Tolna Megyei Népújság, 1959. január (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-16 / 13. szám

1959. január 16. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Paksi parasztok látogatása Budapesten az Erőmű a vitában • Voltam már sok lakodalomban, banketten és keresztelőn, de ilyen szívélyes légkörben vendég még sehol nem voltam, mint itt, a gyárban. Látogatásunk egész ideje alatt éreztem, több ez, mint munkás—paraszt találkozó, itt a szivek találkoztak, az egy célért dolgozó magyar emberek, akiknek a kasza nyelétől és a kalapácstól kérges a tenyerük. Ezeket mondta Molnár István paksi egyéni gazda, amikor társaival kijött az Erőműjavító és Karbantartó Vállalat kapuján. Hatvanketten jöttek fel Paksról, hogy megismerkedjenek egy angyalföldi üzem munkájával, bepillantsanak dolgozóinak életébe. Ezért csak ennyien, mert többen nem fértek fel az autóbuszra, a későn jelentkezők otthon maradtak. EGY ORSZÁGOS MOZGALOM ELSŐ FECSKÉI — A madocsaiak csináltak kedvet nekünk ehhez az úthoz — mondja Gosztola János, a paksi tanács titkára. — Tőlük hallottuk, milyen szeretettel fogadták őket a munkások. Egy kicsit irigyeljük is őket, hogy az országban először ők kezdték el a Hazafias Népfront támogatásával, munkások és parasztok személyi kapcsolatainak ilyen nagyszerű kiépítését. Ismerve falvaink lakosságának a munkások iránt növekvő szeretetét, megbecsülését, úgy gondolom, hogy egy országos mozgalom első fecskéi vagyunk mi is. A madocsaiak és a paksiak példáját hamarosan követik majd az ország más részén levő falvak parasztjai is. A paksiak egy egész délelőttöt az üzemben töltöttek. Velük tartott Vass Istvánná, országgyűlési képviselő, a Hazafias Népfront országos titkára, meg a budapesti és kerületi népfront vezetők, akik ezt a találkozót megszervezték. Az egyik munkás, Arany László mutatott a vendégeknek egy füstös kis műhelyt. Innen indultak el 1953-ban harminc munkással és két rossz esztergapaddal. Ma több mint hétszázan dolgoznak a vállalatnál és ötször nyerték el az élüzem kitüntetést. A gyár jelenleg a legmodernebb gépekkel van felszerelve és energiatermelésünk folyamatos biztosításában igen nagy szerepe van. EDDIG AZ ARATÁST TARTOTTÁK A LEGFONTOSABB MUNKÁNAK A gyár egyik tágas műhelycsarnokában nagy forróságot árasztó kemence mellett dolgoznak a lakatosok és a kovácsok. Fogóval, gyors mozdulatokkal izzó vaslemezeket emelnek a présgép alá. Olyan feketék, mint a kéményseprők. Sokáig nézi őket Vácz Ferenc paksi gazda, aztán azt mondja a mellette álló Koch Józsefnek: — Eddig én az aratást tartottam a legnehezebb munkának. Most látom, a gyárakban is akad hozzá hasonló nehéz munka. Itt is éppúgy megdolgoznak a kenyérért, mint mi, kint a földeken. A vendégeknek megmutatták az üzem két büszkeségét is. Az egyik egy hatalmas balanszírozógép, amelyből csak kettő van az országban, a másik egy óriás eszterga. Az esztergapadon most éppen a Tiszapalkonyai Erőmű egyik kilenctonnás turbináját javítja Főfai Jenő esztergályos. — Mennyit keres? — kérdezik tőle a látogatók. — Havi 2200—2600 forint között mozog — hangzik a felelet. Till Márton egyénileg dolgozó paraszt is a fizetés után érdeklődik Simon Lászlónál, aki egy modern