Tolna Megyei Népújság, 1983. február (33. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-17 / 40. szám

^NÉPÚJSÁG FIATALOK FIATALOK FIATALOK FIATALOK Egy rendelet tükrében A turizmus A tömegsport területén is egyre kevesebb anyagi forrást tudunk biztosítani a különböző sportrendezvények szervezésére, lebonyolítására és díjakra. Ezért olyan sportolási, mozgási lehetőségeket kell keresnünk, melyek nem költségesek, ugyan­akkor tömegeket mozgatnak meg, és természetesen népsze­rűek illetve népszerűvé válhat­nak. Ez pedig a turizmus, mely­nek kettős feladata is van. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1982. évi 4. számú törvényerejű rendelete a természetvédelemről többek között kimondja: „Gondoskodni kell arról, hogy a természetvé­delem célkitűzéseit az egész társadalom megismerje, és te­vékenyen vegyen részt azok megvalósításában.” Ahhoz, hogy a természet vé­delmére keljünk, először is meg kell ismernünk a természetet. Ennek egyik formája a túrázás, a kirándulás. A rendszeres ter­mészetjárók éppúgy becsülik, óvják és élvezik a természetet, mint a szorgos munkásembe­rek a saját otthonukat. Hát le­gyen a természet is a sajátunk. Az igencsak megtépázott kör­nyezetünk bizony el is vár már egy kicsit nagyobb gondosko­dást valamennyi állampolgár­tól, de főként a fiataloktól. A turizmus másik fontos fel­adata a sportolási, mozgási és turisztikai lehetőségek feltárá­sa. Mert mi tagadás, kicsit csa­lóka volt, hogy azt a bizonyos 30 kilométert az olimpiai ötpró­bán könnyű lesz majd legyalo­golni ... Felkészülést ez is igé­nyelt, és így biztosítva volt a rendszeres sportolás és mozgás lehetősége. A versenyen részt vevő pedig amellett, hogy a környezetet, friss levegőt élvez­hette, szinte észrevétlenül — igaz egy kis izomláz „begyűjté­sével" — olyan állóképességre, erőnlétre tehetett szert, amely saját egészsége megóvása ér­dekében ma már egyre nélkü­lözhetetlenebb. A törvényerejű rendelet a to­vábbiakban kimondja még: „biztosítani kell, hogy az ál­lampolgárok a természetvéde­lemmel összefüggő alapvető is­merteket és feladatokat a köz­oktatás, ismeretterjesztés és tá­jékoztatás útján megismerjék." Többek között ezt a célt szol­gálja a Tolna megyei Tanács művelődési osztályának és a KISZ Tolna megyei Bizottságá­nak 1983. február,, 26—27-i tá­bora Óbányán, amely a megye középfokú tanintézetei ODK- vezetőinek és a KISZ járási, vá­rosi bizottságok mellett műkö­dő sportmunkabizottságok ak­tíváinak felkészítését szolgálja a turizmus jegyében. A jövőben is arra kell töre­kednünk, hogy minél több ha­sonló jellegű tájékoztatás, fel­készítés történjék a többi álla­mi, társadalmi szerv részéről is. Így tudjuk elérni, hogy az ál­­lampolgárok — elsősorban a fiatalok — megismerjék a ter­mészetvédelem alapvető tudni­valóit. Ez már egy lépcsőfok afelé, hogy a természeti kör­nyezet megóvása, megbecsülé­se vigyázó kezekbe kerüljön, olyanokéba, akik a természet szeretetén túl az emberek egészségének megőrzését is szem előtt tartják és a turizmu­son keresztül ezt segítik. VIDA MIHÁLY, a KISZ Tolna megyei Bizottságának munkatársa Vetélkedők megyeszerte „Nekem szülőhazám...” Az elmúltt hetekben, hónapok­­b­a­n több száz fiatal bizonyí­totta alla­pjátékok és üzemi, is­kolai döntők saram irod­­almi, történelmi és honvédelmi isme­reteit, ügyességét. „Nékem szülőhazáim..." el­nevezésű felmenő­­ rendszerű honvédelmi­ játéksorozaton. Történelmünk, irodalmunk több­­ jeles dátumaira emlékezittünk ta­­va­ly és emlékezünk az idei év­iben, így az 1848—49-es forra­dalom és szabadságharcra, Kossuth La­jos, Petőfi Sándor és Ságiványi End­re születésének év­­ford­u­lójár­a, a KISZ és a mun­kásőrség 25 éves jubileumára, az MIHSZ­­ mega­lakulásának 35.­­évfordulójára. E vetélkedősoro­zat 1982. szeptember 29-tőll egy éven keresztüli tart az MBSZ és a KISZ szervezéseiben. Különféle kategóriákban mé­dik össze tudásukat a verseny­zők: az egyikben az úttörőik, a másikban a középfokú taninté­zetek tanulói, a ha­­­madlikba­n pedig a dolgozók, KISZ-tagok, MHSZ-klubtagok, szocialista brigádok vetélkednek. Megyénkben 35 csapat ne­vezett a küzdelmekre, s febru­ár közepéig 25 helyen bizonyí­tották be játékos keretek kö­zött ismereteik mélységét, fel­készülésük eredményességét az évfordulókhoz kapcsolódó té­mákban a tanulók és dolgozók egytairánt. Igen jól szervezett ve­télkedővel rukkoltak ellő péld­á­­ul a szekszárdi műszergyárban, Bölcskén, Faddon, a Szekszár­di Húsipari Válllaltatnál és az 505. számú Ipari Szakmunkás­képzőben. Ezen a héten kedden kipirult a­rcaá­l ült 15 szakmunkásképzős az asztalokhoz, hogy eldöntsék: a következő fordulóban kik képviselik iskolájuk színeit. Igaz, az irodalmi kérdések kis­sé neh­éznek tűntek, ámm ez nem szegte kedvüket, lelkesedé­süket, s a következő fordulók földrajzi, történelmi és ügyes­ségi feladványaiban volt lehe­tőség a javításra. Végül a lövé­szet döntötte el a végső sor­rendet: a legeredményesebb­nek Bíró János lll/d, osztályos esztergályos bizonyult, m­ajd őt követte Ambrus Attila II/a. osz­tályos műszerész, Jólklai Tibor Il/m. osztályos ács és Grasa Il­di­kó lll/d. osztályos vaseszter­gályos tanuló. Igaz, hogy egyé­ni versenyek volta­k, de az osz­tályok képviselőinek csapatát is küllőn díjazta az iskolai KISZ- szervezet, így az első helyezett I lll/d. vaisasszafénia - vetélkedő ta­­n­ulón­ egy islkolibb­ kiránduláson vesznek majd részt, a második helyezett Ifjú Gárda és a har­madik helyeztett l­ d. osztály ve­gyes csalpata könyvjutalomban részesült. IMál Salaip, szerdán a húskom­binát mozgalmi vezetői invitál­ták a vetélkedni szándékozó csaipaltókat, először a lőpályá­ra, ahol metsző szék­ben, der­mesztő hidegben nem könnyű feladat volt j jó eredményt elér­ni. A szellemi erőpróbán is „megmérettek" a­ csápjaitok: já­tékos feladatok­ban, évszámok, események összek­apcsolásában, ver­seik, költők felismerésében,­­mártírok nevének meghatározá­sában, villláimi kérdé­sekre adan­dó válaszokban a mindvégig egyenletes teljesítményt nyújtó Csömör Éva,­­Hollendus Zsuzsa, Kovács Miklós és Kovács Attila altatta vegyes cs­apat vitte el a pólu­mát. ők a vállalat érté­kes tá­rgyl j­utalma­it, s a városi elődöntőn való szereplés jogát tudhatják a magukénak. A pontversenyben