Tolna Megyei Népújság, 1958. november (3. évfolyam, 258-283. szám)

1958-11-19 / 273. szám

1958 november 19. TOLNA MEGYEI NEPÚJSAG Ez évben 5351 dolgozó poroszt tette meg az első lépést a termelőszövetkezet felé Száznegyvenegy alacsony típusú társulás működik a megyében Pártunk és kormányunk a mező­­gazdaság szocialista átszervezésében is szilárdan követi a lenini útmuta­tást. Minden olyan módszert el­ítél a párt, amely — ellentétben a lenini tanítással — a szövetkezet szervezésénél megsérti akár az ön­kéntesség, akár a fokozatosság el­vét. Az elmúlt két esztendőben — szerencsére — megyénkben arra nem is volt példa, hogy „nyomással” szer­veztek volna termelőszövetkezetet, vagy alacsonyabb típusú társulást óhajtó egyéni parasztokkal minden­áron önálló szövetkezetet alakíttat­tak volna. Sőt... Ahol még nincse­nek meg a feltételei annak, hogy önálló elszámolással rendelkező ter­melőszövetkezetet hozzanak létre — éppen a párt és a kormány javasla­tára — majdnem minden községben alacsony típusú társulást, tehát szakcsoportot, tej­szövetkezetet, vagy hegyközséget alakítottak. Ma már szinte alig van olyan község a me­gyében, ahol ne lenne ilyen, vagy olyan alacsony típusú társulás. Vagyis ez idő szerint a megye falvai­ban 141 szakcsoport, tejszövetkezet és hegyközség van. Ezekben az alacsony típusú tár­sulásokban 6723 tagot számlál­nak. Ezek túlnyomó többsége ebben az évben tette meg az első lépést a nagyüzemi gazdálkodás felé. A MESZÖV-nél nyilvántartott sta­tisztikai adatok szerint ugyanis ez év január elseje óta 5351 paraszt­­ember lépett be a szakcsoportba. A leírtak után önként adódik a kérdés: előbbre viszi-e a mezőgaz­daság szocialista átszervezését, szol­gálják-e a dolgozó parasztok élet­­színvonalának emelését a nagyüzemi gazdálkodás legalacsonyabb típusai, a méhész, az állattenyésztési, a gép­­használati, növénytermesztési szak­csoport, a tej­szövetkezet és a hegy­község. Erre csakis igennel lehet válaszolni. Hiszen ma valamennyi szakcsoportban folyik közös tevé­kenység. Beszerzési, termelési és ér­tékesítési munkát végeznek a tagok közösen. Ezen keresztül pedig meg­ismerik és megszeretik a nagyüzemi gazdálkodást, ennek segítségével előbb rátérnek az önálló termelő­szövetkezeti gazdálkodásra. Másfelől a közösen értékesített árukért a szakcsoport tagjai 5—10 száza­lékos felárat kapnak, ami közvetlenül is kihat boldogulá­sukra. Hogyan gazdálkodtak ebben az évben a szakcsoportok? A több­ségük jót. Az 53 méhész szakcsoport például 15 vagon mézet adott át nagy tételekben a földművesszövet­kezeteknek. Vagy ott van a nagy múlttal rendelkező bátai tejszövet­kezet, amelynek 120 tagja, 36 000 li­ter tejet értékesített ugyancsak kö­zösen. A decsi tejszövetkezetben pe­dig jelenleg is 40 bacon sertést hiz­lalnak, amit majd közösen értékesí­tenek. A dunaföldvári szőlő, gyü­mölcs és zöldségtermelő szakcso­port 183 tagja pedig 800 hektó egyöntetű bor értékesítésére kötött szerződést. De lehetne ezt így so­rolni tovább és ez mind-mind egy lépéssel közelebb viszi a parasztokat a termelőszövetkezeti gazdálkodás­hoz. A termelési társulások létjogosult­ságát, ésszerűségét — az elmondot­takon kívül — beszédesen bizonyítja még az is, hogy napjainkban is sorra alakulnak a falvakban. Kölesden például néhány nap­pal ezelőtt két sertéstenyésztő szakcsoport alakult. A