Tolna Megyei Népújság, 1967. augusztus (17. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-19 / 195. szám
Megkezdődött Tamásiban a lovasbajnokság Tegnap délután megkezdődött Ta rendi-figurák. Kitünően előkészített másiban a háromnapos nemzetközi pálya fogadta a versenyzőket, mecs területi lovasbajnokság. A verlyért a pályakészítők feltétlen diseny megkezdése előtt a rendező- cséretet érdemelnek. Első számként meg a lelátó előtti asztalon elhelyez- a kezdő lovak díjugratására kerülte azt a 34 tiszteletdíjat, amelyet a sor, 110 cm-es akadályon. A 16 lóhivatalok, üzemek, vállalatok, vala vas közül nyolcan hibátlanul lovarrtt termelőszövetkezetek ajánlat golták végig a távot, így újabb tak fel. A díjak között van leg- összevetésre került sor, ahol az elújabb típusú Zorki fényképezőgép, fő helyet a Határőr Dózsa versenytranzisztoros rádió, nagyméretű He- zője, Varró József szerezte meg, Kecskeméti József az Otthon nevű lován tiszteleg — a lovaglás megkezdése előtt — a versenybíróságnak, Achmed nevű lován. A második helyre klubtársa, Suti István került, Zordon nevű lovával. Az ifjúságiak versenyében 20-an álltak rajthoz és nyolcan lovagolták hibátlanul a távot. Az összesvetés után a következő eredmény született: 1. Komjáthy György (Határőr Dózsa), Vészmadár, 2. Krizsán János (Határőr Dózsa) Vosztok, 3. Nagy László (Mezőhegyes) Kártya, 4. Gróf Lajos (Dalmand) Nénike, 5. Grósz Lajos (Dalmand) Igyál, 6. Simon Béla (Határőr Dózsa) Számum nevű lován. A nemzetközi megnyitó versenyben a 34 induló közül négy magyar, négy NDK-s és egy jugoszláv versenyző hibátlanul lovagolt. Az összevetésben végeredmény: 1. Meinhardt Dieter (Berlin) Salvator nevű lován, 2. Kovács János (Mezőhegyes), Danka, 3. Fuhmann Wilfrid (NDK) Ohó, 4. Kecskeméti József (Dalmand) Guza, 5. Hrinzily Pál (Határőr Dózsa) Pihenő, 6. Lampe Ackhardt (NDK) Fermor nevű lován. A verseny ma délelőtt S órától folytatódik. Németh László a dalmandi csapat edzője utolsó útbaigazítást adja Gróf Lajosnak, aki az Igyál nevű lován állt rajthoz az ifjúságiak versenyében. Szabó Sándor Nándi nevű lovával az akadály felett Gazdag ünnepi sportműsor Az alkotmány ünnepén gazdag sportműsor biztosítja a szórakozást megyénk különböző helyein. A megyeszékhelyen délelőtt két kézilabdamérkőzés, tekeverseny, és egy labdarúgó-mérkőzés, délután a Szekszárdi Dózsa—Siófok NB III-as labdarúgómérkőzést láthatják. Dunaföldvárott került sor az egész napos szövetkezeti Spartakiádra, ahol délután labdarúgódöntő, valamint ökölvívó-bemutató is lesz. Faddon a Pécsi Kinizsi NB inás mérkőzésre kerül sor. Tamásiban vasárnap folytatódik a nemzetközi és területi lovasbajnokság. Labdarúgásban Bátaszéken, Simontornyán, Kisdorogon, Gyönkön, Tolnán és Dombóvárott a Spartacus-pályán láthat a közönség megyebajnoki mérkőzést. RÉSZLETES PROGRAM: SZOMBAT: Lovasverseny: Tamásiban délelőtt 9 órától nemzetközi és területi lovasbajnokság. Teke: Szekszárdon, a városi sporttelepen 15 órától tekeverseny. VASÁRNAP: Szövetkezeti dolgozók spartakiádja: Dunaföldváron 8.30-tól. Lovasverseny: Tamásiban délelőtt 9 órától nemzetközi és területi lovasbajnokság. Teke: Szekszárdon, a városi sporttelepen 8 órától