Tolna Megyei Népújság, 1959. március (4. évfolyam, 51-75. szám)
1959-03-15 / 63. szám
1959. március 15. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Reálisak, megvalósíthatók a határozat által kitűzött célok Három gyár vezetője a Központi Bizottság határozatáról A Központi Bizottság március 6 -i határozata mint megvalósítható célt tűzi ki dolgozó népünk elé, hogy ez év végére hároméves népgazdasági tervünk néhány legfontosabb mutatójánál érjük el az 1960-ra tervezett színvonalat. Megvannak-e ennek lehetőségei, milyen tartalékokat lehet feltárni e célok megválasztása érdekében, erről kérdeztük meg három gyár vezetőjét. Hl%tky Béla, a Paksi Konzervgyár igazgatója: FŐ MÓDSZER A MŰSZAKI FEJLESZTÉS A konzerviparra kettős feladatot jelent a Központi Bizottság határozata eme részének megvalósítása. Egyrészt gazdaságosabbá kell tenni a termelést, csökkenteni az önköltséget és növelni a munka termelékenységét, ugyanakkor biztosítani a gyártmányok minőségének javításával, a választék bővítésével az életszínvonal emelkedése következtében megnövekedett igények — az év végéig ugyanis e téren is túlhaladjuk a hároméves terv végére előirányzott színvonalat — minél jobb kielégítését. E kettős célt szolgálja a konzervipar profilírozása. A mi gyárunkban az idén fejlesztjük a légyártást, nemcsak mennyiségben, hanem minőségben, választékban is. Bevezetjük a különféle, szénsavval dúsított gyümölcslevek gyártását, az eddiginél nagyobb választékban gyártjuk a különféle sűrített, palackozott leveket. Már a múlt évben is megnövekedett az igény a palackozott szőlőmust iránt, az idén ebből 20 vagonnyit gyártunk. Az üveges savanyúságoknál a múlt évihez képest sokkal nagyobb arányban készítünk különféle kisebb üvegekbe kiszerelt árut. A termelékenység növelésének, az önköltség csökkentésének fő módszere a műszaki fejlesztés. Az idén korszerűsítjük befőtt-konyhánkat. Ez nemcsak azt jelenti, hogy új gépeket szerzünk be, hanem „vonalba állítjuk” ezeket a gépeket, így a minimálisra csökkentjük az üzemen belüli, gyártás közbeni szállítást, ugyanakkor a szállítást is gépesítjük, szállítószalagokkal oldjuk meg. Ez növelni fogja a termelékenységet, hiszen kiküszöbölődik a sok felesleges szállítás, gyorsítja az átfutást is, ami nálunk — mivel romlandó anyagokkal dolgozunk — különös mértékben hat a készáru minőségére. Ezt a „vonalba állítást”— amikor a különböző gépek a feldolgozás műveleteinek sorrendjében vannak elhelyezve, köztük szállítószalag továbbítja a félkészárut — megvalósítjuk a savanyúságok és a levek gyártásánál is, sőt műszaki dolgozóink már feladatként kapták a raktári munkák gépesítését is. Pontos számításokat még nem tudtunk végezni a tervezett műszaki intézkedések várható gazdasági eredményéről, de bizonyos, hogy a Központi Bizottság határozatában kitűzött célt, az önköltség 2,5 százalékos csökkentését, a munka termelékenységének 5 százalékos növelését üzemünkben biztosítani tudjuk, különösen, ha eredeti elképzeléseinket, terveinket kiegészítjük a gyár dolgozóinak a határozat közeljövőben történő megvitatása során tett észrevételeivel, javaslataival. Varga János, a Dunaföldvári Kendergyár vezetője: MÉG NEM TARTUNK FEL MINDEN TARTALÉKOT A mi iparágunkban — a rostkikészítő iparban — a határozat megvalósítása nem