Tolna Megyei Népújság, 1959. október (4. évfolyam, 230-256. szám)

1959-10-16 / 243. szám

i 1359. október IS, Gyönkön tovább növekedett a sport iránti érdeklődés Kisebb méretű „sportkombin­át" épül 75 000 Ft értékű társadalmi munkával A gyönkiek szeretik a sportot. Erre legjellemzőbb, hogy nem­csak a labdarúgó-mérkőzéseken, hanem az atlétikai versenyeken, röplabda-mérkőzéseken is mindig sok néző van. A legtöbb nézőt persze itt is a labdarúgás vonzza. Amióta a csapatnak sikerült be­jutni a megyei bajnokságba, az­óta nemcsak a nézők száma nö­vekedett a községben, hanem a sport iránti érdeklődés is. A sportkörnek a labdarúgó, röplabda, kézilabda, torna, sakk és asztalitenisz szakosztályaiban mintegy 100 fiatal találja meg a sportolási lehetőséget. A vezetők­nek komoly gondot okoz a hat szakosztály működtetéséhez szükséges anyagiak biztosítása, de ez a helyi szervek segítségével eddig sikerült és a jövőre nézve is biztató a helyzet. Az elmúlt hónapokban az egész község ös­­­szefogott a sportkör felvirágozta­tásáért. A községi tanács 10 000 forint értékű felszerelést vásárolt a sportkörnek, de az Épületkar­bantartó Ktsz is a sportcélokra fordítható összeget a rendelkezé­sükre bocsátotta. A járási párt­­bizottság és a járási tanács is megfelelő erkölcsi segítséggel tá­mogatja a sportkört és azok ve­zetőit. Az összefogás és a segíteni akarás eredménye, hogy nagy tervet dolgozott ki a sportkör vezetősége , Bács Ottó sportköri elnök irányítása mel­lett. Ezek szerint a sporttelepen egy kisebb »sportkombinátot« terveznek, amelyhez az előkészü­letek már meg is történtek. A ki­dolgozott tervben nem kevesebb, mint 150 000 forint értékű munka szerepel, amelynek mintegy 50 százalékát — 75 000 forintot — társadalmi munkával végez el a tagság.­­ Nagy és komoly az a terv, amelyet maguk elé tűztek, de megvan a biztosíték, hogy azt végre is hajtják. A tavaly épült öltözőhelyiséget nagyobbítják újabb két helyiséggel. Lesz fürdő is, melyhez megépítik a vízveze­téket, az öltözőbe bevezetik a villanyt. A község iparosai — kő­művesek, ácsok, villanyszerelők stb. — vállalták a munkák díj­talan elvégzését. A község föld­művesei a földmunkáknál végez­tek már eddig is nagyértékű föld­fuvarozást. A tervben szerepel az új futó­pálya megépítése is, ezért a sport­telepet 40 méterrel meg kell hos­­­szabbítani és mintegy 4500 köb­méter földet kell megmozgatni. Hogy az új futópályának helye le­gyen, a labdarúgó-pályát az or­szágút felőli részen három mé­terrel beljebb és nyolc méterrel a község felé kell »vinni«. A ter­mészetadta lehetőség felhaszná­lásával 500 személyes lelátót is építenek. A vezetőség és a tagság eddig már több mint 20 000 fo­rint értékű társadalmi munkát végzett el a sporttelep korszerű­sítésén. A község sportkedvelői a labdarúgó-csapat szereplésével általában elégedettek. A vezető­ség a község fiataljainak sportol­­tatására részletes tervet dolgozott ki, hogy a téli hónapok alatt asz­talitenisz- és sakk házibajnoksá­gokon a hivatalok, vállalatok és üzemek dolgozói is sportolhassa­nak. A férfi röplabda-csapatuk jelenleg a Falusi Kupa mérkőzés­sorozatain vesz részt. A röplab­­dások heti kétszeri edzéssel ké­szülnek a szpartakiád versenyek­re. A röplabda-edzéseket Kaspari János, a