Tolna Megyei Népújság, 1958. október (3. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-12 / 241. szám

fOUlA MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! III. évfolyam, 241. szám. MA 10 OLDAL, ÁRA: 60 FILLÉR. Vasárnap, 1958 október 12. i­ Hazafias Népfront választási felhívása Magyar munkások, dolgozó pa­rasztok, értelmiségiek, választópol­gárok! Két esztendeje, hogy ellenségeink megpróbálták elpusztítani mun­kás-paraszt államunkat, hazánk el­lenforradalmi támadás színtere lett Veszélyben volt a szocializmus, a nép hatalma, a nemzeti független­ség, országunk és a világ békéje A ránk támadó ellenség vérbe é­s tűzbe akarta borítani az egész vi­lágot. Ebből a súlyos helyzetből a kommunisták és hű harcostársaik vi­zettek ki bennünket. A magya kommunisták legjobbjai nagy törté­nelmi tettet hajtottak végre, meg­alakították a forradalmi munkás-pa­­raszt kormányt és harcba vezették a magyar népet, hogy verje le az Ellenforradalmat. Ez a harc teljes győzelmet hozott, a nép, a hazafias győzelmét. Népünk a szocialista jövő mellet döntött. Helyreállítottuk a törvényes alkotmányos rendet, megbüntettük a bűnösöket, megbocsátottunk a megti­vedteknek és most a párt és a Ha­zafias Népfrontban tömörült demok­ratikus erők, az egész magyar nép együtt munkálkodik a szocializmus építésén. A párt és a kormány nyílt következetes politikája az egész dol­gozó nép cselekvő támogatásává helyrehozta az ellenforradalom rom­bolásait és rövid két esztendő alat nemzeti jövedelmünk okos elosztásá­val jelentősen emelte a dolgozó nép minden rétegének, munkásoknak, pa­rasztoknak, értelmiségieknek életszín­vonalát. Népünk elégedetten tekin vissza a népi hatalom kétéves har­­caira. Életünk ma eredményekben és reményekben gazdagabb, mint ed­dig bármikor. A két év eredményeit bizonyítják hogy a párt és a kormány politiká­ja helyes volt és azt támogatta az égész nép. Ez a politika azért helyes, mert kifejezi a nép vágyait, törekvéseit és mozgósítja az összes alkotó erőket Ilyen eredmények csak ott szület­hettek, ahol a harcoló és építő nép­nek 900 millió ember sietett segít­ségére, ahol olyan nagy barátok mint a Szovjetunió, Kína népei és a­z egész szocialista tábor nyújt se­gítő kezet a barátnak, testvérnek szövetségesnek. Népünknek ez a se­gítség adott erőt a tragikus idők­ben az eszmélésre, ez a szolidaritás adott új önbizalmat a felemelkedés­re, lendületet a teremtő munkára. Nyugodt lélekkel és bátran el­mondhatjuk, hogy rövid idő alatt el­tüntettük a romokat az utcákról, s gondokat a szívekből és kialakult az alkotó munkához szükséges mindez előzőnél szilárdabb kölcsönös biza­lom légköre a dolgozó tömegek és vezetőik között. Miután életünk rendje minden té­ren helyreállt, országgyűlésünk al­kotmányos döntése alapján novem­ber 16-án új képviselőket és tanács­tagokat választ a nép. A Hazafias Népfront a nép hű fiait állítja jelöltként a nemzet elé: mun­kásokat, dolgozó parasztokat, értelmi­ségieket, önálló kisembereket. Ezé és ezer gyűlésen, őszinte, szabad vi­tákban választják ki a jelölteket Azokat jelölik, akik a leg­bátrabbal küzdenek, hogy ez az ország soha többé ne válhassék a hitbizományos országává, az életüknél is jobban vi­gyáznak arra, hogy a hatalom ebben az országban soha többé ne kerülhes­sen a földesurak, bankárok, nagyipa­rosok kezébe, hanem azokéba, akik ismerik a nép gondjait, vágyait, akik híven munkálkodnak azon, hogy né­pünk szabad maradjon, békében , bizakodva építhesse gazdagabb jövő­jét, a szocializmust. November 16-án azzal a tudatta­lárulunk az urnák elé, hogy szavaza­tainkkal alkotmányosan is betetőzzük az ellenforradalom leverése után konszolidációt és