Tolna Megyei Népújság, 1970. december (20. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-12 / 291. szám

Az előző évekhez hasonlóan ez­úttal is nagy érdeklődés nyilvá­nult meg az asztalitenisz úttörő olimpia megyei döntője iránt. A járási és megyei versenyeken ös­­­szesen körülbelül 250 úttörő korú asztaliteniszező versengett a kü­lönböző bajnoki címekért Sajnos, a megyei­­ döntőt kellemetlen epi­zód előzte meg. A verseny előtti igazoltatásnál kiderült, hogy 11 fiú és 3 lány nem rendelkezett a szükséges úttörőigazolvánnyal, és így kizárásra kerültek. A fiúk­­ versenyének színvonaláról semmi jót nem mondhatunk. Az eddigi úttörőolimpiák leggyengébb fiú­mezőnye gyűlt össze. Még a győz­tes Horonyányi István is, — aki már sok szép győzelmet aratott egyéb versenyeken — eg­észen ala­csony színvonalú, gyenge játékot mutatott. A lányok esetében már más volt a helyzet. Az I—III. helyezett szekszárdi lányversenyző igen magas színvonalú korszerű, jó já­tékot mutatott. Egyet lehet érte­ni annak a testnevelő- tanárnak a véleményével, aki megjegyezte­­. ha a győztes és helyezett fiú és leány versenyzőkből csapatot állí­tanának ki, és ezek mérkőzést játszanának, az a leánycsapat fö­lényes győzelmével végződne. Az első ízben megrendezett kis­dobos versenyzők közül a leány­­győztes Dudás Ibolya ügyes, játé­ka érdemel dicséretet. A csapat­­versenyt a Szekszárd város csa­pata nyerte, a várnál nehezebben. Ennek oka elsősorban a fiúver­­senyzők gyenge játéka volt. EREDMÉNYEK Fiú egyéni: Horonyál­yi István (Szekszárd, II. számú általános is­kola, testnevelője Szabó Klára), 2. Molnár Gábor (Szekszárd­ IV.), 3. Szávolovits Lajos (Dunaföldvár I.). Leány egyéni: Hildebrand Mária (Szekszárd IV., testnevelője But­­tás Pál), 2. Bottyán Mária (Szek­szárd IV.), 3. Pohlon Csilla (Szek­szárd IV.). Kisdobos fiú egyéni: Lovász An­tal (Bonyhád I., testnevelője Ka­szab Lajos), 2. Pék Lajos (Bony­­hád I.), 3. Pécsi Gábor (Bonyhád I.). Kisdobos lányok: Dudás Ibo­lya (Szekszárd IV., testnevelője Buttás Pál), 2. Gungl Beáta (.?7.3.kör?) . Asztalitenisz (Jflőrőolimpia megyei döntő — bonyodalmakkal Kevés a néző Érdekes számok az NB III-ról és a m­egyebajnokságról Az NB I és a megyebajnokság őszi fordulója után érde­mes megnézni, hogy alakult a nézők száma. Bevezetőül annyit: a két bajnokságban majdnem meg­egyezik­­ összességében a nézők szám­a. Az NB III-ban Barcson nézték legtöbben a mérkőzést, szám sze­rint 3300-an. Utána következik a Pécsi VSK 3100 és a PEAC 3000 nézővel. További sorrend: Dombó­vári VSE 2800, Mohács 2700, Baja 2600 (a legnagyobb visszaesés itt tapasztalható, néhány éve egy rangadón 2500—3000 szurkoló biz­tatta a bajaiakat), Nagymányok 2500, Lábod 2300, Kaposvári Vasas 2200, Bonyhád 2050, Szekszárdi Va­sas 2000. (Mindkét együttes több nézőt érdemelne, ha figyelembe vesszük, hogy az idén viszonylag jól szerepelnek.) Marcali 