Tolna Megyei Népújság, 1966. december (16. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-24 / 303. szám
á HOL LAKIK A TÉLAPÓ? Furcsa kérdés? Csak nekünk, felnőttek. Óvodáskorban még természetes... — Talán Meseországban — próbálok választ adni. — Nem. Én láttam! — veti közbe a dombóvári II. számú óvoda egyik „középső” csoportosa. — Láttad? — csodálkoznak a többiek is. — Igen. Onnan jött ki az üzlet mellől, amelyiknek az ajtaja felett három lámpa ég Ott lakik! » Télapó, fenyőfaünnep, karácsonyfa, vagy Jézuska? A fogalmak kuszán keverednek a 4—5 éves apróságok tudatában. Még az elmúlt javi karácsonyra is nehéz visszaemlékezniük. Próbálom kibogozni, ki mit tud a szeretet ünnepéről, mi adja az ajándékot, ki hozza a fenyőfát? Ebben a korosztályban még az óvodában sem díszítettek fát. A fenyőre illő láncokat már maguk készítik a nagyobbak. Ők még ahhoz sem értenek...* „Mennyi, mennyi pihe repked, mennyi, mennyi pihe száll...” Tünde ,szaval. Amikor azt kérdeztem, mit tud a karácsonyról, mindjárt felállt, és elkezdte mondani: — Karácsony. Donászi Magda verse. — Ki írta? Mondd csak még egyszer! — szólok közbe, mire rámnéz elkerekedő szemmel, és hallgat, így nem tudja__ De együtt, a mondákat igen: — Karácsonydonászi magda verse. — Igazi rakétát! — Az milyen? — Bele lehet ülni! ♦ Illja Marikának két babája is van. Egy fekete és egy szőke hajú. A szőkét szabad csak fésülni, a feketét nem, mert a haját a fejéhez ragasztották, és akkor összetörik a feje — magyarázza el szépen. — Melyiket szereted jobban mégis? — A feketét, amelyikhez nem nyúlhatok...* Játéka van mindenkinek, a szerető szülők lesik a kívánságokat. Jól nevelik őket, legtöbbjüknek meg is mondják: — Anyukának nincs pénze, minden játékot nem vehetünk meg! Egyetlen dolgot találtam furcsának: semelyik gyerek nem tudja, hogy a játékért anyuka, vagy apuka dolgozott is. Az ő munkájuk gyümölcse is a karácsonyi öröm. Pedig számon tartják az örömünnepeket, tudatukban a karácsony után mindjárt a húsvét következik, sok cukorral, csokoládényuszival. De mindnyájan azt hiszik, hogy a fenyőfát az „angyalka” hozza Van, aki, mint Szeifert Anikó, még el is meséli, hogy ő látta az angyalkát. — Hol láttad? — A templomban. A többi gyerek meg csak hallgatja, fogalmaikban kuszán keveredik a karácsony, fenyőfa, ___________ _télapó és Jézuska. Az örömet szedi^ gerintük, mert a szülők így tanít— ® jjjáik, a Jézuska szerzi, akit sosem láttak, és aki olyan messze van, ahogy talán még „igazi” rakétáival sem érnék el. FEJEZETEK VPÓNAY 7-AL NAPLÓJÁBÓL | JenőN IBOLYA — Látta már valaki a Télapót? — Igen — válaszolják énekelve, kórusban. — Milyen? , — Nagy szakálla van, sok játékot, ajándékot hoz — magyarázzák egymás szavába vágva. — Tetszett nektek? Senki se félt? — Csak a kicsik! A Pityu sírt is! Mi nem! — De én láttam, miből van a szakálla! — Miből? — Leesett egy kicsi, felvettem. Vattából volt! Kuncognak, nagyon tetszik nekik, hogy leleplezték a Télapót. De az, hogy hol lakhat, honnan jöhet hozzájuk a sok ajándékkal, még titok előttük. * — Az én apukám őrnagy elvtárs! — állt fel egyszer Bötz Larika, amikor megkérdezték, hogy hívják az édesapját. Zárkózott, befelé élő, mégis eleven kisfiú. Izeg-mozog, nyújtózik, hogy egy szót sem veszítsen el a beszélgetésből. — Te mit szeretnél karácsonyra? tiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiuiiiuuuimmiiiiiuiiiiiiuiiiiiiiiiiiijjj % ■n WAftMN. 