Tolna Megyei Népújság, 1959. január (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-11 / 9. szám

i Beruházási politikánk új vonásairól, megyénk új beruházásairól nyilatkozik a Magyar Beruházási Bank Tolna megyei fiókjának a vezetője Ordas József elvtárs, a Magyar Beruházási Bank Tolna megyei fiók­jának vezetője a beruházási politikánk új vonásairól és a megyénkben folyó beruházásokról tájékoztatta a Népújság tudósítóját. — Sokat beszéltünk és írtunk az elmúlt években beruházási poli­tikánk hiányosságairól. Ordas elvtárs véleménye szerint melyek voltak beruházási politikánk főbb hibái? — Elsősorban az, hogy túlzottak voltak beruházási célkitűzéseink. Nem vettük elég helyesen figye­lembe anyagi lehetőségeinket, és így beruházási terveink sok esetben el­szakadtak a valóságtól. Hiba volt, hogy egyszerre sok nagy létesítmény építéséhez fogtunk hozzá. A létesítmények építése emiatt elhú­zódott, állandóan növekedett a befe­jezetlen beruházások állománya. Ez hátrányos volt a népgazdaságnak, mert sok anyagi eszközt tartottak le­kötve a befejezetlen beruházások. Kifogásolható volt azelőtt a beru­házási eszközök eloszlási aránya is a népgazdasági ágak között. Elsősorban ez okozta a hibás népgazdasági ará­nyok kialakulását. Nem volt megfelelő a beruházások gazdasági és műszaki előkészítése, így a beruházások üzembehelyezési időpontja eltolódott, kisebb kapaci­tással léptek üzembe egyes beruhá­zások, és a ráfordított költségek túl­haladták az előirányzatot. — Tudomásunk szerint immár egy esztendő óta komoly változá­sok történtek beruházási politi­kánkban. Megváltozott a beruhá­zások tervezésének, engedélyezé­sének és finanszírozásának a rendje. — Igen. Az elmúlt évben új beru­házási rendszer lépett életbe. Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy nagyon komoly eredményeket értünk és érhetünk el ezen az új úton a beruházások tervezése, finan­szírozása és a múlt évek hibáinak felszámolása terén. Megváltozott a beruházások jóvá­hagyásának hatásköre. Ezáltal beru­házásaink 70—80 százaléka központi ellenőrzés alá került. A beruházások engedélyezésének ez a központosítá­sa megakadályozza az anyagi erők szétforgácsolását, a tárca, vagy válla­lati érdekek felülkerekedését és ér­vényre juttatja a népgazdaság egye­temes érdekeit. Nagyon lényeges új vonása beru­házási politikánknak a központosítás mellett a szükségességi és a gazda­ságossági szemlélet helyes érvénye­sülése. Mielőtt engedélyeznénk egy beruházást, mélyreható közgazdasági elemzés alá vesszük azt, hogy való­ban szükségessé teszik-e gazdasági feladataink a beruházás megvalósítá­sát? Továbbá: hogy milyen gazdasági eredményt idéz elő a beruházás üzembehelyezése? Ebben a munká­ban elsődleges szerep hárul a Beru­házási Bank dolgozóira. Megszűnt az éves keretekkel való merev gazdálkodás. Az éves keret­­gazdálkodás sok esetben a beruházási eszközök pazarlásához vezetett. Év végén akár kellett, akár nem, a ke­retmaradványt igyekeztek a vállala­tok elkölteni. Jelenleg fő hangsúly a konkrét beruházás keretösszegén van. Ez takarékosságra készteti a beruhá­zókat. Az éves előirányzattól a kere­ten belül el lehet férni. — Milyen nagyobb beruházások folytatódnak, illetve kezdődnek meg 1959-ben megyénk terüle­tén? — Folytatódik a