1900, La­tinka SE 1900, Pécsi Helyiipar 1200, Pécsi Volán 1100, Steinmetz SE 900. A megyebajnokságban Paks nemcsak pontokkal, hanem a né­zők számában is biztosan vezet, 6100-an tekintették meg az őszi szezonban hazai mérkőzéseiket. Feltűnően előkelő helyen van Ten­­gelic, hiszen sorrendben Paks után következik 3800 nézővel. További sorrend: Bölcske 2850, Gyönk 2550, Fadd 2450, Dunaföldvár 2400, Szed­res 2200, Tolna 2200. Kisdorog 2200, Hőgyész 1700, Dombóvár 1650, Bonyhádi Petőfi 1200, Tamási 1100, Fornád 1050, Máza-Szászvár II 1000, Simontornya 900, Szekszárdi Dózsa II 750, míg az Alpári SE 650 nézővel. Feltűnő a visszaesés Faddnál, ahol 3—4 éve nem volt ritkaság­­ 2000 néző sem. Ugyanez vonatko­zik Tolnára is, ahol például egy Tolna—Fadd, vagy egy Tolna— Paks rangadó 1500—1800 nézőt is kicsalt, míg m­ost az őszi szezon­ban csak 2200-an voltak kíván­csiak csapatukra. Érdekes, hogy Fornád, mely lélekszámban még egy tizede sincs Tamásinak, majdnem utolérte a járási szék­helyet (Tamási 1100, Fornád 1050 néző). Simontornya gyenge sze­replése mutatkozik a mérkőzések látogatottságán is. Valamikor két mérkőzésen többen voltak, mint most az őszi idényben. Legszomo­­rúbb statisztikája az Alpári SE- nek van, pedig a játékuk alapján ennél­ több nézőt érdemelnének. Tegyük hozzá azt is, hogy ez a szám is túlzott, hiszen a tudósító sokszor szégyelli leírni, hogy 20— 25 néző van, és ilyenkor általában fölfelé kerekít. „A magyar delfin“ 15 éve 77 éves korában halt meg Hajós Alfréd műépítész, az első magyar olimpiai bajnok. Első sportsikereit már diákévei alatt éri el. A Bécsben megren­dezett nemzetközi úszóversenyre anyagi helyzete miatt csak nehe­zen jut el. Rokonságánál „kala­­poz” az utazás költségeire, a MUE pedig gyűjtés útján szedi össze a szükséges 50 forint neve­zési díjat. A versenyen Hajós megnyeri a 100 méteres gyors­­úszást. Neve ismertté vált, ün­nepük, de ő már az athéni olim­piára gondol. Az olimpiai részvé­tel szinte kilátástalan, hiszen egyetlen edzés az úszódéban har­minc krajcárba kerülne, s a szük­séges minimális 50—60 edzés költ­ségét pénztárcája nem bírná. Ké­résére a Rudas fürdő igazgatója engedélyezi a felkészülés idejére az ingyennes belépést. Naponta öt­kor kel, átgyalogol Pestről Bu­dára, majd tíz uszodahossz után ismét a Műegyetemre a Múzeum - körútra. A válogató versenyt már fö­lénnyel nyerte, s így 1896-ban az első modern olimpián, az úszásban ő képviselte a magyar színeket. Április 11-én az athéni kikötő­ben tartották azt az úszóversenyt. A Rudas-uszoda 28 fokos vize után az alig T0 fokos tengervíz. A Zea-öböl közepén kifeszített rajtkötélbe 16 versenyző kapasz­kodik. Pisztolylövés után Hajós Alfréd erős tempóval úszik és ki­tűnő hajrával m­egnyerte a ver­senyt, s ezzel a magyarok közül elsőként szerzett olimpiai arany­érmet. Alig egy óra múlva ismét rajthoz áll az 1200 