Tolna Megyei Népújság, 1958. november (3. évfolyam, 258-283. szám)

1958-11-12 / 267. szám

B TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Érdekes mérkőzések Szekszárdon a területi kosárlabdabajnokságért­­ A területi kosárlabdabajnokság szekszárdi mérkőzései nem ígértek különösebb izgalmat, hiszen a Pécsi VSK tartalékgárdája még nem nyert mérkőzést, a bátaszéki lányok pe­dig nem szoríthatták meg a bajnok­ságra törő szekszárdiakat. Ezzel szemben már a női mérkőzés érde­kes küzdelmet hozott. A hazaiak nagyarányú győzelme ugyan nem forgott veszélyben, mégis érdekes volt a játék. A férfi mérkőzésen azonban sokáig a levegőben lógott a meglepetés. A rendkívül csúszós ta­lajon inkább jégkosárlabda mérkőzés folyt a pályán és eleinte ebben a ven­dégek voltak jobbak és a második félidő közepéig kezükben tartották a mérkőzés irányítását. Ezután a jobb erőben lévő hazai csapat feljött és nemcsak megfordította a mérkő­zés sorsát, de a végén biztossá, esetleg azt is megkockáztathatjuk, hogy fölényessé vált a szekszárdi győzelem. A mérkőzésekről az aláb­biakban számolunk be: Szekszárdi SC — Bátaszéki VSK 74:24 (40:10) Szekszárdi, Kg. technikum torna­terme, 100 néző. Vezette: Péterfalvi és Fogarassy. Az első félidőben nagyszerűen ját­szik a hazai csapat. Nemcsak arról van szó azonban, hogy a bátaszé­­kiek ellenállása csekély, hanem ötle­tesen is játszik az SC. Különösen Müller van­­ elemében, aki rendre szép kosárral fejezi be a támadáso­kat. A támadások sorra nyíltszíni tapsot kaptak. Szünet után Szabó edző szóhoz juttatja a tartalékokat is. Eleinte nem igen megy a játék a hazaiak­nak. A vendégcsapat viszont egy­más után 4 kosarat is elér és a II. félidő eredményét tekintve, már 8:2-re, majd 10:4-re vezet. Ekkor azonban a tartalékok is megember­­lik magukat és kiegyenlítenek. (Ter­mészetesen a II. félidő eredményét tekintve.) 50:21-re áll a találkozó, amikor 10 perc után ismét Zádoriné, Simon, Tóth, valamint Fertőszegi jön be Szekeresné mellé. Egyelőre nehezen melegedik játékba a csapat. 50:24 után azonban ismét felélénkül a küzdelem, amelyet most már vé­gig a szekszárdiak irányítanak úgy­­annyira, hogy a bátaszéki lányok már egyszer sem találnak a ko­sárba, ezzel szemben pedig Zádori­­néék egymás után 20 pontot ér­nek el. A hazai együttes várakozáson fe­lül jól játszott az első félidőben. Az a körülmény, hogy szünet után az első 10 percben a tartalékok jutottak szóhoz, visszavetette a szekszárdiak lendületét, a végén aztán ismét el­lenállhatatlan volt a hazai támadó­sor. Legjobb dobók: Müller 16, Zá­doriné 15, Tóth 11, Szekeresné 10, illetve Jankó 8. Szekszárdi SC —Pécsi VSK II. 68:52 (26:30). Szekszárd, 100 néző. Vezette: Szittya és Péterfalvi. Férfi bajnoki mérkőzés. Rendkívül érdekes, izgalmas mér­kőzést vívott egymással a két csa­pat. Már a női mérkőzés vége felé kezdett a pálya csúszóssá válni és a férfi mérkőzés elején mind többet és többet „korcsolyáztak” a játéko­sok. A vendégek eleinte jobban ta­lálták fel magukat a csúszós talajon. Az első kosarat is ők szerezték meg, de ezután Csapó egyenlített, majd Fogarassy a vezetést­ is megszerezte. Ezután azonban közel fél óra telt el anélkül, hogy sikerült volna vissza­szerezni a vezetést. A játéknak eb­­ben a szakaszában rosszul játszott