Tolna Megyei Népújság, 1973. március (23. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-13 / 60. szám
Kevesebb talponálló, langyos italok A közétkeztetés gondjai • A megyei tEtt vizsgálata Érdekes ellentéteket felszínre hozó vizsgálat megállapításaiból jutott közérdekű következtetésekre a Tolna megyei Népi Ellenőrzési Bizottság. A vizsgálat hat ÁFÉSZ-központra, a Tolna megyei Vendéglátóipari Vállalatra, összesen 53 vendéglátóipari egységre terjedt ki. Az ÁFÉSZ-ek vendéglátóegységeinek száma 1962 óta a tavalyi évre 251-ről 293-ra, az állami egységeké 75-ről 89-re emelkedett. A hálózaton belül örvendetesen csökkent a talponálló gyűjtőnéven ismert söntések, italboltok részaránya, mégpedig tíz év alatt 72 százalékról 57 százalékra. A büfék és falatozók részaránya 2 százalékról 14 százalékra emelkedett. Megyénkben 1962 elején — a mezőgazdasági ágazatot nem számítva — 61 ezer ember dolgozott különféle ágazatokban. Számuk 1972-ben már megközelítette a 74 ezret. Ám míg a foglalkoztatottak száma 13 ezerrel növekedett, 108- ról 84-re csökkent az üzemi étkezdéké. Az érintett üzemekben már nem tudják bővíteni a főzési kapacitást, a vendéglátóipari ágazat viszont vajmi kevéssé törekedik az üzemi étkeztetés fejlesztésére. Az ok elsődlegesen a jelenlegi közgazdasági szabályzókban rejlik. Súlyosbítja a gondokat, hogy a falu városiasodásától, a mezőgazdasági munka mind iparszerűbbé válásától elválaszthatatlanul a községekben is mindinkább jelentkezik az üzemi vendéglátás igénye. 1962-höz képest 1972-ben 135 millió forinttal volt nagyobb megyénk vendéglátóipari forgalma a bázisévhez viszonyítva. Az árváltozásoktól függetlenül számított növekedés 35 százalékra tehető. A legintenzívebb átlagnövekedés éve 1970 és 1971 volt. 1968-tól számítva az italforgalom növekedése meghaladja az 50 százalékot. Jólesik szólni arról, hogy az italforgalomnak az átlagosnál gyorsabb ütemű növekedése elsődlegesen nem az italozás elharapózásából származik. Inkább abból, hogy a vendéglátóipar a széles skálájú termelői kínálat ellenére sem vásárolja figyelemreméltó mértékben a jó, de olcsó bort — inkább a minőségi és palackozott asztali borok értékesítését szorgalmazza. A folyó (lédig) bor forgalmazását a borkezeléshez értő vendéglősök aránylag kis száma, a tárolókapacitás szűk volta is hátráltatja. A vendéglátószakma tudatos, főként 1968 óta érvényesített árpolitikáját az italfélék elég nagy ára ellenére is helytelen volna egyértelműen elmarasztalni, mivel az italárak emeléséből származó pénzből igyekezett az ételárakat stabilizálni. A rugalmas ételár-politika jelentősen hozzájárult a IX. osztályú üzletekben alkalmazott engedményes rendszerek sikeréhez. Általánosan tapasztalt negatívum, hogy a szükséglethez képest kicsi a hűtőkapacitás, ezért langyos nyáron a sör, a szóda, az üdítőital. A fejlődéshez szilárd alap a Belkereskedelmi Minisztériumnak az az állásfoglalása, amely a hűtőkapacitás bővítésére 50 százalékos állami támogatás igénybevételét teszi lehetővé. A kereskedelmi felügyelőség, valamint az élemiszer- és vegyvizsgáló intézet adatai szintén értékes segítséget adtak a népi ellenőrzésnek a vendéglátóipari helyzet megrajzolásához. Jogos minőségi kifogás ritkán fordult elő, de a menthető számú tévedésnél gyakoribb a „téves” számolás, „téves” kalkuláció. Itt említjük meg, hogy a szekszárdi Garay eszpresszóban elkövetett ármanipuláció hullámai még tovább gyűrűznek. Halász István, a Tolna megyei Vendéglátóipari Vállalat igazgatója fegyelmileg vonja felelősségre az üzletigazgatót, a vendégeket megkárosító pultosok és pincérek felettesét. Úgynevezett örökzöld téma a vendéglátóipari dolgozók keresete ... Ebben a körben a népi ellenőrzés