Tolna Megyei Népújság, 1959. november (4. évfolyam, 257-281. szám)

1959-11-29 / 281. szám

1959. november 29. A megyei labdarúgó-bajnokság állása Döbrököz visszavétele után Mint ismeretes, a Megyei Lab­darúgó Szövetség helyt adott Döb­rököz fellebbezésének és ennek alapján Döbrököz újra szerepel a megyei labdarúgó-bajnokságban. A felnőtt és az ifjúsági tabellát ezúttal márt Döbrököz eredményei­vel készítettük el és a bajnokság állása a következőképpen alakult: mind a felnőtt csapatnál a fac csapat kapta 0:0 gólaránnyal. A tabella összeállításánál már két pontját, mind az figyelembe vettük a Megyei Lab­darúgó Szövetség döntését: az el­maradt Fadd—Döbrököz mérkőzés SPORTHÍREK A Decsi Sportkör labdarúgó­­csapata szeptember 27-én Zomba ellen, október 11-én Nagytormás ellen és november 8-án Kajdacs ellen kisorsolt bajnoki mérkőzé­sen nem jelent meg. A Megyei Labdarúgó Szövetség a 34. számú körlevél 1. pontja értelmében a decsi labdarúgó­ csapatot a baj­nokságból törölte.« Sióagárd megóvta a Szekszárdi Petőfi ellen elvesztett mérkőzést. Az óvásnak a szövetség helyt adott, a mérkőzés eredményét megsemmisítette és azt 0:0 gól­aránnyal — a mérkőzés két pont­ját — Sióagárd javára igazolta. • A november 15-én lejátszott Nagymányok—Dunaföldvár ifjú­sági mérkőzést a második félidő elején a játékvezető lefújta, mi­vel a dunaföldvári csapat lét­száma nem érte el az előírásnak megfelelő számot. A szövetség a mérkőzést a pályán elért 8:0-ás eredménnyel Nagymányok ifi ja­vára igazolta.• Tamási megóvta a Dombóvári VSE elleni mérkőzés eredményét azért, mert Marosi János orvosi igazolása — az óvás szerint — nem volt érvényes. A szövetség november 23-án tárgyalta az ügyet és elutasította Tamási óvá­sát, mivel megállapítást nyert, hogy Marosi János orvosi igazo­lása az előírásoknak megfelel. * A Bátaszéki VSK megóvta a no­vember 15-én lejátszott Szekszár­di Dózsa—Bátaszéki VSK ifjúsági mérkőzés eredményét. Az óvást november 30-án tárgyalja a szö­vetség.* A Szekszárdi Dózsa megóvta a Bátaszéki VSK ellen november 15-én lejátszott felnőtt mérkőzés eredményét. Az óvást november 30-án tárgyalja a szövetség, mely­re az érdekelteket megidézték. • Győré megóvta a Dalmand elle­ni mérkőzés eredményét. A szö­vetség az óvásnak helyt adott és a mérkőzés két pontját 0:0 gól­aránnyal Győré javára igazolta. Az október 25-én elmaradt Vár­alja.Kurd mérkőzés két pontját 0:0 gólaránnyal Váralja javára igazolta a szövetség. Tóth István szedresi játékost a tavaszi idényben induló bajnok­ság első négy mérkőzésétől til­totta el a szövetség. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Utolsó figyelmeztetés... A november 15-én lejátszott Nagydorog—Dombóvári Vasút mérkőzés játékvezetője, jelentésé­ben közölte a Labdarúgó Szövet­séggel a nagydorogi közönség mi­nősíthetetlen magatartását. A je­lentés kitér arra, hogy a nézők a játékvezetők megfélemlítésére törekednek. A Megyei Labdarúgó Szövetség már figyelmeztette a sportkört közönségének nevelésé­re, de úgy látszik, eredménytele­nül. A Megyei Labdarúgó Szövet­ség utolsó figyelmeztetést küldött a Nagydorogi Sportkörnek és egy­úttal azt is