Simontornyai Bőr­gyár 47 milliós rekontsrukciója, melyből már kb. 30 millió forint ér­ték megvalósult eddig, s ebben az évben újabb 10 milliós érték valósul meg. Folyamatban van a Bonyhádi Cipőgyár több mint egymillió forint értékű üzembővítése. Ugyancsak Bonyhádon még az idén megnyílik egy 100 ágyas kórház: belgyógyászat­tal, sebészettel, szülészettel és szemé­szettel. Továbbá: Bonyhádon még idén megkezdődik egy 8 tantermes általános iskola építése. Dalmandon, az Alsóleperdi Állami Gazdaság területén hibridkukorica vetőmagszárító és osztályozó üzem épül meg még az idei évben mint­egy 13 millió forint értékben. Megyénk területén állami erőből 129 lakást építünk. Soroljam még to­vább? — Ne, hiszen nem férne el az újságban! Még azonban Szek­­szárd fejlesztéséről szeretnénk tudni valamit. — Erről érdemes külön beszélni Idén újabb létesítményekkel gyarapo­dik a modern nagykereskedelmi rak­tártelep. A Vasműszaki Nagykereske­delmi Vállalat és a Vegyianyag Nagy­kereskedelmi Vállalat épít új raktár- és irodaházakat. Épül a Szekszárdi Kenyérgyár, a Szekszárdi Fürdő, a KÖJÁL laboratórium, a modern, új SZTK-rendelő, a Megyei Könyvtár és 57 új lakás. Reméljük, hamarosan megkezdődik a Szőlőoltvány és Borfeldolgozó Kom­binát építése is kb. 7 és félmilliós költséggel. Aztán, ha minden jól megy, Szekszárdon modern, új tele­pet építünk a 25. sz. AKÖV részére, mintegy 15 milliós értékben. Minden­esetre tervezése már folyamatban van. A Terményforgalmi Vállalat ré­szére is tervezés alatt van egy 100 va­­gonos raktár építése. — A Beruházási Bank átvette a Nemzeti Banktól a középlejáratú, visszafizetendő önköltségcsökken­tési (öcsi) hiteleket. Milyen na­gyobb hiteleket folyósítottak a vállalatoknak a közelmúltban? — A Paksi Konzervgyárnak 20 da­rab 5 vagonos vetőtároló építésére 1,7 millió forint hitelt, 5 darab csővázas raktár építésére 1 millió forint hitelt adtunk. Csaknem 5 milliós hitelt fo­lyósítottunk a Simontornyai Bőrgyár­nak is a rekonstrukcióra. Szekszárdon tejüzem építésére adtunk 1,7 millió forint „öcsi”-hitelt. Továbbá jelen­tős „öcsi”-hiteleket adtunk és adunk az állami gazdaságoknak vízvezeték­szerelésre, villamosításra, csővázas gépszínek építésére, és így tovább ... — Utolsó kérdés: milyen felada­tokat ró a Beruházási Bankra a termelői árak rendezése? — Nagyon fontos és sokrétű felada­tokat. Az új árak alapján át kell dol­gozni a beruházási terveket, az enge­délyezési és egyéb tervdokumentá­ciót. A Bank ellenőrzési és összesítési munkája alapján fogják megállapí­tani és engedélyezni az újáras, 1959. évi végleges beruházási előirányzato­kat. A Beruházási Bank dolgozói min­dent elkövetnek, hogy új beruházási politikánk szellemében tudásuk leg­javát nyújtva teljesítsék megtisztelő, de nem könnyű feladatukat — fejezte be nyilatkozatát Ordas József elv­társ, a Magyar Beruházási Bank szekszárdi fiókjának vezetője. Gyenis János 240 GÖRLITZI ÉTKEZŐ­­­ ÉS HÁLÓKOCSI EXPORTRA Az NDK görlitzi vagongyárában 1958-ban 240 étkező- és hálókocsit készítettek a baráti országok részére. Az év utolsó napjaiban 10 étkezőkocsi készült Csehszlovákia számára. A nagy keresletre való tekintettel 1959- ben 25 százalékkal több étkező- és hálókocsit gyártanak exportra, mint 1958-ban. TOLNA MEG­YEI NEPÚJSAG 1959. január