Tolna Megyei Népújság, 1959. március (4. évfolyam, 51-75. szám)
1959-03-29 / 75. szám
1959. március 29. TOLNA MEGYEI NÉFUJSAG Szakemberek, iskolába járó munkások a Paksi Konzervgyárban • Eredménnyel jártam, igazgató elvtárs. A technikumban nagyon kedvesen fogadtak és amikor az osztályfőnök feltette a kérdést, hogy a vizsga után kik akarnak hozzánk jönni dolgozni, két pesti fiatalember jelentkezett. Beszélgettem velük, azt mondták, már a szüleikkel is megbeszélték a dolgot, hallottak a gyár jó híréről, jönnek. — Aztán elvtársnő, kísérd majd figyelemmel munkájukat, gondoskodj róluk, legyen megfelelő lakásuk, beosztásuk. — A lakás kicsit nehéz lesz, de addigra meglesz. A beosztásra pedig nincs gond, hiszen szabály az, hogy az iskola elvégzése után egy évig szakmunkásként dolgoznak, utána kerülhetnek magasabb beosztásba. Ezt egyébként szintén megbeszéltem velük. Ez a beszélgetés zajlott le Hlatky Béla igazgató és Halász Sándorné személyzeti előadó között, amikor beléptem a Paksi Konzervgyár igazgatói irodájába. Halász elvtársnő éppen beszámolt minapi pesti útjáról. Nekem, mint a gyár egykori dolgozójának, kissé hihetetlennek tűnik, hogy a vezetők még most is KEVÉSNEK TARTJÁK A SZAKEMBER GÁRDÁT. Hiszen egykor, jó 18—20 évvel ezelőtt egyetlen főiskolát, egyetemet végzett ember sem dolgozott itt, a gyárvezető »végezte el" félig a műegyetemet. A néha 6—700-ra is felfutó dolgozólétszámból (a háborús konjunktúra idején ez gyakran előfordult) összesen egynek volt érettségi bizonyítványa és az ember a tíz ujján megszámolhatta, hányan végeztek négy polgárit. Még öt évvel ezelőtt is egyetlen mérnöke volt a gyárnak Ma pedig — mint Halász elvtársnő sorolja — a gyár dolgozói közül tízen végeztek egyetemet, — többségük mérnök — ketten főiskolát, a technikumot, gimnáziumot végzettek számát nem is lehet hirtelen megállapítani. Már csak azért sem, mert ez állandóan változik. És a gyár vezetői ma sem elégedettek. Kilincselnek az egyetemeken, a budapesti élelmszeripari technikumban fiatal, most végzett szakemberekért. Fiatalokat küldenek a nagykőrösi konzervipari szakiskolába, akik visszatérve, szakmunkások lesznek az üzemben. Két gyári dolgozó egy-egy gyermekét — most nyolcadik általánosba járnak — felveszik egy évre és már most »készítik a helyet" számukra az élelmiszeripari technikumban. — A technika a mi iparágunkban is rohamosan fejlődik — mondja Hlatky elvtárs —, a követelmények egyre nagyobbak. Állandóan kapjuk az újabb és újabb korszerű gépeket. Ezek kezeléséhez, irányításához szakemberek kellenek, hiszen a modern gépek, berendezések elég bonyolultak. Az új ésűrítő üzemünk például automatikus lesz, központi vezérlő berendezéssel. Ezt nem lehet akárkikre bízni. Ugyanakkor a minőségi követelmények is egyre nagyobbak termékeink iránt. Ami pár évvel ezelőtt elsőosztályú árunak számított, azt ma a laboratóriumi minőségi vizsgálat nem egyszer selejtnek minősíti. Persze, nemcsak hoznak szakembereket a gyár vezetői az üzembe, hanem egyre többen tanulnak a gyár dolgozói közül is. Önkéntelenül is a Tanácsköztársaság egyik plakátja jut az eszembe, amely tanulásra szólítja fel a proletárokat, mondván: »Új, jobb életet építeni csak az tud, aki fel van vértezve a tudás minden fegyverével!