Tolna Megyei Népújság, 1981. március (31. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-04 / 53. szám

MÁRCIUS 4 SZERDA Névnap: Kázmér A Nap kél 6.19 — nyugszik 17.33 órakor A Hold kél 5.20 — nyugszik 15.10 órakor ötvenöt évvel ezelőtt, 1926. március 4-én nagy munkanélküli-tüntetés volt Budapesten, a Népjóléti Minisztérium előtt.­­ A TOLNA MEGYEI Reklám Szövetség kedden ülést tartott a megyeháza dísztermében. Hegedűs Jó­zsef titkár szépszámú hall­gatóságot köszönthetett, majd Benizs Sándor, a Tolna me­gyei Lapkiadó Vállalat igaz­gatója aktuális reklámszerve­ző munkáról tartott előadást, amelyet vita követett. Az ülésen részt vett Deutsch La­­josné, az Országos Reklám Szövetség titkára is. SZŐLŐ- és gyümölcsfa­metszési bemutatót tart a szekszárdi kertbarátkor már­cius 7-én. Tizenkét órakor előadás hangzik el a korsze­rű metszési módokról a Ba­bits Mihály művelődési köz­pontban, majd tizennégy órá­tól a gyakorlati bemutatóra kerül sor. BUSZVÁRÓT épít a Közúti Építőipari Vállalat Tamásiban, a Vörösmarty ut­cában. Több mint száz méter hosszúságban, mindkét olda­lon kiszélesítik az utat, hogy a Nagykónyi felől érkező já­ratoknak lehetővé tegyék a biztonságos közlekedést. A LAPUNK tegnapi szá­mában tévesen jelent meg a szakályi tejüzemről szóló tu­dósításban egy adat. Az üzemben naponta 12—15 ezer liter tejből készítenek sajtot. A Belügyminisztérium köz­lekedésrendészete a napok­ban mutatta be a sajtó képviselőinek azt a bolgár gyártmányú kézi sebesség­­mérő lokátort, amelyet március elsejétől kezdve — az ország egész területén — használnak majd a gyorshajtókkal szemben. Az egész készülék alig három­negyed kiló, így a gyalogos rendőrök is könnyen el­bírják. A Kossuth rádióban 22 óra 30 per­ces kezdettel a svájci olasz rádió énekkara Monteverdi-madrigálokat énekel. Vezényel Edwin Loehrer. Néhány éve még a térképen sem lehetett megtalálni, aztán az ener­giaválság az érdeklődés , homlokteré­be állította a világ olajban leggaz­dagabb vidékét, az Arab-, vagy Perzsa-öböl emirátusait. A régi és az új Abu-Dhabiról készült filmet Egy miniállam olajkincse címmel mu­tatja be a televízió 1-es programja 18 óra 20 perckor. Szintén az 1-es programon lát­hatjuk 21 óra 5 perces kezdettel a Becsületbeli ügy című, 1965-ben készült olasz—francia filmet. A MERKUR kocsiátvételi sorszámai 1981. MÁRCIUS 2-ÁN Trabant Hyk. Lim. (Bp.) 10 312 Trabant Lim. (Bp.) 2 942 Trabant Lim. (Győr) 1 821 Trabant Lim. Sp. (Bp.) 4 131 Trabant Lim. Sp. (Győr) 4 793 Trabant Combi (Bp.) 1 530 Trabant Combi (Győr) 984 Wartburg Lim. (Bp.) 3 379 Wartburg Lim. (Győr) 2 855 Wartburg de Luxe (Bp.) 2 456 Wartburg de Luxe (Győr) 2 888 Wartburg de Luxe tolótetős (Bp.) 760 Wartburg Lim. tolótetős (Bp.) 377 Wartburg Tourist (Bp.) 1 273 Wartburg Tourist (Győr) 1 087 Skoda 105 (Bp.) 3 478 Skoda 105 (Győr) 2 727 Skoda 120 (Bp.) 2 339 Skoda 120 (Győr) 1 233 Lada 1200 (Bp.) 9 185 Lada 1300 (Bp.) 5 517 Lada 1300 (Győr) 483 Lada 1500 (Bp.) 5 259 Lada 1500 (Győr) 1 176 Lada Combi (Bp.) 1 637 Lada 1600 (Bp.) 1 940 Moszkvics (Bp.) 10 420 Polski Fiat 126 (Bp.) 4 336 Polski Fiat 126 (Győr) 452 Polski Fiat 1500 (Bp.) 1 296 Dácia (Bp.) 3 124 Zaporozsec (Bp.) 32 073 Borult idő Várható időjárás ma estiig: erősen felhős, illetve borult idő, esővel, havas esővel, havazással. Helyenként köd. Megélénkülő, változó irányú szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán: 1—6 fok között. Arcképcsarnok Simontornyán Jakab Károly és Kelemen Kristóf kiállítása Tegnap délután ismét kiál­lítás nyílt a simontornyai vár­iban, ezúttal két művész kö­zös tárlata. Jakab Károly fes­tőművész és Kelemen Kris­tóf szobrászművész vállalko­zása külön-külön is nagy ha­gyományokkal rendelkezik ugyan, de így együttesen még­is szokatlan. Amióta az ember erre képes volt, mindig igye­kezett az utókorra örökíteni nagyjainak arcmását. Ha kell, akár Nefertitd fáraóné töké­letes szépségű szobráig vis­­­szaszállhatunk a múltba. Eze­ken a hasábokon, egy dániai gyűjtemény példája okán, há­rom éve írtunk már a római­ak páratlan portréművészeté­­ről. A portréval külső formát és belső tartalmat egyszerre kell visszaadni. Most a si­­montornyai vártoronyba lá­togatók abban gyönyörköd­hetnek, hogy miként látta festő és szobrász ugyanazo­kat, akik résziben személy sze­rint közel kerültek hozzájuk és akik másrészt — szavaik szerint — „az átlagosnál töb­bet tettek a társadalomért.” A képeik és szobrok rendkívül ízléses elrendezésben (ami a helyiek kiállításrendezési tu­dását dicséri, párban látha­tók, kép és szobor egymás mellett. Az idős, 77 éves Jakab Ká­roly festményei színeik fiata­los élénkségével, Kelemen Kristóf mellszobrai olykor zord realizmusukkal, lepnek meg. Kép és szobor egymás mellett kontraszthatással szolgál egységet, és tanúsko­dik mélységesen humanista látásmódról, realista kifeje­zési eszközökről. A művészek arcképcsarnokukkal bemutat­koztak már Budapesten, Ka­posvárott, Marcaliban, Sáros­patakon, Szegeden, a Békés megyei Múzeumban és gyűj­teményük Simontornyáról, az április 30-ra tervezett zárás után, Balatonfüredre vándo­rol m­ajd tovább. Néhányan a megörökítet­tek közül: Barcsay Jenő, Bi­­licsi Tivadar, Búza Barna, Czine Mihály, Hincz Gyula, Lőrancze Lajos, Moldován Stefánia, Simándy József, Szokolay Sándor. A festmé­nyek közül kiemelésre kíván­kozik Bilicsi Tivadar és Bod­nár Éva arcmása. Kelemen Kristóf szobrai közül pedig a művészettörténész-néprajzos képesítésű énekművészt, Béres Ferencé, Kobaya Shi Ken-Idhiroé, ugyancsak Mol­­dovám Stefániáé és Würtz Adaimé. O. I. Fotó: G. K. Művészek és művek: Jakab Károly és Kelemen Kristóf Időjárás-előrejelzés A hőmérséklet emelkedik Február utolsó hetében a Kárpát-medence térsége is a kelet-európai anticiklon áramlási rendszeréhez tarto­zott, ezért az elmúlt héten általában száraz, napsütéses idő volt. A hajnali és a kora reggeli órákban sokfelé ala­kult ki köd, helyenként köd­­szitálás is előfordult. Mivel Európa keleti részén az an­ticiklon már hoszabb idő