól este későig dolgoz­tatni annak ellenére, hogy a Mun­katörvénykönyv kimondja: »A 14. életévét be nem töltött fiatalkorút munkára alkalmazni nem szabad.« Mit számít mindez Schiling Hen­riknek? Neki csak egy a fontos! Feltűnés nélkül, olcsó munkaerővel dolgoztatni, éspedig gyerekekkel, akiknek munkájuk fejében oda le­het dobni egy-két levetett ruhadara­bot, néhány fillért, vagy éppen egy divatjamúlt, ócska retikült! P.-né Messziről jött levél Kati­­ néni fáradtan állt meg a nagydiófa árnyékában. Hiába, nem való már ilyen idős asszonynak ta­licskát tolni. Ahogy melléje értem megérintette a kabátomat. Csodál­koztam, vajon mit akar tőlem, nem igen beszélgetett velem, mióta a fia disszidált. Közben egy levelet vett elő és felém nyújtotta: — A fiam a Feri küldte, Nézd meg, barátod volt, — mondta kissé szomorúan. Miközben a levelet bontogattam, eszembe jutott utolsó beszélgetésünk: 1956. novemberében, amikor Feri disszidáláson gondolkodott, Ameri­kába vagy Ausztráliába akart men­ni. Makacsul hajtogatta, hogy ott jobb élete lesz, mint itt. Pedig jól keresett a Bonyhádi Zománcgyár­ban ... Itthagyta özvegy édesanyját és öccsét, aki még iskolába jár ... A levélből négy fénykép hullott ki. A felvételek egy farmon készül­tek Ausztráliában: Feri az egyik képen egy narancsfa alatt ül és na­rancsot eszik, a másik képen egy traktort vezet. — Mit ír, jó dolga van? — kér­deztem kíváncsian. Kati néni ráncos arcának fáradt vonásai megvonaglottak. — Hazug­ság, csak reklámok ezek a fényké­pek ... Olvasd el a levelet. A borí­tékon ez állt: Sándor Antalné Kis­­dorog. Idézek néhány részletet a le­vélből: „ ... Kedves Édesanyám! Ne haragudjon, hogy eddig nem írtam. Meg volt az oka hallgatásomnak. Al­kalmi munkás voltam, s nem értem rá írni. Nem tudtam, hogy mikor, hol leszek, mert nincs állandó la­kásom.” A levél további részében leírja, hogy mindössze hat hetet dol­gozott, azóta munkanélküli, csava­rog, pénze nincs, s ami volt, hamar elfogyott. A hat hét alatt naponta 15—16 órát dolgoztattak. „...Kint alszom a szabad ég alatt... Az egyik éjjel nagyon megfáztam és beteg vagyok. Ha bemegyek a vá­rosba, azonnal igazoltatnak a rend­őrök ... Egyetlen jóbarátom sincs, nagyon szeretnék hazamenni.” Visszaadtam a levelet Kati néni­nek. Látszott rajta, hogy valami ta­nácsot vár tőlem, dehát mit mond­hattam volna? Aztán elfordult, s köténye sarkával törölgette kön­­­nyes szemét, elindult az úton gör­­nyedten, mintha minden, gyermekét visszaváró anya fájdalmát a vállán hordaná. T. M. 8 Párt-­­ és tömegszervezeti ^ Aj JKj ! A Bátaszéki Fűtőháznál a kommu­nisták legutóbbi értekezletükön a vasutas nappal kapcsolatos feladato­kat beszélték meg. Egyúttal megvi­tatták az 1958—1959-es oktatási év beindításának előkészületeit. Ezen kívül megválasztották a propagandis­tát, Somlai elvtá­rsat, aki a követ­kező oktatási évben az időszerű kér­dések tanfolyamát vezeti. * A Bonyhádi Járási Hazafias Nép­front bizottság rendezésében az el­múlt héten három helyen, Izmény­­ben, Kisvejkén és Závodon tartottak békegyűléseket. A megjelentek hatá­rozott véleménye az volt, hogy még többet kell tenniök a béke megvé­dése érdekében.* A dunaszentgyörgyi pártszervezet legutóbbi taggyűlésén a kommunis­ták valamennyien kaptak pártmeg­bízatásokat. A következő taggyűlése­ken a vezetőség számonkéri a párt­megbízatások végrehajtását. Ugyanezen taggyűlésen két tagje­löltet vettek fel, s ezen kívül elhatá­rozták, hogy rendszeressé teszik a faluban a pártnapokat. * A szekszárdi járás területén a párt­­alapszervezetekben vezetőségi és tag­gyűléseken beszélték meg a jövő évi oktatás előkészületeinek feladatait. Sióagárdo­n, Harcon és még több he­lyen a pártszervezetek maguk bizto­sítottak propagandistát a jövő okta­tási évre és hozzáfogtak a hallgatók kiválogatásához.