társulást létrehozott egyéni pa­rasztok fajtiszta, fehér hússertés nevelésével kívánnak foglalkozni. Szakályban pedig húsz parasztfiatal ifjúsági szakcsoportot alakított. Egyelőre 20 hold földön közösen termelnek kendert. De alakulóban van több hasonló ifjúsági szakcso­port, tejszövetkezet, növénytermelő szakcsoport és vízgazdálkodási tár­sulás is. Ennyit erről. Fontosnak tartjuk itt megemlékez­ni azokról, akik szakmai, szerve­zési és nem utolsó sorban anyagi segítséget adnak az alacsony típusú társulásba tömörült parasztoknak. A földművesszövetkezetekről van szó. Tudott dolog ugyanis, hogy a szóban forgó alacsony típusú társulá­sokat a párt és a kormány jórészt a földművesszövetkezet gondjaira bízta. Hiszen ma már hatvan jól kép­zett agronómus dolgozik a földművesszövetkezeteknél, akik ebben az évben minden alacsony típusú társulás bölcsőjénél ott voltak, segítettek a tervezés­ben, szakmai tanácsokat adtak a társulást létrehozó parasztok­nak. Legnagyobb részt a MESZÖV-nél dolgozó agronómusok érdeme pél­dául, hogy 120 hold mezőgazdasági művelésre alkalmatlan területet te­lepítenek be rövidesen gyümölcsös­sel a mórágyi, a kakasdi, a györei, a nagydorogi és a mőcsényi gyümölcs­termelési szakcsoport tagjai. Jövőre pedig újabb 300 hold nagyüzemi gyümölcsöst létesítenek a szakcso­portok, amelyeknek a tervét szintén a MÉSZÖV agronómusai dolgozzák ki, ők irányítják szakmai szempont­ból is a gyümölcsösök telepítését. Mégis többször vádolják azzal a földművesszövetkezetek vezetőit, hogy az alacsonyabb típusú társulá­sok szervezésével a kisparaszti gaz­daságok konzerválását segítik elő. Ez a vádaskodás alaptalan. Igenis helyes, hogy az idén közel 300 000 forint hi­telt adtak a földművesszövetke­zetek a szakcsoportoknak. Ezt is a gyakorlat igazolja. Hiszen — mint már mondottuk is — az ala­csonyabb típusú társulások is előse­gítik a mezőgazdaság szocialista át­szervezését. A szekszárdi zöldség- és gombatermelő szakcsoport tagjai például önálló szövetkezetté alakul­tak át. A dombóvári zöldségtermelő szakcsoport tagjai pedig csatla­koztak a helybeli Rákóczi Termelő­­szövetkezethez. Persze arra is volt egy-két példa, hogy egyes „élelmes” emberek tisztességtelen üzleteik le­bonyolítására próbálták felhasználni az alacsony típusú társulást. Ilyen volt például a szekszárdi földműves­szövetkezet keretén belül működő baromfitenyésztő és hizlaló szakcso­port. De az ilyen és hasonló társulá­soktól a földművesszövetkezet — nagyon helyesen — a gazdasági év végén megvonja a működési enge­délyt és egyben az anyagi támoga­tást is. De ismét hangsúlyozzuk, hogy ilyen egy-kettő volt a megyé­ben, a szakcsoportok többsége élet­képes, jó irányban fejlődik, igenis elősegíti a mezőgazdaság szocialista átszervezését. Nem volna teljes a kép, ha szó nélkül hagynánk, hogy az alacsonyabb típusú társulá­sokkal való törődés nem kizáró­lag a földművesszövetkezetek gondja. A tanácsoknak és a pártszervezetek­nek is segíteni kell a szakcsoporto­kat, még­pedig abban az irányban, hogy azok minél előbb önkéntes el­határozásukból áttérjenek magasabb típusú közös gazdálkodásra. Dorogi Erzsébet 5 Még egyszer üzletek vasárnapi nyitvatartásáról Nem először tesszük szóvá, de — mivel a város lakosságától nagyon sok ezzel kapcsolatban a panasz — újból megismételjük a kérdést: Miért nincs nyitva élelmiszerüzlet vasárnap délelőtt Szekszárdon? És miért kell vasárnap reggelenként valósággal késhegyig menő harcot folytatni tejért a piacon? Miért nincs nyitva élelmiszerbolt, miért nincs nyitva tej­bolt, miért nem lehet az üzletekben vasárnap tejet kapni, arra egy ízben már vá­laszt adtak az illetékesek: »A ke­reskedelmi dolgozók számára is biztosítani kell a pihenést.