megújultan, min­den erőnkkel folytathassuk építi munkákat a szocializmusért és a bé­kéért. Minden szavazat a nép hatal­mát, a felszabadult, független szocia­lizmust építő Magyarország legna­gyobb vívmányát erősíti. A bizalom, amely a november le­választáson a szavazatokban megnyi­vánul, részben az eredményeknél szól, de szól a jövendő terveinknél is. Aki a Hazafias Népfront jelölt­jeire adja szavazatát, az ezzel is tá­mogatja népünk, országunk vezetőit a Magyar Szocialista Munkáspártot a forradalmi munkás-paraszt kor­mányt és kifejezi, hogy követi gyorsabb haladás, az út eredmények felé vezető úton. Pártunk, kormányunk és helyi néphatalmi szerveink, a tanácsos teljes egységben a nép gondjainak kívánságainak és érdekeinek ismere­tében intézik az ország ügyeit. Mos­t hároméves tend­ megvalósításán munkálkodunk. Ez már nemcsak újjáépítési és helyreállítási program, hanem bátor és határozott lépés elő­re legfőbb célunk felé, hogy a dol­gozó emberek mind nagyobb mér­tékben élvezzék a szocialista társa­dalom áldásait. Ez a terv 22 száza­lékkal gyarapítja a mezőgazdaság ho­zamát és parasztságunkat közelebb viszi ahhoz, hogy saját elhatározásá­ból a nagyüzemi gazdálkodás szocia­lista útján keresse boldogulását, e terv három év alatt 110 000 új lakást 3500 új tantermet épít, műveltebbé gazdagabbá válik az ország­, egészsé­gesebb, jobb körülmények között nagyobb eredménnyel dolgozik a már­kás, kevesebb paraszti veríték hűl majd a földekre, mert több lesz i gép, amely az emberkéz helyett dol­gozik, szaporább lesz a munka, ke­vesebb a fáradtság. És már készülő­dünk az ötéves tervre, abban biza­kodva, hogy az meghozza majd ama jónak, szépnek végleges győzelmét, amit a szocializmus ad a dolgozó em­bernek. Az anyagi és szellemi kincsekben gyarapodó ország, most a népi de­mokrácia rendszerében nagy alkotá­sokra nyújt lehetőséget az egész ma­gyar népnek. Jövőt építő terveinket az emberről való gondoskodás, a nemzet felvirá­goztatásának szelleme hatja át.­­Nagy1 nemzeti céljaink hteg­valósí­­­tása lelkesítse, fogja össze mindazo­kat a hazafias erőket, amelyek a szocialista társadalom építésén mun­kálkodnak, sorakoztassa fel mindazo­kat, akik legfőbb törvénynek az or­szág javát tekintik. A szocialista Magyarország csak e politika alapján és csak az egész nép műveként szüle­tik meg. Bátorít bennünket, hogy legdrá­gább kincsünket: a békét a szabad­ságot, hazánk függetlenségét a ma­gyar nép békeakarata a magunk és a szocialista tábor ereje biztosítja. Olyan tábornak vagyunk a tagja, amelynek oldalán van az erő is és az igazság is. Az emberek milliói világ­szerte küzdenek a béke fenntartá­sáért: a háború kapzsi erői nem győ­zedelmeskedhetnek. A békében bí­­zunk, építünk! Magyar munkások, dolgozó parasz­tok, értelmiségiek! Választópolgárok! Szavazzatok a Hazafias Népfront jelöltjeire, mert ezzel a dolgozó nép hatalmát véditek! Szavazzatok a Hazafias Népfront jelöltjeire, mert ezzel hazánk füg­getlenségét védelmezitek! Szavazzatok a Hazafias Népfront jelöltjeire, mert ezzel a világ békéje, a népek békés együttélése mellett tesztek hitet! Magyar hazafiak! Választópolgá­rok! November 16-án szavazzon a Hazafias Népfront jelöltjeire min­denki, aki a szocializmust, a békét, hazánk függetlenségét népünk fel­­emelkedését akarja! Éljen és erősödjön drága hazánk, a Magyar Népköztársaság! A HAZAFIAS NÉPFRONT ORSZÁGOS tanácsa Tovább szabályozzák a Dunát és a Tiszát A vízügyi szervek 1958 és 1960 kö­zötti tervidőszakban jelentős árvíz­­védelmi és folyamszabályozási mun­kát végeznek. A munkálatok össz­költsége 1960 végére meghaladja a 160 millió forintot. A hároméves tervben a Dunán, a Szigetköz