Tolna Megyei Népújság, 1982. június (32. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-23 / 145. szám

JÚNIUS 23 SZERDA Névnap: Zoltán A Nap kél 4.47 — nyugszik 20.45 órakor A Hold kél 6.47 — nyugszik 22.47 órakor Százharminc évvel ezelőtt, 1852. június 23-án halt meg — 53 éves korában — Kari Brjulov orosz festőművész, a ro­mantikus irányzat jeles képviselője.­­ AZ UTOLSÓ SZÁZ ÉV mű­emlékeiről kezdődött nemzetkö­zi kollokvium kedden Kecske­méten. Ennek során a me­gyénkben ilyen jellegű épüle­tek értékelésére is sor kerül. A MÁR EDDIG 10 ezerrel több éjszakát töltöttek vendé­gek a Tolna megyei Idegen­­forgalmi Hivatal kezelésében lévő szálláshelyeken, mint az elmúlt év hasonló időszakában. A növekedésből ezret jelentett, hogy elkészültek a „jurták" a Sió-campingben. A tőkés or­szágokból érkezett vendégek száma a tavalyi hasonló idő­szakhoz képest megháromszo­rozódott.­­v, MESÉL A CIRKUSZ címmel ad gyerekműsort Szekszárdon a régi megyeháza udvarán a Magyar Cirkusz és Varieté Vál­lalat június 29-én, délután öt órai kezdettel, a megyei műve­lődési központ felkérésére. # VÍZI JÁTÉKOK — STRAN­­DON. Testnevelő tanár vezeté­­sével gyermekfoglalkozást ren­dezett a megyei művelődési központ tegnap délután a szek­szárdi strandon. A művelődési központ a nyáron igyekszik a gyermekfoglalkozásokat szabad levegőn megtartani. A vízi já­tékok sorozat lesz, a tegnap délutáni az első volt. — SZOT-OSZTONDI JAK. Odaítélte a Szakszervezetek Országos Taná­csának titkársága az 1982—83. évi irodalmi, valamint képző- és iparmű­vészeti ösztöndíjakat. A 289 pályázó közül a következő írók, költők, illet­ve képző- és iparművészk nyerték el a SZOT ösztöndíját: Bihari Sándor költő, Császár István író, Hallama Erzsébet író, Horváth Gyula költő, Kapusi Imre író, Mezey Katalin író, Nádudvari Anna író, Schwajda György drámaíró, Szász Anna újság­író, Thiery Árpád író, Berényi Fe­renc festőművész, Droppa Judit ipar­művész, Gáti Gábor szobrászművész, Gyurcsek Ferenc szobrászművész, Krajcsirovics Henrik grafikus, Somo­gyi János festőművész, Stettner Béla grafikus, Tóth Imre festőművész, Tö­­rőcsik Jolán iparművész és Vencsel­­lei István fotóművész. Ebben az évben a tanácsoknál is bevezették az ötnapos munkahetet. De mi van szombaton, milyen ügye­ket lehet a hét hatodik napján el­intézni, kik mennek ilyenkor a ta­nácsra és kiket találnak ott; érde­­mes-e egyáltalán ügyeletet tartani, átalakultak-e ügyintézési szokásaink, vajon még mindig csak munkaidőben vagyunk hajlandóak a hivatalokat látogatni? — ilyen, s ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ a Kos­suth rádióban 12 óra 45 perckor el­hangzó Mi közünk hozzá?! című ri­port. A tévé 2-es programján 22 óra 10 perckor jelentkezik a társadalomtu­dományi körkép, a Szemle. A ma­gyar polgári radikalizmus egyik leg­nagyobb alakjára, Jászi Oszkárra emlékezett halálának 25. évfordulója alkalmából az MTA Történelemtudo­mányi Intézete tudományos üléssza­kán. Értesítjük T. szekszárdi fo­gyasztóinkat, hogy a tegnap délután jelentkezett nyomás­csökkenést, ill. vízhiányt egy főnyomóvezetéken történt csőtörés okozta. A vízhiány érintette a Herman O.,Mé­­rey lakótelepet, a Bottyán­­hegyi lakótelepet, valamint a Bartina, Remete, Bocskai, Bethlen G., Székely B. és a Berze Nagy J.