I. Tudósítás a dalmandi Béke T?z-ből a közösben minden tagnak felelősséggel tartozom A TENGELYIG ÉRŐ SÁRBAN nem igen lehet jövő-menő emberek­kel találkozni Dalmand utcáin. El­lenben annál többen összeverődtek a Béke Termelőszövetkezet nemrég épített irodájában. A hirtelenében összesereglett emberek között voltak tsz tagok, meg egyéni parasztasszo­nyok is. Először viccelődtek egymás­sal: — Hozzatok belépési nyilatkozatot ezeknek a menyecskéknek — mond­ta Rupper József a könyvelőnek — és szemével közben a tere-ferélő pa­­rasztasszonyokra mutatott. — Most így beszél, közben meg úgy megrostálják a jelentkezőket, hogy csak na. Nem tudom nem azt mondanák-e nekünk is, hogy nem felelünk meg — kezdte a támadást Németh Istvánná, aki férjével 15 hold földön gazdálkodik. — Mindenkit nem is veszünk ám be a csoportba, de ha maguk jön­nének, azt szívesen vennénk — így Rupper József, amire a középparaszt felesége ezt mondta: — Persze, hogy jövünk, csak azt nem tudom, hogy mikor, ha előbb nem, hát utóbb. Közben kint is csendesedett az eső és a parasztasszonyok további dol­guk után néztek. De a szövetkezeti tagok széles jókedvükben tovább vic­celődtek, csipkelődtek egymás kö­zött. — Meg kell csak nézni a Právics Gyurit. Ő ezért lépett be a csoport­ba, hogy jobb legyen a súlygyarapo­dása. Hízott is a három hónap alatt hét kilót itt a szövetkezetben. Ezt írja meg az újságban — jegyezte meg felém fordulva Horváth Ferenc, az elnök. — Az igaz, hogy hét kilót híztam mióta a csoportban vagyok. De ak­kor azt is írja meg, hogy itt fele gondom van, mint egyéni gazda koromban volt, ezért is léptem be. ■— vágta ki magát Právics György, most már komolyra fordítva a szót. Annyi biztos, hogy a dalmandi Bé­ke Tsz tagjainak jobban megy, mint­ akármelyik falubeli középparaszt­nak. Annak dacára, hogy a szövet­kezet az elmúlt évben, tavasszal alakult, átlagban minden tsz tagnak megvolt tavaly az 1800 forint havi jövedelme. Szilágyi József bácsi, az egyik idős tsz tag a hét hónap alatt 265 munkaegységére 13 900 forintot kitevő terményt, illetve készpénzt kapott a szövetkezetből, ami 100 fo­rint híján, havi 2000 forint jöve­delmet jelent. A fiatalabbak, akik jobban bírják a munkát, azok ter­mészetesen nagyobb arányban ré­szesedtek az osztásból. A mostani el­nök, Horváth Ferenc például — aki tavaly még a növénytermesztésben dolgozott — 18 000 forint erejéig részesedett a közösből. A SZÖVETKEZETI TAGOK és a nagyüzem szép eredményei együtte­sen győzték meg a szövetkezés elő­nyeiről azt a tizenkét egyéni parasz­tot, akik az elmúlt évi zárszámadás óta beléptek a közösbe. Márkus Fe­renc volt 9 holdas egyéni gazda ép­pen azon a napon jelentkezett elő­ször közös munkára, mikor kint jár­tam. — Rosszul tettem, hogy nem álltam be tavaly, mikor megalakult a szövetkezet. Egész biztosan előbb­re voltak, mint így, hiszen a leg­kevesebbet teljesítő tsz tag is többet keresett, mint amit nekem biztosí­tott a kilenc hold. Máskülönben az iparkodás egy­ségesen minden szövetkezeti tag jel­szava ma a dalmandi Béke Tsz-ben. Szili József bácsi 18 anyakoca és 56 süldő gondozója azt mondta: — Az idén kétszer elletek, el akarom ér­ni, hogy a 18 anyadisznó után 250 malac legyen, így jól jár az egész tagság, meg én is megtalálom a szá­mításomat, mert