a hazai együttes. Egyes játékosok rendkívül bizonytalanul mozogtak, akik pedig könnyebben mozogtak, azok nem vállalkoztak kosárra­­dobásra. Egyedül Csapó a kivétel, aki távoli kosaraival megakadályoz­ta, hogy a vendégek túlságosan el ne húzzanak. Szünet után fűrészporral hintet­ték fel a pályát. Egyelőre azonban nem látszott semmi jele annak, hogy megfordul a mérkőzés. Lőrinczi és Csapó kosaraival ugyan egy pontra megközelítettük a pécsieket, de az­tán ismét 3—4 pont lett az előnyük. Amikor Mátsát kipontozták, még mindig Pécs vezetett 40:38-ra. Ez­után Kardos két személyit értékesí­tett és sikerült egyenlítenünk, majd Fogarassy egyéni játék után, Csapó pedig távolról dobott kosárral négy pontos vezetést biztosított. Ezután teljesen megváltozott a játék képe. A pécsi csapat visszaesett és a hazai együttes most már tetszés szerint érte el kosarait. A hátralévő 10 perc alatt tehát sikerült nemcsak megfordítani a mérkőzés sorsát, de a győzelmünket biztossá is tenni. Az eredmény ilyetén alakulásában ter­mészetesen része van a szekszárdi csapat felj­avulása mellett annak is, hogy a pécsieknél Móró a kiponto­zás sorsára jutott. A hazai csapat­ban Bálint, Fogarassy, Csapó és a fiatal Hamvas játszott jól, aki most szerepelt első ízben a csapatban. A legtöbb kosarat Csapó 14, Kardos 12, Fogarassy 11, Lőrinczi 10, illetve Tolló 19 és Móró I. 16 dobta. Bajai Bácska—Szekszárdi SC 5:0 (1:0) Baja, 1500 néző. Vezette: Budán. (NB III-as mérkőzés.) Bajai Bács­ka: Körmendi — Berta I, Ihos II, Bisztrovics — Borsod, Ihos I — Al­bert, Horváth,, Petresevics, Duj­­k­­ov, Weiling. Szekszárdi SC: Frei — Sloszár, Tárnok, Cser — Simon, Bosnyák — Kiss, Hómann, Be­­nács, Majnai, Gabi. Sáros, nehéz­­talajú, nagy víztócsákkal tarkított pályán kezd a hazai csapat, s mind­járt szögletet ér el. Az első meg­mozdulásokból látszik, hogy a sáros talajon nem tudja a két csapat azt a játékot adni, melyet ettől a mér­kőzéstől várhattunk. A Bácska kez­deményez többet, s Frei kapuja több­ször van veszélyben. A 10. percben Petresevics 18 méteres hatalmas lö­vése ad Freinek nagy munkát. Több jól irányzott távoli lövéssel hozzák igen veszélyes helyzetbe az SC ka­puját. A 14. percben Albert lesen áll, a partjelző felemeli zászlóját, de a játékvezető nem veszi tudo­másul és a leállóst védelem mel­lett Dujmov a hálóba lő. 1:0. Hiába reklamálnak a szekszárdi játékosok, a játékvezető középre mutat. A 25. percben Benács megy el, két védő­játékost kicselez, s nehéz szögből erős lövést küld kapura, amit a kapus bravúrosan véd. Három perc múlva Sloszár szabálytalan­kodik, a szabadrúgást Petresevics nagy erővel lövi, de Frei ment. Eb­ben az időszakban nagy nyomás nehezedik a szekszárdi kapura. A 35. percben Bisztrovics összecsap Hó­mannal. Bisztrovicsot leviszik a pályáról és a Bácska ettől kezdve 10 emberrel játszik. A II. félidő mezőnyjátékkal foly­tatódik. A nehéz, sáros labda leg­többször elakad a mély talajon. Az 53. percben a Bácska a jobboldalon szögletet ér el. Albert a szögletet a kapu torkába íveli, melyet Dujmov magasan felugorva a hálóba fejel. 2:0. A Bácska tíz emberrel is fo­kozza az iramot és veszélyesen tá­mad. Az 56. percben egy veszély­telennek látszó támadást a véde­lem hazaadással hárít, de a labdát Frei kiejti kezéből és Dujmov a há­lóba juttatja. 