gépen fogaskerekeket mar. Elmondja, hogy a fizetésével elégedett, 2000— 2300 forintot keres. Hozzáteszi még, hogy tavaly nagyon jól dolgozott az üzem, így tizenhét napi fizetésnek megfelelő nyereségrészesedést kapnak. — Hát a bort szereti-e? — kérdi tőle Till Márton. — Mert van ám kint az autóbuszban egy demizsonom, tele paksi borral. Simon László azonban nem szereti a bort. Él-hal viszont a füstöletlen, fagyasztott fehér szalonnáért, amit Pesten csak néha lehet kapni. Till Márton erre azt mondja, akkor csak jöjjön le őhozzá Paksra, mert ő éppen nemrég vágott egy hízót, és a szalonnáját így készítette el. A műhelyek megtekintése után a gyár kultúrtermében ebéd várta a vendégeket. S amíg a zenekar kellemes dallamokat játszott a színpadon, a munkások és a parasztok a régi időkről és a jövőről beszélgettek. A gyár igazgatója, Barta Béla, a múltra emlékezve arról beszélt, hogy a gyártulajdonosok, a politikai vezérek mindenáron a magyar dolgozók megosztására törekedtek. Előttük, munkások előtt »büdös parasztról« beszéltek, falun viszont „naplopó proliként” emlegették a gyárak dolgozóit. Az így keletkezett bizonyos ellentétek az elmúlt tizenöt alatt nemhogy eltűntek, de az utóbbi két évben a legteljesebb barátság alakult ki a két osztály között. Ma már a munkás is aggódva néz az égre, ha nyáron későn jön az eső, hosszú az aszály, és a földeken szántóvető parasztnak is jobban ízlik az étel, ha tudja, a munkások sem nélkülöznek, nem hiányzik asztalukról a kenyér. Már búcsúzáshoz készülődtek a paksiak, amikor azt mondották, hogy a gyári dolgozók és a közöttük levő barátságnak van egy feltétele. Mégpedig az, hogy az Erőműjavító és Karbantartó Vállalat munkásainak is le kell hogy jöjjenek hozzájuk a közeljövőben, hogy megmutathassák nekik, milyen is az a paksi vendégszeretet, milyen zamatosak a paksi borok, hogyan főzik a jó paksi halászlét. Keserű Ernő 5 Hitelkedvezmény a tsz-eknek áruértékesítés alapján A földművelésügyi miniszter és a pénzügyminiszter együttes utasítást adott ki a termelőszövetkezetek részére — az áruértékesítés alapján nyújtható hitelkedvezményről. A kedvezmény mértéke az áruértékesítési mutató teljesítése esetén — 100 kat. hold szántóterületre számítva — hatezer forint. Az áruértékesítési mutató túlteljesítése esetén a túlteljesítés minden százaléka után további 100 forint összegű hitel engedhető el. A törlésre kerülő hitel — 100 kat. hold szántóra számítva — végső fokon azonban nem haladhatja meg a tizenkétezer forintot. A hiteltörlést, illetve esedékes hitel hiányában a tartalékszámlán, illetve az elszámolási számlán történő jóváírást a járási bankfióktól a termelőszövetkezetnek kell kérnie A kérelmet a zárszámadás készítésének megkezdése előtt kell előterjeszteni úgy, hogy a Magyar Nemzeti Bank a hiteltörlést, illetve a kedvezmény jóváírását a zárszámadás befejezése előtt eszközölhesse. A termelőszövetkezet köteles bemutatni a kedvezmény szempontjából beszámítandó évközi áruértékesítést igazoló összes okmány okat. (Az utasítás a Tanácsok Közlönye december 20. számában jelent meg.) Az idén 24 nap, jövőre talán még több lesz a nyereségrészesedés — mondják a Furkópusztai Kendergyárban — Ha nem hiszi, hogy