Tolna Megyei Népújság, 1959. december (4. évfolyam, 282-306. szám)
1959-12-18 / 297. szám
í 1959. december 18. t í? TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Tiszta úí 1959. december 16 Hatot ütött a községi templom toronyórája. A tanácstól majd minden ablakon világosság szűrődik ki, pedig a munkaidő hivatalosan 5 órakor befejeződött. Ennek ellenére itt látni még a községi tanács elnökét, Kállai Sándort, itt van Gyugyi János elvtárs, a megyei tanács elnökhelyettese is. És jönnek, egyre többen jönnek ünneplőbe öltözve a tanácshoz. Mégiscsak hivatalos dologról lesz itt szó — gondoltam miközben szemügyre vettem az érkezőket, valamennyien parasztemberek, jól öltözöttek, vidámak. S mert meghívóval hívták őket, hát eljöttek. Körülbelül fél 7 órakor kezdetét vette a megbeszélés, amit a néhány nappal ezelőtt szövetkezett parasztok kérésére szerveztek. Mözsön. Előre meghatározott napirendi pontja ez egyszer nem volt a gyűlésnek.* A párt és az állam képviselői álltak az egybegyűltek elé, hogy válaszoljanak kérdéseikre, minden tekintetben tiszta vizet öntsenek a pohárba. Hiszen mi tagadás, a 262 szövetkezeti tag még csak a döntésig jutott el: aláírta a belépési nyilatkozatot és pont. Most aztán érdekli őket az is, hogy mikorra lesznek nagy táblában földjeik, hány közös gazdaságot engedélyeznek a faluban, mit kell beadni a közösbe, kifizetik-e a jószágokat és a gazdasági felszereléseket? Vásárolhat-e gépeket a szövetkezet? Na és végül: mikorra lesz szocialista falu Mözs? Majdnem szó szerint tették fel ezeket a kérdéseket Pukszler Mihály, Csuka István, Szeleczki György, Doszpod András a falu legtekintélyesebb gazdái. Valamennyi kérdésükre választ kaptak. Mikor lesznek nagytáblában a földek ? Miután Mözs termelőszövetkezeti község lett, megkezdődött a földrendezés is. De hát azóta alig egy hét telt el, ami bizony kevés ahhoz, hogy a több ezer kisparcellát összevonják. Viszont az új szövetkezeti parasztok sürgetése is érthető és jogos. Azt mondják: — Most már csak rajtunk múlik, hogy mennyit terem jövőre a nagytábla. Mi pedig, ha lehet, már holnap szántani akarunk. Mert az idő jó, s amit egy hónappal ezelőtt mint egyéni gazdák elmulasztottunk, mint tsztagoknak ezt most pótolni kell. Igazságuk van. Amit lehet meg , kerülti is tesznek ennek érdekében az illetékesek, amire ígéretet tett Gyugyi János, a megyei tanács elnökhelyettese is. Hány közös gazdaság lesz a faluban? Napjainkban ez a legvitatottabb kérdés Mözsön. Néhány héttel ezelőtt ugyanis azt mondták többen, hogy nem mennek a helyi Uj Élet Tsz-be, maguk akarnak csoportot alakítani. Indokaz Uj Élet Tsz-nek nincs rendben a szénája, sok adóssága van. Elhívták hát erre a megbeszélésre Jaksa Józsefet, az Uj Élet elnökét is, hogy tájékoztatást kérjenek tőle e tekintetben. A szóbeszéd igaztalannak bizonyult nincs eladósodva az Uj Élet Tsz. Ezt az a nyolcvan jelenlévő, újdonsült szövetkezeti paraszt megértette és úgy foglaltak állást: — Nem alakítanak új szövetkezetet, ehhez a már meglévőhöz csatlakoznak. S mint mondották: így próbálnak szót érteni többi társukkal is. Hiszen az érthető, hogy a 262 szövetkezeti tag nevében ilyen nagy kérdést nem dönthet el nyolcvan. Abban maradtak tehát, hogy még az új esztendő előtt összehívnak egy falugyűlést és itt majd pontot tesznek az ibetűre. Mindenki megnyugodott abban is, hogy ennek a kérdésnek az eldöntéséhez egyedül nekik, mözsi szövetkezeti parasztoknak van joguk. Mit kell beadni a tsz-be? Rosszindulatból, vagy tájékozatlanságból — nem lehet tudni — széltében-hosszában azt beszélik Mözsön, hogy az állami szervek hivatalnokai, házról-házra járva leltárba vesznek a kapától kezdve a négylábú asztalig mindent, ami megtalálható a szövetkezeti tag portáján. Be kell adni a tsz-be még az idei bortermést is. De nem fizetnek érte egy fillért sem. Ez képtelenség, hazug beszéd! — mondta válaszában