Tolna Megyei Népújság, 1984. május (34. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-12 / 110. szám
1984. május 12. A képernyő és szokásaink Bár évek óta nem került rá sor, de sokan emlékeznek még a Televízió néhány villanyszavazásos műsorára. Egy mozgó mutatón láthattuk, mit jelent az, ha ugyanabban az időpontban bekapcsolják egy ország háztartásának valamennyi világítótestét, netán az elektromos főzőlapokat is. Budapest vízügyeiért felelős szakembertől hallhattuk — s ezt bizonnyal más városok vizesei is elmondhatják —, hogy egy-egy népszerű tv-sorozat epizódjainak sugárzását követő percekben hirtelen megugrik a vízfogyasztás. Mert hogy addig visszatartjuk magunkat, azután rohanunk csak ki oda, hol meg lehet húzni az öblítő zsinórját. Egyszóval életünk, szokásaink olyan tartozéka lett a televízió, hogy otthon, a lakásban ezt nem érzékeljük ugyan, de ami nekünk eszünkbe jut: délután, vagy este, az ugyanabban a pillanatban hozzávetőleg félmillió honfitársunknak is ugyanabban a percben jut eszébe. Van, aki sopánkodik ezen — nem lehet tagadni, az ilyen uniformizálódásnak sok a veszélye —, van aki örvendezik, és persze azt sem lehet tagadni, hogy néha örömteli dolgok jutnak százezrek eszébe nagyjából ugyanabban a pillanatban. Mindez persze azt jelenti, hogy akik a televízióban a műsorokat szerkesztik (sokkal inkább, mint azok, akik csinálják) hétköznapi szokásaink órarendjét változtatják jó vagy rossz irányba. A legjobb irány persze az, ha arra ösztönöznek bennünket, hogy legyünk önállóak, merjünk elszakadni szokásaink láncaitól, mert lehet a szabad időnkkel másképpen is gazdálkodni, minthogy kedden és csütörtökön a sorozatokat várjuk, hogy feltétlenül 8 óra előtt érjünk vendégségbe, mert akkor már megnézhetjük a főműsort, hogy délután könnyebben kószálunk el, főleg mi férfiak, mert akkor úgysincs semmi izgalmas látnivaló, kivéve persze, ha a focimeccset délután közvetítik. Azért érdemes erről beszélni, mert mintha az ország nem figyelne még eléggé arra, hogy január óta új időszámítás van a televízióban. A leglényegesebb változás, hogy délelőttönként már nemcsak Iskolatelevízió van, hanem film és egyéb nézhető műsor mindazok számára, akik délelőtt otthon tartózkodnak. S mint kiderült, nem is olyan csekély, országosan több százezerre tehető ezek száma, (nyugdíjasok, két műszakban dolgozók, háziasszonyaik, otthon dolgozók stb.). Ezek a délig tartó műsorok nemcsak ismétlésekből állnak, nagyon sok program itt látható először — s néha utoljára is. A másik lényeges változás, hogy kora délután is igen gyakran filmmel, vagy valami hasonló népszerűbb műsorral jelentkezik a televízió. (Most tekintsünk el attól, hogy a film lehet rossz is.) Ezt a kora délutáni programot sem vette észre eléggé az ország. Pedig éppen arra lenne jó, hogy esténként ne várjuk annyira a főműsort. Tegyük magunkat szabaddá családunk, barátaink, az alvás, a színház, a mozi, vagy éppen a korai alvás számára. Az év első negyedének tapasztalatai szerint ezek a délután sugárzott filmek semmivel nem rosszabbak, mint amilyeneket fő műsoridőben láthatunk. (Ami persze fordítva is igaz.) Ez a műsorszerkezet-változás lehetőséget ad arra, hogy ismét színesebbek, változatosabbak, egyénibbek legyenek szokásaink. De hát miért baj az, ha sok ember egyszerre ugyanazt nézi, és miért jó az, ha különböznek nézői szokásaink? Nem baj, legalábbis nem nagy baj. Néha — jó, igényes műsoroknál — kifejezetten erénye lehet a televíziónak, ha egyszerre sok embert tud odaültetni a készülékek elé. Mégis, hosszú távon, elszürkít és uniformizál az egyforma szellemi táplálék. Elképzelhetetlen, hogy mindenkinek ugyanakkor ugyanaz