Tolna Megyei Népújság, 1959. február (4. évfolyam, 27-50. szám)

1959-02-21 / 44. szám

4 SPORT Alsónána termelőszövetkezeti községnek van már tíz sportköre is Hárman indultunk Alsónánára, hogy részt vegyünk az első megyei termelőszövetkezeti sportkör ala­kuló ülésén. Metz István, a Megyei ISB elnöke, Kincses elvtárs, a Fa­lusi Vasárnap munkatársa és e so­rok írója. Kissé korán érkeztünk és a község vezetőinek kezdemé­nyezésére »ismerkedtünk« a köz­séggel. Kísérőink, Bognár Jenő testnevelő és Kult Antal, a sport­kör gazdasági felelőse. Meglepett bennünket az, hogy egy ilyen kis községben milyen szép és aránylag jól felszerelt tor­naterme van az iskolának. A 11x9 méteres tornaterem tiszta, gondo­zott. A bordásfal mellett gerenda, svédszekrény, szőnyeg és egyéb fel­szerelések is megtalálhatók. A ta­nulók szeretnek itt sportolni és rö­vid időn belül lesz is a községnek utánpótlása különböző sportágak­ban. Az iskolát, mely egy-két éve épült, megirigyelhetné bármelyik város is. A tantermek szép világo­sak, modern berendezéssel. Egyön­tetű a véleményünk: öröm lenne itt a tanítás és a tanulás is. — Menjünk talán a kultúrhába, ahol a gyűlés lesz — javasolják »idegenvezetőink«- Meglepeté­ünk még tovább fokozódik. Egy olyan modern, nagy és rendezett kultúr­termet találunk, melyre gondolni sem mertünk volna. Mikor ezt meg is mondjuk, a válasz ennyi: »Bi­zony összefogással sok szép ered­ményt lehet elérni.« Bizony nagy, szinte felbecsülhetetlen eredmény egy ezer lelket számláló községi él egy olyan kultúrterem, ahol külön öltöző, büfé van, hogy a színpad­ról és a zongoráról már ne is be­széljünk. Kincses kollégámnak van mit jegyzetelni. Elérkezik a kezdési időpont, melyre mintegy 150-en jönnek el és megtöltik­ a termet. Örvendetes látvány, hogy milyen sok a nő és az idősebb korosztály, akiket érde­kel a sport és a sportkör jövőjének ügye. A kultúrházban találkozunk Farkas István vb-titkárral is, aki­től megtudjuk, a jelenlévők úgyszól­ván valamennyien tsz-tagok, ami érthető is, hisz a napokban lépett a község a közös gazdálkodás út­jára. »Nagy dolog ez, mert a jövő­ben a fiataloknak nem kell más községekbe, városokba menni dol­gozni, mivel itt is van munkaal­kalom. Minden fiatalra szüksé­günk van és ezt ők is tudják. Már sokan haza is jöttek különböző munkahelyekről és beléptek a szö­vetkezetbe. — Nézzék azokat a fia­talokat — mutat a titkár a fiatalok egy csoportjára —, a jövőben már ők is itt dolgoznak és sportolnak. — Kincses kollegám már indul is, hogy interjút kérjen tőlük, én ré­g két csinos lányt »faggatok«, ho­gyan sportolnak, milyen terveik vannak és mit várnak a termelő­szövetkezeti sportkörtől. A termelőszövetkezeti tagság nagy figyelemmel kísérte Bognár Jenő testnevelő tanár beszámoló­ját a három szakosztály működé­séről. Amikor a beszámoló arról szólt, hogy sajnos a lányok egy ré­sze hátat fordított a sportnak, a másik része meg férjhez megy, azért nem sportol, Kurcsi Gabri­e­­la találva érzi magát és lehajtja fejét. Bizony mióta Böröcz Sán­­dornénak hívják, nem sportol, pe­dig két-három éve még sok győ­zelmet szerzett községének, a szek­szárdi járásnak, sőt még a megyé­nek is. A hozzászólások