Tolna Megyei Népújság, 1959. december (4. évfolyam, 282-306. szám)

1959-12-18 / 297. szám

í 1959. december 18. t í? TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Tiszta úí 1959. december 16 Hatot ütött a községi templom toronyórája. A tanácstól majd minden ablakon világosság szű­rődik ki, pedig a munkaidő hiva­talosan 5 órakor befejeződött. En­nek ellenére itt látni még a köz­ségi tanács elnökét, Kállai Sán­­­dort, itt van Gyugyi János elv­társ, a megyei tanács elnökhe­lyettese is. És jönnek, egyre töb­ben jönnek ünneplőbe öltözve a tanácshoz. Mégiscsak hivatalos dologról lesz itt szó — gondoltam miközben szemügyre vettem az érkezőket, v­­alamennyien pa­rasztemberek, jól öltözöttek, vi­dámak. S mert meghívóval hív­­ták őket, hát eljöttek. Körülbelül fél 7 órakor kezde­tét vette a megbeszélés, amit a néhány nappal ezelőtt szövetke­zett parasztok kérésére szervez­tek. Mözsön. Előre meghatározott napirendi pontja ez egyszer nem volt a gyűlésnek.* A párt és az állam képviselői álltak az egy­begyűltek elé, hogy válaszolja­nak kérdéseikre, minden tekin­tetben tiszta vizet öntsenek a po­hárba. Hiszen mi tagadás, a 262 szövetkezeti tag még csak a dön­tésig jutott el: aláírta a belépési nyilatkozatot és pont. Most aztán érdekli őket az is, hogy mikorra lesznek nagy táblában földjeik, hány közös gazdaságot engedé­lyeznek a faluban, mit kell bead­ni a közösbe, kifizetik-e a jószá­gokat és a gazdasági felszerelése­ket? Vásárolhat-e gépeket a szö­vetkezet? Na és végül: mikorra lesz szocialista falu Mözs? Majd­nem szó szerint tették fel ezeket a kérdéseket Pukszler Mihály, Csuka István, Szeleczki György, Doszpod András a falu legtekin­télyesebb gazdái. Valamennyi kér­d­ésükre választ kaptak. Mikor lesznek nagytáblában a földek ? Miután Mözs termelőszövetke­zeti község lett, megkezdődött a földrendezés is. De hát azóta alig egy hét telt el, ami bizony ke­vés ahhoz, hogy a több ezer kis­­parcellát összevonják. Viszont az új szövetkezeti parasztok sürgeté­se is érthető és jogos. Azt mond­ják: — Most már csak rajtunk múlik, hogy mennyit terem jö­vőre a nagytábla. Mi pedig, ha lehet, már holnap szántani aka­runk. Mert az idő jó, s amit egy hónappal ezelőtt mint egyéni gaz­dák elmulasztottunk, mint tsz­­tagoknak ezt most pótolni kell. Igazságuk van. Amit lehet meg , került­i is tesznek ennek érdekében az il­letékesek, amire ígéretet tett Gyugyi János, a megyei tanács elnökhelyettese is. Hány közös gazdaság lesz a faluban? Napjainkban ez a legvitatot­tabb kérdés Mözsön. Néhány hét­tel ezelőtt ugyanis azt mondták többen, hogy nem mennek a he­lyi Uj Élet Tsz-be, maguk akar­nak csoportot alakítani. Indok­­az Uj Élet Tsz-nek nincs rend­ben a szénája, sok adóssága van. Elhívták hát erre a megbeszélés­re Jaksa Józsefet, az Uj Élet el­nökét is, hogy tájékoztatást kér­jenek tőle e tekintetben. A szó­beszéd igaztalannak bizony­ult nincs eladósodva az Uj Élet Tsz. Ezt az a nyolcvan jelenlévő, új­donsült szövetkezeti paraszt meg­értette és úgy foglaltak állást: — Nem alakítanak új szövetkezetet, ehhez a már meglévőhöz csatla­koznak. S mint mondották: így próbálnak szót érteni többi tár­sukkal