Tolna Megyei Népújság, 1970. november (20. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-22 / 274. szám

j demokrcta A pártkongresszus előkészü­leteinek tapasztalatai is meg­mutatják, hogy nem kevés az, amit a szocialista demokrácia kibontakoztatásában eddig el­értünk. A taggyűléseken és a pártértekezleteken, de ezen­felül is, a különféle közéleti fórumokon lezajlott viták és eszmecserék tanúsították, mi­lyen élénk és felelősségteljes az érdeklődés társadalmunk­ban minden iránt, ami közügy és ami jövőnk alakulásával összefügg. Talán még fel sem becsültük eléggé, milyen je­lentős az, hogy­ ennek a most lezáruló időszaknak mérlege az egész párt és a társadalom többségének tevékeny részvé­telével­­ készült, szintúgy ilyen széles közéleti tevékenység eredménye a következő négy­éves időszak programjának vitája, illetve a társadalom állásfoglalása. Társadalmunk szocializmust építő munkájának vezérfonala a párt politikája. A szocialis­ta demokrácia fejlesztésének fontos eredménye, hogy ezt a politikát és végrehajtásának konkrét terveit sok százezer párttag és igen nagyszámú pártonkívüli is megtanácskoz­za, véleményének kinyilvání­tásával alakítja, kidolgozza a helyi alkalmazás programját és módszereit. A szocialista demokrácia nyit utat a töme­gek előtt, hogy részt vehesse­nek és beleszólhassanak az őket közelről érintő problé­mák megtárgyalásába és el­­döntésébe, a köz javára for­díthassák tehetségüket, alkotó erej­üket. Az a tény, hogy a X. párt­­kongresszussal olyan időszak­hoz érkeztünk, amikor ma­gasabb szinten kell folytat­nunk a szocializmus teljes fel­építésére irányuló munkát, az eddiginél is erőteljesebben fel­veti a szocialista demokrácia továbbfejlesztésének szüksé­gességét. Hiszen építőmunkánk minőségileg igényesebb, jobb, magasabb színvonalú folyta­tása megkívánja, hogy minden társadalmi energiát hasznosít­sunk. Ezért hangsúlyozzák a kongresszusi irányelvek, hogy a jelenlegi időszakban a szo­cialista demokrácia továbbfej­lesztése a szocializmus teljes felépítésének egyik központi feladata. Mindezzel kapcsolatban a kongresszusi irányelvekben bekövetkező megállapítást is olvashatjuk: „A szocialista demokratizmus kiszélesedésé­nek együtt kell járnia az ál­lampolgári fegyelem erősödé­sével, a közösség iránti fele­lősségérzet növekedésével, a szocialista közgondolkodás fej­lődésével.” Vagyis: demokrá­cia és fegyelem — éppúgy ikerfogalmak, mint ahogyan szocialista társadalmunkban a jog és a kötelesség is csak szoros egységben fogható fel. A szocialista demokrácia sajátos, de rendkívül fontos vonása, hogy ez nem a kívül­állók demokráciája, akik — képletesen szólva —, a kerí­tésen túlról szólnak bele abba, amit odabent a kertben a gaz­da csinál. A mi társadalmunk­ban azok csinálnak számve­tést, akik a munkát végezték és azok formálják ki közösen a programot, akik majd végre fogják hajtani. Ha a mérleg­­készítésnél egyes jelenségeket, fogyatékosságokat kritizálnak és el nem végzett feladatokat hiányolnak, ennek a bírálat­nak címzettjei részint az ál­taluk megválasztott helyi ve­zetők, részint ők maguk. Mindez kizárja, hogy a szo­cialista demokráciát bárki a kibicekre jellemző fecsegésnek fogja fel, akiknek semmi sem drága. A szocialista demok­rácia a mi társadalmunk dol­gozóinak fontos eszköze ah­hoz, hogy hozzájáruljanak a munkásosztály hatalmának erősítéséhez­, saját szocialista célkitűzéseik megvalósításá­hoz, saját életük jobbításához. Márpedig ezek olyan kérdé­sek, amelyeket mindenki csak a legnagyobb felelősségtudat­tal kezelhet. Ugyanebből az okból tarto­zik