Tolna Megyei Népújság, 1958. december (3. évfolyam, 284-307. szám)

1958-12-16 / 296. szám

1958 december 16. TOLNA MEG­YEI NÉPÚJSÁG3 Lehet dolgozni balesetmentesen is Eredményesen zárult a munkavédelmi hónap a Paksi Konzervgyárban Egy esztendő alatt 73 üzemi baleset fordult elő a Paksi Konzervgyárban. Ötvennyolc dolgozó sérült meg úgy, hogy három napon túl gyógyult meg, 15 sérülése pedig három napon belül. Ez a statisztika, csak a balesetekről készült. A ,,sérülésekről” — amelyek következtében nem fordult elő munkakiesés, nincs kimutatás. Annyi volt, hogy nem is tartották számon. Ilyen előzmények után szervezte meg a gyár vezetősége és üzemi bi­zottsága a munkavédelmi hónapot novemberben. Nem kis feladatot tűz­tek ki célul: Hogy a munkavédelmi hónap alatt úgy szervezni a munkát, a balesetvédelmi oktatást, betartani az előírásokat, hogy egyáltalán NE FORDULJON ELŐ BALESET AZ ÜZEMBEN Az egy hónap letelt. Ennek a hó­napnak a mérlege pedig igen kedve­ző, mert bár „teljes gőzzel” folyt a termelőmunka, állandóan 550—600 munkás dolgozott a gyárban, még­sem történt egyetlen baleset sem. Talán valami csoda történt? Egyál­talán nem? Gondos előkészületek előzték meg a munkavédelmi hónapot. Elemezték a korábbi baleseti statisztikákat, üzemrészek, jellegük szerint a bal­eseteket. Induláskor pedig az üzem­részek vezetői kisgyűléseket tartot­tak, ahol nem csak azt mondták el, mire kell különösen vigyázni az il­lető üzemrész dolgozóinak, hanem kérték javaslataikat is a balesetek megelőzésére, mozgósították az üzem minden dolgozóját a munkavédelmi hónap jó megszervezésére. Több mint 40 javaslat hangzott el ezeken a meg­beszéléseken, amelyekből aztán meg­született a vállalat intézkedési terve. Egyes javaslatokat azonnal meg le­hetett valósítani, mint például azt, hogy a lúghámozó üzemrészben el­zárva tartani a lúgkövet, hogy ava­tatlanok ne nyúlhassanak hozzá — ez is több balesetnek volt koráb­ban forrása — más javaslatok meg­valósítására határidőt tűztek ki, vagy bekerülnek a vállalat jövő évi ter­vébe. Ilyenek például: Hordóemelő beszerzése, a sűrítőüzemben az ajtó bővítése, hogy a hordókat baleset­­mentesen lehessen szállítani (a bal­eseti statisztikában igen „előkelő” helyet foglal el a hordókkal történt sérülések száma), a gőzvezetékek szi­getelése, a villanyhálózat rendbeho­zása stb. Mindhárom műszak részére meg­tartották A BALESETVÉDELMI ELŐADÁST, levetítették a „Munkavédelem a konzerviparban” című filmet és az üzemi orvos a gyakorlatban mutatta be, hogyan kell elsősegélyben része­síteni az áramütött dolgozót. Az egyes üzemekben plakátok hívták fel a dolgozók figyelmét az ott leg­könnyebben előforduló baleseti ve­szélyekre. Verseny indult az üzemré­szek között — megfelelő jutalom ki­tűzésével — a balesetvédelem meg­javítására. Szigorúan ellenőrizték a munkavédelmi előírások betartását, a védőberendezések használatát. Megszigorították a sérülések nyil­vántartását is, kisebb sérülést, mint ujjvágás, szeghasítás stb. ), csak az üzemorvosi rendelőben, vagy a tűzoltószobában lehetett bekötözni. Bár baleset e hónap alatt nem for­dult elő, de a sérülések száma igen magas, összesen 79 sérülés fordult elő a gyárban, ezek számát üzemré­szenként mutatták