is. Hiszen az érthető, hogy a 262 szövetkezeti tag nevében ilyen nagy kérdést nem dönthet el nyolcvan. Abban maradtak te­hát, hogy még az új esztendő előtt összehívnak egy falugyűlést és itt majd pontot tesznek az i­­betűre. Mindenki megnyugodott abban is, hogy ennek a kérdés­nek az eldöntéséhez egyedül ne­kik, mözsi szövetkezeti parasztok­nak van joguk. Mit kell beadni a tsz-be? Rosszindulatból, vagy tájéko­zatlanságból — nem lehet tudni — széltében-hosszában azt beszé­lik Mözsön, hogy az állami szer­vek hivatalnokai, házról-házra járva leltárba vesznek a kapától kezdve a négylábú asztalig min­dent, ami megtalálható a szövet­kezeti tag portáján. Be kell adni a tsz-be még az idei bortermést is. De nem fizetnek érte egy fil­lért sem. Ez képtelenség, hazug beszéd! — mondta válaszában a megyei tanács elnökhelyettese. A tsz-be elsősorban a­ földet kell beadni, aminek az árát nem fi­zetik ugyan ki, de a használa­táért járadékot fizet a közösség. Az alapszabályban előírtaknak megfelelően be kell adni a ház­tájiban nem maradható jószágo­kat és a gazdasági felszerelése- pallérba két, amelyre már különben sincs szüksége egy szövetkezeti tag­nak. Ezeknek az értékét egy bi­zottság állapítja meg, amelyet a szövetkezeti tagok maguk közül választanak. Szó sincs arról, hogy ezeket ingyen kell odaadi, a szö­vetkezet ezt készpénzben kifizeti. Szabad-e az új ts3-nek gépet vásárolni? Teljesen érthető és csak helye­selhető, hogy a mözsi szövetke­zeti tagok traktort és más mező­­gazdasági gépeket akarnak vá­sárolni. Lehet-e egyáltalán? — tette fel a kérdést Doszpod And­rás. Miért ne lehetne, hiszen megvételre kínálja az állam a szö­vetkezeteknek a traktort is, a ve­tőgépet is.­ Sőt a gép árának 75 százalékát (maximálisan) meg is hitelezi. A többi pénzt viszont a közösségnek kell előteremteni. Ha ez megvan, a gabonakombájn és a cséplőgép kivételével bármi­ilyen mezőgazdasági nagygépet megvásárolhat a szövetkezet. • Mikor lesz szocialista község Mözs? Miután az egybegyűltek leg­fontosabb kérdéseikre választ kaptak, — ‘ félve bár, — de meg­érdeklődték azt is, hogy mikor lesz szocialista község Mözs. — Vagyis, hogy mikorra szervezik be a tsz-be azt a néhány egyéni parasztot is, aki még nem írta alá a belépési nyilatkozatot. — Mi azon a nézeten vagyunk, hogy ne húzza ki itt magát senki, ha egy faluban vagyunk, akkor fütyül­jünk egy nótát — tolmácsolta a falu túlnyomó többségének véle­ményét Csuka István, az egyik legtekintélyesebb gazda. E mö­gött pedig az van, hogy szeretnék a mözsiek, ha — a megyében el­sőnek — a termelőszövetkezeti községet hirdető táblát kicserél­hetnék a »Szocialista község« cí­mű táblára. Hogy erre mikor ke­rül sor? Ezt aztán nem tudta megválaszolni még Kállai Sándor, a községi tanács elnöke sem. De ha az a 262 szövetkezeti paraszt is segít megnyerni azt a né­hányat, aki még nem döntött, akkor egész biztos erre hamaro­san sor kerül. S mert ezt a meg­beszélésen megígérték a szövetke­zeti tagok, egészen biztos meg is teszik. A nem »hivatalos« gyűlés bi­zony jól elhúzódott. Amikor a ta­nácstermet bezárták, féltizenket­­tőt ütött a toronyóra. De azt mondták a hazaigyekvő szövet­kezeti