azt jelenti elsősorban, hogy növeljük a termelést, hiszen az, hogy mennyit termelünk, döntően attól függ, mennyi kendert kapunk a mezőgazdaságtól. Termelési terv mennyiségbeni túlteljesítését éppen ezért nem tűzhetjük ki célul. Arra kell törekednünk, hogy a rendelkezésre álló nyersanyagból minél több, minél jobb minőségű készárut „hozzunk ki”, természetesen minél alacsonyabb önköltséggel. E téren sokat fejlődött üzemünk az elmúlt években, amikor is a rostkikészítés munkáját — az áztatás kivételével — úgyszólván teljesen gépesítettük. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a termelékenység növelése, az önköltség csökkentése terén már kimerítettünk volna minden tartalékot. Igaz, hogy olyan nagy „ugrás” most nem lehetséges, mint amit a gépesítéssel tettünk, de számos kisebb jelentőségű intézkedésre van lehetőség, amelyek összeségükben már jelentősen javíthatják üzemünkben a termelés gazdaságosságát. E héten például egy kísérletet végeztünk a pozdorjalemez üzemben. — A kikészítésnél keletkező pozdorját itt dolgozzuk fel bútorlappá. — Tízszer száz kilogramm pozdorjánál a rostálás után visszamaradó nagyszemcséjű, tehát véglegesen hulladékba kerülő pozdorjából kiszedtük a gépek által bent hagyott kócot. Százkilónként 8—12 deka, a tíz mázsánál összesen 105 dekagramm kóc volt az eredmény. Ez azt jelenti, hogy naponta mintegy 15 kiló kócot tudunk így megmenteni. Még ha egy dolgozót foglalkoztatunk is ezzel — csökkent munkaképességű munkás is megfelel erre — akkor is megéri, hiszen napi 120 forintot jelent, de az új bútorlap-üzemben géppel oldjuk meg a kóc kiválasztását. Az áztatásnál mindig rontotta az eredményt, hogy ha egy-egy kéve kibomlott, azt a berakók nem kötötték újból össze, így ebből az anyagból kaparék lett, amiből már csak alacsonyabb értékű kócot lehetett gyártani. Maguk az áztatásnál dolgozó kommunisták kérték, hogy a szerződésbe vegyük be, a kaparék után csak feleannyi bér járjon, mint a kévében áztatott kóróért, így a berakok anyagilag is érdekelve legyenek a lelkiismeretesebb munkában. Az öntudatosabb áztatások segítettek meggyőzni többi társaikat is ennek igazságosságáról. Ezzel az intézkedéssel is javítjuk a termelés gazdaságosságát. Egyébként az áztatást — szemben a korábbi évek gyakorlatával, amikor áprilisban kezdtünk és késő ősszel végeztük be, így az őszi áztatásnál nagy volt a veszteség, a minőségromlás, most már e hét elején kezdtük meg a munkát és ősszel is korábban fejezhetjük be.i Tengerei Gyula, a Dombóvári Fémtömegcikkgyártó Vállalat igazgatója: ELSŐSORBAN AZ ANYAGOKKAL KELL TAKARÉKOSKODNUNK Az új termelői árak bevezetése a korábbinál sokkal inkább érdekelté tesz bennünket az anyagokkal való takarékosságban, az új anyagárakkal pillanatnyilag veszteségesen dolgozik a vállalat. Éppen ezért nálunk elsőrendű feladat az anyaggal való fokozottabb takarékoskodás. Ezt egyrészt úgy akarjuk megvalósítani, hogy fokozatosan kiterjesztjük üzemünk tevékenységét a munkaigényesebb gyártmányokra, a javításokra és szolgáltatásokra, ami egyébként feladata is egy tanácsi vállalatnak. De annak ellenére, hogy az elmúlt évben műszakilag is sokat fejlődött a vállalat, vannak még lehetőségek ezen a területen is, amelyek kihasználásával csökkenteni tudjuk az önköltséget és növelni a