mentén évente mintegy háromszázezer köbméter kavicsho­mok kitermelésével növelik a me­­dermélységet. Ez nemcsak a jeges ár zavartalan lefolyását segíti elő, ha­nem meggyorsítja a hazai és a nem­zetközi hajóforgalmat is. A jégtor­laszok keletkezésének megakadá­lyozására, a jeges árvíz pusztításai­nak elhárítására a Budapest alatti Duna-szakaszon jelentős szabályozási munkát végeznek. Hasonló folyam­szabályozásra kerül sor a dunaföld­­vári híd, Dunaszekcső község és Mo­hács alatti Dunakanyarokban. A Tiszán elsősorban a szakadó partok megkötésére és az árvízvé­delmi töltések elsodrásának megaka­dályozására végeznek munkálatokat. Munkaverseny november 7-e tiszteletére A Dunántúli Rostkikészítő Vállalat Mosonmagyaróvári Senkikészítő Üzemének dolgozói — A Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom negyve­nedik évfordulója tiszteletére szocia­lista versenyre hívták ki a vállalat többi üzemét. A verseny a tervek tel­jesítése mellett főkép a termelés gazdaságosságának megjavítására, az önköltség csökkentésére irányul. A mosonmagyaróváriak kezdemé­nyezéséhez csatlakoztak a Dunaföld­­vári Kendergyár dolgozói. Lemaradás mutatkozik a vetéseknél A­z idén a tavalyi évhez viszonyít­va lemaradás mutatkozik a gabona­­neműek őszi vetésével kapcsolatban. A lemaradás egyik oka az, hogy a többségben lévő kisüzemi parcellá­kon elhúzódik az őszi betakarítás munkája. A másik ok az­ időjárásban rejlik. Ugyanis a tavaszi szárazság miatt elhúzódott­ a vetés és ez meghosszab­bította a termények teny­észidejét. Az augusztusi—szeptemberi csapadék magasabb volt, mint az elmúlt év ha­sonló időszakának csapadékmennyi­sége. Tavaly 72 milliméter csapadé­kot mértek, az idén viszont 113,5 millimétert ezekben a hónapokban. A szocialista szektorok nagy részé­ben már elvégezték a termények kései beérése mellett is, a naprafor­gó, burgonya, cukorrépa szedését és az aprómag cséplést, s ezáltal lehe­tővé vált, hogy időben rátérjenek a vetés munkálataira. Az állami gaz­daságokban, a termelőszövetkezetek­ben nincs lemaradás. A vetést idő­ben elvégezték. Az egyénileg gazdálkodó parasztok tavaly október első hetében, az árpá­nak 70 százalékát, a rozsnak 50 szá­zalékát vetették el. Az idén viszont az árpának 46 százalékát, a rozsnak pedig csak 33 százalékát vetették el ugyanezen időszak alatt. Az egyéni kisgazdaságok lemaradása, mivel a megye szántóterületének nagy része egyéni tulajdonban van, a kései ve­tés miatt veszélyezteti a jövő évi ter­mést. Ugyanis a korai vetés egyik legfontosabb feltétele a jó termés­nek. Érdekes megemlíteni, hogy a búza­vetésnél nem tapasztalható a lemara­dás. Búzából október első hetében többet vetettek, mint a tavalyi év­ben. Két adag főzelék egy szem burgonyából Bátaapátiban a termelőszövetkezet földjén óriásburgonyák teremtek az idén. Az egyik legnagyobb burgo­nya hossza 25 centiméter, szélessége 9,5 centiméter, súlya pedig 120 de­kagramm. A gazdaasszonyok becslése szerint két nagyétvágyú ember részére le­hetne burgonyafőzeléket készíteni a hatalmas példányból. A termelőszövetkezet tagjai a szo­katlanul nagyra nőtt burgonya­gu­mókból félretettek néhányat, hogy a község egyénileg gazdálkodó pa­rasztjainak is megmutathassák. A kivételes példányok termesztését a kellő mennyiségű műtrágya-felhasz­nálás és a helyesen alkalmazott agrotechnikai eljárásoknak köszön­heti a termelőszövetkezet. így fejlődik Belecska A belecskai példa is azt mutatja, hogy az összefogás nagyban megsza­poríthatja a községfejlesztésre szánt helyi és állami beruházások össze­gét. Ez mutatkozott meg az iskola építkezésnél is. Ennek következté­ben a tervezett két új tanterem lé­tesítéséből úgy számítják, hogy az egyiket már e hó 15-én átadhatják rendeltetésének. Ez az eredmény azonban annak tudható be, hogy a lakosság is je­lentős társadalmi munkával járult hozzá az építés meggyorsításához. Több mint 24 000 téglából kellett például a keszőhidegkúti állomástól a helyszínre fuvarozni, de segédkez­tek több mint százan a vízhordásnál, mészoltásnál és az egyéb munkáknál is. Nagy-nagy öröm csendül ki, egy kis büszkeséggel párosulva Kovács Károly tanácselnök szavaiból, ami­kor mondja: »Ilyen szép iskola nem igen lesz a környéken sem.