kapok egy kis pré­miumot. — Hasonló szándéka van Szijjártó Józsefnek és Márfy József­nek, a két tehenésznek is. ők azt mondták, hogy minden születő kis­­borjút felnevelnek. Ami üsző lesz, abból tehenet nevelnek, a bikabor­­jaikat pedig amennyiben nem alkal­masak továbbtenyésztésre, meghizlal­ják, ha pedig alkalmasak lesznek, annál jobb, mert tenyészállatként adják el őket és így többet kapnak értük. S ha ők ezt mondják, bizto­san így is lesz. Hiszen a Húsz tehén­nel kezdő szövetkezetnek ma 38 szarvasjószága van, ami már saját tenyésztés. S most azt tervezik, hogy az év végére 25 tehén­­ és legalább 50 növendékmarha lesz a gazdaság­ban, mert az állattenyésztés bizto­sítja a legtöbb jövedelmet. A MEGYE egyik legfiatalabb ter­melőszövetkezetének, a szóbanforgó dalmandi Béke Tsz tagjai erre az év­re azt tűzték ki legfőbb célul, hogy gazdaságukkal felsorakoznak a me­gye legjobb szövetkezetei közé, me­lyek már nyolc-tízéves múltra te­kintenek vissza. Ez merész elhatá­rozás, de nem megvalósíthatatlan. Főleg ha figyelembe vesszük,­ hogy kevés termelőszövetkezet van a me­gyében, amelynek olyan gazdasági adottságai lennének, mint éppen a dalmandi tsz-nek. A szántóföldek nagytáblákban, a legelővel együtt közvetlen a major mellett vannak. A jószágok számára annyi férőhely van, hogy háromszor annyit el tud­nának helyezni, mint ami jelenleg megtalálható a közösben. A gépállo­más is közvetlen a szövetkezet szom­szédságában van és sok segítséget ad a fiatal közös gazdaságnak. Nem szo­rosan a gazdasági adottságokhoz tar­tozik, de nagyon fontos az is, hogy a szövetkezetnek jó vezetősége van, meg a tagságnak is nagy a munka­kedve. Mindenki úgy iparkodik eb­ben a szövetkezetben,­ mintha a sa­ját, hajdani kisgazdaságában dol­gozna, sőt még talán jobban. Jel­lemző erre, amit Szijjártó József mondott: — Mikor magamnak dol­goztam, csak magamnak tartoztam felelősséggel, de itt, a közösben min­den tagnak felelősséggel tartozom a munkámért, ezért iparkodok min­dig, hogy a tőlem telhetően legjob­ban végezzem el a rám bízott mun­kát. NEM AKAROK JÓSLÁSOKBA bocsátkozni, de annyit mondhatok: Ha a közös munkában egész éven át olyan lelkesen dolgoznak a tagok, min­t azt most mondják, akkor a be­tervezett 47 forint munkaegység ré­szesedést az idén is minden szövet­kezeti tagnak biztosítja a közös gaz­daság. S minden reális feltétel meg­van ahhoz, hogy a fiatal dalmandi Béke Tsz az idén a megye legjobb közös gazdaságai között zárja az évet. DOROGI ERZSÉBET Közgyűlést tart az Alsóvárosi Gazdakör A Szekszárdi Alsóvárosi Gazdakör 1959. január 18-án, vasárnap, dél­után 3 órakor tartja évi rendes köz­gyűlését a városi tanács nagytermé­ben. A közgyűlésen nyolc pontból álló tárgysorozatot vitatnak meg. A gaz­dakör elnöke beszámol a gazdakör évi munkájáról, ezt követi a szám­­vizsgáló bizottság jelentése és a pénztáros beszámolója. A tárgysoro­zat ötödik pontjában a gazdakör Hazafias Népfront Körré való át­alakulását tárgyalja meg, majd az indítványok megtárgyalására és az új vezetőség egy évre szóló megvá­lasztására kerül sor. A gazdakör vezetősége ezúton is felhívja az érdekeltek figyelmét, hogy a közgyűlésen csak azokat az indítványokat tárgyalhatják le, ame­lyeket legalább három nappal előbb az elnökhöz