során Cs­t­­lós Mihály, Ponekker András, Kirschner Jenő, Galla Menyhért, Pereszlényi Ernő, Rába István mind annak a reményüknek adtak kifejezést, hogy most már olyan távlatok nyílnak a termelőszövet­kezeti község előtt, hogy a sport­kör tovább fejlődhet-Farkas István vb-titkár emlé­keztette a tagságot a megtett út­ra. Tíz éve mezítlábas labdarú­gó-csapattal kezdték a sportolást és azóta nagy utat tettek meg. Ele­inte bizony sok helyen kinevették őket, hogy mit akarnak a me­ll­lábasok. Egyszer Tolnán a II. csa­patot tíz emberrel is 3:1-re legyőz­ték. Ma már másképpen van. Van felszerelés, a fiatalok rendszeresen sportolhatnak. Végül javasolta a tagságnak, hogy vegyék fel a Béke Termelőszövetkezet nevet. Egyút­tal bejelentette azt is, hogy a köz­ségi tanács ez évben 2000 forinttal segíti a sportkört. Metz István, az ISB elnöke még tovább fokozta a vb-titkár bejelentésétől keletkezett jókedvet, mert közölte, hogy a Me­gyei ISB részéről 3000 forint érté­kű sportfelszerelést juttat a ter­melőszövetkezeti sportkörnek. Fe­l­­csattan a taps, nagy az öröm: ez igen, a megindulásnál már 5000 fo­rint támogatás van. Hova jutott a mezítlábas csapat... Amikor a vezetőségválasztás megtörténte után Pereszlényi Er­nő iskolaigazgató szavazásra teszi fel a kérdést, hogy elfogadja-e a tagság a Béke Tsz nevének felvé­telét, mintegy 150 kar egyszerre emelkedik a magasba. Alsónánán a dolgozó parasztság és vele együtt a fiatal sportolók is megértették az idő szavát és egy termelőszövetkezeti községhez mél­tóan, termelőszövetkezeti sportkör, alakítottak. Nyakas Sikerül-e elkerülni a kiesést a nagydorogi csapatnak ? Amikor 1957. őszén sikerült a nagydorogi labdarúgó csapatnak az I. osztályba felkerülni, sokak szá­mára szinte hihetetlennek tűnt ez. Valahogy nem akarták elhinni a szurkolók, hogy ezentúl olyan csa­patokat láthatnak a hazai pályán, akik már régóta magasabb osztály­ban játszanak. A csapatok kialakítása gyors ütem­ben megkezdődött. Kettős feladatot oldott meg az akkori vezetőség. Egy­részt a felnőtt, másrészt pedig if­júsági csapatot kellett kialakítani. A falu adottsága sok-sok problémát okozott, végül mégis együtt voltak a csapatok. Nagydorogon olyan nagy nézősereg még sohasem volt kíván­csi labdarúgó mérkőzésre, mint az el­ső megyei mérkőzésre. Mindkét ha­zai csapat sikerrel kezdett Váralja ellen. Lehet, hogy ez a győzelem okozta, de a falu lakosságához vi­szonyítva a nézők száma nagyra nö­vekedett. Az őszi bajnokság többi mérkőzésén is jól szerepelt az újonc csapat, de talán az egyik legszebb sikersorozatát a következő év tava­szán érte el. Dombóvári 6:3, Mázát 6:2-re, Dunaföldvárt 5:3-ra győzte le és a nagymányoki csapat ellen 2:2-es döntetlennel végzett Nagydo­rogon. Ezeken a találkozókon telje­sen összeszokott, lelkes csapat küz­dött a pályán, jó vezetőség irányítá­sával. Az elért szép eredményekben igen nagy része van az edzőnek, min­denkor szorgalmas és kemény mun­kát követelt a csapatok játékosai­tól. Sajnálatos volt azonban az if­júsági csapat tengődése a számukra szokatlan és nehéz mezőnyben. Amilyen szépen kezdett a csapat, olyan gyorsan esett vissza oda, ahol a­z elmúlt év bajnoki idény