Tolna Megyei Népújság, 1984. június (34. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-05 / 130. szám

­­­ , Névnap: Fatime A Nap kél 4.49 — nyugszik 20.37 órakor A Hold kél 10.33 — KEDD nyugszik 1.00 órakor Hetvenöt évvel ezelőtt, 1909. június 5-én született, és 62 éves korában, 1971- ben halt meg Gombás Pál kétszeres Kossuth-díjas fizikus, akadémikus, egy év­tizeden át (1948—1958) a Magyar Tudományos Aka­démia alelnöke. V________________________________________________________/ + VETÉLKEDŐ. Vasár­nap, június 3-án rendezték meg Tamásiban a Körösi Csom­a Sándor-vetélkedő megyei döntőjét, amelyen megyénk tizenegy középfo­kú tanintézete képviseltette magát. A központi forgató­­könyv alapján lebonyolított versenyen első helyezést ért el a bonyhádi Petőfi Sándor Gimnázium Potápi Árpád, Égi Csaba, Stein Róbert összetételű csapata. Felké­szítő tanár Szőts Zoltán. Má­sodik helyezést a szekszárdi Garay János Gimnázium, harmadik helyezést pedig a bátaszéki gimnázium csapa­ta ért el. A győztes bonyhá­di csapat képviseli majd me­gyénket a salgótarjáni or­szágos döntőn. A a népszaváról és a Szakszervezeti Szemle munkájáról rendeztek fóru­mot tegnap — a szakszerve­zeti ifjúsági napok kereté­ben — Dombóvárott, a váro­si művelődési központban. 0 TOTÓ-TÁJÉKOZTATÓ: A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a 22. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 plusz 1 talá­­latos szelvény 5 darab, nye­reményük egyenként 734 619 forint, 13 találatos szelvény két darab, nyereményük egyenként 500 877 forint, 12 találatos szelvény 108 darab, nyereményük egyenként 21 ezer 648 forint, 11 találatos szelvény 1676 darab, nyere­ményük egyenként 1395 fo­rint, 10 találatos szelvény 14 657 darab, nyereményük egyenként 239 forint.­­­ A VÖLGYSÉG KUPA nyílt horgászversenyt im­már másodízben rendezi meg a szálkai víztározón jú­nius 10-én, a megyei horgász intéző bizottság. Nevezni az intéző bizottság irodájában lehet. A verseny idején kí­vülállók nem horgászhatnak a víztározón. * FEHÉRGYARMATI la­kásán Uku Miklós 36 éves villanyszerelő egy házilag készített betonkeverő géptől halálos áramütést szenve­dett. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja. # TRIUMPH MÓDI Paks­ról­ ötezer Triumph-licenc alapján készített strand- és szabadidő-ruhát szállít már ebben a szezonban a belke­reskedelemnek a Paksi Ru­haipari Szövetkezet. A hazai Triumph-cikkek — pólóin­gek, köpenyek, ruhák, sport­­ruházati felszerelések — fe­le annyiba kerülnek, mint amíg közvetlenül a Triumph -cégtől vásárolta a kereske­delem. Valamennyinek az alapanyaga könnyű pamut és plüssbársony. Nagy elő­nyük, hogy nem gyúródnak, a mosás után sem veszik el színüket és eredeti fazonju­kat. + BEFEJEZŐDÖTT a To­kaj főterén álló egykori gö­rög­­kereskedőház helyreállí­tása. A XVIII. században emelt műemlék épületben múzeumot rendeznek be. Még az idén megnyílik. A négyszintes épületben a „Ti­sza—Tokaj mezőváros” tör­ténetére vonatkozó doku­mentumokat, a tokaj-hegy­aljai történelmi borvidék hajdani kereskedelmi köz­pontjának számító helység és környékének szőlőműve­lésére, borászatára, borke­reskedelmére vonatkozó em­lékeket állítják ki. A közelmúltban fejeződött be a soproni Szent Mihály templom tornyának és oromfalának műemléki helyreállítása. A külső munkálatok után 1985-ben megújul a templom hajója és a szentélye is. Veterán járművek versenye Az idén, sorrendben im­már a negyedik alkalommal ismét megrendezik Kecs­keméten a veterán jármű­vek találkozóját és verse­nyét. A június 16-án 14 órakor kezdődő programra eddig csaknem félszáz öreg autót és motorkerékpárt neveztek be. Az autók többsége a harmincas, a motorkerékpároké pedig a húszas években készült. A széktói stadionban rende­zendő vetélkedőn nemcsak a járművek szépségét, ápoltságát értékelik, beszá­mítják a tulajdonosok öl­tözékének korhűségét is. A gépek műszaki állapotá­ról, kezelhetőségéről ügyes­ségi versenyen bizonyosod­nak meg. A verseny alkal­mából a Magyar Honvé­delmi Szövetség sportolói repülőgép-modell és sár­kányrepülő bemutatót tar­tanak. Zápor, zivatar A várható időjárás ma estig, dél­től ismét növekvő felhőzetre, dél­nyugat felől szórványos záporra, zi­vatarra számíthatunk. A déli, dél­keleti szél napközben sok helyen élénk, zivatar idején többfelé viharos lesz. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 21, 26 fok között lesz. Készül a rendelőintézet Tamásiban Az eredeti terveknek meg­felelően, jó ütemben végzik a TOTÉV szakemberei a ta­mási rendelőintézet építését. Jelenleg a válaszfalak felra­kása, valamint a víz, a vil­lany és a fűtés alapvezetékei­nek szerelése adja a munkát annak a negyven szakember­nek, akik részben a tamási építésvezetőség dolgozói kö­zül, részben pedig a vállalat központi szerelőbrigádjaiból kerülnek ki. Még ebben a hónapban be­fejezik az építők a válasz­­falazást, azután pedig a va­kolási munkákat. A leendő rendelőintézet Dózsa utca felőli képe Közlekedési balesetek Az elmúlt hét folyamán tizenöt közúti közlekedési balesetet jelentettek a me­gyei rendőr-főkapitányság központi ügyeletére. Ezek kö­zül kilenc súlyos, hat pedig könnyű sérüléses kimenetelű volt. Jellemző, hogy a balesetek során, mindegyik esetben, egy személy sérült meg, de ami különösen elgondolkod­tató, hogy a tizenöt baleset­ből ötöt tanulók okoztak. A legfőbb balesetokozó té­nyezők, sajnos, már jól is­mertek: figyelmetlen-gondat­lan vezetés, az elsőbbségi jog meg nem adása, és szabály­talan kanyarodás. Két balesetet ismertetünk részletesebben. Május 29-én Tamásiban, a Szabadság u. 11. számú ház előtt lévő gyalogosátkelő­­helyen Kalányos József, Ko­­csola, Erdősor 30. szám alatti lakos motorkerékpárjával el­ütött egy, az úttesten szabá­lyosan áthaladni szándékozó gyalogost, aki súlyos sérülést szenvedett. Június 1-én délután fél 3-kor Simontornyán, Kovács Antal Simontornya, Malom utca 29. szám alatti lakos ittas állapotban kerékpárjá­val egy lovas kocsinak esett. Ettől a lovak megijedtek, és elindultak. A kocsi keresztül ment a kerékpároson, aki súlyosan megsérült. * Szénkutatás A tavalyi 47 ezer méterrel szemben ebben az évben 60 ezer méter kutatófúrásra van megrendelése az Orszá­gos Földtani Kutató Fúró Vállalatnak. E nagyszabású munka célja új lelőhelyek feltárása, továbbá az, hogy pontos információkat szerez­zenek a már ismert széntele­pekről. Közöljük tisztelt ügyfe­leinkkel, hogy a DDGÁZ szekszárdi önálló kiren­deltsége telefonszáma megváltozott. Új számaink: 12-811, 12-016, 12-816, 12-615. Hibabejelentéseiket is a fenti számokon várjuk! (333) ! OLVASTAM ...sajnos! Vasárnapi lapunk utolsó oldalán az —s. —n. jelű szerzőnek sikerült megelőznie korát. Ilyesmi tudósok, nagy lírikusok és más világ­szellemek esetében előfordul. Újságírók közt még olykor is ritkán, így semmi remény arra, hogy —s. —n. belépjen a halhatatlanságba. Azt adta ugyanis hírül vasárnap, hogy másnap, vagyis tegnap, hétfőn megnyílik a Munkásotthonban az in­gázók részére is rendeltetett könyvtár, így tervezték, így szólt az alapinformáció. Az információt a Munkás­­otthon illetékesei időben helyesbítették, —s. —n. (és még többen mások) továbbadták, tudomásul vették. Az eseményt mégis sikerült megelőznünk, amivel kap­csolatban a technikai részletek kiderítése még folyik. Az újságíró számára természetesen nem vigasz, hogy ez esetben nem az informátor, és nem a szerző hi­bázott. A tényleges megnyitásról minden bizonnyal ismét hírt adunk majd. Véletlenül se előre, hanem utólag. Az sincs kizárva, hogy olyan aláírással, melynek névbetűi „s"-sel és „n”­­nel végződnek. Mint például: ORDAS IVÁN Halálesetek Szombat éjjel erősen ittas ál­lapotban tért haza Gyulaj, Ár­pád u. 70. sz. alatti lakására Ba­logh Ilona és fia, Bogdán Ist­ván. Lefeküdtek aludni, de az anya még cigarettázott. A pa­rázstól meggyulladt az ágyne­mű, melynek füstjétől reggelre mindketten megfulladtak. Az esetet másnak reggel az egyik rokon vette észre. Ugyancsak vasárnap reggel je­lentették a dombóvári tűzoltóság­ra, hogy Dombóváron, a Muskát­li u. 23. sz. alatt, egy mellék­­épületben gázrobbanás történt. Vódli László — a károsult — tűz miatt előző este nyitva felejtette a nyári konyhában lévő pb-gázpa­­lack szelepét. A palack és a nyomáscsökkentő közötti tömí­tés hibája miatt a gáz egész éj­jel szivárgott. Reggel, amikor te­át akart főzni és gyufát gyúj­tott, a gáz felrobbant. A