Tolna Megyei Népújság, 1980. augusztus (30. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-10 / 187. szám
Pályaavatás Augusztus 12-én, 15 óraikor kerről sor Dombóváron ,a négysávos automata tekepálya ünnepélyes átadására. A pályaavatón Gyerő András, a KISZÖV megyei elnöke mond köszöntőt, majd ezt követően a Dombóvári Spartacus NB II-es tekézői bemutatót tartanak. Az első hivatalos mérkőzésit augusztus 14- én rendezik az új csarnokban, amikor a dombóvári gárda a TJ Start Bratislava együtttesével méri össze tudását. Mai sportműsor MEDOSZ olimpiai nap: Tamásiban az új sporttelepen a MEDOSZ Tolna megyei Bizottsága olimpiai napot rendez. Megnyitó 9 órakor, eredményhirdetés 16 órakor. Versenyszámok: atlétika, kézilabda, kispályás labdarúgás, röplabda. Vitorlázórepülés: Őcsényben a repülőtéren 10 órakor a Gemenci Vitorlázórepülőbajnokság ünnepélyes megnyitója. Ezt követően egyéni, majd kötelék repülőbemutató. Labdarúgás. NB II: Szekszárdon a Dózsa a Győri MÁV DAC együttesét fogadja 17.30 órakor. A Dombóvári MSC Sopronban szerepel ugyanebben az időben. Labdarúgás, Tsz-kupa: Madocsa—Kajdacs 17. Dunakupa: Paks II—Nagydörög 17. Edzőmérkőzés: Bonyhádi Vasas—Dombóvári Vasas 17.30. Előtte 16 órától Bonyhádi Vasas—Bonyhádi Pannónia ifjúsági mérkőzés. Minden előkészület megtörtént Nemzetközi lovasverseny négy napon át Tamásiban Hagyománya van az Alkotmány-ünnepi tamási lovasnapoknak. Az idén 21. alkalommal kerül sor Tamásiban a versenyre, ebből az idei a 17., amely nemzetközi. Ezúttal augusztus 17-től 20-ig tart a versenysorozat, ahol a lovasverseny mellett a nézők szemtanúi lehetnek a megyei fogathajtjó-bajnokság harmadik fordulójának is. A tamási lovasnapok rendező bizottsága két évtizedes tapasztattattal a birtokában, alkotmányunk ünnepén, az új kenyér napján olyan színvonalas versenyeket rendez, amelyek nemcsak a tamásiaknak, hanem a környező községben élőknek, sőt a távolból érkezőknek is kellemes szórakozást, szép élményt nyújtanak. Az egy hét múlva kezdődő eseménysorozatra ismét felkészült a rendező bizottság. A készülődés tulajdonképpen már a tavalyi versenyt követően megkezdődött, amikor értékelték a lezárult eseményeket. Megállapították az eredményeket, ugyanakkor figyelembe véve a tapasztalt hiányosságokat, meghatározták a legsürgősebb feladatokat, hogy az idei versenyek is fejlődést hozhassanak. Legelőször az anyagi-műszaki feltételeket biztosították. Többek között bővítették a lelátókat, felújították az istállókat. Abban, hogy mindez gyorsan és jól elkészülhetett, nagy része van a tamási Nagyközségi Tanács költségvetési üzemének, valamint a Vegyépszer tamási gyáregységének. A rendező bizottság jó előre megrendelte a tiszteletdíjakat és azok már néhány hete Tamásiban vannak. A szállítók a Parádis Üveggyár, a bőrdíszmű vállalat, valamint az órackszemipari vállalat. Parádról kristályvázák, • a bőrdíszműtől bőrből készült tárgyak, míg az óra-ékszertől a fémtárgyak érkeztek. Már tavaly is kevésnek bizonyult a parkolóhely, így az idén annak területét tovább növelitek. A várhatóan nagy közönség jó ellátása érdekében a Tamási Kop Ka ÁFÉSZ ismét kivonul, de ott lesz a pincehelyi Vörösmarty Tsza, birkacsárdával, valamint a felsőnyéki Egyetértés Tsza borkóstolójával. Lehet vásárolni emléktárgyaikat, képeslapokat is a helyszínen. A vezetőség gondoskodott arról, hogy időben elkezdjék az ugró-, valamint a fogathajtópálya akadályainak átfestését. Egyszóval minden intézkedés megtörtént, hogy ne legyen fennakadás. A négynapos nemzetközi lovasnappal párhuzamosan kerül sor a fogathajtó-bajnokság harmadik