Tolna Megyei Népújság, 1959. október (4. évfolyam, 230-256. szám)

1959-10-10 / 238. szám

1959. október 10. Ifjúsági labdarúgó-bajnokság Dombóvár pontveszteség nélkül áll a tabella élén Mivel a döbröközi csapat nem utazott el Faddra, így az ifjúsági bajnokságban is csonka forduló volt. Az aránylag jó képességű és jó játékerőt képviselő tolnaiak el­len a nagydorogiak döntetlenje bizonyos meglepetésnek számít. Máza is elszenvedte vasárnap el­ső vereségét, méghozzá Báta­­széktől. A paksiak Gyönkön, ha egy góllal is, de megszerezték a győzelmet. Tamási csapata Ireg­­szemcsét győzte le, míg Szekszár­­don a simontornyai ifi — megle­petésre — csak döntetlent tu­dott kiharcolni a Dózsával szem­ben. Ugyancsak döntetlenül vég­ződött a­­ Dunaföldvár—I­Iőgyész találkozó is. A 16­­ csapat közül most már egyedül Dombóvár ve­retlen és áll pontveszteség nélkül. A dombóvári ifik Nagymányokon is, ha csak egy góllal is, de győz­tek, így továbbra­­­ is a tabella élén állnak. A tolnai csapat an­nak ellenére,­ hogy csak­ egy pon­tot szerzett, vasárnap az ötödik helyről, a harmadik helyre került. Nagydorog vasárnap szerezte meg az első pontját, így most már nincs pontnélküli csapat az ifjú­sági bajnokságban. A bajnokság állása: KÉZILABDA Szekszárdi Közgazdasági Technikum —Nagydorogi KSK 10:2 (7:1) Nagydorog, megyei első osztá­lyú női mérkőzés. Vezette: Meny­hárt. Nagydorog: Krémer, Szabó, Bencsik, Cseke, Pető, Berta, Ju­hász. Csere: Szabó II., Kun, Gő­­si. Szekszárd: Bán, Eberhardt, Szipic, Szoboszlai, Vörös, Szemen­­key, Tóth. Csere: Varga, Kele­men, Molnár, Dóra. Az elmúlt vasárnapi bonyhádi vereség után nagyon készült erre a mérkőzés­re a nagydorogi csapat. Az első félidő elején túlságosan megille­­tődve játszottak a hazai lányok. A szekszárdi lányoknak szinte minden sikerült és a hazai csapat ellen az 5. percben már 4:0-ra el­húztak. Ezután kiegyenlítődött a játék és a hazai csapat is veszé­lyesen támad, azonban a kitűnő­en védő Bán néha, ha szerencsé­vel is, de megőrzi kapuját a gól­tól. A hazai csapat minden lövést magasan próbált értékesíteni, azonban a jól védő vendégcsapat kapusa ezeket könnyen hárítot­ta. A 16. percben három szép le­futás után jól sikerült befejezés­sel máris 7:0 a diáklányok javá­ra. Ezután a cserék használnak, a hazai csapatnak és a félidőig si­kerül is gólt dobniuk. 7:1. A második félidő elején nagy­szerűen hajráznak a nagydorogi lányok, és egy szép lefutás után újra szépítenek. 7:2. A gól után beszorulnak a szekszárdi lányok és a mérkőzés utolsó percéig a hazai csapat uralja a mezőnyt, de a befejezésekkel mindig hibáznak. A vendégcsapat a vezetés tudatá­ban nyugodtabban és szebben játszott és az eredmény tartására törekedett, ami sikerült is, és a befejezés előtt még három góllal terhelik a hazaiak kapuját. Gólszerzők: Szipli 4, Eberhardt 2, Szemenkey 3 és Szoboszlai, illetve Szabó II., Pető. Jók: Bán, Szemenkey, Tóth, Szipli, illetve Berta. Pető, Bencsik és Juhász. F. L. Vasárnapi labdarúgó-műsor November 11-e szövetségi nap, így az NB I, NB II és NB III-ban, valamint a megyei labdarúgó-baj­nokságban nincs bajnoki mérkő­zés. Tolna megye felnőtt labda­rúgó válogatottja Budapest közép­válogatottjával játszik megyék közötti válogatott mérkőzést. Tolna megye ifjúsági válogatottja ugyancsak Budapest közép­válo­gatottjával játszik. Az ifjúsági csapatok mérkőzésére 13 órakor, míg a felnőtt csapatokéra 14.30 órakor kerül sor. Az elmaradt Dunaföldvár—Szek­szárdi Dózsa megye bajnoki és if­júsági labdarúgó-mérkőzés kerül csak lejátszásra a megyebajnok­ságból, kezdési idő 15 óra. Járási I. osztály: Dombóvári Szpartakusz—Kisdorog (Csuma, Havasi, Fodor), Győré—Nagyvej­­ke (Illés, Fazekas), Váralja—Cikó Nagymányokon 15 óra (Kovács J., Farkas I., Sipos), Dalmand—Pin­cehely (Horvat, Zsiga), Ozora— Kurd 14 óra (Besenyei, Kleiber), Decs—Zomba (Németh, Gabi), Bölcske—Dunaszentgyörgy 15 óra (Csipák), Nagytormás—Gerjen 15 óra (Izing, Schnierer), Bonyhád II.