a megyei tanács elnökhelyettese. A tsz-be elsősorban a földet kell beadni, aminek az árát nem fizetik ugyan ki, de a használatáért járadékot fizet a közösség. Az alapszabályban előírtaknak megfelelően be kell adni a háztájiban nem maradható jószágokat és a gazdasági felszerelése- pallérba két, amelyre már különben sincs szüksége egy szövetkezeti tagnak. Ezeknek az értékét egy bizottság állapítja meg, amelyet a szövetkezeti tagok maguk közül választanak. Szó sincs arról, hogy ezeket ingyen kell odaadi, a szövetkezet ezt készpénzben kifizeti. Szabad-e az új ts3-nek gépet vásárolni? Teljesen érthető és csak helyeselhető, hogy a mözsi szövetkezeti tagok traktort és más mezőgazdasági gépeket akarnak vásárolni. Lehet-e egyáltalán? — tette fel a kérdést Doszpod András. Miért ne lehetne, hiszen megvételre kínálja az állam a szövetkezeteknek a traktort is, a vetőgépet is. Sőt a gép árának 75 százalékát (maximálisan) meg is hitelezi. A többi pénzt viszont a közösségnek kell előteremteni. Ha ez megvan, a gabonakombájn és a cséplőgép kivételével bármiilyen mezőgazdasági nagygépet megvásárolhat a szövetkezet. • Mikor lesz szocialista község Mözs? Miután az egybegyűltek legfontosabb kérdéseikre választ kaptak, — ‘ félve bár, — de megérdeklődték azt is, hogy mikor lesz szocialista község Mözs. — Vagyis, hogy mikorra szervezik be a tsz-be azt a néhány egyéni parasztot is, aki még nem írta alá a belépési nyilatkozatot. — Mi azon a nézeten vagyunk, hogy ne húzza ki itt magát senki, ha egy faluban vagyunk, akkor fütyüljünk egy nótát — tolmácsolta a falu túlnyomó többségének véleményét Csuka István, az egyik legtekintélyesebb gazda. E mögött pedig az van, hogy szeretnék a mözsiek, ha — a megyében elsőnek — a termelőszövetkezeti községet hirdető táblát kicserélhetnék a »Szocialista község« című táblára. Hogy erre mikor kerül sor? Ezt aztán nem tudta megválaszolni még Kállai Sándor, a községi tanács elnöke sem. De ha az a 262 szövetkezeti paraszt is segít megnyerni azt a néhányat, aki még nem döntött, akkor egész biztos erre hamarosan sor kerül. S mert ezt a megbeszélésen megígérték a szövetkezeti tagok, egészen biztos meg is teszik. A nem »hivatalos« gyűlés bizony jól elhúzódott. Amikor a tanácstermet bezárták, féltizenkettőt ütött a toronyóra. De azt mondták a hazaigyekvő szövetkezeti parasztok: megérte ilyen későig elbeszélgetni, mert most már legalább tiszta víz került a pohárba. Dorogi Erzsébet volt, beesett, szeméből furcsa fény lövelt. A Mars-lakók elhúzódtak tőle, leguggoltak. Lösz fehér haja égnek állt. — A várost bekerítették — mondta Lösz harsányan és keményen. — Hajók tüze tölti be az eget. Tuszkub felrobbantja a munkásnegyedeket. ELLENTÁMADÁS Amint Lösz és Gór kiment az épület lépcsőjére, az oszlopok alá, újabb robbanás hallatszott. A város északi részén kék legyezőként nyíltak szét a lángok. Jól lehetett látni a fölszálló füstöt és pernyét. Szélvihar kavarodott a robbanás nyomán. Vörös fény festette meg az égboltot. A felkelő csapatokkal telezsúfolt csillagalakú téren egyetlen kiáltás sem hallatszott. A Marslakók némán nézték a vörös visszfényt. Porrá vált lakhelyük, családjuk. A fekete füsttel együtt reményeik is elszálltak. Guszev, miután rövid megbeszélést folytatott Losszal és Gorral, parancsot adott, hogy készítsék elő harcra a flottát. Valamennyi repülőhajó a fegyverraktárban volt. A téren csak öt ilyen hatalmas szitakötő állt. Guszev felderítésre küldte őket. A hajók felszálltak. Szárnyukon megcsillant a tűz visszfénye. A fegyverraktárból jelentették, hogy megkapták a parancsot és a harcosok már beszállnak a hajókba. Múlt az idő. Az égen vibrált a vörös fény. Baljós csend ereszkedett a városra. Guszev percenként küldött egy Mars-lakót a tükörtelefonhoz, hogy sürgesse a beszállást, ő maga hatalmas árnyként futott végig a téren, oszlopokba rendezte a szétzilált csoportokat. Odaszaladt