Tolna Megyei Népújság, 1965. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-14 / 38. szám

­ári i wvtár >3* » * * o# - TOLNA MEGYEI* VILÁG SHOK­MUAI­ EGYESÜLETE* I NEPUSAG 1 A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XV. évfolyam, 38. szám. ÁRA: 80 FILLÉR Vasárnap, 1965. február 14. si Fővárosi Tanács ünnepi ülése Budapest felszabadulásának 20. évfordulóján A fővárosi Tanács szombaton ünnepi ülésen emlékezett meg Budapest felszabadulásának 20. évfordulójáról. Az új városháza feldíszített nagytermében rende­zett ünnepi tanácsülésen részt vett és az elnökségben foglalt he­lyet Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első tit­kára, a forradalmi munkás-pa­raszt kormány elnöke, Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a Budapesti Pártbizottság első titkára, Sarlós István, a fővárosi tanács végre­hajtó bizottságának elnöke, Sza­­kasits Árpád, az 1945-ös budapes­ti ideiglenes törvényhatósági bi­zottság első elnöke, dr. Harrer Ferenc, a Fővárosi Tanács végre­hajtó bizottságának tagja, a ta­nácstagok korelnöke, A. M. Ka­­lasnyiko­v, a moszkvai pártbizott­ság titkára, az évforduló ünnep­ségeire hazánkba érkezett szovjet küldöttség vezetője, G. A. Gyenyi­­szov, a Szovjetunió budapesti nagykövete. Az ünnepi tanácsülésen megje­lent Fehér Lajos és Kállai Gyula, a Minisztertanács elnökhelyette­Gáspár Sándor bevezetőben em­lékeztetett arra, hogy húsz esz­tendővel ezelőtt, 1945. február 13- án a magyar főváros népe meg­szabadult a háború borzalmaitól, a halálfélelemtől, s bár Buda­pestről nyugatra még tobzódott a fasizmus, keleten már virradt a hajnal. Az ország nyugati részé­ben még elnyomás, félelem és pusztulás uralkodott, keleten már megteremtődött az új, a szabad, a boldog élet, a nép javát szol­gáló társadalom felépítésének le­hetősége. • A fasizmus gaztetteit ismeri az emberiség. Elévülhetnek-e egyáltalán az ilyen szörnyű bűn­­cselekmények? Határozottan ki­jelentjük: sem emberileg, sem jo­gilag nem évülhetnek el soha! A kétkedők kérdezzék meg az orosz, a lengyel, a magyar, a francia, a holland édesanyákat: elévülhet-e valaha is e gyászuk? Le­het-e a feledés fátylát borítani gyermekeik, szeretteik, családtag­jaik sírjára, a szétrombolt békés családi otthonok millióira? Nem, ezeket a bűnöket soha nem fe­ledhetjük el! Nincs törvény, amely felmen­tést adhatna a fasiszták go­nosztetteire. Az emberiség el­len elkövetett gaztettek soha­sem évülhetnek el- Cáfolhatatlan történelmi tanul­ság ez nemcsak a múltat, hanem a jövőt illetően is. A szónok ezután a Szovjetuniót és hadseregét méltatta, majd ki­jelentette: A szovjet hadsereg nem hódí­tóként, hanem felszabadítóként jött fővárosunkba. Ennek ezer­nyi jelét tapasztalhattuk a harcok közben és Budapest felszabadulá­sa után is. Most, a főváros fel­­szabadulásának 20. évfordulóján meghajtjuk a kegyelet, a hála zászlaját a szovjet nép hős fiai előtt, akik életüket és vé­rüket nem kímélve űzték ki fővárosunkból a fasisztákat. Meghajtjuk a kegyelet és az örök sej, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagjai, jelen volt az MSZMP Központi Bizottságának, a forradalmi munkás-paraszt kor­mánynak és az Elnöki Tanácsnak több tagja, a felszabadulást kö­vető idők volt városvezetői, to­vábbá a volt alpolgármesterek és tanácselnök-helyettesek, a kerü­leti pártbizottságok első titkárai, a tanácsi végrehajtó bizottságok elnökei, a budapesti társadalmi és tömegszervezetek vezetői, a buda­pesti üzemek küldöttségei. Ott voltak az ünnepségen az évforduló alkalmából hazánkban tartózkodó szovjet küldöttség tagjai, a főváros felszabadításá­ban részt vett szovjet csapatok képviselői, a budapesti harcokban részt vett magyar partizánegysé­gek számos tagja. Az ünnepi tanácsülést a Him­nusz hangjai után Sarlós Ist­ván, a