ki, hogy értékelni lehessen a versenyt. De érdekesebb az a statisztika, amely fajtánként tünteti fel a sérüléseket, így például a 79-ből, késvágásból ifi, üvegvágás­ból 27, lapkavágásból 8, szeghasítás­ból 7 sérülés fordult elő. Ez a sta­tisztika ahhoz nyújt segítséget a gyár vezetőségének és üzemi bizottságá­nak, hogy meghatározza, a jövőben hol kell még javítani a balesetvédel­men, milyen intézkedéseket kell tenni a baleseti veszélyek csökkenté­sére. IGEN TANULSÁGOS a ládaszegező részleg munkája a munkavédelmi hónap alatt. Itt a múltban több baleset — köztük egy­két súlyosabb is — fordult elő. Most pedig nemhogy baleset, hanem még kisebb sérülés sem történt. A rész­leg vezetője Wolf Ádám — nemcsak kioktatta a munkásokat arról, hogy mire ügyeljenek különösen, hogy túl magas gúlákat ne rakjanak, ha a dolgozó felmegy a gúlára ne a láda fenekére lépjen, hanem a sarkokra, mert a fenék könnyen beszakadhat, gumitalpú cipőben senki se dolgoz­zon itt — minden szegező brigád ré­szére hulladékgyűjtő ládát is rend­szeresített. A hulladékot csak ebbe szabad dobni, így nem fordulhat elő meglepetés. Egy hónap alatt több, mint 40 ezer ládát mozgatott meg az itt dolgozó huszonöt munkás — eb­ből 13 ezret javított, ötezer darab újat készített —, még egy szeghají­­tás sem fordult elő. Egy hónapig, a munkavédelmi hó­nap ideje alatt, lehetett baleset nél­kül dolgozni a Paksi Konzervgyár­ban. Ez azt mutatja, hogy nem tör­vényszerű a baleset az ipari üzemek­ben máskor sem. Ha jól szervezik meg a munkát, betartják a baleset­­védelmi előírásokat, az üzem minden dolgozója vigyáz a saját és dolgozó társai testi épségére, ki lehet küszö­bölni az üzemi baleseteket. J. J. fi Szekszárdi Szimfonikus Zenekar pénteken Bonyhádon, szombaton pe­dig a BM. klubhelyiségében szere­pelt. A bonyhádi hangverseny job­bára diákokból álló közönsége sze­retettel fogadta az együttest. Az együttes igyekezett tudása leg­javát nyújtani és ez különösen a műsor második részében sikerült. Legnagyobb közönségsikere ismét Batházi Árpád énekszámainak volt úgyannyira, hogy Erkel: Bánk bán­jának Hazám, hazám c. áriáját meg is kellett ismételnie. De kijutott az ün­neplésből a másik két szólistának, dr. Haider Ákosnak és Jaszenovits Gézának is. A zenekar a Kéler vígjátéknyitán­­­nyal, a még a műsor első felében elhangzott két Brahms tánccal és a Bánk bán fantáziával aratta a legna­gyobb sikert. Véghelyi Miklós kar­nagy szakavatott vezetése mellett most már nem sikkadt el a művek­ben fellelhető finomság sem és az együttes a kíséretekben is alkalmaz­kodó kísérőnek bizonyult. Véghelyi Miklós karnagy az utolsó szám, az [lka fantázia társszerzőjeként is bemutatkozott és meleg ünneplés­ben részesült Jaszenovits Géza szó­istával egyetemben. Az összekötő szöveget Gerse Jó­zsef, a zenekar egyik tagja állította össze és mondta el, és ezzel nagy mértékben hozzájárult a magyar szerzők műveiből összeállított hang­verseny megértéséhez. A zenekar szombaton este a BM. dubban mutatkozott be először Szek­szárd közönségének. Itt is a bony­­hádihoz hasonló sikerrel szerepelt a zenekar, majd a hangversenyt köve­­ően vacsorán vettek részt az együt­­es tagjai. Beszélgetés egy új tanácstaggal •Idős, őszülő hajú asszony Buch­­müller Ádámné tolnai lakos — a vándenki Reza nénije. Legtöbben — amint moslyogva meséli — jófor­mán csak e néven ismerik, s ha a Buchmüller nevet hallják, nem is sejtik kiről van szó. Erre éppen a legjobb példa az új­jáválasztott tanács első ülésén adó­dott. Az ülésen hallották a tanács­tagok a Buchmüller nevet, de nem tudták kit »takar«. Csak utána mondták: »Ezt mi nem tudtuk, mi csak Reza néninek ismertük, de ezen a néven annál inkább.