Tolna Megyei Népújság, 1959. február (4. évfolyam, 27-50. szám)
1959-02-15 / 39. szám
18 TOLSVA MEGYEI NEPÜ.TSAG Hatalmas fejlődés az ozorai sportkörben Meglátogattuk Mészáros Lászlót, az Ozorai Sportkör elnökét a községi tanácsházán, hogy érdeklődjünk a sportkörről. Szívélyes fogadásban volt részünk, és vele egy irodában találtuk Horváth Irmát is, a röplabdacsapat edzőjét és egyben erősségét, aki nemrégen végezte el a társadalmi edzőképző tanfolyamot. Érdeklődésünkre elmondta Mészáros sporttárs, hogy készülnek a sportköri vezetőség újjáválasztására, de ezzel nem marad vissza a tavaszi idényre való előkészület sem. A tanácsházán a munkaidő lejárt, s egymás után adják a kilincset az érdeklődők. Több röplabdás leány érdeklődik, az edzés iránt, egy fiatalember, hogy találtak-e már új szertárost, a régi felmondott. De ugyanilyen ajtónyitogatás folyik a szomszédos tanácsteremben is. Itt fiatal serdülő fiúk gyülekeznek, akik ökölvívó edzésen vesznek részt. Különben ma a sportkör klubhelyiségében tartanak edzést a női röplabda csapat tagjai is, majd edzés után színdarab próbára mennek, s labdarúgók kezdik ma meg az alapozást a tavaszi fordulóra. De ha már ilyen jó műsor ígérkezik, ne menjünk tovább, hanem látogassuk meg az edzéseket. Első utunk a községi tanács tanácstermébe vezet. Itt találjuk azt a 12 fiatalt, aki Molnár János községi tanács dolgozója vezetésével tanulja meg az ökölvívás alapjait. Nagy csend van a teremben, ami a fegyelmet jellemzi. Az alapmozgások, árnyék boxolás, stb. után egy pár, név szerint Kovács Zoli és Végh Jóska öklözik. Végh Jóska gyors és pontos ütéseivel tűnik ki, Kovács Zoli egy kicsit puha, lehet, hogy ezért pityeregte el magát, mert szégyenli, hogy ellenfele erősebb. De most már nézzünk tovább, mit látunk a sportkör klubhelyiségében: itt éppen a röplabdás lányok készülnek a tavaszi bajnokságra, de mire ez a nagy előkészület egy járási bajnokságra? Érdeklődésünkre meg is kaptuk a választ. "Az ozorai lányok végképp diadalmaskodni akarnak a rivális tamásiak felett, hogy ők kerülhessenek a megyei szpartakiád döntőjébe, s onnan még nem tudni hová. A röplabdás lányok edzését Horváth Irma és Horváth Ilona, a Szekszárdon tartott edzőképző tanfolyam volt hallgatói irányítják. Tervük még, hogy a szomszédos Döbrentén is foglalkoznak a fiatalokkal, akiknek a sportkör felszerelést ad, s ott is megalakul a röplabda csapat. A röplabdások közül sokan edzés után színdarab próbára mennek, s helyüket a labdarúgók veszik át. Nekik is van egy nagy tervük: a járási bajnokságot megnyerni és az osztályozó után egy osztállyal feljebb kerülni. Az edzésüket Varga István vezeti, aki a múlt év végén szerelt le a katonaságtól. A fiatalok lelkesek, érzik, hogy mivel tartoznak a község sportszerető közönségének. Nem maradhat ki a sportkör életéből az atléta gárda sem, őket is Horváth Irma készítette fel a járási szpartakiádra. Azt hiszem nem kell többet említeni lelkesedésükről, csupán Lehr sporttársunk a reggeli autóbuszt lekésve gyalog ment Pincehelyre, hogy ott a többiekhez kapcsolódva részt vegyen a járási versenyen. Pedig ez a távolság nem kevesebb, mint 9 kilométer, — s hidegben. Még meg kell említenem, hogy olyan fiatalok versenyeznek itt, virtuskodva, akiket azelőtt inkább az italbolt pultjánál találtunk. A sportkör vezetőinek helyes nevelésével elérték ezeknél a fiataloknál, hogy az italt helyettesíti most már a sport. Hogy