Tolna Megyei Népújság, 1980. január (30. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-30 / 24. szám

Ül JAKUÁRtgl 30 f: SZERDA Harmincöt évvel ezelőtt, meg az Ideiglenes Nemzeti amely fegyverbe szólította elleni harcban.­­ AZ „ÚJ ZENE — elek­tronikus zene” című­­ sorozat harmadik előadását február 3-án tartják meg a paksi if­júsági házban. Ezúttal Kurtág György, Király László, Vik­tor Máté és Székely Iván egy­­egy művével ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A ZÖLDSÉG és gyümölcs felvásárlására háromszáz ter­melővel kötött szerződést a paksi ÁFÉSZ, összesen 130 vagon árut ígérnek a terme­lők. Ebből a város ellátására 100 vagon szükséges, és jelen­tős mennyiség jut exportra is, főként dinnye, paradicsom, paprika, alma, meggy. A NYUGDÍJFELLEBBEZÉ­SEK és családipótlék-felleb­­bezések ügyében döntött teg­napi ülésén az SZMT társa­dalombiztosítási bizottsága. Ezenkívül egyéb ügyeket is tárgyalt. Értékelték a tavalyi munkát és számot vetettek az idei várható feladatokkal is. A MERKUR kocsi átvételi sorszámai HALÁLRA GÁZOLTA A VONAT 1980. január 27-én 22 óra 30 perckor a Budapest irányából Szekszárdra tartó gyorsvonat Mözs és Palánk között, so­rompó nélküli vasúti átjáró­ban elütötte Kocsi József nyugdíjast, Tolnasziget 15. szám alatti lakost. A hely­színi szemle során megállapí­tották, hogy a gyorsvonat ve­zetője a motor reflektorfényé­ben a sorompó nélküli átjáró­tól mintegy 100—120 méterre észlelte, hogy a vasúti sínen egy ember fekszik. A motor­vonat mintegy 160 méteres fékút után leállt, azonban a balesetet­­ már nem lehetett elkerülni. Kocsi József feltehetőleg öngyilkossági szándékkal fe­küdt a vasúti sínekre. Névnap: Martina A Nap kél 7.14 — nyugszik 16.41 órakor A Hold kél 15.20 — nyugszik 5.52 órakor 1945. január 30-án jelent Kormány toborzó felhívása, a magyar népet a fasiszták A televízióban 20 órakor angol kriminális komédia látható, címe: Reszkessen aki él! Agatha Chris­tie Tíz kicsi néger című krimijé­re emlékeztető helyzetbe kerül­nek nagy nevettetők. A 2. mű­sorban Agnieszka Osiecka: O­meg­a című zenés lengyel tévéjátéka látható. ^ CIKLON: 15 halálos ál­dozata van az Indiai-óceán­ban levő Reunion szigetén a Hyazinthe (Jácint) ciklonnak, amely 10 napon belül már háromszor vonult végig pusz­títva a szigeten. A trópusi forgószél dúlása következté­ben a francia gyarmaton 8 ezer ember vált hajléktalan­ná, a súlyosan megrongálódott utakon megbénult a közleke­dés és használhatatlanná vált a telefonhálózat. 1980. január 29-én Trabant Hyk. Lim. (Bp.) 9 075 Trabant Lim. (Bp.) 23 143 Trabant Lim. (Győr) 9 935 Trabant Lim. iSpec. (Bp.) 36 732 Trabant Lim. Spec. (Győr) 20 143 Trabant Gombi (Bp.) 5 239 Trabant Combi (Győr) 1 638 Wartburg Lim. (Bp.) 17 041 Wartburg de Luxe (Bp) 22 945 Wartburg de Luxe, tt.