Tolna Megyei Népújság, 1971. március (21. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-20 / 67. szám

Assialiteni­s NB FII Kaposvári Vasas II—Bonyhádi Vasas 9:7 A mérkőzésen a Bonyhádi Va­sas lett volna a pályaválasztó, de mivel az iparitanuló-iskolák asz­talitenisz-bajnokságát Kaposvárott rendezték és ezen érdekelve vol­tak a bonyhádiak is, megcserélték a pályaválasztó jogot. Bányai az iparitanuló-iskolák bajnokságán 27 mérkőzésen veretlen maradt, de el­fáradt és így nem tudta azt nyúj­tani, amit valójában tud. Emiatt szoros mérkőzésen a bonyhádiak alulmaradtak. A látottak alapján azonban éppen fordítva is alakul­hatott volna a mérkőzés eredmé­nye. A bonyhádi csapat tehát vereséggel kezdte szereplését az NB III_ban. A bonyhádi győzel­meket Haán 3, Szunyogh és Bá­nyai 2—2 szerezték. Zomba felnőtt labdarúgó-csapata az egyfordulós bajnokságban gyengén szerepelt. A jelenlegi — őszi—tavaszi — bajnokságban viszont jó helytál­lással hívták fel magukra a figyelmet. Eddig 15 mérkőzésükből 9 győzelmet szereztek, háromszor döntetlenül ért véget a találkozó, és mindössze három­szor szenvedtek vereséget. Gólarányuk 34:24, és a tabellán a 3. helyen áll­nak. A képen a zombai csapat, jobbról Kláb József edző, Tamásiban nem veszik észre? Hétfőn este a labdarúgó-játék­vezetők szokásos rögtönzött meg­beszélésén Dravecz István szomo­rúan mesélte el vasárnapi „élmé­nyeit”: — Húsz perc késéssel kezdődött az ifjúsági mérkőzés, mert nem volt szertáros. Már ott voltak a helybeli játékosok, ott volt a ven­dégcsapat, amikor a szertárosért küldtek, hogy jöjjön már, nyissa ki az ajtót, így természetesen nemcsak késve, de hideg öltöző­ben kellett levetkőzni a játéko­soknak és jómagamnak is. Az if­júsági mérkőzésen csak néhány perces szünetet tartottunk, de így is késéssel kezdődött a felnőtt­mérkőzés. Nagyon sajnálom Ta­másit, mert a járási székhelyen — ha továbbra is így megy —, az ősszel nem lesz megyebajnokság­ban szereplő labdarúgócsapat. Az sem­­ lepne meg, ha néhány hét múlva azt hallanám, Tamási nem állt ki, visszalépett. Elszomorító állapotok vannak. Megjegyzésünk a játékvezetői véleményhez: Tamásiban nem ve­szi észre senki, hogy hová jutott a sportkör? Nincs Tamásiban sen­ki, aki illetékesnek érezné magát a közbeavatkozásra addig, míg nem késő ? • - • • r ■ ■' * hírek . Közzétették a Komlón rendezett teremkupa kézilabda-bajnokság végeredményét. A Tolna megyei női csapatok közül legeredménye­sebben Kocsola szerepelt, az elő­kelő harmadik helyet szerezte meg. Mögötte a Szekszárdi Egész­ségügyi Iskola és a Szekszárdi Vasas következik. A férfiaknál a Dombóvári VSE I csapata szin­tén 3. lett. Sportszerűségi ver­senyben a női csapatok közül Kocsola 154 