Tolna Megyei Népújság, 1959. december (4. évfolyam, 282-306. szám)

1959-12-04 / 285. szám

1059. december 4. !i Teljesítenék kongresszusi vállalásukat a teveli gépállomás dolgozói Ez év tavaszán a teveli gép­állomás körzetében is kétszere­sére növekedett a termelőszövet­kezeti zöldterület, így a gépállo­más korábban megszabott éves tervét 46 000 normál holdra emel­­ték fel. Ez a meglévő gépparkhoz viszonyítva sok, de a traktorosok vállalták, hogy teljesítik a felemelt éves ter­vet, mégpedig nem december 30-ra, hanem november 30- ig, a párt VII. kongresszusá­nak kezdetéig. Ezen kívül vállalták, hogy egy­­egy normál hold munka önköltsé­gét 5 forinttal csökkentik. A gépállomás pártszervezete, vezetősége és üzemi bizottsága november 27-én értékelte a kongresszusi versenyt. Az érté­kelés alapján az üzem teljesítet­te kongresszusi vállalását. Az előírt 46 000 normálhold helyett 47 000 normálholdat kitevő munkát végeztek el a gépállomás traktorosai. Ugyancsak teljesítették az önköltség csökkentésére tett fel­ajánlásukat is a traktorosok. A vállalt 5 forint helyett 15 forint­tal csökkentették minden normál­hold munka önköltségét, így a teveli gépállomáson november 30-án egymillió forint tiszta nye­reséget mutatott ki a könyvelés. A teveli raktárosok éves tervük teljesítése után sem hagyták abba a munkát. Itt is — mint a megye többi gépállomásán — kongres­­­szusi műszakot tartanak, hogy december 10-ig befejezzék a ter­melőszövetkezetekben visszalévő mélyszántásokat. A falvak dolgozói csoportosan hallgatják a pártkongresszusról szóló tudósításokat Megyénk dolgozói nagy érdek­lődéssel hallgatják a pártkong­resszusról szóló televízió- és rá­dióközvetítéseket. Azok pedig, akik az éter hullámain keresztül nem szerezhettek értesüléseket a nagyjelentőségű eseményről, újsá­gon keresztül tájékozódnak. MÖ2sön esténként 60—70 mun­kás, tsz-tag és egyénileg dolgozó paraszt szoronkodik a pártszerve­zet helyiségében. Figyelik a tele­vízió és a rádió közvetítéseit. Most, hogy a kongresszuson el­hangzott beszámolók, különösen Kádár János elvtári referátuma tisztázta a mezőgazdaság átszerve­zésének szükségszerűségét. A már belépett tsz-tagok ennek alap­ján sürgetően vetik fel, hogy nem helyes az egyes makacs gaz­dák részéről megnyilvánuló huza­vona. A huzavonával­ — fejtik ki többen véleményüket — az egész falunak kára származhat. Az őszi kalászosok vetését nagyjából be­fejezték, mind a tsz-tagok, m­ind az egyéni gazdák. De nem folyik az őszi mélyszántás. Ez pedig — a gazdák maguk is elmondják — a jövő évben jelentős termés­­kiesést okozhat. A tsz-tagok között ettől függet­lenül folyik a tervezgetés: hogyan lehetne belterjesebbek­ gazdálkod­ni és többet termelni, hogyan­ le­hetne megoldani az állatok elhe­lyezését saját erőből. Sürget az idő, sürget a munka, s azok, akik ezt nem látják be, erőszakosan tartják vissza a fejlődést. Ilyen vélemények hallhatók és ilyen hangulat alakult ki Mözs község­ben a VII. pártkongresszuson el­hangzott beszédek után. „Korszerű mezőgazdasági ter­melés csak a szocialista nagy­üzemben alakulhat” — mondotta többek között kongresszusi beszé­dében Kádár János elvtárs. Fadd szövetkezeti községben mély nyo­mot hagyott az eddig várakozó álláspontra helyezkedett parasz­tokban Kádár János elvtársnak a mezőgazdaság átszervezésével kap­csolatos megállapításai. Az elhangzott beszédek hatá­sára több tsz-tag beadta a vető­magot,­­Perjesz István jómódú kö­zépparaszt a vetőmag beadásával egyidőben bejelentette a tsz veze­­t­ős­égének, hogy ezennel megkez­di a munkát és részt vesz a ter­melésben, mert a közösségi élettől várja­­ maga és családja boldogu­lását...