Tolna Megyei Népújság, 1968. augusztus (18. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-02 / 180. szám

Hetes tüntetés Bolívia fővárosában Heves tüntetés színhelye volt La Paz, Bolívia fővárosa. A vá­ros utcáin diákok és munkások több ezres menete vonult végig, tiltakozva a nemrég kikiáltott és kizárólag magas rangú katona­tisztekből álló kormány ellen. La Paz központjában a nemzeti gárda alakulatai durván a diá­kokra és a munkásokra támadtak, akik kőzáporral és saját készítésű bombákkal védekeztek a brutalitás ellen. Az AFP szerint a karha­talmi alakulatok több tucat tün­tetőt és számos politikai vezetőt őrizetbe vettek. A diákok és a munkások meg­mozdulása egészen a késő esti órákig tartott. A nemzeti gárda közbelépése után a tüntetés a vá­ros más pontjain folytatódott. A diákok és a munkások transzpa­rensein a következő jelszavak voltak olvashatók: „A bolíviai nép elutasítja a tábornokokból álló új kormányt”, „Le a goril­lákkal”, (szélsőjobboldali kato­natisztek) „Le a hazaárulókkal”, „A népi háború útját választjuk”. Közben Barrientos elnök szer­dán este megtartotta a nagy pro­pagandával beharangozott, de 24 órával elhalasztott rádiószózatát. Ebben csupán arra szorítkozott, hogy védelmezze az amerikai monopóliumok érdekeit kiszolgá­ló olajpolitikát. Az elnök ugyancsak szerdán be­szédet mondott a gazdag bolíviai parasztokat és a földesurakat kép­viselő politikusok előtt is. Azt állította, hogy az országot bal­oldali hatalomátvétel veszélye fe­nyegeti- Felszólította a földes­­urakat és a gazdag parasztokat, hogy „tartsák kézben a fegyvert, és törjenek le minden ilyen jel­legű megmozdulást. Képek a VIT­ A szófiai „Druzsba” (Barátság) Stadionban rendezett neofasiszta­­ellenes nagygyűlés résztvevőinek egy csoportja­(Telefotó — MTI Külföldi Képszolgálat) A szófiai IX. Világ­ifjúsági Találkozón olyan amerikai katona­­szökevény fiatalok is részt vesznek, akik megtagadták a vietnami nép elleni harcot. Képünkön: VIT-fiatalok gyűrűje veszi körül a vietnami háború borzalmait magyarázó egyik volt amerikai ka­tonát. (Telefotó — BTA—CP) Csü­törtö­kön Novoszábirszkben megkezdte munkáját a Nemzet­közi Atomenergia Ügynökség 3. nemzetközi értekezlete. Az egy hétig tartó konferencián több mint 400 tudós vesz részt, közü­lük több mint kétszázan 18 kül­földi országot képviselnek. * ünnepélyes keretek között ad­ták át a nemzetközi Lenin-béke­­díjat Jorge Zalamea kolumbiai írónak és haladó közéleti szemé­lyiségnek. Zalamea a kolumbiai nemzeti egyetem tanára, a Béke­világtanács tagja. * Az Egyesült Államokban a megélhetési költségek június fo­lyamán két éven belül jelentősen növekedtek. Hivatalos közlés sze­rint a fogyasztói árindex június­ban, májushoz viszonyítva 0,5 százalékkal emelkedett, s az 1957—59. évi helyzetet alapul vé­ve elérte a 120,9 százalékot, 4,2 százalékkal volt magasabb, mint az elmúlt év hasonló időszakában. * Szultánt koronáztak az angol fennhatóság alatt álló borneói Brunei-ben. Az arany koronát fé­nyes ünnepségek keretében he­lyezték a 600 éves dinasztia leg­fiatalabb, 22 égés tagjának fejé­re. * Az AFP a VNA hírügynökség jelentése alapján közli, hogy­­ Nguyen Giap tábornok, a VDK nemzetvédelmi minisztere és mi­niszterelnök-helyettese, a kínai népi felszabadító hadsereg meg­alakulásának 41. évfordulója al­kalmából üzenetet küldött Lin Piao honvédelmi miniszternek. Üzenetében Giao köszönetet mond a Kína által hazájának nyújtott segítségért. A központi tiszthelyettes-isko­lán csütörtökön ünnepséget ren­deztek az­­ új hivatásos tiszthe­lyettesek kibocsátása alkalmából. A végzős növendékek a csapat­­zászló alatt díszmenetben vonul­tak el az elnökség előtt, majd a Himnusz elhangzása után meg­kezdődött a katonai parádé. Fel­olvasták a kiképzési főcsoport­főnök napiparancsát. * Husak miniszterelnök-helyettes elnökletével csütörtökön Prágá­ban összeült a csehszlovák kor­mány. Az ülésen a területi nem­zeti bizottságok elnökei is részt vesznek. A kormány fontos gaz­dasági dokumentumokat vitat meg és az ülés programjába tartozik még a fiatal nemzedékek életé­vel és munkájával kapcsolatos rendelet tervezetének megvitatása. * „Horizont" jelzésű gyakorlat A magyar néphadsereg kikép­ A gyakorlat célja: a katonai ér­zési programjának megfelelően a polgári egészségügyi szervek Honvédelmi Minisztérium, az együttműködésének gyakorlása. Egészségügyi Minisztérim­­mal A gyakorlatot baráti országok együttműködésben 1968. augusztus katonai és polgári egészségügyi hó elején „Horizont” jelzésű gya- szolgálatának vezetői is megta­­korlatot vezet te­­kintik. (MTI) „Köztársasági alap” Csehszlovákiában Prága, (CTK) A csehszlovák ál­lami bank szerdán külön szám­lát nyitott a köztársasági alap­hoz történő pénzügyi hozzájáru­lások számára. Az első hozzájá­rulásokat már szerdán be is fi­zették, így Most város bányászai úgy döntöttek, hogy 1 950 000 ko­ronát ajánlanak fel az ország gazdaságának fellendítésére, s az év végéig összesen húszmillió ko­ronával akarnak hozzájárulni a köztársasági alaphoz. 