termelékenységet. A kézi munkát minden fontosabb gyártmánynál, műveletnél géppel váltjuk fel. Már folyik a fenekelőgép próbaüzemeltetése, rövidesen teljesen ezzel fogjuk helyettesíteni a különböző edények, vödrök stb kézi fenekelését. A kézi falcolás kiküszöbölésére már megrendeltük a vonalhegesztőgépet, ennek üzembe helyezésével nemcsak a munka válik termelékenyebbé, hanem lemezanyagot is tudunk megtakarítani, a lemez leszabásánál ugyanis már nem lesz szükség akkora ráhagyásra, mint amikor falcolással kell dolgozni. El akarjuk érni, hogy az önköltséget — az új anyagárakkal is — az árbevétel alá szorítsuk. Ezzel mi is hozzájárulunk a párthatározat megvalósításához. 7 INNEN —ONNAN A Tanácsköztársaság kikiáltása 40. évfordulójának tiszteletére az ozorai úttörők a tavaly folyamán 40 fából álló kis ligetet létesítenek. Az általuk elültetendő 40 facsemete szimbolizálja az első proletárhatalom kikiáltásának 40. évfordulóját.* Társadalmi építőbrigádot alakít Szekszárdon a különböző üzemek mintegy 50—60 festő, kőműves, asztalos és ács szakmunkása, akik helyreállító, javító munkálatokat végeznek a szekszárdi Búzakalász és Haladás Termelőszövetkezetek gazdasági épületein. A Városgazdálkodási Vállalat önkéntes kőművesbrigádja már e héten el is kezdte segítő munkáját, amikor a Búzakalász Termelőszövetkezetnél a hét végén másfél napi szakmunkát végeztek társadalmi munkában. * A nemzetközi nőnap ünnepségein megyénk 35 községében mintegy 7200-an vettek részt. A Dombóvári Kulturális Rendező Bizottság március 11-i ülésén kijelölték az ifjúsági kulturális seregszemle bírálóbizottságait és megbeszélték azok feladatait. * A »Szabó Erzsébet kulturális seregszemlére« a pedagógusok közreműködésével jelentős előkészületeket tesznek az iregszemcsei KISZ-szervezetnél. Tánccal, kórussal, citeraszólóval és szavalattal neveztek be a versenyre. A járásban rajtuk kívül még négy KISZ-szervezetnél készülnek a seregszemlére.* A szélesedő patronázs-mozgalom keretében a Szekszárdi Vasipari Vállalat a Búzakalász Termelőszövetkezet, a palánki kórházi kertészeti gazdaság pedig a Haladás nevű, zöldségtermeléssel és gombatenyésztéssel foglalkozó termelőszövetkezet patronálását vállalta. Az iregszemcsei mezőgazdasági szakemberek segítsége a tsz-eknek Az Iregszemcsei Kutató Intézet mezőgazdasági szakemberei — ahogy erről már röviden hírt adtunk — a tamási járásban nyolc termelőszövetkezet patronálását vállalták. E cikk keretében — a szakemberekkel történt beszélgetés alapján — a tsz-eknek nyújtott elméleti és gyakorlati segítségről számolunk be. — Munkánk középpontját a járásban újonnan megalakult négy termelőszövetkezet segítése, valamint a két nagyobb arányban felfejlődött szövetkezet megszilárdítása képezi. Magyarkeszi községben eddig nem volt tsz. Az idén három termelőszövetkezetbe tömörült a község lakossága. Elsősorban az elinduláshoz kellett segítséget és önbizalmat adni az embereknek, akik valahogy úgy érezték magukat, mint a katonáskodást kezdő regruták. Segíteni kellett a számukra új, szervezeti életforma kialakításában és abban, hogy egy pillanatig se álljanak meg a mezőgazdasági munkák. — Jelenleg a helyzet felmérésével és az ideiglenes vetési tervek elkészítésével foglalkozunk — adják meg a tájékoztatást Vermes János és Simon