közölte, hogy a leg­kisebb rendzavarás esetén a nagy dorogi pályát betiltja. Még egy sérültje van a Dombóvári Vasutas Sportkörnek Mint arról már lapunkban be­számoltunk, a dombóvári vasutas labdarúgó-csapat kiváló középhát­védje, G. Kiss még szeptember végén megsérült. A játékost az­óta is nélkülözi csapata, közben a kaposvári kórházban gipszbe tet­ték térdét, majd annak eltávolí­tása után sem javult. G. Kisst öt napja a pécsi I. sz. sebészeti kli­nikán megoperálták. Mint érte­sültünk, izomszakadása volt, me­lyet a műtéten helyrehoztak és a pécsi orvosok szerint G. Kiss ta­vasszal megkezdheti edzéseit. A vasutas csapatnak a múlt héten még egy sérültje lett. Ta­­szár ellen játszottak edzőmérkő­zést és­­ ezen a középcsatár Hor­váth Sándor súlyos izomhúzódást szenvedett. A középcsatár lába gipszben van és előreláthatólag hosszú idő kell teljes felgyógyu­lásához. A nagy népszerűségnek örvendő középcsatárt csapata ne­hezen tudja pótolni, mivel rutin­ja és irányító játéka hiányzik a megfiatalított csapatból. Huszonöt termelőszövetkezeti és falusi sportkör részesül állami támogatásban 1960-ban A Megyei Testnevelési és Sport­tanács Elnöksége november 16-án tartott ülésén többek között meg­tárgyalta a megye termelőszövet­kezeti és falusi sportköreinek ál­lami támogatását. Az elnökség a következő sportköröknek hagyta jóvá az állami támogatást. (Záró­jelben a támogatás összege.) Cikói KSK (5000), Győrei KSK (5000), Kakasdi KSK (2000), Kis­­vejkei KSK (4000), Mórágyi KSK (3000), Nagyvejkei KSK (4000), Kurdi Tsz SK (5000), Csibráki Tsz SK (4000), Szakcsi KSK (4000), Gyönki KSK (5000), Felsőnánai KSK (3000), Kölesdi KSK (2000), Bölcskei KSK (6009), Nagy­dorogi KSK (5000), Dunakömlődi Tsz SK (4000), Sióagárdi KSK (6090), Fad­di KSK (4000), Decsi KSK (3000), Szedresi KSK (3000), Tengelici Tsz SK (4000), Őcsényi KSK (3000), Ozorai KSK (3500), Pincehelyi KSK (3500), Tamási KSK (3000). A felsorolt sportkörökön kívül még 3000 forint támogatásban ré­szesül a Paksi Járási TST által később megnevezett sportkör. A faddi labdarúgó-csapat és a megyei szint. A Máza—Fadd mérkőzés után mázai levelezőnk azt írta a tu­dósítás bírálatában, hogy a faddi csapat nem üti meg a megyei szintet. Faddi levelezőnk viszont a Fadd—Gyönk mérkőzés után azt írta, hogy ők nem írják ezt a gyönki csapatról, pedig azok is hat gólt kaptak, különben azért mert a mázaiak a faddi csapatot lebecsülték, készülnek majd a ta­vaszi visszavágóra és remélik, megmutathatják farkasfogukat a mázai csapatnak . Faddon! A faddi csapat tavasszal majd bebizonyíthatja, hogy a két leve­lező közül melyiknek van igaza... Sportérdekesség A Zalai Hírlapban olvastuk: »Ritka jelenséget tapasztalhatott a nézősereg a Nagykanizsai Köz­­gazdasági Technikum—Zalaeger­szegi Gimnázium csapatai között lezajlott leány mérkőzésen. A má­sodik félidőben egy ízben Horá­­nyi, az egerszegiek ügyesen ját­szó középjátékosa — saját kosara felé indult meg a labdával. S a legjobb az egészben az, hogy a kanizsai „keristák” rögtön „átáll­tak”, ők is saját kosarukra tör­tek a következő pillanatban. A két játékvezető értetlenül nézett elő­ször egymásra, s így voltak a né­zők is. Aztán harsant a síp, s ren­deződtek a sorok. Addig is, míg valamelyik lány a kosárlabdában nagy ritkaságnak számító »öngól­lal« —­ méghozzá akaratán kívül szándékos öngóllal — terhelte volna meg saját kosarát. fi HÍREK — Ügyeletes orvos november 29-én: dr. Ferenczy József Szek­­szárd, Rákóczi u. 19. Telefonszá­ma: 25—50. — A televízió műsora: 10.10: Tengerészrevü. Szovjet játékfilm. 14.25: Olaszország—Magyarország válogatott labdarúgó-mérkőzés. 19.00: Új élet Pettenden. Közvetí­tés. 20.05: Edip Cucinak, az Al­bán Népköztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövetének­­ nyilatkozata. 20.15: Albánia út­­­jain. Filmösszeállítás. 20.50: A múltat idézi a vers, a film, a dal. I — A Bölcskei Gépállomás a­­ pártkongresszus tiszteletére indí­tott munkaversenyben béralapból­­ 17 000 forintot takarított meg és­­ a tervhez viszonyítva öt százalék­kal több talajmunkát végzett. — A Bonyhádi Járási Művelő­dési Ház színjátszói december 13- án Várdombon mutatják be az »­Óh, mai gyerekek« című vígjáté­kot. — Egyenruhavásárlásra 12 580 forint támogatást kapott a faddi önkéntes tűzoltótestület a községi tanácstól. — A Bonyhádi Cipőgyár fiatal­jai hulladékanyagokból értékes dísztárgyakat készítettek. Ezeket a dísztárgyakat báli alkalommal, tombolán sorsolják majd ki. — Exportál az Alsóleperdi Álla­mi Gazdaság. Legutóbb tíz sport­­lovat küldtek Egyiptomba. Expor­táltak 380 hízott marhát is, főleg Olaszországba és az őszi lehalá­szás után nagyobb mennyiségű halat a Német Demokratikus Köztársaságba. — Nagyszokolyon kétszáz férő­helyes, normálfilmes mozit épí­tenek. A község lakossága eddig mintegy­ ötvenezer forint értékű társadalmi munkával segédkezett az építkezésen.­­ A Tolna megyei Vendéglátó Vállalat összforgalmán belül csökkent az italfogyasztás aránya. Míg tavaly 66 százalék volt, az idén 60 százalék az italforgalom értéke, ugyanakkor növekedett az ételforgalom aránya.­­ A tamási járásbíróság Palkó Józsefné pincehelyi lakost súlyos testi sértés és kétrendbeli, felha­talmazásra üldözendő rágalmazás bűntette miatt 800 forint pénz­­büntetésre ítélte. Palkó Józsefné a rendőrség előtt azzal rágalmaz­ta Grünwald Pált, hogy Gergely Páltól 500 forintot kapott aján­­­dékba, azért lett az ajándékozó I veterán. I — Hatvanhétezer gyereket olta­­■­nak be Tolna megyében a gyer­­­­mekbénulás ellen a Sabin-vakci­­nával Tolna megyében, először­­ decemberben, majd januárban és­­ februárban. „Testesítettük vágásunkat“ Holnap megkezdődik a Magyar Szocialista Munkáspárt VII. kong­resszusa. Összeül a párt széles­körű képviselete, hogy értékelje a múltat hibáival és eredményei­vel beszámoljon a jelenről és meg­határozza a jövő feladatainkat és tennivalóinkat. Tudjuk, hogy az ötéves terv végére 60—75 száza­lékkal emelni kell az ipar terme­lését és ennek következményekép­pen 26—­27 százalékkal emelkedni fog az életszínvonal is. Azt is tudjuk, hogy nem várhatjuk él­betett kezekkel az életszínvonal ilyen hatalmas arányú emelkedé­sét. Ezért dolgozni kell. Vannak munkaterületek, ahol most már nem azon van a hangsúly, hogy mindig többet és többet