Tolna Megyei Népújság, 1961. október (11. évfolyam, 232-257. szám)

1961-10-20 / 248. szám

TOl ■s­­ 7 a,3.32. Pjotr Gyemicsev felszólalása Moszkva (TASZSZ): Pjotr Gye­micsev, az SZKP moszkvai vá­rosi bizottságának első titkára, a kongresszus csütörtöki ülésén a vita első szónokaként kijelentet­te: az SZKP új programja az alkotó marxizmus—leninizmus összesített bölcsessége. Az új prog­ram tudományos mélységével, a kommunista építés útjainak konkrét meghatározásával tűnik ki. Az SZKP XX. kongresszusa után a Szovjetunió nehéz, de di­csőséges utat tett meg — mon­dotta a szónok. Tekintélye a nemzetközi porondon megnöve­kedett. A Szovjetunióval vállvet­ve halad a szocialista országok­ nagy családja. A moszkvai ipar technikai ha­ladását érintve Gyemicsev közöl­te, hogy a hétéves terv végéig, 1965-ig a fővárosban 75 üzemet és gyárat, több mint 700 műhelyt teljesen automatizálnak. Az idén a moszkvai ipar összterme­lésben és a munkatermelé­kenységben eléri a hétéves terv negyedik esztendejére megállapított szintet. Moszkvában a legutóbbi évti­zedben a lakásépítkezés hétsze­resére emelkedett. Az idén Moszkvában több mint három­millió négyzetméter alapterületű lakást építenek. ..A lakásépítke­zés ilyen ütemével a világ egyet­len városa sem büszkélkedhet.” Pjotr Gyemicsev kijelentette, hogy a moszkvai vállalatok kol­lektívái országos kommunista verseny megkezdését indítványoz­zák. A kongresszusi küldöttek tapssal üdvözölték a moszkvaiak javaslatát. VINiAO prat ftABMT. EGYESÜLJETEK! Péntek 1961. október 20. XI. évfolyam 248. szám * AB A; 50 FILLÉR 1 ­Szsk­szárd Könyv­tár Megkezdődött a vita az SZKP Központi Bizottságának b­eszámoló­j­áról Folytatja tanácskozását az SZKP XX­­. kongresszusa A Kremlben csütörtökön dél­előtt folytatódtak az SZKP XXII. kongresszusának tanácskozásai. A kongresszusi palota nagytermét már jóval az ülés kezdete előtt megtöltötték a hatalmas szovjet ország kommunistái tízmilliós had­seregének küldöttei: a termelés újítói, a munka hősei, a tudo­mány, technika, kultúra és a hadsereg kiemelkedő képviselői, a párt- és az államapparátus dolgozói, a testvéri kommunista és munkáspártok delegációi. A küldöttek és vendégek Nyi­­kita Szergejevics Hruscsov elő­adói beszédeinek nagy hatása alatt állnak. A beszámolók és a Nyikolaj Podgornij, Ukrajna Kommunista Pártja Központi Bi­zottságának első titkára kijelen­tette, hogy az SZKP XXII. kong­resszusa mint a kommunizmus építőinek kongresszusa, kiemel­kedő helyre kerül az egész kom­munista mozgalom történetében. Az egész ukrán nép lelkesen helyesli azt a tevékenységet, amelyet, az SZKP Központi Bi­zottsága, élén Nyikita Hruscsov­­val, e kiváló pártmunkással és államférfival kifejt. Az ukrán nép minden erejét latba veti a párt nagy tervei­nek megvalósításához. Podgornij közölte, hogy Ukraj­na Kommunista Pártjának XXII. kongresszusa egyhangúlag jóvá­hagyta az SZKP programterve­zetét. Az ukrán nép a hétéves terv előirányzatait egy évvel,­ egyes ágazatokban pedig két évvel előbb teljesíteni fogja, jelentette ki Podgornij. A köztársaságban a beruházási munkálatok volumene 1956-tól kezdve csaknem kétszere­sére emelkedett. Több mint ezer ipari vállalat és objektum épült, revíziós bizottság jelentése felett kezdődött meg csütörtökön dél­előtt az általános vita. A tanácskozás részvevői pont­ban 10 órakor viharos tapssal köszöntötték a kongresszus el­nökségének tagjait, s a testvér­pártok vezetőit. Megkezdődött a lenini párt vezető fórumának harmadik munkanapja. Az ülést az elnöklő Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottsága Elnökségének tagja, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa El­nökségének elnöke nyitotta meg, s az előadói beszédek vitájában elsőként Gyemicsevnek, a moszk­vai pártbizottság első titkárának adta meg a szót. városi és falusi építkezés terje­delme megháromszorozódott. Nyikolaj