legyen jó, ugyanaz legyen haszos. Az egyik embernek többet kellene aludni, a másiknak többet olvasnia, a harmadiknak társasági kpcsolatokra lenne szüksége, a negyediknek zenére, az ötödiknek mezőgazdasági szaktanácsra. Ha pedig milliószámra egyformán, ugyanakkor ott csücsülünk a készülékek előtt, ez csak úgy képzelhető el, ha feladunk valamit egyéniségünkből, csak ránk jellemző szükségleteinkből. BERNÁTH LÁSZLÓ Képújság 11 A népdaltól a kortárs zenéig Portré Csengery Adriennéről Az idén kapta meg — a korábbi Liszt-díj mellé — az érdemes művészi kitüntetést. Dal- és operaénekesnő. Nem — több annál! A zene, szinte mindenfajta jó zene megszállott művelője és propagátora. Énekművészeink között talán nincs még egy, akinek olyan sokféleképp töltené be életét a muzsika, mint Csengery Adrienne-. Szép színű, minden fekvésben kiegyenlített hangja talán Mozart zenéjének tolmácsolására a legalkalmasabb, de Csengery Adrienne éppoly stílusosan interpretálja a reneszánsz és a barokk irodalmat is, mint Donizettit, Schumannt és Brahmsot, vagy Alban Berg és Kurtág György zenéjét. A dekoratív megjelenés, a tűnődő, olykor befelé forduló, puha asszonyi tekintet éppúgy hozzátartozik egyéniségéhez, mint a kutató szenvedély, mellyel el tud mélyedni a népdalok vagy a Handel-kantáták világában. — Hogyan tudott az évek során állandó egyensúlyt tartani operaénekesi feladatai és más irányú zenei ambíciói között? — kérdeztük a művésznőtől. — Ez sokáig a legnagyobb gondjaim egyike volt. Mert igaz, hogy a kapott feladatokat is szívesen elvégeztem, de hát ezeken kívül még oly sok minden érdekelt már a konzervatóriumi és a főiskolai tanulmányaim alatt is, hogy emiatt gyakran nehezteltek rám a tanáraim. Mert egy operaénekes növendéknek, aki szigorúan a klasszikus repertoáron nevelkedik, nem az a dolga, hogy népdalt gyűjtsön, hogy régi zenét énekeljen, és barokk zenék szövegét fordítsa magyarra. Pedig én akkoriban már elkísértem későbbi férjemet, Moldován Domokost egy-egy népdalgyűjtő útjára, és ugyanolyan intenzíven tanulmányoztam a régi magyar zenét. Sok mindent csináltam, amit akkor nem vártak tőlem, de mindez nem ment a tanulmányaim rovására, sőt, egyfajta teljes zenei élményt nyújtott számomra, amelyben az egyik érdeklődés segítette a másik jobb megértését és megvalósítását. — Úgy tudom, a modern zenéhez is a népdalok útján jutott el... — Ez rendkívül sajátos, de jellemző módon történt. Csángó népdalt énekeltem a rádióban, amelyre Mihály András felfigyelt, és megkért, hogy énekelném el egy hangversenyen Maros Rudolf Siratóját, mi persze már ízig-vérig kortárs muzsika. Ezzel kezdődött a korunk zenéje iránti nagy szerelmem, és végtelenül örülök, hogy ma már a műfaj egyik hivatott tolmácsolójának tartanak. — Angol cansonetteket, olasz madrigálokat is énekel, és persze Mozartot, Donizettit az Operában, ahol felejthetetlen Lulut is alakított Alban Berg operájában, és énekel Mahler VIII. szimfóniájában az új lemezfelvételen, és megszólaltatja Kurtág György műveit... Hogyan tudja mindezt összeegyeztetni? — Kétségtelen, hogy a pályám egyik legizgalmasabb kérdése, hogy miféle összefüggés van, lehet a magyar népdal, az Ómagyar Mária-siralom, Monteverdi, Mozart és Kurtág zenéje között. De hát számomra e sokféle zene hiánytalan teljességet jelent, töretlen összetartozást. Ami jó zene, számomra teljesen mindegy, hogy mikor írták. Nem is hiszem, hogy létezik valamiféle zenei evolúció. Ami művészi értéket képvisel, azzal szívesen foglalkozom. Nagyrészt elfogadták, hogy sokfélék az igényeim, így már nincs ellentét a feladataim és az ambícióim között. Természetes, hogy miközben az Operában Mozartot énekelek (aki