kevéssel mö­göttük a képzeletbeli dobogó­s másodii­k fokára a feldolgozó­üzem csapata, egy „fokkal" lejjebb pedig az élelmiiszerhi­­giéni­ai és egészségügyi szol­gálat négy fiatalja állít. Az al­apjátékok, községi, nagyüzemi döntők legeredmé­nyesebb csapatai a következő hetekben a járási-városi elő­döntőkön mérik össze ismét tu­dásaikat, s ma­jd a döntőkön dől el, hogy a megyei s az ezt kö­vető területi és országos for­dulókon kik azok, akik legjobb ismerői nemzeti történelmünk­nek, s mai munkánk eredmé­nyeinek. HABERSCHULZ ERZSÉBET Fotó: NYIRŐ TIBOR Pillanatkép a Szekszárdi Húsipari Vállalat vetélkedőjéről Pályázat honvédségi egyetemi (főiskolai) ösztöndíj elnyerésére Jelentkezésre hívjuk fel azo­kat a fiatalokat, cikü­­k meghatá­rozott felsőoktatási intézmények nappali tagozatos hallgatói, vagy oda felvételre jelentkez­nek, amennyiben tanulmányaik befejezése után képesítésüknek megfelelően a­ Magyar Néphad­­sereg hivatásos tisztjei kívánnak lenni. 1. A jelentkezés feltételei: — magyar állampolgárság, — feddhetetlen előé­let és e­r­kölcs­i - politikai m­e­gb­í­z­ha­­­tóság, — hivatásos szolgálatra való egészségi alkalmasság. 2. A pályázók a jelentkezési la­pot iskolájukban vagy a­ megyei hadkiegészítési és területvédel­mi (Budapesten a Fővárosi Hadkiegészítő) parancsnokság­tól kaphatják meg. A jelentkezési laphoz mellé­kelni kell­: — saját kezűleg írt önélet­rajzot, — hatósági erkölcsi bizonyít­ványt, — tbc-go­ndozóintézet által kiadott, 3 hónapnál nem régebbi mellkas röntgen­­ernyő fényképet (igazo­lást). 3. Honvédségi ösztöndíjra pá­lyázhatnak : o) Műszaki egyetemek: — gépészmérnöki karr: folyamatszervező szak, épületgépészeti ágazat; gépipari technológiai­ szak; — villamosmérnöki kar: híradástechnikai szak, di­gitális szá­m­ítástechn­i­kai és műsorközlő ágazatok; műszer- és irányítá­stechni­­kai szak; d­igi­tális beren­­­dezések és irányítástechni­kai ágazatok; — közlekedésmérnöki kar: járműgépész szak, autó­gépész ágazat; — építőmérnöki kar:­­közlekedésépítő, szerke­zetépítő és földmérő mér­nöki szakok hallgatói. b) Tudományegyetemek: — álla­m- és jogtudományi kar; — bölcsészettudomá­nyi kar: pszichológiai szak; — természettudományi kar: térképész, meteorológus és programozó matemati­kus szakok; — általános közgazdasági kar: tervgazdasági és pénzügyi szálkák hallgatói; c) Orvostudományi egyete­meik: — általános orvosi és fogor­vosi karok hallgatói; d) Főiskolák (egyetemek főis­kolai karai): — Pollack Mihály Műszaki és Ybl Miklós Építőipari Mű­szaki Főiskola: magas- és mélyépítés, va­lla­mint épületgépész és építőgépész szakok; — Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola: hídépítési és fenntartási, valami­nt útépítési és fenn­tartási szakok; — Erdészeti és Faipari Egye­tem : földmérési és földrendezői kar; — Mezőgazdasági Főiskola (Nyíregyháza): repülőgép-vezető ágazat hallg­atói. A kétoldalú kötelezettséget tartalmazó ösztöndíjszerződés megkötésére az egyetemi (főis­kolai) felvételi vizsgái, valamint a katonai­ pályaalkalmassági vizsgálat együttes eredményétől függően kerülhet sor. 4. Az ösztöndíjasok tanulmá­nyaik alatt a Karikás Frigyes Katonai Kollégium Pa­rancsnok­­ságához tartoznak. A tanév, a­ szakmai gyakorlat és a katonai alapképzés tartamára havon­ként — a külön rendelkezések szerint —­­társadalmi ösztöndíjb­a jogosultak. 