3:0. A gól után az SC csatárai is kezdeményeznek. Hó­mann és Kiss próbálkozik a bal­ szélen támadásokkal. Ezekben a tá­madásokban azonban nincs meg az átütő erő, s a Bácska 16-osán be is fejeződnek. Egy szöglet és egy tá­voli szabadrúgás jelzi az SC perceit, de csatársora nem bír a Bácska vé­delmével. A 68. percben Dujmov 22 méterről lövésre szánja el magát. A lapos, csúszós lövésre Frei vetődik, de a hasa alatt a kapufa élére, majd a hálóba vágódik. 4:0. Kezdés után újra az SC 16-osán pattog a labda. Petresovics és Tárnok össze­csap. Az összecsapás után Petreso­vics a 16-osnál beljebb csúszik. A megítélt 11-est Petresovics érté­kesíti. 5:0. A gól után az SC az ered­mény szépítésére törekszik. Jók: Dujmov, Petresovics, Al­bert, illetve Tárnok és Cser. Széli Nagymányok—Váralja 5:0 (4:0) Nagymányok, 200 néző. Vezette: Pogány. Nagymányok: Süveges — Hartmann, Wágner, Pásztor — Má­­nyoki, Guth — Wusching, Tresch, Dormány, Wéber Márton. Váralja: Szentes — Hurton, Rupa I, Zagg — Fritz, Jáger — Rupa II, Martin, Wildanger, Horváth, Csordás. A 4. percben már büntetőhöz jutnak a hazaiak. Guth gyengén helyezett lab­dáját azonban Szentes kivédi. Nagy­­mányok nagy mezőnyfölényt harcol ki. A 12. percben Wéber lövése a kapufáról vágódik a kapuba. 1:0. A 20. percben Marton egyéni akció után lő a hálóba. 2:0. A továbbiak­ban Váralja kapuját Szentes jó vé­dése menti meg a góloktól. A 32. percben Wéber váratlan lapos lövé­se Szentes alatt jut a kapuba. 3:0. Öt perc múlva Marton lövése újra utat talál Szentes kapujába. 4:0. Ez­után már csak Wéber és Dormány 1—1 kapufája érdemel említést. Második félidő: Közvetlenül kez­dés után Marton a kapussal áll szemben, de belelövi a labdát. A vár­aljai védelem feljavul. A 60. perc­ben Dormány is kihagy egy bünte­tőt. A vendégek 8 emberrel véde­keznek. A hazai támadósor körül­ményes játékával nem tudja áttör­ni a váraljai védelmet. A 80. perc­től az egész vendégcsapat kapuja elé vonul és játéka komolytalanná vá­lik. A befejezés előtt Wéber fejese jut a hálóba. 5:0. A mérkőzést Nagymányok nagy­­fölénye jellemezte. Nagyrészt a ven­­dégek térfelén folyt a játék. Ennek ellenére a hazaiak sok hibával, kö­rülményesen játszottak. Váralja az első félidőben lelkesen, a második­ban komolytalanul játszott. Jók: Wágner, Guth, iletve Szentes, Rupa I és II. Utóbbi a mezőny legjobbja. Móricz László Paksi Kinizsi—Hőgyészi Traktor 5:0 (3:0) Paks,, 500 néző. Vezette: Kollár. Paks: Ricker — Hauzmann, Her­mann, Sztanó I— Nemes, Vida — Far­kas, Hirczi, Bencsik, Jerkó, Kunfal­vi. Hőgyész: Galambos — Herr, Nichter, Reizer — Ulrich, Bősz — Vitzl, Hegedűs, Trick, Magyar, Endre. Szemerkélő esőben változatos játékkal indul a mérkőzés. Bencsik, majd Farkas lő kapu mellé. A 20. percben születik meg az első gól: Farkas ívelt labdáját Hirczi fejeli kapura. Galambos kiüti a labdát Jerkó elé, aki a bal sarokba lő. 1:0. Kezdés után ismét a Kinizsi támad. Bencsik szépen kiugrik, Jerkó elé játszik, aki ismét eredményes lesz. 2:0. Továbbra is a Kinizsi irányítja a játékot. Jerkó,­ majd Farkas lö­vését védi Galambos. A 32. és 36. percben sarokrúgást rúghat a helyi csapat, de mindkét esetben jól hárít a hőgyészi védelem. A 44. percben Bencsik szépen teszi lyukra Kunfal­vit, akinek lövését Galambos reflex­szerű­en nyomja a kapu fölé. A sa­rokrúgást Bencsik fordulásból ka­pásból juttatja a hálóba. 