ponttal a 2. helyet szerezte meg. A helyezésekért já­ró díjakat március 23-án, kedden Komlón, a városi TS tanácster­mében adják át, melyre a csa­patok vezetőit és játékosait is meghívták. A március 24-i, szerdai KISZ Kupa műsora: A Szekszárdi Dó­zsához 15.30-kor a Dombóvári VSE látogat. V: Köö. A Bony­hádi Vasas Nagymányokon ját­szik 15.30-kor, V: Andorka. A Szekszárdi Vasas Máza-Szászvárt fogadja 15.30-kor, V: Farkas A. • Szekszárdon a városi sakkszö­vetség ismét megrendezi a mun­kahelyi spartak­iád sakkversenyét. A tavaszi forduló április 12-én kezdődik. Nevezhet Szekszárd vá­ros valamennyi intézménye, isko­lája. Nevezési határidő március 31. Sziklai Jakab, a Bonyhádi Va­sas volt szertárosa aki a külön­böző labdák gyártásában nagy szakértelemre tett szert, a kakas­­di női röplabdacsapatnak — hul­ladékbőrből — egy labdát készí­tett díjtalanul. A kakasdi lányok már ezzel a labdával folytatják edzéseiket — és mint mondották —­ ígéretet kaptak, hogy Sziklai Jakab még készít nekik hasonló labdát. ' * C. Kiss ismét játszik G Kiss István nemcsak Dombó­­­várott, hanem szerte a megyében ismert. A népszerű játékos közel két év kihagyás után vasárnap a Dunaföldvár elleni labdarúgó-mér­­­kőzés II. félidejében ismét játszott. A közönség tapssal üdvözölte a veterán játékost. A mérkőzés után csak azt sajnálták, hogy nem ő rúgta a 11-est, mivel köztudott, hogy ő biztos büntetőrúgó. Állí­tólag nem vállalkozott a rúgás el­végzésére, pedig könnyen megtör­ténhetett volna, hogy az egyik pontot sikerült volna otthon tartani Dombóváron. PAKSON MÉRKŐZNEK: A megyei labdarúgó-bajnokság vasárnap kisorsolt Szekszárdi Dó­zsa II.—Paks mérkőzést közös megegyezéssel pályahiány miatt — Pakson rendezik. Az ifjúsági mér­kőzés 11 órakor, míg a felnőtte­ké 12.45-kor kezdődik. Gratulálunk­ Pécsett a területi ifjúsá­gi ökölvívó-bajnokságon Szabó Zoltán, a Bonyhádi Spartacus ökölvívó-csapa­tának edzője értékes tiszte­letdíjban részesült. Ezt az­zal érdemelte ki, hogy az összesített pontversenyt a Bonyhádi Spartacus csapa­ta nyerte. Komlón rendezett városi teremkézilabda kupabaj­nokságon a lányoknál a góllövőlista élén 68 góllal a Szekszrdi Vasas kitűnő képességű játékosa, Szab­­ján Márta áll. Jó játéká­ra — mely eredményesség­ben is megmutatkozot­t már Komlón is felfigyel­tek. A 16 éves Szabján Márta Szekszárdon, a nyomdában ipari tanuló. Gratulálunk a kézilabdás kislánynak és edzőjének Takács Józsefnének.