Tolna Megyei Népújság, 1970. december (20. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-25 / 302. szám

Karácsony 1970. Egyáltalán velünk magyarokkal foglalkozik­ a világ? Igen! 1970-ben a felfokozott érdeklődésre jellemző módon szinte naponta írtak hazánkról a külföldi újságok. Részle­tesen beszámoltak felszabadulásunk 25. évfordulójáról, majd az országalapító István király érdemeit méltató ünnepségek­ről, s nagy teret, nagy figyelmet szenteltek­­ a X. kongres­­­szusnak. A külföldi lapok, a tévé- és a rádióállomások vál­tozatlanul megkülönböztetett érdeklődéssel figyelik refor­munkat, s többnyire saját szájuk íze szerint taglalják, kom­mentálják, magyarázzák a reform fejleményeit. 1 t Elolvasva a mai Magyarországról szóló újságcikkek tö­megéből néhány százat, az a kép alakult ki bennem: a ka­pitalista lapok tárgyilagosaba tudósítói visszafogottan ugyan, mégis egyfajta magyar gazdasági csodáról beszélnek, és azt a látszatot szeretnék kelteni, mintha hazánkéban a­ reform a visszatérés kezdete volna a régi farkas-törvényekh­e­z. Nehe­zen értik, vagy nem akarják megérteni, hogy eredményein­ket a szocialista közösség részeként érjük el.­Szoros és meg­bonthatatlan barátságban a Szovjetunióval. „ • • Jellemző, a ránk csodálkozás. A Frankfurter Allgemeine Zeitung június 27-én arról ír tudósítást, hogy Újpesttől Kis­pestig egy forintba kerül az utazás. A tudósító beszámol a Metró építéséről és sikeréről, de nem képes leplezni ellen­szenvét, és minden áron azt a látszatot próbálja kelteni, mintha az egy forint viteldíj „politikai ár” lenne. Ennek el­lenére az FAZ olvasói mégis megtudják, hogy a magyar fő­város épített az európai konti­nensen első nagyvárosként metrót 1896-ban­. De megis­merhetik az új metrót is, amely ez idő szerint a magyar főváros büszkesége, s most épül a Deák­ tértől, a belvá­rosból, a Duna alatt a Déli­­pályaudvarig a 10,1 km hos­­­szúságra tervezett kelet—nyu­gati vonalszakasz.­­ "A nyugati lápok, akár tet­szik, akár nem, kénytelenek elismerni, hogy hazánk a nyu­galom, a békés építőmunka országa. Pártunk tömegbefo­lyása nő, és a párt politikája a tömegek­­ körében kimondot­tan népszerű. A magyarorszá­gi helyzetet, elemezve a Die Tat április 21. számában ol­vashatjuk az alábbi megálla­pításokat: „Magyarország fel­szabadításának 25. évfordulója alkalmából rendezett ünnepsé­gek lezajlottak... A nemzeti egység felöleli az értelmiségie­ket és a kispolgárokat, kom­munistákat és pártonkívülie­­­ket, hívőket és nem hívőket, mindenkit, aki a közös célt sajátjának tekinti... A leg­több magyar elégedett éppen ezért, mivel szívesebben látja az életszínvonal lassú javulá­sát, mint a drámai fordulato­kat.” . „Biztató eredmények” cím­mel ír rólunk a The Christian Science Monitor augusztus 21-i száma. Idézünnk a cikkből: „Három évvel ezelőtt gondo­san előkészített, új gazdasági mechanizmust vezettek be, ez lecsökkentette az irreális cél­kitűzéseket, és átállította a gazdaságot a külterjes terme­lésről az ország lehetőségeinek és szükségleteinek megfelelő belterjes termelésre. Azt a célt tűzték ki, hogy jó vállalatve­zetést hozzanak létre, s ennek megfelelően jelentős önállósá­got, kezdeményezési lehetősé­­get és függetlenséget adtak a gazdasági vezetőknek . . . Ma­gyarország tavaly először ele­gendő kenyérgabonát és -ku­koricát termelt saját ellátásá­raA X. kongresszus előkészü­leteiről szólva a kapitalista sajtóorgánumok többsége ért­hető módon igyekezett félre­tájékoztatni közvéleményét. A félreinformálás a magya­rázata annak, hogy a Nyugat­ról hozzánk érkező turisták legtöbbször meglepődnek, hisz egészen mást látnak Magyar­­országon, mint amit róla ha­zájukban, a kommunikációs eszközök jóvoltából látnak, hallanak. Így^alánvaló, hogy, egészen, más alapállásból, a valóság és az igazság alapállásából tájé­koztatja közvéleményét — Kína, Albánia kivételével — a szocialista országok sajtója,, tévéje, rádiója, s a nyugati kommunista pártok sajtója. Ezen túlmenően kielégítik azt az érdeklődést és természetes kíváncsiságot, amely hazánk iránt csakugyan megnyilvánul. A külföldön járt magyar