3:0. A második félidő elején feljön a vendégcsapat. Nichter 20 méteres szabadrúgásába beleteszi Trick a lábát és így a labda a kapu mellé jut. Ismét a helyi csapat veszi át a játék irányítását és Farkas lövése a felső lécet érintve hagyja el a pá­lyát. A 32. és 33. percben Farkas, majd Hauzmann lövését védi jó ér­zékkel a hőgyészi kapuvédő. A 35. percben Endre jó labdával elfut, ka­pura tör, de Ricker jól állja a szö­get és védeni tud. A 40. percben Kunfalvi—Jerkó a labda útja. Az utóbbi Bencsiket szépen ugratja ki, akinek lövése a hálóban köt ki. 4:0. Kezdés után a balszélen Vida indít támadást. Bencsik elfut labdájával, a kapu elé tálal­, Hirczi lövése a fel­ső lécről Jerkó elé pattan, aki ismét eredményes lesz és beállítja a fél­idő és a mérkőzés végeredményét. Golenszky Gyula H­ÍREK — Választási nagygyűlést tartot­tak a napokban Pusztahencsén, me­lyen megjelent Bognár József me­gyénk országgyűlési képviselőjelöltje is. A gyűlés után a képviselőjelölt hosszasan beszélgetett a dolgozók­kal. — A cukrász verseny és a vendég­lők ételbemutató versenyének első három helyezettjét 1100—1100 fo­rinttal jutalmazta a Vendéglátó Vál­lalat. A Vállalat ezenkívül 300 fo­rint pénzjutalomban részesítette a versenyen résztvevő Lajtai Orbán, bátaszéki cukrászt. — A Faddi Fémipari KTSZ a kö­zelmúltban kőműves részleget szer­vezett. A Tolnai Épületkarbantartó KTSZ dolgozói — mint idősebb vál­lalat — készséggel siettek a faddiak segítségére. Többek között elkészí­tették számukra két nagyobb arányú munka költségvetését. Nagy segítsé­get adtak a szerződések megkötésé­nél is. A tolnai munkákhoz szerszá­mot, anyagot is adnak kölcsön, hogy ezzel is segítsék a fiatal részleget. A London Soho nevű negyedében többségében színesbőrűek laknak. A rendőrség a napokban leleplezett egy héttagú süketnémákból álló terro­rista bandát, amely rettegésben tar­tott 20 sohoi klubot, ahol színesbő­rűek szoktak összegyűlni. Vezetőjük, az egyetlen közülük, aki beszélni tu­dott, megzsarolta a klubokat és ma­gas összegekért „védelmet” ígért ne­kik. A klubtagok annyira féltek a banda tagjaitól, hogy nem mertek felvilágosításokat adni a kiküldött detektíveknek. — A Tolna megyei Moziüzemi Vállalat 40 hirdetőszekrényt lát el világító csövekkel a megye mozijai­nál.­­ Érdekesnek és közkedveltnek ígérkezik Madocsán a Népfront, az iskola és a tanács együttes szervezé­sében beinduló ezüstkalászos tan­folyam. A tanfolyam iránt, melyen előadásokat a község pedagógusai, orvosok, mezőgazdászok tartanak, igen nagy az érdeklődés. — A Bikácsi Erdőgazdaságban az új erdőtelepítési tervet az elmúlt évben 117 százalékra teljesítették a gazdaság dolgozói. — A megye termelőszövetkezetei­nek jövedelme jelentősen növekszik az állattenyésztésből. Az elmúlt év­ben az Állatforgalmi Vállalat 9 700 000 forintot fizetett ki a ter­melőszövetkezeteknek vágóállatok­ért, az idén már szeptember 30-ig 10 millió forintot vettek fel az Ál­latforgalmi Vállalattól.