Tolna Megyei Népújság, 1980. november (30. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-22 / 274. szám

J Névnap: Cecília A Nap kél 6.59 — nyugszik 16.01 órakor A Hold kél 16.42 — nyugszik 6.40 órakor Kilencven évvel ezelőtt, 1890. november 22-én szüle­tett és 70 éves korában, 1960 júniusában halt meg Harry Pollitt neves angol kommunista vezető. AZ MMG Automatika Művek szekszárdi műszer­gyárában a tervezett határ­idő előtt egy hónappal telje­sítették a Lada személygép­kocsikhoz szükséges tömlő­­feszmérők idei gyártási ter­vét, s pénteken az utolsó ti­zenötezres szállítmányt is el­küldték a MOGÜRT Külke­reskedelmi Vállalatnak, amely a műszereket a Szovjet­unióba továbbítja. A szek­szárdi gyárban háromszáz­­ezer Lada tömlőmanométert készítettek ebben az évben, s a szovjet partner kérésére, az óév hátralévő részében még további huszonötezret gyártanak. A SZÁMÍTÓGÉP az ipari szövetkezetekben. Csütörtö­kön a Tolna megyei KISZÖV- ben előadássorozatot tartot­tak számítógépes szakembe­rek, melyen a megye ipari szövetkezeteinek vezetőit tá­jékoztatták arról, hogy mi­lyen segítséget tud nyújtani a SZÜV szekszárdi számítóköz­pontja az üzemek adminiszt­ratív munkájában, illetve a döntéseket elősegítő informá­ciók rendszerezésében. + TAKARÉKOSSÁGI ve­télkedőt rendezett az OTP nagydorogi fiókja, a helyi út­törőcsapat számára, szerdán az iskola piack­lubjában. Az OTP tevékenységével és a takarékossággal kapcsolatos versenyt a 6. osztály Dobó István raja nyerte meg. O AZ INTÉZMÉNYVEZE­TŐK a szakszervezeti bizott­ságok és a bizalmiak kapcso­latáról tárgyalt tegnap — többek között — a Pedagó­gusok Szakszervezete megyei bizottsága. Beszámolót hall­gattak meg ezenkívül szak­­szervezetük XI. kongresszu­sáról, # AFRIKÁRÓL tart dia­filmvetítéssel egybekötött él­ménybeszámolót Moldoványi Ákos tv-riporter november 24-én, hétfőn este 8 órától Faddon, a művelődési ház Váci Mihályról elnevezett klubjában. A nyugdíjastalálko­ZÓT rendezett tegnap Szek­­szárdon a Bőrdíszmű vállalat. A találkozón részt vevő mint­egy ötven nyugdíjast a vál­lalat­­ igazgatója tájékoztatta az eredményekről és a tenni­valókról, majd a Zríyi utcai általános iskola úttörői ad­tak műsort. A program üzem­­látogatással és közös ebéddel ért véget. O VONATSZERENCSÉT­LENSÉG. A Róma—Catania expresszvonat pénteken reg­gel Lamezia Terme (Calab­ria) kis vasútállomás közelé­ben, nyílt pályán belerohant egy kisiklott tehervonat va­gonjaiba, a Cataniából Rómá­ba tartó expresszvonat pedig a római expresszvonat kisik­lott kocsijaiba. A háromszo­ros vasúti szerencsétlenség következtében — az első je­lentések szerint — 20 ember életét vesztette, 100-an pedig megsérültek. A rendőrség közlése szerint az áldozatok között nem volt külföldi. A rádió 3. műsora 16 órai kez­dettel közvetíti a Magyar Nem­zeti Galéria barokk kiállítási terméből Csengery Adrienne hangversenyét. A tévé 1-es programja 21 óra 50 perces kezdettel virározza a Halál a kertben című francia­­mexikói filmet, mely José-André Lacour regénye nyomán készült, s egyik főszereplője Simone Sig­norét. Néhány ember hajózik lefelé a folyón, kényszerű össze­zártságban. Menekülnek. Kétel,­dalt az őserdő szinte áthatolha­tatlan faj, mögöttük az üldözök. A szükség egyelőre még össze­tartja őket... # A MECSEK vidékén