fordulójára is. Ezek után nézzük a résztvevő csapatokat. A lovasoknál a jugoszláviai Bácsfcatopolyáról, a Szovjetunióból Litvániából érkeznek versenyzők. Csehszlovákiából Kassáról, valamint Pozsonyból lesznek indulók. A hazai csapatok: Dalmandi MEDOSZ, Enyingi MEDOSZ, Kiskunhalasi Határőr Dózsa, Simontomyai Lenin Tsz, Lajoskomáromi Győzelem Tsz, Mezőszilasi Mezőföld Tsz, Szedres: Hunyadi Tsz. A fogatok a következő helyekről érkeznek: Paks: Dunaimanta Egyesülés, Bogyiszlói Dunaigyöngye, Nagydorog: Új Barázda, Pálfa: Egyetértési, Szedres: Hunyadi, Dombóvár: Alkotmány, Tengelic: Petőfi, Regöly: Kaposvölgye Egyesült: A versenybíróság elnöke Nyilán Licsina, vezetőbíró dr. Alekszander Viator. Tájékoztató bíró: dr. Vincze Jenő. Melegíitóbíró: Váradi Sándor. Pályai főnök: Bánfa Vilmos. További bírók: Kapos Imre, Lepsényi Sándor, Veres Károly és Sitkei János. Augusztus 17-én, 9 órakor a megnyitóversennyel kezdődik a program. Az ünnepélyes ■megnyitó ezen a napon 14 órakor lesz. Augusztus 18-án, 14 órakor a fogat bírálatot és a díjhajtást nézheti meg a közönság .Augusztus 19-én, 8 órakor kezdődik az ugróverseny, majd 10 órakor a fogatok maratonhajjítása veszi kezdetét. Augusztus 20-án szerdán, az eredeti tervtől eltérően, az ifjúsági díjugratás két órával később, 10.30-kor kezdődik. A Kiskunhalasi Határőr Dózsa lovasai évről évre eredményesen szerepelnek a tamási nemzetközi versenyen. Egészséges-e a vízivás sportolás közben ? A sportpályákon, de még inkább sportcsarnokokban gyakran megfigyelhettük, hogy a versenyzők a játék rövid szümercellit arra használják fel, hogy üvegből vizet isznak. Egy-egy kosárlabda-, röplabda- vagy vízilabdamérkőzés közben, sokszor szinte hihetetlen mennyiségű folyadékot fogyasztanak, majd ugyanazok, akiik néhány pillanattal előbb vagy félüvegnyirt magukba öntötték, már indulnak is vissza a pályára, s a tartalék- vagy cserejátékosok pediig futnak a csaphoz, újra tölteni. Ezek után feltehetjük a kérdést, hogy vajon helyes, vagy elfogadható-e a sok vízivás sportolás, verseny közben? Az élet nem képzelhető el víz nélkül. A szárazföldi szervezetiekben különleges mechanizmusok irányítják a szervezet vízforgalmát. Az emberi szervezet vízfelvétele és vízieadása tág határok között Változik, de egy-egy rövid ideig tartó eltolódástól eltekintve egyensúlyban van egymással. Vizet folyadék alakjában és táplálékkal veszünk fel, valamint a szervezetben lejátszódó anyagcsenefolyamatok eredményeképpen felszabadult víz formájában nyerünk. A felesleges vizet főleg vizelet alakjában adjuk le. De izzadással, a bőrön keresztül történő párologtatással is jelentős mennyiségű vizet adunk le a külső hőmérsékletitől függően. A szervezet víztartalma a sejtekben, a sejtek között és az érpályában helyezkedik el. Testsúlyunk 51—56 százaléka víz. Az egyes folyadékfarok között nagy sebessséggel történik a folyadákcsere, melyben szerepet jászik az ereken belüli víznyomás, a szövetek víznyomása és a fehérjék vízzszívóképessége. Ezenkívül a szervezet vizében különböző sók vannak eloltott állapotban, tehát ionok vannak jelen. Ezak sűrűségie más a sejtekben, más a vérben. Így az ion eloszlás egyenlőtlen. Ez is szerepet játszik a szervezeten belüli folyadékvándorlásban. Felmerül a kérdés, hogy mi szabályozza a szervezet vízforgalmát? Az egyensúly fenntartásában az idegi-hormonéiis rendszer vesz részt. Víz bevitele után a vízkiválasztás már 20—30 perc múlva fokozódik, 60 perc múlva maximális értéket ér el, és 2 —3 órán belül a szervezet az egész felvett vízmennyiséget leadja. Nézzük meg, hogy mi játszódik le