méteres gyors­úszásban, s nagy fölénnyel ismét elsőként érkezik a célba. Ujjong a kisszámú magyar tábor. A par­ton a tömeg kiáltása hangzik: ..Zita Hungária! — Éljen Magyar­­ország!” Ezen a napon a „magyar delfin”-nek becézett fiatalember tiszteletére másodszor csendült fel Athénben a magyar Himnusz. Hajós Alfréd a műépítész ne­vét a margitszigeti Nemzeti Sport­­uszoda, az újpesti Megyeri úti Sporttelep őrzi. Megyei középiskolás kosárlabda-bajnokság Az­­ első mérkőzéseket december 15-én játsszák A megyei kosárlabda-szövetség elkészítette — a­­ nevezések alap­ján — a megyei középiskolás ko­sárlabda-bajnokság sorsolását, mely két csoportban kerül leját­szásra. A II. korcsoportban négy női csapat küzd. Részletes prog­ram: December 15-én, 13 óra: Szekszárdi Közgazdasági Techni­kum-Szekszárdi Garay Gimnázi­um, 14: Paksi Gimnázium—Bony­hádi Gimnázium. A döntőket 16, illetve 17 órakor játsszák a csa­patok. Ebben a korcsoportban csak egy fiúcsapat nevezett — a Szekszárdi Garay Gimnázium —, így ellenfél nélkül jut tovább. A I. korcsoportban december 19-ére és 20-án játsszák a mérkő­zéseket. 19-én 13 óra: Szekszár­di Garay I—Szekszárdi Garay II (női), 14.15: Szekszárdi Garay— Paksi Gimnázium (férfi), 15.30: Dombóvári Apáczai—Paksi Gim­názium (női). 18.45: Dombóvári Apáczai—Szekszárdi Műszaki Szak­iskola (férfi). 18: Dombóvári Apáczai—Szekszárdi Garay T (női). 19.15: Dombóvári Apáczai—Szek­szárdi Garay (férfi). December 20-án, 8 órakor: Pak­si Gimnázium—Szekszárdi Garay II (női). 9.15: Szekszárdi Műszaki Szakiskola—Paksi Gimnázium (férfi), 10.30: Szekszárdi Garay H —Dombóvári Apáczai (női), 11.45: Paksi Gimnázium—Dombóvári Apáczai (férfi) 13: Szekszárdi Garay I—Paksi Gimnázium (női), 14.15: Szekszárdi Garay—Szekszár­di Műszaki Szakiskola (férfi). A labdarúgás tömegsport a cipőgyárban A Bonyhádi Cipőgyárban évtizedes hagyományai vannak a lab­darúgásnak. Az államosítás óta számtalan, önálló sportrendezvényt valósítottak meg, nyújtottak magasszintű szórakozást nemcsak az ■ üzem dolgozóinak, hanem Bonyhád községnek is. A sokszínű sport főzött talán a „legdivatosabb” a labdarúgás. Valóban a fiatalság zöme a futball felé tekint, hisz ez nyújtja sze­rintük a legnagyobb izgalmat, szórakozást, kikapcsolódást is. A Bonyhádi Cipőgyár közel kétezres létszámmal dolgozik, köztük sok a fiatal. A hagyományoknak megfelelően elhatározták, hogy megszervezik az üzemi labdarúgó-bajnokságot. E szándékot tett kö­vette és a nagy vetélkedő 365 résztvevővel ez év májusában indult meg. A részt vevő csapatok száma 11 volt. Szinte valamennyi üzem­­rész képviseltette magát a vetélkedőben. A sportszakosztály veze­tője , Antal Imre sportfelelős csapatkapitány, sok éves rutinnal ren­delkezik, nagy tekintélye van a fiatalok között, jó szervező, lelkes sportember. Egyike volt azoknak, akik sokat tettek azért, hogy a küzdelem mindvégig