parasztok: megérte ilyen későig elbeszélgetni, mert most már legalább tiszta víz került a pohárba. Dorogi Erzsébet volt, beesett, szeméből furcsa fény lövelt. A Mars-lakók elhú­zódtak tőle, leguggoltak. Lösz fehér haja égnek állt. — A várost bekerítették — mondta Lösz harsányan és ke­ményen. — Hajók tüze tölti be az eget. Tuszkub felrobbantja a munkásnegyedeket. ELLENTÁMADÁS Amint Lösz és Gór kiment az épület lépcsőjére, az oszlopok alá, újabb robbanás hallatszott. A vá­ros északi részén kék legyezőként nyíltak szét a lángok. Jól lehe­tett látni a fölszálló füstöt és per­nyét. Szélvihar kavarodott a rob­banás nyomán. Vörös fény festet­te meg az égboltot. A felkelő csapatokkal telezsú­folt csillagalakú téren egyetlen kiáltás sem hallatszott. A Mars­lakók némán nézték a vörös visszfényt. Porrá vált lakhelyük, családjuk. A fekete füsttel együtt reményeik is elszálltak. Guszev, miután rövid megbe­szélést folytatott Losszal és Gor­­ral, parancsot adott, hogy ké­szítsék elő harcra a flottát. Va­lamennyi repülőhajó a fegyver­raktárban volt. A téren c­sak öt ilyen hatalmas szitakötő állt. Guszev felderítésre küldte őket. A hajók felszálltak. Szárnyukon megcsillant a tűz visszfénye. A fegyverraktárból jelentették, hogy megkapták a parancsot és a harcosok már beszállnak a ha­jókba. Múlt az idő. Az égen vib­rált a vörös fény. Baljós csend ereszkedett a városra. Guszev per­cenként küldött egy Mars-lakót a tükörtelefonhoz, hogy sürgesse a beszállást, ő maga hatalmas árnyként futott végig a téren, oszlopokba rendezte a szétzilált csoportokat. Odaszaladt a lépcső­höz, vicsorgott, bajusza fölme­redt. — Mondja meg azoknak ott a fegyverraktárban (itt egy Górnak érthetetlen kifejezés következett) fürgébben mozogjanak... Gór a telefonhoz ment. Végre megjött a jelentés, hogy a beszál­lás befejeződött, a hajók elin­dulnak. Csakugyan, a város fö­lött, alacsonyan, a vörös deren­gésben szitakötők lebegtek. Gu­szev szétterpesztette lábát, fel­szegte fejét és jólesően nézte a darvakként felfejlődött hajókat. Ekkor hangzott föl a harmadik, minden eddiginél erősebb rob­banás. Kékes tűzfüggöny vágta el a hajók útját. A hajók feljebb röp­pentek, majd bukfencezve eltűn­tek. Helyükön gomolygó füst és pernye szállt fel. Az oszlopok közt megjelent Gór. Nyakát behúzta a válla kö­zé. Arca remegett, száját tátogat­ta. Amikor a robbanás zaja el­csitult, megszólalt: — Felrobbantották a fegyver­raktárt. A flotta megsemmisült. Guszev szárazon köhintett, ba­juszát rágta. Lösz egy oszlophoz támaszkodva nézte a vörös de­rengést. Gór lábujjhegyen Lösz üveges szeme magasságáig ágas­kodott. — Nem irigylem azt, aki ma élve marad. Lesz nem felelt. Guszev ma­kacsul rázta fejét és kiment a térre. Onnan hallatszottak pa­rancsszavai. És a Mars-lakók osz­lopokba fejlődve, egymás után indultak el az utcák mélyébe, a barikádokra. Guszev nyeregbe pattant, szár­nyas árnya a tér felett szállt, on­nan kiabálta: — Szaporán, szaporán, ti anyámasszony katonái! A tér ki­ürült. A tűzvész szétterült fénye a túlsó oldalról közeledő szita­kötőket világított meg. Az egyik hullám a másik után bukkant föl a láthatár szélén és úszott a vá­ros