4 «mik mrak — 10 — Gömbösnek főleg Kozma Miklós korteskedett, mire végre megválasztottuk az utóbbit, akit én azelőttről nem ismertem, és akkor láttam úgy őt, valamint Stromfeldet először életemben. Ezen utóbbi mindenesetre impozánsabb, tehetségesebb impressziót keltett fellépésével és szónoklatával mindnyájunkban, mint a másik, aki határozatlannak és sunyinak tetszett. A MOVE azonban nem működhetett sokáig, megkíséreltünk néhány ülést megtartani, de miután az akkori kormány részéről semmi támogatásban nem részesült, a kommunisták annyira terrorizálták, mire a tagok féltek a gyűléseken megjelenni. Gömbös, aki szintén megijedt, Ausztriába szökött ki, pedig Böhm Vilinek bizalmas leveleket is írt,11 mint később kiderült róla. Néhányan még azután is próbálkoztunk különböző helyeken összejönni, ám a Crouy-fiúkkal a Kaas Ivor utcában levő házukban, Zsilinszky István szorossal a Sándor főherceg utca 30/a. alatti családi házukban, Marton Bélánál az Üllői úti lakásán. De ezek az összejövetelek nem vezettek semmire, miután itt is csak lotyogás folyt, minden egyes proponált a legképtelenebb és régii A népkormány 1919. február 11-én betiltotta a MOVE működését. A betiltás után Gömbös Gyula felkereste Böhm Vilmos hadügyminisztert, és először szóban, majd írásban biztosította, „hogy ő a forradalomnak rendületlen híve, gyűlöli a Habsburgokat, és már vezérkari tiszt karában is köztársasági propagandát űzött” (Böhm Vilmos: Két forradalom tüzében. Bécsi Magyar Kiadó 1923. 178., 188—190 old.) TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÉG ifiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiivit ........................ ILYEN A RÁDIÓ... Az MHS rádiósklubjának kiállítása Szekszárdon A mai fiatalok érdeklődési körébe mindinkább beletartozik a rádiótechnika. Az általános és a középiskolát végzett fiatalok nagy része olyan pályát, foglalkozást akar választani, amely ezzel foglalkozik. Ne mondjunk mást; manapság az egyik „legdivatosabb” szakma a televíziószerelői... De a szakmáin kívül is, ma már hozzátartozik az általános műveltséghez, hogy valaki ismerje korunk e sokoldalú, bonyolult technikáját. A rádiózás ismerete mindemellett szórakozás is, fiatalnak, felnőttnek egyaránt. Ezt a szórakozást bármely fokon meg lehet találni az MHS rádiósköreiben, klubjaiban. A kezdő megismerkedhet a fizikai alapfogalmakkal, majd hozzákezdhet az első készülék megépítéséhez. Aztán megismerkedhet bonyolultabb műszerekkel. Végül pedig maga is „meglovagolhatja” az étert, összefköttetést teremthet a Föld bármely pontján a rádióamatőrökkel. Tulajdonképpen ebből a sokoldalú munkából ad ízelítőt az MHS megyei rádiósklubjának csütörtökön délelőtt megnyílt kiállítása. Idézzük Sárosdi Tibornak, a klub elnökének megnyitó szavait: — A Tolna megyei rádióamatőr-mozgalom jelentős állomásának mondható a ma megnyíló kiállítás, amely a szemünk elé tárja, hogy az elmúlt év során mennyit fejlődött tagságunk tudása, elméleti és gyakorlati síkon. A kiállított rádió adó-vevők, mérőműszereik, elektromos készülékek dokumentálják a rádiózásért lelkesedő fiatalság tevékenységét. A HZ. kiállítás azt is bemutatja, hogy a klub adóállomása hány rádióösszeköttetést létesített, hogyan felelt meg egy-egy nemzetközi méretű verseny magasfokú követelményének. A kiállítás anyaga igen jól szolgálja a célt. Az amatőrök saját maguk készítette rövidhullámú rókavadász-készülékek, az ifiadó-vevők, csővoltmérők, tranzisztorvizsgálók mellett ott sorakoznak a különféle gyári készülékeik. Az 1926-os kiadású Telefunken, és 1928-as Phillips rádiók és a székesfehérvári gyár, valamint az Orion legmodernebb rádiói, televíziói... Az ízlésesen elkészített tablókon fényképek mutatják be a rádiósklub amatőreinek tevékenységét. Egyik falat például szinte