Tolna Megyei Népújság, 1959. december (4. évfolyam, 282-306. szám)

1959-12-11 / 291. szám

1959. december 11. Erről­­ beszélni kell Rosszul értelmezett egyenjogúság Történetünk egy fiatal házas­párról szól, akik négyéves háza­sok. Az asszonykának nemrégiben segélyért kellett folyamodnia, hogy hároméves kisfiúk kórházi ápolási költségeit kifizethesse, mert a fizetésből erre nem képes. Igen, mert a feleség fizetéséből eltartani a családot, és még kór­házi költségeket is fizetni, min­denképpen kevés az ezeregyné­­hány forint. Hát a férj keresete? Olyan nincs. Se nem beteg, se nem rokkant, ép, egészséges fia­talember, még a harmincon innen és mégsem keres, legfeljebb né­hány forintot, ha valamilyen al­kalmi munka adódik a községben. Ilyen is csak nagyritkán. Mivel nincs állandó munkahelye, a gyer­mek nem részesülhet társadalom­­biztosításban, így a teljes ápolási költség a családot terheli. A kis­fiút mentő szállította a kórházba. Úgy kellett a pénzt kölcsönkér­niük arra is, hogy a mentőszállí­tási díjat kifizethessék. A férjről a felelőtlenség szob­rát mintázhatnák meg. Két év óta, mióta a honvédségtől leszerelt, csak teng-leng a községben. Sem­miféle szakképzettsége nincs, de nem is akar állandó munkát vál­lalni, gondolja, megél ő a felesége fizetéséből is. Mert ha egy kis aka­rat lenne benne, két év alatt már szerezehetett volna állandó mun­kát — akár segédmunkát is. Vagy mivel felesége értelmiségi, lealázónak tartja, hogy segédmun­kásként dolgozzon valahol. Pedig nem panaszkodhat — munkalehe­tőség van elég manapság ebben az országban. És ha egy kis igyekezet van benne, még szakmát is tanul­hat, huszonnyolc éves fejjel is. Hányan és hányan vannak, akik idősebb fejjel adják magukat ta­nulásra. Vagy — ott van a falu­ban a termelőszövetkezet... Azért nem ítéli el senki, hogy értelmi­ségi felesége mellett fizikai mun­kát végez. Sokkal inkább elítélik az embe­rek azért, hogy feleségével tar­tatja el magát, erős, egészséges fiatalember létére. Úgy gondolko­dik talán: egyenjogúság van, ke­resse meg az asszony, ami a meg­élhetéshez kell. Szóval, felelőtlenség, nagy fele­lőtlenség a feleségével szemben, a hároméves gyermekkel szemben is. Az ilyen „családapákat” csak elítélheti a mi társadalmunk. (Bognár) Megtörtént a bonyhádi fotokiállítás anyagának elbírálása A megye művészeti életében is jelentős szerep jut a bonyhádi já­rási művelődési ház által rende­zett fotókiállításnak, amely anya­gát tekintve igen széles témakört ölel fel, de mégsem tükrözi teljes mértékben a megye fotóéletét. Kü­lönösen szembetűnő az, hogy az ismert szekszárdi fotósok marad­tak távol a kiállítástól, melyre a megyéből hetvenkét kép érkezett be, s ezek közül a zsűri 48-at fo­gadott el. A zsűri — melynek résztvevői a Mecseki Fotóklub tagjaiból tevődtek össze — hete­dikén este döntött arról, hogy a beküldött képek közül melyek ke­rülnek a kiállításon a közönség elé. A zsűrizők egybehangzó vé­leménye alapján a kiállítás leg­jobb képe Jantner János szekszár­di fotós, Tetőfedők című műve lett. Ez a kép nyerte a bonyhádi pártbizottság tiszteletdíját is. Dí­jat kaptak még dr. Papp Tihamér, dr. Papp Tihamérné paksi fotósok. A Mecseki Fotoklub serlegét Ba­logh Lajos, a Bonyhádi Járási Művelődési Ház fotószakkörének vezetője kapta beküldött fénykép­kollekciójáért. A pályázók közül kiállítási ér­met kaptak dr. Hegedűs Ádám, Horváth József, Schmidt Henrik, Havasi Ödön, Máthé Gyula és dr. Kukola József bonyhádi fotósok. A kiállítást a nagyközönség szá­mára december 20-án nyitja meg Czank József, a megyei tanács művelődésügyi osztályának művé­szeti előadója, s ugyanekkor dr. Tillai Ernő, a Mecseki Fotóklub művészeti előadója tárlatvezetést tart a kiállítás anyagából. Érde­kessége lesz a kiállításnak, hogy a látogatók mindennap másik és másik mintájú, ez alkalomból fe­lülbélyegzett papírszalvétát kap­nak emlékül. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG s Versenyben a simontornyai tímárok GYAKORI KÉRDÉS, amit ezek­ben a napokban feltesznek Kle­­mencsics Antal elvtársnak, a Si­­montornyai Bőrgyár növényi gyárrészlege vezetőjének: No, hogy állunk a vállalással, főnök elvtárs? —■ És a kérdezők több­nyire nem a vállalat vezetői — persze, őket is érdekli a dolog —, hanem tímárok, a talpgyár, a vixos dolgozói. A válasz pedig: Tartjuk az ütemet. Év végére meglesz a másfél millió. Mert nem kis dologra vállal­kozott a növényi gyárrészleg kol­lektívája október végén: az év hátralévő két hónapjában ötezer kiló kruppont, húszezer kiló lábas talpbélést, tízezer kiló hasszélt és másfélezer négyzetméter vixos bőrt adni terven felül. A kongresszusi verseny indulá­sakor — gondos kalkuláció, szá­mítások után — arra az elhatá­rozásra jutottak a részleg dolgo­zói, hogy az év végéig a fajlagos nyersbőrfelhasználás csökkentésé­vel, a minőség javításával és egyéb »fogásokkal« 156 ezer fo­rintot takarítanak meg. A terme­lési terv túlteljesítése szóba sem kerülhetett, hiszen itt is — mint jó néhány más iparágban — a rendelkezésre álló nyersanyaggal úgy kellett gazdálkodni, hogy az elég legyen az év végéig. Mit ér az olyan tervtúlteljesítés, ami­nek következtében esetleg egy-két hétre le kell állni az év végén nyersanyaghiány miatt? OKTÓBER VÉGÉN aztán — amikor a vállalt megtakarítást már túl is teljesítették — azzal a hírrel jött Németh elvtárs, a gyár igazgatója Budapestről, hogy a cipőgyárak sorra túltelje­sítik a tervet, több bőrt, főleg keményárut kérnek a bőrgyárak­tól. Nyersanyag lesz, hiszen a ci­pőexport növekedése lehetővé te­szi, hogy a külkereskedelem több nyersbőrt szerezhessen be kül­földről. A részleg vezetői először egy­más közt beszélték meg a lehető­ségeket, majd kész tervet vittek a termelési tanácskozás elé, még­pedig olyat, hogy a jövő évi si­keres indulás feltételeinek bizto­sítása mellett is túl tudják telje­síteni a tervet. Abban ugyanis mindenki egyetértett, hogy a be­fejezetlen termelés állománya csökkentésének rovására könnyen meg lehetne csinálni a terven fe­lül kért mennyiségeket. Ez azon­ban csak látszateredmény lenne. A termelési tanácskozáson ki­derült, hogy lehet többet adni. Bár a gépek ki vannak használ­va, de a belső szállítás jobb meg­szervezésével a gépek még többet bírnának. A vállalt túlteljesítést napokra bontották fel és naponta kísérik figyelemmel. — Mennyivel kell most többet hengerelnie? — kérdem Molnár János szakszervezeti bizalmitól. MOLNÁR ELVTÁRS meg­nyomja a hengerlőgép kikap­csoló gombját, miközben meg­jegyzi — Amíg beszélgetünk, lekapcsolom a gépet, mert az energiával is takarékoskodunk. — Nekem naponta tíz-tizenkét darab krupponnal kell többet át­engednem a gépemen. Megy a dolog. Tudja, jobban ki kell hasz­nálni az időt és akkor bírja a gép a többet is. Aztán a beírást is — ami azelőtt