Tolna Megyei Népújság, 1959. május (4. évfolyam, 101-126. szám)

1959-05-22 / 118. szám

9 SPORT ÖKÖLVÍVÁS A Bonyhádi Vasas már a mérlegelésnél vesztett... Vasárnap került megrendezésre Bonyhádon a járási kultúrházban 300 néző előtt a Bonyhádi Vasas— Pécsi VSK területi csapatbajnoki mérkőzés. A bonyhádi együttes már a mérlegelésnél elvesztette 16:4 arányban a mérkőzést, mivel nem tudott nyolc versenyzőt in­dítani. (Ez az esemény nem a leg­jobb fényt veti a bonyhádi ököl­vívók fegyelmére, sportszerűségé­re.) A barátságos mérkőzésen az eredmény 6:6 arányú döntetlenre alakult. Az alábbi párok mérkőztek (elől a pécsi versenyzők): Gomb­kötő—Patoni: Kemény összecsa­pás, a bonyhádi fiú nem tisztelte nagynevű ellenfelét és ellenfele technikai tudását lelkesedéssel igyekezett ellensúlyozni, végül is kénytelen volt meghajolni a na­gyobb tudás előtt. Győr: Gomb­kötő. 2:0. Tőzsér—László II: A bonyhádi versenyző azonnal magához ragad­ja a kezdeményezést és kemény egyenesei és horgai ellen a pécsi fiú tehetetlen volt és a kilátásta­lan küzdelmet a II. menetben fel­adta. Győr: László II. 2:2. Pilisi—Erős I: Erős rögtön tá­madólag lép fel és kemény bal­jobb egyenesekkel támad. A pé­csi fiú tehetetlen a hosszúkarú fiú­val szemben és nagy ütéssel pró­bálkozik, de eredménytelenül. Erősnek egy nagy jobb fel­ütésébe beleszalad és a kiütés sor­sára jut. Győr: Erős I. 2:4. Brozovácz—Kajtár. A bonyhádi fiú nehezen lendül bele, de a me­net végére már ő diktálja a haj­rát. A második menetben foly­tatja a hajrát, de a menet végén beleszalad egy kemény, jobb egye­nesbe és edzője feladja a küzdel­met. Győr: Brozovácz. 4:4. Lovászi—Tatai: Tatai támad és tíz másodperc alatt padlóra kül­di ellenfelét. 4:6. Tantos—Oláh I: Keményen tá­mad mindkét versenyző és nagy horogcsatákat lát a közönség. Az első menet végén Tantos egy iga­zi nehézsúlyú jobbhoroggal a pad­lóra küldi ellenfelét, akire a mér­kőzésvezető nyolcat számol, majd feladja a mérkőzést. Győz, Tan­tos. 6:6. A közönség színvonalas mérkő­zéseket látott, de nem ezt várta a bonyhádi ökölvívóktól, akik tá­volmaradtak, így elvesztették a bajnoki mérkőzést. A Sáóagárd—Siklós párosversenyről Vasárnap a sportkör vezetősé­gének meghívására a Baranya me­gyei Siklós sportolói látogattak el Sióagárdra, hogy párosverseny ke­retében összemérjék tudásukat. A versenyek délelőtt 10 órakor kezdődtek a sakk- és az asztali­­tenisz csapatok mérkőzéseivel. Sakkban nagyobb volt a küzde­lem, mint ahogy azt a 3:1-es ered­mény mutatja. A nagy küzdelem­re jellemző, hogy volt olyan mér­kőzés, amely 3 és fél óráig tar­tott és valamennyi táblán csak nagy küzdelem után­­ dőlt el a mérkőzés a jobbik fél javára. Vég­eredményben Siklós megérde­melten szerezte meg a győzelmet. A legszínvonalasabb sportot az asztalitenisz csapatok mérkőzése hozta. Női vonalon a sióagárdi lá­nyok nagy küzdelem után otthon tartották a győzelmet. A férfi csa­patok mérkőzésére igen szépszá­mú közönség előtt került sor. A közönség élvezte a színvonalat és nagy küzdelmet és elismerésének sokszor tapssal adott kifejezést. 