a nevelésről meg el ne feledkezzünk, a sportkör olyan fiatalokat nevelt, akik megállták a helyüket a néphadseregben is. Ilyen például Varga Imre, aki jelenleg ezredének súlyemelő bajnoka lett, Cziráki József a Debreceni Honvéd labdarúgó csapatának játékosa, vagy Fülöp János, aki szintén megállja a helyét. Ezek a fiatalok levélben állandóan érdeklődnek a sportkör eredményei iránt, s lelkesítik az itthon lévő fiatalokat. De ha megnézzük a szertárt, ott is szép rendet találunk, s gazdag sportkörre ismerünk, amely jól is gazdálkodik, s ügyel a felszerelésekre. A labdarúgók részére 3 teljes felszerelést, röplabdások részére 2 felszerelést, sakkozók, asztaliteniszezők is megtalálják a felszerelésüket. Az atlétáknak is van futócipőjük, textil ruházatuk, tornacipőjük, ugró és dobó felszerelésük. Nem beszélve arról, hogy a járásban itt találunk egyedül gerelyt. Reméljük, mindezeket a felszereléseket az ozorai fiatalok használják továbbra is Szép eredményük titka a helyi IKISZ és a többi szervekkel a jó együttműködés. Már nem beszélnek az ozoraiakról, úgy mint azelőtt, hogy azok csak késsel tudnak eredményt elérni. A verekedős virtust, most a sportvonal küzdelmei váltották fel, s sikerrel. Az Ozorai FSK vezetősége megérdemli ezeket az eredményeket, s munkájuknak megvan az eredménye is. Kívánok a vezetőknek és sportolóknak, valamint Ozora község lakosainak sok sikert és eredményes sportidényt. GUNGL FERENC tamási járás ISB elnöke BÜSZKESÉGEIK: Szabó Miklós A Büszkeségeink című sorozatban eléggé későn, csak hetediknek kerül sorra, mivel az országos ifjúsági bajnokságok során csak a harmadik helyen végzett. Pedig a magasugrásban elért 184 cm-es új megyei csúcs eredménye alapján méltán érdemelte ki a megye 1958. évi legjobb atlétája elnevezést. Hiszen a magasugrásban elért eredményével országos viszonylatban az ifjúságiak között az 5., a felnőttek között pedig a 18. helyet érte el és a tízpróba táblázat szerint 819 pontot ér az eredménye. Természetesen mindezek mellett még szebb az, hogy a legjobbak mezőnyében is sikerült megszereznie a bronzérmet. A közel 190 cm magas, rendkívül ruganyos versenyző 1939-ben született. Csak 1954-ben, 15 éves korában kezdett el atlétizálni a szekszárdi gimnáziumban, ahol a tanulmányait megkezdte. Azóta már érettségizett, méghozzá jeles eredménnyel és jelenleg a MÉK Vállalat dolgozója. Edzőjének Mozdai Jánosnak az irányításával heti 3 alkalommal tartott edzést. Azok közé a versenyzők közé tartozik, aki kevés ugróedzést tart. Annál többet szökdel, valamint futó-szökdelő és lazító gyakorlatokat végez. Ha eddigi eredményeit tekintjük, akkor a következő képet kapjuk: 1954: 1955: 1956: 1957: 1958: 145 155 160 183 184 Ugrásszerű fejlődést ért el az elmúlt esztendőben, amikor a guruló stílusra tért át. 1958-ban akadályozta fejlődését a tavasszal szerzett bokasérülés és ez éreztette hatását az egész év folyamán. Így is azonban az idény végére formába lendült és ismét sikerült megjavítania a megyei csúcsot. A sérülés ellenére is 14 versenyen részt vett és 176 cm-es átlageredményt ért el. A 180 cm-en 5 alkalommal sikerült túljutnia. Az elmúlt év folyamán több kiegészítőszámban is igen eredményesen versenyzett, így pl. a 110 méteres gátfutásban országos viszonylatban is az ifjúsági versenyzők között a 8., a felnőtt versenyzők között pedig a 29. helyen végzett. Eredménye 16.8. De gyorsaságára jellemző a 100 méteres