fölött. Tuszkub hajói voltak. (Folytatjuk.) i v t 9«r*1 Erről is beszélni kell Nyomofivalók Még ma is jól emlékszem Sütő bácsi minden szavára. Foltozó varga volt. Ott lakott tőlünk nem messze a szomszédos utcában. Részt vett a tizenhetes oroszországi proletárforradalomban, s nekem a túlságosan kiváncsi természetű kisfiúnak rengeteget beszélt a for­radalomról. Később, amikor nagyobbacska lettem, a felszaba­dulás utáni években már a köny­vekből is olvastam forradalmi hő­sökről. Híres írók írtak róluk. Még­is nekem Sütő bácsi forradalmár társainak képe ragadt legmaradan­dóbb módon emlékezetemben. Úgy gondolom, a közvetlen él­mény hatása a legtökéletesebb. Ezért tartom nagyon jelentős és az ifjúság nevelése szempontjá­ból felmérhetetlen értékű dolog­nak a nyom­olvasó mozgalmat. Először 57-ben találkoztam egy kis „nyomolvasó­’ úttörő lányká­val Pakson. Az oroszországi prole­tárforradalom paksi veteránjai után kutatott. A világot megren­gető nagy forradalom paksi kato­náit kereste. Kutatása nem volt eredménytelen. Lelkes szavakkal beszélt el egy történetet, amelyet néhány nappal találkozásunk előtt egy veterán mondott el neki. Egy évvel később 1958-ban a magyarországi dicsőséges Tanács­­köztársaság veteránjainak vissza­emlékezéseiről Dombóváron mutat­tak nekem egy könyvet: A hősök könyvét. A visszaemlékezéseket a nyomolvasó úttörők ezrei gyűj­tötték buzgó, hangyaszorgalom­mal. A napokban ismét találkoztam velük Szakcson. A községben 27 úttörő indult el, hogy felkutassa a felszabadulás „nyomait” és ada­tokat gyűjtsön a hős szovjet kato­nákról, akik 15 évvel ezelőtt vért hullattak azért, hogy ma szabadon élhessen Szakcs népe. A felszaba­dulás 15-ik évfordulójára a szak­­csi úttörők elkészítik a „Felszaba­dulási térképet”, s ennek érdeké­ben élénk levelezést folytatnak a szomszédos községek úttörő csapa­taival. Hősi küzdelmek és forradalmi hősök hosszú sora elevenedik fel a „nyomolvasók” előtt. Megszület­nek a közvetlen példaképek. Fe­ledhetetlen tanulságok vésődnek a fiatal gyermeklelkekbe és az út­törők, a holnap felnőttjei staféta­bot gyanánt veszik át az öregedő nemzedékektől a mozgalmi tapasz­­talatokat, H. T. Felkészültek az íj esztendőre a Dombóvári Fémtömegcikkgyártó Vállalatnál Az esztendő utolsó napjaiban járunk. A hatszoros élüzem Dom­bóvári Fémtömegcikkgyártó Vál­lalat dolgozói már biztosak benne, hogy eredményesen zárják az 1959 es évet is. Hogy eddig még nem teljesítették az egész évi tervet, annak csak az a magyarázata, hogy még nem kezdték meg a de­cemberben készült „feketeáru” horganyzását. A horganyozni valót mindig „összevárják” a hónap vé­gére és a havi termelés nagy ré­sze csak akkor válik készáruvá. Úgy számítják, hogy jó né­hány százezer forinttal túltel­jesítik az éves tervet. Jók az eredmények a többi mu­tatónál is, így például a termelé­kenység legalább 12 százalékkal emelkedett az idén. Az önköltsé­get a vállalt három százalékkal szemben több mint négy százalék­kal csökkentették. De nemcsak arra vigyáztak, hogy jól záruljon ez az év, hanem felkészültek az új esztendő — az eddiginél sok­kal nagyobb — feladataira is. Jö­vőre ugyanis mintegy másfélsze­resére kell növekednie a vállalat termelésének. Helye ugyanis lesz az üzem ter­mékeinek. Az első negyedév ter­melését — a kereskedelmi válla­latokkal — már teljes egészében lekötötték, a többi kilenc hónapra is már mintegy 50 százalékban megvannak a szállítási szerződé­sek. A terv előírásainak, a szerző­déseknek pedig­ eleget kell tenni, ami csak úgy lehetséges, ha alapo­san felkészülnek az új esztendőre. 1960-ban mintegy tízmillió fo­rint értékű árut gyárt a vál­lalat, 50 százalékkal többet, mint az idén. Ezt csak az üzem bővítésével tud­ják elvégezni. Ezért már az év elején beindítják a termelést az idén kapott épületben, a volt Varga-féle malomban. A termelés növelésével együtt tovább csök­kentik az önköltséget, növelik a termelékenységet is, így például megvalósítják a nagyméretű mo­sófazekaknál és mosogatódézsák­nál a fenekelés gépesítését. (Ezzel­ az idén bevezetett újítással jelen­leg csak a kisebb méretű mosófa­zekakat tudják fenekelni.) To­vább fejlesztik a szalagszerű gyár­tást. Január 31-ig megérkezik a külföldön vásárolt új, modern kö­­nyökcső-sajtológép, amivel szin­tén a termelékenységet növelik és javítják a termelés gazdaságos­ságát. Tervbe vették — még hóna­pokkal ezelőtt — egy új drótfonat­készítő gépnek a berendezését is, különböző méretű kerítésdrót­fonatból ugyanis jövőre öt­­ször annyit kell gyártani, mint ebben az évben. A gép beszerzése azonban nehéz­ségekbe ütközött, nem találtak olyan üzemet, amelyik elkészítet­te volna. Ezek után javasolták a vállalat karbantartói — elsősor­ban Tóth Gyula esztergályos és Fábián Sándor szerszámkészítő, a nemrég megtartott termelési ta­nácskozáson —, hogy készítsék el a gépet. A termelési tanács­kozáson, ahol egyébként számos javaslat hangzott el a jövő évi ten­nivalókkal kapcsolatban, elfogad­ták ezt a javaslatot is. A karban­tartók ugyanis nemcsak javasol­tak, hanem a gép elkészítését is vállalták. Az új géppel nemcsak az előirányzott tervet tudják majd teljesíteni — a tervezettnél még többet is tudnának gyártani —, hanem termelékenyebb lesz a drót­fonat-gyártás. A Kanacsi Állami Gazdaság gyerekeinek karácsonya A Kanacsi Állami Gazdaságban 493 gyerek várja a karácsonyt, ennyi gyerek számára kell gon­doskodni meglepetésről a gazda­ság vezetőségének. Nyilván, nem könnyű ez a gazdaság, a pártszer­vezet és a szakszervezet vezetői­nek. Vadai Mihállyal, a gazdaság igazgatójával éppen az ajándékok vásárlása közben találkoztunk Pakson. (Tőle hallottuk egyébként, hogy mennyi gyerekre kell gon­­dolniok.) — Mindegyik gyerek kap ka­rácsonyi csomagot — cukorkafé­lét —, összesen 1­100 forint érték­ben. Ezen kívül két család gyere­­­keinek négyszáz forint értékben ruhaféléket vásárolunk. Több mint ezer forint értékű játékot pedig úgy sorsolunk ki a gyere­kek között. Minden ajándékcso­mag számozást kap, ezekre sor­soljuk ki a játékokat. — Hogy milyen játékok lesz­nek? Zseblámpaelemmel hajtott repülőgép, 95 forintos lombfűrész­­­ készlet, baba, labdák, kávéskész­­­­let, autók és más egyebek. A karácsonyi ajándékozás még ezzel sem teljes. Ezen kívül a gaz­daság 12 nagycsaládos dolgozója kap — egyenként 600—600 forint !— pénzajándékot,

Next