- ‘ Kongresszusi műszakot tartottunk Hétfő van, és ez a nap egy kis szünet az őszi csúcsforgalomban. Ez az egyetlen nap, amikor a ti­zenötödik vágányig üresek a sín­párak. Ilyenkor »pihen« néhány órát az állomás. Ezt az időt hasz­nálják fel az állomási KISZ-fia­­talok, hogy összegyűjtsék az egy hét alatt keletkezett hulladékot, rendet teremtsenek a sínek kö­zött. Tóth Ferenc, intéző elvtárs irányításával nagytakarítást ren­deznek. A sínek között elszóró­dott szalmát, papírt, szenet külön csomókba gyűjtik össze. A cukor­répával teli vagonokból is potyog el egy hét alatt egy-két mázsára való. Ezt is összegyűjtik és kocsi­ba rakják A hulladékvasat a la­katos műhelybe szállítják, hogy fokozzák a hulladék-haszonvas felhasználását. Néhány hónap óta ezreket takarítottak meg a dom­bóvári vasútállomás fiataljai ezzel a módszerrel. Az állomás területének takarí­tása, a fiatalok társadalmi mun­kája — felajánlása. A forgalom dolgozóiból álló KISZ­ tagjai vál­lalták ezt. Sokan már húsz har­minc órát dolgoztak. Tóth Lajos kocsifelíró ötvenszer vett már részt társadalmi munkában. Tóth­­ Lajos párttag, a napokéban vették fel. Együtt dolgozunk és együtt végezzük a társadalmi munkát is. Sokat tanulunk tőle, meg ez idő­sebb párttagoktól is, mi az ifjú­sági szövetség tagjai. Most vágányok között járunk. Szedjük az elhullt filléres érté­keket­­ ,megmentjük, ami menthe­tő. Késő délután, kezdődik szol­gálatunk. Mu­nka előtt bejárjuk a vágányokat, hol, s mit kell majd az éjszaka elvégeznünk. És ahogy telnek az órák, egyre több vonat érkezik az állomásra. A gurító­­domb is megélénkül,csat­tognak a jelzők, vonatok halad­nak el mellettünk, szénnel, fával, téglával rakottam Kongresszusi műszakot tartunk! Azt­ ígértük a vállalásunkban, hogy mi kocsifelírók hozzájáru­lunk az állomás összes dolgozói­nak felajánlásának teljesíté­­hez. November harmincadikától, december hatig naponta egy irányvonatot küldünk Sztálinvá­­rosba, Komlóról, a szénnel ra­kottan. A három kocsifelíró bri­gád nyolc pontban határozta meg a teendőket. A hét befejezésével jelenthetjük majd, hogy teljesí­tettük í néretünket. A túlsúlyos vonalakkal kétezer tonna sze­net vittünk el terven felül. Ered­ményeinket az­­ állomás vezetői naponta értékelik és közlik azt is, hol és mit kell tennünk, hogy még jobb eredményeket ér­jünk el. A három nap alatt meg­álltuk helyünket, vasárnap, ami­kor az utolsó felajánlott irány­vonatot küldjük el állomásunk­ról, vele megy a valóra váltott szavunk is. (K. J.) Dombóvár TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A megye 1960. évi költségvetése csaknem kétszerese az 1956. évinek Ülést tartott a megyei tanács Csütörtökön délelőtt ülést tar­­tott Tolna megye Tanácsa, ame­lyet dr. Vigh Dezső vb.-elnök­­helyettes elvtárs nyitott meg. Ez­után javasolta az ülés további ve­zetésére Szalontai János vb.-tagot. A tanácsülésen részt vett dr. Pozsonyi István elvtárs, az Elnöki Tanács osztályvezetője, Daradics Ferenc elvtárs, a Megyei Pártbi­zottság titkára és Hunyadi Károly elvtárs országgyűlési képviselő, a Hazafias Népfront megyei titkára. Tolna megye Tanácsa Gyugyi Já­nos vb.-elnökhelyettes beszámoló­ja alapján a megye 1960. évi költ­ségvetéséről tárgyalt. Amint az a beszámolóból is kiderül, a megye 1960. évi költségve­tési kerete több mint 250 mil­lió forint, amely az 1956-os évihez viszonyítva több mint 90 százalékos emelkedést mu­tat. Ez a költségvetési keret jóval na­gyobb az 1959-es évinél is: az emelkedés 13,2 százalékos. A költ­ségvetésből a legnagyobb összeget, közel 100 000 forintot kulturális célokra kíván fordítani a tanács a tervezet szerint. Ezután a szociá­lis és egészségügyi ágazat követ­kezik. A napirend tárgyalása során széleskörű vita bontakozott ki, sokan felszólaltak: Dr. Kovács V. Károly kórházi főorvos, Hersics Ferenc, Schrottner Károly és még többen méltatták azt a tényt, hogy államunk