Podgornij hangsú­lyozta, hogy az idő teljesen iga­zolta a párt­ azon irányvonalá­nak helyességét, hogy a gabona­gazdaságot minden erővel fej­leszteni kell. 1956-tól 1960-ig a szemestermények átlagos évi ter­melése Ukrajnában a megelőző ötéves tervhez képest 211 millió paddal emelkedett. A népek barátságának, a párt nemzeti politikája diadalának kö­zepette felvirágoztak az ukrán nép anyagi és szellemi erői. Uk­rajna sok kapitalista országot megelőzött fejlődésében, s kiemel­kedő helyet foglal el a Szovjet­unió és a világ gazdaságában. A köztársaság 61 országba exportál­ja termékeit. Miután Podgornij megállapí­totta, hogy az SZKP Központi Bizottsága nagy munkát végzett a személyi kultusz és káros kö­vetkezményeinek leküzdésére, a pártélet lenini szabályainak vis­­­szaállítására kijelentette, hogy mindez felszabadította a tömegek alkotó kezdeményező készségét, hangsúlyozta a pártellenes cso­port leleplezésének és szétzúzá­sának rendkívüli jelentőségét. Ez­zel kapcsolatban a szónok ténye­ket sorolt fel arról a pártellenes tevékenységről, amelyet Kagano­­vics ukrajnai tartózkodása idején fejtett ki. — Úgy vélem — mondotta Pod­gornij —, hogy Kaganovics igen sokat ártott a pártnak és a nép­nek. Olyan elfajult ember ő, aki­ben már régóta semmi nincs, ami kommunistának nevezhető. Nyikolaj Podgornij befejezésül kijelentette, hogy*Ukrajna Kom­munista Pártja szüntelenül erő­síteni fogja az uk­rán nép barát­ságát a Szovjetunió valamennyi népével. „Ezt a drága­­ barátságot szentül meg férji­­..’. Az SZKP XXII. kongresszusa igen jelentős helyre kerül a párt történetében és a szovjet nép életében — jelentette ki Ivan Szpiridonov, a leningrádi területi pártbizottság titkára. Hangsú­lyozta, hogy a kommunizmus álomból valósággá válik. A leningrádiak jóváhagyják és teljes szívvel támogatják az SZKP új programjának tervezetét, ko­runk e kimagasló elméleti és po­litikai okmányát. Ma már mindenki előtt nagyon világos —állapította meg Szpi­ridonov —, hogy Sztálin személyi kultuszának elítélése és a szemé­lyi kultusszal kapcsolatos torzí­tások megszüntetése helyes volt. Napjainkban minden párttag új erőt merít a párt lenini általános irányvonalának megvalósításáért vívott harchoz. Ivan Szpiridonov emlékeztetett Malenkov bűnös szerepére az úgy nevezett »leningrádi ügyben«. A leningrádi pártszervezet vezető­je hangsúlyozta, hogy a pártelle­nes csoport résztvevői kegyetle­nül elszámították magukat. Szem­be kerültek a személyi kultusz következményei ellen vívott harc­ban politikailag megnőtt és esz­meileg megedződött Központi Bi­zottsággal, amely eszmeileg lep­lezte le és szervezetileg szétzúzta a pártellenes csoportot A leningrádi terület dolgozói — mondotta a szónok — eredmé­nyesen megvalósítják a hétéves terv feladatait. Az ipari fejlődés üteme biz­tosítja, hogy 1963-ra elérik a hétéves terv végére kitűzött termelési színvonalat Belorusszia kommunistái ma­radéktalanul helyeslik a Szovjet­unió Kommunista Pártjának leül­és belpolitikáját, jelentette ki a kongresszuson Kirill Mazurov, Belorusszia Kommunista Pártja Központi Bizottságának első tit­kára. Mazurov a párt új programjá­nak tervezetét az alkotó marxiz­mus nagyszerű okmányának ne­vezte, amely megjelöli a kom­­­­munizmus építésének konkrét út­jait. A szónok kiemelte, milyen óriá­si jelentőségű a párt és a nép szempontjából a személyi kultusz következményeinek megszünteté­se és­ a pártélet lenini normáinak visszaállítása. A pártellenes cso­port határozott szétzúzása és a személyi kultusz következményei­nek leküzdése jótétemény volt a Szovjetunió Kommunista Pártja számára — mondotta. Kirill Mazurov hangsúlyozta, milyen kimagasló szerepet töltött be Nyikita Hruscsov a pártelle­nes csoport szétzúzásában. Elmondta, hogy e csoport bű­nös tevékenységének sok részlete a Központi Bizottság azon plé­numa után vált ismeretessé, amely a frakciózókat (1957 júniusában) leleplezte. Mazurov tényeket so­rakoztatott fel annak bizonyítá­sára, hogy Malenkov közvetlenül részt vett Belorusszia vezető párt­munkásainak és értelmiségének üldözésében. Mazurov bejelentette: Belorusszia ipara öt év alatt teljesíti az összes termelésre előirányzott hétéves tervét. Az idén a köztársaság ipara negyven százalékkal termel többet, mint 1958-ban. Saraf Rasidov, Üzbegisztán Kommunista Pártja Központi Bi­zottságának első titkára, a nem­zeti kérdés helyes megoldását a kommunista párt történelmi ér­demének­ nevezte és hangsúlyozta, hogy­ ez példamutatás minden ál­lamnak, minden pártnak. Kije­lentette: Üzbegisztán egy emberöltő során gigantikus ugrást haj­tott végre a feudalizmusból a szocializmusba. Rasidov ismertette azokat a gyökeres változásokat, amelyek a köztársaságnak, mint a Szov­jetunió legnagyobb gyapotbázisá­nak gyapottermelésében végbe­mentek A hétéves terv végére (1965-re) évi négymillió tonna gyapot termelését tervezik, a húszéves időszakban pedig az évi gyapottermést hétmillió tonnára növelik. Rasidov kijelentette, hogy a köztársaságban a gyapot megmű­velésével kapcsolatos összes fő munkálatokat gépesítették. »— íme, valóra válik a lenini elgondolás: az éhségsztyeppét az ország nagy gyapottermő vidékévé kell változtatni. Ez a sivatag a bőség völgye lesz. A nemzeti kultúra fejlődéséről szólva Rasidov közölte, hogy Üz­begisztánban 120 tudományos in­tézmény működik. Az SZKP új programjáról kijelentette: a leg­nagyobb erőt sugárzó okmány. »Ez a mi verőfényes jövőnk him­nusza, azé a jövőé, amely felé a marxizmus—leninizmus zászlaja alatt az egész emberiség halad és ahová feltétlenül el is jut.« A Központi Bizottságnak a pártkongresszus elé terjesztett beszámolóját és az SZKP új prog­ramjának tervezetét a humaniz­mus és az emberről való gondos­kodás hatja át, — jelentette ki Gyinmuhamed Kunajev, Kazah­sztán Kommunista Pártja Köz­ponti Bizottságának első titkára. Kazahsztán gazdasági helyzetét jellemezve Kunajev elmondotta, hogy Kazahsztán gazdaságának az utóbbi években végbement rohamos fejlődése igazolja, milyen nagy jelentőségű a pártnak a keleti kerületek termelőerőinek fejlesztését célzó irányvonala. A szűzföldek hasznosításában elért sikerekről szólva Kunajev kiemelte, hogy a köztársaság mezőgazdasági fejlődésének nagy eredményei bizonyítják, milyen kíméletlenül nevetségessé tette az élet a szétzúzott pártellenes cso­port kontár prófétáit. A szónok közölte, hogy Kazahsztánban reá­lis lehetőség nyílik arra, hogy a szemestermények termelé­sét megháromszorozzák, és 3,5 milliárd padra, vagy még en­nél is többre növeljék Ny. Podgornij beszéde Csou En-laj beszéde A Kremlben csütörtökön dél­után, az ebédszünetet követően folytatódtak az SZKP XXII. kongresszusának tanácskozása­ A délutáni ülés első felszólalója Csou En-laj, a Kínai Kommunis­ta Párt küldöttségének vezetője volt. A küldöttek és a vendégek helyükről felemelkedve, lelkes üdvözlésben részesítették a nagy kínai nép képviselőjét. Csou En-laj megjegyezte, hogy a kommunizmus szélesen kibon­takozó építésének azok a sikerei, amelyeket a szovjet nép a XX. kongresszus óta ért el, tanúsítják a szocializmus vitathatatlan fölé­nyét a kapitalizmussal szemben. Kijelentette, hogy a kínai nép támogatja a szovjet kormány kül­politikai lépéseit, amelyeknek célja a nemzetközi feszültség enyhítése, az egyetemes leszere­lés, a békés együttélés elveinek megszilárdítása. Támogatja a kí­nai nép azokat az intézkedéseket­­ is," amelyeket a szovjet kormány­­ az utóbbi időkben a honvédelem erősítésére tett. — A nemzetközi küzdőté­ren ma egyre jobban meg­nyilvánul a szocializmus erőinek túlsúlya az imperia­lizmus erőivel szemben — mondotta Csou En-laj. Egyút­tal rámutatott arra is, hogy amíg imperializmus van, addig hábo­­ús veszély is van. a béke leg­(Folytatás a 2. oldalon.)

Next