folytatódik a teke- Verseny. Kézilabda: A Simontornyai BTC férficsapata 10.00 órakor a Győri Építők ellen, a Tolnai Vörös Lobogó női csapata Pápán, a Vasas ellen lép pályára. Megyebajnokság: Nők: Tolna II—Dunaföldvár 10.00, Sz. Bőrdíszmű—Bonyhádi Spartacus 9.00, Simontornyai BTC—Bonyhádi Cipő 0.00, Mözs—Kocsola 10.00, Máza- Szászvár—Nagydorog 10.00, Bogyiszló —Gyönk 10.30. Férfiak: Tolna— Dunaföldvár 9.00, Szekszárdi Kórház—Hőgyész 10.00, Simontornyai BTC—Bonyhádi Cipő 11.15. Mözs— Dombóvári VSE 11.00. Máza-Szászvár—Szedres 11.00, Fadd—Gyönk 8,30. Labdarúgó NB II: A Máza-Szászvári Bányász a Pécsi Ércbányászt fogadja Szászváron, 16.00 órakor. V.: Fenyvesi. A Dombóvári VSE csapata Győrben, a Dózsa ellen mérkőzik, 16.00. órakor. V.: Molnár. Labdarúgó NB III: A Szekszárdi Dózsa Siófok csapata ellen mérkőzik Szekszárdon, 16.30-kor. V.: Sabadi. A Faddi Tsz SK csapata a Pécsi Kinizsit fogadja Faddon. Kezdési idő: 16.00 óra. V.: Győré. A Szekszárdi Vasas Pécsett, a Volán ellen 9.30-kor mérkőzik. V.: Ihos. A Bonyhádi Vasas Mohácsra látogat, ahol a kezdési idő 16.30. V.: Király. Labdarúgó-megyebajnokság: Bátaszék—Dombóvári VSE II 15.30. V.Nagy II. Simontornya—Fornád 16.00. V.: Sipos, Kisdorog—Nagymányok 16j0. V.: Bihari, Gyönk—Bogyiszló 16.00. V.: Kleiber, Szekszárdi Alpári SE—Tengelic 10.00. V.: Bencze, Tolna—Hőgyész 16.00. V.: Gabi, Dombóvári Spartacus—Paks 16.00. V.: Váradi, Labdarúgó megyei B: Nagydorog— Bonyhádi Petőfi 16.00. V.: Varga, Sióagárd—Bölcske 16.00. V.: Nagy I. Dalmand^Dunaföldvár 16.00. V. : Ritlinger, Szakcs—Szedres 16.00. V.: Berta I. Dunaszentgyörgy—Szekszárdi Dózsa II 16.00. V.: Berta II. Cikó— Szekszárdi Vasas II. 16.00. V.: Bote. Labdarúgó megyei II osztályú csapatok részére barátságos mérkőzések: Kocsola—Decs 16.00. V.: Eretnek, Viireg—Várdomb 16.00 V.: Pech. Kétv—Kölesd 16.00. V.: Kiss. Majos—Pálfa 16.00. V.: Bogos. Pincehely—Bajdacs 16.00. V.: Csókás, Szakály—Madocsa 16.00. V.: Tóti Kurd—Kanacs 16.00. V.: Váradi. Mucsfa—Őcsény 16.00. V.: Salamon 1 Labdarúgó járási bajnokság: K*t vejke—Váralja 16.00. V.: Kuti. Anahant—Bonyhádvarasd 16.00. V.: Pincehelyi. Tabód—Tevel 16.00. V.: Sebestyén. Kalaznó—Felsőnána 16.00. V.: Sára. Závod—Kakasd 16.00. V.Hajdú. Szovjet utánpótlás-válogatott — Tolna megye válogatott 146:41 (72:14) Szekszárd, 400 néző. Vezette: Kassai és Kardos. A pályára lépő szovjet utánpótlás-válogatottat Szabó Ödön, a Szekszárdi Vasas edzője üdvözölte, majd Csapó Jenő, a Tolna megyei Kosárlabda-szövetség titkára mutatta be a csapatokat a közönségnek. Ezt megelőzőleg a lányok Virágot cseréltek és Varga Teréz virágcsokrára Zaharova, a szovjet válogatott kapitánya zászlót nyújtott át a találkozó emlékéül. A két csapat a következő játékosokkal lépett pályára: Szovjet utánpótlás-válogatott: Svejcova (9), Alexandrovics (12), Zaharova (11), Bubcsikova (16), Guszeva (13). Csere: Puzanova (15), Dimitrieva (10), Merzljankova (6), Szapronova (7), Grjaznova (5). Tolna megye válogatott: Budavári (8), Kovács (9), Gelszhauer (5), Kurucz (13), Varga (4). Csere: Falvai (2), Schmidt (16), Garai (15), Pettermann (11), Schneider (7), Skoda (10), Harangozóné (12) Turányi I. (14). A szovjet csapat azonnal egészpályás letámadással kezdett és megindult a kosárözön. Budavári az első szovjet kosárra még büntetővel válaszolt, de aztán 14:1-re elhúztak a vendégek. Óriási gyorsaság, hibátlan dobókészség és tökéletesen pontos összjáték jellemezte a szovjet csapat támadásait, míg a Tolna megyei együttes nem tudott mit kezdeni az egész pályás letámadással játszó szovjet lányok ellen. 