- To­vábbi sikereket kívánunk mindkettő­j­üknek. Sportműsor SZOMBAT: Mezei futóverseny: Szekszárdon, a Dózsa-sporttelepen 15 órától vá­rosi mezei futóverseny. Torna: Szekszárdon a szakkö­zépiskola tornatermében (Kadar­ka u.) 16 órától megyei közép­iskolás egyéni tornászbajnokság. Kosárlabda NB II.: A Szekszárdi Vasas női gárdája Budapesten, a Vasas Izzó ellen mérkőzik, 17.40- kor. Teke: A Dombóvári Szövetkezeti SE csapata Kaposvárott a Fáklya együttese ellen mérkőzik. (Terü­leti bajnokság.) Ökölvívás: A Szekszárdi Dózsa NB II-es csapata Szombathelyen, a Dózsa ellen lép szorítóba 17 óra­ kor. VASÁRNAP: Mezei futóverseny: Járási mezei futóversenyt rendeznek Pakson 10.30-kor, Tolnán, Bonyhádon, 9 és Tamásiban 11 órakor. Torna: Szekszárdon, a Kadarka utcai szakközépiskola tornatermé­ben folytatódik a megyei közép­­iskolás tornászbajnokság. (9 órától a fiúcsapat, 11 órától a lánycsapat versenye.) Kosárlabda NB III.: Dombóvári VSE—Komlói Bányász (férfi) 9.30, Dombóvári VSE—Komlói Bányász (női) 11. Bonyhádi Cipő—Fonyód (női) 9.30. Bonyhádi Cipő—Marcali (férfi) 11. A Bátaszéki VSK férfi­­csapata Szigetvárott 13.30-kor, míg a női csapata Baján a Fehérnemű II. ellen 8.30-kor mérkőzik. A Szekszárdi Vasas férficsapata a Pécsi Postás ellen 14.50-kor ját­szik. Előtte 13.30-kor a Szekszárdi Vasas II. gárdája szintén a Pécsi Postás ellen veszi fel a küzdelmet. Teke: A Dombóvári Kesztyűgyár a Kaposvári Volán együttesét fo­gadja A Szekszárdi Szövetkezeti SE csapata a Pécsi PTC ellen ját­szik Pécsett, 9 órától. Kézilabda: A Simontornyai BTC a Szekszárdi Szövetkezeti SK NB II-es csapatát látja vendégül 10.30- kor Simontornyán. Labdarúgó NB II.: A Szekszárdi Dózsa a Bauxitbányászt fogadja Szekszárdon 14.30-kor. V.: Dr. Ka­marás. A Máza-Szászvári Bányász Ajkán a Bányász ellen mérkőzik 14.30-kor. V.: Tapolczay. Labdarúgó NB III.: A Dombóvá­ri VSE Baján a Vasas MTE ellen mérkőzik 15 30-kor. V.: Burai. A Bonyhádi Vasas Barcson mérkőzik 15 órakor. V.: Bartók. A Nagy­­mányoki Brikett a Szekszárdi Va­sast fogadja a nagymányoki pá­lyán. Kezdés: 15.30. V.: Mádig. Labdarúgó megyebajnokság: Ta­mási—Simontornya 15.30. V.: Vin­­dics, B Petőfi—1Tengelic 15.30: Szinger, Fadd—Kisdorog 15.30: Far­kas A. Paks—Sz. Dózsa II. Takács Gy., Máza-Szászvár II—Tolna 15.30: Pozsonyi, Hőgyész—Gyönk 15.30: Szabó I, Fornád—Szedres 15.30: Eretnek, D. Szövetkezeti SK —Alpári SE 15.30: Láng, Bölcske— Dunaföldvár 15.30: Burányi. Labdarúgó megyei B.: Bogyiszló —Decs 15.30: Ritzel, Dunaszent­­györgy—Cikó 15.30: Hopp, Sióagárd —Pálfa 15.30: Kiss II., Majas— Nagydorog 15.30: Derber, Bátaszél­ —Zomba 15.30: Rózsa E, Győrő— Ozora 15.30: Pogány, Kölesd—Döb­­rököz 15.30: Bencze. ■ Labdarúgó megyei II. osztály: Dombóvári Tsz—Aparhant 15.30: Jenei,­­ Pincehely—Magyarkeszi 15.30: Nemes, Nagyszokoly—Kurd 15.30: Csókás, Tevel—Dombóvári VSE II. 15.30: Götz, Tolnanémedi —Ujireg 15.30: Korvicska, I­­adocsa —Dunakömlőd 15 30: Imre, Kajdacs —Alsópél 15.30: Kiss B., Kéty— Németkér 