turis­ták személyesen is meggyő­ződhettek arról, hogy nagy ér­­­­deklődéssel, őszinte rokon­­szenvvel kísérik figyelemmel a Szovjetunióban, Bulgáriában, Lengyelországban, Csehszlová­kiában, Romániában, sőt Olaszországban, Ausztriában és Franciaországban is a dol­gozók a magyar nép eredmé­nyeit, sikereit. A testvérpártok küldöttei a X. kongresszuson ennek az el­ismerésnek és érdeklődésnek kivétel nélkül hangot adtak. Emlékeztetőül érdemes idézni Brezsnyev elvtárs kongresszu­si felszólalásából: „Nagy és igazi alkotó munkát végez a Magyar Szocialista Munkás­párt és a Központi Bizottsága, amelynek élén a magyar nép hű fia, a nemzetközi kommu­nista és munkásmozgalom ki­emelkedő és tiszteletben álló személyisége, Kádár János elv­társ áll. Mi, szovjet kommunisták, jól ismerjük magyar elvtársaink­­ harcát az ország népgazdasága hatékonyságának fokozásáért, a szocialista tulajdon további szilárdításáért. Ismerjük párt­juknak azt a törekvését, hogyy teljesebben kihasználja a szo­cialista termelési mód előnyeit, egybehangolva a központosí­­tott tervezést a gazdasági ösz­tönzők alkalmazásával. Tudjuk azt is, hogy a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt következetesen folytatja a szocialista demokrácia fejlesz­tésének irányvonalát, szüntet­lenül nagy figyelmet szentel a dolgozók kommunista nevelé­sének, lankadatlanul harcol a burzsoá ideológia ellen, a marxista—leninista elmélet jobboldali és „balos” eltorzu­lása ellen. Ez az elvi maga­tartás a szocialista társada­lom fejlesztésével kapcsolatos legfontosabb problémák meg­oldásában teljes megértésre és nagyrabecsülésre talál a Szov­jetunió kommunistái részéről. Mi a pártjainkat hagyományo­san összekötő megbonthatatlan egység és harci forradalmi szolidaritás szálainak legfőbb igazolását látjuk ebben.” Kis ország vagyunk, mégis kíváncsi ránk a világ és van­nak barátaink. Nemrég a poz­­nani vajdaságban egy lengyel földműves e szavakkal búcsú­zott tőlem. Mondja meg a magyar tsz-tagoknak, mi len­gyel parasztok büszkék va­gyunk eredményeikre. Sz. P. Mit mond rólunk a világ? Megjelent Münch­enben Nemzetőr... Nem csupán egy, a hatá­rainkon túl megjelenő, szám­talan, magyar nyelvű újság, folyóirat közül. Jellegét, mon­danivalóját így fogalmazza meg, teljesen egyértelműen: „Nemzetőr A világmagyarság­­ havonta megjelenő központi lapja. Alapították, 1956-ban sza­badságharcos írók. Tollas Tibor szerkesztésében hasábjain emigrációnk és a szabad világ neves írói a szel­lem fegyverével megalkuvás nélkül küzdenek 56 céljaiért. Egyetlen külföldi magyar lap, amely 14-ik éve rend­szeresen, a magyaron kívül angolul, németül, franciául, esetenként spanyolul és ara­bul is megjelenik. Ezek 90%-a ingyen kerül szétküldésre. ’ De vajon kicsoda Tollas Tibor szerkesztő úr? A rövid életrajz szerint született 1920- ban, a Ludovika Akadémia elvégzése után 1941-ben had­­­naggyá avatják. A háború­ban megsebesül, 1947-ig to­vább szolgál. Letartóztatják és 9 évet tölt az ország kü­lönböző börtöneiben. Itt szer­vezi meg a Füveskert néven ismert illegális írói csoportot. 1956 után Bécsben, majd Münchenben a Nemzetőr szerkesztője. Írói ambícióit nyilván a Ludovika szülte, amelynek parancsnoka Jány Gusztáv volt, az a Jány Gusz­táv, aki a Don-kanyarban eszeveszetten hajszolt halál­ba kétszázezer magyart. Egyébként, ennek a Nem­zetőrének volt egy gyászos emlékű elődje is,­ csak annak fejlécét a nyilaskeeszt dí­szítette. A Szálasi-rémuralom összeomlásának utolsó­ perce­in a végső győzelemről szó­nokolt. Az utód legalább an­­­nyira gyűlöli rendszerünket, de hogy a valóságot vala­mennyire kendőzze, a nyilas­keresztet felcserélte az 1946- os Magyar Köztársaság hiva­talos címerével, a Kossuth­­címerrel. Ez az utód Nemzetőr, fenn­állása óta először adott ki évkönyvet, 1970-re. Ez az év­könyv külsejében olyan, mint általában minden évkönyv. Bevezető, naptári rész, külön­féle ’statisztikák, azonfelül irodalom. Illetve, irodalom ürügyén nagy adag uszítás. A „Köszöntő”-ben ezt írja: „Mi­ a magyar múlt és jelen íróit, költőit, újságíróit, ál­­lamférfiait és művészeit szó­laltatjuk meg­­ ebben az