tíz-tizenkét percet vett igénybe — most mindenütt a munkaidő befejezése után végez­zük el. És hasonlóan válaszol a hat­vanéves Jantsky Mátyás, a »Rollpresse« kezelője, Molnár István, aki a »Mignon« hasszél­­taszítógépen dolgozik. A növényi gyárrészlegben eddig sem volt baj a munkafegyelemmel, a mun­kaidő-kihasználással. Igazolatlan mulasztás az idén csak egy for­dult elő, késés negyedévenként egy-kettő. Mégis — mint kiderült — lehet még jobban szervezni a munkát, még többet termelni. A tímárok ugyanis — kongresszusi vállalásuk teljesítésén dolgoznak, (­1. J.) ig j hajt­á­s Egyeseket a nehéz idők elriasz­tanak a mozgalomtól, másokat vi­szont a viharos idők tesznek kommunistákká. Az ilyenekre szoktuk azt mondani, hogy a tűz­ben edződtek acéllá, akár a vas. Ezek a gondolatok jutnak hir­telen eszembe, amikor Nagy Ist­vánnal, a tamási Vörös Szikra Termelőszövetkezet huszonnégy éves pártvezetőségi tagjával be­szélgetek. Az édesapja cseléd volt. Oda­maradt a háborúban, özvegy édesanyjával élt együtt. Keveset politizált. A légierőhöz hívták be katoná­nak. Ott érte az ellenforradalom, ötvenhat nehéz napjaiban je­lentkezett a karhatalomba. Ak­kor lett párttag. Amióta a kar­hatalomból leszerelt, termelőszö­vetkezeti tag, munkásőr szakasz­parancsnok helyettes, s a legutób­bi vezetőségválasztáson pártveze­tőségi taggá választották. A termelőszövetkezet pártszer­vezetével és a kongresszus tanul­ságaival kapcsolatban tettem fel Nagy elvtársnak néhány kér­dést. — Mit gondol mi a titka a szö­vetkezeti pártszervezet erejének? — Az, hogy egységes. — Hogy érti ezt? Nincsenek vi­ták?­ — Viták vannak. De amikor határozat születik, amikor eldől a vita, akkor mindegyikünk egy­ségesen lát neki a végrehajtás megoldásának. Az egységes párt­szervezetet a termelőszövetkezet tagsága is egységesen követi. Ha viszont a pártszervezet darabok­ra szakadna, ez a körülmény szét­darabolná frakciókra a szövetke­zet tagságát is. — Személy szerint magának mi tetszett legjobban a kongres­­­szusból? — Nézegettem a kongresszus­ról készített­ képeket. Sok fiatalt láttam a küldöttek között. Nekem n­agyon tetszett, amikor Kádár elvtárs arról beszélt, hogy bát­ran támaszkodik a párt az ifjú­ságra. — Nagy elvtárs utolsó sza­vai ünnepélyessé válnak, amikor azt mondja: — Az ellenforrada­lom vihara megtépdöste a pártot, de szerintem most több az új, erős hajtás, mint valaha is volt. H. T. BIZOTTSÁG A SZAKSZERVE­ZETI KULTURÁLIS NEVELŐ­­MUNKA IRÁNYÍTÁSÁRA A Szakszervezetek Megyei Ta­nácsa bizottságot hoz létre a szak­­szervezeti kulturális nevelőmunka irányítására, ellenőrzésére és segítésére. A bizottság, amely a megyei kulturális élet vezetőit tö­möríti magában, december 14-én tartja első ülését. lita hófehér bundája a vihar fris­seségét és a hegyek hűvösségét árasztotta. Aelita Lösz felé for­dult, arca égett. — Apámnál voltam. Azt pa­rancsolta, öljelek meg téged meg a társadat. Aelita foga csillogott. Kezét ökölbe szorította. Gyűrűjéről kis láncon parányi kőfiola csüngött. — Apám azt mondta:'hadd me­rüljenek örök álomba, megér­demlik a nyugodt halált. Aelita szürke szeme fátyolos lett. Aztán fölkacagott, lerántotta ujjáról a gyűrűt. Lösz elkapta a kezét. — Ne dobd el — mondta, ki­vette Aelita kezéből a fiolát és zsebébe dugta — ez a te ajándé­kod. Aelita: ez a fekete csepp az álom, a nyugalom. Te vagy most nekem az élet és a halál. — Oda­hajolt a lány