15.30: Mérges, Sz. Épí­tők—Bóta 10.30: Váradi H., Sz. Va­sas II—Felsőnána 14.30: Madár, Kakasd—Harc 15.30: Kern­ öcsény —Gerjen 15.30: Paulai. PROGRAM MÚZEUMOK: A Balogh Ádám Múzeum Szekszárdon naponta 9— 13 és 14—18 óráig látogatható. Ál­landó tárlatai: Szekszárd és Tolna megye a magyarországi munkás­­mozgalomban, valamint régészeti és néprajzi anyagok Időszakos: a Régi harci, és díszfegyverek Európától a Távol-Keletig, és a Zsolnay-kerámia kiállítások. A Ba­­bits-emlékház 9—13 és 14—17 óráig van nyitva. Állandó kiállítása: Ba­­bits-emlékek. A két intézmény szombaton díjtalanul látogatható. . KÖNYVTÁRAK: A megyei könyv­tár szombati nyitva tartása: fel­nőtteknek és ifjúságiaknak 10—18 óráig. Az olvasóterem 9—18 óráig van nyitva. Tájékoztató szolgálat. Bonyhádi Járási Könyvtár: 13— 17 óráig van nyitva. Dombóvári Járási Könyvtár: fel­nőtteknek 10—12 és 13—18 óráig, gyermekeknek 13—17 óráig kölcsö­nöz. Paksi Járási Könyvtár: felnőt­teknek és ifjúságiaknak 8—18 órá­ig kölcsönöz. Az olvasóterem nyit­va tartása 8—18 óráig. * Tamási Járási Könyvtár: 14—17 óráig látogatható. SZEKSZÁRD. BABITS MIHÁLY MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZ­PONT: 20 órától zártkörű jogász­­ból. ..Szóljatok szép szavak!” cím­mel szavalóverseny. DECS: 10 órától választási jelölő­gyűlés 16 órától 14 évesek klubja. KÖLESD: Ifjúsági klub. (A programban szereplő mű­sorok­ megváltoztatásának jogát az illetékesek fenntartják.) PIACI ÁRJELENTÉS: Szekszár­don a MÉK e hétre érvényes fo­gyasztói irányárai: cseresznyepap­rika füzéres 20,—, Vöröshagyma 5,— forint kilónként. Csomagolt vöröshagyma egykilós 5,50, kétki­­lós 15,—, fokhagyma 26,— és 20,—, burgonya gül egykilós 4,20, két­­kilós 8,40, 5 kilós 21,— rózsa egy­kilós 3,90, kétkilós 7,80, 5 kilós 20,—, Ella egykilós 3,40, kétkilós 6,80, 5 kilós 18,— forint, sárgaré­pa 4,20 kilónként, vágott 3,— fo­rint. Petrezselyem 6,50, vágott 5 forint. Zellergumó 7,—, vágott M­OZI BONYHÁD: Jó estét, Mrs. Camp­­bttli! (Amerikai film.) DOMBÓVÁR: A skarlátruhás nő. (Francia film.) DUNAFÖLDVÁR: Szerelem. (Ma­gyar film.) PAKS: Az élet dolgai. (Francia film.) SZEKSZÁRD: Az elítéltek kasté­lya. (Román film.) TAMÁSI: Uraim, megöltem Ein­steint! (Csehszlovák film.) torna: Rómeó és Júlia. I—n. (Olasz film.) 5,50, vöröskáposzta 5,—, fejeská­­poszta 4,80, kelkáposzta 5,50, ka­ralábé 5,—, cékla 5,— ,forint kilón­ként. Dióból tisztított 60,—, héjas 14,—, mandulabél 100,—, héjas 18,— forint kilónként. Körte (ne­mes) 6,—, alma jonathán 8,20 és 6, —, starking 8,20, húsvéti rozma­ring 6,50 és 5,— forint kilónként. . Lencse 28,— és 22,—, mák­­ 60,— forint kilónként. Szárított áruk 5 dekás kiszerelésben: sárgarépa 3,80, kilósban 