­« Igen, Reza néni mindig, minde­nütt igyekezett segíteni, jó szóval, felvilágosítással. Mert bejárta a fa­lut az évek hosszú során, mint a tol­nai földművesszövetkezet tojás­baromfi felvásárlója. S e­közben nemcsak az eladásról, a felvásárlás­ról volt szava, hanem egyéb prob­lémákról is. Meghallgatta a pana­szokat, együtt bosszankodott a pa­naszosokkal, s igyekezett a párt­­szervezeten, a tanácson, vagy éppen a földművesszövetkezeten keresztül a hibákat kiküszöbölni. Együtt örült azokkal, akiknek jó munkájuk nyo­mán szebbé, boldogabbá vált az életük. Az elmúlt választások alkalmával már többször jelölni akarták tanács­tagnak, de nem vállalta el, mondván inkább csinálják a fiatalok. Hogy miért vállalta most mégis? Erről így beszél: »Most elvállaltam, mert a bizalmat úgy érzem nem szabad visszautasítani, meg aztán a Pálén is (e körzetben választották tanács­taggá) volna kérésük az embereknek. Mostanában nagyon megnőtt az ér­deklődés a faluban a nemzetközi helyzet egyes kérdései iránt. Főleg a békével kapcsolatos hírek, a béke megvédésével kapcsolatos események keltenek n­agy visszhangot. Reza néni — nevezzük most már mi is így, hisz ez az iránta érzett bizalom és szeretet kifejezése — lá­togatásai során erről a kérdésről be­szél talán a legtöbbet. »Én hozzám bizalmasak a lakosok, elmondják véleményüket, ezért állíthatom: itt se kívánja senki a háborút, mindenki békét kíván». — Magam sem kívánom a hábo­rút, elég volt belőle Budapesten — mon­dja s a visszaemlékezés sok-sok keserve rajzolódik arcára. — Meg­elégedettség váltja fel e szomorúsá­got, amikor arról beszél, hogy mi­ként mentett meg két szökött ma­gyar katonát. — Azt mondtam az átöltözött két katonáról, hogy a ro­konaim, így hagyták békén őket. Azután arról beszél, hogy hetekig lapultak egy pincében sokszor vol­tak napokig víz és élelem nélkül. — Nem lehet azt a szörnyűségeket, am­it átéltünk csak így egyszerűen el­mondani — teszi hozzá. — 1944 karácsony estéje örökre emlékezetes lesz számomra és a kö­vetkező reggel méginkább. Este me­nekültek el a németek, s reggel vég­re jöttek a szovjet katonák. Kap­tam tőlük ennivalót is, ez különösen jól esett akkor. Mindent egybevetve a sok borza­lom, a sok szenvedés miatt is Reza néni mégegyszer megismétli — egyetlen szem sem kívánja a hábo­rút. — Nem mondta, de a szavából úgy veszem ki, ez is közrejátszott a tanácstagság elvállalásában hogy így közvetlenebbül akar és tud mozgó­sítani a béke megvédésére. (i—e) Női közalkalmazottak értekezlete Szekszárdon A Közalkalmazottak Tolna megyei Területi Bizottsága a nőfelelősök be­vonásával értekezletet tartott az el­múlt napokban Szekszárdon a szak­­szervezet székházában. Perecsi Ferencné, az MSZMP Me­gyei Bizottságának munkatársa a nemzetközi