Tolna Megyei Népújság, 1959. október (4. évfolyam, 230-256. szám)

1959-10-22 / 248. szám

Mehiv. Szekszó; Egyetemi Kö r­á J37 t Szepessy w wxn > ibW I ti Kongresszusi hetek az állami gazdaságokban — Csaknem 300 millió forint értékű többlettermés — Októberben befejezik az őszi vetést Az állami gazdaságokban or­szágszerte­­ kongresszusi heteket tartanak az MSZMP VII. kong­resszusa tiszteletére, s ebben az időszakban az időjárás okozta ne­hézségek ellenére befejezik az őszi vetést és veszteségmentesen betakarítják a korábbi éveknél jó­val magasabb kapástermést. A gazdaságokban már tavasszal 200 millió forint értékű többlet­termés elérésére tettek ígéretet Az ígéret valóra válásáról Pető­hi­czi Gábor miniszterhelyettes, az állami gazdaságok főigazgatósá­gának vezetője a következő tájé­koztatást adta: “ Az állami gazdaságok ebben az évben csaknem 300 millió fo­rint értékű többlethozamot érnek el, tehát vállalásukat becsülettel teljesítik. A munkaversenymoz­­galom az állami gazdaságokban soha nem terjedt még olyan szé­les körre, mint az idén, s a mozga­lom már a tavaszi szántási, vetési és növényápolási munkáknál is kedvező eredményeket hozott. A dőlt gabonát sem tudták vol­na a kombájnosok és az aratógép­kezelők áldozatos munkája nélkül betakarítani. Az őszi munkák is­mét nagy nehézségek elé állítot­ták traktorosainkat, a növényter­mesztési brigádok tagjait. Az ed­digi helytállások alapján elmond­hatjuk, hogy az ősziek vetése ok­tóberben, a tavasziak talajelőké­szítése november végére befeje­ződik és veszteségmentesen beta­karítják a jó kapástermést is. Az állattenyésztők szintén jelentős eredményeket értek el a verseny­ben. Ennek köszönhető többek kö­zött, hogy terven felül mintegy 20 000 tenyészfüldőt adnak át a termelőszövetkezeteknek, s az idén várható tejhozam meghalad­ja a tavalyit. Csatlakozó, amely a halált okozta Egy asszony Kurdon vasalás­hoz készülődött. A villanyvasaló csatlakozójából a szigetelő por­celánból egy darab letörött.­­ Még az első ruhát sem tudta el­vasalni, amikor bekövetkezett a baleset: az áramütéstől az as­­­szony meghalt. Ezt is látni fény­képekben többek között a Szek­­szárdon rendezett villamos bal­esetvédelmi kiállításon. S itt van a csatlakozó is, amely a balesetet okozta. Okulás, tanu­lásképpen láthatja mindenki. Hasznos kiállítás, amelyet meg kell nézni mindenkinek. Azért is, mert életünk mind több területén találkozunk már a villannyal, meg azért is, hogy figyelmeztessük barátainkat. A villamosáram, ha avatatlan kéz nyúl hozzá rossz szerszámmal, halált okoz. A háztartás villamosítása a cél. Ezernyi villannyal működő berendezés, gépszerkezet kön­­­nyíti már a munkát, és valljuk be, kevés hozzáértéssel kezel­jük ezeket. A DÉDÁSZ-t csak dicsérni lehet azért, hogy ezt a kiállítást megszervezte. Min­den bizonnyal a látogatók so­kat tanulnak a kiállított ma­kettekből, a fényképekkel il­lusztrált helyes és helytelen villamosberendezés kezelések­ből. Tanulság az is, hogy csak szakember végezzen szerelést a lakásban. Két példát mutat be a kiállítás, amikor a kontár sze­relése halálos balesetet okozott. És a gyerekeknek kell meg­mutatni ezt a kiállítást. Azok­nak, akik csúzlikkal lelődözik a szigetelőket és a lezuhanó ve­zeték balesetet okoz. Gyerekek­nek, akik sárkányt eregetnek a villamosvezetékek­ közé. Munka­adóknak és munkavállalóknak kell megnézni, hogy itt a kiállí­táson is tanuljanak. Az ember védelmét, a balesetek megelő­zését mutatja be a kiállítás. Hasznos és üdvös lenne, ha ezt a kiállítást a megye mind több községében, falujában mu­tatnák be, hogy tanuljanak, s mind kevesebb csatlakozót kell­jen bemutatni, amely halált okozott! VILÁG PROLETÁRJÁT, EGYESÜLJETEK! Baromfinemesítésre és szaporításra az ISE sótengelic! Kísérleti gazdaságot és a Jut­é-pusztai Állami Gazdaságot jelölték ki megyéj­kben A Földművelésügyi Minisztéri­um országos viszonylatban kije­lölte azokat a szektorokat, ame­lyekben foglalkoznak baromfine­mesítéssel és baromfiszaporítás­sal. Ennek alapján baromfineme­sítéssel és csibekeltetéssel a Juhé­­pusztai Állami Gazdaság és en­nek csernyédi üzemegysége, vala­mint az Állattenyésztési Kutató Intézet Alsótengelici Kísérleti Gazdasága foglalkozik. Ezért már most felhívjuk a termelőszövet­kezetek figyelmét, hogy amennyi­ben naposcsirke-igényük­­ lesz, azt a Juhépusztai Állami Gazda­ság központjába, vagy a Tenge­­lici Kísérleti Gazdaság központ­jába adják be. 