rajtunk nem segítettek a nagy gyárak, kérdezze meg a munkásokat. — így válaszolt Halász elvtárs, a Furkópusztai Kendergyár vezetője arra a kérdésre, hogy a kis telep dolgozói részére a nagy gyárak, mint a tolnanémedi, a dunaföldvári keresték-e meg a 24 napos nyereségrészesedést. Az irodában még elém raknak egy sor nyomtatványt, teli statisztikai, termelési adatokkal, ezekkel próbálnak meggyőzni. És be kell vallani, sikerült az elvtársaknak meggyőzni arról — egy órás beszélgetés után —, hogy a kis, alig nyolcvan munkással dolgozó üzem megél a maga kenyerén. Magam megnyugtatására és a munkások véleményének meghallgatására a tiló-üzemrészbe mentem. Vajon mit mondanak a munkások arra a »vádra«, hogy a többi gyárak keresik meg a nyereségrészesedést. A TILO-ÜZEMBEN hat munkás áll a gép mellett. Mindegyik dolgozik, a tört kender a sebesen forgó lapátok alatt zörögve tisztul. Pongó János művezető hosszú póznára kötött kóccal a pókhálót szedi le. Egy asszony seprűjével nagy port kavar. A pajtaszerű műhelyben a tilógép első állásán Potó Sándor dolgozik, az előtte lévő gépen Cikora Jánosné, közben egy üresen álló gép és azután Kocsis Irma. Mindhárman fiatalok, de Kocsis Irma is — ő a legfiatalabb — már két éve tilos. Cikoráné pedig már 1943. óta a gyárban dolgozik. Petó Sándor a múlt évben jött Furkó-pusztára. A Tolnanémedi Kendergyárban dolgozott. De otthagyta, mert üzembe állították a turbinát, és nem volt szükség többé tilosokra. Feleségével együtt jött, itt kapott lakást, ő is tilos. Amíg mindezeket megtudom, Cikoráné azt mondja: — Könnyű maguknak, de tudom, ha ide állítanák tilolni, mindjárt elmenne a kedve még az élettől is ... — Próbáljuk meg — fogadom el a kihívást. Nagy makkot szedek össze a tört kenderből, ráteszem a gépre és még azt is látom, hogy hárman összenéznek ... — Jé, hát maga tud tilolni? — Egy kicsit — mondom és ezután mindjárt többet is beszélnek. Felenged az a hivatalos hangnem, amikor az újságíró kérdésére szabatos »újságbavalót« mondanak. — Lássa, annyi mindent kitaláltak már, repül a holdrakéta a világűrben, mi meg még mindig kézzel tilosunk. Örök életre remegős kezűek maradunk — mondja Cikoráné. (A kendermarokra percenként 400—500-szor üt a gép lapátja és ettől remegős a tilos keze.) — Láttam a tolnanémedi gyárban a turbinát, az jó, de jó lenne, ha ide is hoznának, könnyítenék a munkát — folytatja —, ha kevesebb is lenne a fizetés, de az egészség megmaradna. Ezek a gépek már több mint ötven évesek. — Nem szeretem a turbinát — mondja Petó Sándor —, amikor Némediben levettek a tilógépről és a turbinához osztottak, kétszáz forinttal csökkent a fizetésem. A nőknek jobb a turbina. A nők keze, csuklója nem bírja azt a rázást. Nekem a pénz a fontos! Amikor a pénzről esik szó, közbeszól Kocsis Irma is. — Kell a pénz, azért is jöttem tilolni, mert itt magamnak dolgozom. Meg annyit dolgozom, amennyi pénz kell. — Na és a terv, a gyár terve? — szólok közbe. — Hát elsősorban az a fontos, az előbbit úgy értem, hogy ha több pénz kell, akkor többet dolgozom, nem negyven kilót, hanem negyvenötöt tilolok egy nap. — És ilyen fiatal lány mire költi a pénzt? — Ilyet még kérdezni is lehet? Bútort veszek, meg kelengyét, őszre