a legkedvesebb maradt számomra), magam fordítom magyarra például készülő Haydn-lemezem borítójához a szöveget, s hogy nyáron Kurtág-dalokat énekelek Angliában a Bath-i Fesztiválon. És mivel egyik műfaj pihenteti a másikat, különösebb fáradtságot sem érzek, amiért sokat dolgozom. Szomory György Csengery Adrienne A színház: A főváros — vidékieket is vonzó — kulturális életének új, érdekes jelensége a Magyar Színkör, mely az új színházi törekvések egészséges kibontakozását is szolgálja. Új közönséget keres és talál, főleg a fiatalok körében, az íróknak biztosít gazdag dramatizálási lehetőséget, irodalmi értékeink feltámasztását, s pályakezdő rendezők kapnak bizonyítási lehetőséget startjukhoz. Az sem lebecsülendő, hogy mivel a darabok többnyire egykét-három szereplősek, így színészeink jó lehetőséget kapnak a játékra, azok különösen, akik a nagy színházakban ezer ok miatt kevés szereplehetőséghez jut mindenkié nek. Itt főszereplők, meghatározó egyéniségek lehetnek akkor, ha van bennük tehetség, akarat, szorgalom, összpontosítás. Tallózva a tavasz ajánlataiban, örömmel fedezzük fel a diákoknak szánt Antigoné előadásokat, melyet Trencsényi-Waldapfel Imre fordított, és Romhányi László rendezett. Ezek a rendezvények zártkörűek, hogy optimális lehessen az előkészítés és a hatás. Fazekas Mihály Lúdas Matyija a musicalban is folytatja diadalát a Balogh—Tolcsvay— Bródy trió közreműködése révén. Színházművészetünk emlékezik Illyés Gyulára azáltal is, hogy Sinkovits Imre, Kovács Adél, Ferenczy Csongor főszereplésével, Sik Ferenc rendezésében bemutatja — Szekszárdon is — a Testvérek című drámát. Szabó József az ifjúságnak a két nagy költő levelezése alapján Petőfi Sándor Arany János Mécsfény című költői dialógját ajánlja Geréb Attila és Fazekas István tolmácsolásában. Sunyovszky Szilvia Élni címen tartja önálló estjét Tóth Árpád, József Attila, Petőfi, Arany, Szép Ernő, Karinthy Frigyes, Fábri Péter, Simonyi Imre verseiből. Komoly sikerrel adják elő az Almássy téren Sütő András Nagyenyedi fügevirág című darabját. Fontos tett Bethlen Miklós önéletírásának életre keltése, melyet Nemeskürty István végzett el gondos filológiai munkával, hozzáértéssel: az egyszemélyes színház főszereplője Bánffy György, aki rá annyira jellemző küldetéstudattal, szép magyar beszéddel, nemes veretű hangzással alakítja Bethlen Miklós szerepét. Székely János Dózsa történetére szerkesztett monológot öt helyzetre, s e történelmi személyiség megjelenítését Bessenyei Ferencre bízta. Érdekesség, hogy a díszleteket és jelmezeket Szervátiusz Tibor tervezte plasztikus egyszerűséggel, tömörítő erővel. Van még egy kiaknázatlan lehetősége a Magyar Színkör kezdeményezésének: éppen a kevés szereplő és az egyszerű díszlet révén az előadások könnyen eljuthatnának vidékre, iskolákba, művelődési házakba, bizonyítva, hogy a színház mindenkié. LOSONCI MIKLÓS Édesapám (1924) Bolmányi Ferenc jubileumi kiállítása A 80 esztendős mester, Bolmányi Ferenc festőművész Ernst Múzeum-beli kiállításán hatvan év terméséből láthatunk különböző stílusú festményeket, akvarelleket. A kiállítás rendezője Baranyai Judit az ifjú Bolmányi portréista korszakától kezdi a válogatást, ezt követi a Fényváros-ciklus, majd a szentendrei lírai korszak, a Robin úr és társai sorozat. A hosszú időt átölelő kozmikus korszak vezet a legújabb kori alkotásokig, s szerepelnek Bolmányi nagyszerű üvegablaktervei is. A gazdag életműnek csupán töredéke kerülhetett a kiállításra, mégis fogalmat alkothatunk Bolmányi gazdag fantáziájáról, magas szintű technikai készségéről, művészi hitvallásáról. Képeink a kiállításon készültek. 1912 Tiszta színek és formák (1912)