végén végzett. Utolsóvá és teljesen sereg­hajtóvá vált a csapat a megyei baj­nokság mezőnyében. Most a­ tavaszi bajnokságban valamennyi mérkőzést komolyan kell venni ahhoz, hogy a bentmaradáshoz szükséges pontokat megszerezzék. Nagyon sok sportszerető ember él Nagydorogon. Az elmúlt években is számtalan esetben is tettek már sportszeretetükről példát. Az ő lel­kes munkájukra, a vezetőség és a já­tékosok szoros kapcsolatára feltétle­nül nagy szükség van az elkövetke­ző hetekben különösen. Azt, hogy a tavaszi idényben milyen szereplést várhatunk a csapatoktól, előre meg­jósolni azt nem lehet. A sportkör ve­zetősége és a falu minden egyes sportembere reméli, hogy a csapa­tok játékosainak jelenlegi tudása alapján képesek arra, hogy elkerül­jék a kiesést és továbbra is a me­gyei I. osztályban szerepeljen a csa­pat. FEKETE LÁSZLÓ levelező Járási asztalitenisz verseny Pakson A Paksi Járási TST és az ISB feb­ruár 15-én rendezte meg Pakson az őszi-téli szpartakiád járási asztali­­tenisz versenyét Pakson. A verse­nyek reggel 9 órától délután 4 óráig négy asztalon folytak. Az indulók száma férfi egyéniben 24, női egyé­niben 6, férfi párosban 8 pár, vegyes párosban 3 pár, férfi csapatban 6, női csapatban 2 csapat indult. Eredmények: Női egyéni: 1. Szit­­kovics Márta, 2. Abosai Erzsébet, 3. Regőczi Gabriella, 4. Molnár Éva. Férfi egyéni: 1. Juhász Béla, 2. Kiss József, 3. Czobor Miklós, 4. Kern Richárd. Férfi páros: 1. Juhász Bé­la—Juhász István, 2. Kiss József— Kovács László, 3. Udvari János— Fritz Henrik, 4. Kern Richárd—Ko­vács Ferenc. Vegyes páros: 1. Szit­­kovics Márta—Czobor Miklós, 2—3. Kern Richárd—Abosai Erzsébet, 2— 3. Molnár Éva—Kovács László. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Megyei ökölvívó bajnokság Bonyhádon A Megyei Ökölvívó Szövetség feb­ruár 21-én és 22-én, szombaton és vasárnap rendezi Bonyhádon a járási kultúrotthonban a megyei serdülő és felnőtt egyéni ökölvívó-bajnokságot. A bajnokságon részt vesznek Dombó­vár, Dunaföldvár, Szedres, Szekszárd és Bonyhád csapatai. Szombaton a mérkőzések 16 órakor, vasárnap reg­gel 9 órakor kezdődnek. Vasárnapi sportműsor LABDARÚGÁS Szekszárdon 14.30 órakor Szekszár­di Petőfi—Hidasi Bányász barátságos mérkőzés. Tolnán a Bonyhádi Va­sas, Pakson a Simontornyai BTC csa­pata játszik barátságos mérkőzést. Délelőtt 10 órakor Szekszárdon a Szekszárdi Dózsa szovjet válogatottal játszik edzőmérkőzést. ÖKÖLVÍVÁS A szombat délután megkezdődött megyei ökölvívó-bajnokság folytatá­sára kerül sor Bonyhádon a járási kultúrotthonban. KOSÁRLABDA A Szekszárdi Gimnázium kosár­labda csapata a Székesfehérvári Jó­zsef Attila Gimnázium csapatával játszik területi elődöntő mérkőzést vasárnap délelőtt 11 órakor Szek­szárdon, a gimnázium tornatermében. A mérkőzés győztese bejut a legjobb 16 csapat közé. ISKOLÁK KÖZÖTTI TORNA­VERSENY Vasárnap 14 órakor Bonyhádon a gimnázium tornatermében a bony­hádi és szekszárdi gimnázium torná­szai között iskolák közötti tornaver­seny. 1959. február 21. H­ÍREK — Jól dolgozik a mázai nőtanács. Egy hónapja kézimunka-szakkört ve­zet a nőtanács egy tagja az iskolás­lányok részére, ahol horgolni és nec­­celni tanulnak a leányok. Egy