- (Bp.) 6 257 Wartburg Lim. tt. (Bp.) 3 657 Wartburg Tourist (Bp.) 7 584 Skoda 105 (Győr) 4 923 Skoda 105 (Bp.) 7 268 Skoda 105 (Debrecen) 3 876 Skoda 120 (Bp.) 6 722 Skoda 120 (Győr) 4 191 Skoda 120 (Debrecen) 3 565 Lada 1200 (Bp.) 107 291 Lada 1200 (Debrecen) 59 536 Lada Combi (Bp.) 16 404 Lada 1300 (Bp.) is 898 Lada 1300 (Debrecen) 10 555 Lada 1500 (Bp.) 29 888 Lada 1600 (Bp.) 5 876 Lada 1600 (Debrecen) 2 220 Moszkvics (Bp.) 8 876 Zaporozsec (Bp.) 30 507 Dácia (Bp.) 15 500 Polski Piát 126 (Bp.) 28 345 Polski Fiat 1500 (Bp.) 16 610 A Petőfi Rádióban 20 óra 33-kor a Szép szemben állni ezernyi po­kollal című dokumentumjáték el­ső része hallható. Irta és rendez­­hette: Siklós Olga. Szekszárdon, a tervező vál­lalat geodétái a Pollack Mi­hály lakótelep csapadékvíz­elvezetésének lehetőségeit mérik fel. Képünkön Kele­men Józsefné geodéta mű­szerével. Felhős, párás idő Várható időjárás ma estig: általá­ban erősen felhős, párás, helyenként ködös idő. Szórványosan ismétlődő kisebb havazás. Mérsékelt szél. A várható legmagasabb nappali hő­mérséklet plusz 1, mínusz 4, a tartósan ködös helye­ken mínusz 5 fok körül. Ha a lányod Argentína... Kék Ibolya, Kék Nefelejcs A szekszárdi Városi Tanács anyakönyvi hivatalában az anyakönyveket lapozgattuk. Arra voltunk kíváncsiak, va­jon az utóbbi években melyek a sztárnevek. Sass Ferencné anyakönyv­vezető segítségével gyorsan kiderítettük, hogy a lányne­vek közül az utóbbi időben az Orsolya, az Andrea, a Zsó­fia, a Krisztina, a Szilvia és az Anita került a leggyakrab­ban az anyakönyvbe, míg a fiúnevek között szép számmal akad Zsolt, Norbert, Balázs, Gergely, Roland, Róbert és Krisztián. Az utónevek között ma már alig találjuk meg az Istvánt, a Jánost, a Józsefet, a Máriát, a Katalint és a Te­réziát. 1980. január 1-től január 23-ig 160 gyermeket anya­könyveztek Szekszárdon. Eb­ből két gyermek a János, kettő a József, kettő az Erzsébet, egy pedig a Katalin, illetve a Mária nevet kapta. 160 anya­könyvezett gyermekből mind­össze ennyi. Nemrégiben az anyakönyv­vezetők által használt utónév­könyvet kiegészítették, még­pedig a nemzetiségi utónevek­kel. Az új anyakönyvezhető ne­vek között találjuk a többi között az Argentínát, az Ör­­zsét, a Bettit, a Katát, a Zsü­liettet, a Deát, a Szidóniát és a Teklát. Az anyakönyvvezető el­mondta, hogy újabban két utónevet adnak a szülők gyer­mekeiknek,­­ nem tudni mi okból. A szekszárdi Kék Imréék­­hez hat héttel ezelőtt kopog­tatott be a gólya,­­szárnya alatt Ibolyát és Nefelejcset hozta. Kék Ibolyát, Kék Nefelej­cset. A babák koraszüléssel jöttek a világra, parányik, de egészségesek, szépek, aranyo­sak. * sárközi Fotó: Bakó Kék Ibolya, Kék Nefelejcs és a boldog anyuka Völgység! hírek Ülést tartott Mőcsény köz­ség Közös Tanácsának Végre­hajtó Bizottsága. Schneider János kirendeltségvezető-­he­­lyettes tájékoztatta a vb-ta­­gokat az Állami Biztosító bonyhádi fiókjának területi tevékenységéről. Ismertette az új biztosítási formákat, a kedvezményeket, illetve a népszerűsítéssel kapcsolatos tennni­valókat.