robba­nástól a melléképület erősen, a lakóépület és a szomszédos lakóház kisebb mértékben meg­rongálódott. Vódli László igen súlyos égési sérüléseket szenve­dett, őt a pécsi honvédkórházba szállították — jelentette a me­gyei tűzoltóparancsnokság. A SKÁLA SZEKSZÁRD ÁRUHÁZ akciós területén június 5—12-ig, bakfis- és gyermekkötöttáru­­vásárt tartunk 30 % engedménnyel, AMÍG A KÉSZLET TART! Ajánlatunk: lányka rövid nadrág 92 Ft helyett 64 Ft, kétrészes gyermekgarnitúra 166 Ft helyett 116 Ft, kétrészes gyermekgarnitúra 92 Ft helyett 64 Ft, bakfispulóver 145 Ft helyett 102 Ft. Engedmény nélküli áruajánlatunk: bakfispóló 116 Ft, bakfis kötöttruha 386 Ft. (329) Ki hinné, hogy már arról is készült felmérés, ki mi­ként tisztítja meg gépkocsi­ját. Nos, ezek szerint az autótulajdonosok 40 százalé­ka mindig maga mossa gép­járművét, 18 százaléka csak géppel mosatja, 42 százaléka pedig géppel is és maga is mossa autóját. Hazánkban egy-egy személyautót évente átlagosan huszonkétszer mos­nak le. A saját kezűleg vég­zett mosást sokan azért vá­lasztják, mert az olcsóbb és alaposabb. Számosan vannak, akiknél a gépkocsi ápolása egyfajta hobbi, s a világért át nem engednék senkinek ezt a feladatot. A saját kezűleg végzett autómosásnak van néhány alapvető szabálya. Bő vízzel öblítsük le kocsinkat a mo­sás előtt, hogy feláztassuk a szennyeződéseket, és eltávo­­lítsuk a fényezett felületen megtapadt porszemcséket. Az előáztatott felületen könnyű, mozdulatokkal — szintén bő egyenletes, hosszanti irányú vízzel vagy vegyszeres folya­dékkal — végezzük a mosást. A világért se nyomjuk rá a mosókefét a felületre! A mo­sáshoz szivacsot lehetőleg ne használjunk, mert az össze­szedi és magában tartja a kvarc-, (homokszemcséket), melyek azután karcolják a festett felületet. Fontos sza­­bály még: forró vízzel sem télen, sem nyáron nem sza­bad autót mosni! A kefés lemosást bő (tisz­ta) vízzel való öblítés köves­se. Miután hagytuk lecso­rogni a bőven áradó vizet, beáztatott, majd jól kicsa­vart szarvasbőrt terítsünk a karosszéria egyes felületré­szeire, és ott húzzuk azt vé­gig. A műveleteket addig vé­gezzük, illetve ismételjük meg, amíg száraz vagy egyen­letesen nedves felületet nem kapunk. A krómozott része­ket alaposan töröljük száraz­ra. Napon ne szárítsuk a megmosott gépkocsit, mert a vízcseppek — nagyítóként működvén — foltot hagynak a lakkozott felületen. A mo­sás befejeztével nyissuk ki az ajtókat, csomagtartót és a gépházfedelet, majd ezek ke­reteit is jól töröljük át. Nyi­tott ajtók mellett alaposan szárítsuk meg, szellőztessük ki a gépkocsit, miután az utastérből a gumi­szőnyege­ket is kivettük és lemostuk, s — ha van rá lehetőség — az autó belső terének porszí­vózását is elvégeztük. A bel­ső üvegfelületeket a szennye­ződés szerint mosással vagy ablaktisztítószeres letörléssel tisztíthatjuk meg. A mosás elvégzése után ajánlatos a szigetelő gumi­kat és a műszerfal műbőr­bevonatát szilikonos ronggyal áttörölni, így ezek visszanye­rik fényüket, s télen sem­ ra­gadnak be. Sok téli kellemet­lenséget előzhetünk meg, ha a zord évszakban való mo­sáskor vagy mosatáskor az ajtók kulcsnyílásaira kis da­rab leukoplasztot ragasztunk. Autós körökben megoszla­nak a vélemények arról, hogy árt-e vagy sem a mosás a kocsi karosszériájának. Kü­lönösen a gépi mosókkal szemben bizalmatlanok so­kan, mondván: az erősen csapkodó műanyag szálacs­kák lekoptatják a lakkréte­get. A vitatéma eldöntésére a szakemberek olyan vizsgá­latot végeztek, amelynek so­rán a kísérleti kocsiknak száz alkalommal kellett végigha­ladniuk a gépi mosósoron (természetesen megfelelő mennyiségű piszok felszedé­se után.) Az utólagos labora­tóriumi vizsgálatok során azt állapították meg, hogy az utóbbi tíz évben használatos akrilgyantás lakkozások igen ellenállóak. B. I. r~---------------------------------------------------------­­ ' , TOLNA KÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14251. Postafiók: 71.­­ Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással. Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101. Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalok­nál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. )

Next