nyolcezer forintot kell kifizetnem. Meg öltözködni is kell. — De textilutalványt is kaptak maguk, ezer forint értékben — mondom. — Igen, az is jól jött, meg majd nyereségrészesedést is kapunk, huszonnégy nap lesz. — Nem a tolnanémediek meg a dunaföldváriak keresték meg maguknak a többletet? — Azt már nem, a tervet teljesítettük, olcsóbban termeltünk, mint a múlt évben — mondja Cikoráné. — Ilyet mi nem csinálunk, nem azért dolgozunk, hogy másokon éljünk — mondja Kocsis Irma. — Megélünk mi a magunk kenyerén, de majd egy év múlva jöjjön el, akkor még több nyereségünk lesz, igaz, jobb is a nyersanyag — mondja Petó Sándor. P. J. Lesz művelődési otthon Tengelic-szőlőhegyen Negyedév telt el azóta, hogy a Tolna megyei Népújságban »Segítségre van szükség« címmel 1958. október 9-én cikk létent napvilágot. Nagy érdeklődéssel olvastuk és türelmesen vártuk, hogy majd felsőbb szerveink is felfigyelnek és reagálnak e sorokra. Mindez azonban a mai napig késik. Persze a várakozás nem telt el sültgalamb-várással, hanem igyekeztünk saját erőnkből megkeresni a megoldás rozsdásodó kulcsát. Azóta tanácsunk is friss erőkkel gyarapodott, a választások alkalmával, olyan emberekkel, akik minden erejükkel és tudásukkal a nép javát akarják szolgálni. Még az első tanácsülés ünnepi hangulata töltötte el az embereket, de az új tanács tagjai már összejöttek a kirendeltség irodájában, hogy a legfontosabb feladatot, az építendő művelődési otthon ügyét, megbeszéljék. Erre azért volt szükség, hogy mire a községfejlesztés négyéves tervét tárgyalja a tengelici tanácsülés, a szőlőhegyi tanácstagok már kész, kidolgozott tervvel segíthessék a munka megindítását. A tanács vezetői első helyre tették a szőlőhegyi művelődési otthon felépítésének ügyét s javasolták a tanácsülésnek, szavazzon meg erre a célra 300 000 forintot Mi szerények vagyunk s ebből az összegből 50 000 forintot felajánlottunk egyik »testvérünknek«, Jánosmajornak. Úgy gondoljuk, jól esett nekik. A 250 000 forint nem túlságosan nagy összeg, de Szőlőhegy lakosságát ismerve, naggyá tehetjük. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a tetőszerkezethez szükséges faanyagnak mintegy nyolcvan százaléka már rendelkezésünkre áll. Ugyanígy a tetőcserép és még 20 000 tégla is. A meglévő anyag összértéke körülbelül 60—80 000 forint. Ehhez adjuk hozzá a szakmunkán kívül elvégzendő társadalmi munka és fuvar értékét, kb. 80—100 000 forintot, így már 400 000 forintra rúg a rendelkezésünkre álló összeg. Ehhez az összeghez még a »Segítségre van szükség« című cikkben szereplő hetvenezer forintra lenne szükség. A megoldást a MÉSZÖV-től várjuk. Ha a MÉSZÖV módot talál arra, hogy a földművesszövetkezet által használt épületünket megvásárolja, úgy joggal bízhatunk abban, hogy az 1959-es esztendő Tengelic- Szőlőhegyen a sikerek esztendeje lesz. Ezzel megszűnik az iskola »kultúrkombinát« szerepe. Mert pillanatnyilag az a helyzet, hogy az iskolában hetenkint két alkalommal mozielőadás van, itt folyt a tánciskola, itt bonyolítják le a védőoltást, a különböző gazda- és szövetkezeti gyűléseket. Az iskolából kikerült ifjúság is itt jön össze gyűlésekre, no meg a sportolók is évek óta itt készülnek fel a