5:5-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok. Itt a vendégek várat­lanul elhúztak és 8:5-re alakult az eredmény. Sióagárdi győzelem következett és ismét nyílt lett a mérkőzés­ sorsa. Ekkor döntő hely­zetben a sióagárdi Kilián 20:14- ről vesztett és ez a siklósiak győ­zelmét is jelentette. Kézilabdá­ban 11 órakor kezdődött a talál­kozó és a középiskolás csapattal felálló Siklós tetszés szerint érte el góljait a csak most kezdő ha­zaiak ellen és 33:8 arányú biztos győzelmet aratott. A délutáni műsorra a hatalmas eső miatt nem kerülhetett sor , így sajnos a nap »főszámai«: az atlétika, röplabda és labdarúgó ta­lálkozók elmaradtak. A két sport­kör találkozója elmélyítette a ba­rátságot a szomszédos megye sportolóival és mind sportbelileg, mind erkölcsileg használt mind­két sportkör fiatalságának. A pá­rosverseny visszavágójára június­ban, Siklóson kerül sor. Sz, M. G­ÓLTOTÓ a május 24-i mérkőzésekre Bonyhád—Pécsi Vasas (NB III mérkőzés) Fadd—Dombóvár (megyebajnoki mérk.) 11. határidő: május 23. Beküldési SPORT A Tolna megyei labdarúgó já­tékvezetők a már hagyományossá váló edzőtáborozásukat ez évben is megrendezik. Előreláthatólag az idén július második felében lesz az edzőtáborozás Faddon. A Já­tékvezetők Tanácsa felkérte már a megye játékvezetőit, hogy jelent­sék be részvételüket a táboro­zásra.* István Mihály mucsi levelezőnk írja: a dombóvári járási bajnok­ság során Mucsi csapata Kurd ellen 3:2 (1:2) arányú győzelmet aratott. HÍREK Szerdán délután a Bonyhádi Vasas a Komlói Bányász NB II-es csapatával játszott edzőmérkőzést Bonyhádon. Az edzőmérkőzésen a Komlói Bányász 3:0-ra győzött Bonyhád ellen. A bonyhádi csa­patból különösen a védelem je­leskedett.• A Megyei Ifjúsági Sportbizott­ság és a Megyei TST a falusi sportélet megjavítása érdekében sportvezető-képző és gyakorló ed­­zőtanfolyamot szervez június hó­napban Faddon. A Megyei ISE ezúton is kéri a sportkörök veze­tőit, hogy sürgősen vegyék fel a kapcsolatot a járási KISZ-bizott­­ságokkal, TST-kel és közöljék azoknak a nevét, akik a tanfolya­mon részt kívánnak venni. A gya­korló edzőképző tanfolyamot a kö­vetkező sportágakban rendezik meg: labdarúgás, kézilabda, atlé­tika.• Kérjük a cikói és a gyönki leve­lezőnket, hogy a vasárnap leját­szásra kerülő Cikó—Ozora, illetve a Gyönk—Dunaszentgyörgy mér­kőzésről hétfőn reggel 8 órakor B­ beszélgetés formájában közöl­jék a mérkőzés végeredményét. A mérkőzés részletes leírását levél­ben kérjük. A hétfő reggeli ered­ményközlést azért kérjük, hogy lapunk keddi számában már az eredményt és az osztályozó állását közölni tudjuk olvasóinkkal. Bonyhádon került lejátszásra a Bonyhád—Szekszárd általános is­kolás fiú kézilabdamérkőzés. Az első félidőben a bonyhádiak 3:0 arányú vezetésre tettek szert, de a második félidőben a szekszárdiak­nak sikerült az egyenlítés, így a mérkőzés 3:3-al végződött. Ezzel Szekszárd jutott tovább, TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Tornászbemutató Tolnán Május 24-én, vasárnap délután 3 órakor a falusi női tornász­csa­patok részére tornász­bemutatót tart a Megyei Ifjúsági Sportbizott­ság. A tornász­csapatok bemutató­ján részt vesz, többek között két budapesti középiskolás női tor­nászcsapat, akik a szpartakiád anyagát mutatják be. A bemutató jellegű tornászcsapat edzésen részt vesznek a falusi női tornász csapatok vezetői, valamint több női tornász. A tornász-bemutatónak fő cél­ja, hogy megfelelő gyakorlati se­gítséget adjon a falusi csapatve­zetők részére, hogy minél kön­­­nyebben tudják elsajátítani a szpartakiád tornaanyagát. A sportvilág furcsaságaiból Mi jámbor közép-európaiak ki­csit fantáziátlanok vagyunk az új sportágak kitalálásában. Nem így a spanyolok. A madridi St. Se­bastian stadionban a zuhogó eső dacára is 25 000 néző jelent meg egy sporteseményen. Tessék meg­kapaszkodni... A spanyol favágó bajnokok döntőjét tartották meg a szépszámú sereg előtt. A fel­adat egyáltalán nem volt tréfás jellegű. 