írásban benyújtanak. És végül a vezetőség arra kéri a tagsá­got, hogy a január 18-ra hirdetett közgyűlésen teljes számmal vegye­nek részt, hogy a gyűlés határozat­­képes legyen. T­ITKÁRNŐK Talán a legtöbbet találkozom velük és legtöbbször ők igazíta­nak útba. A gyárakban, s vállala­toknál a jó titkárnő szinte meg­fizethetetlen. Tudja, hogy mi tör­ténik a gyárban, milyen pletyka járja a községben, és jó kávét tud­nak főzni — persze nem minden­kinek. Embere válogatja. Néhány történet ezekről a kedves fiatal­­asszonyokról, lányokról és — bo­csánat — idősebb hölgyekről. Kezdjük talán az egyik élelmi­szergyárban. Csinos, barna fiatalasszony ül az igazgató szobája előtt, tízóraizik. Vajas-szalámis kenyeret eszik. Az újságíró belép, illedelmesen kö­szön, kalapját kezébe veszi, s meg­szólal: — Kérem H... igazgató elvt­árssal szeretnék beszélni. — Tessék várni, most éppen tárgyal... Várok. Ácsorgók, egyik lábamról a másikra támaszkodva, később már a falat is segítségül hívom, kezdek elfáradni, a falon az óra mutatója vészesen halad, tíz perc, húsz perc... — Tessék megkérdezni, mikor tud fogadni az igazgató elvtárs? Bemegy. Várok. Kirő­l mondja: — Sajnos, még néhány perc... Amikor megmondom, hogy en­gedjen be, mert nincs időm ücsö­rögni és nézegetni hogyan tízórai­zik, haragosan rámvillantja sze­mét. — Nagyon sürgős? — Kérem én is dolgozom! Ma le kell még adni a riportot. — Ja, maga újságíró? — szalad be az irodába, kitárja előttem az ajtót és beenged — félóra várako­zás után... Nem kérdeztem meg, hogy a gyári munkásoknak is en­­­nyit kell-e várni... m Egy másik gyárban. Bőrrel párnázott székek, repre­zentatív íróasztal, olyan, hogy ki­sebb igazgatónak is megfelelne. Az asztalon üveglap, telefonok, kettő, egyik a gyári, a másik a külső vo­nalra szól­­ó képeket mutat, rég­óta ismer.­­ Ezeket közöljék az újságban, olyan szépek, a színjátszókról fel­vétel, ez meg a kajakozókról, ez a boxolókról. Ugye leközlik? — kö­nyörög. — Hogyne kérem, ha megfelel, elteszem és majd a szerkesztőm határoz, ha nem tudjuk közölni, visszaküldöm. — Ugye nem küldi vissza? Mit tehetek, a képek rosszak, otthagyom őket, órákig magyará­zom, hogy miért nem, megnyug­szik, és bejelent az igazgatóhoz. Az egyik vállalatnál. — Maga újságíró? Maga írta azt a cikket a múltkor? Nahát jól be­olvasott a vezetőknek, én « map« helyében be sem mernék menni ez igazgató elvtárshoz. — Miért — kérdem — nagyon szidtak? — Hát csak először, de azután már megnyugodtak, mert belátták, hogy igaza volt a cikknek? De most írjon másról, például... És sorolja a tippeket, munka­versenyt, a kiszeseket, a fizetés­­­rendezést, az öreg nyugdíjasokat ajánlja riporttémáinak... Sajnos, majd legközelebb írok ezekről, most csak tájékozódni jöttem, m­egy hivatalban. — Mondja, maguk közölnek ver­seket? — Akkor ha jók, és ha szépek, ha tartalmuk van... ö mindig verssel fogad. És elő­veszi a füzeteket, kötetnyi verset kell átolvasnom, s azokról véle­ményt mondani. Amelyikről egy kicsit is jót mondok, azonnal le­gépeli, zsebembe csúsztatja: — Ezt, ezt a szép szerelmes ver­set közölje, ez másnak is tetszeni fog... A vers rossz, a rímek zörögnek és a titkárnő leány, a három x-en túl... És szerelmes verseket ír! Hej, de nagy ára van egy ri­­portnak. ÁCS JENŐ

Next