sportszerű, lelkes és fegyelmezett volt. El le­het mondani, hogy sportszeretetből jelesre vizsgáztak a fiatalok, sőt szakvélemények szerint nem egy fiatal komoly csapatban is megállná a helyét — persze, ha erre az illetékesek felfigyelnének, és rangjához méltóan értékelnék az üzemi labdarúgás helyzetét, fejlődését is. A bajnokság első helyezettje a TMK csapata lett. A csapat fel­készültségben jó vizsgát tett, hisz A TMK vezetője maga is rutinos sportember, sőt, labdarúgó. A TMK egység zártabb testület, össze­­szokottabb fiatalokból áll. Nem múlik el nagyobb sportesemény, amit ne közösen értékelnének, sőt sokszor igen heves „szakmai” vitára is sor kerül. A Bonyhádi Cipőgyár szakszervezete mindent megtesz azért, hogy a fiatalok magas szintű sportképzést, lehetőséget kapjanak. Ez így egyik módszere annak, hogy a fiatalok jelentős része megbe­csüli munkahelyét, törzsgárdataggá válik, megszereti az üzemet. A kultúra, a sport él és fejlődik a cipőgyárban, jó gazdája a szak­­szervezet és az a sok-sok lelkes sportaktíva, mint a már említett Antal Imre szakosztályvezető is, aki soha nem fáradt, ha a kö­zösségért, a sportért áldozatot kell hozni. A labdarúgó-szakosztály tagjai máris a jövő év felé tekintenek és amint erre lehetőség lesz újból nekilendülnek, hogy a bajnoksá­got ismét megrendezzék. HORVÁTH JÓZSEF, cipőgyár PROGRAM MÚZEUMOK: A Balogh Ádám Múzeum Szekszárdon naponta 9— 13­ és 14—18 óráig látogatható. Ál­landó tárlatai: Szekszárd és Tol­na­­ megye a magyarországi mun­kásmozgalmakban, valamint ré­gészeti és néprajzi anyagok. Idő­szakos kiállítás a Zsolnay-kerámia. A Babits-emlékház 9—17 óráig van nyitva. Állandó kiállítása: Babits­­emlékek. A két intézmény szom­baton díjtalanul látogatható. KÖNYVTÁRAK: A megyei könyvtár szombati nyitva tartá­sa: felnőtteknek és ifjúságiaknak 10—18 óráig. Az olvasóterem 9— 18 óráig van nyitva. Tájékoztató szolgálat. Bonyhádi Járási Könyvtár: 13— 17 óráig van nyitva. Dombóvári Járási Könyvtár: felnőtteknek 10—12 és 13—18 óráig, gyermekeknek 13—17 óráig köl­csönöz. Paksi Járási Könyvtár: felnőt­­tekn­ek 9—12, ifjúságiaknak 8—12 óráig kölcsönöz. Tamási Járási Könyvtár: 14—17 óráig látogatható. TAMÁSI: 19 órától a művelő­dési központban Mozart: Varázs­fuvoláját a Pécsi Nemzeti Szín­ház adja elő. TOLNA: Ifjúsági klub: A nép­dal címmel Bogár István előadása. FADD: Az ORI rendezésében Illés—Tolcsvay show. HŐGYÉSZ: Klubest. DALMAND: a körzeti művelő­dési házban ifjúsági klub. DOMBÓVÁR: A vasutas műv. házban táncest. SIMONTORNYA: A bőrgyári műv. házban zenés táncos hét­vége a ktsz KISZ-szervezetének rendezésében. (A programban szereplő mű­sorok­ megváltoztatásának jogai az illetékesek­ben tartjuk.) G­YOG­Y SZERTArti ÜGYELET: Szekszárdon a hétvégi és ünnepi ügyeletet a tl, 3-as gyógyszertár végzi (Hunyadi u.).. Bonyhádon, Dunaföldvárott, Pakson és Tolnán a helyi két gyógyszertár