másik tagja a nőtanácsnak ugyanakkor já­tékszakkört vezet, ahol különböző játékokat és sapkákat készítenek a hallgatók. Ezeket eladják, a bevétel­ből ajándékokat osztanak ki. — Fejlődik a televízió a népi Kí­nában. Mint a pekingi rádió bejelen­tette, az év végéig Kína 20 legna­gyobb vársának lesz televíziós adó­állomása. Pekingben már 1958. má­jus 1 óta van televízió: a harbini ál­lomást december elején nyitották meg. — 298 190 forintot irányoz elő Szek­szárd város ez évi költségvetési terve a zeneiskola fenntartására. — A szakcsi Új Élet Termelőszö­vetkezetben Szuper József az elmúlt esztendőben 341 munkaegységet szer­zett. Az erre kapott pénz és termény összeszámítva több mint 1000 forin­tos havi jövedelmet biztosított szá­mára.­­ A Vietnami Demokratikus Köz­társaság kiadóvállalatai 1957-ben több mint 10 millió példányban adtak ki könyveket; csaknem 25-ször annyit, mint 1953-ban és több mint kétszer annyit, mint 1955-ben, az első béke­évben. — Nagyszabású nőgyűlést tartott mintegy 150 asszony részvételével a paksi nőtanács február 22-én este, a párthelyiségben. Ezen a gyűlésen az asszonyok megtárgyalták feladatai­kat a mezőgazdaság szocialista át­szervezése területén, és megbeszélték a március 8-iki nőnap megrendezésé­nek előkészületeit. — Pirolit. A Lett SZSZK-ban olyan műanyagot állítottak elő, amely a betont vízhatlanná és sokkal tar­­tósabbá teszi. Az új anyag neve: piro­lit, összetétele: olajsav, marónátron, nátriumszilikát, őrölt kréta és víz. Egy köbméter vízhatlan beton elő­állításához körülbelül 20 kiló pirolit szükséges, ami a betonépítmény fe­lületén 5—30 milliméteres rétegben helyezkedik el. — Közkívánatra március 1-én a Bonyhádi Cipőgyár KISZ-szervezeté­­nek kultúrcsoportja negyedszer mu­tatja be a „Két szerelem” c. operet­tet. — Az első koreai zsebóra. A Phen­­jani Óra- Alkatrészkészítő Szövetke­zet tagjai Koreában elsőként készí­tettek „Csonlima” zsebórákat. A ter­melőszövetkezet tagjai vállalták, hogy 1959-ben 6000 zsebórát készítenek. Ugyanez a szövetkezet most karórák gyártására is készül. — Valamennyi dolgozó paraszt párttag belépett a termelőszövetke­zetbe Nak községben. — Injekciózzák a régi könyveket. A római Könyvpatológiai Intézetben az elsárgult pergamentlapokat meg­fiatalító kúrának vetik alá. Az évszá­zados kéziratok néhány P-vitamin injekció hatására visszanyerik eredeti színüket. — Az évvégi vizsgamunkák kivi­telezését megkezdték az 505-ös Szek­szárdi Ipari Intézet tanulói. A tanu­lók használati dolgokat készítenek vizsgamunkájukban, amit az iskolai oktatáshoz segédeszközként használ­nak. — A krokodilus könnyekről. Mik a krokodilus könnyek? Felesleges sók, amelyeket a hüllők könnymirigyeik segítségével távolítanak el a szerve­zetükből. — A Kajmádi Állami Gazdaság szekszárdi szőlészetének borospincé­jében nagyarányú bővítési munkála­tok folynak. A pincét jelentősen bő­vítik és ezáltal a befogadóképessége mintegy 700 hektoliterrel növekszik. — Hold­órák: Örmény tudósok Je­revánban XIV. századbeli eredeti holdórákat találtak. A műszer per­gamenből készült és 3 darab, egy ten­gely körül forgó karikából áll. A tár­gyak hold­árnyékának, valamint a Hold állásának