14:3 után 28:3-ig nem esett Tolna megyei kosár. A továbbiakban 43:5, 47:8, 63:9, 63:11, 69:13 után 72:14 volt a félidő eredménye. Szünet után már a 6. percben elérte a vendégcsapat a 100 pontot. ■ Ugyanolyan lendületesen játszott, mint a mérkőzés első perceiben. Együttesünk 84:18 után, 106:18-ig egyetlen kosárral sem tudott válaszolni. A mérkőzés hátralévő részében a vendégek áttértek a zónára, így már sokkal élvezetesebb volt a küzdelem és ebben egymás után érte el kosarait a Tolna megyei válogatott is. Különösen Budavári és Geiszhauer javult fel, és a szovjet válogatott is könnyített az iramon, így aztán a hazai csapatnak majdnem sikerült tartania a 100 pontos „hátrányt”. Nagy taps köszöntötte a mérkőzés lefújása után a két csapatot, de különösen a nagyszerű sportot, igazi kosárlabda-parádét bemutató szovjet válogatottat, amely aligha talál ma legyőzőre az egész világon. Legjobb dobók: Dimitrieva 30, Svejcova 20, Szapronova 20, Zaharova 17, Bubcsikova 16 illetve Budavári 17, Geiszhauer 9 és Kovács?. A két csapatkapitány zászlót cserél SPORTHÍREK A labdarúgó-játékvezetők részére a JT az idén is megrendezi a továbbképzést, mely szeptember 18-án kezdődik és 23-ig tart. A továbbképzést ezúttal is Siófokon tartják, a Tolna megyei Tanács üdülőjében. Jelentkezési határidő a tanfolyamra, augusztus 25.* A megyei labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága Magyar Ferencet (Bátaszék) augusztus 21-ig, Török Jánost (Dalmand) augusztus 28-ig tiltotta el a játéktól. Várszegi Antal (Bonyhádi Petőfi), Kiss Lajos (Gyönk), Nagy János (Szakcs), Lőrincz István (Dunaszentgyörgy) labdarúgók játékjogát a labdarúgószövetség felfüggesztette. * Lejátszották az elmaradt megyebajnoki sakkmérkőzéseket. Eredmények: Tolnai Vörös Lobogó—Szekszárdi Spartacus 7:5, Szekszárdi Spartacus—Slóagárd 0:9,5 (játék nélkül). Mint a sakkszövetség közölte, az őszi forduló augusztus 27-én kezdődik.. A városi tekebajnokság igazolt versenyzőinek csoportjában az elmúlt héten a következő eredmények születtek: Szekszárdi Spartacus I.— Szekszárdi Spartacus II. 1:4, Festő Kisz—Sz. Vasas I. 4:1, Sz. Spartacus I. —Sz. vasas II. 1:4. Legjobb dobó: Szabó István (Spartacus II) 447 fa, Nyirati János (Sz. Vasas I.) 435. Padó Géza és Földes József (Sz. Vasas II. ) 432 fa. A bajnokság állása: 1. Vasas II. 16 pont, 2. Spartacus II. 13, 3. Vasas I. 10, 4. Spartacus I. 6, 5. Festő Kisz 5 pont. Tisztaság—jólápoltság —fodrászat—kozmetika! Mindenütt, mindenkor, az egész megyében. Rendszeresen vegye igénybe, a Tolna megyei Szolgáltató Ktsz női, férfi- gyermekfodrász és kozmetikai SZOLGÁLTATÁSAIT ! A jólápolt külső hatás mellett a szakszerű és rendszeres kozmetika kellemes közérzetet biztosít. Speciális bőrápolás, ingyenes szaktanácsadás a szalonjainkban! _______