­­ * A mőcsényi körzetben év­ről évre népszerűbbek a csa­ládi ünnepek. A helyi tanács területéhez tartozó négy köz­ségben 1977-ben megkötött 22 házasság közül 14-et, 1978- ban tizenöt házasság közül 13-at, az 1979-ben megkötött 18 házasság­­ közüli 12-őt ren­deztek ünnepélyesen a ta­nácsnál. Társadalmi névadó­ünnepségnél évente 14—15 esetben igénylik az anya­könyvvezetők közreműködé­sét. Polgári gyászszertartás évente három volt. Ezüst-, il­letve aranyi lakodalom meg­rendezésére is már több ízben sor került. A családi ünnepek színvonalának emelésére a helyi tanács és a bonyhádi családi iroda szocialista szer­ződést kötött. A helyi tanács ezen kívül tervezi, hogy fel­újítják a házasságkötő terme­ket, és pótolják a hiányzó technikai eszközöket. Ki minek mestere Kedden kezdődött az a há­romnapos versenysorozat Harkányban, amelyen négy megye 30 éven aluli fiataljai vesznek részt. Baranya, So­mogy, Tolna és Komárom me­gye fiataljai e három napon több szakmában bizonyítják majd, hogy mesterei a szak­mának. Tolna megyéből öt felszolgáló, öt szakács és há­rom cukrász fiatal indult a versenyen. A verseny első és második helyezettje az orszá­gos döntőbe kerül és országos versenyen méri össze erejét a többi megye versenyzőivel. OL­VAST­AM Mire költöttem volna? Tömör jelentésben olvasom, mire költöttünk tavaly, mármint az ország lakossága, és hogy mennyit költöt­tünk. Rengeteget, mert volt pénz is, áru is. Minden bőség mellett azonban „a lakosság áruellá­tásában az év során tartósan vagy időszakosan adód­tak problémák.” Nos, ehhez szeretnék hozzászólni a magam módján. Mire költöttem volna, ha lett volna? Ha lett volna szita, mégpedig kis méretben. Szitá­nak nevezzük azt a háztartási eszközt, amivel a liszt­ből ki lehet választani, azaz szitálni a nem odavaló anyagokat, szemetet. Nincs szita, egy év óta nem lát­tak egyik boltban sem, ahol érdeklődtem. A talpam­ megérezte a kemény telet, bundacipőn ke­resztül, buszra várva, ácsorgás közben, hát akartam venni talpbetétet. Régen volt több betétem is, amikor még nem jártam „ilyen jó meleg” cipőben, tehát emlé­keztem rá, hogy létezik efféle, „ruhanemű”. Mostaná­ban nem létezik. Nem sorolom tovább. A tv-ben rendszeresen hirde­tik, hogy kapacitást keresnek apró, vasipari cikkek — hiánycikkek — gyártásához. Tehát megvan a szándék a minél teljesebb ellátás megvalósítására. Egy lépés­sel közelebb akar férkőzni hozzám most már a vasipari kereskedelem is, ennek örülök, de remélem, hogy nem a cég jelvényét teszi elém mindennap, hanem a régóta keresett csavarokat. G. J. Gazdag színházi program Készülődés a tavaszi évadra A tavaszi színházi évad­ban a szekszárdi Babits Mi­hály Megyei Művelődési Köz­pontban a szegedi, pécsi, ka­posvári és veszprémi társu­latokon kívül egy alkalom­mal fel­lép a Budapesti Rad­nóti Színpad, s két egy­fel­vo­­násost mutat be: Verebes Iván Üzenet című tragiko­médiáját és Swajda György Csoda magyar módra vígjáté­kát. A Népszínház is vendég­szerepel Szekszárdon: Bródy A tanítónő című színművével. Változatosnak ígérkezik a vidéki színházak programja, melyre a szokásos ötféle — Babits, Hegedűs, Garay, Vö­rösmarty és József Attila — bérleteket adják ki, a mű­velődési központban. A Pécsi Nemzeti Színház előadásában láthatja a szín­házat szerető közönség Ca­mus: Az igazak drámáját, Molnár—Leimet—Feydeau Tüll és bársony c. bohózatát, és két színművet: Hochwäl­der A közvádló és Jurij Bon­darev A part című művét. A szegedi