Tolna Megyei Népújság, 1969. december (19. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-03 / 280. szám
Ha ő azt fel tudja mutatni, amikor itt kikiáltják a kommunizmust, hogy ő rejtegette a németek meg a nyilasok elöl ezt a szökött katonát, akkor neki nyert ügye van. Akkor majd nem vághatják oda, hogy „Maga kérem hallgasson, mert maga a méltóságos úr legjobb embere volt, magát vette be házmesterének is, a bizalmi állásba a Lánchíd utcai palotába, és azt mindenki tudja, hogy az mit jelent. Főportás sem lehet akárki, hogy a mellékesekről itt ne is beszéljünk.1’ Ha viszont valaki rejt egy katonaszökevényt, az élete árán is, mert a fölkoncolás benne volt az újságokban, az ki van nyomtatva, és vállalta azt a szörnyű rizikót — az nem lehetett a nyilasok barátja. „Ez világos, mint a nap, és ne mondjunk olyant kérem, mert az nem igaz; — az nem lehetett egy méltóságos úr bizalmi embere. Hová jövök én, az egyszerű ember ahhoz a nagyon magas úrhoz? Az meg se látta a kisembert, csak kizsákmányolni tudta a végtelenségig Mert ahhoz az egyhöz értettek az urak, azt meg kell hagyni.” Papír Marci tovább szövögette a gondolatait: „... fia idevettem magamhoz az unokaöcsémet és menedéket adtam neki, meg a barátjának, aki híres, nagy kommunista volt Margitvárosban és itt magyarázta nekem estéről estére a Lenint és mindig mondta nekem: »Nézze, Marcikám, én tudom, hogy ez magának egy kicsit magas, de ne sajnálja a fáradságot, hogy megértse, mert a kommunizmusnak éppen ilyen emberekre lesz szüksége, mint Papír Márton.« így volt. Én már akkor részt vettem az előkészületekben, kérem, amikor mások a csodafegyverekről pofáztak, mi a szemükbe röhögt«m és azt mondtam: ✓»Hogy képzelnek ilyen marhaságot, hogy a front egyik oldalán mindenki megmarad?« Az unokaöcsém, a szökött katona, a tanult ember máskülönben) helyeslően bólogatott, a barátja meg megveregette a vállam és azt mondta, hogy ilyen talpraesett választ még életiben nem hallott.” Mikor idáig ért Papír Marci a gondolatmenetében, fölemelte a fejét, körülnézett s öklével a fejét döngette: „Ilyen kötöznivaló barmot, mint én... Engedtem eltávozni őket. És most itt állok szökött katona nélkül.” Odafordult a feleségéhez: „Mond, édes Boriskám, hát nem volt itt jó helyük? Nem kaptak meg mindent?...” Töprengett: „Talán valamiért megharagudtak. De hiszen még az újságot is beszereztem nekik mindennap. És hogy marasztaltuk őket, milyen szép szóval?’ Egy nap aztán már nem bírta tovább viselni a nyomasztó aggodalmat, hogy mi lehet az ő szeretett, kedves unokaöccsével, kiment tehát Margitvárosba s ott siránkozott Jenő anyjának, hogy addig ő nem tud megnyugodni, míg ott nem lesz nála biztonságban újból a fiú Rigó néni szólt Magdának, s Jenőt nem kellett sokáig biztatni. Unta nagyon az egyedüllétet, gondolataiban már máskor is földerengett a gőzfűtéses, meleg alagsori homály, az üres palota sok biztonságos zegzugával . Amikor Magda Szitásékhoz vezette Lacit, útközben még a következőket mondta neki: “ Ketten vállaltuk érted a felelősséget, én és Kollár. Egy dologra kérlek csak, mivel még nem dolgoztál „illegben”: a fegyelemre. Ha feladatot kapsz, egy percet sem késhetsz, semmivel. Mindenki egyért, egy mindenkiért , hajszálnyi pontatlanságon emberek élete múlhat. Az élet azonban felrúgta a titkosság vastörvényeit. Légitámadások, belövések, felvonuló alakulatok, igazoltatások, váratlan kitérők, összeomlott házak eltolták az időpontokat, növelték a bizonytalanságot, a homályt. Mindnyájan egyenruhát viseltek, Bordás Franci bajuszt növesztett s mint tapasztalt katona, tartalékos hadnagyként járt a városban. Rác-Ujfalusy százados modorát, utánozta. Laci izgalommal és jóleső szenvedéllyel vetette bele magát a munkába. A katonaviselet nem volt nagy újság számára, a leventén hosszú éveken át gyötörték alaki kiképzéssel; tisztelgés, puskafogás, jelentkezés, jobbra-át, balra-át, hátra-arc, ez mind kisujjában volt. Mielőtt azonban kiment a házból, Bordásnál kellett jelentkeznie. Franci megvizitálta, vékony kappanhangon üvöltött: — Lóg az alsó köpenygombja, őrvezető úr! A köpenygomb! A vállpántbélés kifeslett! Mint a sátoros cigány! Mars vissza! Ha még egyszer előfordul, * lecsukatom, hogy belefeketedik!._ Laci röhögött, de megvarrta a bélést. Nagyon odafigyelt Bordásra, tudta már tapasztalatból, hogy lehet rá számítani. Voltak portyázó útjaik, rajtaütéseik, amikor hidegvére, nyugodtsága nehéz helyzetekből szabadította