14 darab vaskos fatörzset kellett a résztvevőknek szétcsap­kodni. A győzelmet egy bizonyos Latase nevezetű »versenyző« nyer­te 1 óra 45 perc 53 másodperces eredménnyel. A favágó bajnokok között új rekordnak számít ez a teljesítmény, Latase a produk­cióért 1 millió pezetát kapott. De, hogy mi ebben a sport és mit csi­nált közel két órán át a tüzes spa­nyol közönség, arról halvány el­képzeléseink sincsenek. Apróhirdetések SZEKSZÁRDI Építőipari Szö­vetkezet rönkvágást vállal. Szek­­szárd, Rákóczi utca 15. PAKSI FŰSZERT fiókhoz fiók­v­ezetőt keresünk. Jelentkezés sze­mélyesen vagy írásban a FŰSZERT Központban Szek­szárd, Garay tér 5—7. PRIMA állapotban lévő háló­szobabútor szerényebb igényű részére eladó. Érdeklődés: Éhl Henriknél, Pálfa. Bútor ára négy­ezer forint. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt és a tanácsok lapja Szerkeszti a Szerkesztőbizottság Szekszárd, Mártírok tere 15-17 Felelős kiadó: az MSZMP Végrehajtó Bizottsága Telefon: 20-10, 20-11 Szekszárdi Nyomda Telefon: 21-21 1959. május 22. Nagydorogi labdarúgók Patai József mint mezőnyjátékos kezdte pálya­futását a nagydorogi csapatban. Ennek ellenére kitűnő kapus lett belőle. Bár a csapat sok gólt kapott, Patai mégis jó kapusnak bizonyult Kollár János, a nagydorogi csapat játékosai közül technikailag a legképzettebb. A mérkőzéseken határtalan lelkesedéssel küzd, nagy része van a vasárnap Bátaszék ellen elért győzelemben is Paksi Kinizsi — Paks, 500 néző. Vezette: Hor­váth. Paksi Kinizsi: Rikker — Bősze, Hermann, Sztanó — Ne­mes, Vida — Farkas, Hirczi, Né­meth, Damai, Somodi. — Fadd: Ganczer — Tantos, Keserű, Kole­­szár — Schiffler, Petites — Vass, Pasinszki, Mácsik, Rábóczki, Fe­hér. Nagy iramban kezd a helyi csapat és az első percben Darnai lövése mellé száll. A 4. percben Sztanó és Pasinszki összecsapás­nál Pasinszki megsérül, sántítva elhagyja a pályát és már nem is tér vissza a mérkőzésre. A tíz em­berrel játszó vendégcsapat telje­sen beszorul. A 6. percben Far­kas lövése a kapufát találja, de két perc múlva Darnai szökteti Farkast, aki ekkor már a hálóba talál. 1:0. A 16. percben Somodi fut el, Némethez játszik, ki az üresen álló Hirczihez továbbít, in­nen a labda útja már a háló. 2:0. Két perc múlva ismét Hirczi ered­mény­es. 3:0. A 20. percben Somo­­dit szabálytalanul választják el a labdától. A szabadrúgást Somodi Fadd 7:0 (5:0) íveli a kapu elé, melyet Németh a jobb sarokba fejel. 4:0. A 29. percben Damai fejel gólt, 5:0. A szünet utáni tíz perc a ven­dégeké, de eredményt nem érnek el, öt perc alatt hat sarokrúgás­hoz jutnak a hazaiak, de a faddi védelem hárít. A 30. percben So­modi—Darnai összjáték után az utóbbi eredményes. 6:0. Kezdés után a vendégeik támadnak, de nem sok eredménnyel. A 38. perc­ben Darnai lyukra teszi Né­­methet, ki a bal sarokba lő. 7:0. A 42. percben Bősze távoli lö­vését Ganczer jó érzékkel nyom­ja léc fölé. A házai vereség után magára talált Kinizsi minden tagja di­cséretet érdemel. Az első félidő nagy fölényére jellemző, hogy Rikker összesen két labdát ka­pott, azt is hazaadásból. A II. félidőben keveset foglalkoztatták a szélsőket, így a vendégcsapat tömörülő védelme hárítani tu­dott. — Golenszky —* í Gerjen—Kalocsa Barátságos labdarúgó-mérkőzés. Az 5. percben Bokros 11-est vét, amelyet a Honvéd értékesít. 