Tolna Megyei Népújság, 1974. április (24. évfolyam, 77-99. szám)
1974-04-14 / 87. szám
I Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat pályázatot hirdet munkaügyi Pályázati feltételek: Közgazdasági egyetemi, vagy főiskolai végzettség, vagy több éves munkaügyi gyakorlat és felsőfokú munkaügyi tanfolyam. Építőipari jártassággal előnyben. • r Fizetés megegyezés szerint, szükség esetén lakást biztosítunk. • Jelentkezés részletes önéletrajzzal, vállalatunk személyzeti és oktatási osztályán, Kaposvár, 48- as ifjúság útja 5. sz. (274) Hasznos jó tanács olaj kályhatulajdonosoknak osztályvezetői állás betöltésére NYÁRON, KÉNYELME* flUí* TÉLEN 15&k Lehet, hogy most, a rügyfakasztó kellemes tavasz idején szükségtelennek látszik felidézni a tél gondolatát a kedves olvasóban. Ezzel esetleg kellemetlen emlékeket ébresztünk, melynek oka talán nem is a túl szigorú tél, de egy-egy rakoncátlankodó olajkályha. Szükséges azonban erről beszélni — már most — hiszen az elkövetkező kellemesebb évszakok sorában törvényszerűen elkövetkezik ismét a tél, és ezzel együtt a hideg, a fűtés. Erre az eddigi tapasztalatok szerint újra és újra fel kell készülni. Előrelátó ember már akkor kezdi a felkészülést a következő télre, mikor az előző véget ért. Ez a tevékenysége a biztosítéka annak, hogy gondtalanul, kellemesen meleg helyiségekben várhatja az új tavaszt. E felkészülés egyik alapvető része a fűtési eszköz az olajkályha felkészítése. Minden berendezés — így az olajkályha is — feladatát tartósan és zavarmentesen csak úgy tudja ellátni, ha azon a tervszerű megelőző karbantartás műveleteit megfelelő időben elvégezzük, elvégeztetjük, ennek elmaradása esetén az üzemelés legváratlanabb időpontjaiban meghibásodás következhet be. Ennek valóságáról bizonyára saját bosszúságukra, többen is meggyőződtek. Gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy az olajkályhák, általánosságban egy, esetleg két fűtési szezon alatt, minden különösebb beavatkozás nélkül hibamentesen üzemelnek. Ezt követően azonban már szükségessé válik az olajellátó rendszer teljes átmosása, az elhasználódott alkatrészek szükség szerinti cseréje, adagolási értékek ellenőrzése és helyes beállítása. Az olajkályhák karbantartása szempontjából igen előnyös, hogy áprilistól októberig üzemelésmentes időszak van. Ez az időszak kitűnően felhasználható a karbantartások elvégzésére. Semmiképpen nem célszerű azonban a karbantartásokat a fenti időszak utolsó hónapjaira halasztani. Szervizünk: Szekszárd, Rákóczi út 13. T.: 12— 724, készséggel áll az Önök rendelkezésére a megye egész területére kiterjedően. Hívására szakembereink átvizsgálják, kimossák, az elhasználódott alkatrészeket kicserélik a kályháján. Kedvezményes nyári díjtételünk 120,— Ft. Kedvezményünk április 20-tól augusztus 20-ig vehető igénybe. Az elvégzett karbantartásokra dec. 15-ig garanciát vállalunk. VASIPARI VÁLLALAT VEVŐSZOLGÁLAT SZEKSZÁRD „ (267) Jtpróhirdetések MŰSZAKI vizsgázott 858-es Fiat eladó. Érdeklődés: Szekszárd, Tartsay lakótelep 15. Koltai. (297) TAKARÍTÓN ÖT helyettesítésre felveszünk. Érdeklődni: Szekszárd, Bajcsy-Zsilinszky u. 7. sz. alatt. (341) ÖCSÉNY, Lehel u. 24. számú KERTES HÁZ eladó. Gazdálkodásra is alkalmas, 400 négyszögöl területtel. Részletben is fizethető. (SOS) FELVESZÜNK gyakorlattal _ rendelkező mérlegképes könyvelőt vezetői beosztásba, képesített könyvelői anyagkönyvelői munkakörbe, valamint adminisztrátort. Jelentkezés : Bútoripari Vállalat, Szekszárd, Mikes u. 26. (321) GOl és Trabant, fehér, garazsírozott, eladó. Solymosi, Szekszárd, Hunyadi 2. (265) TOLNA megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat minőségellenőrzési osztályára, illetve laboratóriumába takarítónőt felvesz azonnali belépéssel. Jelentkezés : minőségellenőrzési osztályvezetőnél, Szekszárd, Keselyűsi út 10.