Tolna Megyei Népújság, 1980. július (30. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-03 / 154. szám

XXX. évfolyam, 154. szám. ARA: 1,20 Ft Világ proletárjai, egyesüljetek! AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA 1980. július 3., csütörtök Ad acta középvezető ismerősöm nemrégiben panaszkodott. Ilyesmi beosztottakkal, kö­zép- és felsővezetőkkel egy­aránt előfordul és önmagá­ban csa­k akkor érdekes, ha a panasz nem valami­féle mindenáron való si­ránkozás, hanem megala­pozott, tehát jogos. A­men­­­nyire megítélnem sikerült, ez ilyesfélének tűnt. Isme­rősömnek felettese részére feljegyzésben kellett tájé­koztatót nyújtania a pálya­kezdő fiatalok érdekében végzett tevékenységéről és arról, hogy az illetők­­ mennyire ismerik jogaikat és kötelességeiket. Ezt a tá­jékoztatást tavalyelőtt ren­delték el első ízben. Tavaly nagyjából lemásolta koráb­bi írásművét és az idén kö­zel állt ahhoz, hogy ugyan­ezt tegye. Nem holmi túl­­fejlett cinizmusból, hanem, mert első és második be­adványának ugyanaz lett a sorsa, amilyen a jelenlegi­re vár. Irattárba került, bonyolultabb szóval, ad ac­ta tették. Egyébként szó sincs ar­ról, mintha nem érezné a kérdés fontosságát. A jo­gokkal kapcsolatos felvilá­gosításra eddigi tapasztala­ta szerint kevesebb szükség volt, ezekkel a pályakezdők túlnyomó többsége tisztá­ban van. E téren helytelen lenne azt a kifejezést hasz­nálni, hogy „a kelleténél is jobban”, hiszen régóta hir­detjük a jogi műveltség fontosságát. Mondjuk te­hát úgy, hogy „nagyon is”. A kötelességekről ugyan­ezt nem lehet minden eset­ben elmondani. Az illető­­ középvezető még arra is súlyt helyez, hogy pálya­kezdő kollégái az első meg­torpanás pillanatában (ki­nél nem következett el már ilyesmi?), ne a pályamódo­sítás jogával éljenek, ha­nem a helytállás kötelessé­ge­­ jusson eszükbe. Mindez természetesen na­gyon szép, de nem menti az ilyetén jelentések for­malizmusát. Valahol, vala­mikor kimondatott, hogy a pályakezdőkkel foglalkozni kell. Tehát írásba lefektet­jük, hogy a foglalkozás megtörtént. Az írás az irat­tárból bármilyen revízió­kor elővehető, dokumen­tum, csak éppen teljesen formalista dokumentum. Nemrégiben a televízióban hatásos képek mutatták, amikor az egyik miniszté­riumban szemétkosárba ke­rültek az idejétmúlt, netán egymásnak ellentmondó, vagy legalábbis egymást keresztező rendeletek, elő­írások. Irattári selejtezésre senkit nem mernénk biz­tatni, mert ismerjük a le­véltári törvényt. Arra azon­ban annál inkább, hogy ne töltsük az irattárakat me­rőben felszínes, felesleges „dokumentumokkal”. Van ott hely hasznosaknak is. A meddő önigazolások már eleve papírkosárba valók, de persze még jobb, ha el se készülnek. (ordas) Waldheim részvételével tanácskozik az Szovjet üzenet az államfőkhöz Az Afrikai Egységszerve­zet (AESZ) 17. csúcsértekez­letének keddi megnyitóján, Freetown-ban elhangzott beszédek szerint a résztvevő országok az előző tanácsko­zás óta eltelt időszak legna­gyobb sikerét abban látják, hogy Zimbabwe — a fajgyű­lölő Dél-afrikai Köztársaság eddigi legfontosabb afrikai védőbástyája és nyersanyag­­forrása — elnyerte függet­lenségét. Az afrikai nemzeti felsza­badító mozgalmak képvisele­tében kedden Sam Nujoma, a Délnyugat-Afrikai Népi Szervezet (SWAPO) elnöke üdvözölte a csúcsértekezletet. Méltatta az AESZ és más haladó erők