rámutatott arra, hogy a bérszabályozás jelenlegi rendszere — a szakma sajátosságai miatt — nem tartalmaz kellő ösztönzést sem a forgalom tömegének olyan mértékű növelésére, sem a termelékenység akkora fokozására, ami számottevő — és a többletmunkát illően honoráló — jövedelememelkedést eredményezhetne. A vizsgálat megállapításait elemző vitában többen javasolták megyei szintű üzemi vendéglátóipari vállalat létesítését, olyan vállalatét, amely jól működik a szomszédos Fejérben, Baranyában, nemkülönben a fővárosban, s másutt. Ilyen vállalat alapításának — legalábbis egyelőre — leküzdhetetlennek látszó anyagi akadályai vannak. Az üzemi étkezés fellendítését a népi ellenőrzés a tanácsok koordinálásában a már meglévő üzemektől reméli. A megyei NEB az SZMT-nek javasolta, hogy a vállalatok a szakszervezeti bizottságokkal együttműködve keressenek megoldást a dolgozók üzemi étkeztetésének szélessebb körű megoldására. B. Z. Két kiállítás Szekszárdon Vasárnap kissé „formabontó” módon nem nyílt meg, csak létrejött két kiállítás Szekszárdon, a művelődési központban. Hivatalos megnyitó nem volt, a kiállítások viszont tegnapelőtt óta megtekinthetők. Az egyik a tatai megyei művelődési központ keretében működő „JEL" nevű képzőművészeti csoporté. A csoport tagjai izmos tehetségek: Brém Ferenc szobrász (Székely Bertalan-díj), Kert Károly grafikus (Munkácsy-, Alba Regia- és Csók Istvándíj), Kóthay Ernő festő-grafikus (Jubileumi-díj), Krajcsirovits Henrik grafikus (SZOT- és Csók István-díj), Végvári János festő-grafikus (Premio Intern Pittura Di Roma, a Szocialista Kultúráért, Székely Bertalan-díj). Valamennyiük munkásságát kül- és belföldi kiállítások sora is fémjelzi, a látogató számára azonban legjobban az itt látható alkotások. Krajcsirovits sötét tónusú képein a bányák vidékének hangulatát véljük érezni, ahol még a tavasz is fekete. Ellenpólus Végvári János Elszabadult hintalovak-jainak szinte lidérces tarkasága. Hasonló jelzővel „lidérces-misztikus" lehet illetni Kóthay Ernő Vörös táj át, vagy Szörnyű szikláját. Brém Ferenc szép fémdomborművekkel szerepel. A másik kiállítás fotóművészeké. Két teremben egy-egy falon láthatók Panyik István és felesége, P. Sellei Sarolta képei. Az elhelyezés ügyes, érzékelteti a két fotós érzelemvilága közti kontrasztot. Panyik erőssége az épületfotó (Palkonyai házak), köztük a vádiratnak is beillő, 1972-ben lebontott oroszlói népi-barokk ház megeörökítése. Sellei Sarolta az arcok ihletett művésze. Mindketten joggal vallhatják a mottóként idézett William Blake-idézetet: Meglátni a világot a homok szemcséjében (S az eget a vadvirágban.). A kiállításra a megyei fotóklub továbbképzése keretében került sor. A Tolna megyei Növény-védő Állomás azonnali belépéssel felvesz egy esztergályost és egy gépkocsijavításban jártas mezőgazdasági gépszerelőt. Jelentkezni lehet az államat igazgatójánál, Fácánkerten. (301) Eladásra kínál a dunaföldvári Nagyközségi Tanács VB. költségvetési üzeme 1 db kompresszort, típusa: KL—33—22 teljesítménye: 33 m 3/3/l fokozat, 2 végnyomás: 10 atm. 1 db MB 10-es toronydarut. Felvilágosítást ad: Kugyella Ottó műszaki vezető.(306) Felvételre keres az Alsópéli Állami Gazdaság Sárszentlőrinc • HÁLÓZATI VILLANYSZERELŐ szakmunkásokat. Jelentkezés a gazdaság központjában.(310) Köszöneteinket fejezzük ki mindazoknak, akik a szeretett feleség, anya, nagymama HABLÖNDER MIHÁLYNÉ temetésén részt vettek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család (286) Népújság , 1973. március 13. A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RADIO a világsajtó? 17.55: Mi így csináltunk klubot. 18.45: Reklámműsor* 13.50: Játék a betűkkel. 19.10: Esti mese. 19.39: Tv-híradó. 