síkfutásban elért 11.9 is. Távolugrásban 601, hármasugrásban 12.38, a 200 méteres gátfutásban 28 mp volt a legjobb eredménye. Mind az országos középiskolai bajnokságok során, mind pedig az országos ifjúsági bajnokságokon 175, illetve 180 cm-es teljesítménnyel a harmadik helyen végzett. A rendkívül szimpatikus, szerény, de tehetséges és szorgalmas versenyzőtől 1959-ben újabb javulás várható és még inkább meglesz a reménye ahhoz, hogy első felnőtt évében a legjobbak közé verekedje majd fel magát — természetesen elsősorban magasugrásban. A bonyhádi járás téli szpartakiádjának asztalitenisz eredményei Dékány Sándor (Kisvejke) nyerte a férfi egyéni bajnokságot A Bonyhádi Járási TST a téli spartakiád járási döntőjét asztalitenisz sportágban február 8-án rendezte meg Bonyhádon. A járási döntőn : 1.Dékány Sándor (Kisvejke) 2.Wágner Ádám (Bonyhád) 3.Gecző Sándor (Bonyhád) 4.Geier Ádám (Szálka) 5.Link János (Győré)—9.Móricz Károly (Cikó)—9.Dukai Miklós (Győrő) —9.Sámoly Ferenc (Kisvejke) —9.Kerekes István (Cikó) Férfi csapatverseny eredménye: 1. Szálka, 2. Kakasd, 3. Győré, 4. Cikó, 5. Kisvejke. férficsapat 18 versenyzővel, és egy női csapat képviseltette magát. Eredmények és helyezések: A női egyéni versenyben: 1. Méri Ilona (Mórágy) 4 pont, 2. Scheffer Anna (Mórágy) 2 pont, I 14 pont 12 „ 4 „ 4 „ 4 „ 2 „ 2 „ 2 „ 2 „ É. N. BM Mélyépítő Vállalat, Pécs, Kertváros, Málomi út 80/a. Kőműves és ács ipari tanulókat vesz fel. Jelentkezési felvételek: 15 éves kortól 17 évig, általános iskola 8 osztályának elvégzését igazolva. Iskola időtartama 2 év. Tanulóidő alatt teljes ellátásban, ösztöndíjban részesülnek. Jelentkezni lehet a fenti címen 1959. III. 25-ig. 1959. február 15. Mit fizet a dohány? Az 1958-as gazdasági évben rendkívül száraz, aszályos tavasz volt, amit egy csapadékban szegény tél előzött meg. A dohánytermeléshez éppen úgy, mint más mezőgazdasági növény eredményes termeléséhez, több tényező szükséges. Az előre látó termelő az agrotechnika helyes alkalmazásával dohányföldjét ősszel mélyszántja (esetleg trágyázza), ezzel biztosítja a téli csapadék leszivárgását, megfogását a tavaszi száraz időre. Az ilyen földben a palánta eredése, fejlődése jobb mint az ősszel szántatlanul maradt talajon. Az elmúlt tavaszi száraz idő magával hozta a Tripsz nagymérvű elTovábbra is megmaradt az ingyenes cigaretta a dohánytermelőknek, q-ként 1000 db. A termelők a dohánytermeléshez szükséges anyagokat kamatmentesen kapják, hitelbe. Az új dohányárakkal a termelők között nem lesznek nagy aránytalanságok. Közepes vagy jó termés esetén holdanként 18—26 000 forint között lesz az átlagjövedelem. Sok termelőt elkedvetlenített az elmúlt év kedvezőtlen időjárása miatti rossz termés. Más növényféleségnél is vannak eredménytelenségek. A beszaporodását, terjedését. Ez a kicsi, szabad szemmel alig látható pálca alakú kis élősködő a dohány egyik legnagyobb ellensége. Száraz meleg időben sűrűn rajzik, és a dohány leveléből nedvet szív és a szívási helyen a levélszövet elhal. A levél eldurvul, értéktelenné válik. Ellene való védekezés még nem tökéletes, de nagymértékben lehet ellene védekezni a melegágyi keretek fertőtlenítésével, a kiültetésre váró palánták 2 ezrelékes nikotin oldattal való permetezésével, a talaj gyomtalanításával. Annak ellenére, hogy az elmúlt év tavasza aszályos volt, sok termelő a helyes agrotechnika alkalmazásával igen szép eredményt ért