szorosan össze a demokrá­ciával a fegyelem. A párt­demokráciával a pártfegyelem, a munkahelyi demokráciával a munkahelyi fegyelem, a tár­sadalmi demokráciával az ál­lampolgári fegyelem. Senki sem igényelhet jogokat, aki nem teljesíti a kötelességeit. Ez a mi társadalmi erköl­csünk egyik alaptétele. Országunk, társadalmi éle­tünk egészséges és termékeny légköre, ami a párt helyes politikájából fakadt, a szocia­lista demokrácia elsajátításá­nak is jó iskolája népünk többsége számára. Ebben is, mint annyi mindenben, sok a pótolnivalónk, hiszen törté­nelmünk olyan módon alakult, hogy a felszabadulás előtt a magyar nép még a polgári demokráciával sem találkoz­hatott, annak játékszabályait sem ismerhette meg. Tulaj­donképpen ebből erednek azok a jelenségek, amelyek­nek lényege: a demokrácia félreértése, a közéleti maga­tartás hiányosságai. Mert ma még nem kevesen vannak, akik szabadság alatt azt értik, hogy azt csinálnak a munka­helyükön, amit akarnak, illet­ve nem csinálják, amit nem akarnak, akik mindig többet akarnak kapni, mint amennyit a közösségnek adnak, akik na­gyon jól ismerik a mások kö­telességeit és ezeket harsányan számon is kérik, de a saját kötelességeikről, ha csak le­het, megfeledkeznek. Tehát akik úgy vélik: a munkásosz­tály hatalmának égisze alatt szabad a vásár, minél több pénzt, minél kevesebb erőfe­szítés ellenében ... Nos, még sok kitartó, türelmes politikai nevelő munkára lesz szükség ahhoz, hogy ezeket a félreér­téseket eloszlassuk és a téve­­dőket helyes közéleti magatar­tásra tanítsuk. A szocialista demokrácia ki­váló eszköze annak, hogy he­lyes politikai döntések, jó és a köz érdekeit előmozdító programok szülessenek. De ezek a jó döntések és progra­mok csak egy fegyelmezetten cselekvő, dolgozó közösségben vihetők át a gyakorlati élet­be. Ahol a megvalósítás kész­sége és fegyelme hiányzik, nem sok értelmük van a de­mokratikusan megvitatott programoknak. Ezért jelöli meg a párt fő követelmény­ként azt, hogy a demokrácia szélesítése járjon együtt a cselekvés fegyelmének erősö­désével. Ezért vagyunk azon az állásponton, hogy egy po­litikát nem elég szavakkal he­lyeselni, csak a tettekben ki­fejeződő egyetértés mozdíthat­ja elő haladásunkat. A dolgozó emberek — kri­tikai észrevételeik tanúsága szerint is —, egyre igényeseb­bek saját helyi közösségeik vezető tisztségviselőivel szem­ben. Megkívánják, hogy mun­kájukat felelősséggel és hozzá­értéssel végezzék, kifogástalan erkölcsi magatartást tanúsít­sanak, figyeljenek a dolgozók szavára és így tovább. Mind­ezzel teljesen egyet lehet érte­ni. A követelmények növeke­dése — ez természetes —, el­sősorban a kollektívák veze­tőit kell, hogy érintse. Ugyan­akkor senki sem feledkezhet meg arról, hogy a vezetők csak akkor felelhetnek meg ezeknek a követelményeknek és várakozásoknak, ha a dol­gozók közössége minden támo­gatást megad nekik. Azzal is, hogy a kijelölt feladatokat mindenki becsülettel elvégzi, azzal is, hogy munkáján felül gondolataival is segíti veze­tőit a közös problémák meg­oldásában. A szocialista de­mokrácia, ezen belül a mun­kahelyi demokrácia olyan ér­telmezése, hogy ebben a ve­zetőknek csak kötelességeik, a többieknek pedig csak köve­­telnivalóik vannak, helytelen és zsákutcába visz. A helyi ve­zetők és a dolgozók viszonyá­ban is a szocialista demokrá­cia alapelvének érvényesülé­sére van szükség, a kölcsönös­ségre, az együttműködésre, a jogok és a kötelességek, a de­mokratizmus és a fegyelmezett kötelesség m14 fés egységére. HORVÁTH JÓZSEF A Petőfi-brigád emlékezete Megyénkben nem is