« Egyúttal azonban a további ter­vekről is beszél. Régi gond már egy kultúrház építése is. Az igaz, hogy a Szabadság Termelőszövetkezet egy kultúrtermet létesített, de a mozi miatt csak bizonyos megszabott idő­ben lehet használni. — Egyszerre azonban nem lehet mindent meg­valósítani — magyarázza Kovács elvtárs —, de már ehhez is hozzá­kezdünk. Megvásároltunk hozzá 50 000 téglát és egy köbméter desz­kát, így aprónként, mikor pénzünk van, mindig veszünk hozzá valamit, s ha együtt lesz minden, hozzákezdünk az építéshez úgy mint az iskolánál is. így fejlődik Belecska, így építik, szépítik falujukat, s ha a fentiek már elkészülnek, jöhet a járda- és vízvezetéképítés. SZ. E. Szeszhigítás — súlycsonkítás Az elmúlt napokban a Tolna me­gyei Rendőrfőkapitányság, a megyei tanács kereskedelmi osztálya és az Állami Kereskedelmi Felügyelőség a megye 26 községében és Szekszárdon 52 kereskedelmi egységet, zömmel italboltokat ellenőrzött. Az ellenőr­zött 52 egységből 34 egységben sza­bálytalanságot, visszaélést észleltek. Az Állami Kereskedelmi Felügye­lőség 21 esetben szakmérés, öt eset­ben árdrágítás és 3 esetben egyéb szabálytalanság miatt mintegy 10 000 forint bírságot szabott ki. Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy az ellenőrzés során lefoglalt 33 bormintából 12 esetben hígítást (vizezést) állapított meg a vizsgálat, akkor azt hiszem, nyugodtan elmondhatjuk, hogy val­­ami nincs rendben az italboltoknál­ a vendéglátóiparnál. A dombóvári vendéglátó 62-es, a kölesdi földművesszövetkezet és a tengelici földművesszövetkezet 1. számú italboltjában 20 százalékos, a bonyhádi vendéglátó 54 sz. italboltjá­ban 15 százalékos bor­vizezést álla­pított meg a vizsgálat. Vagy említsük meg a bonyhádi 50. számú, a dunaföldvári vendéglátó 2. számú, a dombóvári vendéglátó 62. számú és a szekszárdi földművesszö­vetkezet 5. számú italboltját, ahol lyukas mércékkel mérték a bort, s így csapták be a fogyasztókat. A kö­lesdi földművesszövetkezet 1. számú és a tamási földművesszövetkezet 2. számú italboltját 20 százalékkal ke­vesebb töményárut adtak a fogyasz­tóknak. Ha megvizsgáljuk ezeket az adato­kat, meg kell állapítanunk, hogy a­­ dolgozók szemérmetlen becsapásáért nemcsak azok a felettes szervek a felelősek, akik felületes ellenőrzésük­kel módot és lehetőséget adnak akarva-akaratlanul a visszaélésekre és a több esetben rajtakapott csa­posoknak, kiszolgálóknak ide-oda he­­lyezgetésével nem hogy gyökerében tisztítanák meg a vendéglátóipart ezektől az elemektől, hanem abban bízva, hogy máshol majd megembe­relik magukat, nem egyszer még sú­lyosabb visszaéléseket segítenek elő. Ezért felelősek azok a fogyasztók is, akik nem jelentik a kártevést. Természetesen az ellenőrzés során nemcsak azt állapították meg, hogy szabálysértések vannak az italboltok­ban, hanem sok helyen örömmel ta­pasztalták, hogy példás a kiszolgá­lás, nem hamisítják az italokat, nem csökkentik a mennyiséget. Elsősor­ban a Diófa-csárdánál a kétyi és tamási 1. számú földművesszövet­kezeti italboltokban tapasztaltak ilyen dolgokat, amelyekről példát vehetnek a többi italboltok. P. G.

Next