figyelembevételével mutatják az időt. — Koszorúcska tánciskola záróbált rendeztek február 17-én Mucsfán. A bemutató alapján a tánciskoláról a szülők és a nevelők elismeréssel nyi­latkoztak. — Csapat, vigyázz! A belga hadse­reg labdarúgó-bajnokságáért folyó küzdelemben egy mérkőzés alkalmá­val a szembenálló csapatok egyre durvább stílusban játszottak. Ver­­waecke százados, a mérkőzés bírája többszöri figyelmeztetés után olyan rendszabályhoz folyamodott, amely a labdarúgás történetében eddig párat­lan, félbeszakította a mérkőzést és „vigyázz”-t vezényelt a játékosok­nak. Huszonkét percig feszes vigyázz­­ban állt a két csapat, de a mérkőzés ezután a legnagyobb rendben és kí­nos sportszerűséggel folyt tovább . Ismeretterjesztő műsor kereté­ben február 25-én a Tolnai Építők kultúrotthonában az alábbi három kisfilmet mutatják be: Kétezeréves Pécs, Játék és egészség, Bűvös szék.­­1948-ban egy elektronikus szám­lálógépnek még hét órára volt szük­sége ahhoz, hogy 200 millió számot feljegyezzen. A 704-es számú elekt­ronikus agy most ugyanezt a műve­letet a másodperc néhány milliomod része alatt végzi. — Könyvbált rendez a Magyar— Szovjet Baráti Társaság városi elnök­sége és az Állami Könyvterjesztő Vállalat vasárnap este a Városi Mű­velődési Ház télikertjében. A bálon „Kérdezz — felelek” játékot rendez­nek és az első három helyezettet ju­talomban részesítik. Ezenkívül lesz könyvsorsolás is. — Tolna megye községei 1959-ben tíz iskolai és nyolc óvodai tanterem megépítését, illetve már a múlt év­ben megkezdett építkezések befeje­zését tervezik a községfejlesztési alapból. — „A XIX. század magyar festé­szete” című képkiállítás a műcsar­nokból február végére Dombóvárra érkezik. a­próhír­v­e­r­é­s­e­k EGY jókarban lévő 200 köbcentis 1 DRB B KÜRT eladó. Érdeklőd­ik­umph motorkerékpár eladó. — Szekszárd, Garay tér 6., gumijavító. 20 MÁZSA teherbírású, gumikere­kű stráfkocsi és vasablakok eladók. Tolna, Hochsteiger. ELADÓ 175 köbcentis jókarban le­vő Zelka. Szekszárd, Árpád u. 34. TAMÁSI Fűszért kirendeltséghez kocsikísérőt felveszünk. Fizetés 1400 —1600 Ft. Jelentkezés a Tamási Fű­­szértnél. ELADÓ háromfiókos kukoricagóré és két darab hambár. Érdeklődni: Oláh Pál, Decs, Bem apó u. 13. szám. BALATONLELLE Felső 300— 350-es telkek eladók. Levélcím: Bu­dapest, XIV., Bácskai u. 58/a. Kormos Lászlóné. ni lehet Mözs, tűzoltóparancsnokság, Dózsa tér. BÚTOROZOTT SZOBÁT keresek. Ajánlatokat „Nem dohányzó” jeligére a Kiadóhivatalba kérek. DOMBÓVÁR—Kaposszekcsői szőlő­hegyen szőlő, présházzal, felszerelés­sel, azonnal beköltözhető lakószobá­val eladó. Cím: Dombóvár, Széche­nyi u. 27. ELADÓ Szekszárdon Mérey utca 30. számú 3 szoba, konyha, mellék­helyiségekből álló ház. Azonnal be­költözhető FELVESZÜNK önállóan dolgozó, hosszabb gyakorlattal rendelkező kádár szakmunkást. Cím: Szekszár­di Építőipari Szövetkezet, Szek­szárd, Rákóczi u. 15. A lottó e heti nyerőszámai: 14, 20,50, 73, 74 • TOLNA MEGYEI NÉPOJLAO A Magyar Szocialista Munkáspárt és a tanácsok lapja Szerkeszti a Szerkesztőbizottság Szekszárd, Mártírok tere 15—1? Felelős kiadó: az MSZMP Végrehajtó Bizottság« Telefon: 20-10, 20-11 Szekszárdi Nyomda Telefon: 21-21

Next