heti váltásban látja el az állandó ünnepi és éjjeli ügyeletet. Állandó ünnepi és éjjeli szol­gálatot tart még Bátaszék, Hő­gyész, Dombóvár, Nagydorog, Si­montornya és Tamási gyógyszer­­tára. ORVOSI ÜGYELET: Szekszár­don, a Hunyadi u. 2. szám alatti gyermekkörzeti orvosi rendelőben állandó orvosi rendelés van na­ponta este 7-től reggel 7-ig. Az ügye­let ünnepnapokon, napközben is tart. Kiterjed Szekszárd városon kívül Harc, Sióagárd és Szálka községekre is. Telefon: 12—122. Bonyhádon december 12-én dé­li 12-től 14-én reggel 8-ig tíz. To­­rondy József fogadja a betegeket (Perczel Mór u. 9. Telefon: 250.) Nagymányok, Váralja, Máza és G­­öre körzetben 12-én déli 12-től 14-én reggeli 8-ig dr. Újvárosi Pál rendel (Győré). Tevel, Kisdorog, Hőgyész, Kéty és Zomba körzetben i £-én dél­előtt 11-től 14-én reggeli 7-ig dr. Pató József látja el a betegeket (Kisdorog, telefon: 7.) Ügyeletes állatorvos Szekszán­­don: dr. Rappai József Szek­szárd, Ady Endre utca 13. Tel.8­12—373. Az ügyelet kiterjed Szek­szárd város, Sióagárd, öcsén,­* Harc és Szálka községekre is. Ügyeletet tart még az állatkórház szakállatorvosa. piaci Árjelentés: Szekszárd­don a MÉK e hétre érvényes i&J gyásztól irányárai: cseresznye«* paprika piros 8,50, füzéres 15.—, zöldpaprika kilója 8,50, vöröst­hagyma 4,40, fokhagyma 26.— éfl 20.—, burgonya gül, rózsa és fe­hér 3,50, 3,20 és 2,70, sárgarépa­ 3.20, petrezselyem 6.—, sampingon kilója 40.—, fejes káposzta 2,80 és 2,30, kelkáposzta 3,60, karalábé , karfiol 6.50, zellergumó 6.—, cékla 3.—, dióbél 65.—, mandula­­ bél 90.—, körte 5.—, piros alma 1 5.— és 3,50, fehér alma 4,20 ésí­­2,50, birs 3.—, naspolya 7,50, dug­­hagyma 7.—, gesztenye 23.­, lencse 28.— és 22.—, mák 60.—, vöröskáposzta 4.—, forint kilóiaj Szárított áruk 5 dekás kiszerelés­ben: sárgaréna 3.80, gyökér 4.SO,­ vegyes zöldség 4.30 és szárított hagyma 5.— forint csomagonként, Feketeretek 2.80, aszalt szilád­i«.— forint kilónként. MOZI BONYHÁD: A fehér robbantás (Szovjet film). DOMBÓVÁR: A neretvai csata I—I. (Jugoszláv—Olasz—nyugat­német film). DUNAFÖLDVÁR: Érik a fény (Magyar film). PAKS: Vágta a völgyben. (Szovjet film). SZEKSZÁRD: 12-fl (Francia­olasz film). TAMÁSI: A veréb is madár (Magyar film 16). TOLNA: Szerelmi álmok I— (Magyar—szovjet film). A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RADIO 8.20: Lányok, asszonyok. 8.40: Daljáték. 8.59: Jegyzet. 9.09: Szimfonikus hangverseny. 10.52: A Rádióegyetem antológiája: Tol­di szerelme IV. rész. 11.47: Ma­gyar fúvószene. 12.20: Zenei anyanyelvünk: „Szól a nóta”. 12.30: Melódiakoktél. 13.42: Földes György írása. 13.52: Vincze Ottó — Innocent Vincze Ernő: Pacem in Terris! — kantáta. 14.00: Ka­marazene. 24.20: Kis magyar nép­rajz. 14.25: Új Zenei Újság. 15.20: Csak fiataloknak! 16.08: Vidám irodalmi műsor. 16.38: Szombat délután. 17.58: Holnap közvetít­jük... 18.18: Rudolf Serkin és Pierre Fournier lemezeiből. 