­­ Több mint 60 ezer pillangót, bogarat, szitakötőt és más rovarfé­lét állítottak ki és bocsátottak áruba vagy kínáltak cserére a 61. frank­furti rovarkiállításon. Francia, belga, olasz, luxemburgi és angol rovargyűjtők és szakértők legszebb gyűjteményeiket állították ki. Egy szivárványszárnyú pillangó 450 már­káért kelt el. A szitakötő-kiállítás legszebb darabja egy 16 centiméte­res „Titanus giganteus” volt, amely Dél-Amerikából, az Amazonas vi­dékéről származik. Sakk szimultán Sióagárdon Szerte a megyében folynak a sportköri taggyűlések, a sportköri esték a választások tiszteletére. Ezeknek a sportköri gyűléseknek a jegyében a Megyei Ifjúsági Sport­­bizottság meghívta Portisch Lajost, nemzetközi sakkmestert, hogy va­sárnap vegyen részt Sióagárdon egy sakk szimultánon. Portisch Lajos örömmel tett eleget a meghívásnak és vasárnap délelőtt a Megyei Ifjú­sági Sportbizottság vezetőjével Sió­­agárdra utazott. A kultúrotthon előtt a Sióagárdi Sportkör vezetői és sportolói várták a nemzetközi sakk­mestert. Páli György, a sportkör el­nöke üdvözölte Portisch Lajost és örömét fejezte ki, hogy ellátogatott Sióagárdra. A sportköri elnök üd­vözlő beszéde után a községi párt­­szervezet titkára mondott rövid üd­vözlő beszédet. A meleg, baráti fo­gadtatás után a községi kultúrott­­honban Portisch Lajos élménybe­számolót tartott a nemrég lezajlott sakk világbajnokságról, melyről két hete jött meg. A sióagárdiak ré­széről nagy számmal vettek részt, de ott voltak a kakasdi sakkozók is. A nemzetközi sakkmester 20 résztve­vővel sakkszimultámt játszott. Ör­vendetes, hogy a falusi sakkozók közül nemcsak az idősebb, hanem a fiatalabb generáció is képviseltette magát. A jól sikerült sakkszimultánért, illetve annak megrendezéséért dicsé­ret illeti a Sióagárdi Sportkört és annak vezetőjét Páli Györgyöt. NE DOBJA EL! használt, szakadt fehérnemű­ i­­­jét, ruhadarabjait. v i Hívásra háznál megjavítja a Szabo Szövetkezet házi var­ 11 J­­rónője. 11 <[ Bejelentést, előjegyzést 24—­­> ji 34 és 22—26 számon. J 1958 november 12, Elmarad a Budapesti Vasas dunaföldvári mérkőzése Mint a Dunaföldvári SE vezető­sége értesítette szerkesztőségünket, a mai napra tervezett Budapesti Vasas — Dunaföldvári SE barátsá­gos labdarúgómérkőzés — a pálya használhatatlansága miatt — el­marad. Apróhirdetések Figyelem! Figyelem! November 6-án budapest—dombóvári személyvona­ton elvesztek az igazolványaim. Ké­rem aki megtalálja juttassa vissza, jutalom ellenében. Soponyai György Alsónyék. A paksi postahivatal azonnali belé­pésre hírlapárust vesz fel. Kereseti lehetőség 1000 forinttól felfelé. Je­lentkezés: Pakson a postahivatal vezetőjénél. A nagydorogi postahivatal azonnali belépésre hírlapárust vesz fel. Kere­seti lehetőség 1000 forinttól felfelé. Jelentkezés: Nagydorogon a posta­­hivatal vezetőjénél. 250 köbcentis Pannónia, oldalkocsis, kitűnő állapotban olcsón eladó. Da­­nuviát beveszek. Textilnagykeres­kedelmi Vállalatnál Szekszárdon. HIRDESSEN A TOLNA MEGYEI Hirdetése eredményes! Hirdetéseket­­ elvesz : Szekszárdon a Magyar Hirdető Vállalat Kirendelt­sége a Piactérnél. Kiadóhivatal Szekszárd, Mártírok tere 15—17 Szekszárdi Könyvesbolt, Nagykorzón Dombóvár, Könyvesbolt TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt és a tanácsok lapja Felelős Kiadó: az MSZMP Végrehajtó bizottsága Szerkeszti a Szerkesztőbizottság Szekszárd, Mártírok tere 15— 1T Telefon: 20-10, 20-11 Szekszárdi Nyomda Telefon: 21-21

Next