« Ez nyilván így is van, ez igaz, ezt nem is akarjuk elvitatni. A ke­reskedelmi dolgozóknak is kell a pihenőnap. De... Úgy látszik különb­ség van kereskedelmi dolgozó és kereskedelmi dolgozó között. Mert tejet, élelmiszert nem lehet kapni vasárnap reggel — kivéve a kenye­ret —, pálinkát, rumot, bort, sört viszont igen. Kibe mennyi belefér. És ezt is kereskedelmi dolgozók szolgálják ki. Hát nekik nincs szük­ségük a szabadnapra? Manapság divatos a túlzott al­koholfogyasztásról, az alkoholizmus leküzdése érdekében tett, illetve teendő intézkedésekről beszélni. (Ámbár nem olyan fekete az ördög, mint amilyennek lefestik.) Ha már az alkoholizmusról annyit beszél­nek, itt ebben tegyenek valamit. Szeszes italt a hét minden napján, a napnak majd minden órájában kapni. Tejet, élelmiszert, viszont nem. Nem akarok a tejfogyasztás apostola lenni, azt sem követelem, hogy minden söntést, vendéglőt, ahol csak szeszesitalt árusítanak­, zárjanak be, terüljenek el a föld színéről, csupán sok-sok háziasszony anya és kisgyermek érdekében szó­lok. Legalább úgy lehessen kapni élelmiszert, tejet vasárnap reggel, mint szeszesitalt. Nem is lenne olyan nehéz a meg­oldás. A városban három élelmiszer­­boltot érintene. A hármashídnál le­vő, az ötvenes és az új bérházban levő fűszer-csemegeboltot. Ez a há­rom bolt egymást váltva tartana nyitva vasárnap reggelenként hét órától kilenc óráig. És ezekben az üzletekben lehessen tejet is kapni — vagy tartson nyitva legalább két­­három óra hosszáig a tej­bolt is. Ez nem jelentene túl nagy megterhe­lést a kereskedelmi dolgozókra. (Egyébként is a vasárnap délelőtti nyitvatartás az 1956-os ellenforra­dalomig megvolt.) Azok, akik a néhány kereskedel­mi dolgozó érdekeire hivatkoznak, ne tévesszék szem elől a városban sok száz háziasszony, anya és gyer­mek érdekeit. Vagy talán szükség van arra az egymás hegyén-hátán való tolongásra, ami szombat estén­ként a fent említett három üzletben van? Bognár István A KÖRNYÉKEN még ma is em­legetik a történetet, s ha róla be­szélnek, beleborzadnak az emberek. Nekem egy őszhajú, idős ember me­sélte el egy viharos délután, ami­kor a csapkodó villámok, a zuhogó zápor elől nála kerestem menedé­ket. 1919-ben történt, emlékezett vis­­­sza az öreg és keresztet vetett ma­gára. A kommün már megbukott és mindenhol kegyetlen bosszú dúlt. Az emberélet csak annyit jelentett, mint egy bogár, amelyik az úton mászik keresztül és a járókelő rá­lép anélkül, hogy sajnálná, hogy gondolna arra, hátha azt is várja a párja, hátha siet valahová, hátha visz valamit a szárnya alatt. A fa­luban is a kommunisták után ku­tattak a tengerészek. Az emberek, — alig sötétedett, i— bezárták há­zaik ajtaját, elfüggönyözték abla­kaikat, hogy a pislogó mécses fé­nye, ki ne szűrődjön az utcán... Fél­tek. Mindenki félt. Szabadjára en­gedték a napközben megláncolt ku­tyákat és olyan kihalt volt a falu, mint éjfélkor a temető. Csak a ku­tyák csaholtak a kerítésen