operatársulat a Bánk Bánnal lép fel, a Ka­posvári Csiky Gergely Szín­ház Middleton—Rowley Át­változások című tragédiáját és két musicalt tűzött szek­szárdi műsorára: A nehéz Barbarát és a Kabarét. Gyurkovics Tibor: Magyar menyasszony című vígjátékot és Fernand Orommelynek Csodaszarvas komédiáját a Kecskeméti Katona József Színház művészeinek előadá­sában láthatjuk. A veszprémi színház tagjai két alkalom­­mal lépnek a szekszárdi szín­padb­a: a József Attila- és a Garay-bérlet egyik előadása­ként mutatják be Karinthy Ferenc Háztűznéző című szín­művét. Újból megkérdeztük Tavaly tavasszal, pon­­t »in­tosabban április 25-én, jelent meg az az inter­júnk, amelyben Sztárcsevity Ervinnel, a szekszárdi Vá­rosi Tanács elnökhelyettesé­vel beszélgettünk a fizető­­parkolókról. Azokról, ame­lyek akkor még nem voltak, csak bevezetésüket tervezték. Most ismét felhívtuk a ta­nácselnök-helyettest és to­vább kérdeztük. — Akkor azt mondta, hogy a fizetőparkolókban először parkírozóőrök lesznek, majd a hagyományos módszer alapján szerzett tapasztala­tok birtokában megrendelik az órákat. Azóta ez megtör­tént? Ezek a szerkezetek ugyanis jobban ösztönöznék a járművezetőket, hogy ha­mar átadják helyüket mások járművének. Mert az óránál negyedórára is lehet fizetni, míg a jegy hosszabb időre szól. — Nem rendeltük meg, de a Korzó melletti parkolóban lesznek majd órák, ha az SZMT-székház építését be­fejezték. — És a Skála mellett? Mert mint terv, tavaly ta­vasszal ez is szóba került. — A Skála parkolója nem a mienk. Az az áruházé. — Akkor azért magasabb, a többinek duplája, ott a parkolási díj? Azt hinné az ember, a kereskedő azért csinál helyet az autóknak, hogy jöjjenek a vevők. A Skála meg fizettet, ráadásul a dupláját annak, mint a vá­rosban megszokott. — A megyei tanács építé­si és közlekedési osztálya hagyta jóvá a tarifájukat. — Már szóvá tettük, de akkor nem kaptunk rá vá­laszt, így most ismét meg­kérdezzük: miért nem csi­nálnak Szekszárdon olyan parkolókat, ahol tábla jelzi, mennyi ideig lehet várakozni? Az autója szélvédője mögött pedig kis papírból kivágott órán az érkezési időt kellene beállítani, amiről az ellenőr, vagy rendőr megállapíthaná, kinek járt le az ideje. Kül­földön az bevált gyakorlat. — Ha több városban meg­csinálnák, itt is bevezetnénk. — És miért nem lehet Szekszárd a hazai úttörő? — Visszakérdezek. Maga, hogyan csinálná meg a gya­korlatban? — Bár nem vagyok szak­ember, úgy érzem, cseppet sem bonyolult dolog. Kis pa­pírórát akár egy kisiskolás is tudna percek alatt gyártani. S ha idegen jönne a par­kolók, akinek nincs ilyen, az egy cédulára, amit a szél­védő mögé tesz, felírná, mi­kor érkezett. Ezt a parkoló jelzés alatti táblán lehetne vele közölni. S ehhez nem is kellene akkora festett fém­lemez, mint amekkorák most éktelenkednek a fizető-vára­kozó helyeken. Mit várha­tunk tehát? — Nem elképzelhetetlen, hogy megpróbáljuk ezt a TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlap­­kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 30,— Ft, negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551.

Next