Tolna Megyei Népújság, 1969. június (19. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-15 / 136. szám

(ct/ut­ xi BOMBÁD Lapunk 1966. május 13. számában arról írtunk terje­delmes cikket, hogy nincs elég házhely Bonyhádon. Az OTP-fióknál naponta kilin­cselnek házhely-ügyben, ott azonban nemigen tudnak mást mondani,: „Menjen át a ta­nácshoz, ott talán meg tudják mondani, hogy mikor lesz.” A tanácsnál sem sok biztatót tudtak mondani, legfeljebb ennyit: „Intézzük a telek­ügyeket, de sajnos, nem megy máról holnapra”. A takarék­­betét a 20 millió forintot is meghaladta a faluban, s a felmérések szerint az embe­rek jelentős része éppen ház­építésre gyűjtögetett, ám en­nek nem voltak meg a telek­feltételei. A község ugyan fej­lődött, időközben néhány új utca is kinőtt a földből, de közel sem annyi, mint amen­­­nyi kinőtt volna, ha kellő mennyiségű telek áll rendel­kezésre. A tanácselnöktől, Ko­vács Jánostól mindenekelőtt az iránt érdeklődtünk, hogy milyen változások történtek azóta. — Időközben sikerült vál­toztatni a helyzeten. Kellő mennyiségű telek áll rendel­kezésre. Jelenleg 470 telek vár beépítésre. Évente nem egészen 100 családi lakóház épül, egyelőre tehát a telken nem múlik a falu fejlődése. Azelőtt is sok ház épült, de azóta, amióta jobb a telek­ellátás, jelentősen nőtt az építkezési ütem. — A lakosság száma ho­gyan alakult Bonyhádon? — Jelenleg körülbelül tizen­kétezernél tartunk, ez a szám mintegy kétezerrel nagyobb annál, mint amennyi a leg­utóbbi népszámlálásnál volt. A növekedés üteme tehát meg­lehetősen nagy. Ha figyelem­be vesszük a fejlődés egyéb tényezőit, mondhatjuk, hogy Bonyhád fejlődése megyei vi­szonylatban is nagyon számot­tevő. A helyi és környékbéli adottságokat figyelembe véve nagy fejlődési ütemmel kell számolnunk a jövőben is. En­nek azonban éppen a lakás­­biztosítás az egyik leglénye­gesebb feltétele. Viszont ép­pen ehhez kapcsolódik az egyik legnagyobb problémánk. Minden lehető módon támo­gatjuk a magán-lakásépítke­zéseket, de ezzel önmagában nem lehet megoldani a lakás­­problémákat. Sok olyan csa­lád él, akinek nagy szüksége lenne lakásra, de magánerős építkezésre nincs lehetősége. Márpedig központi segítség­gel nagyon kevés lakás épül Bonyhádon. Ez az egyik leg­nagyobb problémánk. — Mennyi a lakásigénylő? — Jelenleg mintegy 300. Ál­landóan jelentkeznek új igénylők, így ha néhánynak meg is oldódik valahogyan a lakásgondja, az összigény­­lők száma nem csökken. — Az állami lakásépítke­zés jelenlegi ütemét alapul véve, körülbelül mikorra várható a lakásprobléma megoldódása? — Sajnos, erre a kérdésre nem sok biztatót tudok mon­dani. Az állami erőből eddig épült lakások száma annyira elenyésző a lakásigénylőkhöz mérten, hogy ha azt vennénk alapul, belátható időn belül nem is számolhatnánk a 300 igénylő kielégítésével. Növelni kellene az állami lakásépítke­zés ütemét, de hogy arra lesz­­e lehetőségünk vagy nem, ez idő szerint nem tudnám meg­mondani. Csökkenés, növekedés Tancz György, az étterem és szálloda vezetője: — Mintha most egy kis pangás lenne, az étterem­ nem megy úgy, ahogyan kellene. Nincs elég ven­dég és bevétel. Szekercés Sándorné könyvtáros: — Jelentősen megnőtt a forgal­munk, amióta elkészült az új könyvtárépület. Többen járnak hozzánk, többet is olvasnak. Bővítik, korszerűsítik a cipőgyárat. V A bonyhádi Petőfi Sándor gimnázium története IRTA: DR. KOLT­A LÁSZLÓ A bonyhádi Petőfi Sándor gimnázium alapításának 150. évfordulójára emlékkönyvet írt és jelentetett meg dr. Kol­­ta László. E gimnázium nem itt, hanem Sárszentlőrincen kezdte meg működését 1806- ban. A Magyar Kurír 1807. augusztus 7-én a következő­ket írja: „Szent Lőrinczen T. N. Tolna Vármegyében, a közjónak s a szép tudomá­nyoknak terjesztése, különö­sen pedig a Magyar nyelvnek az Oskolákban teendő elő­mozdítása végett. Főtisztelen­­dő Nemes és Nemzetes Nagy István Urnak, a Dunántúl lévő Augustana Vallást Tar­tók nagyérdemű Superinten­­densének s a T. N. Tolna Vármegye hites Tábla Bíró­jának, nem különben Sz. Lő­­rinczi Evangélika Gyülekezet buzgó telki tanítójának ke­gyes Védje alatt a Titt. Tol­na Vármegyebéli Augustana Vallást tartó T. T. Seniora­­tus egy Deák-Magyar Oskolát állított fel, melyben a tudo­mányok a fel­tett planum­ szerént Rhetorikáig be­fog­lalva fognak tanítattni.” Az iskola nemzeti ébredé­sünk egyik legjelentősebb sza­kaszában létesült, története alapítása pillanatától kezdve szervesen kapcsolódik haladó hagyományainkhoz. Csakhamar jó hírnévre