a szervezetben, ha vizet iszunk. Mivel sókat nem tartalmaz a felvett víz, a szervezetiben levő oldat felhígul. Mint már előbb említettük, a szervezetben levő folyadék sókat tartalmaz oldott állapotban és ennek koncentrációja állandó. A szervezet viszont arra törekszik, hogy a sók koncentrációja állandó szinten maradjon. Ezért vizet kell leadnia. Viszont a vízleadás csak só, illetve nátriumiomok leadásával történhet, így arra a következtetésre juthatunk, hogyha feleslegesen vizet fogyasztunk (például nyáron a meleg ellen sok hidegvíz ivásával akarunk védekezni, vagy sportolás közben az izzadással leadott vízmennyiséget vízzel alkarjuk pótolni) nemcsak a felvett vizet adjuk le, hanem vele együtt a szervezet számára fontos és nélkülözhetetlen ionokat is elvesztünk. Ezenkívül sportolás közben — különösen nagy megterheléssel járó sportágakban — káliumiont is veszít a szervezet. A káliumszint csökkenése károsítja a harántcsíkolt, a sima- és a szívizmot, valamint a vesét is. A káliumhiányban szenvedő ember izomgyengesége olyan nagyfokú lehet, hogy az ágyban sem tud felülni. Nagyfokú izzadással sokat is veszít a szervezet. Ha a verejtékezést bő vízivás követi — miként az gyakori eset — sóvesztéses kórkép alakulhat ki. Ez görcsökben, álmatlanságban, személyiségváltozásban, zavartságban, magas vérnyomásban, látászavarban, izomgyengeségben és légzészavarban jelentkezik. Sportolás közben — főleg nagy melegben és páradús levegőben — a fokozott izomműködés következtében testünk hőmérséklete emelkedik. Ilyenkor tilos mindenféle hűtött ital fogyasztása, mert a hideg ital gége- és garathurutot okozhat. A mérkőzések szünetében kizárólag szájuk öblítésére vegyenek magukhoz folyadékot a sportolók. Mérkőzés után a folyadékpótlásra legmegfelelőbb a langyos, enyhén sós tea. A fentiekből azt a végső következtetést vonhatjuk le, hogy ha sportolás vagy melegben végzett munka közben sokat izzadunk és megszomjazunk, szomjúságunkat ne vízivással oltsuk — mert mint láttuk, ez súlyos elváltozáshoz vezethet —, hanem gyümölcslevekkel, ásványvízzel, enyhén sós teával, tehát olyan folyadékokkal, melyek nemcsak vizet tartalmaznak, hanem különböző sókat — helyesebben ionokat —, melyekre a szervezetnek feltétlenül szüksége van, illetve olyan ionokat tartalmaznak, melyeket az izzadással elveszítünk. DR. BALÁZS TIBOR megyei sportfőorvos 1980. augusztus 10. Változások a játékvezetői keretben A megyei labdarúgó-szövetség játékvezetői bizottsága rendkívüli elnökségi ülésein, több fontos döntést hozott. Elsősorban a játékvezetői keret módosításában hoztak jelentős határozatot. Utánpótlás-kerettag lett Rákossi Gusztáv (Dalmand). NB III-es partjelző-kerettag lett: Black Ferenc (Szekszárdi, Berkes Ferenc (Tamási), Dabis József (Dombóvár), Kleiber György (Simontornya), László Ambrus (Dombóvár), Lugasi György (Szekszárdi. A megyei játékvezetői keretnek új tagja: Bencze István (Mözs), Dörnyei Ferenc (Dombóvár), Fazekas Gáspár (Tolna). Kovács Zoltán betegsége, Osztenmajer Ferenc munkahelyi elfoglaltsága miatt nem vezet a jövőben. Krémer Jenő a megyei I. osztályú keretből kiérte a felmentését, míg May László edzői munkát vállalt, ezért nem vezet. Atlétika Balogh Linzben versenyez Balogh Gyula,a Szekszárdi Dózsa országos ifjúsági csúcstartója ma délután Linzben áll rajthoz a 3000 méteres akadályfutásban. Kovács Attila is indul az atlétikai Budapest Grand Piixen. A Dózsa válogatott rövidtávfutója a 100 és 200 méteres síkfutásra kapott meghívást a hétfői rangos nemzetközi versenyre. Sportkarikatúrák Tallin grafikusok rajzai szöveg nélkül (KS)