belül, de mindenki tudta, hogy valahon­­nét figyelik a házát, s a figyelő pil­lantását nem kerüli el a kémények­ből felszálló füst, az ajtó nyílása sem... Förtelmes éjszaka volt. Nyu­gatról már délután fekete felhő ter­peszkedett a látóhatár szélén és úgy terült szét, mintha gyászlepelt borí­tana a­ falu fölé. A villámok egy­mást érték, s fülsiketítő robajuk egyre közelebbről hallatszott. Aztán minden elsötétedett egyszerre, és zuhogni kezdett az eső. Csak egy­­egy pillanatig volt sötét, amíg egyik villám után felvillant a másik. A templom mellett egy száraz akácfá­ba belecsapott a villám és mint va­lami fáklya égett megvilágítva a kopott templomtornyot. A vihar olyan erővel tombolt, hogy megkon­gatta a harangot. AZ ÖREG TÓTH kiállt a kapuba, vállai közé húzta a nyakát és várt. Tudta, hogy az utcát most is figye­lik, különösen most,­ hogy nem pró­bál-e valaki kiszökni a faluból. Azt akarta, hogy észrevegyék. Kilökte a kiskaput és hagyta, hogy a szél tel­jes erővel becsapja. Köhögött és tovább várt. Sokáig nem hallott semmit, már azt hitte, hogy a ten­gerészek is megijedtek az időtől és behúzódtak valahová. Aztán mintha valami árnyat látott volna mozogni a villám fényénél. A fal mellé la­pult és a következő villanásnál már tisztán látta, hogy két alak közele­dik feléje a kerítés mellett puská­jukat előre szegezve. Várt, amíg kö­zelebb érnek és amikor már lépteik csobbanását is hallotta, megszólalt: — Jó estét... Jó barát vagyok. Zár csattant a puskán és az öreg most megijedt egy kicsit,, hogy hátha nem hisznek neki és lepuffantják. — Tartsa fel a kezét. Engedelmeskedett, s nyugodtan tűrte, hogy az egyik végigtapogassa átázott ruháit, míg a másik puska­csőt nyomva az oldalához, az épület, felé tuszkolta. — Mit keres ilyenkor az utcán? — kérdezték tőle, amikor beléptek a konyhába. Az öreg gondolkodott, mintha a szavakat mérlegelné, amit mondani akar, aztán ravaszul körültekintve megszólalt: — Egy kommunistát akarok maguknak mondani. — Hol? ITT A FALUBAN... A testvér­öcsém... Ott lakik a Temető-soron, a saroktól a harmadik házban. — Meg­könnyebbülten sóhajtott fel, mintha valami tehertől szabadult volna meg. Könnyebbnek érezte most magát, még mosolygott is ravaszul magá­ban és várta, hogy a két tengerész megköszönve a szíves felvilágosítást, elsiet a megjelölt helyre... Az öc­­­csével még az éjjel végeznek és övé lesz a nyolc hold föld, mivel gye­rek nem volt az öccsénél, a felesége meg már meghalt szegény két éve borsószedés idején... — Ott lakik a Temető-sorban, a saroktól a harma­dik házban — mondta mégegyszer, s ezzel azt akarta mondani,­ hogy induljanak már. De a két katona csak nem mozdult. Félreléptek egy kicsit és összesúgtak. Nem hallotta, hogy mit beszélnek, aztán az egyik odalépett hozzá és megfogta a kar­ját. — Na gyerünk. — Én? — kérdezte meglepetten. — Én... Én... Minek... Talán nincs is én rám szükség? — De van — válaszolt kurtán és határozottan, amelyik a karját mar­kolta nem éppen finoman, és előre­lendítette. — Nem akarnék én odamenni — duzzogta az öreg, miközben kiverte homlokát a hideg veríték, ha arra gondolt, hogy most oda kell állnia a testvére mellé és a szemébe mon­dani a rágalmat. De már egészen az utcáig lökdösték, s kénytelen volt menni, mert a két ember két oldalt erősen szorította a karját. Eszébe jutott, hogy még