év­könyvben, hogy hazátlansá­­gunkban legalább a magyar szó és nagyjaink szellemi hagya­téka kössön bennünket össze.” Ez így, leírva nagyon szép és nemes törekvés. De enyhén szólva, becstelenség dky „zász­ló’ alá ék­­ tani Illyés Gyulát. ”­.Osztob'myi. . Dezsőt, Ady Endrét és Czupy Bálintot... Czupy Bálint... Szegény „Bálint gazda” — a­­ Szabad Európa Rádiónál 1951 óta eltöltött idő alatt rettentő módon kifogyott a mondanivalójából. A Nemzet­őr évkönyvben mégis meg­szólal... Mi lehetne más írá­sának címe,­ mint „A magyar falu 25 éves kálváriája”. írá­sát kép is „illusztrálja”:­­a felhős égbolt alatt járomba fogott marhákkal szántogató, és a vállán átvetett zsákból vetegető mezítlábas parasz­tok... Kénytelen elismerni, hogy a gabona- és a gyümölcs­­termesztés már megközelíti az európai színvonalat, búzából és kukoricából az évenkénti és holdankénti átlagtermés kétszerese a 25 év előttinek, törvényesen rendezték a ter­melőszövetkezeti tagság nyug­díját és szociális helyzetét, nem lehet elhallgatni a nagy­üzemi gépesített termelés elő­nyeit — de mindez „a falu népének mérhetetlen szenve­dést, megaláztatást, eddig át­tekinthetetlen erkölcsi és anyagi kárt okozott.” Ezek után jön az írás meglepő be­fejezése, a végleges következ­tetés: „A falusiak átlagos életszínvonala emelkedett...” Bálint gazda szerint a­­­e­­zőgazdaság szocialista átszer­vezése (ő is így fogalmazta meg) a parasztságnak mérhe­tetlen anyagi kárt okozott, de az átlagos életszínvonal emel­kedett. Ki érti ezt? A köz­mondás szerint: Elbeszélt, mint öt ember hatnak... Lapozgassuk tovább az év­könyvet... Bizonyos Oltványi László felsorolja Nagy-Budapest bör­töneit, a vidéki börtönöket. Mit mondjunk erre? Örököl­tük őket, és arra nekünk is nagyon jól megfelelnek, hogy helyet adjunk a közönséges bűnözőknek, de azoknak is, akiket Kisbarnaki Farkas vezérezredes úrék felforgató szándékkal — nem haza —, hozzánk küldenek. ' A hajdan középszerű író­nak számító Szitnyai Zoltán Bárdossy, Szombathelyi Fe­renc, Rácz Jenő, Kinder An­tal sorsán kesereg. Bárdossy? Lehet sajnálkozni a kitűnő történésznek indult ember sorsán, aki galád, aljas mó­don a háborúba hajszolta az országot? Szombathelyi? Rácz vezérezredes? Kunder? * Ők, ők voltak a magyar nép iga­zi hóhérai, Szálasi hatalomra jutásának előkészítői. Tőlük kellene számon kérni a sok tízezer hadifoglyot, a fronto­kon elpusztult százezreket, a haláltáborokba hurcolt, el­pusztított, a Dunába lőtt ez­reket, tízezreket, zsidókat, nemzsidókat. Dr. Révész László 1956 vesz­teségeit ne a mi számlánkra írja, hanem Kisbarnaki Far­kasék, Tahy Árpád­ék és Tol­las Tibor szerkesztői úrék számlájára, ők vezették fél­re — a nyugati életforma felsőbbrendűségének, az érvé­nyesülés csodálatos távlatai­nak ígéretével — a sok ezer magyar fiatalt. A Nemzetőr évkönyve a Révai Nagy­­ Lexikona alap­ján így határozza meg az emigráció fogalmát: „Emig­ránsok (kivándorlók) azok, akik politikai vagy vallási elnyomás miatt hazájukat örökre, vagy a jobb idők be­álltáig elhagyják.” Ám­ vala­mit a lexikon is kifelejtett. A gazdasági okot. Kifelejtette — és kifelejtették — azt az egy­milliónál több magyart, akit nem politikai és nem vallási, hanem gazdasági okok — ma­gyarán az akkori nyomor — kényszerített külföldre. Az Egyesült Államokban, Kana­dában, Franciaországban, Bel­giumban és másutt dolgozó, magyar munkásokról művé­szekről, tudósokról van szó, akik ma, évtizedek múltán is szeretik ezt a hazát, és magu­kénak érzik a szocializmus 25 éves vívmányait — és akik nem hajlandók közösséget vállalni az 1956-os „szabad­ságharcos hősökkel."* Az évkönyv szerzőinek te­kintélyes része úgy akar ma­gyarkodni, hogy féktelenül agyarkodik, gyűlöli­­ mindazt, amit a magyar nép huszonöt év alatt elért. Mi csak szánakozni tudunk rajtuk. Rongybábuk, szánal­mas figurák, akik dollárral jól megfizetve — esetleg ameri­kai állampolgárként — ker­getnek elérhetetlen légvára­kat. Az ő idejük lejárt, nem maradt nekik más, csak a féktelen acsarkodás. Nem ta­gadjuk, büszkék vagyunk na­gyon sok külföldi magyarra. De nemzetőrökre ki figyel már oda? BL 9

Next