óta fennállt, nagy mennyiségű hideg levegő halmozódott fel ebben a térségben, s amikor Magyarországon keletire for­dult a szélirány, fokozatos le­hűlés kezdődött a hideg le­vegő beáramlása miatt. A hét második felében a hajnali minimumok —3, —8 fok kö­zött alakultak, de az északi hegyvidéken és a Dunántúl nyugati térségében —10 fo­kig süllyedt a hőmérséklet. Napközben 0 és plusz 5 fok között alakult a maximum. Vasárnapról hétfőre az orszá­got egészen vékony hólepel borította, mert egy időjárási front hatására a száraz, nap­sütéses időszakot átmenetileg egy rövid, csapadékos perió­dus váltotta­­ fel. A lehullott csapadék mennyisége nem volt jelentős, mindenütt 1 mm alatt maradt. Az elkövetkező egy hét fo­lyamán változékony időre le­het számítani. Eleinte még erősen felhős idő várható, is­métlődő esőkkel. A hőmér­sékleti minimumok 0 és plusz 5, a maximumok 4 és 9 fok között alakulnak. A hét má­sodik felében néhány fokos hőmérséklet-csökkenés vár­ható, számottevő csapadék nem valószínű. A hét végétől melegszik az idő, és újra szá­mítani lehet esőkre. A hőmérsékleti csúcsérté­kek általában 8 és 13, a leg­alacsonyabb értékek pedig plusz 1 és plusz 6 fok között alakulnak. A talajnedvesség Tolna megye területén 0—50 cm-en 90—95, 50—100 cm-en 95— 100 százalék. OL­VAST­AM Milliók, tízmilliók Becsülete, rangja — és nem utolsósorban haszna — van megyénkben a társadalmi munkának. Erről győ­zött meg — ismételten — az a három tudósítás, amit a keddi Népújság harmadik oldalán olvastam. Tolnán nyolc, Tamásiban és Dombóvárott tíz-tíz millió forint értékű társadalmi munkával számolnak ebben az év­ben. Azt is tudják, tételesen, hogy a százezreket,­­mil­­liókat konkrétan mire — iskolakorszerűsítés, út-, járda­építés, vízhálózat-bővítés, parkhelyreállítás, pihenőpark létesítése stb. — használják fel. Következtem lehet mind­­ebből arra, hogy ami pár évvel ezelőtt még elég gya­kori panasz volt — az üzemi kollektívák, szocialista bri­gádok dolgoznának, sőt, a megbeszélt időpontra ki is vonulnak, csak nincs szerszám, munkaterület, szakirá­nyítás —,­­ma már nem fordul elő. A társadalmi munkának megvan a becsülete. Ám az ilyen munkával készült létesítményeknek nem mindig. Alkotni tudunk, az alkotást megvédeni a­ rongálóktól, a szemetelőktől még nem. Jó lenne megtalálni a társa­dalmi összefogásnak az erre irányuló hatékony formá­ját is. ____________________ (J) NŐNAPI VÁSÁR MÁRCIUS 4-7-IG &£ £**JEGYES HARISNYANADRÁGOK NÉPBOLTo­ko ENGEDMÉNYES ÁRON A NÉPBOLT KORZÓ ÁRUHÁZÁBAN, OLCSÓ ÁRUK BOLTJÁBAN (Szekszárd, Garay tér 8.), NŐI, LÁNYKA­ DIVATHÁZÁBAN (Bonyhád, Lenin u. 2.), KÖTÖTT-, DIVATÁRU BOLTJÁBAN (Paks, Dózsa Gy. u. 17.), RUHÁZATI BOLTJÁBAN (Tamási, Szabadság u. 45.), KÖTÖTTÁRU­, FEHÉRNEMŰBOLTJÁBAN, (Tolna, Kossuth L. u. 17.), RUHÁZATI BOLTJÁBAN (Nagymányok, Petőfi u. 98.). (259) Építők a tilosban Építünk, építgetünk. Ki többszintes la­____ kóházat, ki kisebb­nagyobb nyaralót, üdülőt vagy éppen szerszá­­moskamrának nevezett bun­­git