5. Az egyetemista­ honvédségi ösztöndíjasok a III. év eredmé­nyes befejezése és rövid kato­nai alapképzés után „katonai főiskolai hallgatói" állományvi­­szonyba', zászlósi rendfokozatban az egyetem befejezését köve­tően hivatásos állományba ke­rülnek és tiszti rendfokozatot kapnak. A főiskolások az államvizsga­ utáin vesznek részt rövid katonai alap­kép­zésben, és azt követően, kapják meg tiszti rendfokozatu­kat. (Pályázati határidő egyetemis­ták (főiskolások) részére: az év­folyamtól függetlenül bármely időpontban, a felvételre jelent­kezőknek: március 31. Honvédelmi Minisztérium 1983. február 17. Az átlagéletkor harmincöt év (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A Vollón 11. számú Vállalat talmási kirendeltségében több­ség­ében fia­talok dolgoznak. Maga a ki­rendelltségi vezető, Ár­­vay Ferenc is fiatal: huszonegy évesen került a telephely élére, s ma már 10 éve ennek. — Hogyan is­­ kezdődött? — kérdez vissza. - A veszprémi 15-ös Volántól áthelyezéssel ke­rültem Tamásiba, haza nősül­tem. A 10 év gondjait, eredmé­nyeit néhány mondatban nehéz lenne elmondani, a lemezbonak­­kok alkotta tel­eplhelytől, a mai korszerűnek mondott új telep­­ birtoklátaváteléig nem volt min­dig sima az út. — Mi volt a legnehezebb fel­adat? — Mi­nt a vállalat legfiatalabb­­ kirendeltségi vez­etőijeinek minde­nekelőtt tudnom­­ kellett, kikkel dolgozom együtt. Megismerni imint a társalm­mat - ez volt az egyik legfontosabb szempont. Azt már előző munkahelyemen megtanultam, hogy dolgozni és dolgoztatni csak kiegye­nsúlyo­­zott, egymásért is tenni akozó emberekkel, jó munkahelyi lég­köriben tehet. — Milyen kollektívát­­ sikerült összekovácsolni ? — A kezdeti nehézségek lé­pésről lépésre megszűntek. Ele­inte baj volt a fegyelemmel, gyakoriak volltak a társadalmi tulajdonb­al történő visszaélések.­­Az ellenőrzés akkori feltétel­­­­rendszere körülményes, nehéz­kes vollt. — És a megoldás kulcsa? Kis szünet után folytatja: — A személyes példamutatá­son keresztüli indult, de hamar rájöttem­, hogy a fiatalokat a sporton, az idősebb „szakikat” a teáhmun­káin keresztül is lehet amlbilconáln­i. Mag­am i­s sze­re­tem a sportot, a játék öröm­e­­ „a nagy meccsek", a versenyek erősítették a kétleletívát, ami 'kedvezően hatott a munka in­tenzitására, a társadalmi mun­kavállalásokra 'is. 1976-ban új telephelyre köl­töztünk, ahol ideális muinkafel­­tételek között tovább javultak eredményeink. Kollektívánk erő­södését bizonyítják a sorra ala­kuló szocialista brigádok, je­lenleg öt brigád tudhat szép eredményeket a magáénak. Az egyi­­k legeredményesebben te­vékenykedő az „ifjúságii komp­lex" szocialista brigád, mely mind 30 év alatti fiatalokból jött létre. — A KISZ-ala­pszerveze­t 1976- ba­n alakult, jelenl­eg 12 tagot számlál. Kicsi, de lelkes csapat —­ikapcsolódun­k a beszélgetésbe Várti Gazellla KISZ-titkár. - Hogy vonzása van az a­lapszervezet­­­nek, azt