Tolna Megyei Népújság, 1959. november (4. évfolyam, 257-281. szám)

1959-11-13 / 267. szám

Mehiv, Szék Egyetemi i?SZt Pl Szepes^pa,.^» ' ;'RV ■ A MAGYAR SZÓ.CIA'Ii'SÍA 'MU­N­K­Á­S Pa'R i. TQ.LNA' MEGYÉN BIZOI! SÁG A . ÉS­­ A MEGYE!. TANÁCS I.AfUA­Bemutatták a Központi Fizikai Kutató Intézetben a szubkritikus atomreaktort (3. oldal.) Asszonyoknak—lányoknak (4. oldal.) Megvalósulnak a községfejlesztési tervek A Hajnal utcából, az Eötvös ut­cából és a Hunyadi utcából mint­­­­egy hetven gazda jött össze va­sárnap Pakson, az óvoda épü­letében. Megbeszélésre jöttek össze, hogyan tudnának összesegí­­teni az Eötvös utca kikövezésé­ben. A megbeszélésen — amelyen ott volt Haag Ferenc, a községi tanács elnöke is — elhatározták, hogy ki fogattal, ki kézierővel segít, hiszen mindhárom utcá­nak érdeke, hogy eltüntessék a kátyúkat. Farkas Gyuláné, az Eötvös ut­caiak, Weier János, a Hunyadi ut­caiak tanácstagja és Dömötör Jó­zsef a vasárnapi megbeszélés után beosztották, ki, melyik na­pon dolgozik, hord követ, vagy földet , mert igen sok földet kell odahordani a feltöltéshez. Azóta javában folyik a fuvaro­zás. Szerdán például vagy 24 fo­gat hordta a követ. A hét végé­re már a helyszínen lesz a szüksé­ges terméskő, utána pedig meg­kezdődik a mintegy 200 méter hosszú útszakasz kövezése. * Fuvaroznak a Bem utcaiak is, ők sódert, cementet­­ hordanak az utcájukban épülő betonjárdához. A Bem utcai járda megépítésé­vel befejeződik az 1959-re terve­zett járdaépítés Pakson. Csehszlovákiai cserelátogatást terveznek úttörők a mázai A mázai 1305. számú Hunyadi János úttörőcsapat tagjai az el­múlt évben is sikeresen dolgoz­tak Az idén is számos terv fog­lalkoztatja őket. Többek között több mint félszázan leveleznek a baráti országok úttörőivel. Most elhatározták, hogy a csehszlová­kiai pajtásokkal cserekirándulást szerveznek. Erre a nagy esemény­re eddigi munkájuk eredményé­ből 1000 forintot már takarékba helyeztek. Arra is törekednek, hogy isko­lájuk minél szebb, vonzóbb le­gyen. Ezért gondolták el, hogy az iskola kertjében gyümölcsöst te­lepítenek. A szántásra és egyéb költségekre már félretettek 200 forintot. Ha az idő engedi, elő­készítik a Béke-liget helyét is. Az ott lévő bokrokat kiirtják, a talajt elegyengetik. Jó eredményeket értek el a hul­ladékgyűjtésben is. Ebben külö­nösen a Szarvas, a Róka, a Holló, a Fecske és a Béke Örs jár az élen. A szorgalmasak közt is sze­­mély szerint a legjobbak Ropoli, Sipos, Széles, Bőhm, Merényi, Vi­rág, Oláh, Bencze és Tornyai paj­tások. Hatvan ezüstkalászos tanfolyam indul a megyében A megyei tanács mezőgazda­­sági osztályának információja szerint megyénkben megkezdődött a téli ezüstkalászos tanfolyamok­ szervezése. Mintegy hatvan sza­kosított tanfolyamot szerveznek, ahol a hallgatók növénytermelési, állattenyésztési, kertészeti és egyéb szakon megyénk legjobb mezőgazdasági szakembereinek irányításával sajátítják el a leg­korszerűbb ismereteket. Egy-egy kurzuson körülbelül negyven előadást tartanak, egy­­egy előadás időtartama 3 óra. Azok a tsz-tagok, illetve egyéni­leg dolgozó parasztok, akik a tan­folyamot végighallgatják és az anyagot elsajátítják, „Ezüstkalá­szos gazda” címet nyerik el. November 24-én a Magyar Rá­dió is ezüstkalászos tanfolyamot indít. Az első előadást Tömpe Ist­ván elvtárs, a földművelésügyi miniszter első helyettese tartja. A rádió tanfolyama négy hónapig tart. A K­ossuth-adó hetenként kétszer, kedden és csütörtökön délben, a déli hírek után, a Pe­­tőfi-adó ugyanezen napokon 13 órakor, illetve 19.40 órakor sugá­rozza az előadásokat. Népfőiskola nyílik a tanácstagok részére A megyei tanács végrehajtó bi­zottsága községi és városi tanács­tagok részére Népfőiskola elneve­zéssel hathetes, ingyenes tanfo­lyamot indít. A hallgatók részére mezőgazdasági, természet- és tár­sadalomtudományi és politikai tárgyú előadásokat tartanak. A november 16-án kezdődő tan­folyamot Alsótengelicen, a volt Benyovszky-kastélyban rendezik meg. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! „Az Önök eredményei a mi munkásmozgalmunkat is lelkesítik és erősítik" A latin-amerikai szakszervezeti küldöttség nyilatkozik lapunk munkatársának Mint már arról lapunk tegnapi számában is hírt adtunk, Györköny községben, a Szabadság Termelőszövetkezetben három­tagú latin-amerikai küldöttség vendégeskedett. A szakszervezeti küldöttség vezetője Juan Campas, a chilei építőipari munkások szakszervezetének főtitkára. A küldöttség tagjai Angel Sanchez Costa-Rica-i, Julio Barraona colu­mbiai szakszervezeti vezetők. Részt vett a vendégek fogadásán Rév András elvtárs, a Pak­si Járási Pártbizottság első titkára. A vendégeket Budapestről elkí­sérte Farkas Aladár elvtárs, a XII. kerületi pártbizottság első tit­kára, s a tsz-t patronáló Közlekedés- és Építőipari Vállalat képvi­seletében Elek András igazgató, Láng Lajos párttitkár, a Magyar Optikai Művektől Gyarmati Lász­ló párttitkár és Degl Róbert ü. b. titkár, és Zalavári R­udolf az Építő- Fa és Építőanyagipari Dolgo­zók Szakszervezetének képviselő­je. * A latin-amerikai vendégeket ünnepélyesen fogadta a termelő­­szövetkezet és a kölcsönös üdvöz­lések és pohárköszöntők után Ba­­tycsik István tsz-elnök, Seres András párttitkár, számos tsz-tag és úttörő kíséretében megtekintené­k és tanulmányozták a termelő­szövetkezet gazdaságát és részt ve­ttek a tiszteletükre rendezett ün­nepi ebéden. Ebéd után a latin-amerikai szak­szervezeti küldöttek válaszoltak lapunk munkatársának kérdé­seire. — Milyen benyomásokat, po­litikai tapasztalatokat szerez­tek nálunk, a Magyar Népköz­­társaságban? — Sokat tanultunk Magyaror­szágon és az itt tanultakat hasz­nosítani fogjuk otthoni munkás­­mozgalmi tevékenységünkben. Helyeseljük a munkások és a pa­rasztok testvéri szövetségét és azt tapasztaltuk, hogy ez nagy erőt jelent a szocializmus építé­sében. Öröm látni azt, hogy a termelőszövetkezetet patronáló munkások is itt vannak most a parasztok között. A munkásoknak és a parasztoknak ez a szoros szö­vetsége viszi Önöket előre és ez biztosíték arra is, hogy a magyar nép fel fogja építeni a szocializ­must. Amit eddig is tudtunk már el­méletben, azt most a gyakorlat­­ban látjuk és meg kell vallani, nagyon meggyőző ez a gyakorlat. — Ismerik­-e a latin-amerikai munkások a szocializmus építé­sében elért eredményeinket? — Igen, ismerik és nagyra érté­kelik. Az önök eredményei a mi munkásmozgalmunkat is lelkesí­tik és erősítik. A munkások nem­zetközi összefogása elvét valljuk, ezért érzünk együtt testvérként önökkel. Kívánjuk, hogy minél előbb érjék utol a legfejlettebb kapitalista országokat. — Mi a véleményük a kül­politikai helyzet alakulásáról? — A béke hívei vagyunk és mi is harcolunk a békéért. Az a vé­leményünk, hogy a jelenlegi nem­zetközi helyzet enyhült légköre a békeharc eredménye. A szputnyikok és a rakéták felbecsülhetetlen jelentőségűek a tudomány történetében. A politi­kában legalább ilyen nagy jelen­tőségűnek tartjuk Hruscsov mi­niszterelnök amerikai látogatását és a látogatás sikereit. Nem lehet szavakkal elmondani, hogy a la­tin-amerikai munkások mennyire örülnek annak, hogy a Szovjet­unió miniszterelnöke ellátogatott az Egyesült Államokba. A beszélgetés végeztével a kül­döttek forró üdvözletüket küldték a Népújság olvasóinak. További sikereket kívánnak a szocializmus építésében, az ipari és mezőgaz­dasági termelés, a tudományos és kulturális élet fejlesztésében. Gy. J. Két távirat — az éves terv teljesítéséről Szerkesztőségünk tegnap dél­után két ipari üzemből kapott táviratot. Közöljük a táviratok szövegét. »Jelentjük, hogy szövetkeze­tünk 1959. évi tervét 1959. no­­vemebr 12-vel teljesítette — Tol­nai Fémipari és Szerelő Ktsz«. »1959. évi készáru tervünket folyó áron november 11-én telje­sítettük. — Szekszárdi Kender­gyár dolgozói«. Bel- és külföldi utazásokat szervez az IBUSZ falusiak részére Az IBUSZ igazgatóság kezde­ményezésére az IBUSZ szekszárdi irodája is kedvezményes árú, bel- és külföldi tapasztalatcsere­­látogatásokat és társasutazásokat szervez falusi dolgozók részére. Ezen akció keretén belül lehető­ség nyílik arra, hogy a falusi dol­gozók megismerjék országunk történelmi emlékekben és szo­cialista eredményekben gazdag tájait, a termelő üzemek munká­ját és életét. Az IBUSZ ezen túlmenően le­hetővé teszi a külföldi olcsó uta­zásokat is a Szovjetunióba, Cseh­szlovákiába, a Német Demokrati­kus Köztársaságba, Romániába, Lengyelországba, a Kínai Nép­­köztársaságba, Mongóliába. Negyvenkéteze­r zsírbödön közeleg a disznóvágás szezon­ja, amikor is újra megtelnek zsír­ral a bödönök. Az elmúlt évek­ben mindig éppen ilyenkor vált az üzletekben hiánycikké a disz­nóölés nélkülözhetetlen kelléke, a zsírbödön, amikor a legjobban keresték. Az idén — valószínűleg — nem kerül erre sor. A most folyó, ne­gyedik negyedévben ugyanis an­­nyi zsírbödön készül a Bonyhádi Zománcgyárban, amennyi még egyetlen negyedévben sem. Ös­­­szesen negyvenhétezer külön­böző színű és nagyságú zsírbö­­dönt készítenek a gyárban októ­ber 1-étől december végéig, ami tizenkétezerrel több, mint amen­­­nyi a múlt év azonos időszakában készült. Mirelite-készítményeket árusítanak Szekszárdon Lesz elegendő bér a disznóölésekre A szekszárdi 50-es számú Nép­bolt élelmiszerüzletében hétfőn megkezdik a Mirelite-készítmé­­nyek árusítását. Előreláthatóan mintegy húsz-huszonötféle kész és félkész főzelék és gyümölcs­árut hoznak forgalomba. Buda­pesten és az ország más nagyobb városaiban már régóta árusíta­nak Mirelite-készítményeket és most teljesül Szekszárd város vá­sárló közönségének is a kíván­sága. Szerdán délután a házias­­­szonyok részére egy Mirelite-ké­­szítmény bemutatót rendeznek Sz­ekszárdon. KEZDŐDHET A DISZNÓ­VÁGÁS A közeljövőben megkezdődik a disznóvágási szezon. Tekintettel arra, hogy nálunk igen közked­veltek a különféle töltelékfélék, minden évben nagy feladatot je­lent a kereskedelmi szerveknek a szárított és sózott bélellátás. Kül-­­­földről — Kínából és Görögor­szágból — is érkezett jelentősebb mennyiségű szárított bél és így minden remény megvan arra, hogy a hazai fedezettel együtt a szükségletet ki tudjuk elégíteni. A forgalomba kerülő bélnek mintegy 40 százaléka szárított. Szekszárdon november 15 után kezdik meg a bél árusítását. A megye egyes helyein már meg­kezdődött az árusítás. A forgalomba kerülő bél a ta­valyinál mintegy 50—60 százalék­kal lesz több. Sóból, fűszerfélékből (fűszer­­paprika, bors, majoránna) ugyan­csak ki tudja elégíteni a kereske­delem a szükségletet. A disznó­vágások idején jelentősen meg­növekszik minden évben a rizs, savanyúkáposzta és más savanyú­ságok vásárlása. Erre is felkészült a kereskedelem és nem lesz za­var az ellátásban.

Next