* Bonyhádon az elmúlt héten járási operatív bizottság alakult Alkotmá­nyunk ünnepe, augusztus 20. méltó megünneplése előkészítésére. * A Kanácsi Állami Gazdaságban a szakszervezet hetenként kétszer fo­gadónapot tart, amelyen a gazdaság dolgozói akár panaszaikkal, akár észrevételeikkel felkereshetik a szakszervezetet. Az eddigi tapaszta­latok azt mutatják, hogy a dolgozók örömmel vették és jónak tartják a szakszervezet ezen kezedeményezé­­sét. Az egyik ilyen fogadónapon pél­dául tízen jelentek meg. * Megyénk asszonyai a fiótanácso­­kon keresztül igyekeznek elősegíteni a mezőgazdaság fejlesztését. I­reg­szemcsén például kezdeményezésükre cukorrépatermelési társulás alakult. Nagykónyiban az a tervük az asszo­nyoknak, hogy egy burgonyaterme­lési szakcsoportot hoznak létre. A paksi járási KISZ végrehajtó bizott­ság­ legutóbbi­­ ülését Nagydorogon tartotta, amelyen részt vett Rév András elvtárs, a járási pártbizott­ság titkára is, valamint a helyi párt­­szervezet titkára, a tanácselnök, üzemi és tömegszervezeti vezetők. Ez az esemény is mutatja, hogy milyen nagy gondot fordítanak a járásban és helyben is a KISZ fiatalok segítő­ A szedresi nőtanács asszonyai is jó munkát végeznek. Napjainkban az épülő iskolának nyújtanak társa­dalmi úton sok segítséget. * Kanácson két önkéntes ifjúsági segítő brigád működik igen jó ered­ménnyel. Most szabadtéri színpadot építenek. Távolabbi tervük kosár-, röplabda és teniszpálya építése. * A szekszárdi járásban egyre job­ban mélyül a termelőszövetkezeti ta­gok és az egyénileg dolgozó parasz­tok kapcsolata. Harcon például az egyéni dolgozó parasztok a tsz-hez fordulnak gépi segítségért és kölcsön gabonáért. Kérték a tsz cséplőbrigád­jának segítségét is.* A dunaföldvári KISZ szervezeten belül működő önkéntes ifjúsági se­gítőbrigád teniszpályát épít a I­una­­parton. Sárpilisi mozaikok Külsőleg nézve nem sokat válto­zott a falu, Sárpilis az elmúlt tíz­egynéhány év alatt, de belsőleg an­nál többet. Nyilvánvalóan, aki csak végigm­egy a községen ezt nem lát­hatja, így van ez másutt is. Haj­lamosak vagyunk sokszor a látszat után ítélni, s olyan könnyen rávág­ják: „Nem változott itt semmi, úgy van itt minden, mint régen”. Néz­zük valóban így van ez Sárpilisen is? Már az utcán járva szemébe öm­­­lik a járókelőnek valami, ami a fel­­szabadulás előtt nem létezett. Ez a villany. Az oszlopok sora mint egy hadsereg gerince vonul végig a fa­lun. S a világosság nemcsak a há­zakban terjedt szét, de az emberek érdeklődési köre is egyre tágult. Ki törődött azelőtt a falusi embe­rekkel, hogyan élnek, dolgoznak, művelődnek, szórakoznak A villany után a könyv tört utat, fényt, me­legséget hintve az emberek lelkébe. Könyvtár létesült a községben, s a tanács jó gazda módjára állandóan bővíti. Tavaly előtt kétezer forint értékű könyvet vásárolt, s az idén­ is kétezer forintot adott a tanács a könyvtár bővítésére. Új dolog volt ez néhány évvel­ ezelőtt, de ma már megszokottá vált... Megszokottá vált az olvasgató em­ber. Ilyenkor nyaranta tűzfigyelő szol­gálatot tartanak itt is. Az egyik nap például Magyar Bálint tartott szol­gálatot, s közben egy Móricz köny­vet olvasgatott. Új volt a napközi és a bölcsőde beindítása is. Azelőtt ilyesmi sem volt a faluban. Eleinte idegenked­tek is tőle.­­Ma már bővíteni kellene mindkettőt annyi a jelentkező. A tanács el is határozta, hogy az idénybölcsődét 20-ról 25-ös létszám­ra, s a napközit 25 létszámról 35-re bővítik. Egyelőre azonban, nincs ke­ret rá, de o­tt van a Szabadság Ter­melőszövetkezet s felajánlotta segít­ségét. Zöldfőzeléknek valóval, tejjel, túróval, tejfellel, burgonyával segí­tik majd a most már megszeretett intézményeket. A tanácsnak azonban gondja van a lakosság vagyonának védelmére is. A lelkes önkéntes tűzoltó gár­dának tavaly 13 egyenruhát, az idén pedig megint tizenkettőt adott a ta­nács. Fontos munkát végeznek a tűzoltók. Rendszeresen ellenőrzik a faluban a tűzrendészeti előírások betartását és felvilágosító munkájuk nyomán egyre többen ismerik meg a helyes tűzvédelmi megelőzés fel­adatait. Természetesen készen áll­nak a tűzoltásra is. Ez évben ép­pen jó munkájukat mutatja, hogy csak egyszer került sor oltásra. A riasztástól számított 20 perc alatt már Orbó-pusztán voltak, s elol­tották a tüzet. Megérdemlik a gon­doskodást már azért is, mert sza­badidejük jó részét fordítják elmé­leti és gyakorlati tudásuk gyarapítá­sára ifjú Ács Mihály vezetésével. Természetesen ez csak néhány mozaik a falu megváltozott belső életéből, de már ezen is érdemes elgondolkozni. Olyan nagyon ter­mészetes mindez? Nemcsak az úri rend elsöprésével változhatott ilyen­né? Kép, Sza­latnai Rezső „Kempelen, a varázsló” című könyvéből

Next