20.00: Hogyan élünk 2073-ban? 21.00 : Macbeth. Opera-keresztmetszet 22.30: Tv-híradó. — 2. Osztályfőnöki óra. 16.58: Hírek. 17.05: Zsebtévé. . . 17.35: Miről ír 8.20: Behár György: Bolero. 8.26: Gyermekrádió. 9.01: Erkel: Bánk bán. Közben: 10.05: Iskolarádió. 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Melódiákoktól. 13.43: Önálló város, politika. Riport. 13.58: Csacsiszerenád. 14.49: Éneklő Ifjúság. 15.10: Gyurkovics Mária énekel. 15.24: Pádióiskola. 16.00: Világgazdaság. 16.05: Petőfi-kalendárium. 16.11: A modern külkereskedelem. Előadás. 16.21: Kóruspótfium a Zeneakadémián. I. 16.51: Polkák. 17.05: Franck: Preludium, korál és fuga. 17.25: A fonogramtól a sztereolemezig. 17.45: Beszélgetés Fassuth Lászlóval. 18.00: Könnyűzenei Híradó. 18.36: A Szabó család. 19.25: Szimfonikus zenekari hangverseny. 20.30: „A néppel tűzön-vízen át.” Részletek. 21.13: Népi zene. 21.40: Giuseppe di Stefano énekel. 22.15: A Magyarország—Kínai Népköztársaság jégkorong-VB mérkőzésről. 22.25: Külpolitika. 22.35: Sanzon. 23.00: Dinu Lipatti zongorázik. 0.10: Lakatos Lajos cimbalmozik. PETŐFI RADIO 1. műsor. 16.40: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: Kis világ. 18.30: Tudományos stúdió. 19.15: Műkedvelők a színen. 20.30: Nyitott képernyő. 21.15: A Forsyte Saga. 22.25: Komolyzene. OSZTRÁK TV 8.05: Barokk zene. 9.03: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 9.53: Könyvek, tájak, emberek. 10.06: A zene hullámhosszán. 11.46: A hétköznapok etikája. III. 12.00: Szimfonikus zene. 14.06: Randevú kettőtől hatig. . . 18.10: Mi lett velünk? Dokumentumműsor. 18.40: A szabadságharc muzsikusa. 19.05: Népdalfeldolgozások. 19.24: Piros szalagok. Dokumentumműsor. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.25: Új könyvek. 26.28: Hanglemezgyűjtőknek. 21.28: Viharvirág. Epizódok. 22.63: Operettekből. 22.25: Brahms: A-dúr szerenád. 23.15: Nótacsokor. URH 18.10: Angol társalgás. 24. 18.36: Zenei panoráma. 19.14: Tudósok a mikrofon előtt. 19.29: A Tátraivonósnégyes játszik. 20.18: Dzsessz. 20.35: Operamuzsika. 21.02:A Paul Badura-Skoda zongorázik és vezényel. 22.10: A nappali Rádiójáték. MAGYAR TV 8.05: Iskola-tv: Számtan-mértan (Alt. isk. 5. oszt.) 9.00: Környezetismeret. (Alt. isk. 4. oszt.) 9.25: Politikai tanfolyam a honvédségnek. 9.55: Történelem. (Alt. isk. 5. oszt.) 11.05: Osztályfőnöki óra. (Alt. isk. 6—7—8. oszt.) 13.10: Számtan-mértan. 14.06: Környezet* ismeret. 14.55: Történelem. 15.55: Februári műsorainkból. 20.00: A vándor péklegény. Részlet. Kb. 29.23: Egyiptomi íródeák. Részlet. 29.40: Te Imre, itt valami ketyeg. Részlet. 21.10: Hanverseny. (SZÍNFA!) 21.40: Portréfilm Gulácsy Lajosról. (SZÍNES!) 1. műsor. 18.00: Angol nyelvlecke. 18.25: Jó éjszakát, gyerekek! 18.30: Állatok paradicsoma. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Sporthírek. 20.15: Mi vagyok én? Vidám műsor. 21.05: Az Anschluss napjai. Dokumentumműsor. 21.50: Tv-híradó. 2. műsor. 18.30: Iskolatelevízió. 19.30: Tv, híradó. 20.00: Az ORF ma este. 20.06: Sporthírek. 20.09: Aktuális események képekben. 20.15: A túlvilág. Játékfilm. 21.35: Osztrák képek. 22.20: Tv-híradó. . . (KÍSÉRLETI) MŰSOR JUGOSZLÁV TV MOZI BONYHÁD: Lázadás a Behmtyn I—II. (Dupla hely árral.) (Amerikai film.) DOMBÓVÁR: Charly. (Amerikai film.) (14.) PAKS: Idő a magánéletre. (Francia film.) SZEKSZÁRD: Nápolyt látná és. (Magyar film.) TAMÁSI: Nászéjszaka a börtönben. (Olasz film.) (16.) TOLNA: Anna ezer napja. (Másfél helyárral.) (Angol filma) •. • Apró h ir WARSZAWA tip. gépkocsimat elcserélném Trabantért, önkiszolgáló bolt, Május. Megtekinthető mindennap. (2611) PORKOLÁB-VÖLGYBEN 816 n-öl szőlő eladó. Érdeklődés: Szekszárd, Zrínyi u. 