«, amikor Halász elvtársnő sorolja az adatokat: NÉGYEN VÉGZIK LEVELEZŐ UTON A TECHNIKUMOT, nyolc dolgozó a helybeli általános gimnázium esti tagozatán tanul. Tizenegynek pedig éppen ma van a vizsgája, az általános iskola hetedik és nyolcadik osztályát végzik. A sort ketten kezdték meg az ellenforradalom előtt, Halász elvtársnő és Oláh Imre, a gyár akkori, most már nyugalomba vonult főgépésze. Oláh bácsi — akkor már 62 éves volt — egyszer csak rájött, hogy a beosztottjai közül egyre több a magasabb iskolát végzett munkás, technikus, akik már magasabb követelményeket támasztanak a vezetés iránt. Lehet, hogy ennek is volt szerepe a dologban, de méginkább annak, hogy »majd én, az öreg harcos, megmutatom a fiataloknak, hogy ebben a korban is lehet tanulni. Iskolapadba ülni soha sem késő." És 63 éves fejjel kiváló eredménnyel vizsgázott az általános iskola hetedik és nyolcadik osztályából. TANULNI SOHASEM KÉSŐ Ezt vallja Juhász János TMK vezető is, aki Budapesten esti tanfolyamon végezte el a technikumot és most azt tervezi, hogy beiratkozik a műszaki egyetemre. Simon Aladár műszaki vezető, aki 42 éves, egyike a tizennégy általános iskolásnak, akivel éppen a vizsga előtt beszélgettünk. Tíz éve került ide munkásnak, ma egy egész műszakot vezet. És amikor további terveiről érdeklődünk, elmondja, hogy tudja: »Abbahagyni nem lehet. Vagy nekivág a technikumnak, vagy visszamegy a hordót gurítani. Hiszen a műszakvezetők között vannak már mérnökök is. A tizenkilenc éves Kajári József éppen egy hordót bont fel. Mintát vesz, beteszi a refraktométerbe, megállaptja, hogy a szárazanyag-tartalom tíz százalék. Gyors számolás és máris méri ki a szükséges mennyiséget. Régen úgy készült a vegyesíző , hogy a konzervmester kiadta az utasítást: »Két hordó alma, egy hordó őszibarack, fél hordó szőlő ...« Aztán főzés közben egy titokzatos staniclit vett elő a zsebéből, port adott az anyaghoz, mondván, hogy ez egy különleges szer, ami nélkül megromlik az íz. Pedig csak liszt volt, arra volt jó, hogy növelje a »titkait«, féltékenyen őrző mester tekintélyét. Ma az utasítás a következő: öt mázsa lesz a főzet, pontosan meghatározva a nyersanyagfajták szárazanyagra átszámított aránya. A munkásnak kell a receptek alapján dekagrammra kiszámítania, hogy a különböző anyagokból és az azokon belül is különböző szárazanyagtartalmú hordókból mennyit kell venni. — Kajári József pontosan tud dolgozni, mert a konzervipari szakiskola elvégzése után most gimnáziumba jár. Ott pedig fontos tantárgy a matematika. A Paksi Konzervgyár — szakember-ellátottság szempontjából — ELŐKELŐ HELYET FOGLAL EL az ország többi hasonló üzemei között. Ez pedig egyre jobban érezteti hatását a gyár munkájában. Évken keresztül dolgozott ráfizetéssel a gyár. 1957-ben már »egyenesbe jött«, a múlt évi eredmény alapján pedig most már nyereségrészesedés kifizetésére kerül sor. Egy másik mutatója a fejlődésnek: a gyár termékeinek több mint fele exportra kerül, valutabevételt biztosít az országnak. Persze nemcsak ezen mérhető le a fejlődés. Hiszen a munkások, műszakiak nem használnak fel közvetlenül mindent munkájukban, amit tanultak, vagy tanulnak. De az épülő szocializmus, a gyorsan fejlődő technika egyre műveltebb dolgozókat követel és ezt látják be egyre