meg őket. (Folytatjuk.) Épül a soproni tv-torony A kelet-nyugati mikrolánc utolsó — nyugati láncszeme — a 135 méter magas tv-torony építése rövidesen befejeződik Sopronban. Az URH normál és színes televíziós közvetítések, valamint az első lépésben 180 egyidejű telefonbeszélgetésre alkalmas berendezés monumentális vasbeton tornyát december végén adják át az építők. (MTI fotó : Bajkor József felv,) frwwrft^wwwvwwwwwwTwrrrrrwwwrrrrfrrrwrwwrrrrrrfTrrrTwrTf rwrwrrrrwrrwrrrrTrTrrrwwTTrwrwrrTrrwrTfrrrrm’rrTrfrrrrwrrrf ► ► ► ► t ►t ► LANDRU, a kékszakáll Egy rendőrnyomozó emlékiratai 22. KIS ÜZLETEK A NAGY BŰNTETT NYOMÁN 1915. július 24. dátum alatt Landru a következőket jegyezte noteszébe: Boyer, Moufferard utca, szerdán ... (itt két olvashatatlan szó következett) ... bútorok elraktározása 10 frank, Patay utca, 9 óra 30 perc. A bejegyzés nyilván összefüggött Laborde-Line-né bútorainak elszállításával, s ez lett vezérfonala további vizsgálódásainak. Ezt a bejegyzést egyébként augusztus 9-én (ekkor az özvegy már végérvényesen eltűnt) egy érdekes sor követte. Elmenni Maufferard-ba. Augusztus 29-i dátum alatt pedig ezt a feljegyzést találtam: A Line bútorok elraktározási ideje lejár. A Mauffetard utca 137 szám alatt könnyű volt megtalálni Boyerné bútorszállító vállalatát. Pontos könyvelésével a gyilkos valóban felbecsülhetetlen szolgálatokat tett a nyomozásnak. A bútorszállító vállalat tulajdonosnője közölte velem, hogy emberei 1915. június 28-án szállították el Laborde-Linené bútorait, az ő bútorraktárában helyezték el. A bútorok beraktározásának egyhavi díját, 10 frankot, Laborde-Linené előre kifizette. Viszont a második havi díjat már nem az özvegy egyenlítette ki, és nem is ő szállíttatta el a bútorokat. — Ekkor egyedül jött az az ötven körüli szakállas férfi, aki az első alkalommal Laborde-Line-né kíséretében volt — mondta. — Igen, ő az — kiáltott fel Boyer-né később, amikor szembesítettük Landruval. Landru akkor elszállíttatta az egész berendezést, egy hálószobát, egy antik secretaire-t, egy kanapét, karosszéket, ládákat és egyéb holmit. A bútorok közül néhányat később megtaláltunk abban a garázsban, amelyet Landru Chehyben, a Maurice utcában bérelt. Az egyetlen értékesebb bútordarab, az antik secretaire a gyilkos lakását díszítette Clichy-ben. A secretaire-t az eltűnt asszonynak a fia ismerte fel. Az ámuló Landruné előtt kihúzott egy titkos fiókot is, amelynek létezéséről a Landrucsaládban senki sem tudott. Sandru még akkor sem jött zavarba, amikor megtudta, hogy tisztázódott második „menyasszonya” bútorainak a sorsa. Azt állította, hogy a bútorokat szabályszerűen megvásárolta az özvegytől, s a vételár fejében kapott nyugta bizonyára még mindig a lefoglalt iratai között van. A vizsgálóbíró közölte vele, hogy ilyen nyugta nincs. Landru ekkor engedély kért, hogy betekinthessen jegyzeteibe, de természetesen nem talált olyan bejegyzést, ami igazolta volna állítását. HÁROM ÉRTÉKPAPÍR Közben élénk figyelemmel kutatott júliusi jegyzetei között. Utólag megértettük, miért érdekelte annyira ez a hónap. Itt voltak ugyanis azok a feljegyzések, amelyek nem az eltűnt özvegy bútoraira, hanem értékpapírjaira vonatkoztak. Ezeknek eladásáról az eddigi vizsgálat során nem szereztünk tudomást. 1915. július 7-i kelettel Landru a következőket jegyezte noteszébe: Credit Foncier Commercial 321 frank Villé de Paris Metropolitain 291 frank Összesen 612 frank A feljegyzés két értékpapírra vonatkozott, amelyek Laborde-Line-né tulajdonában voltak. A gyilkos ezeket az értékpapírokat a Cuchetnétől elrabolt kötvénnyel együtt a Havre téri kis bank közvetítésével adta el. A noteszban talált tétel pontosan jelzi, hogy mennyit kapott értük. Már említettem, hogy milyen körülmények között bonyolódott le ez az üzlet, mert egyes szakaszait Sandru szintén pontosan feljegyezte jegyzőkönyvébe. Még csak azt jegyzem meg, hogy Landru szándékosan választott egy másodrendű bankot a kötvényüzlet lebonyolítására. Arra számított, hogy egy ilyen másodrendű bankban nem követelik majd tőle a tulajdonjog igazolását és szükség esetén kevesebb kockázattal használhatja fel a Cuchet névre szóló személyazonossági okmányokat, amelyeket tudvalevőleg eltulajdonított, így is történt. A gyilkos nem is talált szavakat, amikor a vizsgálóbíró szobájában eléje tárták az eltűnt asszony értékpapírjai eladásának történetét. (Folytatjuk.) 3 1 AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAí