Tolna Megyei Népújság, 1971. május (21. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-23 / 120. szám

A hét eseményeinek krónikája HÉTFŐ: A chilei külügyminiszter Budapesten Rogers nyilatkozik a Brezsnyev-javaslatról KEDD: Magas szintű NDK-küldöttség Moszkvában Eredményes szovjet—kanadai tárgyalások SZERDA: A lengyel külügyminiszter Budapesten Washingtonban leszavazzák a Mansfield-indítványt CSÜTÖRTÖK: Szadat beszéde Kairóban Szovjet és amerikai bejelentés a SALT menetrendről PÉNTEK: Heves harcok Dél-Laoszban Befejeződik a francia—brit csúcstalálkozó SZOMBAT: Tömeges letartóztatások T­örökországban Prága Május 25-én kezdődik­­ a CSKP kongresszusa A kongresszusi dokumentu­moknak a Központi Bizottság által történt jóváhagyásával, valamint a szlovák kommu­nisták tanácskozásával ezek­ben a napokban befejeződtek az előkészületek a CSKP 14. kongresszusára, amelyen mint­egy nyolcvan külföldi vendég­delegátus jelenlétében körül­belül 1300 küldött méri fel az 1966-os kongresszus óta megtett nehéz utat és jelöli ki a következő feladatokat. A május 25-én a prágai Jú­lius Fucik park kongresszusi palotájában sorra kerülő nem­zetközi jelentőségű esemény­re már minden készen,­­áll, s­ az ecuadori, guayanai és iz­raeli kommunisták személyé­ben megérkeztek az első ven­dégek is. A csehszlovák kommunis­ták legfelső fórumának ta­nácskozása — mint ezt a központi pártszervek képvise­lői többször hangsúlyozták — logikus lezárása lesz annak az időszaknak, amelyben a CSKP jobbára belső problémáival volt kénytelen foglalkozni, s egyidejűleg megnyitja az utat a szocializmus további építése, a szocialista demokrácia el­mélyítése, valamint a haté­kony gazdaságfejlesztés szá­mára. Az általános konszolidáció előrehaladásának eredménye­képpen a jelenlegi helyzet fő jellemvonása, hogy a párt- és állami szervek figyelmüket a társadalmi élet kulcsterületé­re, a gazdaságra fordíthatják. Ezt fejezi ki az a tény is, hogy a CSKP KB Elnöksége éppen a kongresszus előtt nyilvánosságra hozhatta az új ötéves terv irányelveit, fejlődés vár országaink között a gazdasági, kereskedelmi, tu­dományos és műszaki, vala­mint kulturális kapcsolatokra”. Zagari válaszában kijelentet­te, hogy küldöttségük gazda­sági jellegű, puhatolózó tár­gyalások céljával utazott Kíná­ba; ez az első eredménye a diplomáciai kapcsolatok felvé­telének — mondta. Saigon Tüzérségi támadás — 30 amerikai halott A saigoni amerikai parancs­nokság szóvivője bejelentette, hogy szombatra virradó éjjel heves tüzérségi támadás érte az amerikaiak három támasz­pontját, illetve megerősített állását. A három támadás kö­vetkeztében együttvéve har­minc amerikai katona vesz­tette életét, ötven másik pedig megsebesült. A legnagyobb veszteségeket a hazafiak a „Charlie 2” tüzérségi támasz­ponton okozták, de erről köze­lebbi adatokat nem hoztak nyilvánosságra. A tüzérségi akciót megelő­zően az amerikai légierő meg­figyelő helikopterei állítólag a hazafiak rakétaállásait fedez­ték fel a fegyvermentes öveze­ten belül,és harci helikoptere­ket hívtak a helyszínre. A sza­badságharcosok légvédelme egy megfigyelő helikoptert le­lőtt. A pénteki nap folyamán — mint katonai körökben közöl­ték — dél-vietnami kormány­csapatok erőteljes amerikai légi támogatással folytatták akcióikat a Shau völgyben Említett körök szerint a dél­vietnamiak is jelentős veszte­ségeket szenvedtek a harcban de hivatalos adatokat nem kö­zöltek. Egy Phnom Penh-ből kelte­zett Reuter-jelentés ismerteti a kambodzsai kormánycsapa­tok főparancsnokságának köz­lését, amely szerint a hazafiak szombaton kora reggel aknák­kal lőtték a kormánycsapatok egy megerősített állását a fő­város közelében. Több táma­dás célpontját képezték a kam­bodzsai hadsereg állásai az or­szág északi részében is. Mérida Az amerikai „gazdasági gyar­matosítás” lerázására szólította fel Latin-Amerika népeit és kedvezőbb feltételeket követelt a világpiacon ezen országok termékeinek José Figueres Fer­rer, Costa Rica-i elnök pénte­ken Méridában, ahol hivatalos mexikói látogatását megkezdte. Figueres Ferrer elnök, utalva a mexikói — és a latin-ameri­kai — mezőgazdasági dolgozók nehéz helyzetére, megállapítot­ta, hogy a szizál-kender ültet­vényeken dolgozók munkabére mindössze egyhuszad része a detroiti autóipari munkások bérének. Támogatta az Egyesült Álla­mok gazdasági befolyásának megszüntetését célzó felhívást Hugo B. Margain, mexikói pénz- és gazdaságügyi minisz­ter, aki kijelentette: a latin­amerikai és a fejlődő országok sohasem jutnak kedvező felté­telekhez a világkereskedelem­ben, amíg termelésük csupán a nyerstermékek előállítására és exportjára korlátozódik, és a késztermékeket importálniuk kell. „Egyetlen megoldás ezen országok számára az iparosí­tás” — tette hozzá a minisz­ter. Ferrer a „gazdasági gyarmatosítás“ ellen Peking Olasz—kínai Mario Zagari olasz külkeres­kedelmi miniszter, akinek ve­zetésével 77 tagú kereskedel­mi küldöttség tartózkodik Pe­­kingben, és folytat tárgyaláso­kat különböző kínai szervek­kel, pénteken „gyümölcsözők­nek ” nevezte e tárgyalásokat és kijelentette, hogy a küldött­ség látogatása „jelentős és po­zitív eredményeket hoz majd”. Pénteken este Li­ Hszien-Nien miniszterelnök-helyettes adott fogadást az olasz kormánykül­döttség tiszteletére. Olasz rész­ről a küldöttség tagjain kívül megjelent a fogadáson Folco Trabalza. ~r. " la?". Köztársaság pekingi nagykövete, kínai résa­ tárgyalások­ ról ott volt Li Hszien-Nien miniszterelnök-helyettes, Paj Hszieng-Kuo külkereskedelmi miniszter, Csi Peng-Fej ügy­vezető külügyminiszter, a kül­kereskedelmi minisztérium és különböző külkereskedelmi vállalatok képviselői. Li Hszien-Nien és Mario Zagari beszédet mondott. A kínai miniszterelnök-he­lyettes hivatkozott a két nép messzenyúló kulturális hagyo­mányaira, nagy eseménynek nevezte a diplomáci­ól kapcso­latok felvételét a két ország között -­­ 1 :>ler*eüe: „meg­győződés " • ygy a kapcsola­tok nom­af zümp.vai. New York Menekültek milliói Indiában India ENSZ-képviselője a vi­lágszervezet gazdasági és szo­ciális tanácsa elé terjesztett je­lentésében közölte, hogy a Ke­­let-Pakisztánból Indiába áram­ló menekültek száma — ha az áramlás üteme változatlan ma­rad — május végéig eléri az ötmilliót. A nagykövet elmondotta, hogy India egyszerűen képte­len a menekültek legelemibb szükségleteinek kielégítésére is, ugyanakkor azonban azt sem teheti meg, hogy ne fogadja őket. Emlékeztetett arra, hogy kormánya az ENSZ segítségét kérte, s az első lépések, bele­értve egy háromtagú ténymeg­állapító bizottság kiküldését, már meg is történtek. Remél­jük — tette hozzá a nagykövet — hogy a nemzetközi összefo­gás hamarosan szervezett se­gítséget eredményez a mene­ttitők regáínára, Hírek képekben Kádár János, az MSZMP KB első titkára pénteken hiva­talában fogadta a hivatalos látogatáson Budapesten tartózko­dó Stefan Jedrychowskit, a Lengyel Népköztársaság külügy­miniszterét (a képen balról a második). A látogatáson je­len volt Péter János külügyminiszter is (jobbról a második). Az Egyesült Államokbeli Kentben a négy diák életét ki­oltó tavalyi rendőrsortűz évfordulóján ismét hatalmas tün­tetés volt az indokínai háború ellen. A rendőrség hatvan személyt őrizetbe vett. A P­r „sban, Fi­ yiőou elnökkel elsősorban Nagy-Britan­­nia közös piaci belépéséről tárgyaló Edward Heath minisz­terelnököt a tanácskozás után, az Elysée palotában körül­­veszik az újságírók, rádió- és tévé-riporterek. __; )iSj

Next