el. Ilyenek: lyes számvetés az, ha több év átlagát számítjuk és vesszük alapul, azon keresztül vizsgáljuk a dohány jövedelmezőségét. A dohánytermeléshez szükséges anyagok: zsineg, pajta, szedriafa, molinó stb. is értéket, ha az a termelőnek már megvan, helyzeti előnyt jelent azzal szemben, akinek azt be kell szerezni. Minden munkának megvan a maga sajátossága, fogása stb. Szakismerettel rendelkező termelő sikerrel tudja azt a dohánytermelésben felhasználni. Az elmúlt években többtermelési prémiumos rendszer volt.Ez a minőségi termelés rovására ment, ezen változtatott az új dohányár megállapítása. Az 1959. évre érvényes kerti dohányárak: Világos I. 2970 Ft/q Barna I. 2150 Ft/q Közönséges 1000 Ft/q Világos II. 2430 Ft/q Barna II. 1700 „ Valamennyi dohány Világos III. 1905 Ft/q Barna III. 1430 „ fajtába tartozó. Alárendelt: 570 Ft/q Valamennyi dohányfajtába tartozó. Tiszta hulladék 450 Ft/q Ricsii György, Kajdacs 400 alterületen 405 kg 8388 Ft Reizinger András, Madocsa 400 ti it 364 „ 88899* Horvát János, Madocsa 400 itt 387 „ 692291 Baranyai József, Nagydorog 400 ii ti 364 „ 780991 Tuska Márton, Kalaznó 400 ti ti 408 „ 7828 ti Búzás Sándor, Varsád 400 ti ti 347 „ 6886 ti Barabás Lajos, Hőgyész 411 ti ti 412 „ 10 23591 i JComink dohánytermelési Szerz&dé&i! Magas beváltási árak, ingyenes cigartta, kamatmentes előleg, természetbeni juttatások. Termelőszövetkezeti csoportok és szakcsoportok részére 20 százalék nagyüzemi felár. ,AIRÓNI I II !» ETELEK _____ ELADÓ Rózsamájban 1334, Felsőpaskumban Fehérföldesgödör 536 négyszögöl jókarban lévő szőlők. — Egészben, vagy részben. Szekszárd, Nyár u. 2. HÁZ eladó Csatáron. Szoba, konyha, tanya, azonnal beköltözhető. Cím: Klézli János, Csatár. A TOLNA megyei Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat azonnali belépéssel maróst és esztergályost felvesz HÚSZ mázsa teherbírású gumikerekű stráfkocsi és vasablakok eladók Tolna, Hochsteiger. PEDAGÓGUS cserébe Debrecentől huszonhat kilométerre levő „C” tanyáról Dunántúlra „C” területre. „Igazgató-tanító lakáscserével” jeligére a kiadóba. ------------------------------------------------’ ELADÓ 1780 öl fiatal termőszőlő. Ivánvölgyben. Érdeklődni Szekszárd, Dózsa u. 7. ■ OIOIOIOIOIOIOIO 2 on ■ jj Baranya megyei Mélyépítő V., Q 0 Pécs, Kertváros, Málomi út q Q 80/a. felvesz 0 ■0 villanyhegesztőket. 20 n CDBOlCDiCDiOiOlOlCDa ÓRIÁSGYÜMÖLCSŰ szentendreiegres és nagygyümölcsű hollandi piros ribizketövek kaphatók, darabonként 5 forintért Toronyi János Faiskolában, Békéscsaba, Sztraka u. 27. PRIMA állapotban zöld oldalkocsis Pannónia olcsón eladó. Szekszárd, Rákóczi 21. EREDETI állapotban FIAT Barilla 4 seb. olajfékes sportkocsi rádióval, tartalékmotorral és egyéb új felszerelésekkel eladó. Érdeklődni Borgula fotónál Szekszárdon, vagy Ált. Iskola Győré. 12 KALAPÁCSOS daráló villanymotorral 7 HP-s eladó. Érdeklődni lehet a pincehelyi legeltetési bizottságnál. A MINDSZER Vállalat értesíti T. feleit, hogy telefonszámát február 16-tól megváltoztatja. Új szám: 22-74. TÉGLA-, mész- és cementszükségletét már most szerezze be a Pécs— Szekszárdi Tüzép Vállalat telepein, a tavaszi torlódások elkerülése végett. TOLNA MEGYEI NÉPVILÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt ás a tanácsok lapja Szerkeszti a Szerkesztőbizottság Szekszárd, Mártírok tere 15—17 Felelős kiadó: az MSZMP Végrehajtó Bizottsága Telefon: 2010, 2011 Szekszárdi Nyomda Telefon: 21-21