József tájkutatók, akik napokat töltöttek Magyarkeszi községben. Az elméleti segítségadás mellett a szakemberek intézkedtek arról, is, hogy a gépállomás megfelelő számú erőgépet adjon és hogy idejében megkaphassák a műtrágyát. Segítséget adtak a vetőmag biztosításában is: 65 mázsa zab, ezenkívül napraforgó és borsó vetőmagot biztosítottak megfelelő térítés ellenében. Kiss Béla, az intézet tudományos osztályának vezetője a felfejlődött ujiregi Béke Tsz-t patronálja. Munkájáról szerényen a következőket mondja: — A tsz őszi kalászos vetése a felszaporodott taglétszámhoz viszonyítva nem mondható kielégítőnek. A kenyérgabona mindössze a szántóterület 29 százalékát képezi. Ennek ellensúlyozására a kapások vetéstervét úgy állítottuk össze, hogy a tsz pénzbevételre tehessen szert. Emellett természetesen figyelembe kellett venni az állatsűrűség növekedésével járó takarmánytermelést is. A tsz szántóterületének 35,5 százalékán kapásokat termelünk, figyelembe véve a nemzetgazdasági érdekeket, cukorrépát és napraforgót, ezen belül 21,6 százalékon kukoricatermelést terveztünk. Hasonlóképpen terveztük be a pillangósok termelését is: a sokkorót és lencsét, az étkezési- és takarmányborsót, amelyeket jórészben értékesítésre termelünk. A táblák kialakítását, a vetésforgók elkészítését nehezítik az újonnan belépők által behozott kisparcellák. Ennek áthidalására ott, ahol lehetőség van, az őszi kalászosok mellé tavaszi kalászosokat vetünk, így csökkenteni tudjuk az úgynevezett »foltokat«. Az évelő pillangós területeket pedig egyelőre meghagyjuk, és ott ahol közbeeső kistáblán, őszi kalászos van, ezeket lucernamaggal vettük felül, az egységes táblák kialakítása céljából. A tervek elkészítésénél természetesen figyelembe vettük az állatállomány felfejlődését is: silókukoricát a szántóterület 5,1 százalékán, évelőpillangóst pedig az össz-szántóterület 15,8 százalékán termelünk. A jelenlegi vetésterv véleményem szerint alkalmas árutermelésre, de alkalmas arra is, hogy kialakulhasson egy magasabb szintű állattenyésztés, amely a későbbiek során nagyobb jövedelmet biztosít. Mészáros László, az intézet növénynemesítési osztályának vezetője a kertészet kialakításában ad segítséget a tsz-eknek. A tervek szerint, ahol lehetőség van, 5—10 holdas kertészetet létesítenek. A magyarkeszi Hunyadi Tsz tagjai 10 holdon kertészkednek majd, s ebben a munkában bizton számíthatnak Mészáros László kutatók segítésére. Az Iregszemcsei Kutató Intézet nyolc szakembere, — azok is akikről név szerint nem emlékeztünk meg — a helyszűke miatt, komoly segítséget adnak a környező termelőszövetkezeteknek. Ez a segítség azonban még hatásosabb lehetne, ha az intézet megkapná azt a régi idők óta megígért terepjáró autót, amely gyorsabb utazást és nagyobb mozgási lehetőséget biztosítana. POZSONYI IGNÁCNÉ A szemerkélő esőt, csípős, hideg, télies szél hajtotta felénk. Néha egy-egy hópehely is elszáguldott szemünk előtt a szél karjai között. Ketten ballagtunk az utcán, későn hullott falevelek lapultak az út sarába cipőnk alatt... Kevesen jártak az utcán, s aki mellett elhaladtunk, az is pillanatok alatt eltűnt a domboldalon kanyargó utca valamelyik kiszögelő háza mögött. Gondolatban már ott voltam annál az embernél, akihez igyekeztünk. A sejtető közlések alapján