­ utcákat. A vízszolgáltatás kimara­dásáért fogyasztóink szíves megértését kérjük. T. m. Víz- és Csatornamű Vállalat szekszárdi üzemmérnöksége Fia született a brit trónörökösnek. A londoni Saint Mary’s kór­ház előtt összegyűlt tömeg gratulációkkal halmozta el Károly herceget. (Telefotó) Eső, szél A ma estig várható időjárás: dél­nyugat felől erős felhősödés, majd he­ves zivatarok várhatók, jelentős men­­­nyiségű csapadékkal. Az addig gyen­ge, vagy mérsékelt szél délnyugati irányból megerősödik, sőt viharos széllökések is lesznek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között várható. Jubileumi régésztábor Lengyelben Az Állami Ifjúsági Bizottság és a KISZ által szervezett or­szágos építőtáborok soraiban ritka helyet foglal el a lengye­lt, ahol a fiatalok első csoport­ja a múlt héten kezdett el dol­gozni és kemény munkával már­is szép eredményeket ért el. A Wosinsky nevét viselő régésztá­bor kétszeresen is jubileumi. Pontosan egy évszázada kezd­te el itt ásatásait Wosinsky Mór, és 25 éve a KISZ építőtáborok kezdeté­nek is. Dr. Za­lai-Gaál István régész és Pártai Erika kí­sérő tanár irányításával az első turnusban 16 paksi és bátaszé­­ki gimnazista dolgozik. A követ­kező két hétre Szekszárd, Ta­mási és ugyancsak Bátaszék gimnazistái érkeznek. Vala­mennyien a történelem iránt be­hatóbban érdeklődők, akik kö­zül többen Mórágy nagy hírű ásatásainál már végeztek ha­sonló — nem könnyű - munkát. Miről van szó? Az európai régészet máig egyik legismer­tebb őskori lelőhelye Lengyel és a határában lévő, lenyűgöző méretű sáncok környéke. Az i. e. III. évezredtől a római korig la­kott volt ez a föld bástyák­kal és kétszeres árokrendszerrel védett, mintegy 17 hektárnyi terület. A régész szakember és segítői mostani feladata pontosítani Wosinsky — a maga kora szín­vonalán kiválóan végzett — munkáját, feltárni az általa fél­behagyott neolitikus temetőt és tisztázni a környék őskori bete­lepültségének rétegeit. E mun­kájukban támogatójuk Fodor János, a lengyeli szakközépis­kola igazgatója, az erdőgazda­ság és a kisvejkei Szabadság Tsz vezetői. Gátlójuk az a né­hány kincskereső, aki délutá­nonként, amikor a KISZ-eseket más program várja, már eddig is megbontotta a csak cserép­­töredékeket, kőszilánkokat, tűz­helynyomokat rejtő szelvények falát. Feleslegesen:­­ ami itt „kincs”, az csak a szaktudo­mány művelőinek az. O. I. Fotó: B. J. Zászló jelzi a tábor központ­ját Hatalmas mennyiségű földet kell megmozgattok a fiatalok­nak A MERKUR kocsiátvételi sorszámai 1982. június 22. Trabant Lim. H. (Bp.) 12 322 Trabant Hyc. Combi (Bp.) 20 Trabant Limousine (Bp.) 9 283 Trabant Lim. (Győr) 6 972 Trabant Combi (Bp.) 3 836 Trabant Combi (Győr) 3 406 Wartburg Limousine (Bp.) 7 468 Wartburg Lim. (Győr) 4 075 Wartburg de Luxe (Bp.) 9 148 Wartburg de Luxe (Győr) 4 434 Wartburg de Luxe, tolótetős (Bp.) 1 150 Wartburg Lim., tolótetős (Bp.) 1 689 Wartburg Tourist (Bp.) 3 815 Wartburg Tourist (Győr) 1 612 Skoda 105 S (Bp.) 6 117 Skoda 105 (Győr) 5 085 Skoda 120 L (Bp.) 8 849 Skoda 120 L (Győr) 6 892 Lada 1200 (Bp.) 16 459 Lada 1200 (Győr) 4 468 Lada 1300 (Bp.) 6 498 Lada 1300 (Győr) 1 280 Lada 1500 (Bp.) 7 277 Lada 1500 (Győr) 1 905 Lada 1600 (Bp.) 2 870 Lada Combi (Bp.) 3 891 Moszkvics (Bp.) 11 363 Pols'ki-iFiot 126 P (Bp.) 12 353 Polski Fiat 126 (Győr) 4 135 Poliski-Fiat 1500 (Győr) 2 769 Dacia (Bp.) 5 110 Zasztava (Bp.) 712 OL­VAST­AM Nálunk is! Dr. Papp Lajos államtitkár, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnöke nyilatkozott tegnapi lapunkban. Kö­vetendő példaként említette, hogy Borsodban kihelyezett üléseket tartanak a közös tanácsok a társközségekben. Örömmel jelenthetjük, hogy ez nálunk is így van. Az idézett interjúban Borsod egy példa volt a nyilván sok közül, és ezek között szerepel megyénk is. Mondhatni, rendszeres, hogy a vb- és tanácsüléseket — különösen, ha helyi témát tárgyalnak — a társközségek valamelyikében tartják meg. Vonzó külső jegye ez is a fejlődő demokrá­ciának. Néha még ennél kisebb dolgoknak is jelentősé­gük van. Ismerek párttitkárt, aki írásban tartja számon, hogy legutóbb hol mondott ünnepi beszédet április 4-én, május 1-én, vagy november 7-én, különben még össze­keverné, pedig a társközségek közvéleménye kényes ar­ra, hogy hol, hányszor jelennek meg a nyilvánosság előtt a vezetők. —<— Névjegy - fának ,,Névjegyet” kaptak a fák és a cserjék a székesfehérvári parkokban. A Hazafias Népfront városi bizott­ságának környezetvédői, valamint if­jú botanikusok lajstromba vették az értékes fákat, bokrokat, cserjéket, s mindegyik elé kis táblácskát helyez­tek el az elmúlt napokban, amelyen a növény nevét, származási helyét, valamint feltételezett, vagy tényleges korát is feltüntették. A „névjegyek” főként ismeretterjesztő célokat szol­gálnak, de a tapasztalatok szerint környezetvédő hatásuk is van. El­helyezésük óta ugyanis kevesebb a parkrongálás a városban. ■ % rw • r r | • a r la o j a r as-e I o rejelz es Változékony idő Júniusban sokszor előfordul olyan időjárási helyzet, hogy 4—7 naponként követően cik­lonok vonulnak Európán ke­resztül, s frontjaiikat több­­kevesebb csapadék és élénk szél kíséri. Az elmúlt héten több al­kalommal érte el a Kárpát-medencét­­ időjárási front, ezért volt a közelmúlt­ban olyan változékony hazánk időjárása. Időjárásunk változé­kony jellege várhatóan a kö­vetkező egyhetes időszak fo­lyamán is megmarad. A hét közepén egy felhő- és csa­padékzóna éri el hazánk­at, sokfelé várhatók esők, zápo­rok, helyenként zivatarok. Ezt követően a hét végén gyen­gén felhős időre lehet számí­tani, majd a következő hét elején újra felhősebbre, csa­padékosabbra fordul időjárá­sunk. A hőmérsékleti maximu­mok az időszak legelején 24—29 fok között alakulnak, majd 20—25 fok közötti érté­kek valószínűek, a hét végén erősödik, a következő hét ele­jén pedig mérséklődik a nap­pali felmelegedés. A hőmér­sékleti minimumok eleinte még 12—17, majd 9—14 fok között alakulnak, a hét végétől új­ra 15 fokhoz közeli értékek valószínűek. Magánépítők segítése ? — Halló, kölcsönzőbolt? — Igen, tessék!