gyönki gimnázium test­nevelője vette át. A labdarúgó-csapat megyei bajnokságba való kerülé­sével tovább növekedett a sport iránti érdeklődés Gyönkön. A ve­zetőség ezt ügyesen és jól hasz­nálja fel újabb tagok toborzására, szervezésére és közösen nagy és dicséretre méltó feladatok elvég­zésére. Gyönk község sportja megindult azon az úton, melyen minden sportkörnek haladni kell: a tömegek sportoltatása kultúrált szintek. KÉZILABDA Simontornyai BTC — Dunaföldvári Gimnázium 30:13 (13:6) Dunaföldvár, megyei I. osztályú férfi kézilabda-mérkőzés. Vezet­te: Räuber (Sztálinváros). Si­montornya: Hólik, Kerekes, Gal­­lai, Bakonyi, Fürj, Szabó I., Sza­bó II. Cserék: Vincellér, Vida, Hólik II. Dunaföldvár: Balogh, Hajnal, Pálosi, Terjék, Konics, Virág, Szalafai. Cserék: Szűcs, Földesi, Ringhaier, Petrik (ka­pus). Élénk iramú, magas színvo­nalú, szép mérkőzést vívott a két jó játékerőt képviselő csapat. Az első percek tapogatódzó játékkal teltek el. Ezután kibontakoztak a vendégek és nagyszerű támadás­indításokkal veszélyeztették a du­­naföldvári fiúk kapuját, öt perc alatt öt gól előnyt szereznek a si­­montornyaiak, amit később fej­fej melletti küzdelem után lassan behoztak a hazaiak. Egyenlítésre azonban nem futotta erejükből és a félidő befejezéséig a BTC já­tékosai tovább növelték előnyü­ket. Feltűnően kiemelkedően vé­dett a simontornyai kapus, aki a biztos gólnak látszó labdákat is nagyszerű reflex-szel védte ki. A második félidő elején a ven­dégek nagyszerű játékkal kezdtek és tetszés szerint szerezték meg góljaikat. Gyors és korszerű lefu­tások után szép befejezésekkel lerohanták a diákokat, akik ezek­ben a percekben tehetetlenül vé­dekeztek. A befejezés előtt nyolc perccel szinte gólzáport láthatott a kevésszámú közönség. Nagysze­rű technikai bravúrnak, is megfe­lelő »svéd-csavar« dobásokkal szebbnél szebb gólokat értek el a vendégek. A mutatott játék alap­ján az SBTC csapata kitűnő csa­patnak bizonyult. Gólszerzők: Szabó I. 12, Vincellér 10, Szabó II. 7, Kerekes, illetve Hajnal 4, Virág 5, Szalafai 3, Pálosi. Ki­tűntek: Szabó I., Halik I., Gallai, illetve Virág, Pálosi, Törjék. Fekete László Ismerkedjünk a labdarúgó szabályokkal A büntetőrúgásokról A játékvezető sípjele után a büntetőrúgás elvégzésére nekifut a kijelölt játékos, de ugyanakkor egyik társa is megindul s amikor a labdát elrúgja, már ez a társa is alaposan benn ján a büntető­­területen. A labda a hálóba jut. A büntetőrúgást meg kell ismé­telni. ... pontosan ugyanez a helyzet, azzal a különbséggel, hogy a lab­da a kapufa mellé ment. Kirúgást kell ítélni. ... pontosan ugyanaz a helyzet, mint előbb, azzal a különbséggel, hogy ezúttal a labda visszapattan a kapufáról s az említett szabály­talanul befutott játékos a kapuba rúgja. A gól szabálytalan, játékvezetői labdát kell alkalmazni. ... pontosan ugyanaz a helyzet, mint előbb, azzal a különbséggel, hogy ezúttal a vetődő kapus kiüti a labdát. Játékvezetői labda azon a he­lyen, ahol a szabálytalanul befutó játékos a lefújáskor tartózkodik. ... pontosan ugyanaz a helyzet, mint előbb, azzal a különbséggel, hogy a kapus kiüti a labdát, amely az alapvonalon keresztül elhagyja a játékteret. • Játékvezetői labda azon a he­lyen, ahol a szabálytalanul befu­tott játékos