az immár tíz napja tartó, vi­szonylag enyhe időjárás ha­tására ismét pompáznak egyes vadvirágok. Abaliget környé­kén kinyílt a kék búzavirág, színe valamivel fakóbb és szirmai kisebbek, mint a nyá­ri virágé. A Keleti-Mecsekben lévő Máré-vár alatt erdei ibolyát szedtek a kirándulók. Többfelé virít a vad százszor­szép. A Jakab-hegyen másod­érésű gyümölcsszemek piro­sodnak az erdei szeder ágain. A hideg idő visszatérte azon­ban minden bizonnyal virág­temetővé változtatja a Me­cseket. + ISKOLAPADBAN a boj­tárok: Nagyszabású juh­­tenyésztési programot valósí­tanak meg Pest megyében, ahol az országos átlagnál több, gyenge minőségű legelő­terület található. A gyarapo­dó juhállományhoz több ju­hász szükséges. Az utánpót­lást a péceli szakmunkáskép­ző intézet juhásztagozatán ké­szítik fel: jövőre 20-an kap­ják kézhez a juhász-szak­­munkásbizonyítványt. 1 S . • ‘•‘.J ! NOVEMBER ! 22 ! SZOMBAT Csengery Adrienne Felhős, szeles idő Várható időjárás ma estig, főként az észa­ki országrészben időnként megnövekvő felhőzet, néhány helyen futó záporral. Megélénkülő, a Dunán­túlon időnként megerősödő délnyu­gati, nyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 12 fok között várható. A teherkocsik elhagyták a járdát i A megyeszékhely központ­jában hosszú évekig megol­datlan volt a sarki nagy élel­­m­iszerbolt — régi nevén 50-es Népbolt — áruszállításának gondja. A járdára­­ hajtottak föl a tehergépkocsik, ott ra­kodtak iti, és a bolt dolgozói kézikocsival húzták el az árut, jó hosszú szakaszon.­­László Béla, a megnagyob­bított és szépen átalakított csemege áruház vezetője „le­lépte” egyszer a távolságot: legalább hetven méter volt­ a gépkocsiktól a ra­ktárajtóig. A csemegévé való á­t­alakít­ás­sal egy időben kiépítették az áruszállítás gépesített útját. Más helyen, a Széchenyi ut­cában állhatnak le a teher­autók, a Népbolt saját par­kolójában. Ide kigördül a nagy teljesítményű targonca, leemeli a csomagot, beviszi a tágas kapun át az udvar­ba, ahol összesen mintegy 300 négyzetméter betontérsé­get és utat építtetett a Nép­­bolt Vállalat. Emeletnyi ma­gasságban széles raktárajtó van — most készült ez is — od­a „fölnyújtja” terhét a tar­gonca, és máris a raktárfo­lyosón az áru. Megszabadul­tak sok cipekedéstől, nehéz­­ kocsihúzástól, a városközpont járókelői pedig teljes egészé­ben használhatják a járdát. Nem tolat be teherkocsi a járdára sem az OTP-s olda­lon, sem a Széchenyi utcá­ban. Utóbbi helyen egyéb­ként most készül a szép, kor­szerű járdatest, ezzel végképp kialakul a rend, és a szek­szárdi központhoz méltó kép. Szép csem­egebolt, sima jár­da, teherautók nélkül. Az áruházvezető elpana­szolta, egyetlen gondjuk, hogy a parkolóhelyre leáll­nak időnként magánkocsik is, akadályozva az áruszállí­tók érkezését, hiába a tiltó tábla. Most már csak ezt kel­lene rendezni. G. J. Kialakul a szekszárdi központhoz méltó kép OL­VAST­AM gázszivárgás Három miniszteri rendelet is tiltja a paneles és blokkos épületekben a gázpalack használatát, tárolását — olvasom tegnapi lapunkban, a megyei tűzoltópa­rancsnokságtól küldött tudósításban. A cikk félelmetes esetről ad számot: egy szekszárdi tízszintes lakóépület­ben erős volt a gázszivárgás és meg is találták a palac­kot a földszinti közös helyiségben. Csak egy szikra hiányzott, írják