teljesen elfoglalják azok a QSL-lapok — az összeköttetési igazodó, sokszínű lapok —, diplomák, amelyeket a Tolna megyei amatőrök nyertek, kaptak. Bár csak a legjellemzőbbek, a legérdekesebbek láthatók, hiszen az elmúlt néhány év alatt sok száz érkezett a klub központi állomása, és az amatőrök címére. Ezeken a QSL-lapokon látható az illető ország egy-egy jellegzetes tája, vagy éppen valamilyen cég reklámja... Egyszóval, aki a rádiótechnika iránt érdeklődik, sok érdekességet láthat az MHS megyei székházában. Hogy még csak egyet említsünk: működés közben láthatja a megyei rádiósklub központú, adó-vevő állomását... — 11 — fantasztikusabb modorban valamit, aminek praktikus értéke nem volt. Éreztem, hogy azok legnagyobb része, akik összejövünk, nem azon egyének, akik aktív cselekvésre megfelelnek. Különösen itt Budapesten nem, ahol annyira elveszítettük a talajt, minden komolyabb tömeges ellenszervezésre. Pogányok, Böhm Viliék éberen figyeltek minden megmozdulást. A rendőrség, mely nekik már teljesen kezükben állott, azután elágazott kémszervezetük meghiúsítottak minden kísérletet. Éppen ezért többször hangoztattam összejövetelünk alkalmával, hogy nekünk vidéken kell a szervezkedést megkezdeni, nem pedig itten. Mert tiltakozásokkal és különféle jegyzékek váltásával, mint azt Gömbös tette, a velünk szemben elkövetett jogtalanságokra vonatkozólag hasztalanul operálunk, mert ez a rendszer csak kinevet. De ha nekünk is fegyver lesz a kezünkben, mindjárt más képe lesz a dolognak, mert ez önbizalmat ad. Azért nekünk nem itt a fővárosban a helyünk, hanem nyugaton, Szombathely vagy Sopron vidékén, ott, ahol hátunkat Ausztria fedi. Ezen utóbbi országtól akkor még nemigen kellett tartani. Eleinte, ha csak néhányan is vagyunk, de fegyverrel sokat érhetünk el, mivel megtisztíthatunk egy határvárost a kommunistáktól, és abban megvetve lábunkat, megkezdhetjük a hathatós szervezkedést. Ezt többször előadtam, de süket fülekre találtam, és a legtöbben nem mutattak különös kedvet elszánt és komoly munkához fogni. 11. köt. 24—26. old. 1966. december 21. — 12 — 1 i.A SZOVJETKÖZTÁRSASÁG MÁJUS 1-RE KÉSZÜLT. A szovjetköztársaság nagyban készült május 1-re. A hidakat, a királyi vár kupoláját, monumentálisabb épületeket vörös posztóval és nemzetközi szabadkőműves jelvényekkel díszítették fel. Magas árbocokon vörös zászlók lengtek — Lenin, Trockij és más szovjet vezetők óriási nagyságú gipszből öntött mellszobrai állottak a városnak különböző főterein. Becsületes keresztény nagyjaink szobrait saját díszítéseik mögé rejtették, csupán a szabadkőművesek által is kedvelt egyének, úm. Petőfi Sándor és még mások emlékei maradtak láthatók virágokkal körülövezve. A Gellért Szálló is fel lett díszítve, melynek teraszán egy 100 főből álló didergő szmokingos cigánybanda játszotta a nagy hidegben az Internacionálét. Igazán komolyan senki sem vette ezt az egész handabandát, de viszont teljesen elvetni azon mézes igéket, melyeket ezen sarlatánok hirdettek — mégsem merték. Mert hátha mégis ez az új rendszer hozhat valami jobbat ezen sok keserűség után, melyben a nemzetnek a jelenben és az ötéves háború alatt sínylődnie kellett. A megélhetési viszonyok bent a fővárosban már tűrhetetlenek voltak. Élelem hiányában az emberek órák hosszat állottak sorban egy néhány kanál savanyú káposztáért az egyes kocsmák előtt. Nekem is bújva kellett ismerős vendéglősöket felkeresnem, ahol mégis egyszer napjában legalább jóllakhattam. Ilyen bizalmas vendéglős volt Pósch Mihály, aki valamikor Szombathelyen a lovasi laktanya tiszti kaszinójának konyháját vezette.