a sípjelzéskor tartóz­kodik. ... pontosan ugyanaz a helyzet, mint előbb, azzal a különbséggel, hogy a kapus kiüti­ a labdát, de azután mégiscsak begurul a há­lóba. Játékvezetői labda azon a he­­lyen, ahol a szabálytalanul befu­tott játékos a sípjelzéskor tartóz­kodott. ... pontosan ugyanaz a helyzet, mint előbb, azzal a különbséggel, hogy ezúttal a vetődő kapus ki­védte a labdát, nem pattant ki ke­zéből, hanem hatalmas rúgással a mezőnybe továbbította. Nincs ok a játékvezető beavat­kozására, mert helyesebb az előnyszabály alkalmazása. Teljesen szabályosan állnak fel a játékosok s szabályos körülmé­nyek között végzi el a kijelölt já­tékos a büntetőrúgást. Ám az mégsem sikerül, mert a földbe rúg, s a labda nem jut el a ka­puig. Ezt látva, egyik társa besza­lad és a hálóba rúgja. A gól szabályos, mert a játé­kos társa már az elrúgás után szaladt be a büntetőterületre, eh­hez pedig joga volt. A teljesen szabályos körülmé­nyek között, elrúgott labda a ka­pufáról visszapattan. Erre besza­lad egy másik csatár és a kapuba továbbítja. A gól szabályos. A szabályos körülmények kö­zött végrehajtott büntetőrúgás után a kapufáról visszapattanó labdát ugyanaz a játékos rúgja a kapuba. A gól szabálytalan, közvetett szabadrúgást kell ítélni a labda kétszeri érintése miatt. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Atlétikai sporttörténelem öt világrekord egy csapásra Jesse Owens nevét 1935 máju­sában kapta szárnyra a hír. A la­pok tüneményes teljesítményei­ről számoltak be, amelyek párját k­i­ citolták a sporttörténelemben. 1935. május 25., ez a nevezetes dátum. Két amerikai egyetem ví­vott atlétikai páros mérkőzést Ann Arborban. Az egyik csapat­ban szerepelt egy középmagas karcsú, arányos testű fiatalember Jesse Owens. Mit tudott ez a fia­talember? Nem kevesebb, mint öt világcsúcsteljesítményt ért el ezen az egy napon, játszi kön­­­nyedséggel. Ezek részben világ­rekord-beállítások, részben új re­kordok voltak. A kiváló futó, aki alig 22 éves volt, ekkor a világ legnépszerűbb sportolója lett. Különösen az volt szembetűnő, hogy a hihetetlenül nagy teljesítményeket, milyen játszi könnyedséggel érte el. A távolugró világrekordot például csak annak lehet köszönni, hogy csapatának itt is szüksége volt a pontokra a párosverseny miatt. Nem is vette komolyan a ver­senyt. »Ugran kettőt«­ — mond­ta társának, azzal a homokra tet­te zsebkendőjét körülbelül a 780 centiméter körül. Ennyi elég is lesz a győzelemhez — ezt jelen­tette a zsebkendő. Könnyedén ne­kifutott és a második ugrásnál csak nem akart leesni. Szállt a levegőben és mikor megmérték a távolságot, akkor ujjongtak­ csak fel: 813 centiméter! Új világre­kord, melyet azóta sem múltak felül. Owens maga mesélte el, hogy 13 éves korában már het­venkilenc 100 méteres futóver­senyben vett részt és ezek közül hetvenötöt megnyert. Tíz éven át szüntelenül tökéletesítette futó­technikáját, fejlesztette testi ké­pességeit. Felhasználta edzője szakirányítását és nagyon sok tapasztalatát. Az edző fáradozása és Owens kitartó munkája nem veszett kárba. Nevét aranybetűk­kel írta fel a sporttörténelem. § HÍREK a televízióról Színes és mégsem színes televízió Az osztrák posta kutatóintéze­tében 1953-ban érdekes kísérle­tet folytattak. Olyan televíziós adással próbálkoztak, amely egy normális, fekete-fehér televíziós vevőkészüléken színes fényhatá­sokat eredményez és ugyanazt a benyomást kelti, mint a tényle­ges, színes televíziós adás. Miképpen lehetséges ez? Olyan fiziológiai jelenség alkalmazásá­ról van itt szó, amelyet első íz­ben Gustav Theodor Fechner, lipcsei természettudós fedezett fel 1838-ban, majd 1894-ben az angol Benham ennek a jelenség­nek felhasználásával búgócsigát készített, amellyel óriási vagyon­ra tett szert. Egy francia tudós, Henri Pieron 1922-ben tudomá­nyos elemzését adta az ú. n. Fechner—Benham jelenségnek, amelyen a fent említett érdekes televíziós megoldás alapul. A Benham-féle csiga olyan ko­rong, melynek egyik fele fekete, a másik pedig sraffirozott körív­szeletekből áll. Ha a csigát nem túl gyorsan megpörgetik (másod­percenként 7—8 fordulat), a ko­rongon vörös, zöld, kék gyűrűk jelennek meg, és a színek sor­rendje a forgásirány megváltozá­sával ugyancsak megfordul. Ilyen­formán tehát a fekete-fehér szí­nek körben mozgó kontrasztjával a nézőben színhatásokat lehet ki­váltani. A jelenség tökéletes ma­gyarázatát a tudomány máig sem derítette ki, noha Pieron egy bo­nyolult elmélettel úgy magyaráz­ta, hogy a szem kötőhártyája vá­ratlan fényhatások esetében, más és más gyorsasággal reagál a fény különböző színelemeire. Két­ségtelen, hogy mivel a jelenség az emberi agy sajátos és egyénileg változó reakcióján alapul, tech­nikai alkalmazásánál hiányossá­gok adódhatnak. Egyesek a Fechner—Benham jelenséget szin­te alig észlelik, így például erős dohányosok állítólag igen rosszul reagálnak rá. A bécsi műszaki múzeum igaz­­­­gatója, dr. Josef Nagler és mér­nök fia öt év óta intenzíven fog­lalkoznak ennek a jelenségnek a televízió számára való kiaknázá­sával. Öt évi kutatómunka után, most kezdik munkájuk gyümöl­csét learatni. Az angol televízió például már alkalmazza az érde­kes új találmányt. Anglia egy ré­szében minden héten egyszer »A szivárvány szoba­« címmm­el, né­hány perces színes vételt rend­szeresítettek a normális, fekete­fehér televízió nézői számára. A Nagler-féle képernyő jelen­ség nem jelent konkurrenciát az igazi színes televízió számára. Alkalmazása a jövőben is inkább a rajzos trükkfilmekre és a ke­reskedelmi televízióra fog korlá­tozódni. A »fiziológiás« színes televízió fejlődése azonban még sok eredményt ígér és elképzel­hető, hogy az erős dohányosokat is meggyőzheti: érdemes volna szervezetük nikotintartalmát va­lamelyest csökkenteni, hogy ők se legyenek kizárva ebből az ér­dekes vizuális élményből. Miniatűr színes televíziós készülék Japánban Tokióban bejelentették, hogy elkészült a világ legkisebb színes televíziós készüléke. Az új mi­niatűr televíziót szeptember 7-én mutatták be a japán fővárosban. A készülék szerkesztői szerint a kis televízió — apró méretei ellenére — felveszi a versenyt az Egyesült Államokban gyártott színes televízióval. A televízió az angol iskolák tanrendjén A BBC kísérletképpen iskolai televíziós adásokat közvetített. A kísérlet oly sikeresnek bizonyult, hogy a televíziós közvetítéseket most már a rendes tantervbe is beiktatták. Az angol gyermekek hétfőtől péntekig naponta 80 per­cig ülnek majd a televízió kép­ernyője előtt. A televízió