az is bizonyítja, hogy 4 fiatal tagfelvételi kérelmét­­ készítettük elő a legközelebbi taggyűlésre. — Milyenek a gazdasági ered­­mények? - fordulunk a kiren­deltség vezetőhöz. — A Tamásiban telepített üzemek - mint Orion, Phy­­ilaxila, Pavla Rub­b gyár — mun­kát adnak a környék lakóinak i­s, larkiket na­ponta kell utaztat­ni. Közel 1000 bérletet adunk el havonta. A tehergépkocsil fjaiink sem állnak tétlenül, így gazda­ságii eredményeinket összessé­gében jónak értékelhetjük. Gondot jelent azon­ban a ra­kodómunkások hiánya, a vago­nok kirakása néha körülményes, a kocsiálláspont pedig maga­s. Anvay Ferenc munkájával bi­zonyította, hogy a fiatalokra lehet­ építeni. Nemcsak gazda­sági tevékenységével érdemelt ki elismerést mind a fiatal, mind az idősebb­­ kollégáik kö­rében, a­miért többek között a vállalat Kiváló dolgozója címet ka­pta, illetve a Minisztertanács által alapított Kiváló Munkáért Érdemérem tulajdonosa lett, hanem társadalmi tevékenysége is kimagasló: pártvezetőségi tag, aktív munkásőr, szakszer­vezeti propagandista. A jövőt illetően­ is vannak tervei. Szeretne továbbtanulni, és még inkább javítani a szemé­lyi és tárgyi feltételeket a­­ munkahelyen. BOGNÁR CECIL Az irodában Véti Gizella for­galmi szolgálattevő A műhelyben Joháczi László esztergályos Szakmunkások előkészítő tanfolyama A szakmunkások előkészítő tanfolyama a Minisztertanács határozata szerint abból a cél­ból alakult meg, hogy hozzáse­gítsék a nagyüzemek szakmun­kásait az egyetemeken, főisko­lákon való továbbtanuláshoz. Ezzel újabb továbbképzési le­hetőséget biztosítanak azoknak a termelőmunkában kitűnt fia­taloknak, akik korábban vala­milyen okból nem tudtak to­vábbtanulni. A tanfolyamokat - amelye­ken 30 évesnél nem idősebbek vehetnek részt —, az 1983—84. tanévben műszaki, közgazdasá­gi, mezőgazdasági és élelmi­­szeripari, valamint jogi terüle­teken szervezik, tehát a vonat­kozó felsőoktatási intézetekbe való felvételre készítenek elő. Aki valamelyik tanfolyamra jelentkezni kíván, szándékát vállalata személyzeti (oktatási) osztályán jelentse be idén már­cius közepéig. Ott bővebb fel­világosítást kap. A felvételre javasolt szak­munkások április és augusztus között egyhetes alkalmassági vizsgán és esetleg egy félnapos képességvizsgán vesznek részt. A vizsgán elsősorban a ké­pességeket, rátermettséget vizs­gálják, így az erkölcsi-politikai­­világnézeti arculatot, valamint a jogi, közgazdasági területen a humán érdeklődést, intelli­genciát, memóriát, beszédkész­séget; a műszaki és agrár szak­területen a logika, a térszemlé­let, fantázia, műszaki érzék, kézügyesség, bizonyos rajz­készség szintjét állapítják­ meg. A tanfolyamot befejezők a felsőoktatási intézményben fel­vételi vizsgát tesznek. Amennyi­ben elérik a felvételi pontha­tárt, eredményeiktől függően, vagy főiskolára, vagy egyetem­re nyernek felvételt. Sikeres felvétel esetén felsőoktatási ta­nulmányaikat folytathatják esti vagy levelező tagozaton, illető­leg megpályázhatnak egy nap­pali tagozatra érvényes vállala­ti ösztöndíjat. Ennek elnyerése esetén a vállalat szerződést köt taníttatásukra.

Next