58,— forint. Gyökér 5 dekásban 4,80, kilósban 68,— fo­­­­rint. Szárított hagyma: 5 dekásban­­ 5,— forint, kilósban 72,—­ forint. Vegyes zöldség 5 dekás kiszere­­­lésben 4,30. Fekete retek­ 2,80, aszalt szilva 18,—, torma 12,—, pa­raj 9,— forint kilónként. Import szőlő 32,— forint kilója Dug­­hagyma (zsika) 24,—, (piklesz) 7, — forint. Takarmányburgonya 1,70 kilónként. Rántani való csir­ke élő 29,— forint kilója. Tojás darabja 0,80, 1,—­ forint, 1,30 és 1,40. Bab szokvány fehér 15,—s színes 16,— forint kilónként­. Primőr áruk: hónapos retek cso­mója 6,60, 5,40 és 4,20. Fejes sa­láta 4,20 darabja. Zöldhagyma cso­mója 2,50, hegyes és tölteni való paprika darabja 4,80 és 3,80, ubor­ka kilója 52,— forint. ORVOSI ÜGYELET: Szekszárdon a Hunyadi u. 2. szám alatti gyer­mekkörzeti orvosi rendelőben ál­landó orvosi rendelés van, naponta este 7-től reggel 7-ig. Az ügyelet ünnepnapokon napközben is tart- Kiterjed Szekszárd városon kívül Harc, Sióagárd és Szálka közsé­gekre is. Telefon: 12—122. Dombóváron dr Gyöngyössy György fogadja a betegeket. Szombaton 17—18 óráig és va­sárnap 10—12-ig az Arany János téri orvosi rendelőben, utána a lakásán található.­­Lakcíme: Mol­nár F. u. 4., az orvosi rendelő telefonszáma: 12—24. Bonyhádon dr. Csullag Józsefi fogadja a betegeket (Kossuth u. 29. Telefon: 107.). Nagymányok, Máza és Győr © körzetben dr. Molnár Ferenc ügyei (Máza). * Tevel, Kisdorog, Hőgyész, Kéty és Zomba körzetében dr. Dömötör Dániel látja el a betegeket (Kéty­ Telefon: 4.). ÁLLATORVOSI ÜGYELET: Szek­­szárdon: dr. Bertha Béla az ügye­­letes állatorvos (Szekszárd, Kos­suth Lajos utca 6. Telefon: 14— 649. Az ügyelet kiterjed Szekszárd város, Őcsény, Sióagárd, Harc és Szálka községekre is. Ügyeletet tart még az állatkórház szak­ állatorvosa. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET? Szekszárdon a hétvégi és ünnepi ügyeletet a 11/1-es gyógyszertár végzi (Széchenyi u.). Bonyhádon, Dunaf­öld­váron, Pak­son és Tolnán a helyi két gyógy­szertár heti váltásban látja el az állandó ünnepi és éjjeli ügyeletet. Állandó ünnepi és éjjeli ügye­­letet tart még Bátaszék, Hőgyész, Dombóvár, Nagydorog, Simon­tor­­nya és Tamási gyógyszertára. A rádió és a KOSSUTH RADIO 8.20: Lányok, asszonyok. 1.40: Népdalok. 9.01: Donizetti: Rita. Egyfelvonásos vígopera. 10.06: A három bajtárs, Erich Maria Re­marque regénye rádióra. 11.06: A Bécsi Filharmonikus zenekar felvételeiből. 12.20: Zenei anya­nyelvünk. 12.30: Melódiakoktél. 13.49: Jegyzet. 14.00: Kóruspódium. 14.10: Külpolitikai figyelő. 14.25: Uj Zenei Újság. 15.05: Csak fia­taloknak! 15.55: Kis magyar nép­rajz. 16.08: 168 óra.­ 17.30: A szökevény. Rádiókomédia. 18.00: Uj Bartók-felvételeink. 