többen a gyár fiatal — és idősebb — dolgozói közül. Jantner János Kicsinységek, amelyekre nagy gondot kellene fordítani Mielőtt a Tolna megyei Állami Erdőgazdaság tamási fűrésztelepére indulok, már nagyjából tudom miről van szó. Az előzetes információk alapján tisztában vagyok azzal, hogy úgynevezett »kicsinységek« nyugtalanítják a fűrésztelepen dolgozókat. Máskülönben a fűrésztelep jól teljesíti a tervét, az üzem inkább dicséretet, mint kritikát, érdemel munkájáért. ELKALLÓDOTT SZÁNTÁSDÍJ Mohai György üzemi bizottsági elnök, amikor megtudja ki vagyok, a fűrésztelepiek régi panaszával hozakodik elő. — Még tavaly tavasszal történt — kezdi sorolni az ü. b. elnök. — Mindegyikünktől összeszedtek 330 forint szántásdíjat. Ez a pénz a két hold illetményföld szántási díja volt. Papíron két hold illetményföldet kaptunk, a valóságban azonban kevesebbet. Amikor lemértük a hatvanegy munkás részére kiadott illetményföldet, tizenegy holddal kevesebb volt. Hová lett a 11 hold szántásdíja? Az erdőgazdaság és a fűrésztelep vezetőinek nagy része »új ember«. Kérdezősködés közben megtudom, hogy a dolgozók már a MEDOSZ megyei központjában is jártak ezzel a problémával, de senki nem intézett semmit. Pedig az elsikkadt 11 hold szántásdíja visszajár. A MUNKARUHA ELLÁTÁS Ahogy tapasztalom, a kollektív szerint járó munkaruha ellátással kapcsolatban is zavarok vannak. Ez főként Németh Ferenc munkás panaszából tűnik ki. Amikor beszélek vele, a rajta lévő ruhát mutatja. — Látja ezt a ruhát? Mit gondol miért ilyen rajtam? Azért, mert nem kaptam meg a kollektív szerint járó munkaruhát. Kitűnik, hogy Németh Ferencnek igaza van. A beosztása foatos. A kollektív szerint minden öt negyedévben új munkaruha járna neki. Ő azonban egy évvel ezelőtt kapott használtat. Miért nem kapott azóta? A válaszok szerint azért nem, mert a mostani fogatosgazda elődje rendkívül hanyag ember volt és nem vezetett kimutatást arról, hogy új, vagy használt munkaruhát adott-e a dolgozóknak. A mostani fogatosgazda pedig tétovázik. Nem tudja, hogy is áll tulajdonképpen a munkaruha kérdés. A munkaruha ellátás körüli zavarok nem egyszer heves szóváltásokat okoznak. Német Ferencnek járna munkaruha, az ő munkaruha problémája nem oldódott meg azáltal, hogy a volt fogatosgazdát leváltották. FÜRDŐ KELLENE Pete János párttag, 19-es veterán a vállalat éjjeliőre, akit nappal is gyakran ébren lehet találni, kalauzol a telepen. Az étkezdében az asztalok körül fogasok vannak, s a fogasokon rengeteg ruha. Az egyik sarokban mosdótál, fölébe szerelt kicsiny kis tartállyal. — Látja elvtárs? !— mondja Pete bácsi. — A ruhák részére nincs szekrény, a munkások részére pedig csak egy ilyen kis »lavór« van idekészítve. Hát meg lehet ebből 45 embernek munka után legalább derékig mosakodni? Nem. Pedig mi tetőtől talpig fűrészporosak vagyunk, s délután sokan vonaton utaznak haza közülünk. Ezek a munkatársaink kénytelenek porosan, vonatra ülni. — Nem is kaptak ígéretet arra, hogy fürdőt építenek? — Ezt a kérdést Teli Antalnak, a telepvezetőnek teszem fel. — De igen. Majd kapunk beruházást fürdőépítésre. — Kapunk? De mikor? — kérdi egy kissé ingerülten az egyik mellettünk álló munkás. — Azt nem tudom — válaszol a telepvezető, de amikor a békétlen arcokat