0:1. Két perccel később Szabó szabad­rúgását a honvédek kapusa kiejti, amiből Antus gólt fejel. 1:1. Sőt a 9. percben a gyors Szabó fakép­nél hagyja a honvédek védelmét és lövésével szemben a kapus már tehetetlen, 2:1. A 11. percben újból a hazai együttes ér el gólt. Klement ragyogó labdájával Sza­bó újból eredményes, 3:1. Ezután mezőnyjáték­ alakul ki. Majd a könnyelműségéből a honvédek 3:2-re szépítenek. Szünet után nyomban a honvé­dek lépnek fel támadólag. A 17.­ ­ Honvéd 4:4 (3:2) percben egy erős lövést Fekete ki­ejt, amiből a honvédek kiegyen­lítenek. 3:3. A gólra a hazai együt­tes fergeteges támadásokat vezet, aminek a 25. percben meg is lett az eredménye. A jobbszélen Szabó szépen elfut, nehéz szögből kül­dött lövésével újból megszerzi a vezetést. 4:3. Ezután mintha a hazaiak elégedettek volnának az egygólos vezetéssel. Nem így a honvédek és a 35. percben sikerült is egyenlíteniük. 4:4. A mérkőzés­sel kapcsolatban még csak annyit, hogy már ez a harmadik mérkő­zés, amely döntetlenül végződött a két együttes között* _______ Bráa Tolna—Hőgyász 7:1 (2:1) Tolna, 1200 néző. Vezette: Asz­talos. Tolna: Ezer — Merk, Klár, Straubinger — Pruzsina, Schalk­ — Kappéter, Elekes, Szépvölgyi, Ja­­gicza, Gálfi. Hőgy­ész: Martin — Máté, Gál, Vitzl — Kertész Ul­rich — Skultéti, Újvári, János, Hegedűs, Magyar. Kezdés után Tolna lép fel támadólag. Soroza­tos tolnai támadások után a 10. percben Jagicza kitör, de a kapus­ba lövi a labdát. A 15. percben feljön a vendégcsapat és a kibon­takozó támadást Klár csak sza­bálytalanság árán tudja megaka­dályozni. A 18 méterről lőtt sza­badrúgás azonban csúnyán mellé száll. A 21. percben Kappéter sza­badrúgása kerüli el a hőgyészi kaput. Már úgy néz ki, hogy gól nélkül telik el az első félidő, ami­kor Elekes megszerzi a vezetést, 1:0. A 42. percben Pruzsina lő ka­pura, Martin kiejti a labdát és Szépvölgyi rúgja a hálóba. 2:0. A gól után hőgyészi támadás gör­dül a pályán, a jobbszélső beívelt labdáját Magyar fejeli a hálóba. 2:1. A II. félidő elején Hőgyész tá­mad és Ezernek kell közbeavat­kozni. Néhány perc után újból Tolna irányít és a 10. percben Szépvölgyi 15 méterről küldött szép lövése a jobb sarokban köt ki. 3:1. A következő percben a gólvonalról ment a hőgyészi véde­lem. A 16. percben újabb gól. Ja­gicza szép­ labdát ível Elekes elé, aki kapásból a bal alsó sarokba juttatja a labdát. .ÜV­A, hőgyészi csapat lelkesen védekezik. A hul­lámzó játék után a 25. percben Szépvölgyi lő gólt. 5:1. Négy perc múlva Jagicza lövését a kapus megint kiejti és Szépvölgyi 6:1-re növeli a gólokat. A hátralevő idő­ben sokat támad a tolnai csapat, de gól csak a 44. percben Gálfi egyéni játéka után születik. Bírálat. Annak ellenére, hogy Tolna fölényben volt, gyenge mér­kőzést láthatott a közönség. A gó­lok többsége kapuslábából szár­mazott. A hőgyészi csapat lelkesen küzdött. Jók: Elekes, Gálfi, Szép­völgyi, illetve Máté, Skultéti. A játékvezető jól vezette a mérkő­zést. Jagicza Sándor , Vállalatok, Gépállomások és állami Gazdaságok Figyelem! Villanymotor tekercselését javítását, valamint gumi­köpenyek vulkanizálását és gépszíjak végtelenítését a legrövidebb időn belül vállalja. Szigetvári Műsza­ki és Fémipari Vállalat, Szigetvár. _________________________

Next