megpróbáltam elképzelni a házat, ahová útitársam vezet: a szűk udvart, a kerítés előtt a kúttal, az alacsony, régimódi házat, beljebb az idejétmúlt divat szerint berendezett szobát, ahol... még messze van, csak a gondolatom járt ott, a gondolat sokszor megelőzi az embert, és az ember cselekvését. Még csak itt járunk a téren, jobbról mellettünk a templomtorony magasodik, a templomok körül szokásos, rendezett parkszerű környezetből... Balról az iskola, ez volt 1919-ben a községháza, s a Tanácsköztársaság bukása után, itt ítélkeztek az elfogott kommunisták fölött. Nemcsak a tamásiak fölött, ide hozták a környékbelieket is, még Dombóvárról is... Lépteink a piactér kövezetén kopognak, kettőnkké kísérőmmel együtt, s úgy hangzik, mintha a föld dobogna alattunk. Itt botozták meg azokat a kommunistákat, akiket nem végeztek ki, akikre talán több szenvedést mértek, mint a kivégzettekre, mert azoknak a rövid halált szánták, és rótták ki, nekik pedig a kínzatást, a megszégyenítést, botütést a piactéren, a falu népe előtt... Ismét szűk, sűrűtörésű utcák... s előttünk lent a völgyben a vasút távolba vesző csíkja kígyózik. — Itt van a ház — mutatott kísérőm, az öreg Nyirő Pál domboldalban meghúzódó hajlékára. Még mondani akart valamit, de látva, hogy elmerülök a környezet szemlélésében, csak nyelt egyet, aztán megsodorta a bajuszát, figyelve a tekintetemet, hogy az mikor pihen meg a korhadt deszkájú kapun, melyet azonnal kész volt kinyitani előttem. Csúszós, esőtől csillogó udvar, rég meszelt fal, roggyant kerítés, bent a szobában pedig az ágyon ott ül az öreg Nyirő Pál, akire 1919-ben a Tanácsköztársaság bukása után huszonöt botütést mértek a fehérek a község piacterén... 1. Negyven évvel ezelőtt történt, 1919. augusztusában... Búgott a cséplőgép az egyik gazda szérűjén. A munkások izzadva szórták a kévét a kazalról a gép asztalára. A szalmakazalról, az elevátor alól az egyik munkás lekiáltott a fa alatt ácsorgó vízhordó gyereknek. — Pista! Te! Hozz egy kis hideg vizet! — Hangját elnyelte a gép búgása, aztán köhögni kezdett, s a szalma, amit a gép könyörtelenül szállított, már majdnem eltemette. Az etető, mint egy gépember szinte másodpercnyi pontossággal eresztette a megbontott kévéket a dobba... Az egyik kévevágó lány felszisszent és visszakapta a kezét, mert amint az utca felé nézett, észrevette az udvaron át feléjük közeledő katonatiszteket, s meglepetésében ottfelejtette az ujját a kés előtt. — Pali bácsi! Katonák jönnek, — suttogta a lány, vérző ujját rongyos kötényébe törölgetve. — Minek jönnek? Az etető egy pillantást vetett hátra az udvarra, közben kezével a kéve után nyúlt, s amikor visszafordult, vállát megrántva válaszolt: * 1— Majd megmondják, hogy mit akarnak. Szókimondó embernek ismerték, olyannak, aki nem riad vissza a saját árnyékától, amellett igazságosnak is, ezért választották meg bandavezetőnek a munkások. Hátra sem pillantott aztán, csak tömte a dobot, s amikor a nevét kiáltotta az egyik zsákoló, megborzongott. —Mi van? — szólt le a zsákolóhoz, aki mellett ott állt a két fehér katonatiszt. — Veled akarnak... — Jöjjön le! — vágott közbe az egyik katona. — Lemehetek, — mormogta maga elé Nyirő, s rosszat sejtve, félrelökte a feléje nyújtott kévét... (Folytatjuk.) ATÁDI GÉZA Huszonöt bet...