a lépcsőhöz, vicsorgott, bajusza fölmeredt. — Mondja meg azoknak ott a fegyverraktárban (itt egy Górnak érthetetlen kifejezés következett) fürgébben mozogjanak... Gór a telefonhoz ment. Végre megjött a jelentés, hogy a beszállás befejeződött, a hajók elindulnak. Csakugyan, a város fölött, alacsonyan, a vörös derengésben szitakötők lebegtek. Guszev szétterpesztette lábát, felszegte fejét és jólesően nézte a darvakként felfejlődött hajókat. Ekkor hangzott föl a harmadik, minden eddiginél erősebb robbanás. Kékes tűzfüggöny vágta el a hajók útját. A hajók feljebb röppentek, majd bukfencezve eltűntek. Helyükön gomolygó füst és pernye szállt fel. Az oszlopok közt megjelent Gór. Nyakát behúzta a válla közé. Arca remegett, száját tátogatta. Amikor a robbanás zaja elcsitult, megszólalt: — Felrobbantották a fegyverraktárt. A flotta megsemmisült. Guszev szárazon köhintett, bajuszát rágta. Lösz egy oszlophoz támaszkodva nézte a vörös derengést. Gór lábujjhegyen Lösz üveges szeme magasságáig ágaskodott. — Nem irigylem azt, aki ma élve marad. Lesz nem felelt. Guszev makacsul rázta fejét és kiment a térre. Onnan hallatszottak parancsszavai. És a Mars-lakók oszlopokba fejlődve, egymás után indultak el az utcák mélyébe, a barikádokra. Guszev nyeregbe pattant, szárnyas árnya a tér felett szállt, onnan kiabálta: — Szaporán, szaporán, ti anyámasszony katonái! A tér kiürült. A tűzvész szétterült fénye a túlsó oldalról közeledő szitakötőket világított meg. Az egyik hullám a másik után bukkant föl a láthatár szélén és úszott a város fölött. Tuszkub hajói voltak. (Folytatjuk.) i v t 9«r*1 Erről is beszélni kell Nyomofivalók Még ma is jól emlékszem Sütő bácsi minden szavára. Foltozó varga volt. Ott lakott tőlünk nem messze a szomszédos utcában. Részt vett a tizenhetes oroszországi proletárforradalomban, s nekem a túlságosan kiváncsi természetű kisfiúnak rengeteget beszélt a forradalomról. Később, amikor nagyobbacska lettem, a felszabadulás utáni években már a könyvekből is olvastam forradalmi hősökről. Híres írók írtak róluk. Mégis nekem Sütő bácsi forradalmár társainak képe ragadt legmaradandóbb módon emlékezetemben. Úgy gondolom, a közvetlen élmény hatása a legtökéletesebb. Ezért tartom nagyon jelentős és az ifjúság nevelése szempontjából felmérhetetlen értékű dolognak a nyomolvasó mozgalmat. Először 57-ben találkoztam egy kis „nyomolvasó’ úttörő lánykával Pakson. Az oroszországi proletárforradalom paksi veteránjai után kutatott. A világot megrengető nagy forradalom paksi katonáit kereste. Kutatása nem volt eredménytelen. Lelkes szavakkal beszélt el egy történetet, amelyet néhány nappal találkozásunk előtt egy veterán mondott el neki. Egy évvel később 1958-ban a magyarországi dicsőséges Tanácsköztársaság veteránjainak visszaemlékezéseiről Dombóváron mutattak nekem egy könyvet: A hősök könyvét. A visszaemlékezéseket a nyomolvasó úttörők ezrei gyűjtötték buzgó, hangyaszorgalommal. A napokban ismét találkoztam velük Szakcson. A községben 27 úttörő indult el, hogy felkutassa a felszabadulás „nyomait” és adatokat gyűjtsön a hős szovjet katonákról, akik 15 évvel ezelőtt vért hullattak azért, hogy ma szabadon élhessen Szakcs népe. A felszabadulás 15-ik évfordulójára a szakcsi úttörők elkészítik a „Felszabadulási térképet”, s ennek érdekében élénk levelezést folytatnak a szomszédos községek úttörő csapataival. Hősi küzdelmek és forradalmi hősök hosszú sora elevenedik fel a „nyomolvasók” előtt. Megszületnek a közvetlen példaképek. Feledhetetlen tanulságok vésődnek a fiatal gyermeklelkekbe és az úttörők, a holnap felnőttjei stafétabot gyanánt veszik át az öregedő nemzedékektől a mozgalmi tapasztalatokat, H. T. Felkészültek az íj esztendőre a Dombóvári Fémtömegcikkgyártó Vállalatnál Az esztendő utolsó napjaiban járunk. A hatszoros élüzem Dombóvári Fémtömegcikkgyártó Vállalat dolgozói már biztosak