—Őcsény 13,45 óra (Berta, Jó­nás), Szedres—Szekszárdi Petőfi II. 15 óra (Bencze, Meixner), Sió­­agárd—Kajdacs 13,30 óra (Csor­dás, Ranga). Járási II. osztály: Tolnasziget— Szekszárd-Szőlőhegy (Benke), Há­ta—Fadd II. 15 óra (Pető, Váradi), Tengelic—Bátaszék II. 14 óra (Andrin), Alsóhídvég—Bogyiszló (Paulai), Diósberény—Varsád 14 óra (Németh B.), Kölesd—Kalaznó 14,30 óra (AlleSch, Khizi), Pári— Magyarkeszi, (Kuti).­­Megjegyzés: Időpontokat csak ott tüntettünk fel, ahol a mérkőzések kezdési idő­pontját a csapatok bejelentették a JT-nek. TOLNA MEGYEI NE­PÍÍJSAG Sporthírek A Megyei Labdarúgó Szövetség közölte, hogy a Magyar Labda­rúgó Szövetség Elnöksége Tapasz­­ti János átigazolását a Dombó­vári VSE-hez megerősítette és a játékos játékjogát visszaadta. * Tanner Vilmos tamási játékos játékjogát az MLSZ igazoló bizott­sága március 28-ig felfügesztette, mert annak ellenére, hogy a Ta­mási Sportkörhöz érvényes iga­zolása van, a MÁVAUT sportkör­höz szűz­ igazolást kért. * A vasárnap lejátszott Zomba— Szekszárdi Petőfi II. mérkőzésen Csámpár Antal zombai középcsa­tár a II. félidő 30. percében a játéktérről eltávozott és az egyik nézőt arcul ütötte. A játékvezető Csámpárt kiállította. Az ügy ér­dekessége, hogy Csámpárt 1958. október 5-től egy évre tiltotta el a fegyelmi bizottság, mely bünteté­sőre felfüggesztést kapott ez év április 30-án azzal, hogy amen­­nyiben ez év végéig bármilyen szabálysértést követ el, a régi bün­tetését is le kell tölteni. * A Nagydorog—Tolna mérkőzés­ről a játékvezető jelentésében le­írta azokat a sportszerűtlen jele­neteket, melyet a közönség rende­zett. Javasolja, hogy Nagydorogon mérkőzést csak megerősített kar­hatalommal és szövetségi ellenőr jelenlétében engedélyezzen a szö­vetség. A szedresi labdarúgó csapatból vasárnap a játékvezető Tóth Ist­vánt és Acsádi Józsefet állította ki. A Dunaszentgyörgy—Nagy­tormás mérkőzésen a játékvezető a nagytormási Hídvégi Józsefet és a dunaszentgyörgyi Molnár Ist­vánt küldte le a pályáról után­­rúgásért.* A szeptember 20-án lejátszott Döbrököz—Dombóvári VSE me­gyebajnoki mérkőzés előtt az ifi­csapatok csak egy félidőt játszot­tak. A szövetség a mérkőzést 0:0 gólaránnyal igazolta úgy, hogy egyik csapat sem kap pontot, sőt még büntetőpont levonását is el­rendelte mindkét csapattól. A Dombóvári VSE vezetősége most megfellebbezte a szövetség dönté­sét, mi­szerint kizárólag a döbrö­közi ifjúsági csapat volt az oka, hogy nem lehetett mind a két fél­időt lejátszani. A döbrököziek a mérkőzés kezdését 14:30-ra jelez­ték, de a játékosaik csak 15 órára jöttek össze. A szövetség döntését — melyet előreláthatólag jövő hé­ten tárgyal — közölni fogjuk. Nagytormás megóvta a vasár­nap lejátszot­t Dunaszentgyörgy Nagytormás mérkőzést azzal az indokkal, hogy Molnár Lajos du­naszentgyörgyi játékos minősítési könyvében lapcserék történtek és feltételezhető, hogy visszaélés tör­tént. He­lyénki levelezőnk — Bajcsi sporttárs — levelében arról ír, hogy a játékvezető sok hibát vé­tett a mérkőzés vezetésekor va­sárnap. Kéri a JT-t, hogy a jövő­ben ellenőröket küldjön a mér­kőzésekre.