évről évre nagyobb erő­­feszítéseket tesz megyénk fejlő­dése érdekében. Hunyadi Károly elvtárs és még többen arról is be­széltek, hogy az állami segítség mellett a lakosságnak, a különféle szer­veknek mit kell tenniük annak érdekében, hogy a rendelke­zésre álló összegekből foko­zottabb ütemben épüljön, gya­rapodjon megyénk. Az egyik felszólaló kifogásolta a mesterséges megtermékenyítéssel kapcsolatos keretösszeget. Ezt kö­vetően azonban többen felszólal­tak és bizonyították a mesterséges megtermékenyítés szükségességét, így a tanácsülés végül is helyes álláspontot foglalt el. Felszólalt Daradics Ferenc elv­társ is. Többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy a megyei tanácstagoknak a legszélesebb körben kell is­mertetniük ezt a költségve­tést, ezáltal bebizonyítani vá­lasztóiknak államunk helyes politikáját. De ugyanakkor szükséges azért is, hogy a választókkal megosszuk gondjainkat és bevonjuk őket a közös célok eléréséért folytatott harcunkba. Szó esett arról is, hogy a költ­ségvetésben nem szerepel minden kívánság teljesítése. Ez érthető is, hiszen népgazdaságunk lehetősé­gei korlátozottak. A költségvetés elkészítésénél azonban szigorúan ragaszkodtak a fontossági sorrend­hez. A következő napirendi pontban a termelőszövetkezeti mozgalom megyei eredményeivel foglalkoz­tak. Ennek a napirendi pontnak Walter János vb.-elnökhelyettes volt az előadója. Az időszerű prob­lémák elemzése mellett sok hasz­nos javaslat hangzott el a jövőre vonatkozóan. B. F. Berzeviczy Gizella nevét vette fel a dombóvári leány d­iákaib­an A napokban tartotta névadó ünnepségét a dombóvári leány diákotthon. A diákotthon tanulói megfogad­ták, hogy a tanulásban és később majd a mindennapi munkában méltók lesznek névadójukhoz, aki kommunista tanárnő volt, kommunista szellemben nevelte tanítványait. A Horthy-rendszer ezért Berzeviczy Gizellát is bör­tönbe zárta, mint annyi más haza­fit. Fogságából a Szovjetunió sza­badította ki. A dombóvári diáklányok ezzel, hogy diákotthonukat Berzeviczy Gizelláról nevezték el, leróják tiszteletüket a kommunista peda­gógus emléke előtt. Jól használták fel Nagyszokolyon a községfej­lesztési alapot Nagyszokoly községben helye­sen használták fel az idei esz­tendőben a községfejlesztési ala­pot. Mintegy 22 000 forint ös­­­szegből fejlesztették a község kul­túrházát, felújították az épületet és televíziót vásároltak. Építettek a sportpályán új öltözőt, kikövez­tek több utcát, fejlesztették a könyvtárat, bővítették a hangos­­híradót és tűzoltó egyenruhákat vásároltak. A községfejlesztési alapból já­rultak hozzá komoly összeggel a községi 200 férőhelyes, normálfil­­mes mozi építéséhez is. A faluban készülő létesítmé­nyeket nagyarányú társadalmi munkával segíti a község lakos­sága. ________ A tárgyalóteremből: A jövő hét szerdáján folytatja a megyei bíróság Árkossy és társai bűnügyének tárgyalását A tárgyalás tegnapi napján a bíróság ismét tanúkat hallgatott ki. A kihallgatott tanúk közül Tihanyi Zoltán és Gábriel Lajos villanyszerelő kisiparosok vallo­másaikkal megint csak megerősí­tették Nemes Géza, a MÁV, Fate­lítő Üzemi Vállalat volt előadó­jának bűnösségét. .Ezek a tanúk is elmondották, hogy Nemes őket is »meglátogatta« nem egyszer. A tanúk kihallgatása után az ügyész bizonyítási indítványt tett. Kérte az MNB területi irodája ve­zetőjének, valamint a károsult termelőszövetkezetek elnökeinek a meghallgatását. A bíróság a bizonyítási indítványt elfogadta. Árkossy és­ társai b­o­­­gydbb­ a legközelebbi tárgyalási nap december 9-én lesz. S. J. Üdvözlet a fiatalabb testvérnek Testvért üdvözölni, aki most teszi meg első lépteit, nagyszerű érzés. Bíztatni, jószóval egyenget­ni útját széktől az asztalig, mi­lyen magávalragadó? Testvérke, lassan útnak