____________________ (286) 8100-as Diamant és 5/90-es Verítás új kötőgép eladó. Majos, Lenin út 9. Bármikor megtekintheti_______________________________(251) NAD, első osztályú, nagyobb tételben eladó. Medina, Kossuth L. 39. (317) KERESEK Szekszárd központjában üres helyiséget műhely céljára, hosszabb időre. Ajánlatokat: „Rádió- tv-szerelő 120 824” jeligére a hirdetőbe. (247) MEGKÍMÉLT állapotban 412-es Moszkvics személygépkocsi eladó. Tolna, Vörösmarty u. 30. (259) PAVILONUNKBA elárusítót veszünk fel. Lehet nyugdíjas is. Könyvesbolt, Szekszárd, Garay tér 16._________________________ (258) KOMFORTOS családi ház szőlőskerttel a város legszebb helyén, készpénzért eladó. Szekszárd, Munkácsy u. 41. Brunner, (282) ÉLŐ EGZOTIKUS BVSZMADÁRKIÁLLÍTÁS Bonyhádon, a Perczelkertben április 14—15-én._____(280) BONTÁSBÓL származó ajtók, ablakok, cserépkályhacsempék eladók. Megyei Bíróság, Szekszárd, Béla tér 3. sz.______________ (189) CSALÁDI ház sürgősen eladó. Dombóvár, Kertváros, Gyöngyvirág krt. 11.____________________(213) SZOBA-KONYHA, kamrás házrész eladó. Szekszárd, Béri B. u. 37.___________________________(315) CZ-s 353-as Wartburg de Luxe eladó. Fadd, Rákóczi u. 56. _______________________________ (313) EGYÉVES ÜSZŐ ELADÓ. Szálka, Petőfi u. 29. (311) A KIOSZ Tolna megyei Kisiparosok Adóközössége közli az érdekelt kisiparosokkal, hogy az 1973. évi jövedelem- és forgalmi adó kivetésére vonatkozó lajstrom kifüggesztése a KIOSZ helyi csoportok hivatalos helyiségeiben 1974. április 10-től megtörtént 15 napos időtartamra. Kérjük, hogy észrevételeiket írásban a megyei adóközösség titkárságához (7101 Szekszárd, Pf.: 22.) folyó év április 30-ig juttassák el a KIOSZ megyei Adóközösség vezetősége. (3Q8) Tolna megyei Tanácsi Építő- és Szerelőipari Vállalat értesíti a lakosságot, Hogy április 20-tól Bartina és Babits Mihály utcát, a Béla tér torkolatánál fél szélességben CSATORNAÉPÍTÉS MIATT LEZÁRJA. (320) HARKÁNYBAN 1 szobás Ide6* ház magánosnak, vagy vállalati részére nyaraló céljára eladó. „Alkotmány u. 120 872” Jeligére szekszárdi hirdetőbe.__________(312) 7 hónapos bikaborjú eladó. Várdomb, Kossuth u. 123._________(276) LAPÁLY választási malacok és vetőburgonya eladó. Tengelic, Gyimesi u. 18._________________(290) SZOBA-KONYHAS ház eladó. Szekszárd, Kapisztrán u. 20/A. Érdeklődni: a helyszínen. (326) ELADó, azonnal beköltözhető, fürdőszobás, családi ház. Váralja, Béke u. 18.____________________(335) MENYASSZONYI, KOSZORÚSLÁNYRUHÁK KÖLCSÖNZÉSE alakra igazítva. Dombóvár, Kölcsey 16,______________________(831) WARTBURG 353-as eladó. Szekszárd, Klapka A/l. Réti.______(334) 350-es Fiat eladó. Kakasd, Rákóczi u. 25, Máté.___________(338) ELADÓ 2 darab foxi-tacskó keverék kutya, nagyon jó férgező és házőrzők. Cím: Kötesd—Tengelic, Szociális Otthon, Jantó Sándornál___________________________(184) németjuhász kutyák 1» hónapos, kan és szuka sporttársi áron eladó. Blágusz József, 762« Pécs, Rókusalja 4,____________(219) KÉTSZOBA-KONYHA, fürdőszobás ház, eladó. Szekszárd, Alkotmány u. 74/B._________________(316) VASLÉTRA, Kötlétra, 8 méteres, olcsón eladó. Tolna, Árpád u. 30. Q9S» FILODENDRON helyszűke miatt eladó. Szekszárd, Ybl M. u. B/l. 9-es ajtó.________ (810) kétszobás OTP-öröklakés részletátvállalással is eladó. Érdeklődés : Szekszárd, Semmelweis u. 2. H. 11. 18 órától. (UG) Komárom megyei Álamig Építőipari Vállalat, Tatabá nya, V., Komáromi v.i't. munkaügyi osztálya \ FELVÉTELRE KERES kőműves, ács, vasbetonszerelői szakmunkásokat, valamint ezen szakágban jártas ‘ betanított munkásokat. Fenti szakmákban kiemelt bérezést, szállást, étkeztetést, a törvényes keretek között autóbusszal való szállítást biztosítunk. (298) _________ I. Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk és nagyapánk NAGY IGNÁCZ életének 73. évében, 1974. április 13-án hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 1974. április 17-én, délután S órakor lesz, a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Gyászoló család (x)