150 ezer koronát fizetett be a honvédelmi minisztérium kiadóvállalata. A köztársasági alap megterem­tését szerdán jóváhagyta a gaz­dasági tanács és kifejezte azt a meggyőződését, hogy ez az alap jelentős pénzügyi forrássá vál­hat a gazdasági torzulások rend­be hozása számára. Bagdadban helyreállt a nyugalom Irak fővárosában az élet vis­­­szatért a rendes mederbe. A tan­kok elvonultak Bagdad utcáiról, mindössze kettő látható a köz­­társasági palota előtt és kettő a rádió épületének bejáratánál. A 16 tagú kormány megalaku­lását szerdán késő este jelentet­té­k be. Az új kormánynak tíz olyan minisztere van, aki első íz­ben kapott tárcát, de szerepel benne a leváltott kormány szá­mos tagja is. A kormánytagok többsége — az AP szerint — a Baath-párt mérsékelt balszár­nyához tartozik. I további kilátások szerint átmeneti a felmelegedés Európában csütörtökön több nagy időjárási zóna alakult ki. Finnországtól kezdődően a Szov­jetunió nyugati határvidéke mentén a Kárpát-medencén át a Dél-Adriáig és a Balkán fél­sziget déli részéig 1000—1500 kilométeres szélességben derült, gyengén felhős, száraz és csen­des időjárási zóna húzódik. A Szovjetunió európai területének keleti felén már felhős, esős időt váltott ki az élénk északi széllel odaáramló jeges-tengeri le­vegő. Nyugat-Európában az Ibé­riai félszigettől az Északi-tenger felé húzódó 1000—1500 kilométer széles területsávon az óceán felől beszivárgó hűvös és nedves lég­tömegek hatására ugyancsak fel­hős, esőre, zivatarra hajló idő­járás uralkodik. Magyarország területén jelen­leg a száraz időjárási zóna az uralkodó. A Meteorológiai Intézetnek a távolabbi kilátásokról kiadott prognózisa szerint­ átmeneti fel­­melegedés után mérsékelt lehű­lés következik. Ennek az idő­szaknak első felében a legmaga­sabb nappali hőmérséklet 28 fok körül várható, s az időszak m­­á­­sodik részében már 24 foknál melegebbre nem számíthatunk. Kedvező hír a mezőgazdaság­nak, hogy az ország területének mintegy 25 százalékán viszony­lag jelentős csapadékra — leg­alább 5 milliméter esőre — szá­míthatnak a gazdaságok, főleg az időszak második felében. (MTI) Rózsafák a Barátság útján A bolgár nép iránti szolidaritás napja Szófia, 1968. augusztus 1. Szófia már a fesztivál hétköz­napjait éli. A vendéglátó bolgá­rok természetesnek veszik — s nem furcsának, mint az első na­pokban, — a Bulevard Ruszkin, vagy a Cum, a központi áruház hatalmas árkádjai alatt hömpöly­gő hatalmas, tarka embertömeget, s ha a bolgár nemzeti klubbal szemben levő parkban kék inges FDJ-isták táncolnak, épp oly jó­kedvvel állják körül, mint a Na­­rodno Szobraim téren éneklő szovjet lányokat. A házigazdák óriási erőfeszíté­seket tettek a fesztivál sikere érdekében. Szófia, a bolgár fő­város, ha csak lakosságát néz­zük, fele akkora, mint Budapest, területi kiterjedése azonban csak­nem ugyanolyan nagy. Ez a vi­szonylag kicsiny európai főváros — a jelek szerint — mégis si­kerrel tudta megoldani a rá há­ruló nagy feladatot, a IX. Világ­­ifjúsági és Diáktalálkozó meg­rendezését. Bennünket, magyarokat megkü­lönböztetett szeretettel vesznek körül a házigazdák. Ez nemcsak a személyes segítőkészségben fe­jeződik ki, hanem azokon a lá­togatásokon is, amiket delegáci­ónk csoportjai a Vicso Ivanov harisnyagyárban tettek. Ez a gyár patronálja küldöttségünket. A látogatások eredménye szám­talan barátság. Egy harisnyagyári asszony például szerdán — a ma­gyar gálaestre tartván — meg­látta a nemzeti színház vörös épülete előtt barátnőjét, a ma­gyar sportdelegáció egyik tagját, egy művészi-tornász lányt. Honfi­társunknak nem volt jegye, szinte lehetetlen volt hozzájutni a mű­vészi kivitelű meghívóhoz. Bol­gár barátnője addig ügyeskedett, míg megoszthatta vele a keskeny színházi széket. Egymást átölel­ve nézték végig az előadást... A csütörtök egyébként hivata­losan is a bolgár néppel és ifjú­sággal való barátság napja volt. A küldöttségek képviselői rózsa­fákat ültettek a Barátság-sugár­­úton, hogy e virágok évtizedekig emlékeztessenek erre a fesztivál­ra. Persze, nemcsak a csütörtök, a találkozó minden napja a ba­rátságé. Hiszen az igazi barátsá­goknak mindegy, hogy a Gara Iszkarban a tánczenekarok mű­soron kívüli éjszakai hangverse­nyén, vagy valamelyik nagygyű­lésen, vagy a jelvénybörzén, avagy éppen az éjszakánként gyönyörűen kivilágított Bulevard Ruszkin kötötték őket. KUN ISTVÁN i

Next