* Vasárnap délelőtt Dombóváron a Bonyhádi Közgazdasági Tech­nikum női kézilabda-csapata a Dombóvári Gimnázium csapata ellen 2:2-es félidő után 4:3 ará­nyú győzelmet aratott. A termelőszövetkezeti labdarúgó-bajnokságért Mórágy—Kéty 2:1 (1:0) A mórágyi csapat az első perctől nagy győzniakarással küzdött. A harmadik percben Novotni I. lö­vése kapu fölé száll. Nem sokkal később szögletet érnek el, mely­ből Varicsa erős lövést küld ka­pura és megszerzi a vezetést. A gól után Kéty is támad, de a jól záró védelemmel szemben nem tudnak eredményt elérni. Hosszú ideig mezőnyjáték folyik, majd a kétyi csapat 11-eshez jut, melyet a mórágyi kapus könnyedén véd. A második félidő 14. percében szabadrúgás után László a kifutó kapus mellett megszerzi a mórá­­gyiak második gólját. 2:0. To­vábbra is változatos a játék, mindkét csapat támad. A 37. percben szöglethez jutnak a hé­ty­iek, melyből szépítenek az eredményen. G. G. II talicskától Talicskával a világ körül A kapitalista országokban a szenzációk kedvelőit már nem ej­tik bámulatba a tutajon vagy léggömbön tett világkörüli utazá­sok. Valami egészen szokatlanra vágynak. Nemrég a külföldi lapok közöl­ték a legújabb szenzációt: egy 20 éves fiatalember Singaporeból el­gyalogolt a La Manche csatorná­ig. Egy esztendő alatt 30 ezer ki­lométert tett meg. Naponta átlag 70—80 kilométert haladt, ami szinte hihetetlen teljesítmény. Két ausztráliai fiatalember azonban elhatározta, hogy elhal­ványítja a singaporei világjáró dicsőségét. Már meg is kezdték az előkészületeket, hogy világ­körüli útra induljanak, éspedig a talicskával. A terv szerint fel­váltva tolják egymást, s egykilo­­méterenként váltanak. A »gépe­sített gyalogosok« csupán a hajóig akarnak pihenni, amikor egyik kontinensről átkelnek a másikra. Vitorláson az Atlanti-óceánon át Két német nő és egy angol író 12 méter hosszú vitorláson át szelte az Észak-Atlanti-óceánt Hat hétig tartó utazás után a na­pokban egy írországi kikötőbe ér­keztek meg. A két német nő — az egyik 22 éves, a másik 28 — a főzést, illetve a navigációs teen­dőket látta el. Az angol író meg­érkezésükkor elmondotta, hogy eredetileg négy hét alatt akarták megtenni az utat, azonban várat­lanul olyan viharos szakaszba ér­keztek, hogy útjuk három héttel eltolódott. Az első négy hétben, mint mondotta, kitűnő ellátásuk volt, az utóbbi három hétben azonban szinte kizárólag babon és rizsen éltek. A kalandos út három részvevője 1957-ben kelt át először vitorlással az Atlanti­óceánon, akkor még ennél is ki­sebb hajóval Trinidadban kötöt­tek ki. Mi okozza az argentin vasutak óriási deficitjét? Az argentin kormányt már ré­gen aggasztja a vasutak óriási deficitje. Az egyik parlamenti vizsgáló bi­zotság felháborodva azon, hogy a jelentések szerint a vasúti kocsik pótalkatrészeinek körülbelül 30 százaléka rendsze­resen eltűnik, elhatározta, hogy utánajár a dolognak. A bizottság már első nap meg­lepő megállapítást­­ tett: egy Diesel-mozdonyt jelentéktelen ja­vítás miatt beszállítottak az egyik műhelybe. A mozdony né­hány napon belül szőrén-szálán eltűnt, a műhelyben teljesen szét­szedték, az alkatrészeket pedig széthordták ... így aztán nem csodálkozhatunk a deficiten! Turbán-probléma Manchesterben A manchesteri autóbusztársa­ságnál jelentkezett az indiai Sun­­dar Singh Sagar, hogy vegyék fel gépkocsivezetőnek. A próbát ki­tűnően kiállta és fel is vették volna, de utolsó pillanatban ki­derült, hogy vallási okokból ra­gaszkodik a turbán viseléséhez és nem hajlandó azt felcserélni a kötelező egyensapkával. Az autóbusztársaság körkérdést intézett Anglia más társaságaihoz, mi a teendő ebben az esetben? A többi autóbusztársaság egy részé­nek igazgatói elmondották, hogy hasonló ajánlkozásokat ilyen kö­rülmények között elutasítottak és csak egyetlen egy akadt, aki tur­bánt viselő sofőrt alkalmazott. A manchesteri társaság heves vi­ta után úgy döntött, hogy Sagar kérését elutasítja. Az ügy most döntés végett az angol bíróság elé került. A sznobok és az »antik« autók A nyugati világ sznobjait nem érdeklik az autókiállításokon sze­replő ragyogó új modellek. Új jelszavuk: »minél régibb, annál kívánatosabb.