versenyekre. Most már nem, de azelőtt még a Terményforgalmi Vállalatnak is itt szorítottunk helyet. Mondanom sem kell, hogy ez mennyire igénybe vette tantermeinket. Nem akarjuk senki előtt sem bezárni az iskolát, de úgy gondoljuk, hogy a két létesítmény eredményesebben tudná megoldani településünk kulturális problémáit. Azok a veteránok akik az első épületet emelték itt a kultúra házának, most is fiatalos kedvvel ajánlják segítő kezüket, arra gondolva, hogy ott az ifjúsággal együtt ők is második otthonra találnak. Az ifjúság alig várja, hogy valamit tehessen új otthona érdekében. Reméljük, hogy a községi tanács a telek kisajátítását sürgősen elintézi, a tervező iroda a terveket hamarosan elkészíti s akik ez év őszén ellátogatnak hozzánk, megnézhetik, hogy mire képes településünk szorgos népe. SZALONTAI JÁNOS ált. iskola-igazgató Tengelic-Szőlőhegy Két év alatt 100 000 forint értékű közös vagyon Rövid, mindössze kétéves múltra tekint vissza a Dunaföldvári Szőlő-, Zöldség- és Gyümölcstermelő Szakcsoport. Az alakulás idején harminc tagjuk volt, azóta rohamos volt a fejlődés, taglétszámuk 187-re emelkedett. — Arra törekedtünk — mondotta Szatmári István, a szakcsoport ügyvivője —, hogy kis közösségünk bemutathassa életképességét a kívülállóknak és közösségi szellemben neveljen. Ma már népszerű a szakcsoport Dunaföldvár községben. Első dolguk a közös védekezés megszervezése volt. Erre a célra négy darab szemkénegező gépet és szőlőtakaró ekét vásároltunk, amelyeket használatra tagjainknak kikölcsönöztünk. Az elmúlt év tavaszán a község határában öt helyen peronoszpóra jelző készüléket állítottunk fel. Vásároltunk házi porozógépet a burgonyabogár elleni védekezés elősegítésére — sorolja Szatmári elvtárs. És amire igen büszkék, vásároltak egy magasnyomású szőlő permetezőgépet, amelynek teljesítőképessége hatszorosa a házi permetezőgépnek. Kialakították a közös értékesítést is. A nyár folyamán a tagoktól felvásárolt gyümölcsöt és zöldségfélét Sztálinvárosba szállították. Ezt követte a közös szüret és a közös borrakitározás. Ehhez a helyi földművesszövetkezet adott komoly segítséget. Megszervezték a közös borértékesítést is, 1200 hektoliter bor szállítására kötöttek szerződést a tagok. A Dunaföldvári Szőlő-, Zöldség- és Gyümölcstermelő Szakcsoport munkáját segíti a községi tanács is. Az ősz folyamán 10 hold, egybefüggő földterületet kaptak örökös használatra, amelyen gyümölcsöst és szőlőt telepítenek. A tervek szerint öt holdon kajszibarackot létesítenek, s már beszerezték a szükséges 460 darab facsemetét is. Sztálinváros és Budapest közelségét figyelembe véve, három holdon csemegeszőlőt telepítenek, amelyet 400 négyszögölű táblákra osztanak be Kordon-rendszerű műveléssel. Az első táblában a koránérő Csabagyöngyét, a másodikban a Kossuth, majd az Erzsébet királynő stb. csemegeszőlőket termelik. Arra törekszenek, hogy a nyár elejétől késő őszig érő szőlőfajták termelésével állandósítsák a környék friss szőlővel történő ellátását. A Dunaföldvári Szőlő-, Zöldség- és Gyümölcstermelő Szakcsoport tagsága március hónapra tervezi évi rendes közgyűlésének megtartását, ahol a vezetőség 100 000 forint értékű közös vagyonról adhat majd számot.