a szőlőben, hobbikertben. S főleg a kisebb házikóknál, nemegyszer, csak arra figye­lünk, hogy legyen tégla, ce­ment, mész, meg mester vagy jóbarát, aki segít a falakat felhúzni, de kevésbé törő­dünk azzal, hogy az építke­zéshez pecsétes papír is szük­ségeltetik. Ilyenkor mond­ják, hogy engedély nélküli az építkezés. Mi lesz a sorsa ezeknek a házikóknak — kérdeztük Hegyi Ferencet, a Tolna megyei Tanács építési osztályának helyettes vezető­jét. — Nem kis gondot jelent ez, sem az első, sem a másod­fokú építési hatóságoknak. Előfordul, hogy az építő vé­gül megkapja az épületre a fennmaradási engedélyt, mert egyébként nem sértette meg az építéskor érvényes építésügyi szabályokat, s a ház megfelel a rendezési tervnek is. A büntetést ter­mészetesen ilyenkor is meg kell fizetni. — Mi történik akkor, ha az épület nem felel meg a sza­bályoknak? — Amikor engedély nélkül vagy attól eltérően készítet­ték, a hatóság elrendeli a le­bontást vagy az átalakítást. — Sok ilyen eset fordul elő? — Korábban eléggé elha­rapódzott az engedély nélküli vagy a szabálytalan építke­zés, ezért az első fokú ható­ságok és a megyei építésügyi hatóság is szigorúbban lép fel ellenük. 1979-ben 78 eset­ben hoztak határozatot, ebből 9 alkalommal a bontást ren­delték el. — A büntetés, amit a sza­bálytalan építkezőknek kel­lett megfizetni, mekkora? — Jelenleg az épület érté­kének 10 százaléka, de készül az új jogszabály, ami ennél jóval magasabb összegű bír­ság kiszabását írja majd elő. — A gyakorlatban ezek mennyire hatásosak? — Az épület tulajdonosa szinte minden esetben fel­lebbez, gyakran levelet ír újságnak, tévének, rádiónak. Emiatt elhúzódik az eljárás. — Azt mondta, hogy 78 sza­bálytalan építkezés miatt in­dult eljárás két évvel ezelőtt. Mi ennél sokkal több, ízlést romboló, giccses épületet lá­tunk. — Ezek is szabálytalanok. Az ellenőrzés kiterjed az ilyenekre is. Bonyhádon pél­dául már­­ fényképeket készí­tenek a szabálytalanul kivi­telezett épületekről, s a jö­vőben még szigorúbban kell az ilyenek építőivel szemben fellépni. — Engedély nélkül is le­het kisebb épületeket elké­szíteni ... Melyek ezek? — Hogy pontosan felsorol­hassam, ahho­z az egész jog­szabályt kellene idézni. Ezért inkább azt javaslom, hogy az építők minden esetben men­jenek be az első fokú építési hatósághoz, ott pontosan megmondják, hogy a terve­zett építkezéshez kell-e en­gedély. Előfordulhat ugyan­is, hogy a területre érvényes rendezési terv mást ír elő, s így az egyébként engedélyhez nem kötött építkezés sem va­lósítható meg. — Általánosságban mit ajánl azoknak, akik építésre adják fejüket? — Fordítsanak több gondot erre, s minden esetben tart­sák be a szabályokat. NÉPI a Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZAL­AI JÁNOS — Szerkesztő­ség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon:­titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 34,— Ft, negyedévre 102,— Ft, egy évre 400,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551.

Next