69. mindennap. _______________________________________________________(269) HARKÁNYBAN fürdőhöz 1 kmre 2 szobás családi ház kiadó. Vállalatnak is. Cím: Szekszárd, Sominnich u. 12,_________ (222) FIGYELEM! Régi ezüst és bronz pénzeket magas áron veszek, cseretársakat keresek. Gáspár Győző Bogyiszló._______________(150) SZEKSZÁRD, Babits u. 3. sz. alatti ház utcai részén lévő 3 szobás, komfortos lakrész azonnali beköltözéssel eladó. Érdeklődni lehet Városgazdálkodási Vállalat, Hunyadi u. 4-6. sz.alatt. " (182) ELADÓ, azonnal beköltözhetően Máza község, Kossuth u. 128. alatti 528 négyszögöl területen fekvő családi ház, nagy istállóval, jutányos áron. Villany, víz, van. Érdeklődni : Mázán, Kőszegiéknél, Pécsett, Nagy Imréné, György u. h___________________________________(168) 50 db JUH, feles haszonra kiadó: Nagydorog, Damjanich u. 86. (265) * *• 10 db választási MALAC (kese) eladó. Őcsény, Petőfi u. 35. (249) SZTK-ÜGYINTÉZŐI és bérelszámolói gyakorlattal rendelkező munkavállalót felvesz a Borsodi Vegyi Kombinát Szekszárdi Gyáregysége (Szekszárd, Palánki út.). Fizetés vállalati kollektív szerint. Jelentkezés személyesen vagy írásban az adminisztratív vezetőnél _________________________(219) CT rendszámú . 601,-es TRABANT Lim. eladó. Szekszárd, Vasvári u. **• (272) ELADÓ 7000 km-t futón P 10-P5, ugyanott 125-ös Danuvia. Szekszárd, Széchenyi u. 36. Magyar Nemzeti Bank._________________(2P6) HASZNÁLT szőlőkaró-értékesítés 1973. március 14-től minden szerdán Szekszárdi Állami Gazdaság görögszói telepén. Használt dróthuzal eladás keddi napokon a decsi hegyi csemege szőlőnél. Állami Gazdaság, Szekszárd.______(282) CK-es WARTBURG Limousine eladó. Cím: Szekszárd, Bakony u. 6. Szabó.______________________(292) HEGESZTŐTRAFÓ egyfázisú, nagyteljesítményű eladó. Szekszárd, Baka u. 28. (293) JOBBPARÁSZTÁN Sauli-völgyben 1000 négyszögöl szőlő, szép gyümölcsfákkal eladó. Szekszárd, Berezel u. 2.______________ (295) NYUGDÍJAS tisztviselő félműszakos állást vállalna. Ajánlatot etetések... „NyUgdíjas 143976” jeligére a szekszárdi hirdetőbe.___________(296) ELŐNEVELT 2—4 hetes csibék kaphatók, előjegyezhetők. Továbbá tenyésztésre Hampshire, vágásra húscsibe, tojásra nagy hozamú Lexált csibe szabadtartásra vagy ketrecbe. 7393. Bakócai Keltetőben._________ (308) HARKÁNYI összkomfortos társasnyaraló IV. 15-től közü Jetnek kiadó. Oláh Jenő, Máriagyűd. ______ (307) MADOCSÁN, Paksi út 469. szám alatt kétszoba-kétkonyhás, üvegverandás családi ház 846 négyszögöl gyümölcsössel, kamrával, présházzal (istálló, pajta, fészer, góré) eladó.____________________(305) FEKETE Dog kölykök, áprilisi szállítással, előjegyezhetők. Ugyanitt 4 és fél hónapos fekete szuka eladó. Iregvári kénél. Benkó József, Iregszemcse, Rákóczi u. 18.____________________________(304) ZAMÁRDI, Fő utca 36. alatt négyszobás, fürdőszobás ház, nagy kerttel eladó. Érdeklődni ugyanott.________________________(303) P. FIAT 1500-as (42 600 km-ről), garázsban tartott, kifogástalan állapotban eladó. Szabó, Siófok, Vasút sor 4. (302) LISZTES-VÖLGYBEN 220 ll Í szőlő eladó. Érdeklődni este 6 óra után, vasárnap reggel 9 óráig. Szekszárd, Klapka A/4. Bánsági. ___________________________________x> WARTBURG 353 de Luxé eladó. Szekszárd, Béri Balogh Ádám u. 64. (311) KERTES családi ház Bonyhád központjában , sürgősen eladó. Táncsics 8. (222) HÁROMSZOBÁS összkomfortos családi ház Szekszárd legszebb helyén szuterénnal, garázzsal, kerttel eladó. Munkácsy u. 21 b. (276) BÚTOROZOTT szoba férfi vagy nő részére kiadó. Szekszárd, Székely Bertalan u. 29. (288) Megvételre kínál az Alsópéri Állami Gazdaság Sárszentlőrinc 4 db SPC—6 VETŐGÉPET A gépek megtekinthetők a gazdaság központjában. (309)