dolgoz­zunk, hanem az a cél, hogy kevesebb mun­ka ráfordítással, ésszerűbb munkával, többet és jobbat termeljünk. Ezt a célt szolgálja a kongres­­­szusi munkaverseny is, ami üze­münk viszonylatában nem ered­ménytelen. Eredményeink egyik legszemléltetőbb példája a kong­resszusi verseny keretében az egy vasúti kocsira eső álláspénz lé­nyeges csökkentése, amelyet nem több munkával, hanem ésszerűbb munkaszervezésel értünk el. Áp­rilisban még 6,24 forint állás­pénzt fizettünk átlagosan üze­münkben megfordult minden vasúti kocsi után, májusban 5,51 forint volt az eredmény, június­ban 4,20 forint, augusztusban 4,04 forint, szeptemberben már csak 3,86 forint és októberben 3,49 fo­rintra csökkent az egy vasúti kocsira eső álláspont eredmé­nye. A parkettüzemben a verseny se­­gítségével 104 százalékos ered­ményt értek el nődolgozóink, és ki kell emelni, hogy a hasznos kihozatal is állandóan javul. A Tatáron a legjobb eredményt a berakó brigádok érték el. A Sár­közi brigád a verseny teljes sza­kaszában állandó, egyenletes jó teljesítményt nyújtott, a Vadas brigád pedig gyen­gébb kezdés után az utolsó h­á­rom hónapban teljesítményé­vel felülmúlta a Sárközi bri­gádot is: augusztusban 115,6 százalékot, szeptemberben 117,7 százaléo­­­t, októberben pedig 114,2 százalékos eredményt értek el. A kongreszusi munkaversennyel párhuzamosan szeptember 1-től versenyt indítottunk a „Szocialis­ta brigád” cím elnyeréséért is. Ebbe a versenybe nyolc mun­­kabrigádunk nevezett be, ahol már nemcsak a term­­­é­­kenységi tényezők javítására tettek dolgozóink vállalást, hanem az általános műveltség emelését is vállalták, továbbá a mun­kafegyelem meg­szilárdítására és az elég gyakori balesetek elkerülésére tettek ér­tékes felajánlásokat és reméljük, hogy hat hónap elteltével újabb eredményekről számolhatunk be, és eredményeink hozzá fognak járulni ahhoz, hogy országunk dol­gozó népe a kongresszus célkitű­zéseit megvalósíthassa. P. P. MÁV Fa­teli tó Bontakozik a közösségi élet a Németkérhez tartozó Hard-pusztai Béke Tsz-ben A tavasszal Béke néven őszi­­kezdésű termelőszövetkezet ala­kult a Németkérhez tartozó Hard­­pusztán. Az őszi közös munkák megkezdése óta most az első na­pokban tartották meg a tsz tag­jai az első közgyűlést. A közgyűlésen jó eredmények­ről és lelkesítő tervekről adtak számot. Zöldell már a határban 110 holdon a búza, 70 hodon a rozs és 46 holdon az őszi árpa ve­tés. Három traktor végzi éjjel­nappal az őszi mélyszántást. Sok fogat és egy gépállomási vontató hordja ki a földekre a trágyát. A szövetkezet tagjai fakiter­meléssel is foglalkoznak a tél fo­lyamán, mert tavasszal nagyará­nyú beruházáshoz akarnak fogni saját erejükből. Favázas sertés­­ólakat, szarvasmarha fészereket és lóistállót akarnak építeni. Ál­lami hitelből is építenek majd egy ötven férőhelyes szarvasmarha is­tállót. A tsz tagjai azt is elhatároz­ták a közgyűlésen, hogy kertész­kedéssel teszik belterjessé­ és jö­vedelmezőbbé gazdaságukat. Szer­ződést kötöttek a Paksi Konzerv­gyárral két hold zöldbab, öt hold zölborsó, három hold zöldpapri­ka, két hold paradicsom és két hold uborka termelésére,

Next