Namíbiának nyújtott támogatását, és el­mondotta, hogy ott erősödő­ben van a megszállók elleni népi harc. Elítélte a Dél­afrikai Köztársaság Angola ellen indított támadását. A pretoriai agressziónak — mondotta — az a célja, hogy Angolában támaszpontot hozzanak létre az ellenfor­radalmár Unita csoport szá­mára. Nujoma felszólította az AESZ-t, hogy kezdeményez­ze nemzetközi értekezlet összehívását a Dél-afrikai Köztársaság elleni szankciók ügyében. Követelte, hogy ítéljék el az Egyesült Álla­mokat, Nagy-Britanniát és más nyugati országokat, amiért „összeesküvést szőnek az Afrika déli részén küzdő felszabadító mozgalmak el­len” és támogatást nyújta­nak Pretoriának. Végül kér­te, hogy a szervezet tagjai közé vegyék fel a Szaharai Arab Demokratikus Köztár­saságot. A megnyitón részt vett Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára is. Beszédében fel­szólította a világ országait, hogy vessenek véget a fegy­verkezési versenynek, és te­remtsék meg a bizalom és a kölcsönös megértés légkörét. Élesen elítélte a Dél-afrikai Köztársaságot fajüldöző po­litikájáért és az ilyen poli­tika felszámolásáért küzdő országok ellen indított tá­madásaiért, az Angola déli területei ellen most is tartó­­agressziójáért. Waldheim ki­állt a közel-keleti helyzet átfogó rendezéséért is. A csúcsértekezlet megnyi­tása előtt ülést tartott az AESZ miniszteri tanácsa. Ezen többek között határo­zatot fogadtak el arról, hogy az ENSZ pénzügyi segítségét kérik, amennyiben a csúcs­­értekezlet befejeztét követő két hónapon belül nem si­kerül az AESZ keretein be­lül semleges erőket küldeni Csádba, a polgárháború meg­fékezésére. A csúcsértekezlet résztve­vőihez üzenetet küldött a Szovjetunió Legfelső Ta­nácsának Elnöksége és a szovjet kormány. Ebben a Szovjetunió támogatásáról biztosította az afrikai orszá­goknak a politikai független­ség megszilárdításáért és a gazdasági önállóság elnye­réséért folytatott harcát, és kiállt a világgazdasági rend­szer átalakításáért. Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár Freetownban, Sierra Leone fővárosában a megnyitó ülést üdvözli. (Képtávírónkon érkezett.) Elutazott a finn fiatalok küldöttsége Szerdán elutazott hazánk­ból a Finn Központi Szociál­demokrata Ifjúsági Szövet­ségnek — Jorma Bergholm elnök vezette — küldöttsége. Háromnapos magyarországi tartózkodásuk során tárgya­lásokat folytattak a KISZ KB delegációjával, amelyet Ma­­róthy László, az MSZMP Po­litikai Bizottsága tagja, a KISZ KB első titkára veze­tett. A finn vendégek láto­gatást tettek a DlVSZ-szék­­házban, a MOM-ban, a szentendrei művésztelepen. Fogadta a delegációt Berecz János, az MSZMP KB kül­ügyi osztályának vezetője, valamint Barabás János, az Állami Ifjúsági Bizottság titkára is. Újabb alakuló tanácsülések Három megyei tanács tar­tott szerdán alakuló ülést. Miskolcon, a Borsod me­gyei Tanács ülésén részt vett és felszólalt Lázár György, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, a Miniszter­­tanács elnöke. Jelen voltak a megye országgyűlési képvi­selői is. Az ülésen megvá­lasztották a 119 tagú testü­let tisztségviselőit és a 17 tagú végrehajtó bizottság tagjait. A Borsod megyei Ta­nács elnöke ismét Ladányi József lett. A Vas megyei Tanács ala­kuló ülésén, Szombathelyen részt vett és felszólalt Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Haza­fias Népfront