egy ré­gi harcosa él a volt jugoszlá­viai Petőfi-brigádnak, mely­nek tagjai hősi harcot vívtak a németek és usztasák ellen. Az újvidéki Magyar Szó-ból értesültünk, hogy Josip Broz Tito, a jugoszláv néphadsereg főparancsnoka, rendeletére a topolyai Fruska Gora helyőr­ségi laktanya ezután a Petőfi­­brigád nevét viseli. A brigád megalakulásának negyedszáza­dos évfordulója tavaly volt, az ezt szervezett bizottság java­solta a laktanya új nevét. A tervezet ünnepségen, mely vagy november 28-án, a brigád alakulásának évfordulóján, vagy december 22-én, a jugo­szláv hadsereg napján lesz, magyar és szerb nyelvű táblát helyeznek el a laktanya kapu­oszlopaira, melyek szövege a brigád hősi harcainak emlékét hirdetik majd. Az ünnepségre Szlovéniából, a Bánátból, a Bácskából és Dél-Magyaror­­szágról várnak vendégeket. Meggazdagodott napok Nincs olyan magyar állam­polgár, aki ne tudná: holnap kezdődik a X. pártkongres­­­szus. Ezekben a napokban bi­zonyára sokan elhanyagolnak más egyebet; ahogy mondani szokták: „csak arra koncent­rálnak”. Tele várakozással feszült figyelemmel és gondo­latokkal. A­ kongresszusi hét mintegy stop vonal az ország életében. Megállunk, de nem megtorpa­nunk. Felmérjük magunkban, mit tettünk eddig, mit kell ten­nünk a továbbiakban. De mit is jelent ez konkré­tan? Lehetne jócskán számo­kat is felsorolni. De ebben az esetben a számok hivalkodó­­aknak tűnnének, szárazságuk nem fejezné ki megyénk dol­gozóinak odaadását, nem ér­zékeltetnék lelkesedésük őszin­teségét. Figyelemmel kísértük Tolna megyében a kongresszusi elő­készületeket, munkaversenye­­ket. Jártam üzemekben, ter­melőszövetkezetekben, beszél­tem kisiparosokkal. Mindenütt felajánlások, mindenütt telje­sítés, mindenütt túlteljesítés. S mindez a kétkezi dolgozók egyszerű hétköznapjainak szer­ves tartozékává vált. Az egész­ben az a legjobb, hogy nem csupán egy-két hónapos szal­malángról van szó, hanem megnyugtatóan biztos folya­matról. Tolna megyében évek óta erőteljes a szocialista bri­gádmozgalom, mely a kong­resszusi verseny része, illetve alapja. Ez az esztendő a nagy ju­bileumok éve: születtek fel­ajánlások hazánk felszabadu­lásának negyedszázados év­fordulójára és a Lenin-cente­­nárium tiszteletére. Mindez a kongresszusi versenyekkel te­tőzött. Nem­­egyszer mondták a dolgozók: „Folytatjuk, mert enélkül már üresek lennének napjaink. S a munkások szavakkal, tet­tekkel adtak. Mert beszélni, könnyű, de nekik tenni sem volt nehéz. Mindenki adott, mert jó adni. S e nemes ver­senyben az egy a mindenki —h­a mindenki az egy. De nem lehet és nem is sza­bad megfelejtkezni arról, hogy ebben az esetben nem csupán munkaversenyt jelent a mun­kaverseny szó. Nemcsak több­lettermelést és minőségjavítást, hanem egy sereg más vállalást is tartalmaz. A dolgozók nem­csak munkás kezüket, hanem a szívüket, eszüket, tapasztalat­­ukat is adták. Gondolkodtak, tanácskoztak, dolgoztak — ta­lán a nap 24 óráját is megtol­dották volna, ha rajtuk múlik; — hogy minél teljesebbé te­gyék a versenyt, ami az övék. Mert nem felülről, hanem a munkásemberek érzületéből fakadt a gondolat: versenyt a kongresszus tiszteletére! Ezért lehetett mindig érezni annak kristálytisztaságát, öröm nézni a munkahelyek megszépült környékét , me­lyet a dolgozók társadalmi munkában csinosítottak ki, jó érzés részt venni egy-egy to­vábbképzésen — akár politi­kai, akár szakmai jellegű. Megható, amint a szocialista brigádok nyugdíjba vonult, idős munkatársaikat felkere­sik, és megosztják velük örö­müket, hogy azok is megoszt­hassák velük gondjaikat... És lehetne