lehető­séget nyújt arra, hogy számos ér­dekes szemléltető anyagot mutas­sanak be a diákoknak , segítsé­gével követni tudják az aktuális eseményeket, továbbá világosan és érdekesen látják a kísérlete­ket. A tanerők ezen a réven új érdeklődési köröket fedeznek fel a diákoknál és fejlődik a gyerme­kek kritikai érzéke, megfigyelő­képessége is. A BBC eddig 11—12 éves tanu­lóknak sugárzott iskolai tananya­got. Az adásokat most más kor­osztályokra is kibővítik. Vetkőzés — folytatásokban . Heidi Erich, hamburgi ham­vasszőke filmszínésznő elhatároz­ta, hogy egy strip-tease sorozatot mutat be a televízióban. Az volt a szándéka, hogy 13 héten keresz­tül minden egyes műsorszámban egy-egy ruhadarabját veti le az izgatott közönség előtt. A vállalkozó szellemű fiatal nő kijelentette, hogy színésznő akar lenni és csak ilyen módon hív­hatja fel magára az illetékesek figyelmét. Mint mondotta, Bri­gitte Bardot is strip-tease-el kezdte pályafutását. Heidi kisasszony azonban nem tudta megvalósítani tervét, mert a televíziós társaság vezetője be­tiltotta a tervezett műsorszámot. Szovjet—angol televíziós műsorcsere G. Ivanov, a moszkvai televí­ziós stúdió igazgatója londoni lá­togatása során kijelentette, hogy jövő év végén az eurovíziós adá­sok keretében sor kerül a szov­jet és az angol televíziós műsor­számok cseréjére. Az adás Prága közbeiktatásával történik. Ivanov egyébként Manchester­ben és Londonban megtekintette az angol televíziós rendszert. Mint mondotta, nem tetszenek neki az angol vadnyugati filmek.­­E filmekben igen rövid idő alatt egy csomó embert ölnek meg. Az­ emberi életnek annyi értéke van csak, mint egy patron árának« — mondotta. Arra a kérdésre, hogy milyen szovjet műsorszámokat mutat­nak majd be az angol nézőknek, Ivanov kijelentette, hogy főként balett előadásokat a Nagy Szín­házból, sporteseményeket és tu­dományos jellegű műsorszámokat. A televízió és a családi élet Angliában vita folyik arról, hogy milyen szerepet játszik a te­­­levízió a családi életben. Felve­tik a kérdést, vajon a televízió elrontja-e a családi életet va­gy ellenkezőleg, összehozza a csalá­dot. A közvéleménykutatásból ki­derült, hogy a televízió igen sok súrlódást idéz elő és a­­ családi élet szempontjából kevés a po­zitív hatása. Dr. William Belson, oktatás­ügyi szakértő szerint a családi veszekedések főként a gyermekek miatt törnek ki. A szülők vitat­koznak egymással, hogy meddig nézhetik a gyermekek este a te­levízió műsorát, melyik műsor­számot láthatják, melyiket nem és sokszor azt állítják, hogy­ a gyerekek rossz szokásaikat, csú­nya beszédüket a televíziós prog­ramokból tanultak. — Szélhámosság Etiópiában. Az etiópiai rendőrség nyomozást indított annak a szélhámosnak a kézrekerítésére, aki a közmunka­ügyi miniszter nevében 1400 dol­lár értékű pálinkát és likőrt vá­sárolt egy kereskedőnél. A csaló a közmunkaügyi miniszter meg­bízottjának adta ki magát és ezen a címen a legdrágább és legfino­mabb italokat vitte el az üzlet­ből, fizetés helyett pedig csupán egy jegyzéket szignált a minisz­ter nevével. A kereskedő végül is megelégelte a dolgot és igen udvariasan benyújtotta a számlát a miniszternek, akiről kiderült, hogy szigorúan antialkoholista és­­ fogalma sem volt a vásárlásokról,

Next