helyzetről adott tájékoz­tatót, amelyet a jelenlévők nagy ér­deklődéssel hallgattak. Ezután Föl­des Imréné megyei nőfelelős tartott előadást a nők politikai, szakmai nevelése és általános műveltség eme­lése címmel. Az MSZMP művelődé­si politikájának határozata tükré­ben vizsgálták meg a közalkalma­zott nőfelelősök munkáját. — Erősíteni kell azt a gondolatot, hogy a nők is felelősek az ország belső életének, a nemzetközi esemé­nyek alakulásáért — mondotta töb­bek között Földes elvtársnő, ki­­hangsúlyozva a nők aktív részvéte­lét a békeharcban. A továbbiakban néhány érdekes számadatot ismertetett: — Angliában a nők a férfiak bé­rének 70 százalékát kapják, Hollan­diában 65 százalékát, amíg nálunk az egyenlő munkáért egyenlő bér el­ve érvényesül, — mondotta. Ezután a feladatokat ismertette az előadó : — Segítsük a szakszervezeti bi­zottságot, hogy lehetőleg havonta egy ismeretterjesztő előadást tartsa­nak. Ezeknek programját úgy kell összeállítani, hogy az asszonyok vá­laszt kapjanak a gyermeknevelési, egészségügyi és egyéb kérdésekre. Előadókat a TIT útján lehet biz­tosítani. A nődolgozókra vár azon­ban a szervezés feladata. Azokban a községekben, ahol kisszámú közal­kalmazott nődolgozó van,, a községi nőtanáccsal tartsanak rendezvénye­ket — javasolta. A beszámoló fog­lalkozott még a gyermeknevelés kér­désével, a nők feladataival, a társa­dalmi életben, valamint a dolgozó nők gondjainak megoldására tett né­hány javaslatot. Az értekezlet résztvevői közül többen felszólaltak, s elmondták vé­leményüket. A dombóvári nőfelelős, Virág elvtársnő arról számolt be, hogy bolgár közalkalmazott nőkkel levelezési kapcsolatot alakítottak ki. Ezt a kapcsolatot, mint mondotta sze­retnék továbbfejleszteni olyannyira, hogy a jövő évben kölcsönös láto­gatást vettek tervbe.* Valamennyi felszólaló megerősí­tette a beszámolóban elmondottakat: »A szakszervezetben alapvető a po­litikai nevelőmunka«. Két őrei a pártirodában A Dombóvári Fűtőház alap­­szervezetének irodájában ülök Németh III. Lajos titkárral. Beszélgetünk a kommunisták munkamódszeréről, arról, hogyan foglalkoznak az emberek ügyes­bajos dolgaival. Az ajtón halkan kopogtatnak. Bejön egy ember, sötétkék vasutas félbundában, kezében jelvény nél­küli vasutas sapkával. — Németh elvtársat keresem. — Tessék, én vagyok. — R ... G... vagyok. Pécsről ide utasítottak, hogy jelentkezzem, s ha az alapszervezet hozzájárul, akkor felvehetnek dolgozni. — Nem járulunk a visszavételé­hez. Magát ellenforradalmi cselek­mény miatt bocsátották el, s volt munkahelyére nem vehetjük vis­­­sza. Az ember köszön, s elmegy. Azután megtudom, hogy 1956- ban fűtő volt R. G. 1800 forinton felül keresett havonta. Vásáros­­dombon lakott szüleinél. Röpcédu­lát szórt az ellenforradalom ide­jén. Motorkerékpárral járta a köz­ség utcáit — megtévedt. A vasút­hoz e cselekedetei miatt nem ve­hették vissza. R. G. mögött alig csukódik be az ajtó, Magyar János mozdonyveze­tő nyit be. — Szervusztok, mi újság? Sza­badnapon vagyok és benéztem, hátha van valami megbízatás. — Hétfőn pártoktatás lesz, majd arra jöjjetek el. A szolgálatot úgy kérd, hogy ezután minden hétfőn a délután szabad legyen. — Jó, rendben van, most meg elmegyek szakmai oktatásra. ■ Felkötöttkarú irodába, ember jön az — Szabadságon vagyok, titkár elvtárs, bejöttem körülnézni, talán akad részemre is pártmunka. A párttitkár hellyel kínálja Pú­pos Józsefet, érdeklődik, mit csi­nált a karjával. Púpos József el­meséli, hogy munka közben meg­rándult a csuklója és most három hétig betegszabadságon van. Amikor Púpos elvtárs elmegy, felém fordul Németh elvtárs és azt mondja: — Látja, erre az emberre is na­gyon sok panasz volt hónapokkal ezelőtt. Rendszertelenül járt szol­gálatba, ivott is, rendezetlen volt családi élete is. Munkatársai nem szívesen dolgoztak vele. A pártve­zetőség elbeszélgetett Púpos elv­társsal, figyelmeztette, s a jó szó­nak volt foganatja. Betegsége előtt már az egyik legjobb külszíni munkás volt. Visszavették társai a brigádba, együtt dolgozik a régi cimborákkal, s ez nagy szó. Az emberek nevelése, a helyes út megmutatása a legfontosabb. Itt van például D. Sz. B. esete. Né­hány hónappal ezelőtt, amikor rendezték a fizetéseket, megsértő­dött, s ezért még a szakszervezeti tagságát is egy időre megszakítot­ta. Két héttel ezelőtt újabb fize­tésrendezés volt. A pártszervezet vezetőségének javaslatára emelték D. Sz. B. órabérét, mert jól dolgo­zik, soha nincs rá panasz és a csa­ládja is nagy. A párttitkár szemé­lyesen ment közölni a fizetéseme­lés hírét. Másnap D. Sz. B. felke­reste a párttitkárt és megígérte, hogy ezután még jobban dolgozik. ■ Ezután újabb ember kopogtat az ajtón, s belép Somogyi Miklós bácsi. Jövőre ő már nyug­díjba megy. Évi járandó szabad­ságát kivette már, de a disznóvá­gásra még egy napra volna szük­sége. Először a pártirodába jön: — Titkár elvtárs, van-e mód ar­ra, hogy pótszabadságot kapjak, nem bánom, ha fizetés nélküli is lesz. — Van lehetőség, Miska bácsi, szóljon csak a mérnök elvtársnak, ő majd elengedi magát egy napra. A munkások segítenek a fegyel­mezetlenek nevelésében. S ha már a közösség valakit kizár magából, azt elküldik a fűtőházból, hogy ne rontsa a hangulatot. — Zs. J. mozdonyvezető-tanonc volt — mondja Németh elvtárs. — Néhány héttel ezelőtt azonban el kellett bocsátani, mert több eset­ben tettenérték, amikor a szekré­nyekből pénzt lopott. Nála nem használt a jó szó, a nevelés. Saj­nos, érte mást már nem tehet­ünk. Munkaruhában egy fűtő nyit be a pártirodába. — Megürült egy szolgálati lakás, titkár elvtárs, én szeretnék rá pá­lyázni, kihez forduljak? — Forduljon bizalommal az il­letékes szolgálati ág­vezetőhöz, ő intézi ezt az ügyet. Amikor S. J. kimegy az irodából, azt mondja Németh elvtárs: — Nagyon rendes ember S. J., párttag, csoportbizalmi volt. Az egyik fizetéskor — még tavasszal történt — munkatársával összeve­szett az Arany­kulacs vendéglőben. A szóváltást verekedés követte. A verekedés után a taggyűlés tár­gyalta S. J. ügyét. Leváltották a bizalmi funkcióból és figyelmez­tették a kommunista magatartás­ra. Azóta már észrevettük, hogy használt a fegyelmi büntetés és biztos, hogy többször nem követ el vétséget. A párttagok vigyáznak hír­nevükre. Nem engedik, hogy gyakoriakká váljanak a fen­tihez hasonló tévedések, botlások. Ha a párttagokkal szigorúan bán­nak, felelősségre vonják őket, az jó, mert növelik a kommunisták tekintélyét. Pálkovács Jenő

Next