18.24: Né­pi zene. 19.25: Te csak­­ húzzad, Bihari. Rádiójáték. 20.59: A mű­sort szerkesztette: Vargha Balázs. 22.20: Táncoljunk! ..l.: Melódia­koktél. PETŐFI RÁDIO 8.05: Barokk muzsika. 8.59: Kül­politikai figyelő. 9.14: Spielhaus: Emlékezés Prágára. 9.40: Válaszo­lunk hallgatóinknak. 11.50: Könyv­szemle. 12.00: Operettkettősök. 12.30: Ruggiero Ricci Paganini­­műveket hegedül. 13.03: Hogyan tájékoztat egy minisztérium? De­­zséry László riportja. 13.30: Irina Arhipova énekel. 14.00: Naprafor­gó. 15.00: Brahms: Kürt-trió. 15.31: Falvakban, mezőkön. 16.05: Köz­vetítés a Videoton—Bp. Honvéd bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. 17.20: Orvosi tanácsok­ Az alvás­zavarokról. 17.25: Rősler Endre operaáriákat énekel. 17.45: Külö­nös keresztelők. 18.10: Kíváncsiak klubja. 19.00: Pablo Casals (gor­donka) és Szergej Rahmaninov (zongora) lemezeiből. 20.25: Új könyvek. 20.28: Ki volt Virág Ferenc? Dokumentumműsor. I. rész. 21.03: Nóták. 21.35: A finn iparművészetről. 21.50: Régen jár­tuk ezt a táncot... 22.23: Zon­goraest. 23.48: Két Wilbie mad­rigál. URH 16.05: A dzsessz világa. 17.05: Ötórai tea. 18.10: Hanglemezpará­dé. 19.01: Szovjet előadóművészek felvételeiből. 19.41: Szemerkél az eső. Játék a stúdióban. 20.28: televízió műsora Beethoven: Fidelio. Kétfelvonásos opera. Közben: 21.50: Külföldi tu­dósoké a szó. MAGYAR TV 9.30: Sanzonról sanzonra . . 10.Ofó A Forsyte Saga. 11. rész: Pókháló­ban. 10.50: Kék fény. 14.58: Ne zavarjon kérem! NSZK rövid­­játékfilm. 15.25: Telesport: Video­ton—Bp. Honvéd. 17.25: Twist Oliver. 8. rész. 17.50: Az Eötvös Kollégium. Riportműsor. 18.30: Hírek. 18.35: Forradalmi Ifjúsági Napok. 19.15: Cicavízió... 19.30: Tv-híradó. 20.00: Egy magyar nábob. Magyar film. Kb. 21.30: El kell indulni minden útra . . „ Margittay Ági műsora. 21.55: Tv*­­híradó — 2. kiadás. 22.05: Emlé­kezés Bartók Bélára, születésének 90. évfordulóján. JUGOSZLÁV TV 12.25: Kulm: Síugrások. 15.15: Falu parasztok nélkül. 15.55: Az én falum. 16.25: Kosárlabda: Crvena Zvezda—Jugoplastika 18.15: Wejdlinggel a nagyvilágba. (Gyer­mekadás.) 19.20: A béke odiriszeá­­ja. 20.35: A Zagreb 71 Szórakoz­tató Zenei Fesztivál döntője. 21.55: Játékfilm. 23.05: A Zagreb 71 Fesztivál döntője. OSZTRÁK TV I. program. 16.30: A kis ház. Gyermekmű­sor. 17.05: Daktari (39. rész). 18.20: Jó éjszakát, gyerekek! 18.25: Kulturális aktualitások. 19.30: Tv­­híradó. 20.06: Sporthírek. 20.15: Színházi közvetítés. 22.00: Sport­hírek és Jégkorong: USA—Svéd­ország. 22.45: Tv-híradó. 23.00: Éjszakai filmműsor. H. program. 18.30: Riportműsor. 19.33: Tv­­híradó. 20.06: Sporthírek. 20.16: Aktuális események képekben. 20.15: Goldoni: A kávéház. 22.00: Kulturális aktualitások. 22.20: Tv­­híradó.

Next