'JUUOUUUUUUUUIJUUI CSÜTÖRTÖK 1959. október 22. IV. évfolyam 248. szám ÁRA: 50 FILLÉR *» ~1 A­ tömegkapcsolat további elmélyítésének jegyében tanácskozott a Szekszárdi városi pártértekezlet Kedden reggel fél kilenckor kezdte meg munkáját a szekszár­di városi pártértekezlet, amely Szabópál Antal elvtárs előterjesz­tésében meghallgatta a városi pártbizottság beszámolóját. A be­számoló részletesen foglalkozott a pártélet legfontosabb kérdései­vel, a pártszervezetek életével, a pártbizottság két és féléves mun­kájával, számot adott a város ipa­rosításáért folytatott munkáról, a mezőgazdaság szocialista átszer­vezésének helyzetéről, a városi ta­nács munkájáról és a városfej­lesztésről, majd meghatározta azokat a tennivalókat, amelyek a pártszervezetek­­ és pártszervek előtt állanak. A jó tömegkapcsolat egyik mérője a nagy­arányú társadalmi munka A pártértekezleten sok szó esett a párt tömegkapcsolatának alakulásáról, s annak egyik meg­nyilvánulási formájáról, a társa­dalmi munkáról. A beszámoló is és a vita is részletesen foglalko­zott ezzel. A pártértekezlet teljes mér­tékben helyeselte, hogy a pártbizottság ' 957 óta nagy erőfeszítést fejtett ki a város fejlődéséért. Ez a törekvés nemcsak a párt so­raiban talált általános helyes­lésre, de egyetértett vele a város lakosságának túlnyomó többsége is, éppen ezért minden erejével támogatta a kommunisták kezde­ményezéseit. Ez az egyetértés a többi között abban nyilvánult meg, hogy Szekszárd­on — a megyében elsőként — megszavazták a 20 százalékos községfejlesztési hozzájárulást, de a megye­­székhelyen bontakozott ki leg­nagyobb mértékben is a tár­sadalmi munka: járdák épí­tésére, utcák lekövezésére és házépítésre. Az elmúlt két és fél év alatt több ezer napot dolgoztak a városban társa­dalmi munkaként. A pártbizottság munkája, és a tömegek aktív támogatása ered­ményeként a megyeszékhely né­hány év alatt lényegesen többet fejlődött, mint azt megelőzőleg évtizedeken át: felépült a húsz­tantermes iskola, rövidesen át­adásra kerül az új kenyérgyár, állami beruházásból 100 új össz­komfortos lakás épült — az új bérháznegyed alakult ki ennek nyomán —, a város déli részén több utcából álló kertváros jött létre. Jelenleg az új könyvtár épületén dolgoznak a szakembe­rek, s hamarosan megépül az új megyei rendelőintézet. A közel­jövőben kerül átadásra az új fürdő is. Jövőre ismét több új la­kást építenek jelentős társadalmi munka hozzájárulásával, s ennek eredményeként egyszer s minden­korra megszűnik a városban a múlt egyik átkos öröksége: a szur­dok­lakás. Figyelemre méltó sikerek a kongresszusi versenyben A pártértekezleten a jó tömeg­kapcsolatnak egy másik formájá­ról, — a széleskörűen kibontako­zott kongresszusi versenyről is — többször esett szó. Ez év első fe­lében a városban 103 százalékos volt az ipari tervteljesítés, ami azt jelenti, hogy első félévben 29 százalékkal termelt több árut a megye­­székhely ipara, mint az előző év hasonló időszakában. A kongresszusi versenyben ki­magasló eredmények születtek: a felajánlást mind a tervtúltelje­­sítésben, mind a termelékenység emelésében, mind pedig az önkölt­ség csökkentésében túlteljesítet­ték­ a város dolgozói. Jelenleg vállalt 4 százalékos tervtúl­­teljesítés 6,4, a termelékeny­ségben 2 százalék helyett 3,4, az önköltség csökkentésére tett 1 százalékos vállalás he­lyett 4,4 százalék az eredmény. A márciusi határozat megvaló­sításáért indított harc során 1 ki­magasló eredmény született, bizo­nyítva, hogy a párttagság mellett a pártonkívüliek is magukévá tették a párt felhívását. A jó munka eredménye az is, hogy az elmúlt kilenc hónap során Szekszárd­on az üzemek­ dolgozóinak mintegy 8 száza­léka kapta meg­ a kiváló dol­gozó jelvényt, vagy a kiváló dolgozó oklevelet. A rendszeres