« Ennek a hóbort­nak kielégítésére elkészítették annak a »vízözön előtti« Surrey gyártmányú elektromos gépkocsi­nak pontos mását, amely gumi­ a repülőgépig abronccsal ellátott fakerekeken gurul, egyhengeres motorja van és fekete rojtokkal szegélyezett mennyezet borul utasai fölé. A rendkívül magas üléseken az uta­sok annál is kényelmesebben gyönyörködhetnek a táj szépsé­geiben, mivel ennek a »verseny­autónak« legnagyobb sebessége nem haladja meg az óránkénti 30 kilométert. A vadonatúj »antik« autó ára semmivel sem maga­sabb, mint a szokásos, átlagos kivitelű modern autóké. Új biztonsági autóabroncs nylonból Egy amerikai autóabroncs-gyár új, nylonból készült abroncsot hozott forgalomba. Az újfajta ab­roncs két légtérből áll: a külső légteret a földdel érintkező gumi­abroncs alkotja, ezen belül két gumírozott nylonrétegből álló belső abroncs található. Ha a külső burok megreped, a levegő csak az egyik kamrából árad ki, a belső azonban még mindig fel tudja venni a kocsi teljes súlyát, úgy, hogy defekt­­nél a vezető nem veszítheti el uralmát a kocsi felett. A Rolls-Royce kihasználásának művészete Egy ausztráliai farmer 1928 óta Rolls-Royce kocsit tart és meg­rendelte az­ angol luxusautó leg­újabb modelljét. Ámde legutóbb visszavonta megrendelését, mert az 1959-es típusnak nincs hágcsó­ja. »A hágcsó nélküli gépkocsi teljesen használhatatlan számom­ra — írta levelében —, mert a hágcsón szállítom a döglött bir­kákat, ha már a csomagtartó teli van.« Az »Utca Lovagjai« Nyugat-Németországban Néhány nyugatnémet lap, me­lyeknek összesen vagy ötmillió olvasója van, közös kampányt in­dított az »Utca Lovagjai« néven. Elhatározták, hogy ezentúl nyil­vános dicséretben részesítik azo­kat az utcai közlekedőket, akik különleges udvariassággal és szol­gálatkészséggel tűnnek ki a köz­lekedésben. Az »Utca Lovagjai« dicséretre méltó magatartásukért különleges érdemrendet kapnak. Amerikai légitársaságok szeretnék elnyelni az osztrák légitársaságot A Pan American Aiarways és a Trans World Airlines nevű amerikai légitársaságok mindent elkövetnek, hogy bekebelezzék az osztrák polgári légiszállítást. Min­denáron ellenőrzésük alá akarják vonni az Austrian Airlines-t. Nem újdonság, hogy az amerikai­ak legalább támaszpontot sze­retnének az európai légi utas­­szállításban szerezni. Újdonság azonban, hogy az osztrák pénz­ügyminiszter egy Washingtonban adott interjú során határozottan állást foglalt az amerikai pénz­ügyi manőverek mellett. Dr. Ka­rnitz osztrák pénzügyminiszter ki­fejtette, hogy »az Autsrian Airli­nes úgy sem tudja kihasználni a forgalmat a kommunista főváro­sokkal, Moszkvával, Varsóval vagy Belgráddal, mert a kevés­számú utas miatt ezeknek a vona­laknak inkább csak elméletileg van értéke ...« Úgy látszik, az amerikaiak ahhoz a feltételhez szabják betársulásukat, hogy az osztrák vállalat beszünteti a szo­cialista országok fővárosaival le­bonyolított légiforgalmát. Ugyanakkor — és úgy látszik, erről az osztrák pénzügyminiszter nem értesült — az Austrian Air­lines szeptember 11-én elhang­zott sajtónyilatkozatában , a kö­vetkező áll: »A társaság lesi for­galma különösképpen élénk a kelet- és délkelet-európai útvona­lakon ...« Az AUA vezérigazga­tója a Volksstimme munkatársá­nak adott interjú­jában kijelentet­te: »Vonalaink keletre és délke­letre rendkívül forgalmasak. A Varsón át Moszkvába vezető régi­ót forgalom szempontjából má­sodik helyen áll összes vonalaink között és nem sokkal marad el mögötte a belgrád—szófiai voncd sem.«

Next