19.25: Népi zene. 20.10: A hős és a csokoládékatona. G. B. Shaw komédiája. 22.25: Bőgős L­ászló úti jegyzete. V. 22.35: Táncoljunk! 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RADIO 8.05: Chopin-zongoraművek a magyar művészek előadásában. 8.45: Külpolitikai ügyekő. 9.00: Nótacsokor. 9.45: Válaszolunk hall­gatóinknak! 11.50: Könyvszemle. 12.00: Észak-Magyarország falvai­nak dalaiból. 12.20: Anna Moffo és Jess Thomas énekel. 13.03- Közhelyekről — közhelyek nélkül. 13.30: Operettrészletek. 14.00: Nap­raforgó. 15.00: Orvosok a mikro­fon előtt: a gyermek étvágyta­lanságáról. 15.05: Weiner: fisz­moll szonáta. 15.30: Falvakban, mezőkön. 16.05: A hét műsorá­ból. 17.44: Földközi-tenger a Je­ges Északon. 18.10: A két koldus­diák. Rádiójáték II. rész. 19.05: Új könyvek. 19.08: Muszorgszkij: Hovanscsina — V. felvonás. 19.35: Folyóiratszemle. 20.00: Beethoven­­hangverseny. Kb. 22.10: Verbun­kosok, népdalok. 22.40: Machaut­­kórusok. 23.15: Haydn-művek. URH 16.05: Az 1970. évi San Sebas­tian-i Jazzfesztivál műsorából. IV. rész. 16.45: Joan Sutherland énekel. 17.00: Az év legjobb tánc­zenei felvételei — I., H. rész. 18.10; Hanglemezparádé. 19.08: Szerző, vagy szerkesztő? 20. Richard Strauss: Élektra. Egyfel­­vonásos. 22.37; Bach: h-moll he­­gedűpartita. MAGYAR TV 9.00: Ipari riportfilm. 9.251­ Spanyol pillangó. Magyarul be­szélő NSZK film. 10.40: A magyar művészet története. 2. Román kor. 11.00: „Életet az éveknek”. 14.53: Tüskevár. 2. Nádi világ. 15.30: Reklámműsor. 15.35: A félelem bére. Magyarul beszélő francia film. 17.40: Könnyűzenei műsor. 18.00: Hírek. 18.05: Reklámműsor. 18.15: Amikor én katona voltam. Magyarul beszélő jugoszláv rövid­­játék-filmsorozat. IV. Harmonika. 18.35: Emlékműsor Ludwig von Beethoven születésének 200. év­fordulójára. 19.15: Cicavízió. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Varsói melódia. A Katona József Színház előadása, felvételről. 21.25: UNICEF-gálaest. Közvetítés Lausanne-ból felvétel­ről. Kb. 22.40: Tv-híradó — 2. kiadás. 22.50: Júlia kisasszony« Magyarul beszélő svéd film, JUGOSZLÁV TV 17.45: Kosárlabda, Lokomotiva— Olimpija. 19.20: Karaván. 20.35: A Jugoszláv Néphadsereg fesz­tiválja — a záróest közvetítése. 21.50: Játékfilm. 23.20: A M­H fesztiválja — befejező rész. OSZTRÁK TV I. program. 16.2­1:A Datakri (32. rész). 17.30: Asszonyok műsora. 18.00: Heti Magazin. 18.20: Jó éjszakát gye­rekek. 18.25: Kulturális aktuali­tások. 19.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 20.15: A teve átmegy a tű fokán. Vígjáték. 21.30: Sport­hírek. 22.15: Tv-híradó — Esti kiadás. 22.25: Éjszakai film. II. program. 18.30: Panoráma. 19.30: Tv-hír­adó. 20.00: Az ORF ma este. 20.06: Sporthírek. 20.10: Aktuális események képekben. 20.15: Car­men 62. Balettfilm. 22.15: Zöld világ. 22.35: Profil 1. 23.05: Tv-, híradó,

Next