benne, hogy eredményesen zárják az 1959 es évet is. Hogy eddig még nem teljesítették az egész évi tervet, annak csak az a magyarázata, hogy még nem kezdték meg a decemberben készült „feketeáru” horganyzását. A horganyozni valót mindig „összevárják” a hónap végére és a havi termelés nagy része csak akkor válik készáruvá. Úgy számítják, hogy jó néhány százezer forinttal túlteljesítik az éves tervet. Jók az eredmények a többi mutatónál is, így például a termelékenység legalább 12 százalékkal emelkedett az idén. Az önköltséget a vállalt három százalékkal szemben több mint négy százalékkal csökkentették. De nemcsak arra vigyáztak, hogy jól záruljon ez az év, hanem felkészültek az új esztendő — az eddiginél sokkal nagyobb — feladataira is. Jövőre ugyanis mintegy másfélszeresére kell növekednie a vállalat termelésének. Helye ugyanis lesz az üzem termékeinek. Az első negyedév termelését — a kereskedelmi vállalatokkal — már teljes egészében lekötötték, a többi kilenc hónapra is már mintegy 50 százalékban megvannak a szállítási szerződések. A terv előírásainak, a szerződéseknek pedig eleget kell tenni, ami csak úgy lehetséges, ha alaposan felkészülnek az új esztendőre. 1960-ban mintegy tízmillió forint értékű árut gyárt a vállalat, 50 százalékkal többet, mint az idén. Ezt csak az üzem bővítésével tudják elvégezni. Ezért már az év elején beindítják a termelést az idén kapott épületben, a volt Varga-féle malomban. A termelés növelésével együtt tovább csökkentik az önköltséget, növelik a termelékenységet is, így például megvalósítják a nagyméretű mosófazekaknál és mosogatódézsáknál a fenekelés gépesítését. (Ezzel az idén bevezetett újítással jelenleg csak a kisebb méretű mosófazekakat tudják fenekelni.) Tovább fejlesztik a szalagszerű gyártást. Január 31-ig megérkezik a külföldön vásárolt új, modern könyökcső-sajtológép, amivel szintén a termelékenységet növelik és javítják a termelés gazdaságosságát. Tervbe vették — még hónapokkal ezelőtt — egy új drótfonatkészítő gépnek a berendezését is, különböző méretű kerítésdrótfonatból ugyanis jövőre ötször annyit kell gyártani, mint ebben az évben. A gép beszerzése azonban nehézségekbe ütközött, nem találtak olyan üzemet, amelyik elkészítette volna. Ezek után javasolták a vállalat karbantartói — elsősorban Tóth Gyula esztergályos és Fábián Sándor szerszámkészítő, a nemrég megtartott termelési tanácskozáson —, hogy készítsék el a gépet. A termelési tanácskozáson, ahol egyébként számos javaslat hangzott el a jövő évi tennivalókkal kapcsolatban, elfogadták ezt a javaslatot is. A karbantartók ugyanis nemcsak javasoltak, hanem a gép elkészítését is vállalták. Az új géppel nemcsak az előirányzott tervet tudják majd teljesíteni — a tervezettnél még többet is tudnának gyártani —, hanem termelékenyebb lesz a drótfonat-gyártás. A Kanacsi Állami Gazdaság gyerekeinek karácsonya A Kanacsi Állami Gazdaságban 493 gyerek várja a karácsonyt, ennyi gyerek számára kell gondoskodni meglepetésről a gazdaság vezetőségének. Nyilván, nem könnyű ez a gazdaság, a pártszervezet és a szakszervezet vezetőinek. Vadai Mihállyal, a gazdaság igazgatójával éppen az ajándékok vásárlása közben találkoztunk Pakson. (Tőle hallottuk egyébként, hogy mennyi gyerekre kell gondolniok.) — Mindegyik gyerek kap karácsonyi csomagot — cukorkafélét —, összesen 1100 forint értékben. Ezen kívül két család gyerekeinek négyszáz forint értékben ruhaféléket vásárolunk. Több mint ezer forint értékű játékot pedig úgy sorsolunk ki a gyerekek között. Minden ajándékcsomag számozást kap, ezekre sorsoljuk ki a játékokat. — Hogy milyen játékok lesznek? Zseblámpaelemmel hajtott repülőgép, 95 forintos lombfűrész készlet, baba, labdák, kávéskészlet, autók és más egyebek. A karácsonyi ajándékozás még ezzel sem teljes. Ezen kívül a gazdaság 12 nagycsaládos dolgozója kap — egyenként 600—600 forint !— pénzajándékot,