tett szert az iskola. Az egyik vizs­gálatot tartó bizottság meg­állapította: „A Tanító soha sem kívánja a betű szerinti felmondást”. Pedagógiai elv az intézetben: „Semmit se tanít­tassák, amit a tanulók jól meg nem értenek, és aminek az életre és a tudományok to­vábbi haladására nézve hasz­na nincsen”. A jó hírnév vonzó volt, s így került diák­jai sorába Petőfi Sándor is. Illyés Gyula írja Petőfi élet­rajzában: „...az apa... válogat az iskolákban, az egész Al­földön nem talált megfelelőt. Végre a fiát a Dunán is túl, a Tolna megyei Sárszentlő­­rincre küldi; az ottani evan­gélikus algimnáziumnak jó hírneve van. A dolog egy ki­csit sokba kerül, a fiúnak csak a kvártélya és kosztja havi 12 forintot emészt”. Balassa János, a múlt szá­zad nagy hírű magyar orvosa, akinek nevét viseli a Szek­­szárdon lévő megyei kórház, ugyancsak tanulója volt en­nek az intézetnek. Illyés Gyu­la Kossuth-díjas írónkat is kedves ifjúkori emlékek fű­zik hozzá, hiszen ő is tanulója volt, miután az intézet már régen Bonyhádon működött. A 48-as szabadságharc le­verése után, amikor nemzeti történelmünk mélypontra ke­rült, ez a gimnázium 4 évre kénytelen volt bezárni kapuit, s csak a hazafias emberek ügybuzgalmából tudott is­mét megnyílni. 1870-ben he­lyezték át Bonyhádra, „a me­zővárosba”, ahol azonban az iparosodásnak is szép jelei mutatkoztak. Fennállásának 100. évfordulóját nagy előké­születekkel ünnepelték, s mi­lyen különös, ez az ünnep­lés is olyan időre esett, ami­kor szinte döntő mérkőzést vívtak az országban a haza­fias és a hazafiatlan erők, te­hát nagy szükség volt a dicső nemzeti hagyományok ápolá­sára. (Az más kérdés, hogy a nemzeti érzés csatát vesztett, az ország rohant a háború fe­lé). A jubileumra új épületet kapott a gimnázium, s abban működik jelenleg is. Egy antifasiszta ellenállási mozgalom emlékei Dr. Fehér István főiskolai tanár tanulmányából: „A Volksbundon kívül álló­ németek... Bonyhádon, a Volks­bund dél-dunántúli székhe­­helyén megalakították érdek­­védelmi szervezetüket, a „Hű­séggel a Hazához” mozgalmat A mozgalom szálai 1930-ig nyúlnak vissza, amikor meg­jelent Bonyhádon a hatalom­ra aspiráló Hitler néhány megbízottja, és először vetet­ték fel a németek különle­ges elhivatottságát Európában, és szeparatista mozgalmat akartak elindítani a hazai németség között. A helybeli német származású magyarok akkor nyilatkozatot írtak alá, amelyben minden szepara­tista mozgalmat elítéltek és hazaárulásnak minősítettek... A Hűséggel a Hazához moz­galom Bonyhádról indult el. Megalakították... az egyesüle­tet, igazolványokat adtak ki és jelvényeket készítettek. A hűségmozgalmisták magyar nemzeti gondolata a német nemzeti gondolat, a nemzeti­szocializmus elvetésének ideo­lógiája volt. A hazai német kisebbség egy része akkor határolta el magát szerveze­tileg és ideológiailag a Hűséggel a Hazához mozga­lomban, amikor a hitleri Né­metország még diadalmámor­ban tobzódott...” Dr. Tűrje István nyugalma­zott főorvos öregapja, Leh­mann Henrik 1848-ban még egy szót sem tudott magyarul, de egyenesre kalapált kaszá­val vonult az ozorai csatába a népfelkelőkkel. Az unoka — dr. Tűrje István nyugalma­zott főorvos — így emlékezett vissza a hűségmozgalomra: Én Bonyhádon voltam or­vos, és családi tradíciónknál fogva is, de az emberi érze­tem sugallatta alapján is kez­dettől ellenzője voltam at fasiszta ideológiának, terjesz­­kedésnek. Először csak helyi vitákat folytattunk, az egyik ugyancsak bonyhádi orvost, Mühl Henriket igyekeztünk lebeszélni a nemzetellenes te­vékenységéről, mert ő volt a hitleri terjeszkedés egyik he­lyi szószólója, majd pedig az egész környéken vezetője. Ké­sőbb azonban szervezetté vál­toztattuk a mozgalmat, s én is egyik vezetője tettem dr. Perczel Bélával, Gömbös Mik­lóssal és többekkel együtt. Mi írtuk alá a tagkönyveket, s a mozgalmat igyekeztünk kiter­jeszteni a környező községek­re, sőt más megyékre is, hogy ellensúlyozni tudjuk a német­ség körében a fasiszta ideoló­gia terjedését. Baranya és Veszprém megyékben, sőt a Duna—Tisza közén is voltak bázisaink. A német megszál­lás után megnehezedett a munkánk, sőt a nyilas hata­lomátvétel után le is tartóz­tatott bennünket a Gestapo. Először Pécsre hurcoltak ,ben­nünket, majd pedig különbö­ző helyekre kerültünk. A ve­zetőség több tagjának az éle­tébe került az elhurcolás, ne­kem végül is sikerült megme­­nekülnöm.” Boda Ferenc A „Hűséggel a hazához” mozgalom gyönki és bonyhádi köz­pontja által kiállított igazolványok.

Next