tervtúlteljesítés nyomán az a helyzet alakult ki, hogy a megyeszékhely üzemeiben a jövő év elején több heti fize­tésnek megfelelő nyereségrésze­sedést fizetnek ki a dolgozóknak. Tovább a megkezdett c3 úton A városi pártértekezlet a többi között határozatban mondotta ki: tovább kell menni a megkez­dett úton, tovább kell mélyíteni a kapcsolatot a pártonkívüliek­­­kel. Az értekezleten egyébként több jel arra mutatott, hogy to­vábbi eredmények születnek majd a fő tömegkapcsolat nyomán, különösen a társadalmi összefo­gás és a városfejlesztés terén. Ennek egyik jele a fiatalok válla­lása volt. Samu Lajos elvtárs, a városi KISZ-bizottság titkára a fiatalok nevében arra kérte a pártértekezletet, járuljon hozzá, hogy a fiatalok társadalmi mun­kával évente legalább egy házat építhessenek az arra kijelölt he­lyen. A pártértekezlet, miután meg­hallgatta a revíziós bizottság be­számolóját, megválasztotta a 39 tagú városi pártbizottságot és a héttagú revíziós bizottságot, va­lamint a megyei pártértekezletre, a küldötteket, akik ott képviselik majd a város kommunistáit. Kifizették az 51000 forintos nyereményt Megvizsgálják a szelvényt, nagyító lencse alatt is megné­zik, hogy nem hamisított-e. Rendben! — Itt tessék aláírni. Dr. Illés Jánosné aláírja az okmányt. — A személyi igazolvány szá­mát is tessék ideírni. Ez is megtörténik. Pap Jó­­zsefné, a lottóiroda dolgozója megnézi a személyi igazolványt is. Ezután kitesz a csinos fia­talasszony, dr. Illés Jánosné elé öt köteg százast és még azon fe­lül is néhány darabot — össze­sen 51 409 forintot. A boldog asszonyka ugyanis — aki egyébként a földművesszövet­kezeti leértékelt áruk boltjá­ban dolgozik — ennyit nyert a lottón a 41. játékhéten. Nagy sürgés-forgás a lottó­irodában. Egyik jön, a másik megy. Az asszonyka nem is kelt feltűnést, amikor belép — nem tudják róla, hogy ő most nem szelvényt vásárolni jön ide, hanem a nyereményért. Az nincs ráírva senkire sem, ha nyertes. Csak aki nagyon fi­gyelte, azt vette észre, hogy keze egy kicsit remegett, ami­kor átvette a sok pénzt. Ez vi­szont nem is csoda, hiszen nem minden nap éri az embert ilyen szerencse. — Talán autót vesznek rajta? — kockáztatom meg a kérdést. — Ááá, szó sincs róla. Egye­lőre nincs megfelelő laká­sunk és a lakásproblémánkat sze­retnénk megoldani. — Arra gondoltam, hogy mi­vel most nagy divat az autóvá­sárlás, maguk is azt vesznek. — Majd veszünk, de még nem most. Ha legközelebb nye­rünk, akkor azon már autót veszünk. Mindjárt arra gondoltam, hogy körülbelül ezt nevezik optimizmusnak: még el sem köl­tötte az egyik nagy nyereményt, már a másikra is gondol. Min­denesetre, legyen szerencséjük. Ez ismét érdekes téma lesz az újságírónak is. — Hány szelvénnyel játszot­tak ? — Minden héten csak egy szelvénnyel és ugyana­zokkal a számokkal. — Minek alapján »játszották meg« a számokat? — Azok kérem mind csa­ládi adatok voltak. A férjem és az én életkorom, ezenkívül pedig — tekintettel arra, hogy nincs családunk — a három ke­resztgyermekünk életkora. A na­g­y nyeremény felvétele után valaki szellemes »bölcses­séggel« megjegyezte: — Az eset mindenesetre azt mutatja, hogy ha valakinek csak egy szelvénye is van, az már nyerhet. Megyénkben eddig 884 befi z@­t cég termelésére kötöttek szerződést A Mezőgazdasági Termékeket Felvásárló és Értékesítő Központ szakemberei megkezdték a jövő évi zöldségtermelési szerződések kötését a termelőszövetkezetekkel és magántermelőkkel. A legutób­bi adatok szerint eddig a megyé­ben összesen 864 hold zöldség­­teremtésre kötöttek szerződést. Legnagyobb területen, 103 holdon a fedői Lenin Ter­melőszövetkezet termel szer­ződéses zöldségféléket. De viszonylag nagy területen, 90 holdon termel zöldségféléket a bátaszéki Búzakalász Tsz is. Ezen kívül 80 holdra szerződött a kur­di Új Élet és 62 holdra a belecs­­kai Szabadság Tsz. Jövőre megyénkben egy viszony­lag ritka zöldségféle, a spárga termelésével is foglalkoznak. Elsőnek a bátaszéki Búzaka­lász Tsz jelentette be, hogy 5 holdon kíván spárgát termel­ni. Ugyancsak öt hold lesz a belecs­­kai Szabadság Tsz-ben is

Next