arcához. — Amikor eljön a magány szörnyű órája, téged érezlek majd újra ebben a cseppben. Aelita igyekezett megérteni szavait, behunyta szemét, hátá­val Löszhöz simult. Nem baj, hogy nem érti. Zúg a szél, háta mögött érzi Lösz forró mellét — a férfi keze a vállán nyugszik, a fehér szőrmén — olyan, mintha vérük egy örvényben folyna és közös örömben, egy testté olvad­va szállnának csillogó, ősi emlé­kek felé. Nem baj, hogy nem érti! Eltelt egy perc, vagy valamivel több. A csónak Tuszkub háza fölé ért. A gépész hátranézett, Aelitának és az Ég Fiának furcsa volt az arca. Tágranyílt szemük­ben apró fénypontok villogtak. Aelita bundájának havas szőre hullámzott a szélben. A lány el­ragadtatott szeme az ég fényten­gerébe nézett. A gyerek gallérja mögé dugta hegyes orrát és hangtalanul ne­vetett. Oldalt fordította a csóna­kot és meredek zuhanással szelve át a levegőt, leszállt a ház mel­letita felocsúdott, kezdte ki­gombolni bundáját, de ujjai le­csúsztak a madárfejnagyságú gombokról. Lösz kiemelte a csó­nakból, a fűre állította és föléje hajolt. Aelita odaszólt a gyerek­nek: — Készítsd elő újra a zárt csó­nakot. Nem vette észre Ihoska vörös szemét, sem a gondnok töksárga, f­edi arcát, mosolyogva, szórako­zottan, vissza-visszanézve Loszra, elindult a férfi előtt szobájába, a ház belsejébe. Lösz most látta először Aelita szobáját: az alacsony, arany bolt­íveket s a falakat, melyeket a kínai napernyő alakjaihoz hason­ló tusrajzok díszítettek. A szobá­ba belépve, orrát szédítő, keser­nyés, meleg illat csapta meg. — Ülj le — mondta halkan Aelita. Lösz leült. A lány odatelepe­dett a lábához, fejét a férfi tér­dére hajtotta, kezét a mellére tette és mozdulatlanságba der­medt. Lösz gyöngéden nézte a lány föltornyozott, hamvasszőke haját, fogta a kezét. Aelitának a torka is reszketett. Lösz föléje hajolt. Aelita megszólalt: — Te talán unatkozol velem. Ne haragudj. Én még nem tudok szeretni. Olyan zavart vagyok. Mondtam Ihának: »Vigyél sok virágot az ebédlőbe és amikor ő egyedül marad, játsszék neki az álla«! Aelita Lösz térdére könyökölt. Arca álmodozó volt. — Hallod, mit mondok? Érted? Gondoltál rám? — Látod és tudod .— felelte Lesz — amikor nem látlak, majd megőrülök a nyugtalanságtól. Amikor látlak, még szörnyűbb nyugta­lanság vesz erőt rajtam. Úgy érzem most, azért szeltem át a világűrt, mert utánad vágyód­tam. Aelita mélyen felsóhajtott. Arca sugárzott. (Folytatjuk.) 1 A csepeli testvércsapat Cikón Meleg nyári napon a hűvösvöl­gyi fák alatt született meg a ki­rándulás terve a csepeli és a cikói úttörő csapatvezetők között. En­nek eredményeként sárgásfehéres alapszínű, kék csíkozású autóbusz állt meg csepeli úttörőkkel nem­régiben Cikón. Eleinte félénk öröm lett úrrá a köszöntőkön, de lassan feloldód­tak és aztán megkezdődött a játsz­va barátkozás. Az est vetett véget a szebbnél szebb közös játékok­nak. Másnap reggel Bonyhádra men­tünk. A természetkutató állomás­nál akaratunk ellenére hosszabb időt kellett töltenünk. Mind a csepeliek, mind a cikóiak annyira odaadó érdeklődéssel vizsgálgat­­ták a nagyszerű gyermek végezte preparálásokat, hímzéseket és maggyűjteményt. Az ebédet a cikói pajtások ott­honában fogyasztották el a ven­dégek. Ezt követően a községi kultúrházban adtak műsort a he­lyi pajtásoknak. Csiszer József csapattitkár, Cikó Vidám »zakatolással« kezdődött a pajtások játszva barátkozása

Next