látja, hirtelen ötlettel a telefonhoz lép, tárcsáz, rövid telefonbeszélgetés következik, aztán a telepvezető megkönnyebbülten lép el a készüléktől. — Azt mondták, egy hónap múlva megkezdik a fürdőépítést, — mondja, s szavai lecsillapítják a kedélyeket. Reméljük, hogy az ígéret, amit a »központ« a telefonon keresztül a fürdőépítéssel kapcsolatban tett, valósággá lesz. (HAYPÁL) 9 HÍREK — ÜGYELETES ORVOS március 29-én: dr. Scherer Sándor Szekszárd, Beloiannisz utca 27. Telefonszáma: 26—88. Március 30-án, hétfőn: dr. Ferenczy József Szekszárd, Rákóczi u. 19. Telefonszáma: 25— 50. _ — ÁLLATORVOSI ÜGYELET I március 29-én: dr. Kovács Béla Munkácsy utca 15. Március 30-án: dr. Magyari Jenő, Tavasz utca 3—5. Telefonszáma: 46—98. A HAGYOMÁNYOS SZAVALÓVERSENYÜKET ebben az évben is megrendezték a Bonyhádi Állami Perczel Mór Közgazdasági Technikum tanulói. A Vajda János emlékének szentelt szavalóverseny első díját Rumbus Ilona IV. osztályos tanuló nyerte. — »MŰÉRTŐ« TOLVAJ. A közelmúltban két levelezőlap nagyságú Van Dyck festményt loptak el az Aix-en-Provence-i múzeumból. A két művet hatmillió francia frankra értékelik. A képek eltűnése után néhány nappal a múzeumon az egyik ablakban gondosan bekötözött csomagot talált. A tolvaj a két ellopott festményt hozta vissza — mindössze a képkereteket tartotta meg. — A DÖBRÖKÖZI FÖLDMŰVES SZÖVETKEZET 265 000 forintos nyereséggel zárta az elmúlt évet. A nyereségből 31 000 forintot jutalomként szétosztanak a tagok között. — A PAKSI VAK BOTTYÁN GIMNÁZIUM tanulói közül sokan érdeklődnek a KISZ akadémia előadásai iránt. Egy-egy előadást 35— 40 diák hallgat végig. — ST. RAFAELBEN a 32 esztendős Robert Foster, az ottani búvárklub tagja új világcsúcsot állított fel: 3 percig és 42 másodpercig maradt a vízz alatt levegővel való ellátás nélkül. A rekordteljesítmény előtt fél óráig palackból tiszta oxigént lélegzett be. — A REGÖLYI KISZ-SZERVEZET ebben az évben 1000 forint támogatást kap a községi tanácstól. A kapott pénzen a fiatalok helyiségüket rendezik be. — EISEMANN MIHÁLY: »BÁSTYASÉTÁNY 77.« című operettjének betanulását kezdte meg két hónappal ezelőtt a Paksi Konzervgyár kultúrgárdája és zenekara. Az operettet a gyári KISZ-szervezet és a szakszervezeti nőbizottság közös rendezésében április 5-én mutatják be Pakson. A tervek szerint vidékre is ellátogatnak a darabbal. — ROLAND PETIT rendezésében rövidesen bemutatásra kerül Párizsban egy balett, melyet Rostand: Cyrano de Bergerac című darabja alapján készítettek. Roxane szerepét svájci táncosnő, Danielle Jossi fogja táncolni. — ÜZEMI TANÁCSÜLÉST tartottak az elmúlt napokban a Nagytormási Állami Gazdaságban. A megbeszélésen az elmúlt év eredményeiről számolt be a gazdaság főagronómusa, majd megtárgyalták a soronkövetkező feladatokat. — A BONYHÁDI PERCZEL MÓR KÖGAZDASÁGI TECHNIKUM felszerelése hangosfilmvetítő berendezéssel gyarapodott. A vetítőkészüléket oktatófilmek vetítésével hasznosítják. — A JAPÁN FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM felhívta a földrengésektől gyakran sújtott vidékek lakóit, hogy tartsanak úgynevezett »földrengés-halakat«. Ez a halfajta ugyanis nyugtalan magatartásával már órákkal a földrengés előtt jelzi annak közeledtét. — CSÜTÖRTÖKI SZÁMUNKBAN a »A népi ellenőrzés nyomában« című cikkünk egy mondata félreértésre adott okot. Nem Kovács Györgyről a MÉSZÖV elnökéről van szó. Nemcsak tudása, de szíve is van A szekszárdi járás 18 községe közül kettőben tapasztal az ember ilyet. Belépek az őcsényi tanácsház folyosójára, s megkérdem: »A tanácstitkár elvtársat itthon találom?