sorolni akár egy teljes napon át megyénk és az or­szág dolgozóinak tartalommal teli, lelkes, meggazdagodott hétköznapjainak eredményeit, terveit. Mindazt, amit olyan termé­szetesen tesznek. H. M. Lakásszövetkezés Dombóváron A dombóváriak egészséges lokálpatriotiz­musának újabban mind több és több jelével találkozhatunk. A vezetők és a lakosság egy­aránt sokat tesz a város fejlődéséért, kutat­ják, keresik, hogy mivel tehetnék még szeb­bé, korszerűbbé, kényelmesebbé környeze­tüket. Példás a vezetők igyekezete, sokol­dalú törekvése. Mindinkább úgy ismerik őket, hogy egyetlen lehetőséget sem mulasz­tanak el, mindennel megpróbálkoznak vá­rosuk érdekében, és szorgalmukat többnyi­re siker koronázza. Most legújabban egy lakásszövetkezeti ak­ciót kezdeményeztek. Nemrégiben terjedelmes cikkben írtuk meg, hogy a szövetkezés az általános lakás a helyzet javításának fontos módszere. A la­kásszövetkezeti mozgalom azonban Tolna megyében még nem terjedt el, mindössze a megyeszékhelyen működik három, meg­lehetősen kis létszámú lakásszövetkezet, s ezzel Tolna megye az országos ranglistán utolsó. A dombóváriak időközben felfigyel­tek erre a lehetőségre is, és határozott lé­péseket tettek e mozgalom elterjesztéséért. Mindenekelőtt hozzáláttak a lakásszövetke­zeti propagandához, és egy sor lakásigény­lőben máris felkeltették a komoly érdek­lődést. Dombóváron is nagy a lakáshiány, csak­úgy mint a többi gyorsan népesedő, iparo­sodó helységben. Félezernél több a lakás­igénylők száma, de sokan egyszerűen be sem adják a lakáskérelmüket, mert tudják, hogy egyelőre reménytelen... Már kezde­nek kibontakozni a következő években vár­ható állami lakásépítkezés körvonalai. A ki­látások szerint Dombóváron is sok állami pénzt fordítanak bérházak építésére, de ez­zel a reális igényeknek csak egy részét tud­­­ják fedezni. Mindenképpen közérdek, hogy meghonosodjon a lakásszövetkezeti mozga­lom, mert ennek révén pluszlakáshoz jut­hat a város, a lakosság. Amint behatóbban kezdtek foglalkozni a lakásszövetkezés gondolatával, kiderült, hogy sok részkérdést nem látnak világosan, sok mindenre nem tudnak választ adni. Ezért megszerveztek egy információs tanácsko­zást. A városi tanács termében összegyűlt nagy számú érdeklődő részére a SZÖVOSZ és a MÉSZÖV képviselői adtak felvilágosí­tást a lakásszövetkezet feltételeiről. Az egy­begyűltek túlnyomó többsége — nem vélet­lenül — fiatal volt. A lakásszövetkezés egyik alapvető vonása az, hogy a kisebb pénzű emberek is saját tulajdonú lakáshoz tud­nak jutni. Meglehetősen nagy összegű ked­vezmény illeti meg őket, és viszonylag kis összeg befizetésével bekapcsolódhatnak a la­kásépítésbe. A kezdő fiataloknak különösen előnyös ez a forma. A lakásszövetkezetek megyei érdekvédelmi szövetsége a MÉSZÖV, az országos pedig a SZÖVOSZ. Ezek kép­viselői felajánlották, hogy elviszik valame­lyik megyébe tapasztalatcserére a lakás­szövetkezeti érdeklődők megbízottait. A vá­rosi tanács vezetői kilátásba helyezték, hogy minden segítséget megadnak a lakásszövet­kezőknek. A városrendezési térképen meg­mutatták a helyet, amelyet e célra jelöl­tek ki. A hely — Újdombóvár egyik mo­dern része — tetszett is a jelenlevőknek, an­nál is inkább, mert ott lehetőség nyílna egy tömbben nagyobb számú szövetkezeti lakás felépítésére. A dombóvári lakásszövetkezés ügye ezen a tanácskozáson túljutott a puszta infor­málódáson. Az érdeklődők megalakították az előkészítő bizottságot, és megválasztották annak az elnökét dr. Fazekas Dénesnek, a Dalmandi Állami Gazdaság jogtanácsosának személyében. B. F.

Next