Fővárosi Tanács végrehaj­tó bizottságának elnöke nyitotta meg, majd Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Budapesti Pártbizottság első titkára mondott ünnepi be­szédet, hála zászlóit a szovjet hadsereg hősi halottai előtt, akiknek sír­jain népünk minden évben elhe­lyezi a megemlékezés, a kegyelet virágait, koszorúit. — A Szovjetunió felbecsülhe­tetlen értékű támogatást nyújtott a nehézségek leküzdésében. Egy hónap sem telt el a harcok után, s a szovjet hadsereg parancsnok­sága máris teljesítette az ideigle­nes kormány kérését: több tíz­ezer tonna élelmiszert adott a bu­dapesti közellátásnak. Nyers­anyaggal látta el az ipart, hogy megindulhasson az üzemekben a termelés. Az újjáépítésnek szinte egyetlen olyan területe sem volt, ahol ne adtak volna közvetlen segítséget a szovjet nép fiai. Ez a támogatás nélkülözhetetlen volt az élet megindításához. A közvet­len, személyes emlékek idővel el­homályosulhatnak, de a magyar nép és fővárosunk történelmében örök, eleven valóságként él a szovjet nép internacionalista, áldozatkész, testvéri segítsége. Gáspár Sándor ezután így foly­tatta: — Húsz esztendő nem nagy idő egy társadalom életében, de a magyar nép ez idő alatt a párt vezetésével történelmi feladato­kat oldott meg. Nemcsak újjá kellett építeni az országot, hanem új rendet is kellett teremteni olyan körülmények között, ami­kor a külső és belső reakció tá­madásaival is meg kellett küzde­ni. A budapesti munkások és a lakosság haladó rétegei tevéke­nyen részt vettek e harcokban, megmutatták erejüket a reakció elleni küzdelemben, a földosztás, az államosítás védelmében. Volt erejük és hitük, hogy kiemeljék az országot abból a mélységből, amelybe az úri Magyarország so­dorta. Budapest az elmúlt húsz év alatt kétmilliós világvárossá fej­lődött. A magyar iparnak csak­nem a felét képviselő b­udapesti­ üzemekben és gyárakban jelenleg két és félszer annyi munkás dol­gozik és négy és félszer annyi árut termelnek, mint 1949-ben. Gáspár elvtárs a továbbiakban Budapest iparának, közlekedésé­nek, kultúrájának, a lakosság életszínvonalának és egészségügyi ellátásának fejlődéséről beszélt, majd ezeket mondotta: — Budapest húsz esztendő alatt a romokból a fények váro­sa lett. Budapest mindig szép volt, széppé tette csodálatos kör­nyéke, a Duna kék szalagja, a hegyek zöld koszorúja. De iga­zán széppé, igazi világvárossá akkor lett, amikor a szocialista fejlődés során egyre érezhetőbbé vált, hogy ez a város a dolgozó nép szá­mára épül. Az egészségesen pezsgő életet látják és elismerik a világ min­­­den tájáról egyre nagyobb szám­ban fővárosunkba érkező külföl­diek is. Szívesen látogatnak hoz­zánk. Gyönyörködnek városunk szépséges panorámájában. Ottho­nosnak, barátságosak érzik Bu­dapestet, s ebben jelentős részük van a vendégszerető, a jó kedély­ben nem szűkölködő budapestiek­nek is. A szónok ezután hangsúlyozta: két évtized történeti tényei bi­zonyítják hazánkban, hogy csak a szocializmus képes minden alkotóerőt egy cél: a haza, a nép szolgálatába ál­lítani. Ez a biztosítéka annak, hogy az élet által támasztott újabb, még nagyobb követelményeknek is ele­get tudunk tenni. Fejlődésünk logikája az, hogy minden meg­oldott feladat új tennivalókat szül életünk minden területén. Ami elég volt ma, az kevés hol­nap! Csak a szocialista társada­(Folytatás a 2. oldalon) Gáspár Sándor beszéde Téli halászat a paksi Dunán Képes riport az 5. oldalon. Aláírták a magyar—román árucsereforga­lmi és fizetési jegyzőkönyvet Budapesten aláírták a Magyar Népköz­társaság és a Román Nép­­köztársaság közötti 1965. évre szóló árucsereforgalmi és fize­tési jegyzőkönyvet. A jegyző­könyv értelmében a Magyar Nép­­köztársaság hőerőmű-berendezé­seket, építőipari gépeket, szer­számgépeket, különféle gépeket és berendezéseket, híradástechni­kai berendezéseket és alkatrésze­ket, alumíniumtömböt és lemezt timföldet, tűzálló téglát, gyógy­szert és gyógyszeralapanyagokat, valamint különféle közszükségleti cikkeket szállít. A Román Nép­­köztársaság a Magyar Népköz­társaságnak olajipari gépeket és b­erendezéseket, traktorokat, és traktoralkatrészeket, billenő trak­tor pótkocsikat, exkavátorokat,­­ szerszámgépeket, vasúti teherva­gonokat, gördülőcsapágyakat, szí­nesfémeket, kohászati terméke­ket, faféleségeket, szódaterméke­­ket és egyéb vegyi anyagokat, pi­­ritet, építési anyagokat, sót és más közszükségleti cikkeket szál­lít. A jegyzőkönyvet magyar rész­ről: Darvas László, külkereske­delmi miniszterhelyettes, román részről Nicolae Anghel, külkeres­­kedelemügyi miniszterhelyettes ír­ták alá. Az aláírásnál jelen volt Mihail Rustanu, a Román Nép­­köztársaság budapesti nagyköve­te, valamint a nagykövetség több tagja - a Külügyminisztérium és a Külkereskedelmi Minisztéri­um vezető munkatársai. (MTI) fWMflirtVVftWWVWUAft/WWWÖVJ Bon­yhádvarasd lépett egy­e­ Kicsit még mindig dideregnek, megérkezett Bonyhádról Fodor Vilmos és Fodor József, a két rakodómunkás. Sajnos hiába mentek megint. A főagronómus kedvetlenül hallgatta őket: nincs sertéstáp, nem kaptak. Egy gonddal ismét több. Bosszúság nélkül nem múlik el egyetlen nap sem. A hét elején a főagronómusnak, Gáspárral, az egyik jószággondozóval gyűlt meg a baja. Gáspár ugyanis megmakacsolta magát, és nem volt hajlandó a jószág alól kihordani a trágyát. Mindez éppen akkor történt, amikor az állat­­tenyésztésben úgy nagyjából kialakult a rend. 1963-ban a malacszaporulat 60 százaléka pusztult el. Tavaly már csak mindössze két százaléka. Az idén csupán egy malac pusztult el. Pál András elletőkanász, Zalavári Albert süldőnevelő és a többiek mind­ a lehető legjobban végzik a dol­gukat. S erre berobban Gáspár érthetetlen rend­bontása. Nem volt mit tenni, át kellett helyezni a növénytermesztőkhöz. Délelőtt meg is történt, bár Gáspár most azt hangoztatja, hogy kifúrták. Kifúrta saját magát Rendnek kell lenni. Másként nem megy. Egyszer már nagyon ráfizettek. Még egyszer nem ismét­lődhet meg az, ami 1963-ban volt. Az akkori fő­könyvelő „jóvoltából’’ 1962-ről 63-ra­ fordulva 17 ezer forint volt az egy tagra jutó részesedés, örültek a tagok. A munkaegység értékét a fő­könyvelő feltornászta 40 forintra. És az örömöt követte az üröm. Mert mindent kiosztottak. A zárszámadást követő mulatságra megfogadott ze­nészeket sem tudták kifizetni, mert egyetlen fil­lér nem maradt a pénztárban. Az 1963-as év mérleghiánnyal zárult. Egy egész esztendő kellett ahhoz, hogy a 62-es év következményeit kihever­jék. Tavaly sikerült. A tavalyi gazdálkodás ered­ményeként, megszüntették a mérleghiányt, és bár szerényen, de a gazdaság lépett egyet. Az egy tagra jutó átlagrészesedés 13 844 forint, és ami igen lényeges, megfelelő a tartalékolás. A felté­telek jók ahhoz, hogy 1965-ben tovább erősöd­jön a tsz. Nem volt kis teljesítmény 1964-ben úgy dol­gozni, hogy eltűnjön a mérleghiány. Bányai Márton tsz-elnök, Balázs József főagronómus úgy véli, az asszonyok szorgalmának köszönhető, hogy sikerült. A közös munka 70 százalékát asszonyok végzik. A zsákolás kivételével mindenben szá­mítani lehet rájuk. A két rakodómunkás szerint a jók között is első helyen említendő Galambos Lajosné, Lovász Paine, Palkó Ferencné, Osztrek Margit, Zalavári Gergelyné, Miklós Józsefné, Bí­ró Antalné, Galambos Jánosné. A zárszámadás Bonyhádvarasdon is megtör­tént. A tagok a tavaszt várják, a munkák meg­kezdését. Előbbre jutottak, bár minden napnak megvan a maga gondja ma is. Ez letagadhatatlan. Az is tény azonban, hogy a bonyhádvarasdi Aranykalász Tsz ismét elindult a megszilárdulás­hoz vezető jó úton.

Next