­­ Tudomásom szerint sok felszerelési tárgyat, hasznos eszközt kölcsönöznek önöktől a szekszárdiak, illetve a megye­székhelyre jövők, de vajon van-e ezek között olyan gép is, amely a magánépítkezők munkáját könnyíti meg? — Elsőként a négy betonke­verő gépet említem, amelyekre mostanában - és elsősorban hétvégeken - nagy az igény. Emellett rendelkezünk padló­­csiszoló gépekkel és fúrókkal is. — Elegendővel? — Amint az egyik kölcsönző visszahozza, már viszi is a má­sik ... — Mi az, amit leginkább ke­resnek, de nincs? — Láncfűrészt jó lenne minél előbb beszereznünk. * — A kölcsönző boltna­k nem elsődleges célja a családiház­­építők segítése. Pedig nagy szükség van kölcsönzésre, hi­szen pazarlás lenne mindenki­nek olyan költséges gépeket, eszközöket vásárolnia, amelyeket csak viszonylag rövid ideig hasz­nálna. — így igaz - mondja a tele­fonba Arató Vilmos, a szek­szárdi Szakály­testvérek Építő­ipari Szövetkezet műszaki osz­tályvezetője. Erre is gondolva tervbe vettük a gép- és eszköz­kölcsönzés bevezetését, s már csupán az ezért járó díjak ös­­­szegét kell meghatároznunk. — Milyen gépekről, eszközök­ről van szó? — Állványokról, emelőkről, markológépről. Betonkeverőnk, sajnos, nincs sok. * A megyei tanács főépítészét, Sipőcz Győzőt keresem. — Én vagyok. — A különféle munkahelyek miként segíthetik géppel és esz­közze­ a magánerős építkező­ket? — Az építőipari tevékenysé­get folytató munkahelyeken dol­gozók kedvezőbb helyzetben vannak, mert gépeket és szál­lítóeszközöket is önköltségi ala­pon kapnak. Mások szövetkeze­teket vagy magánkisiparost bíz­nak meg a munkák elvégzé­sével.* — Az önök dolgozói szeren­csés helyzetben vannak, ha építkezni akarnak? - kérdezem Kaposi Istvántól, a szekszárdi Aranyfürt Tsz főmérnökétől. — Több tekintetben is. Egy­részt 3 év óta esztendőnként 4-4 személynek 50-50 ezer fo­rint kamatmentes kölcsönt nyújt gazdaságunk, másrészt szállító járművet adunk megtett kilomé­terenként mindössze 2 forintért, s kedvezményesen kapnak az építők szállítószalagot, marko­lót is. Igen nagy segítséget je­lent majd 15 építkezni akaró­nak az, hogy házhelyvásárlá­sukhoz 40—50 ezer forinttal já­rul hozzá a tsz. — Kívülállónak is kölcsönöz­nek gépeket? — Amennyiben a kapacitás engedi, de természetesen ked­vezmény nélkül.* — Tessék, itt Pál István, a megyei tanács ipari osztályá­nak vezetőhelyettese. — A mostanában alakuló kis­vállalkozások közül sok segít­heti a magánépítkezőket? — Például a TÁÉV-nél 10 vál­lalati gazdasági munkaközös­ség alakult. Jellemző tevékeny­ségük az asztalos-, a lakatos- és a villanyszerelési munkák elvégzése. Vidéken a szövetke­zetek „mozdultak meg", így a dombóvári Uniónál is, de szá­mos kisvállalkozás megszerve­zése még folyamatban van. V. Z. A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon:­titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. - Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. - Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. - Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. - Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551.__I

Next