a lámpát is elfelej­tette eloltani, kiég belőle a petró­leum és nem lehet kapni. (Folytatjuk: ATÁDI GÉZA «4 bOAMHAK LÁFA KODOLÁNYI : Földindulás­­ a bonyhádi műkedvelők előadásában A bonyhádi járási művelődési ház Vörösmarty színjátszó csoportja Vár­dombon is bemutatta Kodolányi Já­nos drámáját, a Földindulás-t. A drámáról véleményt mondani nem tartom szükségesnek, megtették ezt m­ár sokan, több szempontból és ma­gas színvonalon. A darabnak, eré­nyei mellett, súlyos fogyatékosságai is vannak, amelyeken egy színház együttese bizonyára sokat tud javí­tani, egy műkedvelő csoport képes­ségeit azonban azt hiszem ez ez át­értékelés, a darabbeli hibák kijaví­tása, meghaladja. Mindenekelőtt meg kell állapítani, jó előadást láthatott a közönség a bonyhádi műkedvelőktől, olyan elő­adást, amely meghaladja a Tolna megyei szintet s hozzá hasonlót csak a szekszárdi csoport produkált a Fáklyaláng-ban s talán a paksiak az Énekes madár­ban. Ezt bizonyít­ja az igen gyakran felcsatant taps, de a tárgyilagos mindennemű ro­kon- és ellenszenvtől mentes kritika is kénytelen megállapítani. Kodo­lányi a darabban az egykézés okául csupán a családi vagyongyarapítás, illetve vagyon­megtartás szándékát emeli ki s csak vázlatosan s nagyon homályosan utal a gazdasági viszo­nyokra, arra, hogy nem csupán a vagyongyarapítás családi vonatkozá­sai eredményezik az egykézést, ha­nem az egész gazdasági helyzet, a nagybirtok fojtogató szorítása, a kulákbirtok fojt­ogatása. A rendező segíthetett volna ezen a hiányossá­gon, nem hangsúlyozni, ami ke­vésbé fontos : előtérbe állítani az olyan jeleneteket, amelyek szemlél­­tetőbben és határozottabban mutat­ják be a falu képét. A rendezés hűen, helyenkint a kelleténél merevebben ragaszkodott a szövegkönyvhöz és Kodolányi kon­cepciójához. Viszont, ha figyelembe­vesszük egy műkedvelő csoport ké­pességeit, ezt hiányolni nehéz. Ez megint csak arra mutat, hogy a Földindulás hivatásos együttest igé­nyel. Bár még egyszer hangsúlyo­zom: A bonyhádiakénál jobban egyetlen Tolna megyei csoport sem tudta volna előadni Kodolányi drá­­máját. Három szereplőt ki kell emelni az egyébként is jó együttesből. Potyon­­di Sándor (Kántor) fiatal gazdája hiteles, szépen megformált, csak az utolsó jelenete látszik kissé elna­gyoltnak. Látszott, hogy érzi, olyan embert kell formálnia, aki a körül­mények folytán, akaratán kívül kénytelen hasonlóvá válni Böbékhez. Érzi ezt, az alakítás azonban már nem mentes az egyenetlenségektől. Ehhez bizonyára hozzájárult a szín­pad kicsinysége, mint ahogy az egész előadás értékéből sokat levont. Kovács Péter, az öreg Böbéket ala­kította hitelesen, végig zökkenés­mentesen. Csima József Weintraub szerepében a legemlékezetesebb ala­kítást nyújtotta, bár véleményem szerint nem volt szükség arra, hogy a harmadik felvonásban karikírozza a megformált alakot. A többi szereplőről külön nem kívánok szólni, általában megelége­désre alakították szerepeiket. A sta­tisztéria azonban sokszor nem talál­ta helyét. Már előbb mondtam: a színpad kicsinysége sokat levont az előadás értékéből. Kis helyen kellett mozog­niok a színészeknek, a díszletek­nek csak egy részét tudták beállíta­ni. Ez a körülmény azonban még értékesebbé teszi a bonyhádi mű­kedvelők előadását. Még sok hasonló élményt jelentő produkciót várunk a bonyhádiaktól. (LETENYEI)

Next