« Úgy néz rám a kérdezett, mintha egyenesen a Marsról potttyantam volna elébe. S talán egy kis szemrehányással a hangjában válaszol: »Talán a titkár »■ elvtársnőt' keresi?« Azután szinte látható megenyhüléssel teszi hozzá — mert úgy tudja meg, hogy nekünk titkárnőnk van, asszony. — S ebben már mintha egy kis büszkeség, dicséret is csendülne. Már indulnék a jelzett ajtó felé, de ismeretlen útbaigazítóm visszahúz. — Átmeneti jellegűnek tekintettük mi itt először Horváth Józsefnét, a titkárnőt. Azt hittük úgy lesz, mint előtte, amikor egy év alatt 3 titkár is váltotta egymást. Hogy nem így lett, azért van, mert ennek az asszonynak nemcsak tudása, de szíve és lelke is van. És sietve köszön, meg sem várva, hogy legalább a neve után érdeklődjem. Így nem ért váratlanul, amikor az irodába lépve asszonyt találtam a titkár helyén ülve. Mindjárt frissiben elmondtam neki a hallottakat. Egészen belepirult a nem várt dicséretbe. — Való igaz — mondja — eleinte, ezelőtt 5 évvel nagyon bizalmatlanul fogadtak. Nem egyszer hallottam úgy félfüllel, hogy az utánam érdeklődőknek csak azt mondták: »Egy kis nő, az a v. b. titkár." Először bizony nagyon bántotta ez a légkör, hiszen a tanácsi munka szeretete hozta vissza a fővárosból a falura. Ott pedig munkája is sokkal, de sokkal könnyebb volt. — Nem adtam fel a reményt — mondja. — Arra gondoltam, amit tapasztaltam: a nőknek nagyon komoly munkát kell kifejteniük, hogy elismerjék. El is határoztam, hogy én kétszer annyit fogok dolgozni, mint más. Valami megszokott mértékegységgel bizony nehéz volna lemérni az elismerést. De mutatja a bizalmat a legutóbbi választás is. A jelölőgyűlés napján betegen feküdt, nem tudott elmenni választóihoz, mégis egyhangú lelkesedéssel jelölték távollétében is. Egy másik elismerés, ez már családi ügyek intézésénél volt. Ez pedig nem tartozik a tanács hatáskörébe. De nem tudja azt mondani a hozzá fordulóknak: »Nem ide tartozik, menjenek kérem a bírósághoz". Úgy látszik itt van az a folyosón emlegetett »szív és lélek", a növekedő bizalom kútforrása. — Nem akarom itt kiteregetni a mások belső ügyeit — mondja a fent említett családi ügyről —, de én mindkét felet meghallgattam, s úgy beszéltem velük, hogy kibékültek. Persze nem ment ez ilyen könnyen, ahogy most elmondom, de a lényeg az, hogy a férj és a fia utána eljöttek hozzám s azt mondták: »Olyan szolgálatot tett nekünk kedves titkárnő, hogy nem tudjuk elfelejteni sohasem." Az ilyen apró eredmények, apró örömök az elért sikereken, ezek vitték előre, ezek acélozták, segítették többet dolgozni, mint más. S még egy, most már a komolyról humorosra fordítva a szót, az a bizonyos véd- és dacszövetség a járás másik titkárnőjével a mözsivel, Martinnével. — Biztatgattuk is egymást — mondja búcsúzóul nagy nevetve — »nehogy lemorzsolódj elvtársnő, meg kell védenünk a nők becsületét." És ők nemcsak megvédték, hanem tovább gyarapították ezt a megbecsülést és szeretetet. fi—e)