a tűzoltóságtól, és talán az egész óriási ház összedől. A felelőtlenségnek nincs határa, ezt sokszor tapasz­taljuk. A legkülönbözőbb dolgokban. Országúti rohan­gálásban, mérgező anyagok folyóvízbe eresztésében, vagy például ahogyan a gyerekekkel bánnak egyes szü­lők. Engedik az esti, sőt késő esti vad krimi nézését, hadd lássa a gyerek a bravúros verekedéseket, az öl­döklést. Elviszik óvodába a súlyosan beteg gyereket, hadd fertőzze a többit. Mi kellene ahhoz, hogy a millió kérés, tiltás ellenére gázpalackot panelházba vivő ember okuljon? Tragé­dia? De ha már fölrobban alatta, mellette a gáz, nem tud jobb belátásra térni. Csak nyugovóra. G. J. Vasárnap délután: Hangverseny a zeneiskolában­ ­ Az idei Augusz­tházi kon­certsorozat első hangverse­nyét vasárnap délután, h ónalkor rendezik meg a szek­szárdi zeneiskolában. Ez a hangverseny már része an­nak az ünnepségsorozatnak, amellyel a zeneiskola 25 éves jubileumát ünnepli. A kon­cert műsorán Händel-, Hof­meister-, Fauré-, de Falla-, Saint-Saens-, Bartók- és Liszt-művek szerepelnek, Ágoston Anikó, Mártonka Tünde, Dohai Tamásné, Kör­­tés József, Ludhmány Antal, Szily Lajos, Dohai Tamás és Lányi Péter előadásában. A lottó nyerőszámai: A Sportfogadási és Lot­t­ó­ig­a­zgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 47. sorsolás alkalmával a követke­ző számokat húzták ki: 4, 6, 44, A5, 53 Paks Dalostalálkozó, amatőr színpadok Ma délután fogadja először a paksi munkásművelődési központ a megye kórusait, öt órakor kezdődik a kilenc Tolna megyei kórus több mint háromszáz tagjának találko­zója. Ezt a hagyományos ta­lálkozót eddig Szekszárdim rendezték, így most az éne­keseknek új feladatot jelent majd az új közönség előtt szerepelni. A kórustalálkozó D. Sosz­­takovics A­ béke dala című művének összkari előadásá­val ér véget. Az MRT­­ kar­nagya, Sapszon Ferenc ezt követően szakmai megbeszé­lést tart a kórusvezet­őkkel. * A pa­ksi ifjúsági és úttörő­házban amatőr színpadok bemutatósorozata kezdődik. Elsőként ma, 19 órakor a Perem Színpad mutatja be Bertolt Brecht—Hans Eisler: Svejk a II. világháborúban című zen­és játékát. Decem­ber tizenharmadikán az In­termezzo Színpad vásári ko­médiával lép fel, januárban a Scene Színpad József At­­tila-estet tart. A KISZ Köz­ponti Művészegyüttes irodal­mi színpada februárban lá­togat Paks­ra, Welmer Tibor: Éjszakai portás című darab­ját mutatja be; a tatabányai Bányász Színpad Szilágyi Ist­ván: Kő hull apadó kútba című regényének színpadi változatával szerepel. A ter­vek szerint a dunaiföldvári Játékszín és a Karsai Pan­tomim RT műsorát is láthat­ja majd a közönség. Hármas ikrek Kaposvárott Hármas ikrek születtek Kaposvárott, a városi kórház szü­lészeti osztályán. Az édesanya, dr. Gálosi Vera, a városi tanács jogásza három fiúnak adott életet. Elsőként Ádám­ Mihály „érkezett meg” 2270 grammal, majd Dániel 1650 grammos és Péter 1500 grammos súllyal született meg. A hármas ikrek és édesanyjuk jó egészségnek örvendenek. ^ A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztő­ség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon­­titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai­­ rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 30,— Ft, negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551.

Next