induló, felnövekvő testvérke, veled vagyunk. Szombat este a paksi művelő­dési ház morajlói izgatottan vá­rakozó tömegében ott ültünk mi is, hogy őszinte lélekkel köszönt­sük a hónapok óta dédelgetett és ott előttünk megszületett iro­dalmi színpadot. Hogy vártuk-e? Nagyon! Tudtuk, hogy amit egy éve elindítottunk, annak kell, hogy követői legyenek, mert az a mag, amit elvetettünk jó talaj­ba hullott. A szépet, a magasren­dű kultúrát szerető emberek lel­kében. És íme hitünkbe nem kellett csalatkoznunk. Az a for­ró sikerű este bebizonyította, hogy nem egy szándékunk im­már szárba szökött, fává terebé­lyesedett. Amikor Haszler: Ünnepre jöt­tünk című kórusműve felcsen­dült az énekkar ajkán, éreznünk kellett, hogy valóban ünnepre jöttünk. Egy község kilép a szín­padra s elkiáltja magát: Rendü­letlenül! Rendületlen hittel és az ak­adályoktól nem félve vis­­­szük diadalra a kulturális forra­dalom magasra tartott zászlaját. Forrott a világ a Bécsi munkás­induló dallamára, önkéntelenül is feldobbant a szív, amikor az egyik szavaló Lenint idézte s mi is odaálltunk Lenin elvtárs elé jelentéssel s elmondtuk, hogy sok még a tennivaló, de tesszük, amit ránkró az élet. Kedves paksiak! Higgyétek el, hogy veletek együtt sirattuk el Székely Anna tragikus pusztulá­sát. És veletek örültünk a ma­­gára talált nép mindent elsöprő indulatának. Ott, a színpadon ítéletet mondtatok egy korhadt világ fölött és mi megéreztük, hogy a ma fényét akartátok ez­zel is gazdagítani. Győztetek a a színpadon is, és győztek azzal, hogy megerősítettétek hitünket. Érdemes áldozni, megéri a fárad­ság, mert az emberek mindig hálásak a szépért. Tudjuk jól, hogy sokat kell küzdenetek — mi is ezt tettük, de mindig arra gondoljatok, hogy fáradságotokért az emberek sze­­retete lesz a jutalom és az a fel­emelő érzés, hogy neveltek és munkáljátok a holnapot. Mi szek­szárdiak nyújtjuk hát a kezün­ket, fogadjátok el az idősebb testvér őszinte üzenetét. Csak előre »Rendületlenül«, mert amit tettetek, az jó mulatság férfi­­munka volt. A szekszárdi irodalmi színpad tagjainak nevében: KAPOSI ERZSÉBET Megérte kertészkedni Tapasztalatok a németkéri Uj Élet Tsz-ben A németkéri Uj Élet Termelő­szövetkezet idén 12 holdon foly­tatott száraz kertészeti műve­lést. Nyolc hold keszthelyi pap­rikát, fél hold uborkát, két és fél hold paradicsomot termel­tek. A kertészkedés jól jövedelme­zett. A 12 holdról több, mint 100 000 forint bevételre , tettek szert A kertészet bevételei egész nyáron biztosították a munkaegy­ség-előleg fizetését. A kertészet mellett 19 holdon zöldborsót is termeltek, 475 má­zsát,­ amely 110 000 forint bevé­telt hozott. A jövő esztendőben 20 holdra emelik a kertészetet és zöldbor­sót is az ideinél nagyobb terüle­ten fognak termelni. A termelt kertészeti termékeket és a­­ zöld­­ségett. a Piick­ Konzervgyár veszi majd át szerződéses alapon a terrhelőszövetkezettől. ­ VÖRÖSMARTY ÜNNEPSÉG A BONYHÁDI FIÚ KOLLÉGIUMBAN Alpár Balázs KISZ-titkár és Müller János, a kollégium iro­dalmi körének elnöke levelében beszámol arról, hogy a fiú kol­légium az idén is­­ megtartotta hagyományos Vörösmarty-ünnep­­ségét, amelynek megrendezésére azért kerül minden esztendőben sor, mert a kollégium a halha­tatlan költő nevét viseli. Az ün­nepséget a KISZ-szer­vezet a né­hány hete megalakult irodalmi körrel karöltve rendezte. Lukács József kollégiumi tit­kár üdvözölte a megjelent él­­et, majd irodalmi műsor követke­zett. Felidézték a nagy költ­ő Bonyhád—Börzsönyben töltött éveihez fűződő emlékeket, majd a műsor második részében iro­dalmi társasjátékot rendeztek. A kérdések Vörösmarty életét és munkásságát ölelték fel. December 1-én, Vörösmarty születésének 1S9. évfordulóján, megköszö­n­­ták a költőnek, a kol­légium előtt álló szobrát.

Next