Országos Ta­nácsának főtitkára. Az ülé­sen megválasztották a 83 ta­gú megyei tanács vezetőit és a 13 tagú végrehajtó bizott­ságot. A Vas megyei Tanács elnöke ismét Bors Zoltán lett. A Szolnok megyei Tanács alakuló ülésén, amelyet Szol­nokon tartottak, részt vett és felszólalt Győri Imre, az MSZMP KB agitációs és pro­pagandaosztályának vezető­je. Az ülésen megválasztot­ták a 79 tagú megyei tanács tisztségviselőit és 15 tagú végrehajtó bizottságát. A megyei tanács elnöke ismét Barta László lett. ATOMERŐMŰ ÉPÍTKEZÉS (3. old.) Mai számunkból LEBUKÁSOK TAVASZA (2. old.) TERVSZERŰSÉG A KÁDERMUNKÁBAN (3. old.) , SZEKSZÁRDI FIATALOK HATVANBAN (5. old.) tizenhárom év UTáN AZ NB II-BEN (6. old.) Havasi Ferenc fogadta Konsztantyin Katusevet Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Központi Bizottság tit­kára szerdán a KB székhá­zában fogadta Konsztantyin Katusevet, a Szovjetunió Mi­nisztertanácsának elnök­­helyettesét, a magyar—szov­jet gazdasági és műszaki­tudományos együttműködési kormányközi bizottság XXV. ülésszakán hazánkban tartóz­kodó szovjet delegáció veze­tőjét. A szívélyes, baráti légkörű eszmecserén részt vett Mar­jai József, a Minisztertanács elnökhelyettese. Jelen volt Vlagyimir Pavlov, a Szovjet­unió budapesti nagykövete. Konsztantyin Katusev — Soltész István kohó- és gép­ipari miniszter társaságában — szerdán látogatást tett Székesfehérváron, a Videoton Elektronikai Vállalatnál. A gyár központjában Papp Ist­ván vezérigazgató fogadta és tájékoztatta a vendéget a 18 ezer dolgozót foglalkoztató híradástechnikai nagyüzem munkájáról. A tájékoztatót követő megbeszélésen meg­állapították, hogy a számí­tástechnikában sikeresen fej­lődött a szocialista integrá­ció, de a továbbiakban bőví­teni kell az együttműködést a számítástechnikai tervezés, alkatrészgyártás területén és jobban össze kell hangolni a számítógépek értékesítését is. A látogatás a Videoton szá­mítástechnikai gyárának megtekintésével zárult. Púja Frigyes Svájcban Pója Frigyes külügyminisz­ter Pierre Aubertnek, a­­ Svájci Államszövetség kül­ügyminiszterének meghívásá­ra hivatalos látogatásra szer­dán Svájcba utazott. Búcsúz­tatásánál a Ferihegyi repülő­téren jelen volt dr. Jürg Streuk­, a Svájci Államszö­vetség budapesti nagykövet­ségének ideiglenes ügyvivő­je is. Méhes Lajos látogatása a főváros II. kerületében Méhes Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a budapesti pártbizottság el­ső titkára szerdán a főváros II. kerületében tett látoga­tást. A városrész párt-, álla­mi és társadalmi szerveinek vezetői fogadták a vendéget, akit Záhorzik Teréz, a kerü­leti pártbizottság első titká­ra tájékoztatott a kerület politikai, társadalmi és gaz­dasági helyzetéről. Ezután Méhes Lajos talál­kozott több helyi kutató-, fejlesztő- és minősítőintézet igazgatójával, valamint párt­­titkárával. Méhes Lajos a to­vábbiakban felkereste a Táv­közlési Kutató Intézetet. Végül részt vett a kerületi pártbizottság kibővített ülé­sén, s tájékoztatást adott a Központi Bizottság ez év jú­nius 24-i üléséről. (MTI) Új szerelőcsarnok A pálfai Egyetértés Termelőszövetkezet a régi, elavult gépműhely mellé saját erő­ből egy 268 négyzetméter alapterületű központi fűtéses szerelőcsarnokot épített egy­millió forintos költséggel. A szerelőcsarnokban egyszerre 4-5 kombájn javítását tud­ják majd végezni.

Next